Pest Megyei Hirlap, 1963. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-15 / 11. szám
Ö*L Aki nem adta ezernél alább PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT Sok a pedagógus Kevesen jelentkeztek orvosnak Bűnügyi szakember - Színész Rajta István, 3 gyermek édesapja, a Szabadság Termelőszövetkezet tafcarmányo- sa. 11 év óta dolgozik a termelőszövetkezetben. Jelen- lég 42 darab növendékmarhának adja be a takarmányt, de az ő gondja a trágyakihordás is. Naponta 15 órát is dolgozik, igaz. felesége is segít neki. A háztájin kívül 21 vékás cukorrépavállalásán 20 mázsán felüli termést takarított be. ígv ebből több mint 20 kiló cukor a haszna. A 400 négyszögöl takarmányrépa 8 má- zsányi jövedelmet hozott. Előlegként eddig 6640 forintot kapott. 1000 munkaegységre számít. A múlt év novemberében a sötétben véletlenül leesett a kocsiról és 10 napon át betegeskedett. Munkáját annyira szereti, hogy betegsége közben még magánorvoshoz i® elment, hogy mielőbb meggyógyulva munkába állhasson. Az állatokkal szeret fog- lalakozni, de szép is az állomány. 50 méternél is hosz- szább, nagy méretű világos ablakokkal felszerelt istállóban kérődznek az évesnél öregebb, jól táplált üsző- és bikaborjúk. Tiszták, gondozottak és egészségesek s ez nem kis részben Rajta Istvánnak, az 1000 munkaegység tulajdonosának az érdeme. — bődi — VÁMOS MÁRTON 1939 óta dolgozik az ács szakmában. j Szülővárosában — Hódmezővásárhelyen — 3 -és fél évig \ inaskodott. Sok viszontagságon ment keresztül, de erről nem szívesen beszél, mert , j azt tartja, hogy ma jobb ! az élet, mint az ő inaséveit I követő időkben volt és ez a fontos. A jövőnek akar élni, t s ezért igyekszik ma min- ; dent ' úgy intézni, hogy napról napra különb legyen minden, mint a múltban volt. Hogy valamikor NagykőröA jvlöló gyűlések mni programja A pályaválasztás foglalkoztatja a gimnázium érettségiző diákjait. Egy hónap múlva már a kitöltött felvételi kérelmek sorakoznak Zilahi Lajos igazgató asztalán. Sorsdöntő választás előtt állnak a diákok. Zilahi Eajos a végső döntés előtt megkérdezte diákjait, előzetes felmérésének végső eredménye sok szép tervről vall. Mint az utóbbi évek mindegyükében, most is a pedagóguspálya a legzsúfoltabb. Negyvennégyen jelentkeznek pedagógusnak. Ez már az Arany János gimnáziumban hagyomány. Maiakkor is sok volt a jelentkező, amikor más városokban még kiülöm propagandát kellett csinálni, hogy kielégítsék a keretet. Nálunk ez visszavezethető részben a képző hatására, részben pedig az ifjúsági mozgalmakra. Az úttörcmoz- galomban és a KISZ-ben a fiatalok neveltek, s ezt életcélul válás tetták. A műszaki pályára kilencen, a mezőgazdaságira öten jelentkeznek. Ez a szám beszédes, mért a fiatalok korynk szelleméhez rugalmasai! alkalmazkodva tudják és érzik azt, hogy ezeken a pályákon igen nagy Miért nem hitele», ha pontú»? A Kálvin téri hatósági hídmérleg jé és pontosan mérő öreg szerkezet, de ebben az évben sajnos a mérlcghite- lesítő vállalat tovább hitelesítését nem javasolta. Ha egy ilyen komoly értéket jelentő régi jószág még állja a sarat és kicserélése nem szükséges, miért akarják használatát megszüntetni? A legpontosabb mérlegek egyike az országban, két év óta még javítani sem kelleit. 50 mázsáig lehet rajta mérni, s állítólag a 100 mázsáig mérő hídmérlegek jönnek divatba. Persze, itt ötven mázsás mérések is ritkák, mint a feliér holló, így a piacra ez a mérleg nagyon megfelel. Miért nem lehet tehát hitelesíteni? — kérdezi Galambos János, a hídmérleg vezetője, de ezt kérdezik a termelőszövetkezetek is, mert megbízhatóságáról az egész város meg van győződve. munka várja őket, nagy szükség van rájuk. Meglepően kevés a jelentkező az elmúlt évekhez viszonyítva az orvosi pályára. Mindössze hat. Ezelőtt három évvel az érettségizők negyedrésze orvosnak készült. Zilahi Lajos véleménye szerint a csökkenésnek az az oka, hogy orvostudományi vonalon megnehezítették a felvételi vizsgákat, s most mér csak az mert jelentkezni, akit a hivatástudat vezet, s azok, akik ezt a pályát pénzkereseti forrásnak tekintik, visszariadnak. Vannak bátor, merész vállalkozók is. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára két jelentkező is akadt, vállalva azt a lehetőséget, hogy ha két év múlva a rostavizsgán kiesnek, elölről kezdik a próbálkozást. Akadt három fizikusjelölt is, ez is bátor vállalkozás, hiszen, az országból évente tiz-tizen- kst kiváló matematikust vesznek fel, kutató fizikus szakra. Akadnak még kalandkeresők isi Egy érettségiző diák bűnügyi nyomozó szeretne lenni. Ezeken kívül tizenkettőn ipari tanulónak jelentkeznek. Többen a termelőmunkában kívánnak elhelyezkedni. Jövő augusztusban kidéiül, hogy a tervek és az álmok mennyiben válnak valóra.- g. k. Ma, január 15-én, a következő helyeken lesznek jelölő- gyűlések: 21. körzet délután 5 órakor, Patay utca 20. (iskola); 22. körzet délután 5 órakor, Patay utca 20. (iskola); 23. körzet délután 5 órakor, Rákóczi u. 39.: 24. körzet délután 5 órakor. Rákóczi u. 2fi. (iskola); 69. körzet délután 3 órakor, Téglagyár irodája; 70. körzet délután 6 órakor, Hangács-dülő 3/a (Kecskeméti tanya). — 24 000 pipa exportra. A Faáru- és Dohányzóeikkgyártó Vállalat az elmúlt esztendőben 24 000 pipát exportált Jugoszláviába. — A Szabadság Termelőszövetkezet szerződéses baromfi terve egész évre 50 000 darab. Ebből az első félév során 25 000 darabot fog teljesíteni. — A Rákóczi Termelőszövetkezet együk legjobb mezőgazdasági dolgozója Törőcsik Mihály (Gógány dűlő 60.) 1962-ben 520 munkaegységet szerzett. — Az állami gazdaság 224 holdon termelt zöldborsót az elmúlt esztendőben. Vámos Márton és a 16 hónapos Mártonka * sön alapít családot, arra soha sem gondolt. läißO-ben Pesten keresett munkál, s az ORLAK nagykőrösi építkezései során jutott városunkba. 1951-ben megnősült, de szívesen maradt a 43,4 lakásépítő ipari vállalatnál. A kunmadarast és kiskun- lacházi építkezéseknél hat ács szakmabeli dolgozó tár— Nem világította ki kerékpárját Fodor Józsefné (Mi- zsei u. 16. szám alatti lakos). 60 forint bírságot kapott a szabálysértési hatóságtól. — A péntek esti színházi előadást körülbelül 350-en tekintették meg. Sardou: Szókimondó asszonyság című színművét a Szolnoki Szigligeti Színház mutatta be. — Tanuló balesetbiztosítási kártérítést kapott 100 forint összegben Ruttner Zoltán az Állami Biztosító helyi uokjá- tól. — A Szabadság Termelő- szövetkezet anyajuh-állománya jelenleg 534 darab. Á hó végén megkezdődik a bárányozás. — A Rákóczi Termelőszövetkezet eddig 60 hold területen végezte el a trágyaki- hordást. A munka jelenleg is folyamatban van. — A fiúkollégiumban ötvenhárom diák van, akik az ország tizenöt különböző helyeiről jöttek városunkba nulni. taItfft rvtiiu imííiüiLíift fVttífofllfí'CÍ 1 j piactér — (.irrmt-kkóriiii/ létesült Kétmillió forint új iskolára Két új bérház — Állatorvosi rendelő A két új bér ház MIT LATUNK A MOZIBAN ? ^ Bolondos halászfalu. Zenés '4 NDK-filmvígjáték. Kisérőműsor: A Jalomica völgye. Ketten a nap alatt. ! f Előadás kezdete: 5 és ne- ! gyed 8 órakor. Pénztórnyitás 4 órakor. Ceglédi Ruhaipari Vállalat •JAVÍTÓSZOLGÁLATA, NAGYKÖRÖS Kossuth Lajos u. 13. Vállalja férfiingek készítését, gallérozását, ruha fordítását, bútorhuzat, táska, ágynemű, sapka, fűző készítését, javítását hozott anyagból is sából születtek. A szociális otthon — amely harminc fő befogadóképességű — 524 000 forintba került. Az új bölcsődére 360 000 forintot költöttek. Az állatorvosi rendelő építése 100 000, a Kürti csatorna burkolása és befedése pedig fr '•* - - :: ^ . . I 4/ Korszerűsítették a szülőotthon műtőjét 4 , 4 burkolt, közművesített terü- 4y lettel. Ugyancsak az 1958- 4 as esztendőben került sor a '4 szülőotthon, a gyermekkór- '4 ház és a csecsemőotthon át- 4. alakítására és korszerúsítéAz új állatorvosi rendelő SPORT ASZTALITENISZ A felnőtt és ifjúsági járási egyéni asztalitenisz-bajnokságot vasárnap Cegléden bonyolították le. Nagykőröst a Kinizsi és a Postás versenyzői képviselték, akik jól megáll* lV talk a helyüket, az . NB Il-es ^ CVSE versenyzőinek méltó el- ^ lenfelei voltak. Ezt igazolja a ^körösi versenyzők által elért ^négy első helyezés- $ Férfi egyéniben Kőházi Fe- $ renc -(Kinizsi) Farkas (CVSE) Í mögött a mádodik helyen vég- á zett. y Férfi ifjúsági járási bajnok; ^ Hornyolta Péter (Kinizsi). Az £ifjúsági férfi párost a Hompo- J la (Kinizsi), Juhász (Postás) í páros nyerte. Vegyespárosban ja Nánási II., Fehér páros a J második helyen végzett. £ Női egyéniben 1. Fehér Ka- $ talin, 2. Szilágyi Klára, 3. Vr ^rágh Katalin (mindhárom Pos- í tás). Női párosban: 1■ Fehér, £ Szilágyi, ... 3. Virágh, Miklós ^ páros. $ A járási bajnokság első négy ^helyezettje jogot nyert a meggyei egyéni bajnokságban váló í részvételre. | ^ ANYAKÖNYVI HÍREK f Születtek: Kaszap András és 4 Molnár Ilona Mária leánya: Hona y Mária. Fürge György és Kovács y Terézia fia: György. Hegedűs Ba- « lázs és Veszprémi Margit leánya: 7 Éva Zsuzsanna, Balázs Gyula és ^ Ricz Mária fia: Gyula Péter, Mód- 4 ra Ernő és Kovács Julianna leó- y nya: Julianna. Suszter Imre és 2 Andó Erzsébet fia: Zoltán. Tóth ^ Dénes és Kiss Rozália fia: Dénes, ^ Selymes Béla és Mészáros Mária í leánya: Mária, Szűcs Gyula és He- y gedüs Mária fia: Gyula, Szabó í Ambrus és Török Ládia fia: Amb- fy rus Dezső, Kiss János és Sebők ^ Terézia fia: Dénes. Moravcsik Jó- ó zsef és Tóthfalusd Sára leánya: ^ Ágnes, í Házasságot kötöttek: Tóth Istí vám. és Makai Mária. Tatarek Jó- J zsef Károly és Giricz Róna. Bá- 4 rándi Béla és Rácz Irén. y ó Meghaltak: Nagy Agnes 1 napos. y Ángyai! Jánosné Balázs Judit 68 J éves. Mádi Ambrus 78 éves. Csicsó ^ Mihály 83 éves. Nagy Gergely 62 ^ éves. Fodor Ambrus 62 éves. ó Szarvas Ferencné Szűcs Éva 68 y éves. — j Mindazon koll-é sóknak, Jó bará- f, toknak, ismerősüknek és szomszö- < dóknak, akik drága jó férjem és £ édesapánk temetésén részt vettek, '• ez úton mondunk köszönetét. sére is. a pontos számatía- tdk az itt felhasznált összeget 572 ezer forinttal jelzik. 1958-ban egy tanteremmel bővítették a Rákóczi Általános Iskolát, ami 83 ezer forintba került. Kár volna azonban elhallgatni azt a hét darab ivóvi- zies kutat, amelyet a lakosság szükségletének jobb kielégítésére fúrtak a város belterületén, 220 ezer forintért. — Az 1959-es évben közel másfélmillió forintot költöttek járdák s makadámutak építésére. Az egészségügyi szakiskola, amely ekkor létesült, több mint háromszáz- ezer forintban volt a városi tanácsnak. Ekkor épült újabb öt tanterem a Kecskeméti úti Rákóczi Általános Iskolában, amely kétmillió forint felhasználását jelentette. Az 1960-as év legtekintélyesebb eredménye kétségtelenül a Szabadság téren elkészült két darab kétemeletes bérház, harminchat lakásával. A hozzá épített törpe vízierőművel, derítővel és csatornázással hatmillió forintba került a kivitelezés. Tovább folytatódott az utak építése, valamint a járdáké, ismét több mint egymillió forintos befektetéssel. Korszerűsítették a közvilágítást is, és a felszerelt higanygőzlámpák összesen 1640 000 forint felhasználá- » v Az új esztendőben saját munkahelyükön is visszatekintenek az emberek azokra a feladatokra, amelyekkel az eltelt év folyamán, kellett megibi rkózniuk. Elsőnek a piactér létesítése kerül szóba, amely magában 473 ezer forintba került a háromezer négyzetméternyi 300 000 forintnyi költségei jelentett az 1961-es évben. Ezután ismét a közvilágítás korszerűsítésére került a sor, 625 000 forintos összeggel. Az SZTK rendelőintézet bővítése 110 ezer forintba került. A mezőgazdasági technikum létesítése ennél valamivel nagyobb összegből történt. Az elmúlt évből feltétlenül meg kell említeni a városon keresztül haladó Kürti csatorna burkolására fordított további háromszázezer forintnyi hozzájárulást. A közvilágítás ugyanennyibe került 1962-ben. Az állami házépítéshez 500 000 forintot folyósított a városi tanács, a tanteremhiány enyhítésére két új tanterem építésével 290 ezer forintot fordított. A körzeti orvosi rendelők és orvoslakások összesen 500 000 forint kifizetésével létesültek. Ezek csak a kiemelkedő, nagy összegű létesítmények. Jelentői mértékű társadalmi munka végzése tette olcsóbbá a tervek megvalósítását. (tamasi) (Foto: Godány.) íval együtt sztahanovista itüntetést kapott. 1952-ben vállalatának veit őségé művezetői iskolára \ földié. Utána Kalocsán mü- , ládött. 1954-ben már sok- j nk találta a családjától való \ tivollétet — annál is inkább, •vert az ORLAK Kazinc- btreikán és Miskolc környékén dolgozott már ak- k(r. HAZAJÖTT tehát és a Sza- baiság Termelőszövetkezetid vállalt munkát. 1961. 'június 1-től magán- iparosként folytatta mesterségét — bőr így ís, hol az Arany János, hol a Szabadság termelőszövetkezetben tevékenykedett. Szereti a kollektív munkát. Jelenleg 24 méter hosszú, szélcsatornás jórét épít a Szabadság Termelőszövetkezetben. Nemrégen Bűz Dániel ácsmesterrel beszélgetett szakmai dolgokról. Ennek kapcsán jött szóba, hogy a Batthyány utcában van egy 5 tagú cigánycsalád, amelynek újonnan épített • házát még a hidegek beállta előtt tető alá kellene hozni — természetesen társadalmi munkában. Bűz Dániel elvállalta a tetőlekötést — Vá- mos Márton meg összeszc- relte, felállította, belécezte a tetőszerkezetet, elvégezte a orémezést is, egészen a cse- -epezésig. Ezen a munkán segédjével együtt 40 órát lolgozott, teljesen díj tálaiul. MOSOLYOGVA emlékezik •rrőt. örül, hogy segíthetett i cigányokon, s boldog, hogy már azok sem fáznak, mint i múlt ' év telén a putriban. Jlyan természetesnek veszi ízt, hogy mások gondját is magára kell vállalnia, mint- m csak saját családjáról lenié szó. Bődi — Godány HOGY MÁSNAK IS EGYEN HAJLÉKA