Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
1963-03-27 / 72. szám
1963. MÁRCIUS 27, SZERDA rrsr HECVES kMMqd rrwnap „Itt a Rákóczi-rádió“ Vasárnap délután fél ötkor felcsendült a túrái hangszórókban a Rákóczi-induló. A téli szünet után a túrái Rákó- czi-«ádió megkezdte újra adását. A műsorban a télen összegyűjtött felvételeket forgatták le. Hangképekben számoltak be a riporterek a választások utáni tanácsülésről, s a túrái úttörők által rendezett Ki műt tud?-vetélkedőről. Később az aszódi járás kulturális seregszemléjéről készült riportot A mi Tápiónk sem volt hajlandó elmaradni a többi folyótól: ahol tehette, kibújt a medréből. Veszélyben forgott Tá- piógyörgye is. De hála azoknak a jászberényi katonáknak, akik egy főhadnagy vezetésével egész héten éjjel-nappal a Tápió jegét robbantották, a víz visszatérhetett medrébe, s megmenekültünk. Március 9-én az ár körülvette lakásunkat. Feleségem kétségbeesetten siránkoKatonák és kenyerek zott. Nem volt ugyan ba junk, de a víz teljesen körülzárt minket. 11-én Kis bácsi, mint tanácstag, a térdig érő vízben begyalogolt hozzánk, érdeklődve, nem kell-e bennünket kimenteni. Miután látta, hogy a víz nem éri el házunkat, elment. 12-én nagy meglepetésünkre a katonák parancsnoka, a főhadnagy nyitotta ránik az ajtót, két tüzér és egy önkéntes rendőr társaságában. Az éjjel-nappali nehéz szolgálat utáni nagyon megérdemelt pihenőjüket feláldozTársadalmi összefogással sugározták. A műsor megemlékezett március 15-ről Is. Az adás fél hétkor ért véget. A falu lakosságának tetszett. A Rákóczi-rádió ezután már rendszeresen sugározza műsorait. Semperger Sándor Túra Az árvíz Gödöllőn is súlyos károkat okozott. A községi tanács az ár elvonulása után azonnal megkezdte a károk felmérését és meghozta a szükséges intézkedéseket. Szombaton délelőtt pedig a rendkívüli tanácsüléseken Nádaski Sebő elnökihelyettes többek közt elmondotta, hogy az árvíz idején húsz családot kellett kiköltöztetni, egy részük azóta már visszatelepült. A Szőlő utcai és a Kazinczy utoai hidal? szűk szelvénye, valamint az, hogy a Rákos patakot a belterületen nem renHogyan pontoztak a megyei spartakiáddöntőn? — tették fel szerkesztőségünkbe beküldött levelükben a kérdést a da.ba.si járási KISZ- bizotlság munkatársai. A hagyományos pontozás alapján ugyanis, amikor az egyéni győztesnek hét, a további helyezetteknek pedig öt, négy, három, kettő, illetve egy pont jár, csapatban pedig, ennpk a duplája, a dabasiak összesen 17 pontot gyűjtöttek. A hagyományos értékelés alapján az összesített verseny nyolcadik helyét foglalják el, s nem az utolsó, a tizenegyedik helyet. Valóban, a helyezések alapján 17 pont járt volna a dabasiaknak, s nem hat. Mivel azonban előre kikötötték, hogy azok a versenyzők, akik nem vesznek részt az ünnepélyes eredményhirdetésen, elveszítik helyezésüket, emiatt nem számították be a „távolmaradók" pontjait áz összesítésbe. Mi helytelenítettük ezt az elbírálást, más büntetést kellett volna, alfcahnazniok. S ezért az egyéni számok sorrendjét a valóságos verseny- eredmények alapján közöltük. A spartakiád megyei rendező bizottsága legközelebbi üléséin foglalkozik ezzel a kérdéssel, s a „pályán elért eredményeket" veszi figyelembe, annak alapján állítja majd össze a végső sorrendet. SZERKESZTŐI ÜZENETEK B. Lidia, Cegléd. Kedves oűva- eónik, egyszer már személyesen is tanácskoztunk. Mindenesetre nem ártana, ha a címét is megírná. G.-né, Kiskunlacháza. Levélben részletesen válaszolunk. K. I., Abony. Megérdeklődtük. Türelemmel kell lennie. Ugyanis csak a tanfolyam elvégzése után jogosult az állás betöltésére. Már csak néhány hónap van hátra, ha eddig kibírta, ezután is legyen türelemmel. „Holdfény»’. Már jeligéje 'is túlzottan romantikus leiekre vall. De levelének stílusa és a levélben közölt tettei is ezt bizonyítják. Pedig az élet leöléséhez nagyfokú realitásérzék is szükséges. Tanácsadásra nem vállalkozhatunk, hiszen ügyét nem ismerjük részletesen. Mindenesetre megkérjük, próbáljon meg néha-néha keményen és következtésen gondolkodni. ELÍRÁS történt a múlt heti olvasók fórumában megjelent Egy baleset — két kérdés című írásban. Ugyanis az említett túrái utca. a Szabadság utca nem főútvonal, hanem mellékutca. Ennek; ellenére is jó volna, ha rendbe hoznák az utca közvilágítását. dezték — nagyrészt ez idézte elő az árvizet. A Rákos patak felett három hidat, míg Bes- nyőn egy hidat kell építeni, a patakmedret állandóan tisztán kell tartani, s a Knézits Károly útról jövő vizesárkot be kell kötni a Rákos patakba — a tanácstitkár szerint a jövőre nézve ezek a legfontosabb feladatok. Mivel társadalmi összefogással könnyebben megoldhatók a feladatok, a tanácsülés bizottságot választott, amely a helyreállítást irányítja. És amíg a tanács ülésezett, a község lakói már munkához láttak. Szombaton és vasárnap harminc Nap utcai lakos, Ko- dó Sándor és Kovács László Irányításával megkezdte az utca rendbehozatalát. Csiba József ELMARADT ELŐADÁSOK Látszatra jelentéktelen ügygyei fordult szerkesztőségünkhöz Szauter Márton újhartyá- ni olvasónk, a községi moziüzem vezetője. Megírja, hogy az újhartyáni filmszínház, amely húsz évig játszotta a különböző filmeket, 1962. május 1-én bezárt, A bezárás oka: az épület életveszélyessé vált — s hiába volt a mozinak 90 százalékos látogatottsága, a község lakói azóta nem nézhetnek filmeket. Látszatra jelentéktelen ügy. De ha figyelembe vesszük, hogy a kultúra is egyre szervesebben hozzátartozik aiakuió, fejlődő életünkhöz, helyet kell adnunk a levélnek. Még abban az esetben is, ha nem egy nagy település, hanem mindössze egy 2400-as lélekszámú község gondjáról szól. S helyet kell adnunk azért is, mert így, ha a nyilvánosság is tudomást szerez róla, talán megszületik a megoldás. Lényegében miről van szó? Az épület életveszélyessé vált, s a Pest megyei Moziüzemi Vállalat nagyon helyesen, törvényszerűen leállította az 1963. március 27., szerda, Hajnalka napja. A nap kél: 5.34, nyugszik: 18.06 órakor. A hold kél: 6.59. nyugszik: 20.43 órakor. Várható időjárás: Növekvő felhőzet, sok helyen, főként az ország északi felében eső. Élénkülő, helyenként erős délnyugati, később északnyugati szél. Keleten egyes helyeken még gyenge éjszakai fagyok. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 9—13 fok között. Eltemették Porragi Györgyöt Kedden a Farkasréti temetőben temették el Parragi György Kossuth-díjas újságírót. A ravatalnál Siklósi Norbert, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára. Pálfy József, a Hétfői Hírek főszerkesztője mondott beszédet. Nádas József, a Nácizmus Magyarországi Üldözöttjei Bizottságának, Szabó-Sajbán Gyula pedig a barátok nevében mondott búcsúszavakat. 4 A gödöJlőd OTP-fióktól feb-í ruárban hitelt kértem Ta- ^ vasz televízió vásárlására. Mi- 4 után megkaptam az engedélyt,^ kiderült, hogy a Tavasz elfő- 4 gyott, s ezért kértem, hogy ;í egy új hitellevelet adjanak,^ amelyért 5200 forintos Tisza 4 televíziót vásárolhatok. 4 4 Miután a gyors ügyintézés 4 ígérete ellenére a papír ké- 4, sett, bementem a központba, 4 ahol közölték, hogy iratom 4 egy nappal előlbb érkezett csak 4 meg, mert Gödöllőn későn, a 4 többi levéllel összegyűjtve 4, postázták. A központ viszont^ három nap múlva megküldte^ az engedélyt, így, ha előzőleg^ bosszankodtam is, végül megnyugodtam. ■ Környei János, Gödöllő, Munkácsy M. u. J — Hétmillió forint értékű megrendelést kapott a Csepel Autógyár dugattyúgyűrű üzeme Csehszlovákiától. Máris bejelentették igényüket egy újabb nagy tételű munkára: több mint 3 és fél millió munkadarab elkészítését kérik a továbbiakban. — Március 29-én ankétet tart a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa. Célja a szocialista műhelymozgalom erősítése. A megbeszélésre hivatalosak a szocialista üzemegységek és szocialista műhelyek vezetői. — Kétezer rádiéasztalkát készítenek az idén a Nagykőrösi Dohányzócikk- és Faáru Gyárban. Ezenkívül még ötezer tv-asztalt adnak át a kereskedelemnek. Mindkét cikk keresett a fővárosi és vidéki üzletekben. Most térnek át a bútordarabok poli- eszteres bevonására. — A Pest megyei Petőfi Színpad műsorából: március 28-án az Idézés válóperbent Tinnyén este 7 órakor, a Tavaszi keringőt ugyancsak este 7 órakor a hatvani katonai laktanyában adják elő. , — Tegnapi számiinX. iúí-rovatában közöltük hogy az üzenj} lapok szerkesztőinek értekezletét április 1-én, hétfőn tartják az MSZMP Pest megyei Bizottságán. A megbeszélés időpontja megváltozott. Az ipar átszervezésével és összevonásával kapcsolatos sajtófeladatokat március 30-án, szombat reggel 9 órakor beszélik meg a Pest megyei Pártbizottságon. — Bombázzák a lavinaveszélyes hótorlaszokat a svájci hegyekben. Katonák és rendőrök álltak őrt a lavina várható pályája körül, hogy a megmozdított sok ezer tonnányi hó és jég emberéletben ne tegyen kárt. — Nyolcvanöt éves az albertirsai tűzoltóság. A testület az idén ünnepli az évfordulót. Nemcsak a tűz őrei voltak az elmúlt évtizedekben, de — mint az idén — sikeresen harcoltak az ár- és belvízveszély ellen is. — Két egrestisztító berendezés készül az idén a Nagykőrösi Konzervgyár megrendelésére. Prototípusát az üzemben készítették el s az két és fél mázsás óránkénti termelésével nagyszerűen bevált. A prototípus rövid né- hánv bét alatt megtérítette előállítási költségét. — Vállalati jogtanácsosok ankétjára kerül sor március 30-án. szombaton a Pest megyei Tanács nagytermében. A társadalmi bíróságok tevékenységéről és szerepéről folytatnak széles körű eszmecserét. — Elkészült a világ legpontosabb tranzisztoros órája. Egy nap leforgása alatt csupán 5 ezredmásodpercnyi az eltérés, amelyet eddig észleltek. — Elkészült a telepestranzisztoros, hálózati árammal is működő kis magnetofon az NDK-ban. A Bandi kétsebességes. s az idén tizenháromezer kerül forgalomba. Ára 150—200 márka körül lesz. KITÜNTETÉS A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Halász Kálmánnak, a Nemzeti Színház főtitkárának eredményes munkássága elismeréséül. 60. s7ületésoaoia alkalmából a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. (MTI) — Porelszívó ciklon épült a M on őri Kefegyárban. A berendezés a famegmunkálásnál keletkező forgács- és fűrészporhulladékot vezetékeken át elszívja, s a megtisztított meleg levegőt ismét visszafújja a munkatermekbe. Növekszik a pipaexport Nagykörös régi nevezetessége a pipakészítés, amelyet az egykori kézművesmesterség helyett az elmúlt években üzemi méretű iparággá fejlesztettek. A helybeli Faáru- és Doj. hányzócikkeket Gyártó Vállalat csaknem 40 féle kivitelben gvártia a gyökér- és fapipákat. Készítményeik nagyobb részét külföldön értékesítik, s amint azt számos elismerő oklevél tanúsítja, igen sok európai országban kedveltek a nanvkőrösi dohányzócikkek. Különösen Görögország. Jugoszlávia. Bulgária és Hollandia vásárolja nagy tételekben a tengerészpipákat, az utóbbi ország ebben az évben tizenötezret rendelt. Két év alatt csaknem megháromszorozódott a evártás. és az idén már több min* 130 000 pipát készítenek. (MTI) A rádió és a televízió mai miisora előadásokat. Ha életveszélyes az épület, át kell építeni, rendbe kell hozni, hogy ismét hasiználhatóvá váljék. Igen- ám. de az épület magánház, s magánházra a vállalat nem költhet el egy fillért sem. S az épületen a községi tanács sem csináltathat semmit. S a moziüzemi vállalatnak új mozi felépítésére sincs lehetősége. Csak felújítási kerete van, olyan keret, amelyet az idén felemésztenek a sokkal nagyobb települések mozijai. Például a nagykőrösi filmszínház átalakítása, a 25 000 lakosú Érd mozijának rendbehozatala, s a dunavar- sányi épület megcsináltatása. Marad tehát az a megoldás, amelyet a vállalat javasol. Az, hogy a tanács engedje át filmszínház céljaira a községi művelődési házat. A községi tanács azonban nem engedi. S hogy miért nem. ennek is megvan az oka. Egymilliószázezer forintos k'' ’ épült fel tavaly Ujh művelődési háza, a jlesztési alap. s a lakosság támogatásának igényKOSSUTH-RADIO 8.10: Onerarészletek. 9.00: Elbeszélés. 9.20: Ténczene. 9.55: Nani- renden. 10.10: Üttörőhíradó. 10 30: Balettzene. 11.25: A Szabó csalid. 12.1.5: Nódí zenekar. 13 OO: A rádió joei műsora. 13.15: Kamarazene. 14.00: Resrény — folytatásokban. 14.20: 0.1 tánczenei felvételek. 15.10- A evermekrádió műsora. 15 20- Sohubert-mfivek. 15.45: Fele érő j táiakon . . . le.oo: Babdnrűyó-mér- I köz^s. 17.15: Ének. 17.45: Fáb'á- ! Ovula rlnortja. 18.00: Könüyűze"e' j híradó. 13.50: a rádiós-^ínhá? b~ mutatósa. 20.45: Könnyűzene. •>?. se | Barabás T'hor írása 23 no- Z"n- ! kari muzsika. 0.10: Filmzene. PETÖFI-RADIŐ lí-20: Fúvósátiratok. M 40: Orosz I nyelvlecke. 15 00: Szív kii’di szív- | nek. 16.05: Hangverseny. 16.40: TJo , *van működik? 16.55* Mezei csr I kor. 17.15: Gellert. Fndr^ írps" ! 17,20* Tánczene. 17.35: A József A* I ti la Sz^hade^vetem prosrraTr,iáí>ó" 18.05: Hirdetőos'vion. 18 20: K razene. 19.0.5: Vidám félóra. 19 3* Kórusok. 20 00: On^rnhíradő. 20 25 Orvosi tanácsok. 20.30: Klass^ku« operettek. 21.10: Tánczene. 21.45: ! !*>Muzsikáló könyvek. 22.20: Doroly- tya. 22.30: Weber operáiból. URH 18.40: Opercttrészletek. 19.20: Fiegei Fesztivál. 1962. 20.45: Tudományom mozaikok. 21.05: Köny- nyűzene. 21.40: Versek. 21.53: Zon- ^oraművek. TELEVÍZIÓ 10.00: Tv-híradó (ism.). 10.15: \ranypelvhecske. Szovjet kisfilm (ism.). 10.35: A 606-os kísérlet. Amerikai film (ism.). io éven "•luiiaknak nem ajánljuk. 12.10: 'Tírek. 17.49: Hírek. 17.45: Tanuljunk oroszul* Nyelvlecke kezdőknek. 13.05: Virá"nyílástól hóhullá- si?. A Ma^var Televízió kisfilmje. 18.45: Tv-vilá."hfradó 19.00: A tv mesekönyve. 19.05: Vidéki színházak tv-fesztiválja — 1963. Közvetítés a miskolci Nemzeti Színházból. g B Shaw: Szent Johanna. Dráma 3 részben. utóiátékkal. Csak 14 éven felülieknek!) a közvetítés i. szünetében: Demeter Im- ”e színházi .jegvzofe, a közvetítés TT. szünetében: Bemutatjuk a miskolci Nemzeti Színházat. Kb. 22.55: Hírek. Tv-világbíradó (ism.). kai: a lányok a sütemények-: ről; a fiúk - a- -málnáról, sződd. í ról gondoskodnak, s a zenét az ': iskola lemezjátszója szolgáltat-': ja. Szombaton 3 órakor össze- j gyűltek a leendő KlSZ-tagok.\ Miután Sinkovits Ferenc i községi KISZ-titkár jelenlété-': ben megválasztottuk a vezető.-: séget. szellemi játékot rendez- ': tünk az á-sok és b-sek között, ': A kérdések mind az ifjúsági! szervezet életéhez, munkájához kapcsolódtak. S ezután a tánczene hangjaira a lányok elkezdték az „oktatást”. Mármint a fiúk táncolni tanítását.: A fiúk, meg kell állapítani, te- i hét séges tanítványok voltak. Hogy még érdekesebb legyen a délután, három lány i és öt fiú léggömbfújási ver- senyt rendezett. Persze, a kré-: mesevési verseny közben is nagy volt a nevetés. Az öt fiúí arca ugyancsak maszatos volt, j ám sugárzott a boldogságtól.: különösen Piszecki, vagy ahogy i mi hívjuk Pisze arca. hiszen \ megnyerte a versenyt. Az összejövetel hasznos volti és kellemes — máskor is ren-: dezünk klubdélutánt. Békés Mária őrsvezető-helyettes A gépszemle jól sikerült Az elmúlt gazdasági évben többször szóvátettük, hogy a j Gödöllői Gépállomás szakmai i vezetősége nem vette eléggé: igénybe a párt- és a szakszer-: vezet segítségét, és sokszori nem hallgatta meo a doTgozók; javaslatait sem. Mostani látó- \ gatásunk alkalmával öröm-: mel kellett tapasztalnunk, i hogy a Gödöllői Gépállomáson, \ a járási pártbizottság javasla- ■ tára, végre kialakult a meg- í felelő légkör. Ennek első ered- i menye, hogy a gépállomás jól j felkészült a. tavaszi gépszemlé- \ re, s a szemlebizottság alig: talált kifogásolni valót. Aholí talált, ott is az alkatrész be- j szerzési nehézségek okozták a ; hibákat. A Gödöllői Gépállomás terv-! szerűen és felkészülten lát j neki a tavaszi munkának. Kiss Sándorné Gödöllő í Az albertirsai 1075. számú II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat Vili. osztályos pajtásai kő-, zül negyvenkilencen jelentkeztek KISZ-tagnak. Nagyon bevételével. S ha az új létesítménybe beköltözik a MO- KÉP, Ujhartyánban gyakorlatilag megszűnik a kulturális élet, hiszen a mozi szombat- vasárnap feltétlenül igénybe venné az épületet, s a fáradsággal, összefogással épült kultúrotthonban nem tarthatnának egyéb rendezvényeket. A község tehát a mozin kívül nagyon kevés hasznát látná az új művelődési háznak. A moziügy megoldásra vár — ezt az újhartyáni tanács ülésén is felvetették. Saját szemszögükből megnyugtató megoldást találtak: ha a tanács átvehetné és kezelhetné a filmszínházat, akkor saját hatáskörében összeegyeztethető volna a mozi és a mozin kívüli kultúra. Megyénkben két községben: Szigetbecsén és Ujhartyánban nem üzemel filmszínház. Ha a moziüzemi vállalat és az űj- hartyáni tanács leülnének tárgyalni, talán elérhetnék, hogy megszűnjék Ujhartyá- non a mozi térkép fehér foltja. (m. j.) szép ez a szám, ha tekintetbe vesszük, hogy összesen 54 nyolcadikosa van a csapatnak. Az utolsó megbeszélésen elhatároztuk, hogy mint K1SZ- tagjelöltek klubdélutánt rendezünk. Kiosztottuk a feladatova, gumicsónakkal? jöttek hozzánk, s $ átadták a községi < tanács által küldött ? három friss kenyeret, f Ezért nekik is, és f Zahalka Károly ta- £ nác.selnöknek is, aki 4; ezer gondja baja kö- zött ránk is gondolt, $ köszönetét mondok. 4, S köszönetét mond % feleségem is, aki £ most már tudja, hogy % nem vagyunk egye- 4 dűl. ^ Balázs Sándor 4, tsz-nyugdíjas ^ Tápiógyörgye 4.