Pest Megyei Hirlap, 1962. október (6. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-31 / 255. szám
Szentendre PEST MEGYEI Hl RL A P KÜLÖNKIADÁSA s Sokkal több aktivitással szervezzük az ismeretterjesztő előadásokat A közelmúltban tárgyalta az MSZMP járási bizottsága a Természettudományi Ismeret- terjesztő Társulat 1961-ben végzett munkáját. Az előterjesztett jelentés részletesen ismerteti a végzett munkát. Világnézeti nevelés területén „A világ és az ember” című sorozat második évfolyamát fejezték be ebben az esztendőben Csobánkán, Pilisszentkereszten és Tahitót- faluban. Általában az előadások látogatottak voltak, az telőadott anyag elősegítette a (marxista—leninista világnézet f kialakítás át. Hozzájárult az eredményhez a helyesen alkalmazott szemléltetés is. A szocialista hazafiságra való nevelést szolgálta a járás üdülőiben szervezett jó néhány előadás is. Itt elsősorban helytörténeti előadásokat tartottak. Az üzemekben végzett ismeretterjesztés fő formája a munkásakadémia volt. Ennek első évfolyamát fejezték be Szentendrén a kocsigyárban, a papírgyárban és Budakalászon a textilművekben. Minden alkalommal alkalmazkodtak az üzemek sajátos viszonyaihoz, speciális problémáihoz. Az olyan üzemekben, ahol nem sikerült munkásakadémiát beindítani, egyes előadásokat tartottak a pedagógia, irodalom és művészet köréből. A falvakban a járási tanács mezőgazdasági osztályának bevonásával hoztak létre ezüstkalászos tanfolyamokat, illetve termelőszövetkezeti akadémiákat. Mert ragaszkodtak a központi tematikához, az előadások inkább általános témákkal foglalkoztak, nem szolgálták a szakszövetkezetek sajátos problémáit. Így érthető, hogy a látogatottság sem volt megjelelő. Általában kevés volt az egész járás területén a mező- gazdasági tárgyú előadás. Ifjúsági akadémia indult be Szentendrén a honvédségnél, politikai előadások megtartására került sor a Magyar Honvédelmi Sportszövetségnél. Jól sikerültek és eléggé népeseit voltak a szervezet által összehozott kirándulások. A műszaki ismeretterjesztést a munkásakadémiákon kívül a papírgyárban rendezett kétéves műszakirajz-tanfo- lyam is szolgálta, amely húsz jelentkezővel indult, év végén pedig kilencen vizsgáztak. A Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat évi munkája — bár 256 előadást tartották — csak akkor lehet a jövőben hatásosabb, ha sokkal aktívabban fórnak a szervezéshez, szakítanak a még sokszor jelentkező spontaneitással és nem a könnyebb formáját keresik, mint csupán az üdülőkben való előadás szervezését. Az eredmények akkor jobbak lesznek és inkább szolgálják az ismeretterjesztés célkitűzéseit. Egri vendégek Szentendrén Tegnap — kedden délelőtt — kedves vendégek érkeztek városunkba. Az Egri Városi Tanács 10 dolgozója látogatott Szentendrére, hogy tanulmányozza az államigazgatás helyi tevékenységét, a tanács szakosztályainak munkáját. Augusztus hónapban a Szentendrei Tanács dolgozói látogattak Egerbe hasonló célokkal. A vendégek a tánácsappará- tus munkáján kívül megtekintik a város nevezetességeit, majd megvitatják a tapasztaltakat. ANKÉT A TAKARÉKOSSÁGRÓL 3€imionkií vrtivkvt Lesz-e meleg víz ? Idestova egy éve, hogy a Pap-sziget mellett kezdetét vette a talajszerkezettani kutató fúrás. Mindeki, akit érdekel a város fejlődése, izgalommal telt kíváncsisággal figyeli a fúrás eddigi eredményeit. Mint ahogy arról már korábban hírt adtunk, neves szakemberek készítették el a tanulmánytervet és a környéken végrehajtott fúrási eredmények adataira támaszkodva feltételezték, hogy a hővizet rejtő triász-mész- kőréteg 890 méter mélységben feltárható. Ezekre az adatokra utalt a Csillaghegyen és Alsógö- dön feltárt rétegeződés. Ez a feltételezés meghiúsult, ugyanis a fúrófej jelenleg 1141 méter mélységben halad és még mindig a márgánál tart. A felhozott magok adatai szerint — ugyanis ezek élőlények maradványait tartalmazzák — az úgynevezett oligocén rétegben haladt edSPORTHÍREK A Szentendrei Építők serdülő és ifi ökölvívó csapatai a XII. kerületi ipari tanuló^ csapataival 27- én barátságos mérkőzést látszottak Budapesten és 9:9 eredménynyel végeztek a 1obb tudással rendelkező fővárosiak ellen. Meg kell említeni, hogy az ellenfél csapatában országos serdülő és ifi bajnokok is voltak. Szép ez az eredmény, hiszen még csak a második mérkőzésen vettek részt fiatal öklözőink. Máris ki lehet emelni Márics-Tóth, a két Gál fiú. a két Kisanyik. Börzsei. Varga és Hlatki ió szereplését. Sok sikert kívánunk a fiataloknak! Az ellenfélnél iók voltak: Malőr. Dabra- csi. Fodor, Molnár, Adamecz. Hofmann. ★ Befejeződött a járási körzeti kézilabda-bajnokság 1962. .évi tavaszi-őszi fordulója. Eredmények Férfiak: 1. Búd. MSE II. 10 9 — 1 117: 70 18 2. Sz. All. G. 10 6 1 2 186:120 13 3. V. Erd. SK 10 6 1 3 116:106 13 4. Pom. KISZ 10 4 1 5 127:134 9 5. T.-tótf. KSK 10 4 — 6 113:198 8 6. Sz. SpartN 10 — 1 9 09:140 1 dig a fúrás. Ez a réteg a tengerfenékre ülepedett kőzetet jelenti. Az élőlénymaradványok az utóbbi 200 méternél ritkultak és elmaradtak. A kutatók és tudósok vizsgálatai rendszeresen folynak. A jelenlegi fúróapparáttal, amennyiben az 1200 méter mélységig az eocén — tengerfenék — mélységét elérik, a mészkőréteg feltárható. Amennyiben azonban az 1200 méterig ez a réteg nem kerül elő, úgy az apparétot kicserélik és nagyobb mélységek feltárására alkalmas készülékkel folytatják tovább a munkát. A napokban az Országos Vízkutató Igazgatóság vezetője, Budai László elvtárs kíséretében csehszlovák, német és lengyel szakemberek látogattak * el a fúráshoz. Ez azt mutatja, hogy e munkahely tudományos szempontból is érdekes adatokat szolgáltathat. Függetlenül attól, hogy '} nem kívánunk légvárakat! építeni és már előre inni a! medve bőrére, hisszük és re- í méljük, hogy a nagy anyagi í áldozat és fáradság a terű-\ let fejlesztése szempontjá- \ ból sem lesz közömbös és: mégis csak feltör majd az al- i sóbb rétegek által fogvatar-i tott meleg víz. Bizonyára i sokak előtt ismert az a hír, i amely arról számolt be. hogy Szegeden gazdag hőforrást tártak fel. Ezt a hővizet 2000 méter mélyről fakasztották és hőmérséklete meghaladja a 90 fokot, vízhozama pedig eléri a percenkénti 1500 litert. Ez is azt mutatja, hogy bizakodásunk jogos. A fúrófej természetesen lassan halad, szeretnénk is gyorsítani, de a fúrócső cseréje a mélység- gal arányban növekszik és jelenleg eléri a hat óra időtartamot. A fúrócső viszont csak 4 méteres magokat képes felszínre hozni. így tehát. ha jól megy, naponként 4—6 méterrel kerül mélyebbre a készülék. — i — c — 1962. október 25-én az Országos Takarékpénztár járási fiókja takarékossági anké- tot tartott a járási tanács nagytermében. Az ankéton a város és járás nőtanócsá- nak tagjai, termelőszövetkezetben dolgozó asszonyok jelentek meg. Az ankétot Csutorás Lászlón é nyitotta meg, üdvözölve a megjelenteket, majd Füller Lajos főtörzsőrmester szavalta el nagy átéléssel Madarász Emil: Hűség című versét. Bódis Józsefné fiókvezető beszámolt az október 15— november 15 között tartandó takarékossági hónap jelentőségéről, célkitűzéseiről. A járásban 11 000 betétkönyv-tulajdonos van. 26 millió forintos betétállománnyal. Ezeken kívül Szentendrei festők galériája SZÍVBŐL GRATULÁLUNK Az MSZMP megyei küldött- értekezletén Mali Miklósné elvtársnőt, a Budakalászi Tex- tilművck dolgozóját a megyei párbizottság póttagjának választották. Mali elvtársnő három évtizede dolgozik a Textilműveknél és munkatársai szeretete övezi. Megválasztása alkalmából mi is melegen köszöntjük minden üzemben, vállalatnál, hivatalban megszervezték a KST-t, amely a dolgozók legszélesebb tömegeit vonja be a takarékossági mozgalomba. Az ifjúság az iskolai takarékos- sági mozgalomban vesz részt. Természetesen ezekkel az eredményekkel még nem lehetünk elégedettek. A járásban vannak elmaradt községek, ahol felvilágosító munkára van szükség, annak érdekében, hogy az emberek pénzüket ne a ládafiában, hanem takarékpénztárban helyezzék el. Ennek hasznáról kell meggyőzni a ma még idegen- kedőket, mert az ilyen takarékosság egyaránt szolgálja az egyéni és országos érdekeket. Bódis Józsefné beszámolója után a szórakoztató műsor keretében Füller Lajos mondott el két humoreszket, majd az általános iskolások — fiúk és lányok — szellemi vetélkedőjére került sor. A pontversenyt a lányok nyerték meg. Mindannyian jutalmat kaptak. A műsor befejezése után a jelenlevők baráti beszélgetés keretében vitatták meg a takarékossági hónap tennivalóit | és a további feladatokat. Vagctrakó (Balogh László rajza) HÍREK A JÁRÁS ÉS A VÁROS ÉLETÉBŐL — Hetven darabbal emelkedett az év folyamán a járás és a város anyakoca-állománya. A várható évvégi eredmény mintegy 380 lesz. A terület hízófelvásárlási terve 580 volt. Az elmúlt napokig 424 hízót adtak az Állatforgalmi Vállalatnak. Jelenleg hízóban áll és az év végére átadásra kerül 191 hízott sertés a termelőszövetkezetekből. Az éves tervteljesítés tehát biztató képet mutat és az a becslések szerint felemelkedik 615 darabra. — A munkaerőgazdálkodás- rői, valamint a szabálysértési hatóság tevékenységéről tárgyal november 2-án délelőtt a városi tanács végrehajtó bizottsága. — Szentendrén tartotta tegnap délelőtt ülését a Hazafias Népfront Országos Tanácsa mellett működő várospolitikai bizottság. Napirendjükön szerepelt a bizottság munkaprogramjának megvitatása, majd ezt követően a városi tanács vb-elnöke adott tájékoztatást a város fejlődésének útjáról, a nehézségekről és problémákról. Az ülésen részt vettek a Hazafias Népfront városi elnökségének vezetői és a tanács meghívott tagjai is. — Szerdától szombatig a művelődési otthon programjában több érdekes rendezvényt találunk. Ma este 7 órai kezdettel a képzőművészeti szakkör tart összejövetelt. November 1-én, holnap délután fél 3 órakor a pedagógusszakszervezet rendez író—olvasótalálkozót Váci Mihály költő közreműködésével. ^\\\V\\\\\\\\\\\\\\VV\\\\\\\\\\\\Vv\\NVvVCW\\VC^\\\^\\\\\^^ — A járási tanács vb igazgatási osztály munkájáról, a járás 'egészségügyi helyzetéről és a népművelési munka eredményeiről és fogyatékosságairól tanácskozik holnap a járási tanács végrehajtó bizottsága. A végrehajtó bizottság értékeléséről részletes tájékoztatásj adunk; ALAKULÓBAN A PISMÁNY! IVÓVÍZTÁRSULÁS Pismány, Szentendre egyik régi települése, a város üdülőhellyé nyilvánításával rohamos fejlődésnek indult. Egyre több lakóház és hétvégi ház épül, s a vízprobléma megoldása sürgetővé vált. A város- rendezési tanácsrendelet értelmében e területen a közművesítés csak társulással oldható meg. Ez év nyarán megindult a szervező munka, amelynek eredményeképpen november végén a társulás alakuló gyűlést tart. Az érdeklődőknek készséggel nyújt felvilágosítást Szabados László. Szentendre, Cseresznyés u. 12. sz. alatt minden vasárnap délelőtt. ______ — A filmszínház műsorán ma este a Lopott boldogság című magyar film szerepel. Tanácstagi fogadóórák Páljános Adolf, a 10. sorszámú választókerület tanácstagja november hó 3-án. 18 órakor Marx tér 18. szám alatti lakásán, Kertész II. István, a 32, sorszámú választókerület, tanácstagja november, hó 3-án, 16 órakor a 3. sz. óvoda (Vasúti villasor) helyiségében tanácstagi választókerülete részére fogadóórát tart, melyre a választókerület lakosságát ez úton meghívja a végrehajtó bizottság ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Rudolf Emma Csőrei István. Ambrus Gábor. Paksai Zoltán. Majoros Gábor. Deák István. Schindler Gizella Erzsébet; Selmeci Mária és Botos Zoltán. Házasságot kötöttek: dr. Ada* mlq Géza és Kiss Edit Teréz. Tas- nádl József Vilmos és Varga Gizella. Meghalt: Taub Győzőné » éves szentendrei lakos. ÉRZÉKENY BÚCSÚ 1. Búd. MSR II. 2. Sz. All. G. 3. P. HáztiD. Sz. 4. Tahhótf. KSK 5. Sz. Spart. Nők 8 7 — 5 1 5 1 3 1 1 87:18 16 2 27:35 11 2 29:44 10 4 38:47 7 8 16:47 — kokat emelték ki a pincén, padláson, ablakon, f ajtón és mindenféle elképzelhető nyíláson ke- J resztül. Utáltuk önt, mikor a víz-, vagy vil- % lány szolgáltatás szünetelése miatt hiába men- f tünk szomjúhozó ajakkal egy korty feketére }f és szerettük ön, mikor hófúvásos estéken} megvethettük hátunkat a téglakandallónál, s } elolvashattuk a helyi lapban, hogy önt bezár-^ ták. önt átalakítják, sőt ön már kikenve-kifen- ve, szépítve meg is nyílt. Ilyenkor — megvall-} juk — röhögtünk is Önön. Reménykedtünk, } mikor a mesteremberek telepakolták önt mai. } teres ládákkal, hogy na most már igazán kéz- } dődik a megújulás és méltatlankodtunk, mi-} kor a repesve fogadott mesteremberek más } tájakra vitték ládáikat és ön ottmaradt be-} ázott falakkal, gombás padlóval, füstös meny-} nyezettel és azzal a bizonyos nyelv-elharapó} egy darab lépcsövei. } Hát ennek most már vége, néhai Csorbadzsi} Uraság. Ügy hírlik, hogy tavaszra ön tündér-} pagodává szépülve, megifjodva feltámad. Len-} ne azonban egy javaslatunk: ne legyen Ön} tavasszal ismét Csorbadzsi Uraság. akit} amúgy is meghalasztott Jókai Mór —. legyen} ön a megholt leánya, Tímea, ifjúkorunk re- % génybeli szerelmi ideálja, aki szép is volt,} fiatal is, amellett tagadhatatlanul török is.} Ön pedig nyugodjék békében, mi pedig kap- f iunk kávé-kárpótlást reggeltől estig a „Bé- J kében”. í —ay í Megilletödve állunk az Ön lehunyt rolószemei előtt a Dumtsa Jenő utcában, mert ezúttal nem a sűrű leltárak egyikéről, nem rendes heti szünnapról van szó, ami miatt megszokott feketénket nem tudjuk elfogyasztani, hanem arról, hogy ön elhalálozott, mint nagy névadója, Ali Csorbadzsi nagyvezir a Szent Borbála fedélzetén, Jókai regényében. Elég öreg volt már Ön, ezt mindenki belátja. Külseje megkopott, padlózata úgy hullámzott, mint a Boszporusz, ha déli szél izgatja vizeit, pultjai és polcai megvedlettek, mint öreg hajók tatja, ülő- és könyöklő eszközei (melyeket egyesek szerint a toledói érsek inkviziciós kamráinak felszámolásakor vettek meg árverésen) bicegtek, nyekeregtek, horpadoztak és nehezen tűrték magukon a pihenni vágyókat. Még sokáéi emlékeznek önre abból az időből, mikor néhány közepes nagyságú, itt-ott fityegő rongy buja keleti háremek hangulatát óhajtotta felkelteni és a hátsó falat egy tájkép foglalta el, amelyről sose derült ki, hogy Rodostót ábrázolja-e, avagy egy múlt századbeli primitív kénsav-gyárat. Vagyunk sokan, akik nemegyszer részesítettük elsősegélyben azokat a szerencsétlenül járt kirándulókat, akik belépve — nem ismervén az egy lépcső titkát — nyelvüket elharapták, dadogtak s .megpillantva a faliképet, ájultan zuhantak a habosrolók közé. Sajnálkoztunk Ön felett, mikor szélsőséges elemek betörték ajtaját és hol a kassza tartalmát, de inkább a szeszes palac-