Pest Megyei Hirlap, 1962. október (6. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-24 / 249. szám

A KISZ ELETEBOL Almát szedtek, gabonát szállítottak, pályát építettek társadalmi munkában a Dózsa Ts* fiataljai Az ifjúság a szocializmusért mozgalom éve lassan lezárul, sürget, az idő a követelmé­nyek teljesítését. A Dózsa Termelőszövetke­zet fiataljai különösen a tár­sadalmi munkában haladnak jól. A kőtelező 20 órán felül még 10 órát teljesítettek. .Végeztek társadalmi munkát ta saját szórakozásaik biztosí- -tására, például röplabdapálya­építést és labdarúgópálya-ja­vítást. Ezenkívül 10 200 forint értékű al­mát szedtek le, 600 vagon gabonát éjszaka szállítot­tak át az egyik tárolóból a másikba A termelőszövetkezet jó munkájuk elismeréséül elkül­dött 18 KISZ-est a Balatonra nyaralni és a KlSZ-szervezet- nek 500 forint jutalmat adott. Az oktatás terén arra töre­kednek. hogy minden fiatal Gimnazisták a konzervgyárban Az Arany János gimnázim IV/c osztályos tanulói tanul­mányi kirándulás keretében meglátogatták a konzervgyá­rat. A tanulók nagy érdeklő­déssel nézték végig az egyes üzemrészeket. A látogatást a dobozüzem­ben kezdtük, aztán a léüzemet tekintettük meg. Tekes mű­vezető elvtárs szakértelemmel magyarázta a centrifugás pa- szírozó működését. A gyü­mölcslevek gyártása nagymér­néztük a savanyítót, a prita- mint, majd a raktárakat és csomagolókat kerestük fel. A vagonkirakodásnál érde­kes sárga üvegeket láttunk. Ezek nem engedik át az ibo­lyántúli sugarakat, így meg­óvják a gyümölcs vitamintar­talmát. Az üzemrészek megtekinté­se után, néhány kérdést tet­tünk fel a művezetőnek. így megtudtuk, hogy elégedettek a gyárban dolgozó gimnáziu­Nagy az érdeklődés a mosórészleg iránt tékben megnövekedett az olasz gép üzembe helyezése óta. A paradicsom sűrítését Manzini-féle olasz géppel végzik. Egy egész gépsor kap­csolását automatikus kapcso­lótáblán végzik. A készétel üzemben kellemes illat foga­dott bennünket. Székelyká­posztát főztek. Ebbe az üzem­részbe csak fehér kendőben és sapkában lehet belépni. Meg­mi tanulók politechnikai ok­tatás keretében végzett mun­kájával. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben befejezik egy új raktárépület építését. 1963- ban új üzemrész épül és a léüzemben építenek egy nagy hűtőtornyot. Nagyon sok élménnyel gazdagodva tértünk haza a kétórás látogatásról. Szöveg: Barta Foto: Lakos SPORT Járási labdarúgó-bajnokság Nagykörösi Építők—Törtei 4:1 (2:0). Építők: Bata — Cseri, Gu­lyás, Pallagi — Mészáros, Botocska — Falusi. V. Szűcs, Tolnai, Halmi Horváth. A mérkőzésre csak nehe­zen jutottak ki a játékosok Törteire. A megrendelt autó (eddig ismeretlen okból) nem érkezett meg, így az utolsó pillanatban motorokon és al­kalmi járműveken kellett a helyszínre eljutni. A nagyor rossz talajú pályán kilencen kezdték a játékot. A kezdés után Tör­tei támadott és egy kapu­fát ért el. A nyolcadik perc után kiegészült az Építők csapata és átvette a játék irányítását. A technikásabb és jobb erőben levő körösi tsapat sokat rohamozott és a 35. percben Tolnai a háló­ba talált, majd pár perccel később ismét Tolnai volt eredményes, 2:0. A szünet után is nagy fö­lényben játszottak, de ezt nehezen tudták gólokra vál­tani. A sok kihagyott hely­zet után Tolnai akarta ka­pura emelni a labdát. de megelőzte egy törtei! hátvéd és a labda az ő lábáról ju­tott a kapus fölött a háló­ba. Két perc múlva Gulyás tört élőre, kicselezte az egész törteli védelmet, lefektette a kapust is, de a labdát a ka­pufára lőtte. Remek alakítás volt, gólt érdemelt volna. Azután egy előrevágott lab­dát lesen kapta a törteli középcsatár és pár lépés után a hálóba lőtt. Pár perccel a befejezés előtt V. Szűcs gólt lőtt a jobb sarokba. Az Építők megérdemelten győzött. ■ Minden tekintetben felülmúlta ellenfelét. A gól- arány még sokkal nagyobb is lehetett volna. Ezzel a győzelemmel továbbra is az első helyen állnak. . Jók: Gulyás, Mészáros. V. Szűcs, Halmi és Tolnai. P. T. megszerezze a nyolc általános­ról a bizonyítványt. Hárman-négyen járnak közülük mezőgazdasági technikumba és többen könyvelési tanfolyamra. Az ideológiai fejlődést is biz­tosítja a szervezet, KISZ po­litikai kör formájában. A kulturális követelmények teljesítése náluk a legnehezebb feladat, de mindent elkövet­nek, hogy megadják a lehető­séget a teljesítésre ezen a té­ren is. Közös színház- és mo­zilátogatást szerveznek. Esténként tv-t nézhetnek a fiatalok, és télen, mikor nincs annyi munka, mű­kedvelő színjátszó cso­portot szerveznek. Rövid jeleneteket és egyfelvo- násos darabokat adnak elő. A sportkövetelmények telje­sítésivel nincs probléma, já­rási labdarúgó-csapatuk és szakszervezeti röplabda-csapa­tuk van. ezenkívül házi baj­nokságokat rendeznek, külön­böző sportágakban. A Dózsa Termelőszövetkezet fiataljai minden valószínűség szerint teljesítik az ifjúság a szocializmusért mozgalom II. évfolyamának követelménye­it. Bemutatjuk olvasóinknak Ágoston Istvánt Ágoston István, a Dózsa j Termelőszövetkezet VI-os l brigádjának vezetője. Hatvan | ember tartozik a keze alá, 1200 hold területtel, ebből 800 hold szántó. A terület nagy részét vállalás alapján műve­lik meg, de akad közös mun­ka is. Ez a nehezebb, mert az emberekkel ilyenkor külön- külön kell foglalkozni. Ágos­ton István föld nélkül lépett be a termelőszövetkezetbe. Megtalálta a számítását, 70 munkaegységre számít ha­vonta. Harminc forint a mun­kaegység betervezett értéke, de nem tudja, hogy ez csak terv, vagy valóra is válik. Jó | szervező munkájával vívta ki I a tagság elismerését a brigád- vezető. Foto: Dobnik Szőke József a konzerv IV-ben szalagra adagolja az almát, amiből almuska készül (Foto: Fehér) A legifjabbak második otthona Elmúlt két éve. hogy új he­lyet kapott a városi bölcsőde. Egy lakóházból kényelmes, összkomfortos bölcsödét létre­hozni nem kis feladat. Az első lépéseket már megtették, most épül a mosókonyha, a babako­csi-garázs és a személyzet öl­tözője. A városi tanács által biztosított beruházási össze­gen kívül 36 ezer forintot kap­tak a megyei tanácstól a bel­ső fejlesztésekre. Ezt az ősz- szeget elsősorban ajtóáthelye­zésekre fordítják. Így a hely­zet lassan normalizálódik. Bár probléma még marad; például kicsi a konyha és nem kielé­gítő a tárolóhelyiségek nagy­sága sem. Megoldásra váró feladat a szolgálati lakásból eltávolítani a régi vezetőt, hogy helyét át­adja az újnak, Kiss Marton Emma. az új vezetőnő jelenleg az elkülönítésre haszríált szo­Szerda délután r Előadás a lelki gyógymódokról a nők akadémiáján Ma, október 24-én délután 6 órai kezdettel tartja meg dr. Hárdy István, a Pest megyei Kórház idegosztályának íőor- j vosa a rendkívül érdekesnek Ígérkező előadását a kultúrház I emeleti dísztermében a lelki gyógymódokról. A nők akadémiája minden hallgatójának, de a város vala- ' mennyi érdeklődő lakójának figyelmét ismételten felhívja a j fenti előadásra a nőtanács kulturális bizottsága. bábán lakik, amelyet a legrö­videbb időn belül vissza kell adni rendeltetésének. Ezek külső körülmények, a belső szervezeti tényezők sok­kal jobbak. Kiss Marton Em­ma vezetésével meglátogat­tuk az osztályokat. A gyere­kek éppen uzsonnáztak. Há­rom osztályra osztották őket: csecsemők, tipegők és kis óvo­dás csoportra. Nyolc-tíz gye­rekre egyszerre egy gondozó­nő felügyel. Ez elég, de az etetéseknél több kellene, mert minden gyerek egyszerre éhes. A nap legszórakoztatóbb része a délelőtti játék. Elő­ször nyolc-tíz percig közösen játszanak, azután minden gye­rek maga. A közös játékra szükség van, de tíz percnél to­vább ekkora gyerekek figyel­mét nem lehet lekötni. A szülők megnyugtatására tiszta lelkiismerettel lehet azt mondani, hogy gyermekeik kulturált környezetben, lelki- ismeretes ellátásban töltik napjuk nagyobbik részét a vá­rosi bölcsődében. Szöveg; Gönczöl Foto: Dobnik TOLLHEGYEN Mikor javítják ki a gépeket? A Szabadság Termelőszö­vetkezet silózási terve 2156 köbméter. Eddig már 2500 köbmétert silóztak le, és a terv’ túlteljesítésén felül még 1000 köbméter siló elkészíté­se várható. Annak ellenére, hogy máris túlteljesítették a tervet, a si­lózás vontatottan halad, mert a gépállomás silógépei rosz- szak. A három silógépből rend­szerint csak egy dolgozik. Pe­dig még HO holdon áll a zöld siló takarmány, és a fagyve­szély máris fennáll. A gépállomás minden kérés teljesítését megígéri, csak ép­pen a teljesítés marad el. Legutóbb a termelőszövet­kezet két garnitúra Kolbai- hengert vásárolt. Ebből az egyik garnitúrát a megállapo­dás után két héttel elküldöt- ték, a másikat azonban nem. Kiderült, hogy a termelőszö­vetkezetnek eladott gépet egy másik termelőszövetkezetnek is eladták, s mivel azok ha­marább mentek érte, a gépet el is vitték. Furcsa módszer! A 800 köbméteres silógödröt ”Í2 óra helyett 3 hét alatt töl­tötte meg a gépállomás, a rossz gépek miatt. A termelő- szö.vetkezet telefonon jelentet­te ezt a Pest megyei Gépállo­más igazgatóságának. Az ügyet kivizsgálták, igazai ad­lak a termelőszövetkezetnek, de ettől még a gépek nem lettek jobbak. A javítások is vontatottan mennek. Hathatósabb intézkedés kellene. — A Petőfi Termelőszövet­kezet őszi mélyszántási terve 500 hold, amelyből eddig 222 holdon végezték el a szántást. — Befejezte a kukorica tö­rését a Rákóczi Termelőszö­vetkezet 110 holdon. A szár betakarítása is megtörtént. — A városi tanács végrehaj­tó bizottsága a Póka u. L szam alatti építési munkák­hoz 500 OOO forint hozzájáru­lást irányzott elő. — Erdei falopásért 200 fo­rint bírságot kapott a szabály­sértési hatóságtól Bállá József Eesed dűlő 1. szám alatti la­kos. — A háztartásában levágott sertés húsát részben kimérte Danóczi Imre Örkényi u. 11. szám alatti lakos, akit a sza­bálysértési hatóság 300 forint­ra bírságolt. — A gépállomás az elmúlt hetekben kapott egy UE 28-as traktort az őszi mezőgazdasá­gi munkák megkönnyítésére. — A Petőfi Termelőszövet­kezetben hatvan sertés hízik szerződésre. — A Szabadság Termelő­szövetkezet őszi mélyszántási terve 500 hold. eddig felszán­tottak 510 holdat. A közút nem versenypálya! Súlyos balesetet okozott a motorversenyző ÍRÓ A KŐKORSZAKBAN Várnai Sándor gyárimunkás nagyon biztosan ül a motor- kerékpár nyergében. Jónevű versényző. nemcsak a megyé­ben. hanem országszerte és bizony első díjak nagy szá­mával szaporította eddig is a nagykőrösi motorversenyzők sikereit. Dehát az országút nem ver­senypálya és ezt néha igen végzetes gyakorlati tapaszta­latból tudják meg az érdekel­tek. Várnai Sándor október ti­zennyolcadikén az esti órák­ban az MHS egyik Jawa-mo- torján száguldott Nagykőrös irányából Törtei felé a nem éppen kifogástalan országúton. A sötétben nem vette ész­re a vele szemben szabá­lyosan. de kivilágítatlanu! közeledő egyfogatú szeke­ret. Tugyi Ferenc hajtotta a lo­vacskát. Látta a feléje nagy sebességgel közeledő motorost, de az összeütközést semmi kö­rülmények között nem tudta elkerülni. Várnai Sándor nagy sebes- j seggel nekiszaladt először a ló- : nak. majd utána a szekérnek. 1 A ló megsérült, a kocsiban és j a motorkerékpáron is károk keletkeztek. t belőle házat! Visszaadták a kéziratom? Nem baj, legalább építek (Gál László karikatúrája) VI. ÉVFOLYAM, 249. SZÁM 1962. OKTOBER 24. SZERDA KÉSZÜL AZ ALMUSKA

Next

/
Thumbnails
Contents