Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-15 / 267. szám

1962. NOVEMBER 15, CSÜTÖRTÖK ""zJ&rtnn 5 Barlangokból - gombapincék Jelentős területen gombatermesztést terveznek Budaörsön kezdeni a jövő évben, s erre a célra más községekben is ke­res elhagyott pincéket, kőbá­nyákat. Igaz, néhány éve sa­ját, háromszáz négyzetméteres budaörsi pincéjében már si­kertelenül próbálkozott a gombával, most azonban új szakemberekkel és módszerekkel jó eredmé­nyeket remél. A tsz egyik tagját a végrehaj­tó bizottságba is beválasztot­ták annak idején. Ez a tsz- tag, aki tudott a gombaterme­lési tervekről, állást foglalt a bérbeadás ellen. A vb ezek után elhalasztot­ta a döntést, kimondván, hogy amennyiben a helybeli Vörös Csillag hivatalosan igényli a pincéket, természete­sen neki adja. Szerdán meg­történt a hivatalos igénylés és a legközelebbi vb-ülés dönt felette. Nem kétséges, hogy a két tsz igénylésének elbírálá­sánál a Vörös Csillagét, mint ] helybeli szövetkezetét, előny- S ben részesíti. Egyben azonban kötelezni fogják a Vörös Csii- I lagot arra is, hogy amint meg­ürül a hegyen egy-egv bar­langlakás, azonnal vegye azt is gombapince céljára birto­kába. Díszelőadás Dabason November 16-án. pénteken este hét órai kezdettel a helyi művelődési otthonban díszelőadás keretében rövid megemlékezést tartanak a Pest megyei Petőfi Színpad fennállásának ötödik évfor­dulója alkalmából. Az ün­nepség után bemutatásra ke­rül Ságodi—Schamburg—Fü- löp: Apa a láthatáron című zenés vígjátéka. A Petőfi Színpad vezetősége a díszelő­adásra meghívta a járási párt-, állami és tömeg szer - I vezetek vezetőit A rádió és a televízió mai műsora Sok gondot okoztak eddig is Budaörs tanácsának a pincék. Azok a hegyoldalba vájt jó­kora üregek, amelyekben va­laha bort tartottak. Eddig hiá­ba küzdöttek az ellen a hatói ságok, hogy ezeket a nyirkos üregeket emberek lakás cél­jára vegyék igénybe. Az ön­kényes foglalókat ki is lakol- tatják, de mindig új, meg új lakók költöznek az ország tá­voli vidékeiről az így meg­ürült barlangokba. Annak, hogy a barlanglaká­sokat végképpen megszüntet­hessék, a községi tapács fel­fogása szerint egyetlen módja, ha ezeket a pincéket, leg­alábbis az üresen állókat és nvegiirülőket gazdasági célokra hasznosítják. örömmel fogadta tehát a bu­dapesti III. kerületi Egyetér­tés Tsz jelentkezését, amely gombapincéket kíván telepíte­ni az üres pincékbe. Hétfőn felkutattak a környező hegy­oldalakon minden olyan, akár romos pincét is, amely arány­lag kis költséggel rendbehoz­ható és gombatenyésztésre al­kalmassá tehető. Találtak hu­szonöt ilyen pincét, összesen 1078 négyzetmé­ter alapterületűt és az Egyetértés Tsz nyomban bérleti ajánlatot tett. Négyzetméterenként évi négy forintot fizetne, de a helyre­állítás költségeire bérletszállí- tást kér. Hajlandónak nyilat­kozott arra is, hogy a gomba- tenyésztésnél főleg helybeli lakosokat, a könnyebb mun­kákra elsősorban nyugdíjaso­kat alkalmaz. Az Egyetértés ajánlatával már kedden dél­után foglalkc ott a községi ta­nács végrehajtó bizottsági ülé­se, ahol azonban váratlan bonyodalom támadt. Kiderült, hogy a budaörsi Vörös Csillag Tsz szintén gombatermelést szándékszik KOSSUTH-RÁDIÖ 8.10: Operettrészietek. 9.00: Édes ! anyanyelvűnk. 9.05: Mesejáték.! 9.45: A gyermekrádió műsora, j 10.10: Munkásakadémia. 10.35: Ze­nekari muzsika. J3.15: Tánrzene. 13.15: Napirenden. 13.20: 12:y falu — egy nóta. 13.50: dr. Varga György írása. 14.00: Kamarazene. 14.40 Az ifjúsági rádió műsora. 15.10: A gyermekrádió énekszak­köre. 15.30: .Regényismertetés. 15.50: Szív küldi szívnek, n.10: Moszk­vai tudósítónk jegyzete. 17.20: Ze­nekari muzsika. 17.45: Darvas Ist­ván írása. 18.00: Tánczenc. 1S.40: Ifjú figyelő. 13.00: Operafelvéte­lek 19.35: 17 év magyar novella- terméséből. 20.20: A műsort össze­állították a hallgatók. 22.15: Ta­nítók, tanárok fóruma. 22.30: A Tátrai-vonósnégyes játszik. 23.20: Opercttrészletek. 0.10: Kórusok. PETÖFI-RADIÖ 14.20: Népi zenekar. 15.10: Elbe­szélés. 15.30: Ernst Fischer: vaká­ció. 16.05: Operarészíetek. 16.50: 10»0 szó franciául. 17.00: A gyer­mekrádió műsora. 17.30: Népmű­velők negyedórája. 17.35: Könnyű­zenei hangverseny. 18.10: Ének. 18.40: Fúvószene. 19.05: Népdalcso­kor. 19.35: Közvetítés a Zenemű­vészeti Főiskola nagyterménől. 20.15: Mai költők versei. 21.45: Fp.v érdekes könyv — a célszerűségről. 21.55: Könnyűzene. TELEVÍZIÓ 17.00: Kicsinyek műsora. 1. Péti­ké. Képes mese. 2. Mikor a kis­kutya és a kiscica megijedt. Báb­játék. 17.30: Beszélgessünk oroszul. Nyelvlecke haladéknak. 17.50: A Magyar Hirdető műsora. 13.00: Pa­noptikum. VIII. Haláltánc. 18.50: Hazai képek. Magyar kisfilm. 19.00: A jövő hét műsora. 19.05: Tele­sport. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Ahány ház — annyi rejtvény: Történelmi rejtvénysorozat (III. rész). 20.15: A tv mesekönyve. 20,20: A kapitány paradicsoma. Angol film. 16 éven aluliaknak nem ajánljuk. 21.50: Hírek, a tv- híradó ismétlése. mai nap 1962. november 15, csü­törtök, Lipót, Albert napja. A nap kél 6.49 órakor, nyugszik 16.08 órakor. A hold kél 19.28 órakor, nyugszik 10,26 órakor. Várható időjárás csütör­tök estig: felhőátvonulások, szórványosan előforduló ki­sebb esőkkel. Mérsékelt, időnként élénk szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 8—12 fok között. — Tanácstagi beszámolók. ' Kun Ferencné, megyei ta­nácstag e hó 16-án Abony- bain, Sinkovics Ferenc me­gyei tanácstag pedig ugyan­akkor Albertirsán tart ta­nácstagi beszámolót. — Az előirányzott község­fejlesztési bevételnek csak­nem a kétszerese folyt be október végéig Budaörsön. Az 544 ezer forintos bevételi terv helyett 1 400 888 forin­tot fizetett a lakosság a köz­ségfejlesztési alapra. Ebből ez idáiig 838 ezer forintot fordítottak különböző mun­kálatok befejezésére. A ma­radványt s a még befolyó összegek nagy részét ebben az évben járdák építésére, úttestek rendbehozatalára használják fel. — A Hazafias Népfront vácdukai elnöksége e hó 16-án a község egészségügyi helyzetét tárgyalja. — Megnyílt szerdán Vá­cott a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat új papír- és írószerboltja. Eddig hiányzott az ilyen szaküzlet Vác bolthálózatá­ból. — Megkezdték szerdán Diósdon a családi házak épí­tésére kijeiéit új földek par­cellázását. Egyelőre még csak a kialakítandó, mint­egy* 90 házhely mérése fo­lyik, de a községi tanácsnál már mintegy húszán érdek­lődtek a telkek iránt. — Korszerű baromfinevelő kombinátot helyez üzembe még ebben az évben az al- bertirsai Szabadság Tsz. A másfél millió forintos költ­séggel épülő kombinátban egyidejűleg húszezer tojó, il­letve hízó baromfit tarthat­nak. — Kibővített népfront­gyűlés lesz ma este Rácke­vén. Juhász János, a járási pártbizottság titkára tart kül- és belpolitikai tájékoz­tatót. — Ittasan vezette a Felső­babáéi Állami Gazdaság traktorát Michle István, Sá­ri határában. Körültekintés nélkül kanyarodott és a vele szemben szabályosan közle­kedő Máté István budapesti motorkerékpárost elgázolta. Mátét életveszélyes állapot­ban kórházba szállították. — író—olvasó-találkozó lesz péntek este hét órakor Szobon, a községi kultúr- otthonban, ahol Szász Im­re író találkozik az olva­sókkal. Fellépnek: Kürthy Éva, Béres Ferenc ének­és Vass Gábor harmonika­művész. A szellemi' vetél­kedőt Pálos Miklós, a tv munkatársa vezeti. — A Petőfi Színpad ma este Tápióságon A ki az úr a házban, Szentmárton- kátán A világvége Piripó- cson, harmadik együttese pedig Várpalotán az Apa a láthatáron című darabo­kat mutatja be. — Két tsz, a dabasi Szikra és a gyóni Egyetértés szol­gálati lakás céljára házat vá­sárolt elnöke számára. Mind­két tsz-bem kihelyezett szak­ember az elnök, és a ta­gok annyira elégedettek ve­lük, hogy községükhöz akarják kötni őket. Most, hogy már van lakásuk, mindketten le is teleped­nek Dabason, illetve Gyó­nón és családjuk is hozzá­juk költözik. — Teljesen felújította a Diósdi Községi Tanács a Lenin utcai vegyesbolt épü­letét. — Még karácsony előtt megnyílik Cegléden az át­alakítás miatt jelenleg zár­va tartott 22. számú élel­miszerbolt. önkiszolgáló bolttá építik át. — Véradónapot tart Szentendrén a megyei Vö­röskereszt. Ezúttal is so­kan jelentkeztek a térítés­mentes véradásra* — Decemberben tárgyalja a Dunakanyar Intézőbizott­ság a megyei tanács ke­reskedelmi osztályának Do­bogókő boltihálózata fej­lesztésére vonatkozó tervét. Eszerint a turistaház étter­mét megnagyobbítják, kor­szerűsítik, és kerti vendég­lőt létesítenek előtte. Ezen­kívül megnagyobbítják az élelmiszer-árusító gombát, valamint új zöldség-gyü­mölcs boltot is építe­nek. Mindez már jövő ta­vaszra elkészülhet. — Szélesvásznúvá ala­kítják át a budaörsi film­színházat és már e hét végén be is mutatják ben­ne az első szélesvásznú fil­met. — Uj eszpresszó épül Nagykovácsiban. Még ez évben meg is nyílik. tóinknak > 15.25: Szív küldi . . . 16.05: üttöröhiradó 16.25: Részletek xvígoperákból 17.15: Tánczene 18.15; Ifjúsági Magazin 18.40: a 80 éves Igor Sztra­vinszkij 19.25: Egy vidéki lapszerkesz­tő tragédiája. Rádiójá­ték 20.25; Népi zene 20.50: Fiatalok müvészestje 22.15: Sporthiradó 22.30; Tánczene 23.00: Zenekari muzsika Petőfi rádió; 14.20: A Szabó—Beamter együttes játszik 14.40: Táncverseny. Elbeszé­lés 15.00: Zenekari muzsika 15.50: A világ minden tájá­ról 16.05: Népi zene 16.35: Élő világirodalom 16.55: Könnyű fúvószene 17.10: Történészszemmel Fe­renc József koráról 17.30: Isépy Eszter és Erkel Tibor hangversenye 18.10: Operaénekesek. Rózsa Lajos 18.40: Édes anyanyelvűnk 18.45: A ma és a holnap 19.05: Könnyűzene 19.50: Johann Strauss: A ci­gánybáró 22.05: Versek 22.10: Kodály Zoltán és a szá- zadeleji közvélemény. Előadás KEDD, NOVEMBER 20. Kossuth rádió: 8,10: Operarészletek 9.00: A furfangos vándorle­gény. Mese 9.20: A Gyermekrádió ének­szakköre 9.40; Nótacsokor 10.10: a negyedik. Rádiójáték 11.20: Gershwin: F-dúr zon­goraverseny 11.50: Napirenden 12.15: Operettrészletek 13.00: Ezüstkalászos szövetke­zeti gazdatanfolyam 13.20: Zenekari muzsika 14.00: Nem boszorkányság, technika! 14.20: Tánczene 15.10; Fiatalok fóruma 15.40: Az Állami Népi Együt­tes műsorából 16.05: Megtudtuk, elmondjuk 16.25: Zenekari muzsika 17.15: Zenés délután 18.00; A Szabó család 15.20: Operarészletek 16.05; Cperettrészletek 16.40: Riportmüsor 16.55: A Hoiéczy-együttes ját­szik 17.15: Gondolatok, Jegyzet­lapok 17.25: Váczi Károly és Bohr László hangversenye 18.10: Szomszéd népek zenéjé­ből 20.25: Zenei műsor 20.50: Időszerű nemzetközi kérdések 21.05: Hat kórusmü Rilke- versekre 21.15: Tánczene 22.15; Versenymüvek SZERDA, NOVEMBER 21. Kossuth rádió: 8.10: Napirenden 8.15: Reggeli hangverseny 9.00: Élő világirodalom 9.20: Zenés séta Békés me­gyében 10.10: Üttöröhiradó 10.30: Menotti: Az egyszarvú. Madrigál-opera 11.25: A Szabó család 12.15: Könnyűzenei híradó 13.05: Válaszolunk hallga­tóinknak 13.20: Haydn-müvek 14.00: Részeg eső. Regényrész­let 14.20: Népi zene 15.10: Chopin: e-moll hang­verseny 15.50: A barátság hullámhosz­szán 16.00: Szív küldi . . . 17.15: Hold a Tisza felett. Rádiójáték 18.10: Offenbach-est 19.00: A párt VIII. kongresz- szusán 20.25: Irodalmi műsor 22.25: Népi zene 23.00: Zene- és előadóművé­szét 23.45: Ralph Blagoge zongo­rázik Petőfi rádió: 14.20: Lully operáiból 14.40: Orosz nyelvlecke VII. osztályosoknak 15.fM): Tánczene 16.051 Faluról falura .. . 17.00: Könnyűzene 18.10: Kórusok 18.35: Találkozhatunk-e értel­mes lényekkel a világ­mindenségben? 19.05: Tánczene 19.35: Kamaraest Kodály mü­veiből 20.35: Sporthiradó 21.40: Operettrészletek 22.20: Zenekari muzsika 24.00: Hírek, idő járás jelentés. ^ i 6.00-tól 8.00-ig: Reggeli zene. — x Torna. _ 8.00: X nyelvű víz^eiző- £ ldőjárás.jelentás. _ 4 23.00: Hírek, X .. -------£ y r A\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\W^ < ^ Hírek. Néhány perc külpolitika, idő.járásjelentés. ^ — 0.30: Himnusz. — Utána: VIzjeizőszolgálát. Petöfi-rádió: 5.30: Hírek, időjárás jelentés. — v.vu 0.w-,6. x Közben kb. 6.25: Színházak és hangversenyek műsora. — 6.50: X Hírek, idöjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. _ 13,50: Idegen X szolgálat. 14.09: Időjárás- és vízállásjelentés. — 16.00: Hírek, * 18.00: Hírek idő járás jelentés. — 21.00: Hírek, időjárásjelentés í id*Járásjelentés. _ 23.15: Műsorzárás. CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 22. Kossuth rádió: 8.10: Népi zene 8.55: Édes anyanyelvűnk 9.00; Viharok völgye. Vidám rádiójáték 9.50: Gyermekkórusok 10.10: Találkozhatunk-e értel­mes lényekkel a világ­mindenségben? 10.35: Zenekari hangverseny 11.50: Napirenden 12.15: Tánczene 13.00: Ezüstkalászos szövetke­zeti gazdatanfolyam 13.20: Egy falu — egy nóta 13.50: Gondolatok — jegyzet­lapok 14.00; Kamarazene 14.40: A kemencétől a táv­fűtésig 15.10: Az amerikai független­ségi háború dalaiból 15.35: Lányok, asszonyok . . . 15.50: Kórusok 16.10: Irodalmi arcképcsarnok 17.10; Népi zene 17.40: Ifjú Figyelő 18100: Tánczene 19.00; A párt VIII. kongresz- szusán 20.20: Salzburgi ünnepi játé­kok, 1962. Verdi: A tru­badúr. Opera 4 felvo­násban 21.50; Ady Endre két verse 22.15: Tanítók, tanárok fóru­ma 22.30: Az operaközvetítés foly­tatása 23.50: Könnyűzene Petőfi rádió; 14.20: Könnyűzene 14.55: Cicoma néne. Mesejá­ték 15.35: Alexander Kipnis éne­kel 15.50; A külföldi sajtó hasáb­jairól 16.05: Operettrészletek 17.15: A 200 éves gabonasze­mek regénye 17.30: Változatok egy témára 18.10: Rádióegyetem. Zenei tagozat 18.50: Lendvay Kamílló: Con­certino zongorára 19.05; Könnyűzene 20.03: Kodály: A magyar nép­zene. VIII. PÉNTEK, NOVEMBER 23. Kossuth rádió; 8.10: Operarészletek 8.40: Tánczene 9.20: Rádióegyetem. Zenei tagozat 10.10; Az óvodások műsora 10.30: Béka-étlap. Gyermek­vers 10.40; Kórusok 10.49: Holle anyó. Grimm me­séje 11,00: Dalok tüzében. Rádió­játék 12.15: Mindenki kedvére 14.00; A nemzet csinosodása. Irodalmi összeállítás 14.25: Dalok 14.45; Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról 15.10: a Gyermekrádió ének­szakköre 15.30: Mit olvassunk? Könyv­szemle 15.45: Szív küldi... 16.40: Kulturális jegyzet 16.45; Olasz partizándalok 17.15: Ténczene 17.40: Rádióiskola 18.25: Bartók-müvek 19.00: A párt VIII. kongresz- szusán 20.25: Pénteken este .. „ Petőfi rádió; 14.20; Könnyűzenei hangver­seny 13.10: Elbeszélések 15.30: Zongoramuzsika 16.45: 1000 szó franciául 16.55: Hangverseny gyerme­keknek 17.25: Ifjúsági őrjárat 17.40: Fúvószene 18.10: Könnyűzene 18.50: Eszmecsere 19.05: Népdalcsokor 19.45: Versek 19.50; Operettrészletek 20.25: Chimay fesztivál 1962. SZOMBAT, NOVEMBER Kossuth rádió; 8.10: Lányok, asszonyok . 8.30: Könnyűzene 24 zata 21.52: Hanglemez 22.10: A vasárnap sportja 22.30; Magyar nóta — népdal­felvételek 23.00: Zenekari muzsika Petőfi rádió; 7.30: A református egyház félórája 16.05: Kísértet Lublón. Rádió­játék 17.01; Muszorgszkij összes da­lai. XII. 17.20; Könnyűzene 18.10: Luzerni fesztivál, 19.00; A mesterséges Előadás 20.05; Népi zene 20.45: Operettrészletek 1962 ihlet. és a róka. 9.00; A farkas Népmese 9.20; Vivaldi; Négy concerto grosso 10.10; Rádióiskola 10.55: Szív küldi . . # 11.50: Gratulálunk! 12.15: Operarészletek 12.50: Ember és árnyék. El­beszélés 13.10: Kamarazene 14.00: Mi is voltunk fiatalok 15.10: Élőszóval — muzsikával 16.50: Hét nap a külpolitiká­ban 17.45; A Rádió irodalmi heti­lap j a 18.25: Népi zene 19.00; A párt VIII. kongresz- szusán 20.25: Hajnaltól—éjfélig 22.15: Sporthíradó 22.30: Tánczene Petőfi rádió; 14.20: Operettrészletek 15.05: Filmamatőrök ötperce 15.10: A prágai Madrigál­együttes énekel 15.25: Válaszolunk hallga­tóinknak 15.40: Hanglemezgyüjtök húsz­perce 16.05; Heti hangversenyka­lauz 17.00: Zenés találkozó 18.10: Operarészletek 19.05: Könnyűzene 19.55: Az Állami Hangverseny- zenekar játszik 20.45: Arcképek rivaldafény­ben. Kadosa Pál és Molnár An-tal beszélget az elhangzott hangver­senyről VASÁRNAP. NOVEMBER 25. Kossuth rádió: 8.10: Operettrészletek 9.05: Édes anyanyelvűnk 9.10: Mesekönyvből jöttünk. Vidám műsor gyerme­keknek 10.00: Könnyűzene 10.45: Üj müvével jelentkezik Tatay Sándor 11.05: Ifjúsági hangverseny­sorozat 13.05: Hétvégi jegyzetek 13.15; Magyar nóták 13.30: Rádiólexikon A TELEVÍZIÓ műsora Kedd, november .20. 18.00: A kis csibész. Magya­rul beszélő szovjet film 18.55; A Magyar Hirdető mű­sora 19.05; Urbán Ernő; Találko­zásaim. Irodalmi jegy­zet 19.30; TV Híradó 19.45: A TV Mesekönyve 19.50: Tanácskozik az MSZMP VIII. kongresszusa 20.20: Legenda a vonaton 21.40: Szülők, nevelők egy­más közt. Szerda, november 21. 10.00: TV Híradó 10.15: Kisfilm 10.40: Legenda a vonaton 12.10: Hírek 17.00; Traktorok, traktortí­pusok 18.00: Tanuljunk oroszul 18.20; Népművészek alkotásai. Szovjet kisfilm 18.40; Tanácskozik az MSZMP VIII. kongresszusa 19.00: A TV Mesekönyve 19.05: Legfeljebb elválunk. Közvetítés a Kis Szín­padról 21.25: Rejtvénysorsolás 21.35: Kerekasztal beszélge­tés. A modem művelt­ségről Csütörtök, november 22. 18.00: Beszélgessünk oroszul 18.20: Kisdobosok műsora 18:50: Telesport 19.15: Tanácskozik az MSZMP VIII. kongresszusa 19.30; TV Híradó 19.45: A jövö hét műsora 19.50: A TV Mesekönyve 19.55; Ahány ház — annyj rejtvény. Történelmi rejtvénysorozat. IV. forduló 20.25; Eltűnt egy asszony. Magyarul beszélő cseh­szlovák film Péntek, november 23. 10.00; TV Híradó (ismétlés) 10.15: Telesport (ismétlés) 10.30; Kisfilm 10.45: Eltűnt egy asszony. Csehszlovák film (is­métlés) 12.00; a jövő hét műsora Szombat, november 24. 17.20: A Magyar Hirdető mű­sora 17.30: Magyarország—NDK ökölvívó-mérkőzés. Köz­vetítés a Sportcsarnok­ból 19.30: TV Híradó 19.45; Hétről hétre . . . 20.00: A TV Mesekönyve 20.05; Hogyan született ' Ro­binson? Szatirikus já­ték 21.35: Fiatal balettmüvészek estje 22.35: Hírek. A TV Híradó ismétlése Vasárnap, november 25. 9.15; Hétmérföldes kamera 9.30: Ifjúsági filmmatiné 13.15: FTC—MTK bajnoki lab­darúgó-mérkőzés közve­títése 15.10: A Magyar Hirdető mű­sora 17.20; Forró pillanatok. Tor­nász VB 1962, Prága. II. rész. 18.00: Lámpafénynél 18.40: A kisfilmek kedvelői­nek 19.C0: TV Híradó 19.35: Vasárnapi vers 19.40: A TV Mesekönyve 19.45: Hotel Germánia. A Ma­gyar TV játékfilmje 20.45; Zenes utazás. II. rész 21.25: Telesport 21.40: Külföld- zeneművészek a kamera előtt 21.55; Hírek tA Magyar Rádió és Tele­vízió a műsor változtatás jo­gát fenntartja.)

Next

/
Thumbnails
Contents