Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-02 / 282. szám

Ismeretterjesztő naptár A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE VI. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM 19G2. DECEMBER 2. VASÁRNAP Téli feladatok a termelőszövetkezetekben Ml ÚJSÁG a csemői Petőfi Termelőszövetkezetben ? Járásunkban az őszi me­zőgazdasági munkákat a ter­melőszövetkezetek döntő több­sége sikeresen befejezte. Egy­két termelőszövetkezet elszá­mította magát a cukorrépa betakarításában, mert esőre várit, hogy kissé „meghízzon’’ a cukorrépa. A korai hava­zás ezekben a termelőszövet­kezetekben most komoly problémát okoz. igaz, mind­össze 60—70 holdról van szó. Az őszi munkák leg­nagyobb eredménye, hogy a termelőszövetkezetben a 23 400 katasztrális hold őszi kalászos optimális időben földbe ke­rült. A vetéseink jól megerő­södtek. A kenyérgabona vetési ter­vünket 100,3 százalékra, ezenbelül a külföldi búza ve­tési tervünket 103,1 százalék­ra teljesítettük. A termelőszö­vetkezetek tehát megterem­tették az egyik alapját annak, hogy 15—20 százalékkal máris jobb terméseredmény legyen a következő évben. A termelőszövetkezeti táb­lákon tehát lényegében befe­jeződtek a munkák. Igen élénk munka indult meg azonban a termelőszövetke­zetek központjaiban, hiszen a téli hónapokban kell azo­kat a jelentős feladatokat el­végezni, amelyek nagymérték­ben kihatnak a következő év gazdasági eredményeire. Melyek ezek a feladatok, amire most nagy figyelmet kell fordítani? tr^BtZtosítarri 'keílr'hogyezt zaflálmrdúü " munkát jól el­végezzék. EX az év nem vö*t a gazda szemszögéből nézve jó esztendő. A szélsőséges idő­járás következtében nagy veszteségek érték a termelő­szövetkezeteket. A nagyüzemi lehetőségeknek és a termelő­szövetkezeti tagok helytállá­sának köszönhető, hogy részben ellensúlyozni tudták a kieséseket. * Több termelőszövetkeze­tünk részére állami támo­gatást kell adni, hogy a tagok részesedése kielégí­tő legyen. A termelőszövetkezeti veze­tőknek gondosan elkészített beszámolóban kell növényen­ként, állatfajonként a terv­teljesítést elemezni. Zárszám­adás előtt minden kedvez­ményt, amire lehetőség van, el kell számolni. Helyes, ha a tsz-tagok év közben fel­merült apróbb problémáit brigádgyűléseken tárgyalják meg és zárszámadásig ren­dezik, hogy a termelőszö­vetkezet évi zárszámadó köz­gyűlésének figyelmét ne apró, egyéni problémák kössék le. 2. Meg kell szervezni a ta­gok téli foglalkoztatását, meg kell alapozni a következő évet. A tagok téli foglal­koztatására az előző években nem fordítottak elég gondot, ez pedig igen nagy jelentő­ségű. Ezekből a munkákból kiemelhető: az állati férőhe­lyek télieisítése, a járásban 2500 melegágyi ablakkeret ki­javítása, mintegy 15 ezer folyóméter melegágyablak fe­déséhez szükséges hasúra kö­tés. December—január hó­napban három és fél millió szőlővesszőt kell begyűjteni. El kell végezni az őszi kalá­szosok téli és télutói fejtrá­gyázását. Az erő- és mun­kagépek kijavítása is esedé­kes a február végi gépszem­lék előtt. Ezenkívül szüksé­ges a vetőmag előkészítése, kisebb szerszámok kijavítá­sa és sok más, apróbb mun­ka. Jelentős feladat az, hogy a tél; szakoktatás mindenütt jól beinduljon, és minél több tag részt vegyen a tanfolya­mokon. Nem kis feladatot je­lent ez, hiszen 15 első, 17 második és négy harmadik évfolya­mos ezüstkalászos tanfo­lyam 807 részvevőjéről van szó. A traktorvezető tanfolyamra 141 főt kell küldeni. Ezenkí­vül gondoskodni kell a köz­ponti szervek által indított kü­lönböző szaktanfolyamok be­népesítéséről olyan tagokkal, akik alkalmasak a tovább­képzésre. Fontos feladat a termelő­szövetkezeti vezetők részére, hogy az elkészült előtervekből az üzemegységek, brigádok terveit a tagokkal megvitas­sák, hogy lehetőség legyen a javaslatok beépítésére a végleges tervekbe. Felül kell vizsgálni — ahol szükséges — az ed­dig alkalmazott jövedelemel­osztási rendszert. Továbbra is javasoljuk a bevált eredményességi munkaegység plusz pré­miumrendszert. Ahol ezt esetleg helyileg ala­kítani kell, ott erre vonatkozó­lag már most el kell készíteni a javaslatot, hogy a jóváha­gyott j övedeleme 1 osztás i rend­szer alapján induljanak meg a következő évre a vállalá­sok. Ezek a vállalások már a jövő évi verseny alapját ké­pezhetik. Járásunkban közel ezer katasztrális holddal növek­szik a következő évben az öntözött terület. Feltétlenül szükség van öntözési és ker­tészeti szakemberekre, mert nélkülük az eredmény nem lesz kielégítő. Most kell a termelőszövetkezetek vezetői­nek a szakember-ellátásról gondoskodni, a szakvezetést erősiteni. Csak a feladatok egy részére szorítkoztam. A munka e té­ren nem kevés, és nagy tervszerűséget kíván. A ter­melőszövetkezetek választott vezetői és szakemberei csak nagy körültekintéssel tudják teendőiket megoldani. Egy­más közt jól fel kell osztani a munkát. Bátran kell meg­bízást adni a választott veze­tőknek. Támaszkodjanak a ter­melőszövetkezeti és köz­ségi szervekre: a községi tanácsoknak kötelességük ezekben a hetekben a helyszíni segítségadás. A járási mezőgazdasági szak- igazgatás most tud igazán befolyást gyakorolni a jó tervek elkészítésébe, a kö­vetkező év megalapozásához. Ez mindnyájunk ügye, hiszen a termelőszövetkezetek végle­ges megszilárdítása egész dol­gozó népünk érdeke. Erdélyi Gábor, a járási tanács vb-elnökhelyettese 140 katasztrális hold szőlő i fedésből már alig van hát- J ra. A Kiss-brigád 52 ka­tasztrális holdas tervét befe­jezte és most a többi brigá­doknak segít. * A termelőszövetkezetnek 18 katasztrális hold szőlőtelepí­tési terve van. A szükséges szőlővesszőt és szaporító' anyagot előkészítették. Mi­helyt az idő engedi, 100 személy áll neki és két nap alatt befejezi a munkát. ★ i A termelőszövetkezet a le­szerződött bor mennyiségét, több mint 1000 hektót, már leszállította a Borforgalmi Vál­lalatnak. A tsz pincéje sem maradt azonban üres, a kö­zösből 123 hektó áll benne. ★ A téli hónapok alatt foly­nak a pártoktatás és az ezüst­kalászosgazda-tanfolyam elő­adásai. (Kecskeméti) December 3-án a városi Is­meretterjesztő Székházban: A kapitalista és a szocialista vi­lág gazdasági versenye. Az előadás kezdete délután 6 óra. Ugyanezen a napon a Talaj­javító Vállalatnál is lesz is­meretterjesztő előadás: Az MSZMP VIII. kongresszusa címmel, délután négy órai kezdettel. 4-én a gépállomáson lesz a dolgozók részére ismeretter­jesztő rendezvény, amelynek címe: Hogyan lesz nyersanyaa- ból acél? A fémek gyártása. Délután 5 órakor tartják az előadást. A Kossuth Termelőszövet­kezet tagjai számára 5-én az Ismeretterjesztő Székházban tartanak érdekesnek ígérkező előadást a Növényi kártevők címen, 4 órai kezdettel. A Petőfi Termelőszövetke­zetben december 6-án A me­zőgazdaság távlatai és a mai fiatalok címmel lesz előadás. December 6-án az Alkot­mány Termelőszövetkezet központjában önköltség a ter­melőszövetkezetekben címmel előadást rendeznek délután 5 órakor. A Cifrakerti Állami Gazda­ságban december 7-én Első lé­pések a kommunizmus útján (Szovjetunió) címmel tarta­nak ismeretterjesztő előadást. Az MSZMP VIII. kongresz- szusa a címe annak az isme­retterjesztő előadásnak, amelyre a Táncsics Termelő- szövetkezet központjában ke­rül sor december nyolcadikán délután három órakor. — Növcnytermesztő-szakkör indult a Széchenyi téri iskolá­ban, amelynek vezető pedagó­gusa Barkaszi Kálmán. — Abony, Albertirsa, Jász- karajenő községek művelődé­si otthonaiban a íelnőtt és if­júsági klubok tagjai részére rendszeres, általános művelt­séget fejlesztő előadásokat tar­tanak. — A Sziklai Sándor Kulturá­lis Szemle operatív bizottsága 1962. december 4-én tartja el­ső ülését a művelődési ház­ban. Felülvizsgálják az üzletek nyitvatartási idejét Ankét a dolgozó nők helyzetének vizsgálata nyomán A városi, járási népi el­lenőrzési bizottság ankétra hívta össze a város és já­rás kereskedelmi, egészség- ügyi és tömegszerveinek kép­viselőit, hogy a dolgozó nők munkájának megkönnyítése érdekében végzett vizsgálat eredménytót megvitassák. Megjelent az ankét on Sipos Bálint, a városi pártbizott­ság, Hegedűs József vb-tit- kár, a városi tanács kép­viseletében. A meghívottak között voltak azoknak az üzemeknek a képviselői, ahol többségében nők dol­Új vezetőséget választott a méhész szakcsoport A napokban tartotta a hely­beli földművesszövetkezet mé­hészszakcsoportja évi záró és vezetőségválasztó taggyűlését. Kutasi Sándor szakcsoportel­nök beszámolt az elmúlt év­ben végzett munkáról és ered­ményekről. Hangoztatta az el­méleti képzés fontosságát. Be­jelentette, hogy a mézszállítá­si szerződést a csoport 118 százalékra teljesítette. Ugyan­csak maradéktalanul teljesí­tette a csoport a viaszszerző­désben foglalt mennyiség le­szállítását is. Tervbe vette a csoport a közeljövőben körül­belül 5000 forint értékű mé­hészeti eszköz beszerzését, a meglevő közös vagyonból. Az elmúlt évben végzett lelkes munkájukért 17 méhészt pénzjutalomban részesítettek. A beszámolót Gyarmati Mi­hály gazdasági felelős egészí­tette ki a pénzügyi helyzet is­mertetésével. Ennek alapján az elmúlt évben — összevet­ve a bevételt és a kiadásokat — a csoport vagyona 4020,65 forint. Tehát a csoport, elté­rően az előző évektől, jól gaz­dálkodott az anyagiakkal. A beszámolót vita követte, amelyből egyhangúlag megál­lapítható volt, hogy a vezetés jó kezekben nyugszik. Lelki- ismeretesen, gondosan kezelte a vezetőség a közös vagyont és a méhészek ügyeit. Ennek a jó munkának eredménye­képpen a tagság 3 évre újból megválasztotta a volt vezető­séget és további jó és eredmé­nyekben gazdag méhészeti munkát kívánt az új vezető­ségnek. (Tátrai) goznak, de részt vettek az ankétem meghívott háziasz- szomyok is. A vitaindító tájékoztatóban Erős Jánosné, a vizsgálat vezetője, ismertette a jelenle­vőkkel a dolgozó nők által felvetett problémákat. Az üz­letek nyitvatartási ideje, a kis­gépkölcsönzés, az orvosi ren­delések időpontja, a vegy- tisztítás és a Patyolat, va­lamint a közétkeztetés terén a dolgozó asszonyok széles körében merültek fel problé­mák. Az ankét során kiala­kult vita meghozta eredmé­nyét, mert a társadalmi szervek se­gítséget nyújtanak a jo­gos problémák megoldá­sában. A vizsgálati anyag birtokában már eddig is megvalósult egy sor intézkedés: Csemő községiben cipész részleg ala­kult, Jászkara jenőr e a mo­soda üzemeltetéséhez szüksé­ges gépek megérkeztek. Ceg­léden kisgépkölcsönző részé­re a Marx Károly utcában helyiséget biztosítottak és a gépállományt hurkatöltővel és húsdarálóval bővítették. Albertirsán néhány nap múl­va megvalósul a kért va­sárnap délelőtti üzletnyit­va tartás. Hegedűs József, a városi tanács vb-titkára is indo­koltnak tartja a dolgozó nők kérését a ruházati boltok Bafleset után tovább hajtott a részeg traktoros Hild György gépkocsivezető könnyű teherkocsit vezetett Cegléd felől Budapest irányá­ba. Albertirsa közelében, az 54-es kilométerkő mellett le­állította a járművet közvetle­nül az útpadkán, a menet­SPORT ÖKÖLVÍVÁS Vasárnap délelőtt meghí­vásos ökölvívó-mérkőzés ke­rült lebonyolításra a Ceglédi VSE és a Szentendrei Épí­tők csapatai között. Mintegy 300 néző, vezette: Kristóf. Eredmények (elöl a CVSE- versenyzők): Bozó technikai fölénnyel nyert Lajos ellen, 2:0. Hor­váth II. keménysége a har­madik menetben érvényesült csak Móriczcal szemben, 4:0. A Sáki—Kiss-mérkőzés igaz­ságos döntetlent hozott, 5:1. Hörömpő végig fölényben volt Gál íí-ve1 szemben, 7:1. Telek, meglepetésre, veresé­get szenved az igen ügyesen öklöző Gál I-től. 7:3. Virágú biztos győzelmet ér el Bö- zseivel szemben, 9:3. Karsai —Memó mérkőzést a ceglédi fiú nyerte, 11:3. Farkas hor­gától Kisanyik I az első me­netben megroggyant és felad­ta a mérkőzést, 13:3. Dávidot a mérkőzés vezető sorozatos'- szabálytalankodás miatt a harmadik menetben leléptette, 13:5. Rabi ellen Kisanyik II az első menetben feladta, 15:5. Végeredmény: 15:5 a Ceg­lédi VSE javára. iránynak megfelelően, jobb ol­dalon. Hozzáfogott a kocsi hi­bájának kijavításához. Észre sem vette, hogy azo­nos menetirányból Holló Gyu­la, a Ceglédi Gépállomás erő­gépvezetője vontatóján ittasan közeledik. A traktoros csak későn vette észre az előtte ál­ló és szabályosan kivilágított járművet, az utolsó pillanat­ban húzta félre a kormányt. A vontató ugyan elhaladt a gépkocsci mellett, a pótkocsi azonban nekiütközött és az árokba fordította a jármüvet. Holló Gyula, mint aki jól végezte dolgát, rákapcsolt és a helyszínről elhajtott. A vé­letlennek köszönhető, hogy az összeütközés közben nem tör­tént súlyos, esetleg halálos baleset. A helyszínre érkező baleseti járőr rövid nyomozás és a szemtanúk tájékoztatása alap­ján megtalálta a gázoló trak­torost. Megindították ellene az eljárást. szombat délutáni nyitvatar- tására vonatkozóan. Cél a ke­reskedelem területén az üz­letek szakosítása, mert ez szükséges a problémák meg­oldásához. Sürgős feladat a város területén a vegytisz­tító szolgáltatás megoldása, éppen ezért a városi ta­nács iparpolitikai tervében vegytisztító üzem létesítése is szerepel. A városi pártbizottság kép­viseletében Sipos Bálint szólt hozzá a vitához. He­lyeselte a vizsgálat lefolyta­tását és az ankét megszerve­zését, hiszen nem lehet kö­zömbös, hogy az illetékes szervek hogyan igyekeznek a dolgozókról gondoskodni. Hangsúlyozta, hogy mindig a lehetőségeket kell számba venni. Van még egy sor szemléletbeli probléma, azon­ban a szocialista tudatfej- lődésnek a termelésre is vissza kell hatnia. A kereskedelem felada­ta nem az elosztás, ha­nem az áruk eladása, éhhez pedig elegendő termékre van szükség. A vizsgálat során felme­rült problémákra megoldási lehetőséget keresnek az ille­tékes szervek. A városi ke­reskedelmi felügyelő a ke­reskedelem szerveivel meg­oldja az üzletek nyitvatartá­si idejének egyeztetését és megtalálják a módot a dol­gozó nők jogos problémái­nak orvoslására. Percszlegi Rózsa NEM AZ ÉRTÉKÉ MIATT... A postán intéztem a na­pokban a dolgomat. Miután eltávoztam onnan, észrevet­tem, hogy otthagytam a go- lyóstollamat. A toll értéke mindössze 36 forint és nem hittem volna, hogy valaha viszontlátom. Nagyon kelle­mesen meglepődtem, amikor érdeklődésemre a postán azt válaszolták: valaki beadta a toliamat a főnöki hivatalba. Nem az értéke miatt örül­tem meg a visszakapott toli­nak, hanem azért, mert az ismeretlen megtaláló nem tartotta meg magának. Ez­úton fejezem ki köszöne te­met a becsületes megtaláló­nak. Tarsoly l .ászióné Cegléd, Mező u. 8. — Házilagos kivitelezésben 150 ezer forint értékben ke­rült sor tehénistállók építésé­re a járás termelőszövetkeze­teiben. Az elkészült épületek 60 férőhelyet biztosítanak. — Az ifjúsági lakásépítő szövetkezet 1962. december 5- én, délután öt órakor tartja első megbeszélését a városi művelődési ház zöldtermében. Kéri az érdekelteket, ponto­san jelenjenek meg. — A Jászkara jenői Föld­művesszövetkezet december elsején megnyílt háztartási kisgépkölcsönzője a disznó­vágások idejére sertéspör­kölő berendezéseket is kölcsö­nöz. — December nyolcadikán este nyolc órakor a KGV művelődési házában a vasutas­szakszervezet énekkara nép­dalestet rendez. Közreműkö­dik a bagi kultúrotthon népi együttesének tánc-, ének- és zenekara, a Gépjavító Válla­lat szalonzenekara, Péntek Lajos és Raj Rozália népda­lokkal és a vasutasszakszer­vezeti énekkar. Egységes be­lépődíj tiz forint. — December elsején meg­nyílt a szakmaközi bizottság által rendezett fotókiállítás a szakmaközi bizottság klubhe­lyiségében (Teleki utca). A ki­állítást a ceglédi mezőgazda- sági és ipari üzemek szakszer­vezeti fotókörei rendezték. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az építési munkákon kívül szakipari részlegeink vízvezetékszerelö, (sztalos. lakatos, bádogos, üveges, tetőfedő, famegmunkáló, szobafestő- mázoló szakmákban mindenféle a vitás! és új munkákat sorom kívül I végeznek , Kérjük megrendelésüket Ceglédi Járási Építőipari KISZ Cegléd, Adum András u, 26. szám alá leadni szíveskedjenek VEZETŐSÉG

Next

/
Thumbnails
Contents