Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-06 / 4. szám

1963. JANUAR 6, VASÁRNAP

3

Hatalmas, szép szál ember Gohér Mihály, a domonyi Dózsa Tsz brigádvezetője, a párt- szervezet szervező titkára, a községi népfrontbizottság elnöke.

Oka van annak, hogy elsoroltam tisztségeit: négy évvel ezelőtt ugyanis — egy sem volt. Se tisztség, se felelősség. Csak a munka, látástól vaku- lásig a saját nyolc holdján meg a szülők „birtokán”.

— Háromszor kellett újrakezdenem Először a háború után, másodszor 1919-ben, amikor külön költöztünk a szülőktől — meséli Gohér Mihály. — Mint a megszállott, úgy vetettem magam a munkába. Egy év alatt lovat, szekeret, gazdasági felszerelést vettem. Aztán jött a gyerek, s vele a gond, a betegség. Amit szerez-' tem, mind ráment orvosra, patikára. Még adósságom is gyűlt, ami sosem volt az előtt. Harmadszor is elölről kezdtem, s megint talpra álltam. Persze, nem volt sem éjjelem, sem ünnepnapom. Ha este megjöttem a szekérrel a piacról, háromórai alvás után indultam vissza. Hajtottam magam, hogy

mindene meglegyen

a családnak ... Közügyek, politika? — legyint: — örültem, ha újságolvasásra jutott időm ...

Elgondolkozik, majd így folytatja:

— Azért ne higgye, hogy semmit sem tudtam a világ folyásáról. Láttam én sok mindent: a jót, de a hibákat is... Az ötvenes évek elején tíz- egynéhányan — középparasztok — termelőszövetkezeti csoportot akartunk alakítani. Közös erőből gépeket vásárolni, korszerűen gazdálkodni, egymást mindenben kisegíteni. Nem engedélyezték ...

Mintha gondolataimban olvasna, hozzáteszi:

— Ügye, most azt kérdezi: miért nem léptém be már az átszervezés előtt a tsz-be? Megmondom őszintén: az akkori termelőszövetkezet nemigen vonzott bennünket. Gyengén gazdálkodott, sok volt a hiba a vezetésben is. Meg aztán ... úgy gondoltam: ameddig lehet, kívül maradok.

1959 végén Domonyban is megkezdődött az átszervezés. Gohér Mihály nem jelentett „nehéz diót’“ az agitátoroknak: kétszer sem kellett mondaniuk, rögtön aláírta a belépési nyilatkozatot. Példája nyomán egymás után lépett be a többi módos gazda is. Űj termelőszövetkezetet alakítottak, Kossuth néven.

Az alakuló közgyűlésen hár- mónkat jelöltek az elnöki tisztségre. Ha a tsz-tagság gondolatával ekkorra már meg is barátkoztam, az elnökséget nem akartam vállalni — idézi tűnődve a múltat — Hogy- is ne: ha nem megy minden simán, majd engem szidjanak?! Csakhogy akik engem javasoltak, nem tágítottak. Titkos szavazást kértem, s ez előtt meg kellett hajolnom: a túlnyomó többség rám szavazott. Attól kezdve nem sokat aludtam...

— Nem voltak gazdasági épületeink. Vetőmagunkat, állatainkat szanaszéjjel tartottuk a faluban. Egyik istállótól, magtártól a másikhoz futkostam, ha mindent látni, tudni akartam. Nappal a munkát irányítottuk, éjjel terveket csináltunk, meg ellenőriztünk. S amikor leginkább fülig merültem a munkába, azzal kerestek fel a járási pártbizottságtól, hogy nem akarok-e belépni a pártba? A szövetkezet ügyei-gond- jai lépten-nyomon összehoztak a kommunistákkal. Akkoriban már hónapok óta úgy jártam a pártszervezetbe, meg a pártbizottságra, mint aki odatartozik.

Tagjelöltség nélkül,

soron kívül párttagnak

vettek fel. A kommunisták bizalmából rövidesen szervező titkár lett. A népfrontbizottsági elnöki tisztség aztán jött a többi után.

Féléves volt az új tsz, amikor a régivel Dózsa néven egyesült. Gohér Mihályt vezetőségi tagnak, növénytermesztési brigádvezetőnek választották. Hat munkacsapat, egy sereg fogatos tartozik a keze alá. A szövetkezetben súlya van a szavának. Nem is csoda: szorgalomban, munkabírásban mindenkit megélői?.. Az emberek szeretik igazságosságáért, egyenes természetéért. Az 1600 holdas szántó minden darabját úgy ismeri, mint a sajátját .annak idején.

Bohunka Mihály elnök egyik legjobb segítőtársára talált Gohér Mihályban. Éjszaka répaszelet érkezik a tsz- be? Gohér Mihály közel lakik — s intézkedik az átvételről. Ellenőrizni kell az éjjeliőröket? Elvégzi az elnök meg Gohér Mihály. A jószágot karácsonykor is etetni- itatni kell. Gohér Mihály — ha már úgyis közel lakik — felváltja az állatgondozókat: hadd töltsenek ők is egy-két órát családjuk körében.

Bezzeg nem csinál itthon semmit — zsörtölődik mosolyogva a felesége. — A háztájit én művelem, az állatokat én gondozom, mert ő szinte éjjel-nappal a szövetkezetben van. Meg taggyűlésen, népfront-értekezleten. Megszoktam már — teszi hozzá békésen —: ilyen a természete. Semmit sem tud félkézzel csinálni. Amibe belefog, azt szívvel-lélekkel végzi, így dolgozott a magunkéban, s így dolgozik a közösben is.

Udvardy Béla párttitkár újabb vonásokkal egészíti ki a képet:

— Csak az tudja igazán, mit jelent, amikor egy tekintélyes, köztiszteletben áiló gazda leteszi a voksát a szövetkezet mellett, aki velünk harcolt az átszervezéskor. Amikor Gohér Mihály belépett — már szinte nyert ügyünk volt. Igaz, utána szidták is néhányon: „ha ő nem lép be, nincs új szövetkezet; ha nem vállalta volna az elnökséget, Domonyban megbukott volna a Kossuth Tsz” — mondogatták. Nincs igazuk! A szövetkezet jövője nem egy emberen múlik. De abban, hogy aránylag gyorsan megküzdött a kezdeti bajokkal, s hogy a két tsz egyesülésére fél év múltán sor kerülhetett, kétségkívül sok érdeme van Gohér Mihálynak. Amilyen befelé forduló, csak magának élő ember volt az ötvenes években, olyan odaadó híve lett

a közösség ügyének.

Nincs az a feladat, megbízatás, amit el ne végezne. Csupán egy dologra mondott eddig nemet: a tanulásra. Biztattuk, megmagyaráztuk, hogy a termelőszövetkezetnek tervei vannak vele; hogy nekünk akkor is szükségünk lesz rá, amikor a nagyüzemi gazdálkodáshoz, nem. .elég a gyakorlati ■ ta- ! pasztalat, elméleti • tudás is | kell, — hiába. Azt mondja, | öreg ő már a tanuláshoz. Pedig mindössze negyvenkét éves.

— Negyvenhárom — igazítja ki Gohér Mihály. — De nemcsak a korommal van baj: az időmmel is. Hajnaltól éjfélig talpon vagyok: mikor tanuljak?!

Ebben bizony sok igazság van. A tanuláshoz időt is kell biztosítani!...

Gohér Mihály nagy utat tett meg négy esztendő alatt. A tekintélyes gazda címétől eljutott a közéleti ember megbecsült rangjáig.

Nyíri Éva

Rónai Sándor fogadta az új koreai nagykövetet

Rónai Sándor, az ország- gyűlés elnöke, szombaton bemutatkozó látogatáson fogadta Szón Csan Rjomot, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. (MTI)

Minden erdőgazdaságban fizetnek nyereségrészesedést

Az erdőgazdaságokban a fontosabb termelési feladatokhoz igazodva, nem december, hanem október végén fejeződik be a gazdasági év. A jó munka eredményeként most először mind a harmincegy erdőgazdaságban fizetnek nyereségrészesedést. A részesedés aránya 3—10 napi kereset. A jó gazdasági eredmények főleg a faipari vállalatokkal való körültekintő kooperáció és a szállítások tervszerűbbé tételének eredménye. Az erdészek munkájának gazdaságosságát nagymértékben fokozta, hogy saját üzemeikben a korábban tűzifának felhasznált anyagból mintegy félmillió köbmétert szalag- és körfűrészeken fagyártmánynak dolgoztak fel és terven felül nagy mennyiségű parkettlécet, szőlőkarót és bányabé- lés-anyagot állítottak elő. Az elmúlt gazdasági év eredményeiért az erdészek 16 millió forint nyereségrészesedéshez jutnak (MTI)

Kedvelt kirándulóhely,

turisták és pihenni vágyók paradicsoma a Lajos- forrás melletti Ságvári Endre turistaház. Nyáron, hétköznap és vasárnap egyaránt telt ház, fiatalok és idősebbek zsi- bongása, csúcs- forgalom fogadja a látogatót. Vajon milyen lehet az élet télen? Különösen ilyenkor, amikor a gyakori havazás, a változó időjárás nehezíti a közlekedést.

Elhatároztuk, megnézzük mit találunk a Lajosforrás melletti

turista-paradicsomban.

Már a ház körül, a csodálatosan szép havas fenyőfák között, szánkázó, síelő sétáló fiatalokkal találkoztunk, de az igazi meglepetés a menedékház belsejében fogadott. Vadonatúj bútorok között, a nyári csúcsforgalomra emlékeztető képre leltünk.

Kisházy Iván, a turistaház gondnoka, aki feleségével, a népszerű

Margó

nénivel

együtt, úgy szereti a házat és a tájat, mint talán senki, elmondta, hogy karácsonyi ajándékul rendezték be új bútorokkal az éttermet, az eszpresz- szót, a társalgót és a szobák egy részét. Valameny- nyi darab, a székek, a csillárok, a szőnyegek, háziipari és népművészeti egyedi bútorok, “kitűnő ízléssel elhelyezve. Az új berendezés eddig csaknem kétszázötvenezer forintba került.

Az étteremben gazdag étlapról rendelhetik meg a vendégek kedvenc ételeiket.

„ Vihar Budapest, Kecskemét, Szolnok“

kalmanként indulnak útnak. Az állomásnak azonban megvan a szigorú napi munkája is. Reggel nyolckor, kilenckor, tízkor, tizenkettőkor és kettőkor úgynevezett óránkénti jelentéseket küldenek a Meteorológiai Intézetnek, amelyek közük a látási viszonyokat, a felhők alapmagasságát, fajtáját és meny- nyiségét, a levegő pára- vagy ködtartalmát, a szélirányt, a szélerősséget és az esőre vagy havazásra vonatkozó adatokat. Ezek az óránkénti táviratok nagyon hosszúra nyúlnának, ha mindent precízen meg kellene fogalmazni, ezért bizonyos csoportszámoknak megfelelően közük az eredményt. A 44- es szám például annyit jelent, hogy az áüomás környékén erős köd van, rosz- szak a látási viszonyok.

PAPAI GYULA, aki ugyancsak a növényfaj ta-megálla- pító telepen dolgozik, szintén meteorológus. Általában ő állítja össze az óránkénti jelentéseket. A napi klimatikus megfigyelések az állomásvezető hatáskörébe tartoznak. Reggel, délben, este végzik a megfigyeléseket, amelyek a csapadékra, a napi legalacsonyabb és legmagasabb hőmérsékletre, a talajmenti hőmérsékletre és a levegő páratartalmára vonatkoznak. A napi megfigyeléseket egy nagy kézikönyvben rögzítik, a hónap végén kiszámítják a hónapra, jellemző adatokat, s ezeket továbbítják a Meteorológiai Intézetnek.

Az utóbbi napokban elég sok rendkívüli munkája akadt az észlelő állomásnak. Érthető, hiszen a Ferihegyi repülőtérrel szomszédos Monor felett húznak el a repülőgépek, s ilyenkor a látási viszonyokra is nagyon gondosan kell ügyelni. Sokszor adtak fel vihartáviratot, amely nemcsak ködöt, de ónos esőt és havazást is jelzett. S ha Tóth Károly a műszerek segítségével megállapítja, hogy a szombat reggeli vihartáviratot fel lehet oldani, újabb táviratot küld: „Repmeteor Budapest, Kecskemét, Szolnok. Köd eloszlott 2000, felhő 200. 6/8’“ — nyugodtan lehet repülni, Monor légterében nincs a légiközlekedésnek semmilyen akadálya.

M. J.

\\>\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\W\\\\\\\\V\>\S\\>\\\\\VJ\\\\\\^^^

VASÁRNAPI POSTA

Autós felebarátaimhoz

Letennem a garast az úttesteinken immár szélté- ben-hosszában dúló, újfajta, különleges „osztályháborúban”. Abban, amely ha nem is kibékíthetetlen, de az autók számának szüntelen emelkedésével — a jelek szerint — napról napra élesedik. Jómagam határozott meggyőződésként vallom, hogy ez a harc nem közlekedési, avagy éppenséggel KRESZ, hanem messzemenően kulturális probléma.

Kezdeném azzal, hogy határozottan és visszavonhatatlanul autópárti vagyok. Igen, az vagyok, mert hiszem és tudom, hogy az autó ma már nem luxus, nem szabad annak lennie, s közeledik az a nap, amikor az autó szinte természetes használati tárgy lesz majdnem minden ember birtokában. De folytathatnám azzal, hogy ez idő szerint egyáltalán nem vagyok autóspárti. Nem, mert bizonyos tünetek arra utalnak, hogy az autósok egy része a négy kerék felett nagyon is nyeregben érzi magát az egyszerű, gyalogjáró halandókkal szemben.

S most hadd térjek a tárgyra. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, ho.gv ennek a percről percre zajló újfajta háborúnak szinte „szakértője”

vagyok. A főváros legszebb szerkesztőségi szobájában dolgozom ugyanis, amelyet félkörben üvegfal borít. Az asztalom mellől pompás, csaknem száznyolcvan fokos kilátás nyílik a Corvin Nagyáruház és a Nemzeti Színház közötti forgalmas térre, ahol reggeltől estig hullámzik a gyalogosok forgataga, mozog az autók áradata. S épp az üvegfal alatt szelj ketté a teret a zebrasáv sárga keramit- ja. Alig hiszem, hogy a rendőrökön kívül bárki is többet figyelhetne meg e közlekedési háborúból.

Mit látni hát innen, az üveg mögül?

A Corvin Áruházból percenként száz és száz csomagokkal megpakolt férfi és nő igyekszik át a zebrán. Lábuk mellett olykor egy-két kisgyerek is csetük-botük. Már jócskán az úttest közepén tartanak, amikor melléjük suhan az AUTÓ. S ekkor kezdődik e különös háború számtalan, apró, napi csatáinak egyike, amelyből szinte mindig az autósok kerülnek ki győztesen.

^ csata a következőképpen zailik le. Az odasuhanó autó láttán, esetleg csak hallatán, vagy szelének éreztén a család megtorpan, zavarba- jön, a sok öreg. fiatal, férfi, nő ide-oda ugrál, majd — miközben az autó rendíthetetlenül nyomul előre — az ön- gyilkosság és az önkéntes csa- ládírtás helyett az ijedt visz- szavonulás útját választja, s az ember átengedi maga előtt (a gyalogátkelőn) az autót. Éppen hogy csak meg nem süvegen, mint hajdanán őseink a földesúr elrobogó hintáját. A jelenet a komikum és a tragikum határát súrolja. Az autó előtti idétlen, szerencsétlen, tehetetlen ugra-bugra a felületes szemlélőnek tán nevetséges, de ha jól meggondoljuk: embertelen és mélyen megalázó. S ez csupán egyetlen elemzett mozzanat. A teljes kép ennél sokkal groteszkebb.

Miért van ez így? — forrt bennem a méreg heteken, hónapokon át. Végre egyszer elhatároztam, hogy a dologról meginterjúvolok néhány sofőrt. Jellemző válaszával a „felebaráti szeretet” pálmáját egy taxisofőr vitte el. A Rákóczi úton mentünk, s az egyik átkelőhelyen össze-vissza ugráltak előttünk az emberek. Amint elrobogtunk közöttük, sofőrünk bikanyakkal, elvörösödve kissé hangosan közölte véleményét az ablakon:

— Nem látsz? Nincs szemed? Te barom!

Azt sajnos már soha nem tudhattam meg, hogy mögöttünk hagyott gyalogos felebarátunk miképp vélekedett, mert — amint ez már az ilyen tökéletesen, egyoldalú vitáknál lenni szokott — a taxi a hangnál is sebesebben száguldott tova. Viszont én vettem magamnak a bátorságot és megkockáztattam a kérdést:

— Mondja, uram, miért nem engedi őket előre?

— Még mit nem? — mordult rám a volán hőse. — Csak nem képzeli? Hát kinek könnyebb megállni? Nekem vagy neki? Jól is néznénk ki, ha mindenkit kerülgetnünk kellene! A kocsi arra való, hogy menjen, az úttest pedig a miénk!

Én hallgattam, noha éreztem, hogy igazságtalan és embertelen, amit mond. De mit is válaszolhattam volna? A helyzet végtelenül fonák volt, hiszen a sofőr az én érdekeimet is képviselte, hisz’ nekem volt érdekem hamarább célhoz érni!

Mérgem azonban nem hagyott alább, nem lettem opportunista. S a nyáron, midőn külföldön jártam, a magyar taxisofőrnek feltett kérdés egyszer igen érdekes formában újra előkerült. Ügy esett, hogy rohannom kellett a pályaudvarra. Nosza, be egy taxiba és nyomás! Nem is volt semmi baj. A szüntelen és szédítő autóáradatban szépen száguldottunk, (jóval gyorsabban mint Pesten szokás), de a fék újra meg újra letoppolta a kocsit. Egy-egy embert engedtünk át az úttesten. Tűkön ültem, siettem volna, s ekkor ötlőtt fel bennem ismét a kérdés:

— Mondja uram, miért en- \ gedi őket előre?

A sofőr rámnézett és cső-j dálkozott.

— Miért? Hát hogyne enged-; néxn őket előre ? Hiszen ők gyalog vannak, csomagjuk: van, no meg az eső is esik! Én : itt a kocsiban jobban kibi- i rom...

Megintcsak hallgattam. Bár- i mennyire sürgős is volt, ma- i gamban igazat adtam neki. i Mert pontosan erről van szó. i Az emberségről, a megértés-; ről, a szemléletről. Ha úgyj tetszik: az autokrácia helyetti a — humanitásról. Merthogy j talán mégiscsak az ember vol- • na a fontosabb.

Persze tudom, szinte hal-; lom barátaim gúnyos kérdé- ; sét:

— Szép, szép. Igazad is van. j Most így beszélsz. De kíván- \ csiak vagyunk, hogy ha majd \ neked is lesz kocsid, te nem \ ülsz-e fel a magas lóra!?

Igen, remélem, lesz kocsim.: Mert szerintem az mind job- j ban hozzátartozik a kulturált j élethez. De ezzel együtt sze- j retnék nemcsak autópárti, ha- j nem autóspárti is lenni. Azt; szeretném, ha az autó nem! lealacsonyítaná, hanem fel-! emelné és kulturálttá tenné az í életet. í

t

Mert ugyebár az autó önma-! gában még nem kultúra ? \ Egyetértünk ebben, autós fele- í barátaim? í

Firon András '■

VIHAR BUDAPEST, Kecs- f kémét, Szolnok 0700, erős I köd 300, felhő 70, 8/8. A fenti, [ kissé furcsa szövegű.. táviratot szombat reggel hét óra- i kor adta fel Tótlh Károly, ] az Országos Vetőmag Fel- J ügyelőség monori növény- [ fajta megállapító telepének vezetője. Persze, ha az ol- I vasó most azt hiszi, hogy ez j a távirat a növényfajtákkal | kapcsolatos, téved, hiszen Tóth Károlynak van egy j nagyon fontos másodállása is. Az Országos Meteorológiai j Intézet valamennyi megyében létesített egy vagy több észlelő állomást — Tóth Károly a monorit vezeti. 1950 óta, amióta az állomás megalakult.

Mi a feladata a monori meteorológusnak? Sok minden. Rendszeres napi megfigyelések, jelentésiek és rendkívüli jelentések, mint például ez a fentebb idézett vihartávirat. A távirat jelentése: rendkívüli eseményt közölnek a budapesti, a kecskeméti és a szolnoki repülőtérrel, a reggel 7 órás időjárási viszonyok alapján. Olyan erős a köd, hogy 300 méternél nem lehet tovább látni, a felhőzet alapmagassága már 70 méternél van, s a 8/8 pedig azt jelenti, hogy a légtért teljes egészében uralja a felhőzet.

A vilhartáviratok, amelyekben a rossz látási viszonyokról, a látást gátló havazásról, az ónos esőkről és a felhőzet „leereszkedéséről”, továbbá az esetleges nagy erősségű szelekről, viharokról tudósítják a repülőtereket és az Országos Meteorológiai Intézetet, csak aldomonui britjeid érői