Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-03 / 28. szám
1993. FEBRUAR 3, TAS A RN AP nur megyei 3 Pályázat vízmű tervezésére Az Építésügyi Minisztérium és az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság pályázatot hirdet vas- és mangántalaní- tóval ellátott vízmű tervezésére. A pályázati kiírást 30 forintért már átvehetik az érdeklődők az ÉM Tervezési Főosztályán (Budapest V. kerület, Beloiannisz utca 2. V. emelet 5.) s ugyanitt kell benyújtani az elkészült ter- ■ veket, legkésőbb április 22- ig. A pályázat díjazására összesen 65 000 forintot irányoztak elő. A tegnagyobb díj azonban nem lehet több húszezer forintnál, és a megvásárolt tervekért négyezer forintnál kevesebbet nem fizetnek ki. (MTI). SZÁZHÚSZEZER DOLGOZÓ VESZ RÉSZT KÖZÉTKEZTETÉSBEN PEST MEGYÉBEN Xipfjvissgtílták nz étlvrnteh és élolmisat>rha»lt<»k higiéniáját \ TÉLI ÖRÖMÖK A megyei tanács kereskedelmi osztálya, a MÉSZÖV, az Állami Kereskedelmi Felügyelőség és az egészségügyi és az állategészségügyi osztály, a közétkeztetés és a higiéniai követelmények betartásává kapcsolatosan közös vizsgálatot folytattak az élelmiszerkereskedelemnél és a vendéglátóiparban. A széles körű és több héten át folytatott vizsgákat során, a megye terüleNyolc új gimnázium épül 1965-ig A letűnt korszak legvakmerőbb képviselőjelöltjei sem mertek volna annyi új népiskolát és középiskolát ígérni hangzatos kortesbeszédeikben sem, mint amennyivel ezekben az években sűrűsödik az ország iskolahálózata. A már végrehajtás alatt álló iskola- építési program keretében gimnáziumhoz jut számos olyan község is, amely a múltban talán még a korszerű elemi iskolát is elérhetetlen álomnak volt kénytelen tekinteni. A Pest megyei Tanács tervosztályán érdeklődésünkre elmondották, hogy a megye területén a második ötéves terv időszakéinak végéig. tehát 1965-ig nyolc új gimnázium épül fel. Ezek közül a tizenhat tantermes érdi gimnázium építését az ősszel már megkezdték, az idén kezdik meg a nyolc tantermes dabasi és a tizenkét tantermes váci gimnázium építését. Ezeken kívül már megkezdődött a dunaha- raszti, a dunakeszi, a pilisvörös vári, a szobi és a budakeszi gimnázium építésének műszaki előkészítése is. Dunakeszi, Dunaharaszti és Pilisvörösvár nyolc-nyolc tantermes gimnáziumot kap. Budakeszin az eredeti terv szerint a nemrégen épült új nyolc tantermes általános iskolát bővítik négy új tanterem építésével új rendszerű iskolakombináttá, amelyben az ott tanuló gyerekek a nyolc általános osztályt és a négy gimnáziumi osztályt végezhetik el, tehát tizenkét éven át lehetnek az iskola diákjai. „ Szob számára négy tantermes gimnáziumot terveztek, de ha jóváhagyják a megyei tanács pótigényét, akkor itt is nyolc tantermes gimnázium épül. Az ügy a tervhivatal előtt van, amely rövidesen dönt ebben az ügyben. Míisorjavaslat a választási ünnepségekre Most, a tanács- és képviselőválasztősók időszakában a megye városaiban, falvaiban működő műkedvelő művészeti egytüttesek Is gyakrabban lépnek közönség elé. Hangulatos műsorszámaikkal, szereplésükkel bővítik, színesítik a gazdag program- sorozatot. Munkájukhoz igen hasznos segítséget kaptak a Pest megyei népművelési tanácsadó csoporttól. ízléses kivitelben, jól összeállított füzetet, választási műsorjavaslatot adott ki a népművelési tanácsadó csoport. Az összeállításban versek és egy- felvonásos kis színdarabok szerepelnek, zömmel klasz- szikus szerzőktől. Ezenkívül ajánló jegyzéket állítottak össze kórusművekből is. A javaslat birtokában a művészeti csoportok rövid idő alatt. kis költségekkel is megoldható műsort állítanak össze, s így a maguk eszközeivel segíthetik a választásokat, kellemes, szórakoztató estéket szerezhetnek községük lakosságának. A műsorjavaslat Ladányi István összeállításában, Máté Jánosnak, a megyei tanács művelődési osztálya helyettes vezetőjének előszavával és ajánlásával jelent meg az elmúlt napokban. _L-----------------------------—-----t án működő élelmiszerboltok közül 14'7 tanácsi és 130 földmű- vcsszövetkezeti boltot, valamint 151 tanácsi és 117 földművesszövetkezeíi vendéglátóipari egységet ellenőriztek. . A megyebeli nagyüzemekben üzemétkeztetésd vállalatok biztosítják a meleg étkezést a dolgozók számára, míg a kisebb üzemek, a hivatalok, iskolák dolgozói löszére az állami és földművesszövetkezeti éttermek 1962. folyamán napi 120 ezer ebédet szolgáltak fel. Ez a szám a közétkeztetésiben előző évben részt vevők számához viszonyítva mintegy nyolcszázalékos emelkedést mutat. Üj jelentkezők részére a konyhák kis kapacitása miatt, nehéz a közétkeztetés biztosítása. A közétkeztetés kérdése, helyiség hiányában — megnyugtató módon — több nagyobb ipari településen, többek között Dunakeszin. Du- naharasztin, Kistarcsán megoldatlan. Ahol helyileg más lehetőség nincs, a közétkeztetést lebonyolító éttermek bevezették az „utcán át” történő kiszolgálást, s így vezették be az előfizetéses menüt. A földim ű vesszővetk ezeti területen komolyabb formában jelentkezik az ellátási probléma. Például Tatárszentmiör- gyön, Sáriban a tanácsi dolgozók és a pedagógusok részére egyáltalán nincs közétkeztetési lehetőség. A nehézségek ellenére, általában megállapítható. hogy a közétkeztetés színvonala a korábbiakhoz képest, javulást mutat. Higiéniai szempontból, sok helyen a konyhák állapota elhanyagolt, megfelelő szellőzési lehetőség is csak kevés helyen biztosítható. Csempe helyett többnyire ol.ajfestést alkalmaznak a konyhákban, ami viszont a gőztől lepattogzik. Az élei miszerkereskedel mi boltokban folytatott vizsgálat során megállapították, hogy több boltban a dolgozók részére nem biztosítottak a kézxnosáshoz folyó vizet. Különösen | a föidművesszövetkezeti bol-1 tokban nem látják el a dolgo- \ zókat az előírt fehér köpeny- jí nyel, hanem a kiszolgálást ut- ^ cai. ruhában végzik. Az előírt í sapkát a férfiak, fityulát pedig a nők nemigen hordják. ? y Az egészségügyi köny- í veket egyes helyeken a ? dolgozók többszöri figyel- ^ meztetés ellenére sem újít- ^ ják meg, Az élelmiszerek tárolása terén ^ azonban jelentős fejlődés ta-| pasztalható. különösem az í utóbbi időben. A vállalatok J igyekeznek boltjaikat kultu- < 2 ráitabbá, csinosabbá tenni, s? ezzel egyidejűleg biztosítják az | áruk részére is a szükséges tárolási lehetőségeket. Vastag hótakaró borítja az inárcsi jégpályát, de a gyerekek nagy lelkesedéssel takarítják a havat, hogy kedvenc sportjukat űzhessék. (Koppány György felv.) Milyen ügyekben, ítélkezhet a társadalmi bíróság ? Emléklapot kapnak az első választók A KISZ Központi Bizottsága, az ország összes első íz- beni választópolgárát emléklappal ajándékozza meg, amelyet az ifjú választók gyűlésén, illetve a választáskor a szavazóhelyiségekben adnak át. A KISZ Központi Bizottsága ezeket az emléklapokat a napokban már szétküldte a megyei és járási bizottságoknak. Az ország csaknem valamennyi megyéjében és járásában megrendezik az „ifjú választók gyűlését”, amelyre az először szavazó fiatalokon kívül az „idősebbeket is” meghívják. Itt közösen beszélik meg a fiatalok problémáit és felkészítik „az újoncokat” az első választásra. (MTI) Az új törvényerejű rendelet alapján, az alábbi intézkedésekkel nevelhetik az eléjük állított vádlottakat: 0 A közelmúltban látott nyilvánosságot népköztársaságunk Elnöki Tanácsának 1962. évi 24. számú törvényerejű rendeleté, amellyel a társadalmi bíráskodást szabályozza. E rendelkezés a társadalmi bíróságok hatáskörét az eddigiekhez képest jelentősen szélesíti, s előírja, hogy minden olyan száz alkalmazottnál többet foglalkoztató állami gazdálkodási szervnél, ahol önálló szakszervezeti bizottság működik, fel kell állítani a társadalmi bíróságot. Ilyen módon tehát a társadalmi bíróságok megyénk állami vállalatainál is általános bíráskodási szervvé váltak. A törvényerejű rendelet már érvényben van. Nézzük meg tehát;-milyen ügyek kerülnek a társadalmi bíróságok elé? A vállalat, üzem, stb. társadalmi bírósága elé viheti az ottani szakszervezeti bizottság azoknak a dolgozóknak az ügyét, akik züllött életmódot folytatnak, a családjukról, gyermekükről nem gondoskodnak, rendszeresen hanyagul végzik a munkájukat és megsértik a munkafegyelmet. A szakszervezeti bizottság szintén a társadalmi bíróság elé utalhatja azokat az eseteket, amikor valaki nem tartja be az egészségügyi szabályokat, a testi épség megvédésére irányuló előírásokat, továbbá a társadalmi bíróság elé állíthatók azok a személyek, akik botrányt okoznak, vagy más módon megsértik a szocialista együttélés írott vagy íratlan szabályait. De ítélkezhet a társadalmi bíróság az ügyészség, vagy a hivatalos bíróság javaslata alapján is. Ilyen javaslatot akkor tesznek, ha valaki a munkahelyén Jcisebb, ezer forinton aluli értéket ellopott valamely kollégájától, vagy önbíráskodással szerzett magának elégtételt valamely adott esetben. Az ügyészség, illetve a hivatalos- bíróság javaslata alapján a társadalmi bíróság elé állítják | a garázda embereket, s azokat a személyeket, akik cselekményükkel megsértették a foglalkozás szabályait, ha tettük, az eset összes körülményeit figyelembe véve, csupán kisebb jelentőségű. Ugyancsak a társadalmi bíróság hatáskörbe tartozik a becsületsértés, a rágalmazás és a könnyű testi sértés elbí- | rálása. amennyiben mind a két fél a vállalat, az üzem alkalmazottja. S végül a társadalmi bíróság jár el a vállalat, az üzem, hivatal, stb. tagjai között felmerült, az ezer forintot meg vem haladó, anyagi természetű vitás ügyekben is. Az eddigiekben láttuk a társadalmi bíróságok új, kibővített hatáskörét. Ezekután vegyük szemügyre, hogy a társadalmi bíróságok milyen intézkedési joggal rendelkeznek, milyen ítéleteket hozhatnak? előtte meg lombos szálfák húséban egy túraautó áll. Nosza, meg kell tudnunk, mit keres itt ez a kocsi és ki a gazdája. Úgyis kopog már a gyomrunk, betérünk tehát a Csöpögőbe. Kiss úr, Rolls-Royce- unk tulajdonosa előbb szóba- elegyedik még a sofőrrel. — Ennek a kocsinak nem szabad átjutnia! — ezzel jön utánunk pár perc múltával. Kiderítette, hogy a túrakocsi ebédelő utasai utánpótlást, újabb alkotmányos költséget visznek Ráckevére, mert a kormánypártnak már elfogyott minden pénze, annyi szavazatot vásárolt méregdrágán. Hiszen magunk is hallottuk odaát, hogy tizenegy óra óta horribilis Összeget, ötven pengőt is adnak egy voksért Ud- vardyék. Bizony, hogy nem szabad átjutni ennek a kocsinak Ráckevére. Gyorsan harapunk valamit, nagy étvágyú- kormány- párti kollégáink nekigyürkőz- ve az evésnek, úgy látszik, még sokáig akarnak itt időzni a Csöpögőben. Elsőnek Kiss úr távozik, autójával ügyesen manőverez, eltakarja a .másik kocsit a vendéglőben ülők elől, aztán túráztatjp a sajátja motorját és nagy beszélgetésbe merül a kint várakozó sofőrrel. Mi nedig össze se beszéltünk, egy szó nélkül kihúzzuk zsebünkből mind a ketten a bicskánk, az ellenfél autójához lopakodunk és gyorsan beleszúrunk két első kerekébe. Egyikünk az egyikbe, másik meg a másikba, háromszor, vagy nervsaer is megforgatjuk mind ' ben a pengét. Hajrá. most hamar a hátsókhoz! Amíg azokon is elvégezzük ugyanezt a műtétet, látjuk ám, Juda oroszlánjának derék alattvalóját, amint kezében jókora késével szintén sorba beledöf az abroncsokba. Most már nyugodtan rá-------------------hajthatunk a k ompra. — Jó vendéglő ez, jól megebédeltünk benne, de a fene ott egye meg, aki kitalálta ezt a szesztilalmat, majd meghalok szomjan — panasz- •kodom a révészgazdának, az meg megértő sajnálkozással néz rám. — Ugyan, nem tudná megmondani, hol kaphatnánk valami innivalót? — Hát itt Szigetcsépen volna egy hely, titokban sört is, bort is mér, majd megmagyarázom odaát, merre menjenek az urak. A túlparton aztán meg is magyarázza. Csakhogy olyan együgyű ember ez a mi sofőrünk, a Kiss úr. nem ért a szóból, sehogy se tudja, ho! kell jobbra fordulni és hol balra — ugyan mar Kerem, nem jönne el velünk, nem ismerem itt kj magam, igazán megmutathatná — kérleli a révészt. — Elvezetném én magukat, de azok az urak a másik autóval, mondták, siessek visz- sza, mindjárt jönnek ők is. Az ám, amikor mi éppen ezt akarjuk megakadályozni. Magam is kérve kérem tehát a révészgazdát, vezessen el minket, mindjárt visszahozzuk, csak éppen egy-két pohárral hörpintünk, meddig tart az. Jószívű a révész, talán a bort sem veti meg. hiszen vízi ember, tehát rááll, be is tessékeljük mindjárt az autóba. — Ott, az első ház után majd balra kell kanyarodni — mondja, de Kiss úr oda sem figyel és rákapcsol, megy tovább egyenesen az úton. Erre már gyanút fog a ré---------------- vész, most már ő k érlel, könyörög, álljunk meg az isten szerelmére. Mi meg megyünk tovább. Akkor aztán feláll, azzal fenyegetőzik, hogy kiugrik. Nyitná is az ajtót, mi azonban úgy megragadjuk, hogy mozdulni se tud. Négyöt kilométert robogunk a parttól, csak ott engedjük el. Emlegeti is valamennyi felmenő rokonunkat, ez bizony köny- nyen elképzelhető. Ha jól kilép, talán fél óra, háromneszélesítését, láthatjuk, hogy ez a törvényerejű rendelet rendkívül fontos lépést jelent az igazságszolgáltatás további demokratizálása és társadalmasítása terén. E törekvés viszont szervesen egybeesik pártunk legutóbbi kongresszusának határozatával, amely szántón előtérbe helyezte népd államunk további demokratizálásait. Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy a társadalmi bírósagoknak fő feladatuk az emberek nevelése és a súlyosabb bűncselakimé- nyéktől való visszatartása. Világos, hogyT e tekintetben mekkora jelentőségük lehet a szocialista tudat és a szocialista erkölcs formálásában. Márpedig aligha létezik magasító* sabb feladat, mint e nemes célok érdekében tevékenykedni. a szocialista humanitás elveinek alapján nevelni, segíteni megtévedt, hibákat vétő embertársainkat, hogy visszataláljanak a helyes útra. Azért hangsúlyozzuk ezt különös erővel, mert a törvényerejű rendelkezés kimondja: a társadalmi bíróságot az üzemben, a hivatalban, a vállalatnál maguk a dolgozók választják, azokból a személyekből, akiknek becsületében. ítélőképességében száz százalékig megbíznak. S ennek. megfelelően természetesen a társadalmi bíróságok tagjai e valóban megtiszteli feladatukat társadalmi munkában látják el. A társadalmi bíróságok vá- ' osztása megyénkben már megkezdődött, s e hónap vécéig lezajlik. Nem kétséges előttünk, hogy az. említett elvek szem előtt tartásával, megyénk munkásai, tisztviselői, hivatalnokai azokat a munkatársaikat állítják majd a társadalmi bíróság felelősségiél- ies posztjaira, akik- saját életük tisztaságával. makulátlan becsületükkel, példás munkájukkal biztosítékot szolgáltattak arra, hogy képesek lesznek a megtéve- detteket a szocialista társadalom szabályainak. erkölcsi elveinek megtartására nevelni. A társadalmi bíróságok tevékenységét elsősorban az illetékes szakszervezeti szervek irányítják és támogatják. He’rtslen lenne azonban ei- hallgatmmk. hogy e téren jelentős kötelezettségek hárulnak a vállalat pártszervezetére és vezetőségére is. Bízunk benne, hogv a most megválasztandó társad s'mi bíróságok tevékenysége folytán, a munkahelyeken meggyorsul a szocialista emberré válás folyamata, s ezzel együtt javul a munkafegvelem. a munkaerkölcs.. s ezek jegyében a termelés fokozása mellett mély gyökeret vernék az emberek tudatában . szocialista társadalmunk nagyszerű erkölcsi elvei. Dr. Bozéki István Pest megye főügyésze gyed óra múlva visszaérhet a kompjához. Sajnáljuk szegényt, hiszen mi sem vagyunk azért rosszindulatúak. Dehát választás van. (Talán él még a derék révészgazda, most kérek tőle bocsánatot, hogy akkor elrabolván csúffátettük. Csíny volt, bevallom, durva kortesfogás, de a politika, hiába, az politika. Ezt ő is beláthatja, ugyebár). Mi lett a perforált abroncsé kormánypárti autóval, meg az utasaival, nem tudom, sohasem érdeklődtem utána. Ha valahogy mégis sikerült nekik gl vergődniük, a pénzzel Ráckevére, úgyis hiábavaló lett volna. Az ellenzék győzelme, mennél inkább hajlott lefelé a nap. annál biztosabb volt már. Ügy hat óra tájt be is fejeződött a szavazás, majd minden választó, szám szerinti 10 106 ember, leszavazott. Eb-: bői Dinichre 5524, Udvardy- ra 4582 szavazott. Győzött az; ellenzék. Ráckeve örömmámorban--------------- úszott, népe a; n yílt utca során énekelt, tán-; colt, önmagát ünnepelte, ami-] ért mégis megmutatta az ere-] jét. Egyesek, talán nem is kevesek, szívében remény gyűlt: akkor ott a szigeten. Nagyobb] erőpróbák, a tisztább _győze-] lem reménye. fivnlznlv lev»*!**«» — szóbeli feddéssel es írásbeli megróvással, mint fegyelmi büntetéssel, — a nyereségrészesedés egy részének levonásával, s a jutalmazásból való (legfeljebb egy évig történő) kizárással, — javaslatot tehetnek a vállalat igazgatójának az illető azonnali elbocsátására vagy alacsonyabb munkakörbe helyezésére, — javasolhatják a tanács egészségügyi osztályának, hogy az eléjük állított embert kötelezze kényszer atkőholelvonó kúrára, — elrendelhetik (ha ezt kérik tőlük), hogy a családjával nem törődő, a fizetését rendszeresen elmulató ember munkabérének egy részét (legfeljebb a felét) a vállalat közvetlenül a családtagok, ar asszony vagy < gyermekek nondozőiának kezéhez fizesse ki. — 50 forint pénzbírsággal sújthatják a rágalmazót, a miások becsületébe gázoló! a verekedőt, s emellett, elrendelhetik az okozott kár megtérítését is: — a vitás anyagi ügyekben kötelezhetik a vádlottat, hoctv a kölcsönt záros határidőn belül fizesse vissza. Ha végigtekintjük a társadalmi bíróságok hatáskörének és rendelkezési jogának e ki