Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-19 / 219. szám

Tanulnak a kereskedelmi dolgozók KISZ titkári értekezlet A földmű vesszövetkezet dol­gozóinak tanulásáról már ér­tesültünk. most a Népbolt dol­gozóinak ügyében kérdezős­ködtem. Első utam Karai Ambrus­hoz, a kereskedelmi felügyelő­höz vezetett. Kérésemre kellő tájékozta­tást nem tudott adni, csak annyit, hogy tud boltvezető­helyettes- és boltvezető-képző tanfolyamokról, de ez nem a tanácshoz, hanem a vállalat­hoz tartozik. Tudakozó körutam során el­jutottam a 150-es önkiszolgá­ló boltba, ahol a szerencse összehozott Papp György ke­rületi ellenőrrel. Kérdésemre ő vá'aszolt. — Vállalatunk nem tanfo­lyam keretében óhajtja meg- o’dani a szakemberképzést, hanem szabályszerű iskola formájában. 1963-ig bezárólag minden dolgozónknak el kell végezni a kétéves szakmai gyakorlat utáni egyéves isko­lát, amely eladói képesítést ad. A boltvezetőknek pedig a segédlevél és a szakmai gyakorlat megszerzésén túl, másféléves iskolát kell elvégezni. Az 1963 utáni tervek már nagyrészt az ifjúságra támasz­kodnak. Az oktatást az MTH- ban. illetve az ő segítségük­kel végezzük, s a tanítás ered­ményeként, a szocialista ke­reskedelem minden területén jártas szakembereket foglal­koztatunk — fejezte be Papp György területi ellenőr. A tájékoztatást már hallot­tuk, de mit szól ehhez egy szakember. Vadas István bolt­vezető? — A szakmai továbbképzés­re feltétlenül szükség van, s főleg az önkiszolgáló rendsze­rű boltokban. Boltunk két alkalmazottja jár iskolába, Bakai Rózsa egyéves továbbképző isko­lába, Ember Ferencné boltvezető-képző iskolába. Valószínű, az oktatás követ­kezményeként értük el az utóbbi nyolc hónapban azt, hogy két leltári zárás alkal­mával hiány nem mutatko­zott. Pedig ezen a területen sok hiányosság volt a múlt­ban — mondotta Vadas Ist­ván. Végül egy eladóval, Bakai Rózsával beszélgettem. — Hogyan tudják az eladók egy újonnan megjelent élel­miszeripari cikket, például a palacsintaport propagálni? — kérdeztem. Eljut a könyv A zöld Moszkvics a megyei könyvtár művelődési autója. Nem először viaskodik a ho­mokos dülőúttal. utasai isme­rik a környék terepviszonyait. Most éppen a Bánom dűlői is­kolához igyekeznek. Terényi Anikó pedagógust, aki a kis tanyai iskola könyv­tárosa is egyben, már értesítet­ték érkezésükről. Most újabb könyvekkel cserélik fel a pár hónapja hozottakat. Amint ki­derül, erre nagy szükség van, s a tiszteletdíjas könyvtáros is nagyon várta már a műve­lődésügyi autó szállítmányát, mert kapós a könyv Bánom dűlőben is. Fiatal kislány Terényi Ani­kó, de igen talpraesett, jó szervező. Egy év alatt e’érte, hogy kis könyvtárának mint­egy ötven beiratkozott olvasó­ja van. Természetesen lóval többen olvassák el az innen kölcsönvett könyveket, ame­lyeket leginkább az iskolába járó gyerekeknek szokott ki­adni, akik innen látják el szüleiket olvasnivalóval. Azt hinné az ember, hogy a nyári hónapokban, iskoláról lévén szó, itt szünetel a köl­csönzés. Elénk tiltakozás kö­veti ezt a megállapítást. Ani­kó a nyári iskolai szünetben Bolgár vendég a könyvtárban Dubrina Csolakova, a plovdivi Iván Vazov megyei könyvtár vezetője tapasztalatcsere-láto­gatáson járt köny tárunkban. a tanyákra is is kijárt, hogy könyvtárórákat tartson olvasóinak, elsősorban a legfiatalabb korosztálynak. Mint kiderül, hetenként egy­szer motorra pattant, s ered­ménye is mutatkozott fárado­zásának. Egy hónapban, amint a rögtönzött kimutatása el­árulja, kétszáz könyvet is ki­kölcsönzött. „ Ebben a tanévben meg kel­lett válnia iskolájától. így kis fiókkönyvtárától is. Áthelyez­ték a csongrádi úti iskolába. Ezeket az olvasókat, akiknek ő biztosította a szórakozás, művelődés lehetőségét, tanít­ványai szüleit, akik termelő­szövetkezeti tagok, nem szíve­sen hagyja itt. Az az elhatá­rozása, hogy új iskolájában is létrehoz egy fiókkönyvtárat, s ott is megszervezi olvasógár­dáját. A megyei könyvtár munka­társa helyesli az ötletet, szíve­sen támogatják, eddig is elé­gedettek voltak Terényi Ani­kó munkájával. Tamasi Tamás Felkészülten várja az őszi kiránduló csúcsforgalmat a MÁVAUT A szeptember, az október a kirándulóidény csúcsforgalmát is jelenti. A MÁVAUT elő­jegyzési naptára lassan megte­lik. A külön autóbuszjárat- megrendelések azt mutatják, hogy egyre jobban növekszik az utazási kedv. A múlt év­ben e két hónapban nem egé­szen hétezer különjárat szál­lította a kirándulókat. Az idén a jelék szerint! mintegy 509 kocsival többre lesz szükség. Az iskolai tanulmányi kirán-' dulások már megkezdődtek, s naponta több kocsi viszi a diá­kokat a történelmi emlékek­ben gazdag vidékekre. A csúcsforgalmat felkészül­ten várja a MÁVAUT. Gon­doskodott arról, hogy a na­gyobb igényeknek megfelelően hétköznap 140. szombaton és vasárnap pedig 180 kocsi szál­lítsa a természet kedvelőit, a kirándulókat és turistákat — Sajnos, szakmai bemuta­tón nem veszünk részt, de a központ körlevélben köz­li az illető anyag előnye­it. illetve használati utasítását, ezt elolvassuk, megbeszéljük, így kipróbálás nélkül, de megbízhatóan propagálni tudjuk — válaszolta. (Vajon meggyőző módszer-e az efajta propagálás? — Szerk.) — cl Ma délután 3 órai kezdettel a város KlSZ-alapszervezetei- nek titkárai számára értekez­letet tartanak a városi KISZ- bizottságon. Az értekezleten megbeszélik az „ifjúság a szo­cializmusért” mozgalom fél • éves eredményeit, hiányossá­gait. A tapasztalatcsere megtar­tása azért szükséges, hogy a jövőben még nagyobb lendü­lettel tudjanak bekapcsolódni a mozgalomba. EGY KÜLDÖTT SZEMÉVEL Sulyok Sándor, az Arany János Filmszínház üzemveze­tője. 1947-ben mint lakatosinas belekapcsolódott a SZIT-iíjú- sági szervezetbe, még az év őszén tStgja. lett az MKP-nak. 1949-ben szabadult fel, mint lakatos, aztán bevonult kato­nának. 1950-ben tisztíiskolára került, 1951-ben pedig tisztté avatták. 1953-ban leszerelt, az­óta Nagykőrösön él. Dolgozott a DÁV-nál, s jelen pillanat­ban a mozi üzemvezetője. Eá dióhéjban az élete. Most afelől faggatom, ho­gyan fogadta a VIII. párt- kongresszus téziseit. — A tervek ragyogónk, de hogy őszinte legyek, még nem tudtam részletesen tanulmá­nyozni, ehhez idő kell. A legutóbbi küldöttválasztó taggyűlésen az a megtisztelte­tés érte, hogy küldöttnek ja­vasolták a városi pártértekez­letre. — Hogyan készül a küldött- értekezletre? — kérdeztem. — Gyűjtöm a problémákat, a megoldásra váró feladato­kat. Itt van a mezőgazdaság kérdése. Kimondottan helyi probléma. A párt és a városi tanács szoros összefogására van szükség, hogy ne legyen egyetlen termelőszövetkezet sem a jövőben, amely 16 fo­rintos munkaegységet fizet. Tudom, hogy ez elsősorban a termelőszövetkezetek hibája, de a város vezetőinek, s kom­munistáinak nem szabad ma­gára hagyni a szocializmus út­ján még csak most megindult közös gazdaságokat. — A másik feladat, melyet meg kell oldani, a lakásprob­léma. A szövetkezeti lakásépí­tés a leghelyesebb út vélemé­nyem szerint. — Harmadik kérdés, amely nem kimondottan helyi, de ná­lunk is fennáll, az ifjúság problémája. A fiatalok min­dent természetesnek tekinte­nek az életben, s ez nagyon helytelen. Nem szabad megen­gedni, hogy egy diák 'fél év múlva minden további nélkül otthagyja az egyetemet. — A felelősség hiányzik a mai fiatalokból, s ennek fel- ébresztése a nevelőkre, a kom­munistákra vár. A fiatalokról beszéltem általában, de van­nak kivételek is, őket kell el­sősorban példának állítani. Ilyen gondolatokkal indul Sulyok Sándor a városi párt­értekezletre. —8- k — LÉGPÁRNÁS HAJÓ Leningrádban sikeresein kipró­bálták a Szovjetunió első lég­párnás utasszállító hajóját. A 38 személyes naszád, amely­nek főkonstruktőre V. Lipinsz- kij volt, két nagy teljesítmé­nyű motorral működik. Ezek a motorok másodpercenként 110 köbméter levegőt nyomnak a hajó homorú feneke és a víz közé, amitől az áramvonalas formájú, karcsú naszád né­hány centiméterre a levegőbe emelkedik. A hajtómű szere­pét a naszád tatján elhelyezett repülőmotor tölti be. HÁZTULAJDONOSOK LESZNEK SOK SZÚ ESETT az utób­bi időben a szövetkezeti la­kásépítésről. Hallottuk, hogy a tervek már elkészüllek, a telkeket kiosztották. Hogyan készülnek a telkek tulajdono­sai, a jövendő házak lakói a házavatásra? Ezzel a kérdéssel tudakozó körútra indultam a konzerv­gyár I. számú lakásépítő cso­portjához. Nagy László cso­portvezetőtől érdeklődtem ne­vek után* s hosszú keresgélés után két jövendő háztulajdo­nossal beszéltem. Godány Dezsöné fiatal asz- szony, júniusban volt az es­küvő. Kérdésemre elmondta, hogy bár már két hónapja asszony, stabil otthona még nincs. Az esküvő óta egy mo­sókonyhában laknak. Nem járhatnak sehova, mert taka­rékoskodni kell, otthon vi­szont se pihenni, se szórakoz­ni nem lehet. A ház körülbelül 1963. no­vember 15-re készül el. Sok nehézség előtt állnak, de megnyugtató az a körülmény, hogy a jelenlegi helyzet csak átmeneti. Aztán, ha meglesz a ház, akkor bútor kell. Terv van bőven, s mivel fiatalokról van szó, bízni is lehet a ter­vek valóra váltásában. * SEBESTYÉN ISTVÁNT na­gyon nehéz megtalálni, de végre sikerült. A bemutatko­zás formaságán túlesve el­mondta, hogy 1958 óta dolgo­zik a konzervgyárban. Nős ember, van egy kislánya, aki­re nagyon büszke. — Súlyos lakásprobléma késztette a házépítésre? — kér­deztem. — Nem, van rendez laká­sunk, de mégis más érzés az, ha az ember a sajátjában la­kik. Valahogy érzi azt, hogy nem dolgozott hiába. Szépen keresünk, a feleségem is, én is, takarékosan éltünk min­dig, nem lesz túl nagy megfe­szítés belemenni a szövetke­zeti lakásépítésbe. A munka már halad, most várjuk a vá­lyogot, tavasszal pedig hozzá­kezdünk az építkezéshez. — Mire a kislányom eljut odáig, hogy visszaemlékezik gyerekkorára, már egy szé­pen berendezett, piros tetejű házra gondol, mint a családi fészekre. Szöveg: Gönczcl Katalin Foto: Dobnik János Elkészült a kút Július 6-án „Négyezer helyett 80 ezer forintos kút” címmel írtunk arról, hogyan akadt el a bürokrácia útvesztőjében az Arany János általános iskola kútjának helyreállítása. Most — amint a képen is láthatjuk —, örömmel írunk ar­ról, hogy a szülők munkájával elkészült a kút (Foto: Dobnik) Ankét az L osztályba járó gyermekek szülei részére Nagyon sok nehézséget je­lent a hatéves gyermekek­nek az iskolai feladatokkal való megbirkózás, az iskola által megkívánt teendők si­keres elvégzése. Szívesen se­gít az édesanya ilyenkor gyermekének, mert a látszó­lag kis megbízatások az ap­róságok képességeihez mér­ten komoly feladatok. A segítés módja és mértéke mellett minden szülőnek is­mernie kell gyermekét úgy is, ahogyan új nevelője, az I. osztályos tanító nézi és értékeli. A gyakorlati tanácsadás mellett a szülök , pedagógiai kultúrájának szélesítését kí­vánja szolgálni az az an­két. amelyet csütörtök dél­után 6 órai kezdettel tart a vőtanács a lcultúrház eme­leti nagytermében. Az ankét előadója Zöldi Ferencné, a II. Rákóczi álta­lános iskola nevelője. Minden első osztályos gyer­mek szüleit szeretettel hívja és várja a gyermeke -és a maga érdekében fontos ta­nácskozásra a nőtanács. — Tizenöt brigád indult a szocialista brigád cím elnye­réséért a DÁV-nál. — 160 marhát vásárolt ter­ven felül az állami gazdaság. — Az Arany János általá­nos iskola harmincöt tanuló­ja különbusszal tekintette meg a mezőgazdasági kiállí­tást. — A DÁV 90 ezer forintos beruházási költséggel felújítja az • Abonyi utcában levő, a Vágóhídnál levő és a Vásár­szél utcában levő faoszlopos transzformátorállásokat. — A nyár folyamán hat­van KISZ-tag vett részt ju- talőmüdülésben a balatón- szárszói úttörőtáborban. — A városi tanács szociá­lis csoportja 9600 forint pénz­jutalomban részesített kilenc sokgyermekes anyát, az első félév során. — A DÁV dolgozóinak 42 százaléka tanul különböző is­kolákban. Közgazdasági technikum nyílik Közgazdasági technikum le­velező tagozata nyílt meg a gimnázium épületében, a kon­zervgyár szervezésében. A technikumba még lehet jelentkezni. Jelentkezés helye a gimnázium, feltétele VIII általános iskola elvégzése. Telihegyen Rövidlátó kerékpárosok Ki hinné, hogy akad né­hány kerékpáros, akinek rossz a szeme, mégis kerék­pározik. Érthetetlen? Bizony ért­hetetlen, hogy Ábrahám Ist­vánná, Barta József miért a földre támasztotta hétfőn délelőtt 10 órakor a kerék­párját a művelődési ház be­járatánál, amikor a fa mel­lett közvetlenül ott állt az üres kerékpártartó. Nyilván rövidlátók több társukkal együtt, akik in­kább a falakat, fákat ron­gálják — mert azok tilta­kozni nem tudnak —, sem­hogy Igénybe vegyék a drá­ga pénzen készült kerékpár- tartókat, amelyeket nem dísznek állítottak oda! — Pintér Kálmánná Kál­mán-hegy dűlő új ház álatti lakost figyelmeztetésben ré­szesítette a rendőrkapitányság erősen ittas állapota miatt. — Felújítják a tüdőgondo­zó intézet villamos hálózatát 4000 forintos költséggel. SPORT NB II női kosárlabda Duna Cipőgyár—Nagykőrösi Kinizsi 64:21. Kinizsi: Varga V., Molnár- né. Fajka, Vilcsák, Paul. Csere: Varga K., Fehér és Kátai. A magasabb termetű és pontosabban dobó vendég­csapat biztosan nyert a meg­gyengült és nagy hibaszáza­lékkal játszó Kinizsi ellen. A körösi lányok akarása és küzdőszelleme dicsérhető. Kosárdobók: Varga V. 9, Molnárné 5, Vilcsák 4, Faj­ka 3. A Duna Cipőgyár csapatá­ból a legtöbb kosarat dobta: Simányi 25, Hercegné 10, Fodorné 9 és Hermanne 8. Ökölvívás (Területi bajnokság) Nagykőrösi Kinizsi—Szegedi Dózsa 16:4. Nagykőrös. 400 néző. V.: Herczeg. Pontozott: Mikolai, Hajdú és Paier. A Szegedi Dózsa vezetői sportszerűtlen mes­terkedésekkel próbálkoztak és nem akartak kiállni, mert emberhiányuk volt. A bajno­ki mérkőzés eredménye 16:4 lett, de mivel arra nem áll­tak ki, kötelező, barátságos mérkőzést vívott a két csa­pat. Ennek eredménye 12:0 lett Nagykőrös javára. Patik—Lakatos mérkőzés nagy meglepetés: a volt vá­logatott Lakatos a második menetben feladta, mert érez­te, hogy kiütés vár rá. A többi körösi versenyző is jól bokszolt. Kecskés biztosan győzött, Vigh okos taktiká­val nyert. Bársony nagy ri­válisát verte meg. Szeme­reinek Lippert nem volt ne­héz ellenfél. A feljövőben le­vő Flórián jól bokszolt, kár, hogy ellenfelét, Bertát, sé­rülés miatt leléptették, mert a harmadik menetben még- inkább kidomborodott volna a körösi bokszoló tudása. A következő mérkőzés Me­zőtúr ellen lesz szombaton, 22-én este 7 órakor a sport­otthonban. P. S.

Next

/
Thumbnails
Contents