Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
1963-03-06 / 54. szám
«ST Heer» c^irfap 1983. MÁRCIUS 6, SZERDA Filmkockák Mcgfiatalodott a gyár Három kazán nyugdíjba megy Próbaüzem — gyorsítva Egy levél Türingiából — Néhány nap még és az ismert hibáknak a végére járunk. Akkor már jöhetnek riportot írni. » Kovács Károly főgépészhez fordul: ja, mik nem voltak. S ha már neveket is meg akarnak említeni, beszéljenek azokról, akik sokat segítettek nekünk, Antal Karcsi bácsiról, a Budapesti Szerelő Vállalat művezetőjéről, Liebhart Józsefről, az Általános Szerelő Vállalat művezetőjéről és Szenczi Károlyról, az ÉM 25. Építőipari Vállalat építésvezetőjéről. Ismét küldönc érkezik és hívja az új, de egyelőre még betegségeiből épülő géphez. Siet; mert gyorsan szalad az idő. Itt a tavasz és itthon is, Tizennyolc szivattyú biztosítja a zavartalan üzemelést. Malcsik Mihály, az Április 4. Gépgyár főszerelője a tömő- szelencét szereli, az egyik szivattyúra Ilyen nagyméretű cs igen nagy teljesítményű ventilátorok szívják a plusz 5—6 Celsius fokra lehűtött és megtisztított levegőt az emulzió szárításához. Rottenbacher János és Ogl Jakab festők „szépítik” a hatalmas gépeket tik majd. Embernek jóformán hozzá se keik nyúlnia. Beállítják, s mindent elintéz maga a gép. Ez az első, 65-ig még kettő jön, s akkor nyugdíjba megy a három öreg kazán. Gazdáik, Grábik Józsi bácsi, aki túl van az ötvenen, Kara- ba János és Dinka János harminc körüli fiatalemberek, meg a többiek is így vélekednek. • — Sajnáljuk őket, dehát ilyen az élet. A régi megy és jön az új. Hamarosan nekünk is meg kell majd szokni a fehér köpenyt. Amíg a gépeket megforgatják A megújult filmgyár gépházában találkoztunk Ritlop Károly főmechanikussal. Tudtuk róla, hogy egy hete, amióta az üzem bővítése ut'áni üzemi próbák elkezdődtek, szinte le sem hunyta a szemét. Ki csodálkozna hát, hogy, ez az örökké pedáns ember most erősen szakállas és örökös nyugalmát sem leli a látogató. Ingerülten reagál minden kérdésre: — Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy sokat mondhatnánk munkánkról. Majd ha túl leszünk a nehezén. külföldön is kell a film. Sok film kell. Az új kéz írta levél Miközben a rekonstrukcióról, a Forte-gyár jelenéről és Jövőjéről beszélgetünk Lenyó László igazgatóval, az asztalon egy képeslapra siklik a tekintetem. Ismerős épület, a drezdai híres Zwinger. Baranyai Gyula küldte. — Üdülés, kiküldetés? — kérdezem. —Egyik sem. _ ?! — Sokkal szomorúbb, de örömtelibb is a története — így az igazgató, s rövid nógatás után mesélni kezd: — Kilenc esztendeje dolgozik a gyárban Baranyai Gyu- láné. Sohasem volt vele különösebb baj. A hozzá hasonlókat úgy szoktuk jellemezni, mint akik nem okoznak külön gondokat. — Annál meglepőbb volt, amikor a múlt évben egyik napról a másikra szinte búskomorrá Változott ez az asz- szony. Többször is kérdezgettük szomorúsága okát, mire megtudtuk, hogy férje súlyos baleset következtében mindkét kezefejét csuklóból elvesztette. — Nem a fizikai, hanem a belső fájdalom gyötörte a fiaHuszonkét nap bűn nélkül A KÖZSÉGI ÚTŐR Huszonöt éve tartja rendben az utat - jutalmat kap Hivatali cínle és rangja községi útőr és ez önmagában is nevezetes, soha nem hallotri szakszervezet vezetőivel elmentünk az Egészségügyi Minisztériumba, ahol segítettek. Baranyai Gyulát Drezdába vitték, azzal, hogy műkézet kap. — Ezt a levelet már ő írta új kezével, amit a tudomány adott neki. Nézem a levelet. A határozott, kiforrott írás már semmit sem árul el gazdája tragédiájából. A levél egy dráma vége, amely elmondja, hogyan talál magára ismét, aki már azt hitte, minden elveszett. Olvasom: „Üdvözletemet küldöm a nagyon hideg, de annál gyönyörűbb Türingiáiből. Kérem, engedje meg, hogy megköszönjem, azt a segítséget, amiben engem és családomat részesített. Erőt, egészséget és továbAutomata vezérlő berendezések, szabályozó szelepék biztosítják az elpárologtató berendezés zavartalan működését. Antal Károly, Malcsik Mihály és Benkő Károly, az Április 4 Gépgyár szerelői ellenőrzik a berendezés működését (MTI Foto: Bajkor József felv.l talon rokanttá vált férjet. Feleslegesnek érezte magát, aki teher a társadalomnak, — Búzás Istvánnéval, városi párttitkárunkkal és a vegyipabi sikeres munkát kívánva búcsúzom öntől”. Ismét egész ember. Dolgozni, alkotni fog. Farkas István tam eddig eféle státuszról a hivatali állások szövevényében. Állami útőrről. arról igen, ismerem a megyében majd valamennyit legalább látásból, néhányukat személyesen is. Alsónémedin, ha átvitt az utam a községein, amelynek főutcája tulajdonképpen az ötös . nemzetközi főútvonal, szintén láttam mindig egy embert, ahogy az utat igazgatja, de honnan sejtettem volna, más ő az utak többi gondozójánál. Nincs is Szabó Bálán kívül községi útőr az • egész dabasi járásban, még Örkényben sem, pedig az Alsónémedi- nél nagyobb falu és szintén átvisz rajta Belgrád felé az út. — Állami útkaparó voltam 37-től 41-ig. Akkor szétválasztottak minket, azóta vagyok a község alkalmazottja — magyarázza Szabó Béla. Kétkilométeres útszakasz gondját viseli a házsorok között. Magam és mindenki más, ki sűrűn járja, tanú lehet rá, jól gondozza ezt a rábízott útrészt. — A többiek, az államiak most brigádban dolgoznak, motoron járnak — mondja. — Tán irigyli őket? — Nem a’, meg voltam én elégedve régen is, most is. Bár nem nagyon dicsekedhetem a fizetéssel, 1040 forintot kapok egy hónapra, de megélünk. — Állami korában többet kapott? — Akkor még a pengő járta. nem emlékszem már menynyit kaptam, csak arra, egy hónapi fizetésemből éppen egy' pár csizmát vehettem. Most meg kaphatok egy jó csizmát hétszáz forintért. Csizma valutában számítva egy helyett most másfél párat vehet havonta, tehát éppen ötven százalékkal többet keres. — Múlt év végén volt huszonöt esztendeje annak, hogy idekerültem az útszakaszra. Reggel héttől délután négyig dolgozom azóta az. úton mindennap. Többször is bejárom a szakaszom. Ismer mindenkit, aki gyakrabban jár erre, megismeri már messziről a kocsijukat is. Sokan megállnak, szót váltanak vele. Akit defekt ér, annak meg segít. Emberségből, barátságból, ezért szeretik. Alsónémedibe- 1928-ban jött át Ócsárol, beállt béresnek, de csak három esztendőt szolgált. — Akkor megnősültem és a magam ura akartam lenni, otthagytam a gazdát. Miből élt? Részaratásból meg csáplésből és napszámba járt. Télen meg fanyesásből, az ágak harmadáért. Amit nem fűtött el maga, eladta. De persze a fixfizetéses állást,, a biztos egzisztenciát szívesen fogadta, amikor az úrkaparói állás kínálkozott. Később kevéske földet örökölt a felesége, neki is juttattak valamit 45-ben. — Most öt holddal beléptünk a tszcs-be. _ — Negyedszázadon át itt az úton, milyen vidám vagy szomorú emléke van erről a hosz- szú időről? — Vagy két hónapja a szemem láttára történt. Megállt a pesti busz, egy tanítónő leszállt és át akart szaladni mögötte, sietett az iskolába. Egy .szembejövő autó elgázolta szegényt. De hallom, jobban van, most már lassan jön megint tanítani. — Hát ez a nagy tél, a sok havazás? — Bizpny nagyon sokat lapátoltam, dehát ez a dolgom, emiatt nem panaszkodhatom. Csakhogy a nehéz tél nagy bajt hozott rám. Tizenkét szép malacot ellett a kocán^ Gondoltam, tizet eladok, meg- reparáltatom a házamat az árukból. Hát ebből nem lesz semmi, mind a tizenkettő megfagyott. Bizony, nagy veszteség ért, de amíg élünk, kipótolhatjuk. Egészséges, jó fflozófiá_ ja van. Boldog ember. — Lám csak — folytatja —, valami még ezen a télen meg is terül a kárból. Huszonötévi szolgálatomról most emlékezett meg a járási tanács, ezer forint jutalmat ad nekem. Hát ez igazán szép a járási tanácstól. Ezer forint nem nagyon sok. de tízszer-húszszor többet ér. merthogy a munka megbecsülése e? a pénz. Szokoly Endre ha gondoskodnának az utánpótlásról. Ha kell, legyen egy aktatáskára való tartalék. Jelentik neki, hogy itt is, ott is új hibákra leltek a beren- j dezés próbája közben. Meghallgatja, s intézkedik. — Látja, így. megy ez, amióta a próbák megkezdődtek — mondja. — De nem is jól mondom. November közepe óta tart ez a helyzet, amióta elkezdődött az üzembővítés. Az építkezéssel elcsúsztak, s most szerelnénk, ha többet nem is, néj hány napot behozni a próbáknál. — Sok veszekedés, mérgelő- j dés vezetett el idáig. K»pzel- j jék el, milyen nagy méreg, amikor a mi embereink szépen | kitakarítanak egy helyiséget, letisztítják a gépeket, aztán másnap látják ám, hogy az építők megint bevonultak és elölről lehet kezdeni a takarítást. — Kik voltak a legjobbak? — kérdez a kérdésre. — Hát j ezt nem lehet megmondani. Az egész filmgyári gárda derekasan dolgozott. Építőipari se- j gédmunkások, takarítók, szere- I lök, gépszállítók és még ki tud— Légy szíves, nézd meg, hogyan áll a főkapcsoló. Aztán egy másik emberhez beszél: — Hallom, megint tönkrement a porlasztó. Nem ártana, A gyár vasút felőli oldalán, a magas téglakéményhez illeszkedik a kormos, széngáz- szagú kazánház. Három éhes kazánnak, ad itt enni háromszori váltással, éjjel-nappal tizennyolc ember. Naponta 400—500 mázsa szenet tüzelnek el. Ezt be kell hordani, aztán rá kell rakni a tűzre, majd a salakot is el kell távolítani. így van ez, amióta fotóanyagokat kezdtek itt gyártani. Bármilyen. nehéz, a kazánokat tömni kell. Várják a gőzt a papír- és filmgyártásnál és a fűtőterekbe is kell a meleg. A kazánoknál Kovács Károly főgépész a parancsnok. Amikor afelől'faggatjuk, hogy tudták megvívni a csatát az idei kemény téllel, legyint: — A téllel csak elbántunk valahogy, de ez az utolsó — reméljük, az idén valóban utolsó — hideghulláin meg- Iréfált bennünket. Egy hete kilyukadt az egyik kazán túlhevítője. A három öreg csataki közül tehát kettő maradt. — Birták az iramot kettővel is? — Ugy-ahogy. A gyártáshoz volt gőz, de a fűtéshez kevés. Azért nem szidtak bennünket. Jól felöltöztek az emberek és öt nap alatt megjavítottuk a lyukas kazánt. — A Forte-gyár most meg- ifjodik. Vajon a kazánház marad a régi? Várták a kérdést, mert még ki se mondtam, kórusban felelték a körülöttem állók: — Ááá, dehogy! Nézzen :sak odsj,;— és a gyári vasúti iparvágány irányába mutattak —, most jött meg az új kazán. Már nem is lehet kazánnak nevezni, inkább automata gőzfejlesztő készüléknek hívnám. Pakurával, a kőolaile- nárlás melléktermékével fű-! pedig gyalog. Mert már nem' volt egy vasa sem. Emberséges tanácselnök fogadta. Attól kapott egyszáz forintot. A pénzen a fiatalember hetijegyet vett a vonatra, és a villamosra, majd elkezdett munkát keresni. Napokig járta a munkaközvetítőket. Mindenütt ezzel küldték el: „Rendben van, hogy tanult cipész. De hozzon papírt a tanácstól, hogy nincs és soha nem volt földje..Végre a Patyolatnál felvették segédmunkásnak. Dolgozott, de nem volt kitartása. Kért előleget, de elutasították. így jutott el október hato- dikáig, amikor elindult, hogy betörjön valahová. Szűkre szabott, börtönben csiszolt fantáziája nem talált más kiutat. S az első kísérletre 11500 forintot talált a tö,ö kbálinti népbolt kasz- szájaban. Ebből azonnal megküldte adósságát, a száz forintot, faluja tanácselnökének, s elküldött háromszázat a nagymamának. A többiből pedig első osztályú fővárosi szállodába költözött, ott evett, ivott, szórakozott, s a huszonkét becsületes nap után az első betörést csakhamar követte a többi... Mint már mondtam, nem akarom a védő szerepét játszani, ' s eszem ágában sincs a fiatalembert felmenteni. De történetének közreadásával igenis, védeni és menteni akarok másokat, mindazokat, akiket némi emberséggel és idejében adott segítséggel visz- sza lehet téríteni a becsületes, dolgos emberek világába. Firon András l gén szabályszerűen jelentkezett, s kérte a személyi igazolványt, Ott közölték vele, hogy csak az eredeti lakóhelyén kaphatja meg az igazolványát, s az idegen városban különben sincs semmi keresnivalója. Vissza hát Pestre, majd Pilisvörösvárra, a nagymamához. Közben, a vasúti pénztárnál, persze, elolvadt az a kis pénz, amit a börtönből hozott magával. Végül ott állt a nagymama falujában, igazolvánnyal, teljes értékű emberként, de pénz nélkül. Tudta jól, hogy a nyugdíjas nagymama havi két-három- száz forintján nem élhet. Ismét be hát Pestre, telefon a Budapesti Rendőrfőkapitányságra. Ügyének régi referensét kereste, pár száz forintot akart kölcsön kérni. A rendőrtiszt embersége- j sen fogadta, majd átirányí- j tóttá a fővárosi tanács szó- I I ciájis osztályára. Ott már ' nem fogadták sem embersé- ! j gesen, sem sehogy. Egysze- | j rűen nem fogadták. Azzal [ küldték el, hogy „jöjjön holnap!” A fiatalember ment is, csakhogy a másnap — ] szombat volt, amikor egyál- ; talán nincs félfogadás. Per- ! sze, szóba sem álltak vele. i Erre újabb telefon a 'főka- j : pítánysáera, a rendőrtiszthez, j i Az alighanem mondhatott va- | lamit a tanácsnak, mert a fiatalembert néhány óra múl-! tán mégiscsak fogadták. \ Fogadták, s megmondták ne- j ki, hogy menjen el a piiisyö- j rösvári tanácshoz, ott majd ! segítenek rajta ..'. ; A fiatalember ment, még-j Súlyos bűnökkel terhelten, fiatal ember áll e napokban megyénk egyik bírósága előtt. A Lottó Áruház betörője, s -további fél tucat betörés tettese. Ügyében ma hirdetnek ítéletet. Nem akarom a védő szerepét betölteni, de úgy .érzem, néhány dolgot el kell mondanom erről a fiatalemberről. Súlyos bűncselekmények nyomják a leikét, de tán még ennél is súlyosabb a múltja. A múltja, amely nemcsak az ő bűne. Most 22 éves, » de egyszer már kapott három és fél év börtönt. Betörésért. Korábban viszont az aszódi javítóintézetben nevelkedett. S azelőtt? Házasságon kívüli bölcső, majd örökbefogadó mostoha apa, aztán menheiy, intézet, menheiy, intézet... A börtönből most, szeptember 14-én, feltételesen szabadult. Huszonkét nap múlva, október 6-án pedig már újra bűnözött. Bontsuk csak ki e huszonkét nap történetét, nem lesz érdektelen. Amikor a börtön kapujából a fiatalember kilépett a szabad levegőre, még a fülébe csengtek a nevelőtiszt szavai: „Most aztán becsülje meg magát, még nyitva áll az egész élet ön előtt. Ha pedig valamire szüksége van, jöjjön a rendőrségre segítségért..." A fiatalember az . egyik kisvárosba utazott, az egyetlen ismerőséhez, egyetlen barátjához, akiről úgy érezte, hogy az segít majd rajta. Igaz, ezzel az emberrel éppen a börtönben barátkozott össze. A kisváros rendőrsé-