Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-06 / 285. szám
I ttsr mec.vei r/ßMdl) 19(52. DECEMBER 15. CSÜTÖRTÖK RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Rendszeresen foglalkozott csalással Bálint János 31 éves perbáli lakos. Bűnös tizeiméivel mintegy 40 ezer forintos kárt okozott. Előzetes letartóztatásba helyezték, s viselt dolgai után tovább folyik a nyomozás. Tavaly nyáron betörtek a Szigetszentmiklósi moziba, s elvittek onnan egy magnetofont. A tettesek most megkerültek: Kreisz József 28 éves taksonyi és Ébner József 22 éves budapesti lakos. Őrizetbe vették őket, s bűnvádi eljárást indítanak ellenük. Zsebtolvajnőt fogtak a vámosmi kólái kirakodóvásáron. Soltész Jánosné 37 éves tiszafüredi asszony a játéküzletben ki akarta emelni egy perőcsé- nyi és egy letkési asszony pénzzel teli bukszáját. Lakat alá került. Kibontotta a mennyezetet és úgy hatolt be szombat, vagy vasárnap éjszaka Szokolyán az iparcikküzletbe egy betörő. Mintegy 15 ezer forint értékű ruhaneműt vitt magával. A betörést csak hétfőn reggel vették észre. A nyomozás folyik. Öngyilkosság. Nagykőrösön hétfőn reggel lakásán felakasztotta magát és meghalt Dankó Gyula 58 éves volt se- gédhívatalnok. Tettének oka ismeretlen, a vizsgálatot megindították. MERRE TART A PÉCELI GIMNÁZIUM? Népszerű az áj gimnázium — Apa és lánya az iskolában — A fejlődés, az egész község társadalmi ügye — Emeletráépítés ? VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK — Járási tanácsülés lesz e hó 14-én délelőtt Letkésen, ahol a szobi járási tanács a helyszínen tárgyalja meg a Bástya Tsz szervezési munkáját és gazdasági tevékenységét. Nyár végén hírül adtuk, hogy két új gimnáziummal bővül megyénkben a középiskolai oktatás. Az egyik új gimnázium Pécelen kezdte meg működését a helyi általános iskola épületében, az általános iskola tantestületében levő középiskolai tanárok bevonásával. Bár a Művelődésügyi Minisztérium meglehetősen későn, augusztus elején döntötte el az új gimnáziumi osztályok megnyitásának régen vajúdó problémáját, s a tovább tanuló fiatalok zöme már a budapesti középiskolákba iratkozott be. mégis sikerült az első osztályt harminc tanulóval megszervezni. A tanítás. mint más iskolákban is, szeptember elején pontosan megkezdődött, s ezzel elindult útján Pécel első középiskolája. Az általános iskolában kevésnek bizonyult a tanterem. Egy osztálynak örökösen vándorolnia kellett, mindig abban a tanteremben tartották meg az órát, amelyből éppen tornára mentek a gyerekek. Ezen az áldatlan állapoton segített a községi pártszervezel önzetlensége. Az iskola hatalmas díszterméből, amelyet viszonylag keveset használtak, két tantermet létesítettek, az iskolai ünnepségeket pedig ezután a szemben levő pártszékház nagytermében tarthatják majd meg. Ha az iskolai rend- dezvány olyan természetű, i hogy színpadra is szükség van. 1 akkor a községi művelődési ház segítségére számíthatnak. A felsőbb szervektől, a Művelődésügyi Minisztériumtól és a megyei tanács művelődési osztályától sok támogatást kapnak. Megnyilvánult ez a kísérleti és szemléltetőeszközök gyors biztosításában és a szakfelügyelők rendszeres látogatásában is. A felsőbb szervek támogatása mellett igen örvendetes jelenség az, hagy a lakosság körénen osztatlan örömet váltott ki a he- lyi középiskola megnyitása Azoknak a gyerekeknek, akik itt tanulnak, nem ke'l naponta több órát eltölteniök az utazással, s mégis teljes értékű középiskolába járhatnak, sőt a gimnáziumi érettségivel együtt egy jó szakmát is tanulnak. A fiúhallgatók ugyanis az Alagi Állami Gazdaság Pécelen levő motorszerelő üzemében Diesel-motor szereléssel ismerkednek a politechnikai oktatás keretében, a lányok pedi.r a fehérneművarrás tudományát szerzik meg a he’vi Textilruházati Ktsz-ben. Érdekes jelenség, hogy az idősebb, felnőtt lakássá,g köréből még több hallgatót vonzott a gimnázium, mint a fiatalok köréből, ami az említett nyári késedelem miatt részben érthető is. A nac-pa- li tagozat első osztályában ugyanis harminc fiatal tanul a levelező-tagozaton ezzel szemben v hetvenöt felnőtt ismerkedik a középiskolai tananyaggal. Közülük többen nem is péce- liék, hanem Isaszegről, Túráról, a környező kézségekből járnak át, mert jó a közlekedés. A napokban volt a felnőttek e\ső beszámolója. Kivéve a kémiát, e’égtelen osztályzatú beszámoló nem volt, pedig a mArc?.TBa,gjct- Miit.!? maiikéból például; ipedijf ez köztudomásúan nem a legnépszerűbb és nem a legköny- nyebb tantárgy, négyes volt az átlageredmény. Van olyan család, ahonnan többen is járnak a gimnáziumba. Wämser János elektroműszerész és felesége a levelező tagozaton, a fiuk pedig a nappali tagozaton tanul. Miklós József vasutas pedig nagylányával együtt jár a levelező tagozatra, padsizom- szédok a foglalkozásokon. A levelező tagozat hallgatóinak zöme különben 18—23 év közötti fiatal, akik már munkába járva szerzik meg a magasabb iskolai végzettséget. Ennyit a gimnázium je- I lenéről. S milyen lesz a ; jövő? Ez a kérdés izgatja j most nemcsak Lehoczky | Endre igazgatót, hanem a i község vezetőit, s a lakosság i jó részét is. Gombai József, a község függetlenített párttitkára szinte mindennapos látogató az iskolában. Őrjártunkkor is éppen azt vitatta Lehoczky Endrével, hogy miképpen teremthetnek meg ; egy széleskörű § társadalmi összefogással \ a bővítés, fejlődés feltéte- : leit. A községi pártszervezet í vezetőségét és a községi ta- ; nács vezetőit állandóan fog- ; lalkoztaíja ez a gondolat. ; Elképzelésük, hogy a vas- : tag falakkal rendelkező, igen : masszívan megépített általá- í nos iskolára — amennyiben ; erre műszakilag lehetőség I van — egy emeletet húznak, ! amelyben öt tanterem kapna \ helyet. A községi tanács vég- ! rehajtó bizottsága megszava- í zott hatezer forintot az elő- ; zetes statikai felméréshez és ; a talajvizsgálathoz. Ezt a j döntést jóváhagyta a legutób- • bi tanácsülés is. Ebből az ösz- ! szegből tehát kifizetik az elő- ! zetes vizsgálatot, s az ered- í ménytöl függően, már kézzel- ! foghatóbban tervezhetnek. ; A tantermenkénti hatvan- ; ezer forintos állami támoga- ! tás mellett mintegy 200 00Ü í forintos társadalmi munkát ", terveznek. A tervrajzok í ugyancsak társadalmi mun- l kában készülnének. A köz- \ ségben lakó műszaki szakem- berek szívesen segítenek. A !• Hazafias Népfront műszaki Állóitól lóltlt fénv A jászkarajenői községi tanácsnál őszinte elismeréssel beszélnek a falu lakosságának adófizetési készségéről. Mint mondják, a j ászkaraj enőiek példásan teljesítették kötelességüket az állammal szemben. A pénzügyi osztály alaposan túlteljesítette adóbevételi tervét. A többlet bevételből kereken 50 lámpahellyel szaporítják a közvilágítást. BŐVÜL A KERTÉSZET A jászkarajenői Űj Barázr da Tsz eredményesen folytatja a falu hagyományát: a belterjes kertészkedést. A tavalyi 160 hold helyett az új gazdasági évben már 230 holdon termelnek zöldséget. Két és félmillió forint bevételre számítanak a kertészetből. A kedvezőtlen időjárás ellenére a kertészet 57 vagon árut termelt, nagyobb részben exportra, kisebb részben pedig a hazai ellátás és a feldolgozó ipar céljaira. Bővítik az öntözött területet is: jövőre már 50 holdat öntöznek. Megnyitja kapuit a gyömrői művelődési ház December 9-én, vasárnap délután 'megnyitja kapuit Gyomron a járási művelődési otthon. Délután fél 3-tól a vecsési önkéntes tűzoltótestület zenekara térzenét ad. Fél négykor ünnepélyes külsőségek közepette Sima István, a járási tanács vb elnök- helyettese avatja fel a művelődési házat. Utána nagyszabású műsor kezdődik, amelyen közreműködnek a vecsési és az úri művelődési otthonok népi táncosai, a magló- di művelődési otthon népi ze•XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV>.XXXXXXX\XXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXX\}« AFRICANA nekara, a járási művelődési ház irodalmi színpada és népi tánccsoportja, a gyömrői szövetkezeti bizottság énekkara, valamint a monori művelődési otthon népi zenekara. A műsor további részében fellép Gencsy Sári operaénekes, Molnár Miklós tenorista, Dómján Mária énekesnő, Majláth Jenő táncdalénekes, Forgács László, a Vidám Színpad tagjai, valamint a Kor- csák bűvész. Este avatóbálon szórakoznak majd a gyöm- rőiek. Tanácstagi beszámoló Pénteken este Püspöki Károly, járási tanácstag, beszámolót tartott Monori-erdőn. Bejelentette, hogy a jövő év tapaszán négytantermes is-ko- to'^'enek építeni. A felszólalók közül többen kérték: létesítsenek vasúti kitérőt és növeljék a strand kabinjainak számát. BECSULETKLUB A nagykőrösi gimnázium IV/C osztálya becsületklubot alakított.- A szervezet segítségével meg akarják akadályozni, hogy az osztályban súgás, házi feladat másolása és egyéb j szabálytalanság előforduljon. A klub tagjai elkötelezték ma- | gukat, hogy a gyengébb leé- j pességű tanulókat szabad ide- J fűkben tanítják. ÖREGEK NAPJA A városi Vöröskereszt szervezet összehívta a nagykőrösi öregeket. A bensőséges ünnepségen a városi tanács és a Vö- , röskereszt, valamint a Haza-' 1 fias Népfront nevében 'K őszön- | főtték az ünnepeiteket, majd ! színvonalas műsorral és ízle- I tes vacsorává] kedveskedtek ' nekik. — Te jó ég, a házmester...! (Komádi István karikatúrája) Nagy sikerrel szerepel a Fővárosi Nagycirkuszban az Af- ricana együttes. Képünkön: a dobosok A fiatal lányok táncának egy jelenete (Gábor felv.) FOKOZODO ÉRDEKLŐDÉS A vidékiek számára kedvező új rendszer a külföldi IBUSZ-lársasulazások helyjegyeinek szétosztása b on Az IBUSZ új intézkedéssel igyekszik tovább növelni a vidékiek részvételét a külföldi társasutazásokban. A tőkés országokba szervezett utak esetében a helyjegyek túlnyomó többségét különböző országos szervek osztják szét a területükön dolgozó érdeklődők között, a fennmaradt „szabad rendelkezésű jegyeknek viszont már eddig is 60— 70 százalékát küldték a vidéki irodákhoz. A legutóbbi három bécsi kirándulóhajó közül például kettőt teljes egészében a vidéki turisták töltöttek meg. Kivételek e szabály alól csak kényszerhelyzetben fordulnak elő. A párizsi magyar —francia labdarúgó-mérkőzésre szervezett kiránduláson például a 44 fővárosi mellett csak egyetlen vidékj szurkoló kapott helyet. De az út megszervezése oly későn vált csak \ lehetővé, hogy országos szervezés esetén a hivatalos eljárásokra egyszerűen nem is I lett volna idő. A szocialista országokba irányuló társasutazásokról viszont minden év elején 200 000 prospektust adnak ki, és bármelyik irodánál bárki jelentkezhetik akármelyik kirándulásra. Minden iroda — akár budapesti, akár vidéki —, ha időben kéri, annyi jegyet kap, amennyit el tud helyezni. A külföldi társasutazásoknál az IBUSZ most újítást vezet be. Eddig az irodák csak a jelentkezési határidő lejárta után közölték a központtal, hogy az illető útra hány jegyet adtak el és hány maradt fenn, úgyhogy a felesleget már csak a fővárosban lehetett forgalomba hozni, ahol az érdeklődés mindig jóval nagyobb, mint vidéken. Január elsejétől kezdve viszont az igazgatóság állandóan nyilvántartja valamennyi iroda forgalmát és a felesleges jegyeket azonnal oda irányítják át, ahol szükség mutatkozik rájuk. így bármelyik irodánál az ország egész jegykészletéből lehet válogatni. A vidékiek részvétele a külföldi társasutazásokban már eddig is jelentős mértékben fokozódott, hiszen például a tavalyi / első félév 24,3 százalékával szemben ez év első hat hónapjában már elérte a 42,8 százalékot. Az IBUSZ azonban reméli, hogy az új módszer eredményeként a jövőben az eddigieknél is több vidéki vehet majd részt külföldi társasutazásokon. (MTI) bizottságában végzett munkájúikkal már eddig is többször adták jelét áldozatkészségüknek. Munkát Ígérnek a ktsz-ek dolgozói és a KISZ- Sizervezet tagjai is. Bizonyára nem zárkóznak el a segítségnyújtás elől a járási és a megyei szervek sem. A péceái vezetők lelkesedése mögött egy érdekes gondolat húzódik meg. ami tág látókörről és felelősségteljes előretekintésről tanúskodik. Miről van szó? Pécelen évenként átlag százhúsz gyerek végzi el az általános iskola nyolcadik osztályát. Közülük hetvenen, nyolcvanan tovább tanulnak, a többiek pedig kivétel nélkül ipari tanulónak szerződnek. Otthonmaradó gyerek szinte nincs is. Most az áz elképzelés, hogy az ipari munkásnak készülő évenkénti 40—50 gyerekből is minél többet bevonnak majd gimnáziumba, hogy azok érettségivel rendelkező, művelt szakmunkások legyenek. Ha figyelembe vesszük, hogy népgazdaságunkban 'egyik fontos tennivaló éppen a dieselesítési program megvalósítása. s a péceli gimnazisták politechnikából éppen a Diesel-motor szerelést^ tanulják. akkor rájövünk, hogy a péceli vezetők messze túlnéznek saját portájuk kerítésén, amikor annyira szorgalmazzák a gimnázium bővítését, s a községben végző gye- ! rekek minél nagyobb számban történő továbbtanulását — helvben. Az a minőségi nyte- ' reség. amelyhez így juthat a • oéceli ifjúság, megéri a szü- I lök — nem is lényegesen na- ! gvobb — anyagi áldozatválla- j lását. Természetes, hogy gimnáziumba — Pécelen is — csak Jó bizonyítvánnyal ! leh'éfrbejutnA»',>£|iÍpenae*ért a* az j elképzelés az említett célok j végrehajtása érdekében,’ hogy 1 az általános iskola VII—VIII. j» osztályaiban fokozzák a korrepetálást, az eddigieknél is nagyobb súlyt helyeznek arra, hogy minél több gyerek szerezzen továbbtanulásra jogosító, jó végbizonyítványt. A gondolat bizonyára a szülők körében is kedvező visszhangot vált ki, mert a jelenlegi konyha, étterem és tanulószoba-rendszer bővítésével még több gyerek ellátásáról, nyugodt tanulásáról és tanári felügyeletéről tud majd a gimnázium gondoskodni, s mindezt helyben kapják meg a fiatalok, nem kell a napi utazással sok-sok órát elvesztegetni. A ptéceli emeletráépítés-terv jelentősége így nő túl a község határain, s így válik min- I den támogatást megérdemlő j társadalmi üggyé, sürgősen j megoldandó feladattá. Tenkely Miklós