Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-10 / 186. szám

1962. AUGUSZTUS 10, PÉNTEK fEST «EGVK» yífrlop Mezőgazdasági tanulók - sátortáborban Újabb állandó jellegű mezőgazdasági szakmunkásképző iskolák nyílnak Augusztus közepéig lehet jelentkezni mezőgazdasági tanulónak Mint már korábban hírül adtuk, augusztus közepéig tart megyénkben a mezőgaz­dasági tanulók szerződtetése. A termelőszövetkezetek veze­tői a legtöbb helyen felismer­ték, hogy a szakember-után­pótlás legkönnyebben járha­tó útja, ha saját maguk szerződ­tetnek és nevelnek fel fiatal szakmunkásokat. így a múlt évi 170 mezőgaz­dasági tanulóval szemben az idén eddig, bár a szerződés- kötés még be sem fejeződött, kétszázharminc fiatal hatá­rozta el véglegesen, hogy mezőgazdasági szakmát ta­nul. Rajtuk kívül még öt­ven fiúnak és lánynak, ép­pen most intézik a szerződés- kötését, ahogy erről bennün­ket dr. Ács Mihály, a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályának szakoktatási fel­ügyelője tájékoztatott. A legnagyobb érdeklődés a ceglédi járásban és a nagykátai járásban van. Az előbbiben hatvan első éves tanuló — a tavalyinak kétszerese — jelentkezett, az utóbbiban pedig negyvenen szerződték az elmúlt napok­ban. A szobi, a monori és a ráckevei járásokban is lenne lehetőség a nagyobb arányú szakmunkásképzésre. Az a tapasztalat, hogy nemcsak az előrelátó terme­lőszövetkezeti vezetők igye­keznék gazdaságukba vonza­ni a fiatalokat, hanem ma­guk a fiatalok is egyre na­gyobb kedvvel 'fordulnak a mezőgazdasági szakágak felé. Ennek az érdeklődésnek egyik oka, hogy hamar elterjedt, a híre megyénk falvaiban és termelőszövetkezeteiben, hogy a mezőgazdasági tanulók ugyanolyan elbírálásban ré­szesülnek, mint az ipari ta­nulók, sőt, tanulókeresetük még magasabb is lehet. A túrái Galgamenti Ter­melőszövetkezetben pél­dául az első éves ta­nulók havi átlagkeresete hatszáz forint volt. A kereset mellett szá­mottevő kedvezmény példá­ul az is, amelyben az el­múlt hetekben, de ezekben a napokban is, a legjobb fne- zőgazdasági tanulók részesül­nek. Nemrég érkezett vissza ugyanis hét fiatal Balatonlel- léről, az ipari tanulók nyári táborából, ahol két hetet töltöttek. Itt volt Katona Já­nos az aszódi Aranykalász Tsz-ből, Prekopa László, a sződi Haladás Tsz-ből, ifj. Szemerédi János az ürömi Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ből, Barna Sándor az abonyi Uj Világ Tsz-ből, ifj. Szabó András az abonyi Jó­zsef Attila Tsz-ből, Mala- tinszfei András a pándi Egyetértésből és Jantik Jó­Biztató számok Több kíváncsi fej hajlott a papír fölé a gödöllői járási pártbizottságon. Ha felemelték fejűiket, csak azért tették, hogy vitatkozzanak a számokon. Azaz nem is annyira a számokon, mint inkább azon: kinek volt igaza, hogy mi­korra végeznek az aratással, hogyan haladnak a mély­szántással. __ A Vitából közben kiderült, hogy az aratást — 11 575 h oldon — száz százalékig befejezték. A nyári mélyszán­tást 2394 hötdön végezték el. 2795 holdon mar lehúzták a szalmát, ami azt jelenti, hogy ezzel 96 százalékig készen vannak. A tarlóhántást és a vetőszántást 2476 holdon vé­gezték el. A tarló és a másodvetést mintegy 1600 holdon befejezték. A betakarítással is jól haladnak, behordani- valójuknak már 80 százaléka biztos helyen van. Egyetlen dolog, ami elcsüggesztette a járási pátbi- zottságon vitatkozóidat: az Vtoshoz és más, újfajta gé­pekhez nincs elég pótalkatrészük és ezért elég sók a gépek állásideje, sokszor késik a munka. (s. á.) zsef, a tápiószentmártoni Kossuth Tsz-ből. Kollár György, a tápiószentmártoni Kossuth Termelőszövetkezet mezőgazdasági tanulója pedig két hetet töltött a Német Demokratikus Köztársaság­ban, ifjúsági táborban. Most augusztus 22-től ti­zenhat fiatal Siófokra megy, 25-én pedig ha­tan Nógrádverőcére men­nek táborozni. A Földművelésügyi Mi­nisztérium és a megyei ta­nács az állandó jellegű szakmunkásképző szakisko­lák egész sorát szervezi meg ezekben a hetekben, s ősszel már kezdődik az oktatás ezek­ben az új tanintézmények­ben. A Földművelésügyi Mi­nisztérium az országban húsz központi iskolát nyit, ebből kettő Pest megyében — Pécelen baromfitenyésztő és Vasadon növényvédő­gépész szakos iskola — lesz majd. Ezenkívül a megye is nyit szakiskolákat a már mű­ködő tápiószentmártoni isko­lán kívül. Értesüléseink sze­rint Cegléden, Nagykőrösön és még más helyeken is lesz tanulóképző szakiskola, ahol három hónapot tanulnák a mezőgazdasági tanulók, egy­mást követő csoportokban. 'A távlati tervek szerint pedig nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati oktatást is itt kapják majd, ha biztosítva lesznek az üzemi gyakorlat feltételei. Ezekkel az új is­kolákkal Pest megye vala­mennyi fontosabb mezőgazda- sági szakágban — több mint húsz van — saját iskoláiban képezhet tanulókat, nem 'kell a fiataloknak más megyébe menniük a háromhónapos időszakra. (tm) MA SIÓFOKON SORSOLJÁK A LOTTÓT A lottó soronkövetkező hú­zásait vidéken rendezi a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság. A 32. játékhét nyerőszámait augusztus 10-én, délelőtt 10 órai kezdettel Siófokon sorsol­ják. (MTI) ÚTON VANNAK, SZEPTEMBER 1-RE MEGÉRKEZNEK A TANKÖNYVEK Ezekben a napokban igen mozgalmasak a földművesszö­vetkezeti járási könyvesboltok. Alig több mint két hét múl­va ugyanis vége a vakációnak, kezdődik a tanítás, s ehhez tankönyvek, új tankönyvek kellenek. A tankönyvek eljut­tatása azonban az iskolába nem olyan egyszerű feladat, mint hinné az ember. Óriási munkát jelent, s igen sok em­bernek kell megfeszített erő­vel dolgoznia, hogy az előírt határidőre, szeptember 1-re valameny- nyi iskolában ott legyen a kellő számú tankönyv. Megyénk több mint 110 ezer általános iskolai tanulója ré­szére 440 ezer darab könyvet rendeltek meg, még az el­múlt tanév befejezése előtt az iskolák, illetve a tanikönyvfe- lelős pedagógusok. A kétmil­lió 200 ezer forint értékű könyvből az elmúlt napokban már kiszállítottak a kilenc járási földművesszövetke­zeti könyvesboltba egy­millió 700 ezer forint érté­kű könyvet. Rózsa Miklósné, a Szövetke­zetek Pest megyei Központjá­nak könyvterjesztési előadója elmondotta, hogy a legnagyobb gondot most ezeknek a köny­veknek a csomagolása és a já­rási székhelyről a községekbe, az iskolákba történő kiszállítá­sa jelenti. A könyvesboltokhoz legkö­zelebb levő iskolában egy-egy tanteremben történik a soft könyv átmeneti tárolása és csomagolása. A csomagoláshoz a boltiak kisegítő munkaerőket vettek fel. Napi 10—12 órás munkaidőben történik a köny­vek községenkénti, iskolán­kénti, osztályonkénti és tan­tárgyankénti szortírozása. Ez­után következik a másik nagy akció, a szállítás. Miután a tankönyvek ára — éppen a szülők érdekében — olyan alacsony, átlag öt forint, hogy az a szállítási költséget sem­miképpen nem bírja, a szállítás társadalmi ösz- szefogással történik. Részt vesznek a tankönyvcso­magok továbbításában a ter­melőszövetkezeti teherautók, gépállomása járművek, föld- művesszövetikezeti kocsik, FÜSZÉRT túrajáratok is. A szállítmányt a könyves­bolt alkalmazottai közül vala­Kilenc járási könyvesbolt oszt szét több mint négyszázezer darab könyvet - Csomagolás napi 10-12 órai munkában - Kenyereskocsi, szövetkezeti autó, túrajárat szállítja a könyvcsomagokat ki kiséri, s átadja a tankönyv­felelős pedagógusnak, aki majd kiosztja a könyveket a gyerekeknek. Ez történik az általános Is­kolai tankönyvekkel. A gim­náziumi tanlcönyveket nem osztják szét, azok a könyves­boltban szerezhetők be. , A tankönyvek szétosztásá­val egyidőben a földműves- szövetkezetek felkészültek az írószer- és papírellátásra is. Előkészített füzetcsomagok és egyéb iskolai felszerelések minden mennyiségben kapha­tók. Százötvenmillió forint szociális beruházásokra a kohó- és gépiparban A kohó- és gépiparban az idén mintegy 150 millió forin­tot költenek a vállalatok el­avult szociális létesítményei­nek felújítására, s ennél még nagyobb összegeket fordíta­nak munkásjóléti célokra az újonnan létesülő üzemekben. A szociális beruházások na­gyobbik része a második fél­évben fejeződik be. heteken belül újabb üzemekből szám­űzik a füstöt, a gázt és a port. Nagy teljesítményű' szellőző­berendezéseket szerelnek fel a Fémszerelvényárugyár kis- várdai telepén, a pápai Elekthermaxban, a bajai Vil­lamossági Gyárban, a Fém­lemezipari Művek soproni te­lepén és egész sor más üzem­ben. Az idei télre sok üze­münkben korszerűsítik a fű­tőberendezéseket, más gyá­rakban az étkezést és a tisz­tálkodást teszik kulturáltab­bá. Az Esztergomi Szerszám- gépgyárban például ötmillió forintos költséggel még az idén elkészül az új szociális épület korszerű étteremmel, konyhával, öltözőkkel és mos­dókkal. A Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban, a Kábel- és Sod­ronykötélgyár szegedi gyár­egységében és a Lenin Kohá­szati Művekben rövidesen korszerű orvosi rendelőt ad­nak át. melése — amely, mint már előbbre is említettük, két és félszereséré emelkedik — az említett kiindulási alap­hoz képest 150 százalék lesz. A mezőgazdasági termelés szintje a Szovjetunióban 1960- ban 75—80 százalék volt (az amerikai mezőgazdaságét száz­nak véve). 1970-re ugyáncsak két és félszeresére emelke­dik, vagyis eléri a 175—200 százalékot. Nézzük most az amerikai gazdaság fejlődésének lehe­tőségeit. Az Amerikai Egyesült Ál­lamok több mint száz évvel ezelőtt lépett az ipari fejlő­dés útjára és azóta egyet­len olyan • huzamos időszak sem fordult elő, amikor a nö­vekedés átlagos évi üteme megközelítette volna a Szov­jetunióban elért ütemet. A legfkedvezőbb időszakokban is mindössze öt-hat százalékos volt a növekedés és ez is már régesrógen a múlté. Ve­gyük csak a háború utáni időszakot. 1945—1961 között 1,9 szá­zalék volt az átlagos évi növekedés. Ha most feltételez­zük, hogy kedvezőbb körül­mények folytán sikerül is ezt az ütemet 2,5 százalékra fej­leszteni, a termelés volumene 1970-ben így is csupán 125 százaléka lesz az 1960. évi­nek, szemben a Szovjetunió 150 százalékával. Az amerikai mezőgazdaság termelése ugyancsak a leg- utóbbi 10—15 esztendő át­lagában évente 2,4 százalék­kal növekedett. A legoptimis­tább számítások szerint az el­következendő tíz évben leg­feljebb 25 százalékkal emel­kedhet. vagyis 125 százaié-1 kot érhet el a Szovjetunió 175 —200 százalékával szemben. Mindez együttvéve eredmé­nyezi azt, hogy húsz év múl­va, 1980-ban, Amerika már az egy főre számított terme­lésben is messze a Szovjetunió mögött kullog majd. En­nek illusztrálására ismét a számokhoz folyamodunk. Ve­gyük például a kőszenet, ezt a fontos energiahordozót. A Szovjetunió .513, az Egye­sült Államok pedig 450 mil­lió tonnát termelt belőle 1960- ban. Az amerikai kőszénter­melés 1951—1960 között át­lagosan nem egészen évi há­rom százalékkal növekedett. Háromszázalékos növekedést véve alapul. 1980-ban tehát mintegy 720—725 millió ton­nával lehet számolni. Az or­szág lakossága 1960-ban 180 millió volt. A statisztikák alapján évi átlagos 1,5 szá­zalékos szaporodást vehetünk figyelembe. Ezek szerint húsz év múlva Amerikának kö­rülbelül 235 millió lakosa lesz, egy főre tehát mintegy három tonna kőszén jut. A Szovjetunió kőszén ter­melése 1980-ban 1200 millió tonna lesz, lakossága pedig az 1960. évi 212 millióról — évi kétszázalékos gyarapo­dást véve alapul (a Szovjet­unióban és a népi demokrá­ciákban nagyobb a népsza­porulat, mint a tőkés orszá­gokban) — mintegy 300 mil­lióra növekszik. Egy lakosra tehát négy tonna szén jut, azaz tíz mázsával több mint az Amerikai Egyesült Ál­lamokban. Egy év mérlege Ezek után érthető, hogy a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok gazdasági versenye, amelyet az egyik nyugati lap találóan nevezett az évszázad versenyének, egyre inkább magára vonja a világközvélemény figyelmét. A burzsoá. közgazdászok és politikusok érdeklődését azonban jó adag nyugtalan­ság is jellemzi. Ma már nem sok akad közöttük, aikí utópiának nevezné ezeket a terveket. Ezzel szemben szakemberek százai és ezrei fáradoznak azon, hogy kide­rítsék, hogyan tudná tartani az iramot a már kiöregedett kapitalizmus az ifjú szocia­lizmussal. És egyre többen közülük fel is teszik maguk­nak a kérdést: „Mikor mara­dunk el?” Maga Kennedy elnök a „vá­laszt” a szovjet versenykihí­vásra egyenesen a „szabad vi­lág” élet-halál kérdésének te­kinti. Nem véletlenül ígérte az elnökválasztás előtt az amerikaiaknak, hogy elnök­sége alatt évente öt százalék­kal növekszik majd az ország ipari termelése. Tavaly nyá­ron aztán már csak négy és fél százalékról beszélt leg­utóbb pedig csupán négy szá­zalékra taksálta a lehetősége­ket. A valóságban azonban még ennél is kevésbé optimista. Az amerikai ipar termelése 1961- ben mindössze egy százalék­kal növekedett. S ha figye­lembe vesszük, hogy ugyan­akkor a lakosság 2,9 millió­val, vagyis 1,6 százalékkal szaporodott, akkor kiderülj hogy az egy lakosra számi tott ipari termelés éppenhagy csökkent. Ezzel szemben a Szovjetunióban tavaly az ipa­ri termelés növekedésének üteme 9,2 százalék volt. Ez a két szám megint csak za- \ varba hozta a nagy verseny alakulását féltékenyen figye­lő amerikai közgazdászokat. Amikor ugyanis a Szovjetunió tervező szervei kiszámították, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy az ipari termelés volu­mene túlszárnyalja az ame­rikait, abból indultak ki: a termelés növekedésének üte­me három-négy szerte lesz na­gyobb mint az amerikai, nem pedig kilencszeresen, mint ahogy 1961-ben történt! Az egyes mezőgazdasági ter­mékfajták 1961. évi terme­lési adatainak összehasonlítá­sa szintén tanulságos. Amíg például 1961-ben 1960-hoz képest a Szovjetunióban a szemestermények termelése 2,9 millió tonnával nőtt, Ame­rikában 15,2 millió tonnával csökkent. A Szovjetunió egy év alatt 800 ezer tonna tej­jel termelt többet, Amerika csak 700 ezer tonnával. A tojás termelése a Szovjetunió­ban tavaly 1,5 milliárd da­rabbal nőtt, míg az Egyesült Államokban az 1960. évi szinten maradt. A tények és a számítások tehát valóban beszédesen bi­zonyítanak. Bátran levonhat­juk belőlük a végső követ­keztetést: az évszázad verse­nyének, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok gazdasági versenyének kime­netele már eleve eldőlt — a szocializmus javára. Kővári József Pomázon, a posztógyárban jelenleg 34 munkabrigád dol­gozik. Ha a számadatokat néz­zük, megtudhatjuk, hogy kö­zülük húsz ifjúsági brigád, négy vegyesbrigád, kilenc küzd a szocialista brigád cím elnyeréséért, a fennmaradó egy brigád idén, április 4-én kapta meg a szocialista bri­gádnak járó oklevelet. Ök most másodszor, nehezebb fel­tételek mellett, vesznek részt a versenyben. Farkas József, a gyár párt­titkára elmondta, hogy a VIII. pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny új len­dületet adott a munkának. A zet, Kovács Jánosné a vezető­je. Brigádjuk névadó ünnep­ségére meghívták Mező Imre özvegyét. Az akkor készült fényképet beragasztották a naplóba, mindnyájuk kedves emlékeként. A Ságvári Endre brigád névadó ünnepségén a névadó édesanyja vett részt, akinek keze írását őrzi a nap­ló: „Nagy szeretettel vállal­tam, hogy a gyárhoz tartoz­zam.” Minden üzemrészben, a szö­vődében, a szövőelőkészítőben és a többiekben is, ott a nagyméretű tábla, amely a VIII. pártkongresszus tisztele­tére indított verseny eredmé­' ’ -­'>k Munkaidő után. Kovács Jánosné a Mező Imre brigád ve­zetője, az egyik brigádtag segítségével az aznap történte­ket örökíti meg a naplóban (Koppány György íelv.) nyéit hirdeti. Rendsizeresen foglalkozik a versennyel a KISZ-szervezet is. Ez valóban indokolt, hiszen húsz ifjúsági brigád dolgozik a gyárban. Kovács Jenőné, az üzemi KISZ-szervezet titkára állan­dóan figyelemmel kiséri mun­kájukat, és az üzemi összered- ményeket hirdető tablók mel­lett ott van mindenütt a KISZ versenytáblája is. Papírok őrzik a vállaláso­kat, amelyeket a Pomází Posztógyár dolgozói tettek* az MSZMP VIII. kongresszu­sának tiszteletére. A vállalá­sok teljesítésének biztosítéka az emberekben van, akik szív­ügyüknek tekintik a hétközna­pok munkáját és az adott száj betartását. t. fc. ; verseny kezdete előtt csupán j huszonnégy brigádjuk volt. i Tíz a tavasszal alakult, és az- i óta eredményes munkával ké- ^ szülnek a kongresszusra. ^ A kivarróban, ahol a nem- ^ régiben végrehajtott rekonst- ^ rukció a régiekkel össze sem ^ hasonlítható körülményeket £ teremtett az ott dolgozó het- ^ ven asszonynak, két brigád ^ dolgozik. Naplójuknak, amely- £ ben brigádjuk életének ap- ^ róbb-nagyobb eseményeit hí- ^ ven feljegyzik, és rajzokkal, ^ fényképekkel illusztrálják, hí- ^ re van nemcsak az üzemben, ^ hanem az egész szentendrei ^ járásban is. ^ A Mező Imréről elnevezett ^ brigádnak, amely a kettő kö- í zül jelenleg a versenyben ve-

Next

/
Thumbnails
Contents