Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1963-03-06 / 54. szám

«ST Heer» c^irfap 1983. MÁRCIUS 6, SZERDA Filmkockák Mcgfiatalodott a gyár Három kazán nyugdíjba megy Próbaüzem — gyorsítva Egy levél Türingiából — Néhány nap még és az ismert hibáknak a végére já­runk. Akkor már jöhetnek ri­portot írni. » Kovács Károly főgépészhez fordul: ja, mik nem voltak. S ha már neveket is meg akarnak emlí­teni, beszéljenek azokról, akik sokat segítettek nekünk, Antal Karcsi bácsiról, a Budapesti Szerelő Vállalat művezetőjéről, Liebhart Józsefről, az Általá­nos Szerelő Vállalat művezető­jéről és Szenczi Károlyról, az ÉM 25. Építőipari Vállalat épí­tésvezetőjéről. Ismét küldönc érkezik és hívja az új, de egyelőre még betegségeiből épülő géphez. Siet; mert gyorsan szalad az idő. Itt a tavasz és itthon is, Tizennyolc szivattyú biztosítja a zavartalan üzemelést. Malcsik Mihály, az Április 4. Gépgyár főszerelője a tömő- szelencét szereli, az egyik szivattyúra Ilyen nagyméretű cs igen nagy teljesítményű ventilátorok szívják a plusz 5—6 Celsius fokra lehűtött és megtisztított levegőt az emulzió szárításához. Rottenbacher János és Ogl Jakab festők „szépítik” a hatalmas gépeket tik majd. Embernek jóformán hozzá se keik nyúlnia. Beállít­ják, s mindent elintéz maga a gép. Ez az első, 65-ig még ket­tő jön, s akkor nyugdíjba megy a három öreg kazán. Gazdáik, Grábik Józsi bácsi, aki túl van az ötvenen, Kara- ba János és Dinka János har­minc körüli fiatalemberek, meg a többiek is így véleked­nek. • — Sajnáljuk őket, dehát ilyen az élet. A régi megy és jön az új. Hamarosan nekünk is meg kell majd szokni a fe­hér köpenyt. Amíg a gépeket megforgatják A megújult filmgyár géphá­zában találkoztunk Ritlop Ká­roly főmechanikussal. Tudtuk róla, hogy egy hete, amióta az üzem bővítése ut'áni üzemi próbák elkezdődtek, szinte le sem hunyta a szemét. Ki cso­dálkozna hát, hogy, ez az örök­ké pedáns ember most erősen szakállas és örökös nyugalmát sem leli a látogató. Ingerülten reagál minden kérdésre: — Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy sokat mond­hatnánk munkánkról. Majd ha túl leszünk a nehezén. külföldön is kell a film. Sok film kell. Az új kéz írta levél Miközben a rekonstrukció­ról, a Forte-gyár jelenéről és Jövőjéről beszélgetünk Lenyó László igazgatóval, az asztalon egy képeslapra siklik a tekin­tetem. Ismerős épület, a drez­dai híres Zwinger. Baranyai Gyula küldte. — Üdülés, kiküldetés? — kérdezem. —Egyik sem. _ ?! — Sokkal szomorúbb, de örömtelibb is a története — így az igazgató, s rövid nógatás után mesélni kezd: — Kilenc esztendeje dolgo­zik a gyárban Baranyai Gyu- láné. Sohasem volt vele külö­nösebb baj. A hozzá hasonló­kat úgy szoktuk jellemezni, mint akik nem okoznak külön gondokat. — Annál meglepőbb volt, amikor a múlt évben egyik napról a másikra szinte bús­komorrá Változott ez az asz- szony. Többször is kérdezget­tük szomorúsága okát, mire megtudtuk, hogy férje súlyos baleset következtében mindkét kezefejét csuklóból elvesztette. — Nem a fizikai, hanem a belső fájdalom gyötörte a fia­Huszonkét nap bűn nélkül A KÖZSÉGI ÚTŐR Huszonöt éve tartja rendben az utat - jutalmat kap Hivatali cínle és rangja községi útőr és ez önmagában is nevezetes, soha nem hallot­ri szakszervezet vezetőivel el­mentünk az Egészségügyi Mi­nisztériumba, ahol segítettek. Baranyai Gyulát Drezdába vit­ték, azzal, hogy műkézet kap. — Ezt a levelet már ő írta új kezével, amit a tudomány adott neki. Nézem a levelet. A határo­zott, kiforrott írás már sem­mit sem árul el gazdája tra­gédiájából. A levél egy drá­ma vége, amely elmondja, ho­gyan talál magára ismét, aki már azt hitte, minden elve­szett. Olvasom: „Üdvözletemet küldöm a na­gyon hideg, de annál gyönyö­rűbb Türingiáiből. Kérem, en­gedje meg, hogy megköszön­jem, azt a segítséget, amiben engem és családomat részesí­tett. Erőt, egészséget és továb­Automata vezérlő berendezések, szabályozó szelepék biz­tosítják az elpárologtató berendezés zavartalan működé­sét. Antal Károly, Malcsik Mihály és Benkő Károly, az Április 4 Gépgyár szerelői ellenőrzik a berendezés működését (MTI Foto: Bajkor József felv.l talon rokanttá vált férjet. Fe­leslegesnek érezte magát, aki teher a társadalomnak, — Búzás Istvánnéval, városi párttitkárunkkal és a vegyipa­bi sikeres munkát kívánva bú­csúzom öntől”. Ismét egész ember. Dolgoz­ni, alkotni fog. Farkas István tam eddig eféle státuszról a hivatali állások szövevényé­ben. Állami útőrről. arról igen, ismerem a megyében majd va­lamennyit legalább látásból, néhányukat személyesen is. Alsónémedin, ha átvitt az utam a községein, amelynek főutcája tulajdonképpen az ötös . nemzetközi főútvonal, szintén láttam mindig egy em­bert, ahogy az utat igazgatja, de honnan sejtettem volna, más ő az utak többi gondozó­jánál. Nincs is Szabó Bálán kívül községi útőr az • egész dabasi járásban, még Örkény­ben sem, pedig az Alsónémedi- nél nagyobb falu és szintén át­visz rajta Belgrád felé az út. — Állami útkaparó voltam 37-től 41-ig. Akkor szétválasz­tottak minket, azóta vagyok a község alkalmazottja — ma­gyarázza Szabó Béla. Kétkilométeres útszakasz gondját viseli a házsorok kö­zött. Magam és mindenki más, ki sűrűn járja, tanú lehet rá, jól gondozza ezt a rábízott útrészt. — A többiek, az államiak most brigádban dolgoznak, motoron járnak — mondja. — Tán irigyli őket? — Nem a’, meg voltam én elégedve régen is, most is. Bár nem nagyon dicsekedhetem a fizetéssel, 1040 forintot kapok egy hónapra, de megélünk. — Állami korában többet kapott? — Akkor még a pengő jár­ta. nem emlékszem már meny­nyit kaptam, csak arra, egy hónapi fizetésemből éppen egy' pár csizmát vehettem. Most meg kaphatok egy jó csizmát hétszáz forintért. Csizma valutában számítva egy helyett most másfél párat vehet havonta, tehát éppen ötven százalékkal többet ke­res. — Múlt év végén volt hu­szonöt esztendeje annak, hogy idekerültem az útszakaszra. Reggel héttől délután négyig dolgozom azóta az. úton min­dennap. Többször is bejárom a szakaszom. Ismer mindenkit, aki gyak­rabban jár erre, megismeri már messziről a kocsijukat is. Sokan megállnak, szót válta­nak vele. Akit defekt ér, an­nak meg segít. Emberségből, barátságból, ezért szeretik. Alsónémedibe- 1928-ban jött át Ócsárol, beállt béresnek, de csak három esztendőt szolgált. — Akkor megnősültem és a magam ura akartam lenni, otthagytam a gazdát. Miből élt? Részaratásból meg csáplésből és napszámba járt. Télen meg fanyesásből, az ágak harmadáért. Amit nem fűtött el maga, eladta. De persze a fixfizetéses állást,, a biztos egzisztenciát szívesen fogadta, amikor az úrkaparói állás kínálkozott. Később ke­véske földet örökölt a felesé­ge, neki is juttattak valamit 45-ben. — Most öt holddal belép­tünk a tszcs-be. _ — Negyedszázadon át itt az úton, milyen vidám vagy szo­morú emléke van erről a hosz- szú időről? — Vagy két hónapja a sze­mem láttára történt. Megállt a pesti busz, egy tanítónő le­szállt és át akart szaladni mö­götte, sietett az iskolába. Egy .szembejövő autó elgázolta szegényt. De hallom, jobban van, most már lassan jön megint tanítani. — Hát ez a nagy tél, a sok havazás? — Bizpny nagyon sokat la­pátoltam, dehát ez a dolgom, emiatt nem panaszkodhatom. Csakhogy a nehéz tél nagy bajt hozott rám. Tizenkét szép malacot ellett a kocán^ Gondoltam, tizet eladok, meg- reparáltatom a házamat az árukból. Hát ebből nem lesz semmi, mind a tizenkettő megfagyott. Bizony, nagy veszteség ért, de amíg élünk, kipótolhatjuk. Egészséges, jó fflozófiá_ ja van. Boldog ember. — Lám csak — folytatja —, valami még ezen a télen meg is terül a kárból. Huszonöt­évi szolgálatomról most emlé­kezett meg a járási tanács, ezer forint jutalmat ad ne­kem. Hát ez igazán szép a járási tanácstól. Ezer forint nem na­gyon sok. de tízszer-húszszor többet ér. merthogy a munka megbecsülése e? a pénz. Szokoly Endre ha gondoskodnának az után­pótlásról. Ha kell, legyen egy aktatáskára való tartalék. Jelentik neki, hogy itt is, ott is új hibákra leltek a beren- j dezés próbája közben. Meg­hallgatja, s intézkedik. — Látja, így. megy ez, ami­óta a próbák megkezdődtek — mondja. — De nem is jól mon­dom. November közepe óta tart ez a helyzet, amióta elkez­dődött az üzembővítés. Az épít­kezéssel elcsúsztak, s most sze­relnénk, ha többet nem is, né­j hány napot behozni a próbák­nál. — Sok veszekedés, mérgelő- j dés vezetett el idáig. K»pzel- j jék el, milyen nagy méreg, amikor a mi embereink szépen | kitakarítanak egy helyiséget, letisztítják a gépeket, aztán másnap látják ám, hogy az építők megint bevonultak és elölről lehet kezdeni a takarí­tást. — Kik voltak a legjobbak? — kérdez a kérdésre. — Hát j ezt nem lehet megmondani. Az egész filmgyári gárda dereka­san dolgozott. Építőipari se- j gédmunkások, takarítók, szere- I lök, gépszállítók és még ki tud­— Légy szíves, nézd meg, hogyan áll a főkapcsoló. Aztán egy másik emberhez beszél: — Hallom, megint tönkre­ment a porlasztó. Nem ártana, A gyár vasút felőli oldalán, a magas téglakéményhez il­leszkedik a kormos, széngáz- szagú kazánház. Három éhes kazánnak, ad itt enni három­szori váltással, éjjel-nappal tizennyolc ember. Naponta 400—500 mázsa szenet tüzel­nek el. Ezt be kell hordani, aztán rá kell rakni a tűzre, majd a salakot is el kell tá­volítani. így van ez, amióta fotó­anyagokat kezdtek itt gyárta­ni. Bármilyen. nehéz, a kazánokat tömni kell. Várják a gőzt a papír- és filmgyártásnál és a fűtőte­rekbe is kell a meleg. A kazánoknál Kovács Ká­roly főgépész a parancsnok. Amikor afelől'faggatjuk, hogy tudták megvívni a csatát az idei kemény téllel, legyint: — A téllel csak elbántunk valahogy, de ez az utolsó — reméljük, az idén valóban utolsó — hideghulláin meg- Iréfált bennünket. Egy hete kilyukadt az egyik kazán túl­hevítője. A három öreg csata­ki közül tehát kettő maradt. — Birták az iramot kettő­vel is? — Ugy-ahogy. A gyártáshoz volt gőz, de a fűtéshez kevés. Azért nem szidtak bennünket. Jól felöltöztek az emberek és öt nap alatt megjavítottuk a lyukas kazánt. — A Forte-gyár most meg- ifjodik. Vajon a kazánház marad a régi? Várták a kérdést, mert még ki se mondtam, kórusban fe­lelték a körülöttem állók: — Ááá, dehogy! Nézzen :sak odsj,;— és a gyári vasúti iparvágány irányába mutattak —, most jött meg az új kazán. Már nem is lehet kazánnak nevezni, inkább automata gőzfejlesztő készüléknek hív­nám. Pakurával, a kőolaile- nárlás melléktermékével fű-! pedig gyalog. Mert már nem' volt egy vasa sem. Ember­séges tanácselnök fogadta. Attól kapott egyszáz forin­tot. A pénzen a fiatalember hetijegyet vett a vonatra, és a villamosra, majd elkezdett munkát keresni. Napokig jár­ta a munkaközvetítőket. Min­denütt ezzel küldték el: „Rendben van, hogy tanult cipész. De hozzon papírt a tanácstól, hogy nincs és soha nem volt földje..Végre a Patyolatnál felvették se­gédmunkásnak. Dolgozott, de nem volt kitartása. Kért előleget, de elutasították. így jutott el október hato- dikáig, amikor elindult, hogy betörjön valahová. Szűkre szabott, börtönben csiszolt fantáziája nem talált más kiutat. S az első kí­sérletre 11500 forintot talált a tö,ö kbálinti népbolt kasz- szájaban. Ebből azonnal meg­küldte adósságát, a száz fo­rintot, faluja tanácselnöké­nek, s elküldött háromszázat a nagymamának. A többiből pedig első osztályú fővárosi szállodába költözött, ott evett, ivott, szórakozott, s a huszon­két becsületes nap után az el­ső betörést csakhamar követ­te a többi... Mint már mondtam, nem akarom a védő szerepét ját­szani, ' s eszem ágában sincs a fiatalembert felmenteni. De történetének közreadásával igenis, védeni és menteni akarok másokat, mindazokat, akiket némi emberséggel és idejében adott segítséggel visz- sza lehet téríteni a becsüle­tes, dolgos emberek világá­ba. Firon András l gén szabályszerűen jelentke­zett, s kérte a személyi iga­zolványt, Ott közölték vele, hogy csak az eredeti lakóhe­lyén kaphatja meg az igazol­ványát, s az idegen városban különben sincs semmi keres­nivalója. Vissza hát Pestre, majd Pilisvörösvárra, a nagymamá­hoz. Közben, a vasúti pénz­tárnál, persze, elolvadt az a kis pénz, amit a börtönből ho­zott magával. Végül ott állt a nagymama falujában, iga­zolvánnyal, teljes értékű em­berként, de pénz nélkül. Tud­ta jól, hogy a nyugdíjas nagymama havi két-három- száz forintján nem élhet. Ismét be hát Pestre, telefon a Budapesti Rendőrfőkapi­tányságra. Ügyének régi re­ferensét kereste, pár száz forintot akart kölcsön kér­ni. A rendőrtiszt embersége- j sen fogadta, majd átirányí- j tóttá a fővárosi tanács szó- I I ciájis osztályára. Ott már ' nem fogadták sem embersé- ! j gesen, sem sehogy. Egysze- | j rűen nem fogadták. Azzal [ küldték el, hogy „jöjjön hol­nap!” A fiatalember ment is, csakhogy a másnap — ] szombat volt, amikor egyál- ; talán nincs félfogadás. Per- ! sze, szóba sem álltak vele. i Erre újabb telefon a 'főka- j : pítánysáera, a rendőrtiszthez, j i Az alighanem mondhatott va- | lamit a tanácsnak, mert a fiatalembert néhány óra múl-! tán mégiscsak fogadták. \ Fogadták, s megmondták ne- j ki, hogy menjen el a piiisyö- j rösvári tanácshoz, ott majd ! segítenek rajta ..'. ; A fiatalember ment, még-j Súlyos bűnökkel terhelten, fiatal ember áll e napokban megyénk egyik bírósága előtt. A Lottó Áruház betörője, s -további fél tucat betörés tet­tese. Ügyében ma hirdetnek ítéletet. Nem akarom a védő szere­pét betölteni, de úgy .érzem, néhány dolgot el kell mon­danom erről a fiatalemberről. Súlyos bűncselekmények nyomják a leikét, de tán még ennél is súlyosabb a múltja. A múltja, amely nemcsak az ő bűne. Most 22 éves, » de egyszer már kapott három és fél év börtönt. Betörésért. Korábban viszont az aszódi javítóintézetben nevelkedett. S azelőtt? Házasságon kívüli bölcső, majd örökbefogadó mostoha apa, aztán menheiy, intézet, menheiy, intézet... A börtönből most, szep­tember 14-én, feltételesen szabadult. Huszonkét nap múlva, október 6-án pedig már újra bűnözött. Bont­suk csak ki e huszonkét nap történetét, nem lesz ér­dektelen. Amikor a börtön kapujából a fiatalember kilépett a szabad levegőre, még a fülébe cseng­tek a nevelőtiszt szavai: „Most aztán becsülje meg ma­gát, még nyitva áll az egész élet ön előtt. Ha pedig vala­mire szüksége van, jöjjön a rendőrségre segítségért..." A fiatalember az . egyik kisvárosba utazott, az egyet­len ismerőséhez, egyetlen ba­rátjához, akiről úgy érezte, hogy az segít majd rajta. Igaz, ezzel az emberrel ép­pen a börtönben barátkozott össze. A kisváros rendőrsé-

Next

/
Thumbnails
Contents