Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-18 / 218. szám

4 rt&t Mf.cr yíirlap 1963. SZEPTEMBER 18, KEDD A karcsúaknak kedvez a divat MINDKÉT LÁBÁRA SÁNTÍTÓ IGAZSÁG A Váci utcai Különlegessé­gi Női Divatszalon, vezetője a napokban részt vett a legna­gyobb francia divatházak be­mutatóin és Párizs divatjáról hétfőn számolt be a sajtó kép­viselőinek. A karcsúaknak kedvez a di­vat, a nyúlánk1 testformát, a karcsú derekat hangsúlyozza ki. A szabásvonalak is karcsú­sítanak, a kiskosztümök kabát­ja derékban elvágott, úgyne­vezett seszlis. Nagy divat a kazak is, ami alól alig 15 cen­timéterre látszik ki a szoknya. „Az emberiesség nevében kérem őszinte támogatásukat, pártfogolják jogos panaszo­mat”. Így végződik a levél, »me­lyet Kaiser Lajos írt, Pácéi­ról, az Erzsébet-fasor 6. szám alól. Ennek nyomán látogat­tuk meg a „kastélyt” — ahol Kai serék laknak, s amely a la­kók szerint valamikor a Nyá- ry-gróféké volt. A sok panasz közül a leglé­nyegesebbek azok, amelyek a lakás tetőzetének beázásával és a lakásnagyobbítási kérel­mük- körüli huzavonával fog­lalkoznak. Az épület, eléggé viharvert, elhanyagolt. Az Pest megyei ifjú szakácsok, cukrászok, felszolgálók a szegedi tájegységi bemutatón Szerdán és csütörtökön, | vagyis 19-én és 20-án vendég­látóipari nemzetközi ifjúsági szakmai tájegységi bemutató lesz Szegeden, amelyen Sze­ged városon kívül részt vesz Bács, Csongrád, Szolnok és Pest megye vendéglátóipará­nak számos fiatal dolgozója. A Hági étteremben hideg­meleg konyhai készítménye­ket, a Jégkunyhó eszpresszó­ban cukrászipart termékeket, a Hungária étteremben pedig terítési bemutatókat rendez­nek. A legjobb termékek ké­szítői országos, majd nemzet­közi bemutatón vesznek részt. Pest megye mind a három vendéglátóipari vállalata bene­vezett a bemutatóval egybekö­tött versengésbe, összesen ti­zenkét fiú és tizenkét lány ifjú szakmunkás utazik Sze­gedre, hogy tudását bemutas­sa. Rajtuk kívül a Pest me­gyei földművesszövetkezeti vendéglátóipar legjobb fiatal dolgozói szintén részt vesznek a bemutatón. LENGYELORSZÁGI KÉPESLAPOK III. Zakopane a szép faházak városa. Az új kőházakat is ilyen formájú tetőzett«! építik A konfliskocsí sem ment még ki a divatból. Az autóbu­szok mellett sűrűn kocsikáznak 'rajta a helybeliek no és elsősorban a külföldiek Morskie Oltó tengerszem. Gyönyörű látvány a hóval borí­tott kétezer méternél magasabb hegyek között elterülő egy kilométer átmérőjű és 50 méter mély tó. A turisták soha nem fogynak ki szépségéből (Foto: Nánási) egyetlen szobában — ha esik az eső — glédában állnak a vedrek, teknők, hogy a lecse­pegő vizet felfogják. A szoba másik falát vízöblítés nélküli mellékhelyiség nyirkosítja. Kaiserék rengeteg levelet írtak mindenüvé. A járási tanács, sőt a népi ellenőrzés is foglal­kozott ügyükkel. A Gödöllői Járási Tanács 1962. január 13-i levelében Gyuris Károly csoportvezető aláírásával jelenti, hogy a padlásteret rendbehozták, a csatornákat megjavították, a beázást megszüntették. — Mindez a valóságban nem történt meg — jelenti ki Kaiserné határozottan. — Leg­feljebb a ház más traktusán, de nem itt — mondja. Lakásukat szeretnék szoba­konyha, kamrássá átalakítani. Ehhez el kell venniük a folyo­sóból egy jelentős részt, ame­lyet eddig szomszédjuk hasz­nált. Az elvett helyiségek he­lyett az udvaron új mellékhe­lyiséget, fáskamrát keli Pálin­kásék részére építeniök. — Csak azt nem értem, mi­ért nekünk? Hiszen a tanács másoknak is építtet fáskamrát — fűzi hozzá. Á tanács, ismerve nehéz helyzetüket, a tervezett épít­kezéshez anyagot biztosított számukra. Jelentős mennyisé­gű téglát, faalkatrészt, cemen­tet stb. Ennek felhasználásá­val a tervezett lakásnagyobbí- tást és Pálinkáséknak ellen­szolgáltatásként adandó épü­letet felhúzhatják. — Csakhogy az anyagot pa­píron kaptuk meg. Egy kis ré­szét tavaly kiszállították, a többiért azonban hiába me­gyek. Hol elfogyott az anyag, hol meg nincs fuvaros, aki kiszállítsa. Bezzeg, más házak felújításakor nem voltak ilyen akadályok — közölte Kaiser­né. De nemcsak az anyaghiány, más is akadályozza az építke­zést. A tanácselnök kikötötte, hogy szomszédjuk írásos nyi­latkozatban egyezzen bele a tervezett változtatásokba, Kai­serék pedig ugyanilyen módon kötelezzék magukat a mellék- helyiségek megépítésére. — Ez rosszindulat. Hiszen nagyon jól tudja a tanácsel­nök, évek óta haragban vagyunk Pálinkásékkal. A tervezett változás inkább eLőnyös lenne nekik is, de biztos, hogy a mi kérésünket elutasítanák. A la­kás és a kérdéses folyosó álla­mi teriilet, miért kell akkor a szomszédnak könyörögni? — Nincs igazam — kérdezi fel­csattanva. Az éremnek két oldala van, szokás mondogatni. Nézzük meg a másik felét, a tanács válaszát. — A padlást, s a tetőzetet felújítottuk. Kiadtuk a csa­tornacsöveket stb. a lakók­nak, akik elvégezték a szüksé­ges javításokat. Kaiserék azonban egy lépést sem tettek ennek érdekében, nem vitték el az anyagot, — A rendelet szerint az állami házakban lakóknak is megfelelő mellékhelyiségeket kell biztosítani. Ahol nincs, ott a mi dolgunk építeni. Kaiseréknál azonban más a helyzet. Ott van minden. Ök a lakószomszédjuk által hasz­nált folyosóból készülnek sa­ját lakásukat megnagyobbí­tani. Világos, hogy helyette nekik kell újat építeniük. — Mindenképpen az ő hibá­juk. hogy az építkezésre szánt anyag egy része még nincs náluk. Amikor üzenünk, jöj­jenek, soha nem azonnal, csak napok múlva jelentkez­nek. Addigra rég elfogyott minden. Ha vállalnák a szál­lítását, bármikor kiadnánk az építőanyagot. Nekünk nincs fogatunk, esetenként a ter­melőszövetkezet ad fuvart. — Az igénylések alapján ál­lítjuk össze, kinek mennyi anyagra van szüksége. A meg­levő készleteket eszerint oszt­juk el. összesen 104 állami tulajdonban levő lakóházunk van. Ebből eddig kilenc lakó­házat hoztunk rendbe kívül- belül. Még húsz házat újítunk fel és harminc épületen vé­gezzük el a szükséges javítá­sokat. Az Erzsébet sétány 6 nincs ezen a listán. — A Pálinkásék által hasz­nált rész közterület, de ami­óta ott laknak, ők használják. Végeérhetetlen vita, nézeteltérés lenne belőle, ha Kaiserék beleegyezésük nél­kül elvennék. Véáül ide jár­nának a tanácsra igazságot kérni. Kaiseréktöl meg azért kell a nyilatkozat, nehogy el­vigyék az anyagot, elvegyék a szomszéd folyosóját, de he­lyette új mellékhelyiséget nem építenek számukra. Ilyen a mindkét lábára sán­tító igazság. Kaiser Lajosék sem szeretik megfogni ez ügyben a dolog végét. Ameny- nyi energiát panaszos levelek írásába fektetnek, azzal már a hátukon is elhordhatták volna a még le nem szállí­tott anyagot. De nem ez a lényeg. Baj, hogy a községi tanács ilyen félvállról veszi őket. Ha egy­szer kiutalták számukra az építőanyagot, jogos követelé­sük, högy megkapják. Még akikor is, ha egy-két napos késéssel jelentkeznek érte. Hiszen a kiutalt anyagnak raktáron kell lennie, azt nem aki kapja — marja alapon viszik. Helyes a községi tanács ál­láspontja, hogy a jövendő vi­ták elkerülésére mindkét ér­dekelt fél adjon beleegyező nyilatkozatot. De éppen, mert jól ismerik az ott kialakult helyzetet, nem követelhetik, hogy éppen Kaiserék szerez­zék azt meg Pálinkásék tói. Legyen a tanács rugalma­sabb. cselekedje azt. ami szintén teendője: segítse a lakosság kisebb-nagyobb ügyeinek elintézését. Ne he­lyettük dolgozzon, de ez eset­ben tegyen a tanács is egy lépést feléjük, akár a hely­színen írassák alá a szüksé­ges iratot. S van itt még va­lami. Helyes dolog, hogy ra­gaszkodnak a közös nyilatko­zathoz. De az eléggé érthetet­len, miért adták ki először az építési engedélyt s a szüksé­ges anyagoknak csak egy kis részét, s csak utána, hóna­pokkal később kérik a lakó­társak nyilatkozatát. Kétség­telen, hogy'ezzel a házaspár­ral sok a baj, sok a gond. Mégis, a történteket sorra vé­ve érthető, ha Kaiserék azt hiszik: a községi tanácsnál „pikkelnek rájuk”. Ez a lát­szat pedig egyáltalán nem le­het közömbös a péceli tanács számára. Komáromi Magda Divatbemutató Zsúfolásig megtelt szomba­ton este a tápiós ze n tmárton i művelődési ház. Több, mint háromszáz néző előtt mutatta be a helyi földművesszövetke­zet az őszi és téli divatújdon­ságokat. A mintegy nyolcvan bemutatott modell között egy­aránt megtalálhattuk az ízlé­ses női, férfi- és gyermekruha- újdonságokat. A felvonultatott haiby- és iskolásnfhákat a földművesszövétkezet dolgo­zóinak gyermekei mutatták be. A megilletődött és botla­dozó kétéves „manekenek” legalább akkora sikert arattak, mint az általuk bemutatott íz­léses kis ruhák. A közönség nagy tapssal jutalmazta a kü­lönböző színben párosán ké­szült iskolás- (fiú-leány) és bakfisruháikat. A szellemes és ízléses rendezés Nyitó Árpá­dot, a ruházati • bolt vezetőjét és feleségét dicséri. A zenés­műsoros divatbemutatót vacso­ra és reggelig tartó tánc kö­vette. — Felkészültek a szüretre a Pest—Szolnok megyei pin­cegazdaság szőlőtermesztő pincészetei. Elegendő tárSló- edény várja r. szerződéses termelők és a pincészet sa­ját termesztésű mustját. — Megkezdődött a cukor­szezon, megyénk termelőszö­vetkezeteiben és állami gaz­daságaiban is hozzáfogtak a cukorrépa szedéséhez. Ercsi­be és Szolnokra szállítanak nagy mennyiségű cukorrépát megyénk gazdaságaiból. Az ország tizenegy cukorgyára egyébként 30 ezer vagon cukrot készít ebben a sze­zonban; VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK Q*(!lcili^Triasrf? twnnnTcrnTnTfninnwiTrTOsai Eliiiiiycierinvlési ankét Cegléden Az elműlt héten dinnyeter­melési ankélot tartott Ceg­léden az Agrártudományi Egyesület. A dinnyekertésze­ken kívül részt vettek az ankéton tudományos kuta­tók, a HUNGAROFRUCT és a MÉK képviselői. Elsősor­ban a mag nélküli dinnye termelésének kérdéseivel foglalkoztak. A HUNGARO- FRUCT képviselője a kül­földi igényekről tájékoztatta a megjelenteket. Elmondta, hogy a sötét színű csányi dinnyék külföldön nem ke­resettek. GÖNGYÖLEGET GYÁRTANAK ALBERTIRSÁN vács János szólt hozzá. Ismer­tette a tápíósülyi Virágzó Tsz néhány, a járás területén el­ért eredményét. Megjegyezte: a járási vezetők tudómást sze­reztek arról, hogy a tsz-elnök gyakran ingerült és túlságosan kemény hangon beszél a tag­sággal. Mentségére legyen mondva, hogy a közös gazda­ság ügyes-bajos dolgait úgy­szólván egyedül végzi. A tsz vezetőségének nagyobb segít­séget kell adni, hogy az elnök egészségét a nehéz megfeszí­tett munka ne ássa alá és jó képességeit még sokáig gyü- mölcsöztethesse. A taggyűlés egyhangúlag Molnár László párttitkárt, Benkó József tsz- elnököt és Goda Jánosnét, a nőtanács elnökét választotta meg a járási pártértekezletre küldöttnek. Kétezernégyszáz óra a községfejlesztésért A kisipari termelőszövet­kezetek a lakosság ellátását biztosító szolgáltatások mel­lett . egyre több helyen be­rendezkednek bizonyos cik­kek tömeggyártására is. Az Albertirsai Vegyesipari Ktsz például exportládákat ké­szít. A vezetőség máris a műhely bővítésére gondol, mert a megrendelések ala­posan meghaladják a jelen­legi kapacitásukat. SOK SZÁZ ELŐADÁS Néhány hét múlva Ceglé­den és a járásban is el­kezdődnek a különböző is­meretterjesztő előadások. A terv már elkészült, a prog­ram alapján hat helyen mun­kásakadémiákat tartanak, ezenkívül megrendezik a ke- yeskedelmj akadémiát, amely már a második évfolyamába lépett. Négy helyen tsz-aka- démiákat szerveznek. A vá­rosi tanács rendezésében is több helyen előadássoroza­tokat tartanak. Nem feled­keznek meg a korábban jól bevált filmvetítésekről sem, amelyek az ismeretterjesztő előadásokat színesebbé, vál­tozatosabbá teszik. MDBféOB © ViEDÉlfCfS Küldöttválasztó taggyűlés Tápiósülyön A napokban tartotta az MSZMP tápiósülyi szervezete küldöttválasztó taggyűlését. A taggyűlésen több élenjáró pártonkfvüli dolgozó is részt- vett. Papp Miklósné megnyi­tója után Molnár László is­mertette a vezetőség beszámo­lóját. A többi között részlete­sen kitért a helyi szervek és a termelőszövetkezet közti kap­csolatra. A gondosan elkészí­tett beszámolóhoz a járási pártbizottság részéről H. Ko­A maglódi községi tanács végrehajtó bizottsága legutób­bi ülésén értékelte a vállalt társadalmi munkák teljesíté­sét. A község lakói különösen a József Attila út építésénél fejtettek ki áldozatkész mun­kát. Elsősorban a gépgyár dolgozói mutatnak jó példát. 2400 társadalmi munkaórát vé­geztek eddig, amivel 14 400 forint megtakarítást értek el. A Vegyipari Ktsz a vállalt 288 munkaórából 250-et telje­sített. A művelődési otthon kultúrcsoportja száz órát vál­lalt és csali tizenhárommal adós. Előrelátható'ag rövide­sen túlteljesítik tasiai a vál­lalást. A helyi fdművesszö- vetkezet még 42 órával adós. A sportegyesület sem jeleske­dett: ítagjai eddig nem szere­pelnek a nyilvántartásban. A községi tanács dolgozói ötven munkaórát vállaltak, felaján­lásuknak eleget is tettek. A KÖZLEKEDÉS ÖNKÉNTES ELLENŐREI A Pest megyei Rendőrfőka­pitányság közlekedésrendésze­ti alosztályának kezdeménye­zésére Nagykőrösön megala­kult a közlekedésrendészeti önkéntes ellenőrök csoportja. Tagjai munkájuk során alkal­mazhatnak' figyelmeztetést, járművezetőktől elvehetnek betétlapot, végezhetnek mű­szaki ellenőrzést, sőt. indokolt esetben javaslatot tehetnek az ellenőrzőlap bevonására is. Feladatuk a gyorshajtás és az egyéb szabálytalanságok meg­előzése. Nemcsak a gépjármű- vezetőkkel, hanem a kerékpá­rosokkal is foglalkoznak. A többi között figyelik a ven­déglők és italboltok környé­két, eljárnak a vezetés köz­ben italozókkal szemben. Tízezer vagon nemesített vetőmagot kapnak a termelőüzemek Kilencszázezer holdra növelik a nagyhozamú búzafajták vetésterületét Több helyütt — főleg a csa­padékosabb dunántúli tája­kon megkezdték az őszi árpa és a rozs vetését, sőt néhány helyen vetik már az őszi bú­zát is. Az őszi vetési prog­ram végrehajtásához a ko­rábbi évekénél is nagyobb sza­bású vetőmagakcióval járul hozzá a Földművelésügyi Mi­nisztérium. Bajcsy Ede, a mi­nisztérium növénytermesztési főigazgatóságának helyettes vezetője tájékoztatásul el­mondotta, hogy az őszi gabo­nafélékből csaknem 10 000 va­gonnyi nemesített, garantáltan, fajtaazonos vetőmagot bocsá­tanak a termelőüzemek ren­delkezésére. A tervek szerint a következő gazdasági évben 900 000 holdon termesztik a legjobban bevált szovjet és olasz búzákat. A nemesített vetőmagvak kiszállítását már augusztus 15-én megkezdték, s az elmúlt hetekben mindenütt hozzáfog­tak az elosztáshoz is. Most a vetési időszak elérkeztével meggyorsítják az akció lebo­nyolítását. Megnyíltak az első mezőgazdasági szakmunkásképző iskolák Megnyitották kapuikat az első mezőgazdasági szakmun­kásképző iskolák. Szeptember első két hetében 12 ilyen isko­lában kezdődött, s az ősz fo­lyamán még további nyolcban indul meg a tanítás. A szakmunkásképző intéze­tek egyelőre még csak kétezer fiatalnak tudnak helyet adni, így a mezőgazdasági tanulói többsége a központi iskolák1 hoz tartozó 190 kihelyezeti osztályban tanul. Az idél ugyanis a gazdaságok hétezd fiatalt szerződtettek, s ezzel i három évfolyamon 11 500-rj emelkedett a mezőgazdaság szakmákat tanulók száma, i (MTI) 1

Next

/
Thumbnails
Contents