Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-05 / 284. szám

Vasárnap két elmaradt me­gyebajnoki labdarúgó-mérkő­zést játszottak: Albfrtirsán és Pécelem. A csípős hidegben a nézőknek nem volt könnyű dolguk, hogy ne fázzanak — mint ezt Irsán tapasztaltuk — helyben topogással, twistsze­rű tánccal melegítették magu­kat. A 16-os mezőnyből 14 csa­pat már befejezte az őszi idényt. Csupán a Monor— Nagykőrös összecsapás van hátra. Mi újság azok háza tá­ján, akik már „bezárták” az évet, erről kíváncsiskodtunk a hétfői szövetségi napon, amely korán zárt, a résztvevők igye­keztek a földszintre, a sport- akadémia előadására. A hagyományokhoz hűen Bár fagyott, talajon, de az elmúlt heti locspocsnál sok­kal kedvezőbb játéktéren ke­rült sorra az Abony—Albert- irsa találkozó, amely pontosz­tozkodással végződött. — így volt ez a legutóbbi bajnoki . mérkőzésünkön is, 1960 tavaszán, amikor még a ceglédi járásban küzdött a két csapat — emlékezett vissza az irsai Fazekas Tamás. — Ak­kor is az abonyiak szerezték meg a vezetést, s mi csupán a hajrában, a 86. percben tud­tunk egyenlíteni. Az 1959 őszén Abonyban sorra került találkozó is döntetlennel vég­ződött, s általában ez az ered­mény született az utóbbi évek­ben. Kis változatosságot jelen­tett, hogy a tavaszi barátsá­gos mérkőzésen Abony 4:0-ra nyert Irsán. — Az 50-es évek elején más volt a helyzet, mindig gólzáporral nyertünk Abony ellen — mondotta az irsai ed­ző, aki akkor maga is helyet kapott az együttesben. — 6:1, 6:3. 6:2, 5:0 — sorolta kapás­ból az eredményeket. A vasárnapi találkozó érde­kessége, hogy a helyiek öt nyulat ajánlottak fel a győz­tes számára. Nem tudjuk, hogy sikerült-e elejteniök a vadat mindenesetre a két fél megkönnyítette dolgukat, hisz egyik csapat sem nyert. Monor, Talapa és a 11-esek — Négy mérkőzésen vezet­tünk, s mind a négy találko­zón 11-esből egyenlítettek el­lenünk. így csak az egyik pont birtokába kerültünk — újságolta Komjáti Zoltán dr., a Monori SE elnökhelyettese. — így volt ez a Ceglédi Épí­tők. Szigetújfalu, Pilis, s most a Pécel elleni találkozón. Vé­leményem szerint, Húszak já­tékvezető Jogtalanul sújtott bennünket büntetővel. A kér­déses esetnél ugyanis Dobos hosszan szöktette magát. Sza­bó szerelte őt. s miközben a labda lepattant. Dobos elesett, Szabó pedig ráesett. Húszak feltartva bal kezét, néhány lé­pést tett. Csodálkoztunk, hogy miért ítél közvetett szabadrú­gást. Még nagyobb volt a meg­lepetésünk, amikor a 11-es pontra mutatott. A monori sportvezető tár­gyilagosan elismerte, hogy a helyzetek alapján a helyiek PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VHI.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22« A főszerkesztő telefonja: t31—248 — Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint TÁNCOL A KÖZÖNSÉG- BÁLOZNAK A VECSÉSIEK több góllal is győzhettek vol­na. A góllövéssel azonban ha­dilábon álltak. Mint a péceliektől megtud­tuk, amúgyis kis góltermé­sükből négyet védők szerez­tek, hármat Talapa lőtt 11-es­ből. A péceli labdarúgó az utóbbi időben soha nem hibá­zott. Mi is ennek a titka? — Nyugodtan, higgadtan ál­lok a büntető elvégzéséhez — mondotta. — A balsarkot nézem meg magamnak, ez megzavarja a kapust, nem számít arra, hogy a jobbsa­rokba helyezen a labdát. így volt ez most is, az ifi-váloga­tott monori Fónyad ellenében. Talapa elárulta a „titkát”. Kapusok, tavasszal jó lesz vi­gyázni! A vecsési ifik is... Akárcsak a Vecsési MTK felnőttgárdája, az ificsapat is a harmadik helyen végezte az őszi idényt, méghozzá akár­csak az „egy”, a fiatalok is 19 pontot gyűjtöttek s a gólará­nyuk is hasonló. De nemcsak ez az újság a községben. A VMTK decem­ber 8-án tartja hagyományos évzáró vacsoráját a Jókai ut­cai klubhelyiségben. — Reméljük ez a bál is olyan sikeres lesz, mint az elő­ző éviek. Természetesen en­nek jövedelmét is a felszere­lés rendbehozatalára használ­juk — mondotta Trasszer La­jos, a VMTK csapatkapitá­nya. Egyébként Papp József edző elégedetten nyilatkozott csa­patának őszi szerepléséről, a harmadik helyről. Mit csináltál Jóska? Saiga Lajos, a PTST mun­katársa kérdezte ezt Pintér Józseftől, Szigetújfalu edzőjé­től — célozva a szigetiek vá­ratlan, kitűnő őszi szereplésé­re. — Valóban váratlan volt? — kérdeztük mi is az edzőt. — A csapat az előző évek­ben majdnem mindig a kiesés ellen küzdött. Ezen változtat­ni akartunk. Elsőrendű fel­adatnak tartottam a jó szel­lem kialakítását. Ehhez nagy segítséget nyújtott a községi tanács, valamint a helyi párt- szervezet. Az együttes tagjai, érezve az áldozatos támoga­tást, jó játékkal igyekeztek meghálálni ezt. Reményeink igen szerények, nem járunk a fellegekben, bár a labdarúgás­ban sok minden történhet. Sajnos, egyik legjobb embe­rünket, Strohmayer Imrét porcleválással operálni kell, kórházba kerül, s nem hiszem, hogy tavasszal számíthatunk rá. Tekintettel arra, hogy az egész évet végigjátszottuk, nyáron a kupamérkőzések mi­att nem pihentünk, most vég­re pihenő következik. Csak január végén kezdjük el a fel­készülést. Szabálymagyarázat Bagón... — Szurkolóink magatartá­sával az elmúlt idényben bi­| zony komoly bajok voltak — vélekedett Nagy Antal, a ba- giak edzője. — Azért, hogy ezen javítsunk, elhatároztam, hogy a szünidőben a szurko­lók, s a játékosok részére he­tente előadást tartok. A sza­bályokat, illetve a játékosok­nak taktikai elgondolásokat, s a sportággal kapcsolatos, egyéb kérdéseket ismertetek majd. ... és a játékvezetőknél Huszák János, a megyei lab­darúgó JT főtitkára elmon­dotta, hogy a játékvezetők a holtidényben sem tétlenked­nek. Három-négy előadásból álló továbbképzésen vesznek részt, s ennek végeztével mi­nősítő vizsgát tesznek. Azok, akik az előírt követelmények­nek nem tesznek eleget, a ta­vaszi idényben nem vezethet­nek megyebajnoki mérkőzése­ket. — Amennyiben az egyesüle­tek igénylik, akkor a JT sza­bálymagyarázó előadást tart a sportkörökben. Ezzel is sze­retnénk hozzájárulni a szur­kolók, valamint a játékosok szabályismeretének bővítésé­hez — folytatta Huszák Já­nos. Egyébként a játékvezetők továbbképzése ceglédi, rácke­vei és váci, valamint buda­pesti székhellyel kerül sorra. Áz utánpótlás biztosítása céljából játékvezető tanfolya­mot indítanak, amelyre janu­ár 15-ig lehet jelentkezni. Főleg a „kiöregedett" labda­rúgókat várják. Reitter—Fekete A VÁCI FODRÁSZ KISZ női és férfi fodrász részlegei a város minden pontján megtalálhatók. Előzékeny gvors kiszolgálás minőségi mnnka Kozmetikai részlegünk: Április 4 tér 3«. Fényképész műtermünk: Köztársaság ntca 13. Folyamatos korszerűsítéssel a dolgozik szolgálatában. A PTST elnökségi ülése A Pest megyei Testnevelési és Sport Tanács kedd délelőtt tartotta a csütörtökről techni­kai okok miatt elhalasztott | november havi elnökségi ülé­sét. Az első napirendi pont­ban a szobi járásban tartott felügyeleti vizsgálat alapján elkészített beszámolót vitat­ták meg és fogadták el. A második napirendi pontban a megyei agit-prop. bizottság munkájával, s a megyei saj­tóval való kapcsolatával fog­lalkoztak. Ennek tárgyalásá­nál részt vett Bácskai László, a Pest megyei Hírlap főszer­kesztője, valamint Nyulászi János, az MTST agit-prop. osztályának képviselője. Az egyéb kérdések tárgya­lásánál úgy döntöttek, hogy Berki József helyett Bálint László tölti be a megyei asz­talitenisz-szövetség titkári tisztét. „Ismételt“ a Fóti Vasutas Vasárnap tartották a megyei Szakszervezeti Tanács Kupájáért kiírt sakkversenyt. Hat csapat körmérkőzéses formában döntötte el az elsőség kérdését. Rendkívül szoros küzdelem alakult ki a ta­valyi győztes Fóti Vasutas, vala­mint a Csepel Autó együttese kö­zött. végül is a Fóti Vasutas nyert. Tula j dóriképpen ez a talál­kozó döntött, hisz 3:l-es ..diadala” révén végzett az első helyen, fél pont előnnyel, a fóti gárda. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa által alapított kupa ez évi győztese a Fóti Vasutas 14,5 ponttal, 2. Csepel Autó 14. 3. Nagykőrösi Postás 12, 4. Nagykő­rösi Építők 9,5. 5. Gödöllői Vasas 7, 6. Szigetújfalui VM 3 pont. Rangadó a javából A vízilabda Magyar Népköztár­sasági Kupa selejtezői során, teg­nap este találkozott egymással az idei országos bajnok FTC. s az OB I. újonca: a Csepel Autó. FTC—Csepel Autó 4:3 (1:1, 1:0. 1:0, 1:2> Sportuszoda. 300 néző. V: Czap- ko. FTC: Ambrus — Rázga. Gyar­mati — Felkai — Vörös. Laukó. Kárpáti. Csepel Rutó; Hohl — Krajner, Szalai — Rusorán I. — Gallok, Rusorán II., pera. Az Autósok érték el az első gólt. A második negyedben az FTC kezdett jobban, s bár Felkai gól­ja után nagy erővel támadott az Autó: Gera kiállítása megtörte lendületüket. A harmadik játékrészben Vö­röst. de azután Szálait is „száraz­ra” küldte a játékvezető, s máris 3:1 lett az FTC javára. Ezután Felkai és Kárpáti hagyta el a me­dencét. s a kettős emberhátrány­ból szépítettek az Autósok. Ekkor labdatartásra rendezkedett be a bajnokcsapat, majd Gyarmati vá­ratlan svédcsavarból megszerezte az FTC negyedik gólját. A Pest megyeiek nem adták fel a küzdelmet. Rusorán H jó­voltából 4:3-ra alakult az ered­mény. az utolsó percben ember­előnyhöz jutott a Csepel Autó. de nem lőttek, s így szerencsés győ­zelmet aratott a zöld-fehér gár­da. Rangadó volt a javából, az Au­tó egyenrangú ellenfélnek bizo­nyult. s döntetlent érdemelt vol­na. G: Kárpáti. Felikal. Rázga. Gyar­mati. ill. Rusorán II. (2). Gallok. Jó: Gyarmati. Rázga. ül. Rusorán H.. Rusorán I.. Hohl. A Csepel Autó a nyolcas döntő­ben szombaton a Bp. Spartacus ellen száll vízibe. A. B. T. ASZTALITENISZ-VERSENY A SZIGETEN ÉS MONORON Vasárnap rendezte a Budai Já­rási Asztalitenisz Szövetség a mar­gitszigeti Üttörőstadionban az asztalitenisz Budai Kupa második fordulóját. Harmincnégy férfi és hét nő vetélkedett. Férfi egyéni: 1. Kovács Károly (Diósd), 2. Vigh György (Diósd), 3. Ormos Béla (Törökbálinti TC). Női egyéni: 1. Eisemann Mária (Diósd). 2. Pelényi Erzsébet (Pi­lisi Bányász). 3. Hübler Mária (Di­ósd). Férfi páros: 1. Schmidt. Vigh (Diósd). 2. Kovács. Hübler /Diósd), 3. Csurcsai, Mogyoróssi (Pilisi Bá­nyász). Női páros: 1. Eisemann, Hübler (Diósd). 2. Krammer, Pelényi (Pi­lisi Bányász). Vegyespáros: 1. Hübler János, Hübler Mária (Ddósd). 2. Kovács Károly, Eisemann Mária (Diósd). 3. Schmidt Antal, Benkő Éva (Di­ósd). A második forduló pontverse­nyének végeredménye: i. Diósdi CSTC 13. 2. Pilisi Bányász 11. 3. Törökbálinti TC 2T7. 4. Pilisvörös- vári ITSK 14. 5. Pátyi SC 4 pont. Az első és második forduló ösz- szesített eredménye alapján,a Bu­dai Kupa ez évi védője a Pilisi Bányász. Vasárnap rendezték Monoron a járási 1962. évi asztalitenisz-baj­nokságot. melyen 30 versenyző vett részt. Férfiak: 1. Rónaszéki József (Ve­csés). 2. Bánhegyi Ferenc (Pilis), 3. dr. Fodor István (Gyömrő). 4. Kiss Károly (Vecsés). 5. Veres László (Tápiósáp). 6. Zátrok Ká­roly (Monor). Nők: 1. Lengyel Júlia /Monor), 2. Kucsera Edit (Monor). 3. Estih- ler Istvánmé (Mon őri-erdő). 4. Gyetvai Éva (Tápiósáp). A verseny befejezése után Sipos Ferenc, az SZMT képviselője, rö­vid ünnepség keretében osztotta ki a díjakat. A két első helyezett mellett igen jól küzdött a Nagykőrösi Postás* csapata, amely most egy hellyel előbb végzett, mint tavaly. Egyé­nileg a legjobb teljesítményt Fa- rádi Szabó István, a Csepel Autó sportolója nyújtotta, aki minden mérkőzését megnyerve, öt pontot szerzett, Hosche-k László Megkezdődött a megyei sportakadémia! I Acta n ■Rnrlai Tó-náci + Hétfőn este a Budai Járási Tanács földszinti kultúrter­mében élénk érdeklődés mel­lett tartották a megyei sport­akadémia első előadását, ame­lyet Becz Imre, az MTST nem­zetközi osztályának vezetője tartott. Bevezetőben visszapillantott a magyar sport múltjára, majd a sport átszervezéséről, centralizálásáról, az egységes bajnoki és versenyrendszerről beszélt. Hosszan időzött „sa­ját területénél", a nemzetközi sportkapcsolatoknál. Elmon­dotta, hogy legjobbjaink jövő­re. az ideihez hasonló számú nemzetközi eseményen vesz­nek részt, s akárcsak ebben az évben, 1963-ban a sporttalál­kozók 65 százaléka szocialis­ta, 35 százaléka pedig kapita­lista országokkal zajlik. Jövő­re az eddiginél nagyobb teret kapnak a klubok közötti ve­télkedések. Kapcsolatot terem­tenek a felszabadult afrikai országokkal, Dél- és Közép- Amerika sportolóival, elsősor­ban Kubával. Szó esett arról is, hogy nemcsak a zöld gyepen, a pi­ros salakon, hanem a sport­diplomácia terén is folyik „ve­télkedés”. A magyar küldöttek a szocialista országok képvi­selőivel egyetemben több, a sportot előre vivő szakmai ja­vaslatot fogadtattak el a kü­lönböző nemzetközi szövetsé­gekben. Javaslataik eredmé­nyeképp sok elavult verseny- szabályt változtattak meg. Sok szövetségben több vezető he­lyet szereztek meg az elmúlt időszakban a szocialista tábor képviselői, s több haladó nyu­gati sportvezető is támogatta elképzeléseiket. Komoly ered­ménynek tekinthető az, hogy nem adják világverseny ren­dezési jogát olyan államnak, amely nem biztosítja vala­mennyi ország részvételét. E biztosíték hiányában vették el az USÁ-tól a súlyemelő VB, az NSZK-tól a kajak-kenu VB, a Fülöp-szigetektől a ko­sárlabda VB rendezési jogát. A jól sikerült előadás után több kérdést tettek fel a je­lenlevők. ISMERD MEG MEGYEDET! 2. rejtvény |l Hr'% : I5 ' ; t .'flif i A Bp. Honvéd labdarúgó-csa­pata hétfőn este Wolverhampton- ban vendégszerepeit, s 1:1 (0:0) arányú döntetlent ért el a Wol­verhampton Wanderers ellen. A villanyfényes mérkőzést 13 ezer főnyi közönség nézte végig. A magyar ökölvívó-válogatott 2 tizenhárom versenyzővel — Cser- y ge, Dorogi. Török, Kállai, Kajdi, Hajnal, Hajdú, Kiinger. Holló II.» 2 Németh J., Fehér, Benigni ésj Budai — kedden reggel elutazott 4 Lengyelországba. A lengyel—ma* v gyár mérkőzést csütörtökön este í rendezik meg.---------------------------------------------1 A fenti képen látható templomrom a XIII. századi ma­gyarországi építészet egyik legszebb, egyszerűségében is ha­talmas alkotása. Kérdés: a megye melyik községében van a templom? Aki a képről nem ismer rá a községre, fejtse meg az alábbi rejtvényt és választ kap a kérdésre. Cserépkályhakészítö kisiparost, vagy szak- munkásbizonyítvány- nyal rendelkező szak­munkást felvesz Ceg­lédi Járási Építőipari Ktsz. azonnali belépés­re, útiköltséget felvé­tel esetén térítünk. Je­lentkezni lehet: Ceg­léd, Achim András u. 26. szám.______________ Sertéspörkölő _ fatü­zelésű, kártevőcsapda, pásztorcikk Kulcsár kisiparosnál. Buda­pest, Rákóczi út 6. Villanyszerelő szak­munkást felveszünk azonnali belépésre, Mended Téglagyár. Je­lentkezés: személye­sen a gyárban, A Ceglédi Földműves­szövetkezet azonnali felvételre keres szak­képzett felszolgálót és szakképzett szakácsot. Jelentkezés személye­sen a Ceglédi Földmű­vesszövetkezet köz- ponti irodájában, Uj villamosság beren­dezés készítését, 220-ra átalakítást, mosógépek javítását Albertirsán vállalja Szakter Imre, Mikebudai út 22. 53 éves független nyugdíjas férfi hozzá­illő feleséget keres. „Pest környéki” jel­ige, monori szerkeszr Egy pár új nylonha­risnyát kap; 36,— Ft utánvéttel a Szentend­rei Háziipari Szövet­kezettől Petőfi u. 1. sz. ha 2 pár használt, mosott és nem átkö­tött nylonharisnyát beküld. ________________ F elveszünk forgácsoló és motorszerelő szak­munkásokat. Jelent­kezés a gazdaság fő­mérnökénél, Cegléd, Cifrakerti Állami Gazdaság. Útiköltséget nem térítünk. Mozaiklap nagy vá­lasztékban Szőnyinél. Monor, József Attila út 29. BUDAFOK — CSAKVÁR ISASZEG — KÖRMEND — ZALABÉR — ZAMÁRDI — ZEMPLÉN. Ä fenti helységneveket úgy helyezzük el az ábra vízszin­tes soraiba, hogy a vastagabb vonalakkal határolt kockák­ban felülről lefelé olvasva, megkapjuk a kérdéses község nevét. 1 r........... I ISMERD MEG MEGYÉDET! 2. sz. szelvény ?V^.XXX\^XXX^X^^^^XX^X^N^X^NXXX^XXXXXXXX\XXN^XX\^X'^S^^^^XXXXX^NXXXXV«XX\^X^XV»^N>COv>^^^« A szelvényt vágjuk ki és őrizzük meg!

Next

/
Thumbnails
Contents