Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-22 / 17. szám

A CEGLÉDI JÁRÁS É$ CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE VII. ÉVFOLYAM, 17. SZÄM 1963. JANUÄR 22, KEDD A bizalom letéteményesei ZSENGELLER LAJOS ÉS BÁLINT JÁNOS A 34-es és 35-ös választó­körzet együtt tartotta jelölő gyűlését a Kinizsi utcai is­kolában. A helyiség zsúfo­lásig megtelt a környék la­kóival. Részt vett a jelölő gyűlésen Hegedűs József a városi tanács vb-titkára, Kiss András, a Hazafias Népfront titkára is. Mohos Imre is­mertette a város négyéves fejlődését, majd megnyitotta a vitát A 34-es körzet la­kói kértek először szót és Zsengellér Hajóst, a Ceglédi Földművesszövetkezet főköny­velőjét jelölték tanácstagjak­nak. Zsengellér elvtárs régi is­merőse a körzetnek, ebben a tanteremben kezdte az éle­tet, mint első jbsztályos kis­diák. Azóta sok minden vál­tozás történt. Ö is öregebb lett, az iskola padjait kicse­rélték, az iskolát felújítot­ták ég korszerűsítették, a régi kopott tanteremre rá sem lehetet ismerni. Sok mindent elmondtak a kör­nyék lakói Zsengellér elv- társról, szavukból egy csen­gett — a bizalom. A 35-ös körzet tanácstag­jának Bálint János elvtór- sat jelölték, akit már régóta ismernek. Az elmúlt idő­szakban is ő képviselte a választókörzetet. (Kecskeméti) FEKETE IMRE ÉS ERDÉLYI GÁBOR Az is dicséretre méltó do­log. ha húszfokos hidegben a városi választók felkereked­nek és elmennek a jelölő gyűlésre, de amit szombaton Csemőben tapasztaltam, az minden elismerést megérde­mel. Huszonhárom fokos hi­degben, térdig érő hóban vergődtek a választók a Fel­tárási iskolába jelölő gyű­lésre. Volt, aki / három kilo­méterről jött, de olyan is akadt, aki ebben a ferge­teges időben öt kilométert tett meg. Istvánfi néni Oldal szom- szédékkal együtt jött és meg is magyarázta, hogy miért tette meg ezt a nagy utat. — Magam is tanácstag vol­tam hat éven keresztül, szép is lenne, ha nem tudnám a kötelességemet. ' Benes Ottó, a községi ta­nács elnökhelyettese számba- vette a megjelenteket és elé­gedett. Zanati Endre a Hazafias Népfront községi bizottsá­gának kiküldötte köszöntöt­te a résztvevőket, majd Szűcs Ferencné mondott né­hány szót a község négyéves fejlődéséről. Éppen a jelölésre került a sor, amikor váratlanul megjelent a teremben Erdé­lyi Gábor, a járási tanács el­nökhelyettese. A gyűlés foly­tatódott és Zanati Endre ta­nácstagul Fekete Imrét, az Uj Élet Termelőszövetkezet fiatal tehenészét javasolta. — Fiatal embert ért ez a megtiszteltetés — mondotta Zanati elvtárs —, olyan em­bert, akinek mindennapi munkájáról a legnagyobb megbecsüléssel szólhatok. Egyetlen adattal kívánom Fekete elvtársat jellemezni. Elmondom, hogy a múlt év­ben ezertizenöt munkaegy­séget szerzett. Taps fejezte Id a jelen­levők elismerését, majd így folytatta a javaslattevő. — Örömmel jelentem be, hogy megjelent közöttünk Erdélyi elvtérs, a járási ta­nács elnökhelyettese és ja­vasolom, hogy miután több körzetben már jelölték a csemőiek a járási tanácsba, mi is csatlakozzunk ehhez a jelöléshez. Feltartott kézzel fejezték ki a gyűlés résztvevői az egyhangú jelölést. — Legfontosabb kötelessé­gemnek tekintem azt, hogy ha megválasztanak, a legrö­videbb időn belül felkeres­sem a körzet ötvenkét vá­lasztópolgárát — mondotta Fekete Imre. — Meg fo­gunk közelebbről ismerked­ni és* ez nagymértékben megkönnyíti munkámat a községi tanácsban. — Befejeződött a járásban a mezőgazdaság szocialista átszervezése — emelkedett szólásra Erdélyi elvtárs. — A mi parasztságunk a szo­cialista utat választotta. A termelőszövetkezetek a meg­alakuláskor nem egyforma helyzetből indultak. Az évek során vezetőproblémák, be­ruházási gondok és három példátlanul aszályos eszten­dő nehezítette a fejlődést. Ennek ellenére azonban a termelőszövetkezeti mozgalom napról napra erősödik, a tagság mindent elkövet a kormány támogatásáéval a fejlődés érdekében. Az Uj Élet Termelőszövetkezetben nagyszabású szőlőtelepítés fo­lyik és ebben az évben 140 holdon létesítünk öntözéses kertészetet. Ezzel párhuza­mosan a takarmánynövények öntözését is megvalósítjuk, így lesz több takarmány, a több takarmány lehetsé­gessé tesz több állattartást, a több állat nagyobb meny- nyiségű trágyát jelent. — Feladatainkat békés kö­rülmények között kívánjuk megvalósítani és ehhez fel­tétlenül szükséges még az, hogy a vezetésbe becsületes, a néphez hű embereket vá­lasszunk! — mondta befe­jezésül. R. K. Tanácstagi jelölő gyűlések programja Január hó 22-én A 33-as körzet a Kinizsi úti iskolában. A 98-as körzet a Vörös Csil­lag Termelőszövetkezetben. A 103-as körzet a kender­földi iskolában. A 91-es körzet a gerjei isko­lában. A 101-es körzet a Vörös Csillag Termelőszövetkezet­ben. A 96-os körzet a Kossuth Termelőszövetkezetben. A 100-as körzet a Bán dűlői iskolában. A 80-as körzet a szociális otthonban. Január hó 23-án A 24-es körzet a diákott­honban. A 18-as körzet a városi ker­tészetben. A 26-os körzet a Széchenyi úti (kálvária) régi iskolában. A 20-as körzet a Kossuth Gimnáziumban. A 30-as körzet a Kinizsi úti Iskolában. A 92-es körzet a Körösi úti iskolában. A 73-as körzet \ IX. kerü­leti óvodában. A 89-es körzet a Cárák dű­lői iskolában. Alkoholelvonó kúra az iszákosoknak Orvosok kezelik a javíthatatlan alkoholistákat Eredetileg múlt év augusz­tus végéire kellett vdlina elké­szülni a rendelőintézet új részlegének. Különböző határ­idők be nem tartása után vég­re ezen a héten megkezdik az orvosok a gyógyító munkát az űj helyen is. Az új részlegben kap helyet az alkohol el vonó kúra is. Ezzel kapcsolatban felkerestük dr. Kosa Miklós városi tisztior­vost és megkértük, adjon tá­jékoztatót a városunkban új kezelésről. — Megyénkben 4 helyen kezdődött az ilyen irányú gyógyítás — mondotta többek között. — Gyógyításnak lehet nyugodtan nevezni, mert az alkoholizmys legalább annyira betegség, mint sok más. — Kik és milyen módon ke­rülnek ide? — A tévedések elkerülése végett tudomásul kell venni mindenkinek, hogy itt nem önkéntes jelentkezésről van szó, hanem elvonó kezelésre azokat a krónikus alkoholistákat kötelezik, akik magatartá­sukkal családi életüket veszélyeztetik, kiskorú gyermekeik erkölcsi fejlő­dését hátráltatják, környe­zetüket, a közrendet, illet­ve munkahelyükön a munkát rendszeresen za­varják. Ha valakinél ezek az ökok fennállnak, akkor a kúrára a házastárs, vagy a tartásra jo­gosult hozzátartozó, a rendőr­ség vagy más államigazgatási szenj, szakszervezet, KISZ nőtanács javaslatára az egész­ségügyi osztály kötelezi. A kúráról elmaradókat, a kezelést abbahagyókat rendő­rileg is lehet kötelezni a meg­jelenésre, vagy a megkezdett kezelés folytatására. — Nagyon sajnáljuk az építkezés miatt kiesett közel fél évet, mert ezalatt jó né­hány alkoholistát tudtunk vol­na kigyógyítani. Ezen a héten megkezdjük végre a munkát s remélhetőleg vissza tudjuk vezetni az alkohol rabjait a rendes életbe — mondotta be­fejezésül dr. Kosa Miklós tisztiorvos. — Sz — SPORT A ceglédi járás vívóbajnoksága ifjúsági kard: 1. Balogh A. (C), 2. Joós L. (C), 3. Deli Cs. (C). A szünetben is találkozunk a tv képernyője előtt Január 21-vel az iskolákat két hétre szénszünet miatt bezárták. Bizony két heti ki­esés a tanulásban nem is kis dolog és a televízió ezen a vo­nalon frissen, gyorsan a tanu­lóifjúság segítségére sietett. — Nagyon hasznos dolog — mondotta Remete József, a Járási Tanács Művelődésügyi Osztályának számadó igazga­tója —. hogy a televízió min­dennap délelőtt tíz órától 12 óráig a tanulóifjúság részére olyan rövidfilmeket sugároz, amelyek az ifjúság otthoni ta­nulását nagymértékben segí­tik. — Külön felhívom a szülő­ket, a művelődési házak, klu­bok televízió tulajdonosait: te­gyék lehetővé, hogy fiataljaink a délelőtti órákban véni<mék- uessék ezeket az adásokat. APRÓSÁGOK A vállalat főkönyvelője ké­réssel áll a főnöke elé: — Főnök elvtárs, holnap lesz az ezüstlakodalmam, egy nap fizetés nélküli szabadsá­got szeretnék kérni. — Hogyisne — feleli az igazgató felháborodva —. hogy azután minden huszonöt évben hasonló kívánsággal áll­jon elő! ★ Ismerősöm annyira szereti a potyát, hogy töltőtollát rendszeresen a postahivatal­ban tölti meg. ★ A vonaton egytagú népi ze­nekar szolgáltatja a nem ép­pen fülbemászó zenét. Az egyik utas, türelme fogytán kifakad: — Hát az ilyesmit nem tiltják már el? A sarokban megszólal vala­ki: — Nem lehet mindenki­nek zsebrádiója... ★ De régen votl, amikor a te­levízió mellett kiiárólag azért bosszankodtunk, mert a kép mozog! ■k Egy notórius munkahely­változtató áll az üzemi bizott­ság előtt: — Maga már huszonöt üzemben dolgozott eddig. Oko­sabb lenne, ha munkakönyv helyeit bérletet váltana. Fehérvári János Megkeadódtck (i járásban a Sabin-oliások A gyermekparalízis tipiku­san nyári betegség. Nagyon fontos a téli védő oltás, mert az idejében alkalmazott téli oltás során a hatóanyag úgy szívódik fel, hogy a szervezet ellenállása a nyári hónapok­ban a legerőteljesebb. A ceg­lédi járásban megkezdték az oltásokat. A járás 18 körzeti orvosa végzi az oltásokat. Az oltás 2 éven aluli gyermekek ré­szére kötelező, de az orvosok szívesen beoltanak idősebb gyerekeket is. Meghalt miért a járás legöregebb embere Még szilveszter estéjén a Kossuth-rádióban hangzott el az a riport, amelyben Ézsiás Joakim, a jászkarajenöi Be­nin Termelőszövetkezet nyug­díjas tagja elmondotta, hogy ezen a napon töltötte be i 00. életévét és büszkén megje­gyezte, hogy ilyenformán a járás legöregebb embere. A Kutyakaparó csárda mellett, született, pontosan abban a házban, amely Kőcser és J ászkarajenő határán van. Sosem volt beteg és egész életén át dolgozott. Január 7-én éjszaka örökre elaludt Ézsiás Joakim, akiről hoz­zátartozói is megjegyezték, hogy most Stem volt beteg. — A tanácsi építőipari vál­lalat a Táncsics Mihály ut­cában a 24 lakásos társas- ház-építkezéshez megkezdte a felvonulási épületek építé­sét. — Az idén tovább épül a csemői orvosi rendelő. Köz­ségfejlesztési alapból 388 000 forintot ütemeztek be erre a munkára. 10 000 forint értékű saját anyagot is felhasznál­nak, a lakosság pedig a terv szerint 46 000 forint ér­tékű társadalmi munkával járul a létesítmény felépí­téséihez. — Február hó 2-án, szom­baton, a városi művelődé­si ház emeleti tánctermében nagyszabású, jelmezes far­sangi bált rendeznek. Fel­lép Szikora Jenő táncdaléne- kes. Jelmezek igényelhetők a — Gór Nagy Ferenc Ceg­léd, XI. kerület, 445. szám alatti lakos biztosítottnak szarvasmarha kényszervágá­sa után ezer forint kártérí­tést fizetett ki az Állami Biztosító ceglédi fiókja. — Házi kivitelezésben 150 ezer forint értékben kerül sor tehénistállók építésére a járás termelőszövetkezeteiben. — Nagy Miklós Abony, Uj- szászi út 45. szám alatti la­kos, hiányosan felszerelt ke­rékpárral kivilágítaüanul köz­lekedett, ezért a szabálysér­tési hatóság százhúsz forint­ra bírságolta. — A Vízkutató és Fúró Vállalat Jászapáti községben 560 méter mély kutat fúrt december hóban. A ku­tat a napokban adták át, 320 liter vizet ad percen­ként. f Vasárnap délelőtt a ME- DOSZ ismeretterjesztő szék­ház nagytermében rendezték a ceglédi járás vívóbajnok­ságát. A küzdelemben a CVSE £ és a Nagykőrösi Kinizsi vívói f indultak. , ^ Megjelent a * versenyen ^ Barna József, Saiga Lajos, $ Goda Imre, a megyei testne- ^ velési és sporltanács, valamint 2 Gál Lajos, a JTST képvisele- 2 tében. ^ Az úttörő leánytőrözők ^ kezdték a versenyt. Általa-^ ban a várt eredmények szü- ^ lettek, kivéve az ifjúsági fér- ^ fi és női tőrözőket. A férfiak- 2 •nál ugyanis Joós Miklós — a? bajnokság esélyese — egyik 'j asszó közben megsérült, és a ^ verseny feladására kénysze- jí rült. A nőiénél bajnokverés^ volt, mert a tavalyi bajnok,^ Magyar Sarolta vereséget ^ szenvedett klubtársától, Lend-% vai Mártától. 2 y Eredmények: ^ Úttörői női tőr: 1. Csapói M. (C), 2. Koroknai (N), 3. 2 Herceg (C). Ifjúsági női tőrt 1. Lendvaif (C), 2. Magyar (C), 3. Juhász 2 (N). $ Serdülő fiú tőr: 1. Joós L. % (C), 2. Petneházi (Q, 3. Tóthi (C). ^ Ifjúsági férfi tőr: 1. Farkast A. (C), 2. Irházy L. (C), 3. Pét- f, neházi (C). Úttörő kard: 1. Kiss F. (C), 2 2. Vörös T. (N), 3. Donáth D. i (N). í Szombat déli 1 óra. A Kos­suth gimnázium IV/d osztá­sában éppen csak az imént éjqződött be a hét utolsó órá­sa. Mindenki csomagol, öl- özködik. Hazafelé készülő­nk a népes diáksereg. Megvárom, míg vala­mennyire elcsendesednek a ó öreg iskola falai, és le­ilök négy végzős növendék­ed, hogy megtárgyaljunk egy gén fontos kérdést: a pálya- választást. Megpróbálom ki- vallatni őket, mi az a nagy '.él, amit majd az érettségi itán szeretnének elérni. Mi íz álmuk? Ki mi szeretne enni? Szűcs Hajnalka, egy csi- ios, kedves kislány szeré­nyen a következőket mond­ái — Almom? A pedagógia., biológia—földrajz szakra sze­detnék jelentkezni a pécsi fő- skolára. Azért választom izeket a szakokat, mert a limnáziumi tanulmányaim során nagyon megszerettem >ket, különösen a földraj­zot. Ebben nagy szerepe volt 'öldrajztanárnömnek, Ili né­ninek. A másik ok pedig az, xogy nagyon szeretem a ter­mészetet, imádok utazni, re­mélem, lesz alkalmam meg­ismerkedni a magyar táj szépségeivel, nemcsak köny­vekből, hanem egészen kö­zelről is. Széfischer Gyula jókedvű, de megfontolt fiatalember. Egyelőre még a fizika, köze­lebbről a rádiótechnika sze­relmese. — Elsősorban azt kell meg­jegyeznem — kezdi —, nem azért . jöttem gimnáziumba, hogy azután egyetemre je­lentkezzem. Én gyakorlati pá­lyát választok. Az Orionba szeretnék kerülni rádiómű­szerésznek. Otthon, édes­anyám nagy örömére, gyak­ran szeréig etem rádiónkat, a legtöbbször eredménnyel. — Ezenkívül én is, mint minden fiatal, szeretem a zenét, elég jól harmoni- kázom. Érettségi után, ha már dolgozom, tovább sze­retném fejleszteni ezt a ké­pességemet is. Hídvégi Marikát szülei ötvösnek szánták, ö viszont tanárnő szeretne lenni. Hát bizony, ez a két foglalkozás nagyon elüt egymástól. — Mit írsz majd a felvételi kérelmedre? — vallatom a fekete, örökmozgó l+nylaét, — Azért mégis ipari tanuló­nak jelentkezem. Igazuk van szüleimnek, amikor azt mondják, hogy előbb szak­mám legyen. De azért nem adom ám fel a reményt. Két év után jelentkezem vala­melyik főiskola magyar— történelem szakára, levelező hallgatónak. Hiszen minde­nem az irodalom, az olva­sás. Legutoljára egy erdőmér- nökire készülő diákot muta­tok be, Radványi József személyében. — Mondd csak, Jóska, ho­gyan határoztad el magad erre a pályára? — Van egy barátom, aki ugyancsak ezen a vonalon dol­gozik, és rengeteget mesélt nekem az erdei élet szépsé­geiről. Másrészt alföldi, izsá- ki gyerek vagyok, ahol még rengeteg a sivár puszta, a fu­tóhomok. Ezeket meg kell kötni fákkal. Magyarországon tengernyi munka vár az er­dőmé möloökre. ★ íme, négy negyedikes, akik hamarosan kikerül-i nek az életbe. Hogyi megállják-e helyüket? Biz-: tosan. Hiszen ehhez csak: egy_ kis akarat kell. És; belőlük ez nem hiányzik Szalisznyó Zsuzsa i 2 művelődési házban január hó í, 26-ig. ^ — A ceglédi Alkotmány ^ Termelőszövetkezetben jany- ^ ár hó 24-én öntözőtelep 2 műszaki átvételé lesz. A ter- 2 melőszövetkezet új telepíté- ^ sű gyümölcsösét fogja víz- zel ellátni. Világhírű 2 baIe<g-iá»iro*ok y Cegléden 2 Lakatos Gabriella y í és Havas Ferenc 2 1 balettestje az irodalmi színpadon 2 ^ Január 25-én, este 6 órai £ kezdettel, az irodalmi színpad 2 rendezésében, fellép váro- 2 sunkban Lakatos Gabriella $ és Havas Ferenc, az Ál- í lami Operaház két balett- \ művésze. A Kossuth-díjas 'tf művészek önálló előadói est- £ ja a ceglédi közönség előtt $ teljesen újszerű vállalkozás 2 lesz. t A táncművészet törté- ; netét mutatják be, a ha- í gyományos klasszikus balel- ; tői a modem táncokig. Ezen- ; felül egyes népek jellegzetes ; táncait is, így például ma- \ gyár, orosz és spanyol tánco- í kát. A táncszámokat a Meló- t dia együttes zeneszámai és í szavalatok teszik változatossá. ANYAKÖNYVI HÍREK Csemő Elhalálozás: Tóth István 74 éves. Abony Házasságot kötöttek: Sági Lász- ó és Szeker Ilona. Jagri Pál és diskonec Mária. Elhaltak: Tamasi János 83 éves. tfagy Mihályné szül. Fittos J il­lanna 80 éves. Csizmadia Gábor 6 éves. Lábi Mihályné szül. Csontos Zsófia 86 éves. Jandrusz atván 66 éves. Albertirsa Születés: Kiss Mária. Házasságot kötöttek: Maczár -tiiklós és Jámbor Anna Ilona. Elhaltak: Szalák Györgyné sz. !zda Anna 80 éves. Kovács Pál 7 éves. Knap József né szül. Szed­resek Erzsébet 77 éves. Meggyes ►ándo-rné szül. Szőke Mária 78 vés. Hegedűs Mihály 49 éves. Nyársapát Elhalt: Lángi Sándorné szül. ’ófrh Eszter 81 éves. Dánszentmiklós Születés: Verovszki György. Jászkarajenő Házasságot kötöttek: Lukács Bé- } és Fi gier Mária. Elhalálozás: Ézsiás Joakim 100 vés. Tóth Olga 66 éves. Ceglédbcrcel Házasságot kötöttek: Bevinhát ános és Wolf Katalin. Hálás köszönetét mondok mind- foknak, akik felejthetetlen fele­dem temetésén megjelentek, shulleri József. Pályaválasztás előtt

Next

/
Thumbnails
Contents