Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-09 / 211. szám

1962. SZEPTEMBER 9, VASÄRNÄP UECtEI <cJCiri®D it 27» pont Nem szeretném megbán­tani a statisztikusokat, de be­csületesen bevallom: fáradsá­gos és tudományos értékű munkájuk végső termékei, a statisztikai jelentések sokkal kevesebb izgalmat jelentenek számomra, mint egyetlen ada­tuk mögött meghúzódó embe­ri sorsok, vagy azoknak csak egy darabkája is. Nem élek a számok bűvöletében, a nagy számok valahogy mindig el­rejtik előlem a lényeget Mindez lehet szemléletem fo­gyatékossága, de lehet régeb­bi propagandánk egyoldalúsá­ga, agitációs módszerünk elég­telensége. Egy kicsit ez az érzés kí­sértett, amikor a párt kong­resszusi irányelveinek első ol­vasásakor a kíváncsiság fe­szültsége a sokat mondó szö­veg gazdasági számadatainál néha-néha ellankadt, figyel­mem alábbhagyott. Csak a másodszori elolvasásra jutot­tam el a felismerésig — el is szégyelltem magam —: a rész­ben ismert, s az érdemükön alul kezelt számok nem sta­tisztikai kellékek. Távolról sem azok! Jelzések, minden kommentárnál tömörebbek, teljesebbek. Mögöttük az új arcú, a szocialista társadalom millióinak tizennyolc éves erő­feszítése áll és egyben bi­zonyság arra: mire képes az a társadalom, ahol minden az emberért történik. Az irányelvek 27. paragra­fusa csak egy töredéknyi rész a párt vezetése alatt elért és elérendő sikerek összefoglaló­jából. De ahogyan a cseppben tükröződik a tenger, úgy ez a cikkely is magában foglalja mindazt, amiért a kongresz- szusi irányelvek megszület­tek: a leghaladottabb társa­dalom alapvető célját, legbiz­tosabb ismérvét. „Második ötéves tervünk időszakában tovább javulnak dolgozó népünk életkörülmé­nyei. ötéves tervünk előírja, hogy a lakosság fogyasztási alapja 1965-ig 22 százalék'uil növekedjék.” A hátralevő há­rom esztendőben, mondja az irányelv, „a társadalmi terme­lés növekedése lehetővé teszi, hogy jelentősebb legyen a reálbérek, a reáljövedelmek , emelése. A rendelkezésre álló I eszközöket részben arra fog­juk felhasználni, hogy az át­lagbérek növelése mellett to­vább javítsuk a bérarányolcat, könnyítsük a kisjövedelmű családok helyzetét. Elsősor­ban a gyermekek és idősek ellátására költünk majd töb­bet: az elkövetkezendő két- három évben emeljük a csa­ládi pótlékot és az alacsony nyugdíjakat.” Könnyíteni a kisjövedelmű családok helyzetét — mondja a párt törvényjavaslata, az irányelvek. Ez a gondoskodás nem új vonása a párt politi­kájának, ezt célozta eddig is sok-sok intézkedés a törvény­hozók részéről. Ám, hogy szin­te meghatódva idézzem e sza­vakat, annak egy kicsit szub­jektív oka is van. Egy ilyen nagyjelentőségű és óriási tényanyagot tartalmazó do­kumentum alkotóit a tömör fogalmazás igénye arra kény­szeríti, hogy kerüljék a szó­virágokat, az úgynevezett szép mondatokat. Ezért is so­rakoztatják fel előszeretettel a munika, az építés, a népjó­lét számait, hiszen ezek kilo­méterkövei, summái a meg­tett, s megteendő útnak. De éppen ezért válik mégis szin­te költészetté nem egy sora a téziseknek, amikor az em­berről szólva gyengéddé, si- mogatóvá lesznek a kemény sorok. Igen, ezt érzem most is, szinte hallom meleg em­beri hangon: „ ... a gyerme­kek és az idősek ellátására költünk majd többet.” ä testvéri bolgár népet! Ezek után a máskor idegen­kedve fogadott „nagy számok” jelentését is tisztelettel s em­berközelből tudom olvasni már az irányelvekben. Az öt éven belül „belföldi forgalom­ba” kerülő 1 millió új kerék­pár, a 215 000 porszívó, a 128 000 hűtőszekrény, a 600 000 mosógép, a 610 000 televízióké­szülék, a 240 000 motorkerék­pár, a 43 000 személygépkocsi, a 15 százalékkal több ruha, a magasabb nyugdíj stb., stb. mögött sok millió elégedettebb embert látok, köztük maga­mat és családomat is. Mert ki másról szólnának a párt Köz­ponti Bizottsága irányelvei, ha nem rólam, rólad, róla. És hogy ez valóban így igaz, azt éppen a nagy számok, az ál­taluk kifejezett növekvő gaz­daság érteti meg velem. A tézisek megjelenése óta sok ezren nyilatkoztak a sajtó­nak, és sok millió érdekeit be­szél róla azóta is. A szóban forgó 27. paragrafus megálla­pításait — csakúgy mint bár­melyiket — egyetlen szemé­lyes vitapartnerem sem emelte ki az irányelvek egé­széből, de egyéni perspektívá­jukban lefordították a maguk hétköznapi nyelvére, a nagy számokat lebontották a maguk szülcségleteire, igényeire. Az irányelvek e mindenkit érintő cikkelye persze e he­lyütt csak arról szól, hogy a nép állama mit ad polgárai­nak, de arról nem, hogy mit kér. Pedig ebből a paragrafus­ból is kitetszik, hogy, mond­juk a Törökbálintról bejáró üzemi munkás étkeztetésének színvonala akkor lesz maga­sabb, ha a dányi, a kartali, az albertirsai termelőszövetkezet több húst, tejet, kenyeret tesz a nép asztalára. A hűtőszek­rényt, vagy a televíziót szük­ségletei sorába iktató abonyi tsz-dolgozó viszont akkor és úgy válik gazdájává az áhított javaknak, ha az irányelvekben megszabott terv szerint emel­kedik — mondjuk a Diósdi Csapégygyár, a Mechanikai Művek, a Kistarcsai Fésúsfo- nó termelékenysége. Es így lehetne sorolni a la­kásigénylőket, a motor-, vagy autóvárományosokat. Ám ha erről a tézisek egyéb pontjaik­ban szólnak is, nagyon he­lyénvaló, ha a jövőt formálva ezt is számontartjuk. Én, Te, ö. Valamennyien. András Endre MAGYAR ÁLLAMFÉRFIAK ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA A Bolgár Népköztársaság nagy nemzeti ünnepe, Bulgá­ria felszabadulásának 18. év­fordulója alkalmából Dobi István, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke és Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnöke, táviratot küldött Dimitr Ga- nevnek, a Bolgár Népköztársa­ság nemzetgyűlése elnöksége elnökének, Todor Zsivkov- nak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága el­ső titkárának és Anton Jugov- nak, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa első elnöké­nek. A magyar államférfiak táviratukban forró testvéri üd­vözletüket küldik a bolgár párt- és állami vezetőknek, az egész bolgár népnek. Hangsú­lyozzák, hogy a magyar nép nagy örömmel figyeli a bol­gár nép munkáját és eredmé­nyeit, és testvéri szeretettel segíti ezt a munkát. Az évforduló alkalmából Péter János külügyminiszter táviratiban üdvözölte Karló Lukanovot, a Bolgár Népköz- társaság külügyminiszterét. A SZOT elnöksége nevében Bru- tyó János főtitkár küldött táviratot a Bolgár Szakszerve­zetek Központi Tanácsa el­nökségének. A bolgár nép ma, szep­tember 9-én ünnepli a mo- narcho-fasiszta uralom és az imperialista függőség alóli felszabadulásának 18. évfordulóját. Tizennyolc évvel ezelőtt, 1944. szep­tember 9-én a bolgár mun­kások és parasztok, a bol­gár hazafiak a kommunis­ta párt vezetésével fegyve­res harcban döntötték meg a kapitalista uralmat és szi­lárdan kezükbe vették a hatalmat. Az eltelt idő alatt Bulgária hatalmas lép­tekkel indult el a szocializ­mushoz vezető úton. A fel­szabadult nép e rövid idő alatt győzelmesen megvívta politikai, gazdasági, kultu­rális forradalmát. • A monarchista Bulgáriá­ban két évtizeddel ezelőtt jelentéktelen ipari terme­lés folyt, s a mezőgazdaság állapota is hűen tükrözte az elmaradt viszonyokat. Bulgária a Szovjetunió és a népi demokratikus orszá­gok testvéri segítséglével aránylag rövid idő alatt te­remtette meg és fejlesztet­te ki szocialista iparát. Az ipar új ágai fejlődtek ki ott, ahol azelőtt az ipar jelentéktelen volt. Ma a Bolgár Népköztársasában hatalmas gyárak, korszerű ipari kombinátok tanús­kodnak a forradalmi válto­zásokról. A felszabadulást követő nem egészen két évtized­ben mélyreható változások, mentek Végbe a mezőgaz­daságban is. A bolgár fal­vakban győzött a szövetke­zeti rendszer, s ezt a kor­szerű, fő fontosságú terme­lési ágazatot megfelelő gép- és vegyiipar segíti gyorsütemű növekedésében. Épp ilyen eredmények­ről szólhatunk a kulturális forradalommal kapcsolat­ban is. A cári Bulgáriában az ország lakosságának te­kintélyes része, 1 millió 350 ezer analfabéta volt, s ezt a szomorú állapotot nemcsak felszámolta a né­pi hatalom, hanem az is­kolák, főiskolák számszerű növekedésének ütemével messze megelőzte a nyuga­ti államokat. Az egyetemi és főiskolai hallgatók szá­ma ma ötszöröse a felsza­badulás előttinek. Az ünnep alkalmából szívből kívánjuk a testvéri bolgár népnek, hogy sike­rekben gazdag új történel­mének útján további ered­mények. győzelmek kísér­jék. Üj városok, városnegyedek épültek a szabadság tizennyolc esztendeje alatt, az öreg házak helyén is új modern épületek magasodnak. Iskola, lakóház, kórház, színház — mind, mind egy új Bulgáriáról tanúskodik ezerágú. töpörödött arcáról a könnyeket. Amikor megismer­ték a betűket, meséket olvas­tak föl neki. És minderről tudomást szer­zett a falu is. Ügy néztek a kis családra, mint valami földre szállt csodára. Ilia Rózáit most megváltot­ta negyvenhárom évig tartó, embertelen szenvedéseitől a haláL Valóban az egész falu ott volt a temetésén. Ravata­la szinte nem látszott ki a tö­méntelen virág alól. Frissen ásott sírja mellett roskadozva állt hűséges párja, a hatvan- kilenc esztendős Révész Mi­hály. Nem sírt hangosan, de cserzett arca tele volt köny- nyel. Nevelt fia. András szív­ből zokogó feleségét támogat­ta, meg a kisebbik lányának a kezét fogta. A nagyobbik nem volt ott a temetésen. Hazavit­ték, mert ájultan esett össze, amikor meglátta a nyitott sírt. A búcsúztató a negyven- három esztendőről szólt. Ilia Rozália negyvenhárom évig tartó kínszenvedéséről és Ré­vész Sándor negyvenhárom évig tartó önfeláldozó hűségé­ről, valamint a kis családról, amelynek minden tagját a legtisztább és legmélyebb sze­retet ölelte össze a szerencsét­len beteggel. A nők hangosan zokogtak a temetésen, a férfiak pedig szé­gyenkezve törölgették tenye­rükkel könnyeiket. Ha mástól hallom, vagy ol­vasom valahol ezt a történe­tet, azt mondom, hogy szenti­mentális mese, olcsó giccs. De így, hites tanúként, bi­zonyítom, hogy minden szó igaz. És fölemelő bizonysága az emberi jóság csodálatos ha­talmának. Magyar László \WVWV\VVVVkVl.XVV\\\VVV\%\VWVkV\\\V.\VvVv\\ dotf egy hatéves fiúcskát, fe­lesége nővérének Ilia Katalin­nak a fiát, Andrást. A gyerek nevelőapjával vállvetve gon- dozgatta a béna asszonyt. A gondozásból, ahogyan csepere­dett, egyre nagyobb rész há­rult rá. hiszen nevelőapjának napszámba kellett járnia, hogy élhessenek. így lett legény a kisfiúból és tizenhét éves korában ő is munkába állt: a kotrótelepen jutott napszámhoz. Alig né­hány hétig dolgozott itt, ami­kor súlyos baleset érte: a drótkötél leszakította a jobb lába fejét. Kórházba vitték és amikor súlyos sebe begyó­gyult, múlábat is kapott. A kotrótelep emberségesnek bi­zonyult iránta, őrnek alkal­mazta a megrokkant legényt. A felszabadulás után a tápéi Juhász Gyula Kultúrotthon- nak lett a gondnoka. 1947-ben megnősült. Miklós Ilonkát vet­te el és a fiatal pár továbbra is Révész Sándorral közös fö­dél alatt maradt. A szegény zsellérből Időközben „háztu­lajdonos” lett: egy kis vályog­házacskát örökölt valamelyik nagynénjétől. A ház felét azonnyomban szerencsétlen felesége nevére íratta. Most már hárman gondozták ilia Rózáit, mert a fiatal menyecs­ke is beleilleszkedett a csodá­latos együttesbe. Szinte ver­senyt gondozták és szerették a szerencsétlen asszonyt, aki közben meg is vakult. A csa­lád gyorsan szaporodott. Egy év múlva megszületett az első, rá két évre a második kislány. Most már tíz-tizenkét évesek. Lassanként ők vették át a vak és béna nagvmama gondozá­sát. Még szüleiken és nevelő nagyapjukon is túltettek. Az utóbbi időben gyakran sírdogált a szerencsétlen asz- szony. A kislányok törölték le talmasább minden másnál. Az emberi jóság. Ilia Rózái koldusszegény öregasszony volt. Révész Sán­dor felesége. A fejfájára azt írták, hogy élt hatvanhat esz­tendőt. De ez csak formailag igaz. Mert a hatvanhatból negyvenhárom nem volt élet. Huszonhárom éves korában, fiatal, takaros menyecske volt akkor, egy szörnyű napon arra ébredt, hogy nem tud mozdul­ni. Megbénult mind a két ke­ze és mind a két lába. Azt mondták persze, a falubeli öregasszonyok, hogy bizonyo­san megrontotta valaki. Ma már tudják, hogy nyilván a gyermekparalízis csúfolta meg ilyen kegyetlenül. Az ura, Ré­vész Sándor nincstelen zsel­lérember, kétségbeesve cipelte egyik orvostól a másikig, kór­házba, javasasszonyokhoz. De senki sem tudott segíteni raj­ta. Magával tehetetlen béna maradt örökre. A falu népe természetes­nek találta volna, ha Révész Sándor, aki szemrevaló, derék férfiember volt, igyekszik meg­szabadulni tőle és más, egész­séges asszonyt visz a házhoz. De Révész Sándor komolyan vette a „holtomiglan-holtodig- lan”-t, nem hagyta el szeren­csétlen feleségét. Eszébe sem jutott ilyesmi. Maga ápolta, gondozta, rakta tisztába nap- ról-napra, akárcsak egy cse­csemőt. Etetgette, fésülgette, mosdatta. Az első évek még reménykedések közben teltek el. Közben — mivel gyerme­kük nem volt — örökbe foga­veztem háziasszonyom, özvegy Domonkos Ferencné ízes tápéi beszédét és izgalmas történe­teit, nézegettem az ablakon át az agyagos, poros utca ritkás giz-gazában legelésző libákat és kannaszámra hordozgattam a vizet a kútról a mosdáshoz és a feketefőzéshez. Ezt a sok semmiséget pedig azért kellett elmondanom, hogy megfelelő hátteret kap­jon az, amiről a krónikás hű­ségével be kell számolnom. Az egyik szürke hétközna­pon váratlanul megelevene­dett az utca, amely különben néptelen, a libákon kívül — különösen ilyenkor, dologidő­ben — legfeljebb egy-egy vízért iparkodó öregasszonyt, vagy öregembert láthat az em­ber. Most kisebb-nagyobb ko­moly, ünneplőruhás csoportok bukkantak föl. Majd minden­kinek virág volt a kezében. És valamennyien egy irányba haladtak, mint később meg­tudtam: a temető felé. — Ilia Rózáit temetik — új­ságolta a háziasszonyom, mi­közben megkötötte álla alatt a fekete selyemkendőt és kezé­ben néhány szál harmatos ró­zsával ő is indulófélben volt hazulról. — Ott lösz az egész faiu. — Hát kije, mije volt a fa­lunak az az Ilia Rózái? — kí­váncsiskodtam. — Gyűjjön el a temetésire maga is. majd mögtudja. Vele mentem és megtudtam. De megtudtam azt is. hogy a jóság a legcsodálatosabb erő ezen a földön. Nagyobb és ha­y Néhány nyári hetemet az <2 idén Tápén töltöttem. Ott kap- g! tam barátságos hajlékot, eb- g ben az ősi faluban, amely a g Tisza szelíd partján már úgy g összeépült Szegeddel, hogy az 4 aszfaltozott úton nem is lehet fi észrevenni, hol végződik a vá- ^ ros, és hol kezdődik a falu. Az !; öregek váltig erősítik, hogy g Tápé létezett már akkor is, g amikor Szegednek még híre- g hamva sem volt. A honfoglaló g magyarok itt lelték, a Tisza fi mocsaras partján, népét Attila fi hun király felejtette Itt — hír- ^ mondónak. Hogy mi igaz a le- gendából. azt ma már bajos ^ lenne eldönteni, de hogy Tápé ^ népe valahogyan különbözik fi minden más, környékbeli falu fi népétől, az bizonyos. Évszá- fi zadokon át nem keveredett, fi Kiközösítette azt a legényt, fi aki idegenből hozott asszonyt a íj házhoz és azt a leányt, aki- j, nek idegen legény kötötte be g; a fejét. 4 Tápénak „titka” van és ez a fi titok megihlette sok művész­id ember képzeletét is. Nyilassy fi Sándor, a tragikus sorsú Hel- . fi ler Ödön itt épített műtermet . fi magának és ecsetjükkel pró- ^ báltak közelférkőzni a titok­ig hoz, Juhász Gyula pedig örök- fi szép versekben adományozott ' fi irodalomtörténeti rangot a kis : fi falunak. ■ fi Itt időztem a nyáron és ke- . fi restem a festők és a költők fi nyomait. Gyönyörködtem a ' fi tápéi lányókban és asszonyok- ’ g ban. akik boszorkányos uj- ’ fi jaikkal szövik szőnyeggé a 1 'fi gyékényt, immáron háziipari • ^ szövetkezetbe tömörülve. Él­VÄ SÁR NAPI POSTA TANÚSÍTOM... Jövő héten megkezdődik az „iskolás gyógy üdültetés6 6 Ebben a tanévben már 3300 általános iskolást jut lat 23 napos gyógy üdüléshez a SZOT lök mindössze 138 forintot té­rítenek, a többi 1300 forintot a SZOT adja. (MTI) Tíz nappal a „rendes” isko­lák tanévnyitói után megkez­dődik a SZOT „iskolás gyógy- üdül/tetése” is. Szeptember 13-án hét üdülő­ben — Kőszegen, Ormánd- pusztán. Parádfürdőn, Parád- sasváron, Röjtökmuzsalyon, Tóalmáson és Vaj tán — fő­képpen volt főúri kastélyok­ban 23 napra rendezkedik be a beutalt általános iskolások első csoportja. Az üdülés alatt a gyermekek állandó orvosi felügyelet alatt állnak ugyan, de ennek az akciónak a célja nem a gyó­gyítás, hiszen a kis beutaltak nem kórházba, vagy szanató­riumba, hanem üdülőkbe ke­rülnek. Ezért csak olyan gyer­mekek vehetnek részt ebben a gyógyüdülősben. akiknek — mivel a fejlődésben visszama­radtak, fizikailag legyengül­tek, vagy vérszegények — szükségük van egy kis meg­erősödésre. de egyébként egészségesek. Az üdülőkbe csak jó ma.sa- viseletű és jól tanuló diáko­kat utalnak be. Ott rendszeres életmód, kitűnő ellátás, sok já­ték és — hogy legalább a főtan­tárgyakból ne maradjanak el osztálytársaik mögött — napi 3 órai. tehát „kímélő jellegű” iskolai oktatás vár rájuk. És immár többéves tapasztalat bizonyítja, hegy a 23 nap alatt a csökkentett óraszámok elle­nére is lépést tartanak az „ott­honiak” előmenetelével. Testi­leg pedig kivétel nélkül min­dig megerősödnek. Súlygyara­podásuk átlaga évek óta az egy kilogramm körül van. Az idén a SZOT szeptember közepétől május végéig tÍ2 turnusban összesen P300 gyer­meket részesít iskolás gyógy- üdültetésben, 1200-zal többet mint tavaly. Anyagilag is so­kat áldoz az akcióra. Az egy “vermekre jutó. körü'belü! 1438 forintos költségből a szü-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents