Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-02 / 205. szám

Ezt láttuk Zsigmond-féle sűrítőt szerel­nek a konzervgyárban a sze- relőbrigád tagjai: Szigeti Sán­dor, Tömösközi Sándor, Csőke József és Szakái István VI. ÉVFOLYAM. 205. SZÁM 1962. SZEPTEMBER 2. VASARNAP Ä forgalmi tervet túlteljesítette, egyes cikkek felvásárlásánál lemaradt a földművesszövetkezet Az elmúlt fél év munkáját és a soron következő új fel­adatokat beszélték meg az el­múlt héten a földművesszövet­kezet dolgozói és a Vezetőség tagjai. Molnár László igazga­tósági elnök számolt be az or­szágos tanácskozáson elhang­zottakról. Az országos szempontok alapján vizsgálva a helyi kö­rülményeket, megállapította, hogy a kiskereskedelem munká­ját az elmúlt félévben a profilírozás zavarta, egységek szűntek meg, az új üzletek megnyitása is nehéz­séget jelentett a forgalom szempontjából. Mégis a for­galmi tervet 107,8 százalékra sikerült teljesíteni. A vasbolt és a háztartási bolt dolgozóit dicséretben részesítette az új üzletek megnyitásával kapcsolatos munkájukért. Az áruház a második negyed­éves tervét 102,9 százalékra teljesítette, de féléves tervé­nek teljesítésében mégis lema­radt, azonban ez nem az ott dolgozók rovására írható. A raktározás helyzete több egységnél égető prob­léma. A kiskereskedelem kulturál­tabb munkája nagyobb költ­ségeket kíván, az új beruhá­zások remélhetőleg meghoz­zák a befektetett összeg alap­ján a hasznot és ”a jelenlegi jövedelemcsökkenés az év vé­gére kedvezően alakul. A vendéglátóhálózat két új egységgel bővült. A fél­éves tervet 112,7 százalék­ra teljesítették. Lemaradás a saját termelésű ételek árusításában mutatko­zik. Az igények kielégítése ér­dekében növelni kell a cuk­rászdában és a vendéglőben a nívós műsoros rendezvények számát. Felhívta a figyelmet arra, hogy ittas embereket ne szolgáljanak ki, és a fiatalko­rúnkra vonatkozó rendeletet is pontosan tartsák meg. A jó modor minden körülmények között kötelező minden szövet­kezeti dolgozóra. A felvásárlás részterületein a következő eredményeket ér­ték el: a baromfifelvásárlást 151 százalékra, a to jásét 77,8 százalékra teljesítették. A valószerűtlen keretszámok alapján a toll- és hulladékfel­vásárlás igen nagy lemara­dást mutat. Különösen nagy elmaradás mutatkozik a szer­ződéses házinyúl felvásárlása körül. Kívánatos egy házinyúlte- nyésztő szakcsoport alakí­tása, amelynek tagjai ha­tósági áron takarmányhoz juthatnak. Dicséretben részesítette a vállalatnál dolgozó iparoso­kat, akiknek munkáját a megszépült üzleteken lehet le­mérni. A felelősséggel végzett mun­kára fényt vet a leltárak hely­zete. A fél év folyamán felvett leltárokból 20 helyen egyezést, 45 helyen többletet, és 7 he­lyén hiányt találtak. 3 egy­ségben ez a hiány jelentősebb volt. A beszámoló további részé­ben Molnár László a tagszer­vezés, a továbbtanulási, a kul­turális munka eredményeit és hiányosságait ismertette. Fel­hívta a figyelmet az ősszel kezdődő belkereskedelmi sza­• • Örömmel jött segíteni Az elmúlt héten egy ősz hajú, idős, de korát meg­hazudtoló fiatalsággal mozgó ember tevékenykedett a lá- dagyó.r konyháján. Meg­1954-ben lett párttag. Két társával együtt hárman ala­pították a ládagyári párt- alapszervezetet. Alapító tag­ja városunkban a Magyar— hallotta, hogy a konyhafő- Szovjet Társaságnak, és a Nemes bácsi nők szabadságra megy, s örömmel jött segíteni. Szin­te látszik rajta, jólesik neki dolgozni, ha csak egy hé­tig is, de itt lenni a régi munkatársak között. — Bizony furcsa volt ab­bahagyni a munkát, s még sírtam is a tiszteletemre ren­dezett búcsúztató ünnepé­lyen — mondja Nemes La­jos, a ládagyár ez év au­gusztus eleje óta nyugdíjas dolgozója. Kereken húsz évet töltött k ládagyárban. Mint szortí­rozó kezdte, majd személy- tett felelős, később anyagtér- tnester lett, s mint raktá­ros ment nyugdíjba. A fenyő fűrészáru feldolgozásának, köbözésének minden mozza­natát ismeri. Magyar Szabadságharcos Szö­vetségnek, az MHS elődjének. Nyugdíjas napjait otthon tölti feleségével, s a házi munkában segít. Most Romá­niába, Marosvásárhelyre ké­szül; meglátogatja szülőhe­lyét. — Mindig szerettem a fia­talokat, meg is értettem őket — mondja. Sokat fáradozott, dolgozott. Most a jól megérdemelt pi­henés, a boldog nyugdíjas élet következik. Kívánunk kellemes pihe­nést és szeretnénk még so­káig üdvözölni itt a gyárban, ha csak mint vendéget is, a barátságos, mindig szolgá­latkész Nemes bácsit. Szöveg: Szentpéteri Zoltán Foto: Pavolek Béla bad akadémiára, amelynek 10 előadása a szakmai ismeretek gyarapítását kívánja szolgálni. Az elhangzott beszámoló után az egyes egységek vezetői a megrendeléssel és az áru- szállítással kapcsolatos prob­lémáikat mondták el. Mné. Közkívánatra ItÉTESXAP A rétest kedvelők kívánsá­gára minden csütörtökön ré­tesnapot rendez a földműves­szövetkezet központi étter­me. Újdonság, hogy nemcsak a vendéglőben árusítják, hanem el is lehet vinni, sőt rende­lésre is készítenek rétest. Az első rétesnap szeptem­ber hatodikán lesz. KERTESZEKNEK AJÁNLJUK Tapasztalatcserék, előadások az Országos Mezőgazdasági Kiállításon Mivel városunkban igen sok dolgozó paraszt a kertészetben dolgozik, ezért közöljük, hogy a 64. Országos Mezőgazdasági Kiállításon milyen érdekes előadásokat tartanak a Ker­tészkedéssel kapcsolatban. Szeptember 3-án délelőtt 10 órakor tapasztalatcsere lesz a központi palántanevelő telepek létesítéséről és azok egész évi gazdaságos kihasználásának megszervezéséről. Szeptember 4-én délelőtt 10 órakor a zöldségtermesztés munkafolyamatainak gépesíté­séről lesz értekezlet. Szeptember 11-én 10 órakor a nagyüzemi kertimag-ter- mesztés gazdaságon belüli megszervezéséről beszélnek a szakemberek. Szeptember 12-én délelőtt 10 órakor a homoki szőlőültet­vények kialakításával kapcso­latos üzemi és munkaszervezé­si tapasztalatról tanácskoznak a részvevők. Szeptember 19-én délelőtt 10 órakor a nagyüzmei gyü­mölcstelepítési rendszerek ki­alakítása és a művelés gépesí­tése kerül megbeszélésre. Szeptember 20-án délelőtt 10 órakor nagyüzemi gyü­mölcsmanipuláció szervezésé­ről és gépeiről lesz szó. Szeptember 21-én ugyancsak 10 órakor a bogyós gyümöl- csűek nagyüzemi termeszté­sének megszervezéséről és a fajtaajánlatokról tanácskoznak a részvevők. Valamennyi előadást a ki­állítás kertészeti pavilonjában tartják a megadott időpontok­ban. SPORT Ijti btlttrtítftts Nagykőrösi Kinizsi—Péceli MÁV. A Kinizsi labdarúgó-csapata hazai pályán játszik bajnoki mérkőzést a Péceli MÁV csa­pata ellen. Az elmúlt két baj­noki évben mindig az otthon játszó csapat győzött. Pécel az idei bajnokságban hazai pá­lyán 0:2-ős gödöllői vezetés után jó hajrával $:2-re nyert. Az elmúlt vasárnap Vácott l:0-ás vereséget szenvedett. A Kinizsi Tököl ellen gyenge, Gödöllő ellen már javuló já­tékkal nyert. A Kinizsi a szer­dai, Ceglédi Vasutas elleni edzőmérkőzésen a mezőnyben időnként elfogadható játékot mutatott, de a csatárok a be­fejezéssel adósak maradtak. Az e heti edzésekről csak Ba­konyi maradt távol sérülés miatt, Gömöri pedig kisebb műtéten esett át. Pécel gólaránya 3:3, a kö­rösi csapaté 3:1. Az elmúlt bajnoki évben a Pécel őszi bajnok volt és sokáig bajnok­jelölt, végül a második helyen végzett A váci 1:0-án vereség és az. hogy Gödöllő ellen a vendégcsapat vezetése ellené­re is a maga javára tudta for­dítani a mérkőzést, bizonyít­ja: jó küzdőszellemű csapat a Kinizsi mai ellenfele. A Kini­zsiben a hangulat jó, a játé­kosok bizakodók. ígérik, hogy teljes erőbedobással fognak S\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\x\v.v játszani és remélik, hogy a ha­zai pálya előnyét kihasználva, a szurkolók biztatásával meg­szerzik a két pontot. Az össze­állításban csak Gömöri egész­ségi állapota okoz gondot, egyébként a múlt vasárnapi csapat játszik: Gömöri (Mi- gaskó) — Vass, Bélteki, Far- kasinszki — Aszódi, Csikós II — Lányi, Bakonyi, Csikós I., Toricska, Tomyi. Szerdán az ificsapat a Ceg­lédi Vasutas ifi ellen jól sze­repelt (2:2). reméljük, hogy hazai pályán méginkább igye­keznek és kiharcolják a győ­zelmet. A mérkőzések 2 és 4 órakor kezdődnek A II. csapat Törtei ellen játszik Nagykőrösön délelőtt 10 órakor. A lottó autónak nagy a sikere, mióta ötös találatot Nagy­kőrösön is elértek. Hatszáxtizenhat sertést gondoz Cirkó Pál és Színik Mihály az állami gazdságban (Foto: Dobnik—Fehér—Székely) Tanévnyitók az iskolákban — Botrányos verekedést ren­dezett Halasi József (Kocsár- dülő 3. szám), emiatt a sza­bálysértési hatóság 150 forint­ra bírságolta. — 400 hold rozsot vetettek augusztus 30-ig az állami gaz­daságban. — 5000 holdat szántottak fel augusztus hónapban a gépál­lomás traktorosai. . — Elfelejtett bejelentkezni Rostás Imrémé (Homolvtája- dülő 2. szám), ezért a szabály- sértés 50 forintra bírságolta, első büntetését figyelmeztetés­sel elengedte. — Megkezdik a rozs vetését a bét elején az Arany János, Dózsa és a Petőfi termelőszö­vetkezetekben. Suhancok, vá­sott diákok szok­ták egyes társaik­ra ragasztani ezt a gúnynevet. A konzervgyár­ban azonban a női nemhez tartozik a viselője. Ezt ak­kor tudtam meg. amikor eqv asz- szonybrigád mun­káját figyeltem a készáruraktárban. A brigád dobo­zos sűrített papri­kát válogatott. Közülük tűnt ki Bütyök. No. nem a munkájával, ha­nem inkább hely­telenkedésével és tömzsi alakjával. Bütyök Sűrűn szólitgat- ták társnői: „Bü­työk így. Bütyök úgy”, nem hasz­nált. Előbb pusz­ta játékból elrom­lott konzervesdo- bozt repített az áruk közt forgoló­dó asszonyok kö­zé. — Bütyök, férj a bőrödbe! — szóltak rá megint, de ő inkább újabb csínyt eszelt ki. Egy piszkálávas- sal kezdte ütöget- ni az előtte elha­ladó. ládát hordó asszonyokat. A csínytevések sorozata addig tartott, míg ma­gára nem haragí­totta a többieket. ..Népítélet” kö­vetkezett. Lefog­ták Bütyköt és férfimódra, jól el­verték rajta a port. Természetesen szipogás lett a vége. Mindenesetre Bütyök inkább tanul jon meg dol­gozni. A játékot meg űzze a gyá­ron kívül. i— Jakab — HÁZIIPARI SZÖVETKEZET jelszavát ne felejtse: rövid batáridő, pontos minőségi munka Háziipari Szövetkezet boltja Kossuth Lajos u. 32. Vegye igénybe szolgáltatásainkat MIT LATUNK MA AZ ARANY JÁNOS MOZIBAN. .. A nagy olimpia. Díjnyertes szines olasz film az 1960-as római olimpiai játékokról. Kí­sérő műsor: Magyar Híradó. Előadás kezdete: 6 őrá. ...A KERTMOZIBAN? Emberek és farkasok. Olasz—francia színes film. (Szélesvásznú.) 10 éven alul nem ajánlott. Kísérő műsor: Magyar Híradó. Előadás kez­dete: negyed 9 óra. ...ÉS A PETŐFI MOZIBAN? Két szoba, összkomfort. Ma­gyarul beszélő szovjet film. Korhatár nélkül. Előadás kez­dete: 4—6—8 óra . * Holnaptól, szeptember 3-tól az Arany János moziban az előadások kezdete megvál­tozik. 5 órakor és negyed 8 órakor kezdődnek a mozi- előadások. Ma délelőtt 11 órakor tartja ünepélyes tanévnyitóját az élelmiszeripari iskola. Holnap, szeptember 3-án, reggel 9 órakor lesz az évnyi­tó ünnepség az Arany János gimnáziumban. Az Arany János általános iskolában holnap, szeptember 3-án. délután 5 órakor lesz az évnyitó, az iskola udvarán. A Kossuth Lajos általános iskolában ugyancsak hétfőn, délután 5 órakor, az iskola ud­varán tartják az évnyitót. A Petőfi általános iskolában az évnyitó ünnepség hétfőn, délután 5 órakor lesz. ugyan­csak az iskola udvarán. A IT. Rákóczi Ferenc általá­nos iskola ugyancsak hétfőn, , délután 5 órakor tartia, az is- í kola udvarán, tanévnyitó ün- ^ népségét. j A zeneiskolában a tanévnyi- ; tó szeptember 6-án, délután 3 (órakor lesz. í-----------------------------------­— A kertmozit eddig 16 955 fő látogatta. — A Petőfi Termelőszövet­kezetben 197 holdon végeztek talajforgatást. — 200 mázsa burgonyát adott el a közeli napokban a földművesszövetkezet Szabad­ság téri zöldségüzlete. — A konzervgyárnak a kő­teleki Petőfi Termelőszövetke­zet 10 kataszteri hold öntözött babterületről 497 mázsa babot szállított, 158 966 forint érték­ben.

Next

/
Thumbnails
Contents