Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-12 / 9. szám
\ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM 9. SZÄM 1963. JANUAR 12, SZOMBAT Hat körzetben megtörténtek a jelölések Csütörtök délután megkezdődött városunkban a tanácstagok jelölése. Hat körzetben tartottak jelölő gyűléseket, ahol szép számmal gyűltek össze a körzet választópolgárai. Az 1-es körzet jelölő gyűlésének elnöke dr. Szabó Károly volt. Römer Lajos ismertette a jelölő gyűlésen a választás lényegét. A bel- és külpolitikai tájékoztató után Tószegi Albertné elsőnek javasolta Kovács Ambrus tanácsdolgozót. hogy jelöljék az új tanácsba tanácstagnak. Kovács Ambrus jelölését egyhangúlag fogadták el, és így az első körzet jelöltje Kovács Ambrus lett A Petőfi Termelőszövetkezet irodájában a 2-es körzet választópolgárai gyűltek ösz- sze, hogy megválasszák jelöltjüket. A javaslat Szűcs Zoltán városi tanácselnökre esett, akit a lelkes gyűlés egyhangúlag megválasztott. A 3-as körzet polgárai rövid, de lelkes gyűlésükön Pot- horszky Péter ktsz-dolgozót jelöltek tanácstagnak. A 4-es körzetben közel 30 ember gyűlt össze hogy megejtse körzete jelölését. Igen élénk vita keletkezett a jelölésnél, ahol több ellenvélemény során Vajda László gyári munkást jelölték. Az est beálltával negyven- ketten gyűltek össze a bokro- si termelőszövetkezeti klubban, hogy a 79-es körzet polgárai megejtsék a jelölést. A jó hangulat közepette Rácz Sándort, a Petőfi Termelőszövetkezet párttitkárát javasolták, illetve jelölték tanácstagnak. A Rákóczi Termelőszövetkezet központi telephelyén So- modi Zoltán elnökletével negyvenkét választópolgár tartotta meg a 80-as körzet jelölő gyűlését. A lelkes hangú jelölő gyűlésen Papp Ferenc kertészt jelölték. Egy-két „apróság", amelyért fizetni kelt Gyakran előforduló „apróbb” szabálysértésekről esik most szó, amelyekről azt gondolná az ember első pillanatban, hogy ezek nem is olyan veszélyesek. Később azonban kiderül, hogy a gondatlanságnak súlyos következményei lehetnek. Éppen a napokban volt bal- szerencséje két szabálytalanul közlekedő nagykőrösi lakosnak. Amikor útnak indultak, nem gondolták, hogy nevük rövidesen bírósági aktákon fog szerepelni. Rövidesen pedig ügyükben megszületik a határozat is, amely valószínű, tetemes bírságot jelent számukra. Danka László, Nagykőrös Csikvár dűlő 29/a szám alatti lakos, amint az egyik este gépjárműjével az úttesten haladt, nem csökkentette a fényszóró erősségét, pedig jól látta, hogy szemben másik jármű közeledik. Ez alkalommal nem volt szerencséje, mivel a gondatlanságot éppen az árra közeledő rendőrök vették — jegyzőkönyvbe. •Igen sietős lehetett a dolga Péceli Sándornak is. aki a Petőfi utca 16. szám alatt lakik. Az Arany János Filmszínház műsora Január 10—13. Pinocchio. Magyarul beszélő színes amerikai film. Kísérőm űsor: Földből és tűzkői. Magyar híradó. Január 14—IC. Bolondos halászfalu. Zenés NöK-filmvígláték. Kísérőm űsor: Jalomica völgye. Ketten a nap alatt. Január 17—2ü. Kertes házak utcája. Magyar film. Főszereplők: Bara Margit. Gábor Miklós. 14 éven álul nem ajánlott! Ksérőmű- sor: Állj az egész. Magyar híradó. Matiné Január 13-án: Négyen az árban. Előadások kezdete: hétköznap 5 és negyed 8 órakor és vasárnap 3. 5 és negyed 8 órakor. Jegyek válthatók rz előadás megkezdése előtt egy órával. jutó#®2 m M <1958 *19 GS Amikor motorjával útnak indult, még jóformán a kaputól sem jutott nagyon messzire, máris rendőr ‘ érdeklődött az adatai után, ugyanis az utcára érve elfelejtett megállni. Danka László esete még annyival érdekesebb, hogy a motorkerékpár, amelyet vezetett, már május 23-án a tulajdonába került Mikita József Lencsés Világos dűlő 26. szám alatti lakostól. Ennek ellenére az új tulajdonos még mindig a régi rendszámtáblával közlekedett. A rendőrség a jogtalanul használt rendszámtáblát azonnal bevonta Danka Lászlótól. ^\>\\>\V\\\\\\\\\\\\\\\\\x\\\\\vvv\vvvvxxvxx A „láthatatlan" ember Talán nincs is olyan ember a városban, aki ne lett volna moziban. Mindenki kedveli ezt a szórakozást. Ehhez a szórakozáshoz a film alkotóin és színészein kívül a mozigépész is hozzájárul, hiszen a nagy tekercs celluloidszalagból az ő munkája nyomán lesz láthatóvá, élvezhetővé a film. Mi is a gépész munkája? A vetítőgép nagyon bonyolult szerkezet és kezelése komoly szakértelmet kíván. Rátóthi István már régóta dolgozik mint mozigépész. Nagyon szereti foglalkozását és ebből következőleg a filmeket. Munkáját mindig lelkiismeretesen és pontosan végzi. Igyekszik mindig továbbfejleszteni tudását. Leginkább a komoly, drámád filmeket kedveli. Nagyon várja, hogy szélesvásznú legven a filmszínház, mert a szélesvásznú film vetítése számára izgalmasabb és érdekesebb, mint a normálméretű film vetítése. Z ombory—Székely — A 224. számú iparitanuló- iskoiában három KlSZ-alap- szervezet működik. — A Szabadság Termelőszövetkezet 1962. éves baram- fileadási terve 197 mázsa volt. Tervüket a negyedik negyedévben teljesítették 220 mázsára. — Balázs Mihály, a Rákóczi Termelőszövetkezet tehenészetének növendékgondozója. Az elmúlt esztendőiben fáradságot nem kímélve, alaposan kivette részét a munkából, amelynek meg is lett az eredménye, 650 munkaegységet szerzett. — Városunk általános iskoláiban száznegyvennyolc pedagógus végzi a gyermekek oktatását. Jelölő gyűlések ma Ma, január 12-én, délután 5 órakor, a következő körzetekben tartanak jelölő gyűléseket. 9. körzet jelölő gyűlés helye felszegi termelőszövetkezeti klub. 10. körzet helye Cs. Kiss iskola. 11. körzet helye felszegi óvoda (Tabán u. 2.). 12. körzet helye Kossuth Lajos u. 69. 76. körzet helye árbózi iskola. 75. körzet helye a volt Mikes-tanya. ÉV MATT JXutßtjott köszönöm! Pestről nagy bevásárlásról tartottunk hazafelé. Jaj nekem, de kellemetlen, ezt a kabátot most be kell cipelnem a kollégiumba — gondoltam leszállásra készülődve, mikor Kőröshöz közeledtünk. Sietve szálltunk le a vonatról, a nagy hidegben, s csak amikor már elindult, vettem észre, hogy a kabátot fenn felejtettem. Szaladtam rögtön az ügyeleteshez, aki telefonált a következő állomásra a kabátért. Azt hittem, többé sose látom, de szerencsére nem így történt. Két nap múlva hivatnak az irodába, s látom, az asztalon a kabát, s a legapróbb dologig minden, ami a zsebében volt. Személyazonossági, fésű, félárú igazolvány, zsebkendő s a 7 forint. Hát erre nem számítottam. Nagyon köszönöm, Hatvani Dezső, Szurdok dűlő 3. szám alatti lakosnak, aki szolgálatán kívül személyesen elhozta a kabátot, s a zsebében található tárgyakat. Az eset ugyan két héttel előbb történt, de betegségem megakadályozott abban, hogy előbb megköszönjem. Még egyszer hálásan köszönöm, s mi, emberek, mindnyájan nagyon szeretnénk, fia minél több ilyen becsületes megtaláló akadna, s minél kevesebb feledékeny egyén, mint én. Gombkötő Éva kollégium KÉSZÜL AZ ÚJ KIRAKAT Kiss Éva a kirakatok rendezője, új kirakatot készít. (Foto: Godány) MEGKEZDŐDÖTT A VÁSÁRLÁSI KÖNYVEK CSERÉJE 1963. január 10—25-ig a földművesszöveí kezet irodájában cserélik á vásárlási könyveket. (Széchenyi tér 15.) Tizenhétmillió forint a mezőgazdaság villamosítására — 1 640 000 forint higanygőzlámpákra 139 főről 348 főre emelkedett a munkáslétszám a faárugyárban A rohamosan fejlődő üzem nem tudott lépést tartani a fellépő szociális ellátás igényével. Ma már erre is jut pénz, idő egyaránt. Elkészül a korszerű konyha, megkezdték a múlt évben az új ebédlő, öltöző és fürdő alapozását. Fejlődött-e a város valamit? Tessék eldönteni! Még sokan ma is pipagyárnak titulálják a faárugyárat. t HERMELIN AZ ERDŐBEN Hermelint lőtt Nagykörös f határában Biró Ferenc vadőr. S Ez a legkisebb ragadozó S emlősök közé tartozó me- nyétféle a mi vidékünkön % ritkaság. % Nagy óvatossága, rejtett í életmódja folytán még rit- j kábban kerül a vadász pus- ' kaja elé. 5 Az értélces kis zsákmányt J Csikai Pál tanár preparálta J, és megtekintésre az áruház j kirakatában helyezte el. j --------| Nagyüzemi szőlőtermesztés \ kérdései \ Az MSZMP városi bizott- Ság mezőgazdasági osztálya, S a Magyar Agrártudományi ^ Egyesület nagykőrösi cso- ^ portja, a Tudományos Ismeri retícrjesztő Társulat városi ^ szervezete rendezésében dr. j Kozma Pál egyetemi tanár a S Kertészeti és Szőlészeti Fő- S iskola szőlőtermesztési tan- S szék vezeíője előadást tart '/. a nagyüzemi szőlőtermesztés- ^ ről. £ Az előadás helye az £ MSZMP városi bizottság í nagyterme. (Dalmady Gy. u. ^5.) t Előadás ideje: 1963. január j 14-én, hétfőn délután 2 óra- í kor. | ~ S Külföldi társasutazás \ f Az IBUSZ-iroda négynapos % autóbuszkirándulást szervez ^ április hónapban Kolozsvár— £ Torda útvonalon- f A kirándulás részvételi díja ^860 forint. % Jelentkezni lehet január 25* £lg az Arany János művelődési si ház irodájában (emelet, 38- as szoba). 2 100 000 forintos költséggel 200 vagonos raktár épül a konzervgyárban (Foto: Godány) á Este, mikor kigyúlnak a fé- j nyék a város szívében, gon- S dol-e valaki arra, hogy nyu- £ godt villanyvilágítás mögött ^ milyen sok munka nyug- ^ szik? ^ Mit ért el a Délmagyaror- í szági Áramszolgáltató Vál- {lalat négy év alatt? S Megnövekedtek a felada- S tok, a mezőgazdaság átszer- ^ vezésével. A négy év alatt ^ 17 millió forintot tett ki az $ az összeg, amit a vállalat be- £ ruházásokra fordított. £ Ez alatt az idő alatt kellett S a városban végrehajtani a S 110 voltról 220 voltra való ^ áttérést. | Növekedett a termeié- , í A faárugyár egyik termeke S — a pipa s j kenység ez alatt az idő alatt, S a hálózati szerelési munkánál ^ 40 százalékkal nőtt. ^ A vállalat termelési értéke £ 90,3 millió forintról 119.9 f millió forintra növekedett S í 959-től 1962-re. S A tanács- és az állami vál- S lalatok közül legmagasabb át- S lagbért a DÁV dolgozói ér- £ ték el — érthető is. mert a ^ szakképzettség egyik felté- £ tele e munkáknak. A fények, a higanygőzlám- S pák, ami 1 640 G00 forintba S került a városnak — a DÁV } munkáját is dicséri. 'f Olyan gyorsan nőtt a láda- ^ gyár — hogy észre sem vet- £ tűk — kinőtte régi ruháját. £ A hajdani, alig kétszáz lel- ^ két számláló üzemből három t év alatt 642 munkással dol- ■ gozó üzem lett. t Amíg 1959-ben 31 milliót f termeltek, addig 1962-ben már 90 milliós volt a termelése. — Kétezerötszáz darab televíziós asztalt készíteti a Faáru- és Dohányzócikkgyártó Vállalat az elmúlt esztendőben. — Lezáratlanul és őrizetlenül hagyta kerékpárját Dudás Imréné, Kossuth u. 87. szám alatti lakos, akit 80 forintra bírságolt a szabálysértési hatóság gondatlanságáért. — A Rákóczi Termelőszövetkezet hajtatóházát üzemibe helyezték. Salátát, zöldhagymát és retket ültettek bele, amit már értékesítenek. — Sutyenka , György konzervgyári dolgozónak balesetéért 400 forint' gyorssegélyt fizetett ki az Állami Biztosító helyi fiókja. A beruházások évei voltak az elmúlt esztendők. 1960- ban több mint ötmillió forintot tett ki az az összeg, amit beruházásra fordítottak. 1961-ben 6,3 millió forintot ruházott be az üzem. A tervek szerint 1965-ig 24 milliós beruházással végrehajtják a telep rekonstrukcióját. Ez újabb 50 százalékos termelésnövekedést eredményez majd. Polieszterezik a tv-asztalokat nak a bútorgyár körvonalai. A „Nagykőrös” háromajtós szekrény, az Erzsébet- háló a körösi konzerv mellett megszerettette a várost szerte az országban. 1959-től nyolcmillió forintról 1962-re 18 millióra növekedett termelése. A munkáslétszáma is jelentősen nőtt, 139 főről 348- ra emelkedett. 1959-től 1962-ig 2,5 milliós beruházást kapott a vállalat. Uj szerelőcsarnok, szegezőszin. kisegítő épületeik, különféle faipari gépek kerültek az üzemibe. A hajdani pipagyár is* kinőtte induló ruháját. A kis pipagyár nő, növekszik, hogy sok-sok árujával elvigye messzire hírét* ennek a városnak. (takács) Pipákat is készít, sőt exportál is. Hollandiától Jugoszláviáig — de a pipagyártás már csak egy kis hányada termelésének. Egyre inkább bontakoz-