Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-30 / 229. szám

1962. SZEPTEMBER 30, VASÁRNAP rzsT MEGYEI Qemmi sem tart örökké, O így a fürdőszobámban a zuhanyozórózsa csöve sem Húsz kerek esztendeig szol­gált becsülettel, de most fel­mondta a szolgálatot. Kien­gedi a vizet, mielőtt az el­érné a rózsa apró nyílásait. Ezermesternek vélvén ma­gamat, az öreg harapófogó­val nagynehezen szétszedtem a föllázadt szerkezetet és rö­vid műszaki szemle eredmé­nyeként megállapítottam, hogy a benne rejlő gumicsö­vet rágta szét a fölötte el­inalt két1 évtized könyörte­len vasfoga. Néhány pilla­natig tanácstalanul mered­tem a szétmált, ragadós töm­lőre. Arra gondoltam, meny­nyi töméntelen siránkozás hangzott el már a legutóbbi évek alatt az ilyen háztartási meghibásodások rendbehoza­tala körül észlelhető huza­vonák, vége szakadatlan ké­sedelmeskedések miatt. Né­hány szatirikus rajzolat em­léke is fölrémlett képzele­temben ugyanebből a téma­körből, de minden aggoda­lom szertefoszlott abban a pillanatban, mikor megszü­letett bennem az elhatáro­zás: magam hozom rendbe a dolgot, hiszen ennél mi sem könnyebb. Vásárolok, új gumicsövet és sajátkezű- leg beszerelem a régi he­lyébe. De hol is veszek? — Vásároljunk umküzlet- ben! — zengett felém a szó­zat ötletes plakátok, meg­győző újsághirdetések jótaná­csaként. / gy léptem be egy közeli vaskereskedésbe, amely­nek kirakatában csillogó fürdőszoba-kellékeket is föl­fedeztem. Felmutatva a min­tának lemetélt darabot, más­fél méter gumicsövet kér­tem az eladó kartársnőtől. — Ilyent mi nem árusítunk — kaptam meg tüstént a vá­laszt. — Talán megtudhatnám, hogy hol árusítják? — Tessék elmenni a Bat­thyány térre. ott van egy für­dőszoba-kellékeket is árusító szakbolt, ott biztosan van. Elzarándokoltam hát a megadott címre és újból felmutatva a mintát, kértem a másfél métert. — Nincs! —■ volt itt is a kurta válasz. — De hiszen ez fürdőszoba- kellék ... —- A Rákóczi úton van egy szaküzlet, tessék ott meg­próbálni. Megpróbáltam ott is. Ez a korszerűen berendezett, gyönyörű bolt valósággal ra­gyog a benne fölhalmozott tam, fiúk. Sanyi valóban a se­gédoktatótok. Ügy hallgassa­tok rá, mintha engem hallgat­nátok! Ha valami nem megy, ha valamit nem tudtok, for­duljatok bátran hozzá: eliga­zít benneteket, hogy jobban se kell! Holnap jöjjön is be korábban, hogy megbeszélhes­sem vele a munkát. Most rajta volt a sor, hogy elkerekedett szemmel bámul­jon rám. De az én arcom ha­lálosan komoly maradt: csak a többiek láthatták aztán, hogy aprót kacsintok, ő nem — mert ekkorra már lehajtot­ta a fejét. Most is vörös volt a füle tövéig. De tudtam én, hogy most mástól vörös... Nem is csalódtam. Ettől kezdve nem lehetett ráismer­ni arra a gyerekre. Minden reggel fél órával előbb ott volt a munkán. Azelőtt gyak­ran. horotválatlan, rendetlen, kialvatlan volt —, most min­dig sima képpel érkezett, fris­sen, pihenten, úgy állt ott előttem, feszesen, várta a na­pi utasításokat. Először na­gyokat hallgatott, leste a sza­vamat: később egyre bátrabb lett, sőt az is előfordult, hogy vitába szállt velem. És — most figyeljen jól! — nem is mondott butaságot. Csak néz­tem rá, a szemüvegem felett. — Ejnye, Sanyi — mondom —, hát te honnan értesz ilyen jól ezekhez a dolgokhoz? Csak nem szeretted meg ezt a mes­terséget? Egy pillanatig állta a tekin­tetemet, s futó mosoly lebbent át az arcán. Aztán megrázta a fejét. — Szereti a nehézség!... — mondta keményen. — De hát amit muszáj: azt muszáj! — Azzal sarkon fordult. — „Ka­rakán legény... ” — mond­tam magamban. Elmeséltem az esetet Bö- röcznek. — Igen — bólintott —, járt néhányszor nálam a gyerek. Különösen az elején, amikor nyakába szakadt az a fene nagy megtiszteltetés. Egyszer- másszor tanácsot kért tőlem... E lköszöntem Böröcztől, mert ezt nem szerettem hallani. Sose vettem jónéven, ha a tanulóim idegen okta­tóknál kórieálnak. Ahány mester, mind másként fújja: aztán főhet a gyerek feje, hogy melyikre hallgasson. Ezentúl jobban ügyeltem a fiúra, hogy véletlenül se legyen ideje Bö- röcczel társalogni. Az hiány­zik még, hogy együtt beszél­jék ki a csoportomat... Múltak a hónapok, közele­dett az év vége. Sanyi a leg­elsők közé verekedte fel ma­gát a tanulásban, színötös volt minden felelete, ahogy mesél­ték. A keze is úgy járt, mint a motolla, százhetven száza­lékra teljesítette a tanulónor­mát, s ez bizony az országos normában is egészen szép tel­jesítmény. Eljött a vizsgák 'ideje. Sa­nyi — talán mondanom sem kell — ötösre vizsgázott. A vizsgák után egyik este el­mentünk a fiúkkal, megünne­pelni a nagy napot. Meghív­ták az intézet igazgatóját, az otthon vezetőjüket, egy-két tanár is ott volt, s mi, okta­tók, valamennyien. Én, éppen Böröcz mellett ültem. Jó kedvem volt, megittam már fán két fröccsöt, s most büszkélkedni akartam az én nevelt fiammal”. — No, Sanyi — szólok oda hozzá, jó hangosan, hogy min­denki hallja —, hát meséld el, kinek köszönheted, hogy em­ber lettél, s annak is a leg- emberebb, mert kőműves? Sanyi felállt, ahogy meg­szokta az iskolában, körülnéz, aztán rákacsint a pajtásaira. — Kinek köszönhetem? — kérdi ártatlan arccal. S a vi­lág legtermészetesebb hang­ján teszi hozzá: — Hát Böröcz szaktársnak... No, lett erre nevetés, hogy még a pincérek is beszalad­tai^ Most aztán rajtam volt a sor, hogy a nyakamig vörösöd- jek. De ez még nem volt elég: a fiú szemlátomást folytatni akarta. Most bezzeg megfizet a gézengúz! — gondoltam, fé­lig nevetve, félig bosszankod­va. Már folytatta is: — Nekem nagy volt a sze­rencsém, mert két oktatóm volt. Az egyik — s itt rám mutatott — Teknős szaktárs, aki megtanított rá, hogyan Az elnök úr látogatása című lengyel filmet október 25-én mutatják be Budaörsön „Vásároljunk szaküzletben..j ezerféle fürdőszoba-kelléktől. Rögtön megtelt szívem hit­tel és bizalommal, ami han­gomat is átforrósította, amint közöltem szerény kívánságo­mat a fényes pult mögött álló bájos eladó-kartársnő- vel. — Sajnáljuk, nem szolgál­hatunk — kaptam meg az elutasító választ. — Tévedtem volna?... — bizonytalankodtam — ez nem a fürdőszobakellékek szak­üzlete ? — De az. De a gumicső nem a mi profilunk — és már el is fordult, talán azért, hogy bebizonyítsa: bájos profiljá­hoz valóban bajos lenne el­képzelni tartozékként a gu­micsövet. — Kegyeskedjék talán el­árulni, hogy mégis hol jut­hatnék álmaim és vágyaim gumicsövéhez — szóltam két­ségbeesetten utána. —• A borászati szaküzlet­ben, a Majakovszkij utca sarkán — kaptam a meg­lepő választ. — Nekem szükségem lenne két-három gönci hordóra is, meg néhárvy lopótökre, vala­mint mustprésre. Ezt ak­kor bizonyosan itt árulják, a fürdőszoba-szaküzletben. — Ne szellemeskedjünk ké­rem! — intettek le a mö­göttem álló vevőjelöltek —■, drága az idő! Igazat adtam nekik és el­ballagtam a Madách térre, a Majakovszkij utca sarkára, ahol meg is találtam a borá­szati szaküzletet. Gyanak­vással és aggodalmas szívvel léptem be, és már nagyon szerényen és nagyon bizony­talanul érdeklődtem, kap- hatnék-e kéremszépen vagy másfél méter ilyenfajta gu-i> micsövet. Azt nem mertem el- % árulni, hogy a fürdőszobá- $ ha kell, sőt titokban elhatá- róztam, hogy ha ilyenértei-% mű kérdés . röppenne a fe- $ jemhez, hát szémhunyorítás ^ nélkül azt füllentem, hogy ^ a közeledő szüret miatt vanf szükségem rá, mint borá- £ szati dolgozónak. y egyáltalán nem firtatták $ ■tv a dolgot, hanem elővet-$ ték a hatalmas karikába csa- % vart csőtömeget, levágták ró- la a másfél métert és már % nyújtották is a blokkot, hogy $ mehetek a pénztárhoz, fi- % zetni. % — Bocsánat az ökvetetlen kedésért — kérdeztem ud- ^ variasan az eladótól —, tes- j sék már megmondani, hogy% ez a bolt valóban borászati $ szaküzlet, nem pedig csak $ borászati szaküzletnek álcá- \ zott fürdőszoba-kellék szak- \ üzlet? — Borászati szaküzlet va-: gyünk és a mi profilunkhoz', tartozik az ilyen gumicső \ is, függetlenül attól, hogy \ a tisztelt vevő milyen célra'', kívánja felhasználni, bor-; fejtéshez-e, vagy pedig für- \ döszobába. A szűrőpapírt vi- \ szont, amely elengedhetetlen \ kelléke a borászati tevékeny- j ségnek, éppen most választót- j ták le a mi profilunkról és \ tették át az ÁPISZ-hoz. Bo- \ rászaink így csak papirüzle- j tekben szerezhetik be ezen- j túl ilyetén szükségleteiket. — Hálásan köszönöm a szí- i vés fölvilág osítást — rebeg- tem elhaló hangon — mert már éppen arra készültem, hogy itt, a borászati szakbolt­ban veszem meg a lottó leg­közelebbi tárgysors játékán megnyerni szándékolt, bár­hol fölépíthető családi há­zam fürdőszobájának teljes fölszerelését. T áskámban a másfél mé­teres gumicsőboldogság­gal, büszkén bandukoltam hazafelé, és útközben rádöb­bentem a végső igazságra: egyáltalában nincs igazam, de jogom sincs a csodálko­zásra. „Vásároljunk szaküz­letben!’’ — parancsolják a plakátok, de arról soha, se­hol nem szólnak, hogy a fürdőszobakellékeket okvet­lenül a fürdőszobakellékek szaküzletében kaphatjuk meg. Utóvégre a borászati szaküz­let is szaküzlet, ha ott vá­sároljuk a fürdőszoba-kellé­ket, akkor is elég tétetik a parancsnak: szaküzletben vá­sároltunk. Nemdebár? Magyar László Mitől lesz szocialista egy brigád? Dunakeszin, október 26-án mutatják be A nagy start előtt című szovjet játékfilmet, amely az első űrrepülőkről szól Belem bujt az ördög és elha­tároztam, hogy a tagadás ál­láspontjára helyezkedem. Ez szabta meg szokatlan stílusát annak a kérdésemnek is, amellyel a törökbálinti Me­chanikai Művek TMK 6-os üzemébe léptem: — Mitől szocialista a maguk brigádja? Bukovenszky Lajos géplaka­tos csoportvezető, az üzem szo­cialista brigádjának vezetője megütődve nézett rám: — Mitől?! Mitől is?... — Igen, mitől? Tessék ké- i rém bebizonyítani nekem, i hogy ez nem divat, hanem I komob- tartalom áll a „szocia- ; lista brigád” cím mögött. : — Jó a brigád szelleme — ; szedi össze gondolatait Buko- ; venszky Lajos, s látszik rajta, ! hogy nekigyűrkőzött; megfe- j lel emberül: ! — Olyan a brigád, mint ! egyetlen család. Kollektiven í veszünk részt mindenben. Pél- í dául a társadalmi munkában. ! — De mit kapnak az embe­í rek? í — Barátokat, meg ösztön- ! zést, például a tanulásra. A ; brigád 12 embere közül né- ; gyen járnak az általános isko- í la hetedik, nyolcadik osztályá- j ba. Egy emberünk pedig leve- • lező hallgató a Műszaki Egye- ; temen. A brigádból két fő ei- ; végezte a hegesztőtanfolya- í mot, hogy ne szoruljunk rá a í segítségre. A mi munkánkban ! ugyanis sok a hegesztés. A ! szocialista brigád tagjának kü- j lömben is sokoldalúnak kell í lennie. í — így magasabb lesz a ke- íreset? ä — Ettől nem feltétlen, de nem J a borítékon van itt a fő hang- ‘ súly kérem, hanem azon. hogy az élet nagyobb követelménye­ket állít elénk a munkában is. Ki igazodjon legelsőnek ehhez, ha nem a szocialista brigád tagja? így folyik a kérdés-felelet jó sokáig, a blokkomban egy­más után telnek meg a lapok mindazzal, amit erről a bri­gádról mondani tud ez az ala­csony, csontos, határozott sza­vú lakatos. 1957 óta dolgoznak együtt. 1960-foan elnyerték a „legjobb munkabrigád” címet. Tavaly oklevelet kaptak arról, hogy az ő brigádjuk szocialista. Az idén egy lépéssel előrébb kí­vánkoznak: jelvénnyel kitün­tetett szocialista brigáddá akarnak válni. Sokat újítanak, s együtt, közösen dolgozzák ki az ötleteket. — Munka után össze jár­nak-e? — Ritkán, mert Érden, Tö­rökbálinton, Diósdon, Kama­raerdőn, Budatétényben, Sós- kúton és Budapesten laknak az emberek. De havonta egy- szer-kétszer elmegyünk együtt színházba, moziba. Láttuk pél­dául az Ezüstkupát a Vígszín­házban. Jó volt a Krencsey. Ha kivonulunk, húsz-huszonöt ember a családtagokkal, ugyancsak sok széket elfogla­lunk ... Egyszer Budán, a Mó­ricz Zsigmond körtéren be­mentünk az Apró csárdába és kicsinek bizonyült a külön­terem. (De azt ne tessék meg­írni, hogy a csárdában vol­tunk, mert még azt hiszik, hogy ott találjuk ki az újítá­sokat! ...) Egyszer voltunk együtt a cirkuszban, de mú­zeumban is. Megnéztük a Nemzeti Múzeum régészeti és természettudományi osztályát. — Jó-jó. Bukovenszky elv­társ! De brigád nélkül nem le­het színházba, moziba, múze- umba járni? ... ^ — Lehetni lehet, de tessék <! csak várni: Sóskúton lakik ^ például egyik társunk, Bézi J; János. Négytagú családja van, % elfoglalja a munkája, az utaz- í; gatása, meg a család. Észéibe sem jut a színiház! De ha eszé- j; be is jut, nehezen mozdul a ^ családdal, mert ez nem is ;• olyan egyszerű: drága a busz, !< s éjszakázni is kell, bumlizni, í mire hazaér. A maga kedve­li ért nem hozza meg ezt az ál- í dozatot, mert kibírja színház í vagy múzeum nélkül is!... De a többiek kedvéért rászánja magát. És egyszer majd elin- ^ dúl külön a családjával is... 'í — Az asszonyok miit szól­ni nak? — Tetszik nekik a dolog. ^ Már sürgetnek bennünket, ha í sok idő telik el... í Nagy Károly, a brigád egyik í, tagja szerszámkészítő lakatos ^ és hegesztő, amolyan született ^ vasas, feketebőrű, pedig ahogy ^ mondja, parasztgyerek volt ^ valamikor: uradalmi cseléd. ^ „Csak” 1949 óta dolgozik az ^ üzemiben, 1951-ben lett szak- ^ munkás. Negyvenhárom éves, ^ két iskolás nagylánya van. Fe- ^ lesége is itt dolgozik a gyár- ^ ban. Most végzi a VIII. álta­lánost, tavaly jelesen zárta a ^ VII. osztályt. Mivel Kamara- 4 erdőről, ahol lakik, unalmas í egyedül átjárni Budaörsre is- í kólába, rábeszélte az asszonyt g is a tanulásra. így aztán nem- gcsak élettársak, hanem osz- ^ tálytársak is lettek!... ^ Amikor neki is feltettem a í kérdést, hogy mitől szociális- |ta a brigádjuk, tűnődött egy ^ darabig, majd elmondott egy í pár héttel ezelőtt történt ese- í tét: \ , kell elvadulni a munkától. A másik meg (itt összeszorult i gyomrom, annyira haragud­tam már erre a Böröezre), £ másik meg: ugyancsak Tek­nős szaktárs, aki megtanító!! rá, hogyan kell a munkál megszeretni... — Itt egy pil­lanatra megremegett a fiú hangja. ' — Örök életemben hálás leszek neki ezért a taní­tásért! * z öreg kőműves befejezte a történetet; aztán szem­üvege felett nézett rám, mint egykor Bozsó Sanyira. — Hát így volt. Ekkor ta­nultam meg, hogy nem min­dig a szidás, a dorgálás a he­lyes módszer. Néha a jó szó, az okos szeretet, az emberség többet ér. Hiába, úgy látszik, ilyen az ember... — Fent volt nálunk látoga­tóban a sógor, aki fúrómester a bauxitbányában. Hozta a családot is, négyen vannak. Én is negyedmagammal. Strand­ra készültünk, a Palatínusra. De mire beértünk Pestre, rossz lett az Idő, és a strandolás he­lyett sétálgattunk, fényképez- gettünk a városban. És a Nemzeti Galéria előtt gondol­tam egyet, behívtam a sógoré- kat képet nézni... A fekete ember, aki sokat próbált, sokat küzdött életé­ben, aki család és munkatár­sak gondját hordja vállán, most egy pillanatig elrévede­zik. kisfiúsán mosolyog, maga is csodálkozik rajta, hogy ő, a fehérvárcsurgói cselédember gyereke, kíváncsi lett, hogy mi van a Nemzeti Galériában ... — Tetszett? — Tetszett. Éz is, a színház is, meg a múzeum. Jómagam csodálkoztam és elgondolkoz­tam: hogyan is van ez? ... Ez annak a hatása lenne, hogy együtt eljárogattunk jobbra- balra a többiekkel?... Keresem a brigád többi tag­ját. Ki erre, ki arra, éppen szerteszét, mert úgy adódott a napi munka. Horváth Sándor üzemvezető is kollektívájukba tartozik. Ö képviseli a műszaki vezetést* tanácsadást. Ö elsősorban in­nen, a műszaki vezető szem­szögéiből nézi a brigád létét, szerepét. A kollektív szellem­ről, a berendezések, felszere­lések kíméléséről, anyagtaka- rékossógáról, lehetetlenül rö­vid határidők teljesítéséről, az emberek egymás iránti meg­becsüléséről, a három éve tartó balesetmentességről be­szél, s arról, hogy évek óta nem volt ebben a brigádban igazolatlan mulasztás, bumli- zás, fegyelmezetlenség. Aztán kimutatásokat szed elő, mert végső soron minden a „muta- tók”-ban realizálódik: — Az idén, az év első hat hónapjában csupán a termelé­kenység növekedésével, s egyetlen munkán, a marató berendezések felújításánál százezer forintos megtakarí­tást ért el a brigád. Hogy mi­vel? Jobb munkaszervezéssel, akarattal, lelkiismerettel, az­zal, hogy szívük van a munká­hoz ... Még valamit: ebben a brigádban öt kommunista van. Igazi, kommunista vasasok, szókimondó, dolgukat értő em­berek. És amióta a brigád együtt van, két munkatársu­kat nevelték tagjelöltté __ T elnek, telnek egymás után a blokk lapjai számokkal, ada­tokkal, tényékkel, s már indu­lóban vagyok az üzemből, amikor bejön egy magas, fia­tal munkás, Albert Árpád cső­szerelő. Igazolást kér, hogy Tamóczi Lajos kollégája nem fusizott nála az új házában, amelyet Érd-Parkvárosban épített, hanem barátságból, vagy ha úgy tetszik, társadal­mi munkában szerelte nála a villanyt. Nehogy valaki belé­jük kössön... — Ki az a Tarnóczi Lajos? — kérdeztem az üzemvezetőt. — A szocialista brigád egyik tagja... — kaptam a rövid választ. A Mechanikai Művekben öt­ven munkabrigád van. Ebből tizenegy most küzd a szocia­lista címért. Három brigád már elnyerte a szocialista cí­met. A három közül egyik, a Bukovenszky-brigád ... Tenkely Miklós L.WWWVWW'VW'VW'V wwxwwwwwwwxw^wt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents