Pest Megyei Hirlap, 1962. október (6. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-12 / 239. szám

VI. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 1962. OKTÓBER 12, PÉNTEK ELSŐ A JÁRÁSBAN Sí ti rums ünnep u csomói Itthkócsi Tor moló.sstóreilntaeib«*n Pezseg az élet a csemői Rákóczi Termelőszövetkezet­ben. A szántó területén, a szőlőtelepen, a közös gazdaság udvarán és az irodákban. Valóban ünnepi a hangu­lat. Andó Antal, községi párt­titkárt is Treszkai Barna fő­könyvelő irodájában találom, Szálkái István tsz-elnököt csak a halaszthatatlanul sür­gős vb-ülés szólította el. — Mindenekelőtt valami nagyot és szépet akarok mon­dani — mondja bevezetőjé­ben Andó Antal párttitkár —. a Rákóczi Termelőszövetkezet a mai nappal befejezte az őszi szántás-vetést. Lehet olyan megjegyzés, amely szerint A járás községeinek anya­könyvvezetői a napokban Abonyban jöttek össze, hegy szakmai értekezlettel egybe­kötött tapasztalatcserén vegye­nek részt. A napi programot Molnár Lászlóvá, a járási tanács igaz­gatási osztályvezetője nyitot­ta meg, majd Kovács Mária járási anyakönyvi felügyelő értékelte az anyakönyvvezetők munkáját. — Nem első alkalommal jöt­tünk Abonyba, hogy az anya<- könyvi munka végzése terén eléyt eredményeket, vagy a fennálló hiányosságokat közö* sen megbeszéljük és a továb­bi munkához segítséget ad­junk — mondotta. — A köz­ségekben lefolytatott t-ételes vizsgálatból megállapítható, hogy az előző évekhez viszo­nyítva komoly előrehaladás mutatkozik az anyakönyvi munka végzése terén. A továbbiakban a községen- kénti kiértékelésre került sor. Elmondotta, hogy a járás te­rületén a legszebb házasság- kötő teremmel Abony rendel­kezik. Ugyancsak ebben a községben rendszeresen mű­ködik a közelmúltban alakult családi és társadalmi ünnepsé" geket szervező állandó bizott­ság is. A névadás és házasság- kötésnek ünnepélyessé tétele érdekében komoly eredménye­ket értek el Albertirsán is. Az ünnepélyesség továbbvite­lében nem maradt le Csemő község sem, mert az év folya­mán szépen felszerelt házas­ságkötő termet létesített. Mozgalmas napjuk volt a ceglédi tűzoltóknak október 10-én. A délelőtti órákban Tápiósülyről riasztották őket, ahol az útépítésnél túlhevítés következtében kigyúlt bitu­menes tartályt kellett eloltani. Éjjel másodszor riasztották a ceglédi tűzoltó alosztályt. könnyű volt a Rákóczi Ter­melőszövetkezet helyzete, hi­szen a gazdaság fő profilja a szőlő- és gyümölcstermelés és ilyenformán könnyen .végezte el az őszi szántás-vetés fel­adatait. Kétszázhatvan holdon végezték el ezt a halaszthatat­lanul fontos munkát — foly­tatta Andó Antal elvtárs. — Kilencven holdon búzát, 110 holdon rozsot, 50 holdon ár­pát és takarmánykeveréket 10 holdon vetettek a tervezés­nek megfelelően. Szépítsük azonban az eredményt azzal, hogy a gazdaság ezt a mun­kát teljesen a saját erőgépei­vel fejezte be minden segít­ség nélkül. A két traktorve­Az előadást vita követte, amelynek során felszólalt Ben- kő Bertalan, a Pest megyei Tanács anyakönyvi felügyelő­je is. A munkaértekezlet után névadó ünnepség megrendezé­sére került sor. A szépen fel­díszített teremben úttörők vár­ták Abony község legifjabb állampolgárát, Lipták Józsi­kát, aki bölcsődal hangjaira ,.vonult be” névadó szülei kar­ján. — Kedves, bensőséges ün­nep ez mind a hozzátartozók és a mi számunkra is — kezd­te az ünnepséget Győré Pál vb-titkár, anyakönyvvezető. Emlékezetes a szülőknek azért, mert a kedves vendég érkezése mindig derűt és bol­dogságot hoz a családba. Ami­kor egy ilyen ünnepségen ve­szünk részt, jóleső, meleg ér­zés tölti be az embert, annak a megelégedettségnek az érzé­se, amikor örömünkben mások is szívesen osztoznak. Ezután úttörőkislány szava­lata következett, majd átadták az édesanyának az 1000 forin­tos anyasági segélyt — Józsi­ka ugyanis hetedik gyermeke szüleinek. A községi nőtanács elnöke. Dobozi Lajosné aján­dékkal kedveskedett a kicsi­nek. A névadó ünnepség után je­lenlevő anyakönyvvezetők megbeszélték a rendezést, "majd közös ebéddel zártak az abonviak által szépen megren­dezett, tapasztalatszerzésben oly sokat adó napot. Peresztegi Rózsa Ezúttal műszaki mentésre vo­nulták ki Újszilvásra. Szentesi Sándor gépkocsive­zető vállalati gépkocsin feke­tefuvarban járt Újszilváson. Kegyetlenül berúgott és eb­ben az állapotban a kocsijá­val az árokba fordult. A tűz­oltók állították talpra a kocsit, de közben megérkezett a közlekedési csoport BMW-je. zető, Molnár András és Ócsai István becsületesen értelmez­ték a kettős műszakot, hűsé­gesen dolgoztak a pihenő na­pokon is. Nem is csoda, hogy ha­vi munkaegység-előlegük mindig megközelíti a 2000 forintot. — Ünneppé teszi ezt a mai napot a szántás-vetés befeje­zése — vette át a szót Tresz­kai Barna főkönyvelő —, de a szőlőterületen mindig egy ki­csit ünnep a szüret megkez­dése. A szántás-vetéssel pár­huzamosan tagjaink szorgal­masan készültek a szüretre és ezzel egyidejűleg menetrend­szerűen folyt a téli almák be­takarítása. Ünnep tehát a jövő évi ke­nyérgabona biztosítása, ünnep a betakarítás kezdete a szőlő­telepen és, hogy háromszoros ünnepnek nevezhessük ezt a mai napot, ma tizedikén, munkaegy­ség-előleget fizetünk tag­jainknak, kereken 300 ezer forintot. Hármas ünnep egy napon, nem is csoda, hogy a Rákó­cziban mindenki jókedvű, azok, akik dolgoznak, azok, akik a becsületesen megszoL gált munkaegység-előlegre várnak, de azok is, akiknek már zsebükben van a pénz és kötelességszerűen sietnek vissza a mindennapi munká­ba. Tóth Antal ceglédi lakos rabja volt az italnak. Október negyedikén már harmadik napja nem látta a családját. Egyik részegségéből még ki sem józanodott, máris újra el­itta az eszét. Hogyan került a Vörösmarty térre és hogyan terült el az úttesten, azt nem lehetett megállapítani. Tény, hogy eszméletlenségig része­gen, mozgásra teljesen képte­len állapotban feküdt az út kövezetén. Huszonegy óra harminc perckor Balog Sándor önkén­tes rendőr jelentkezett telefo­non a rendőrkapitányságnál és közölte, hogy a 41-es közle­kedési úton, Cegléd belterüle­tén összeroncsolt koponyájú holttest fekszik. Mészáros Sándor főtörzsőrmester Pá­linkás József segédrendőrrel azonnal kiszállt a helyszínre. Az első megfigyelés alapján meg lehetett állapítani azt, hogy gázolás történt és a gázo­lást csak nehéz tehergép­kocsival követhették el, hiszen a kocsi kerekei való­sággal összelapították az ál­dozat fejét. — A legelső feladat volt — mondotta Mészáros Sándor —, a környékbeli kapitányságok értesítése. Azt kértem, hogy a területükön áthaladó minden tehergépkocsit figyeljenek meg, különös tekintettel az útirányukra. Ezenkívül je­gyezzék fel a kocsik rendszá­mát és készítsenek feljegyzést arról, hogy honnan és hová közlekedtek. — Ezzel párhzamosan Bu­dapestről technikusokat kér­tem a holttest lefényképezésé­re é9 agnoszkálására. Közben a kapitányságok területén folyt a tehergépkocsik sürgős felülvizsgálása abban a vonat­kozásban, hogy a gázolás ide­jében hol és milyen irányban közlekedtek. — Reggel öt óra tájban a beérkezett jelentések értéke­lése alapján már csak négy gépkocsi volt gyanús. Mind a négy a baleset idő­pontiát megközelítő időben haladt Nagykőrös irányából Vasárnapi idénynyitó tornaverseny Cegléden Vasárnap megindul Ceglé­den az őszi tornászidény. A Ceglédi Építők tornászai — ahogy Kürti Béla testnevelő tanár, edző elmondotta — nagy szorgalommal készülnek, első­sorban a vasárnapi Mosonma­gyaróvár elleni találkozóra. További programjuk: október 21-én a Soproni Textil, no­vemberben Bács-Kiskun me­gye válogatottja látogat Ceg­lédre, decemberben dísztornát rendeznek a ceglédiek. újdonság, hogy vasárnap, néhány év után újból, a női csapat mellett férficsapat is indul. Legutóbb a soproni ün­nepi hetek alkalmából talál­kozott a két csapat, akkor a lányok győztek, a fiúk kikap­tak. ^lost is hasonlóak az esé­lyeik'. A verseny vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődik a gimná­zium újjávarázsolt tornater­mében, A Ceglédi Építőipari Ktsz végezte a munkálatokat, a legnagyobb megelégedésre. (Jó lenne, ha a fürdőt is ha­marosan megcsinálnák.) A vasárnapi versenyhez még annyit, hogy minden kedves érdeklődőt szívesen vár az egyesület vezetősége! Cegléden át. A leggyanúsabb volt az a gépkocsi, amelyet Sebestyén György tiszapüspö- ki gépkocsivezető vezetett, s amely a szolnoki 7. számú Autóközlekedési Vállalat meg­bízásából cementet szállított a Nagykőrösi Konzervgyárba. Pontosan a baleset időpontjá­ban haladt át Cegléden. A szolnoki főkapitányság közle­kedési csoportja kérésünkre őrizetbe vette a vezetőt és a gépkocsit, mi pedig azonnal elindultunk motorral Szolnok­ra. — A holttest cipőjén kicsi piros festékfoltot találtunk és ugyanilyen festéknyomot ta­láltunk a gépkocsi első-hátsó kerekén, pontosan a futófelü­let szélén. A technikusok csakhamar kiszálltak Szolnok­ra is és a tüzetes laboratóriumi vizsgálat érdekében mintá­kat vágtak ki a gumikból, amelyeken a festék- és vér­nyomok pontosan felismerhe­tők voltak. — Sebestyén Györgyöt őri­zetbe vettük. Vallomása során elmondotta, hogy nem tudott semmit a gázolásról. De azt elismerte, hogy a ceglédi át­haladás alkalmával, valami megdobta a kocsi kerekét. Neki határozattan az volt az érzése, hogy valamin keresz­tülment. De nem gondolt ar­ra, hogy embert ütött el és a zökkenést az út egye­netlenségének tulajdoní­totta. Sebestyén György elismerte, hogy csökkentett, városi vilá­gítással haladt, annak ellené­re, hogy messziről látta, hogy az utcai világítás két lámpá­jának fénykévéje nem ér ösz- sze és ilyen esetben a KRESZ előírja a reflektor használa­tát. Tóti Antal szerencsétlen­ségére éppen olyan helyen fe­küdt, ahol a vezető nem lát­hatta meg. — A tanúkat kihallgattuk. A viszgálat még folyik. Sebes­tyén Györgyöt büntetlen elő­életére. rendes családi körül­ményeire való tekintettel a tárgyalásig a rendőrség és az ügyészség egybehangzó véle­ménye alapján szabadlábra helyeztük. Hogy az alma ne essen messze a fájától rj! Anyakönywezetők tapasztalatcseréje Abonyban Kétszer vonult ki szerdán a ceglédi tűzoltó alosztály — Fehérvári János — Tisztázódott a Vörösmarty téri halálos közlekedési baleset rejtélye A felvásárlásról nyilatkozik Cinege Imre A Földművesszövetkezetek Járási Központjának felvásár­lási felügyelője, Cinege Imre, egyben a KPVDSZ járási bi­zottságának titkára is. Tíz éve dolgozik a földművesszövetke­zeti mozgalomban. Ez alatt az idő alatt sc.k szép eredményt ért cl a felvásárlás területén. Az Idei legfontosabb felada­tunk a tavasszal elért eredmé­nyek realizálása, ugyanis na­gyon szép eredményeket ér­tünk cl a szerződéskötések te­rületén és ezen állatok beszál­lítása most van folyamatban. Fontos, hogy meggyőzzük ter­melőinket minél később és na­gyobb súlyban adják le álla­taikat, mert minél tovább tö­mik vagy hizlalják, annál na­gyobb a gazdasági eredmény. A téli hónapokat arra használ­juk ki, hogy az utóbbi időben népszerűvé váló nyúltenyész- tést kiszélesítsük és szakcso­portokat alakítsunk az fmsz- eknél. A szakszervezet vonalán po­litikai oktatások megszervezé­se van folyamatban. Alapszer­vezeteink a XXII. kongresszus, valamint a Vili. pártkongresz- szus anyagát és irányelveit dolgozzák fel. Czincgc elvtársnak, a föld­művesszövetkezet kiváló dol­gozójának eredményes munká­ja nagy mértékben hozzájárul a szövetkezeti mozgalom erősí­tések pz. I — A városi tanács művelő- — Szerdán este a Homoki dési osztályának tájékoztatása kultúra története címen nagy­szerint 1962—63-as évben a vá- sikerű előadást tartott a ceg- ros különböző üzemeiben, gyá- lédi Kossuth Múzeumban raiiban, termelőszövetkezetei- Nyújtó Ferenc, a Duna-Tisza ben és állami gazdaságaiban közi Kísérleti Intézet ceglédi 42 helyen 363 ismeretterjesz- gyümölcstermelési osztályának tő előadás lesz. vezetője. — Október 18-án 17 órakor a Közlekedésépítési Gépjaví­tó Vállalat kultúrotthonában munkavédelmi ankét lesz. Előadó: Simon István, a Mun­kavédelmi Tanács vezetője. Tárgy: balesetek megelőzése, 1962 első féléves balesetérté­kelés és végül a munkavádel- mj vonalon jól dolgozók jutal­mazása. — A ceglédi magánigyűjtők tulajdonában levő, külföldi mesterek által alkotott képek­ből kiállítást rendeznék a Kossuth Múzeumban. A kiállí­tást vasárnap délelőtt 11 óra­kor dr. Illyés Endre művészet- történész nyitja meg. — A ceglédi Hámán Kató iskola minden tanulója jelent­kezett az általános iskolai ta­nulók biztosítási akciójára. — A művelődési ház szín­játszó csoportjának tehetség- kutatása a művelődési ház emeleti nagytermében délután három órakor lesz. — A járás három községé­ben felvette a munkát az újon­nan kinevezett három védőnő. Dánszentmiklóson, Törteién és Csemöben dolgoznak az újon­nan kinevezett védőnők. Egervári Márta és Tímár Zoltán október 13-án, szombaton tartják esküvőjüket Cegléden. Ruhanemű javítás, készítés Vállalunk férfiing galléro­zását, férfiing varrást, ing­kabátok készítését, női fe­hérneműt, fűző, melltartó, gyermekruhák, alakítások, fordítások. Mindennemű férfi, női ruhák, kabátok készítése saját és hozott anyagból. Ceglédi Ruhaipari Vállalat. Szabadság tér 3. sz. Figyelem! A Ceglédi Ruhaipari Vállalat divatbemutatóján Zárai Márta és Vámosi János táncdalénekesek technikai okokból elmaradt fellépése pótlólag október 14-én vasárnap délelőtt 11 órakor lesz megtartva művelődési ház színháztermében Kérjük a divatbemutatón megjelent kedves közönséget, hogy helyét a fent jelzett j időben foglalja el Lévai Piroska és Szabó Sándor Lévai József és Gónczó Ibolya október 13-án délelőtt 11 órakor tartják esküvő5ülte* a tápiószent- márlonl róm. kát. templomban. Siezák Mária és Katona István október 13-án délután 2 órakor tartják esküvőjüket a tápiószőllősi ref. templomban. Vonnák Margit és Gál Ferenc október 13-án délután 2 órakor tartják esküvőjüket az újszilvási róm. kát. templomban. Sipos Mária és Balaska Gyula október 14-én délután 3 órakor tartják esküvőjüket a Tápiőszent- mártoni Tanács házasságkötő termében. Ez úton mondunk hálás köszöne­tét mindazoknak, akik szeretett jó feleségem, Mezei Istvánná szül. Szunyogh Teréz temetésén meg­jelentek, részvétükkel bánatom­ban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Mezei István és a gyászoló család Ez úton mondunk hálás köszöne­tét mindazoknak, akik felejthe­tetlen jó férjem, édesapánk és nagyapánk: Gombai Pál temeté­sén megjelentek, részvétükkel bá­natunkban osztoztak, sírjára ko- tzorút, virágot helyeztek. özv. Gombai Páiné és családja Ez úton mondunk hálás köszöne­tét mindazoknak, akik szeretett 16 édesapánk, nagyapánk- Id. Tóth Sándor temetésén megjelen­tek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virá­got helyeztek. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents