Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-05 / 182. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VI. ÉVFOLYAM, 182. SZÄM 1962. AUGUSZTUS 5, VASÁRNAP Harc a,.szocialista műhely'címért a konzervgyárban Szocialista tervgazdálkodásunk érdeke, hogy selejt- és balesetmentesen, állandóan növeljük az egy főre jutó termelés mennyiségét, ugyanakkor minőségi árut termeljünk, Érthető is, hiszen ha selejtes a munkánk, azt jelenti, mintha nem is dolgoztunk volna, s a munkáért illetéktelenül vettük fel a fizetést. Érdekünk viszont, hogy minden munka- folyamatnál a gépeket védő- berendezéssel lássuk el, vigyázzunk magunkra, hiszen a baleset és betegség miatt kiesett idő az egyén számára is jelentős károkat okozhat. Az előbbi feltételek kiírása arra serkentette az üzemeket, vállalatokat, ezeken belül az egyes műhelyek dolgozóit, hogy felajánlásokat tegyenek, illetve versenyre, szocialista munkaversenyre hívják ki egymást. így van ez a konzervgyárban is, ahol e nemes versengésről Naffy Béla üzemgazdász ad tájékoztatást: — A vállalatnál a műhelyek között a szocialista címért folyik a versengés, melynek állását havonta, illetve negyedévenként értékeljük. Ha valamelyik műhely egy éven keresztül állandóan magas pantszámokat ér el, megkapja a kitüntető címet. A műhelyeken belül a műszakversenyek értékelését havonta végzik az arra illetékesek. Döntő feltétel a minőségi munka. Az első féléves tervteljesí- tés értékelése alapján, a konzerv I. üzemben Magyar Amb- nts műszakja 70 pontszámmal az első helyre került, utána 67 pontot szerzett a Szabóműszak, illetve 63 pontot gyűjtött össze a Meszes-műszak. Természetesen nemcsak a termelőüzemekben folyik a verseny. A csomagolóüzemben például Szokolya József műszakja 116, a Biczó-műszak 1.13, míg a Farkas-műszak 110 pontot biztosított magának. Az egyes műszakok igen szorosan felzárkóznak egymás mögé. — Mutatkozik-e lemaradás valahol ? — A konzerv IV. műhelyben a műszakok egymás közötti versenyében jelentkezett lemaradás, ugyanis kevés pontszámot értek el, mert nem teljesítették a minőségi előírásokat. A műszakvezetőik egyébként nem veszik közömbösen a versenyt, olykor az is előfordul. hogy segítenek egymásnak. Serkentőleg hat a műszakok közötti versengésre az a kezdeményezés, hogy augusztus 20-án kiosztásra kerül a jutalom egy része az első és második helyezettek között. OLCSÓBBAN - TÖBBET Olvashattuk a röplapokon, s az új ságiján is arról számolnak be, hogy az előző évektől eltérően már augusztusban megrendezik a nyári idényvégi kiárusítást. Városunkban is felkészültek az üzletek, s bőséges árukészlettel nyitják meg a holnap kezdődő szezonvégi kiárusítást. A kiárusítás 6—18-ig tart, s a vásárlók 20—30—40 százalékos engedménnyel juthatnak hozzá itt helyben a szebbnél-szebb árucikkekhez. Akik szeretik, s magukénak érzik a könyvtárat Államunk, városunk igen sokat áldoz Nagykőrös egyik alapvető kulturális bázisára, a könyvtárra. Nőtt és nő az olvasók, a kölcsönzések száma: ez, természetszerűleg egyre több és jobb irodalom beszerzését teszi szükségessé. Egyrészt ennek érdekében szerveződött a könyvbaJó ütemben halad az Iskolák belső festése Ahhoz, hogy szeptember 4-én megkezdődhessen az általános' iskolákban a tanítás, a nyári szünidő alatt a gondnokság felügyelete mellett minden isikolaegységet belül kisebb-nagyobb mértékben újra festenek vagy a takarékosság elvét is szem előtt tartva, csupán lábazatot festenek. Ezt a munkát az Épületes Lakáskarbantartó K tszvállalta. Tekintettel azonban arra, hogy a ktsz- szel kapcsolatban az oktatásügy frontján igen sok panasz hangzott el: például a határidők sorozatos be nem tartása, bizonyos munkák indokolatlan be nem fejezése miatt, ezért a legilletéke- sebbeket kerestük. hogy megnyugtató választ kaphassunk. A gondnokság vezetője. Csikói Pálné arról tájékoztat, hogy az általános iskolák karbantartási, tatarozás! munkálatainak elvégzéséSPORT Postások a bronzéremért séhez 120 pont kell. Lesz-e alkalmuk ezt a szintet teljesíteni? — kérdeztük Rozsda Jánost, a postás sportkör elnökét. — A versenykampányt úgy ütemezték, hogy a legjobb sportolók a 120 pontot elérhessék. Ehhez természetesen valamennyi sportágban indulnia kell annak, aki a bronzot meg akarja szerezni. Vasárnap Kocsérra megyünk visz- szavágóra. 12-én Székesfehérvárott, 20-án pedig Vácott lesz megyei postás sportvetélkedő, ahol valamennyien ott leszünk és bízunk abban, hogy legjobbjaink teljesíteni tudják a bronzérem megszerzéséhez szükséges feltételeket. A CIFRAKERT árnyas fái között álló épületben immár tizenharmadik éve működik a képzőművészkör. Annak idején azzal a céllal létesült, hogy felkutassa városunk tehetségeit és kellő alappal ellátva magasabb művészi iskoláikba irányítsa őket. Ezen hosszú idő alatt sok tehetséges tag indult el a képző- és iparművészet útján. \ Az idén ketten fejezték be : az Iparművészeti Főiskolát. • Kálmán Mária nemcsak kö- i rúnk tehetséges tagja, hanem • a gimnázium kitűnően érett- \ ségizett tanulója is volt. : 1957-BEN vették fel a főis- ! kola ruhatervező szakára, me- \ lyet most dicséretesen elvég- \ zett. Azonnal tervezői beosz- í tást nyert, a budapesti Május ! 1. Ruhagyárban, ahol jelenleg lexport gyermekruhák terve- \zésével foglalkozik. Szepternre mintegy 430 ezer forintot 'biztosítottak a költségvetésben, amely összegből július 31-ig 181 ezer forintot fizettek ki. — A karbantartási munkák igen jól haladnak — mondja Csikai Pálné. — A munka 70 százalékát már el-, végezték. A festés után pedig a hivatalsegédek részére 46 ezer forint értékű, jó minőségű és elegendő mennyiségű takarítóeszköz és anyag áll rendelkezésre, amelynek felhasználásával az egyébként ^feladatkörükbe tartozó nyári* nagytakarítást el tudják végezni. így a tanítást tiszta iskolákban lehet megkezdeni. Elmentünk a ktsz-hez is, hogy bizonyosságot keressünk az eddigi tájékoztatáshoz. Babós Károly. a szövetkezet elnöke rövid, tömör mondatban fejezte ki véleményét: — A munkát a vállalt időre befejezzük. Tulajdonképpen nincs is sok munka már. A Kossuth iskola' főépületében és egy-két külterületi iskolánál kell elvégezni a karbantartási munkákat. Éppen ezért — az adott szó kötelez elvén — várjuk az iskolák nyári nagytakarításának befejezését. — B — rátmozgalom, melynek egyik fő célkitűzése: minél több könyvet társadalmi segítséggel a könyvtárakba! — őszintén meg kell vallanunk, mi magunk is igen féltünk már előre ettől a „népszerűtlen feladattól” — mondta a könyvtár vezetője. Ritka ember, aki szeret kérni, még ha a kérés nem egyéni célját, szükségleteinek fedezését szolgálja is. De azután eszünkbe jutott, hogy kéretlenül meny- hyi mindent adtaik, tettek olvasóink, városunk lakói a könyvtárnak, az üzemekről nem is beszélve, csak hogy a legfontosabbakat említsem: ÖÁV, községgazdálkodási vállalat kertészete, ládagyár, faárugyár, konzervgyár — ki győzné felsorolni? Egyéni szén példák is tömegével akadtak; ki virágot, ki könyvet ajándékozott a könyvtárnak. Ajándékozzanak minél több könyvet a könyvtárnak. Mindenkinél akad otthon olyan, elolvasott könyv, amelyre már semmi szükség nincs, viszont a könyvtár állományát növelné, választékát bővítené. A könyv ’akkor érték igazán, ha olvassák. A senki által nem olvasott könyv olyan, mint az elásott kincs. Senkinek nincs hasznára, de még nem is olyan, hiszen az elf óidéit kincsféleség általában nem romlandó, a könyv pedig állásában is elpusztul. Menynyivel jobb lenne, ha ez a halott kincs a könyvtárban élő. szórakoztató és emberformáló olvasmánnyá válnék. — A PETŐFI Termelőszö-' vetkezetben megkezdték az itatásos borjúnevelést. — A TÉGLAGYÁR 110 százalékra teljesítette első féléves nyerstéglagyártási tervét. /MV£/V- ONNAN A felvétel az egészségügyi vándorkiállításon készült, melyen a különböző betegségek elleni védekezést és azoknak megelőzését mutatják be szemléletesen Kiszel László, Járó Pál, Ölvedi Márton és Dani László a DÄV dolgozói nagyfeszültségű oszlopot állítanak le a Ceglédi út mentén Hartyányi Dénesné, és Kopa László összesítést készít : aratásról a Szabadság Termelőszövetkezetben (Foto: Dobnik—Székely) IRÁNY: ZAMARDI! Minden úttörő legkedvesebb élménye a nyári táborozás. A járási úttörőelnökség szervezésében immár másod ízben, szombaton reggel mentek a nagykőrösi úttörők a Balaton mellé. Talán egyetlen pajtás sem volt, akit ne kísértek volna ki az állomásra. S hányán voltak olyanok, akiket először engedtek el a szülői háztól ilyen hosszú időre. Olyan is volt köztük, aki pár nappal ezelőtt még gyengélkedett otthon. De Eszti azt akarta, hogy meggyógyuljon, mert a táborról való lemondás keserű napokat szerzett volna számára. Most, hogy a gőzös elvitte őket, hadd nyugtassuk meg a Katik és Marik, Ambri- kák és Dinikék szüleit: jó helyük lesz a táborban, ahol mindenről gondoskodnak, ami a nyaralást kellemessé teszi. A Balaton kellemes vize, a badacsonyi szép tájak, mind megannyi kedves tábori élmény várja őket. Ha igaz, még az időjárás is kedvezően alakul a több mint kétszáz nagykőrösi úttörő nyári táborozásához. — HÁROM zöldség- és gyü- mölcsfelvásárló-telepe van a földművesszövetkezetnek. XV\\\\\\\\\X\\\\\\X\\\\\\\\\V.\\\\\\N\\\\W\X iskola festö-rajztanári tagoza- \ tára Péczeli Margit. Az első \ évfolyamot jeles eredmény-! nyel végezte el, s jelenleg a í hódmezővásárhelyi művészié- í lepen dolgozik. t Végül említsük meg a legfia- : talabbat, Csikai Annamáriát. í aki a nyár elején sikeres vxzs- ! ga után felvételt nyert a Kép- t ző- és Iparművészeti Cimná- í zium művészi bútor és díszítő! ötvös szakára. JÓLESŐ ÉRZESSÉL állapit- j juk meg ezek után, hogy mun- ; kánk nőm volt hiábavaló, s az ; elhintett magvak, jó talajra \ hullottak. További sikereket kívánunk \ nekik, s kérjük, hogy képessé- i geiknek megfelelően, minél J előbbre vigyék a magyar kép- \ zöművészet és iparművészet í fejlődését. Káez József t — SZÁZ HOLDON termeltek őszi árpát a Hunyadi Termelőszövetkezetben, amit részben kombájnnal, részben cséplőgéppel már elcsépeltek. — KÉT HÍZOTT ÖKRÖT adott szerződésre az állatforgalminak Balázs Sándor Alsójárás dűlő 41. szám alatti lakos. A darabonként 6 mázsás ökrökért közel 16 000 forintot kapott. — SZÁZÖTVEN általános iskolai tanuló dolgozik a nyári szünidőben a II. Rákóczi általános iskolában. Munkájuk a babtisztítás, napi teljesítményük 50—60 mázsa megtisztított bab. — A SZABADSÁG Termelőszövetkezet 200 mázsás szerződéses tervét 270 mázsára teljesítette újburgonyából, és ezenfelül még szabadpiacon értékesített 130 mázsát. — 1400 FORINTOT kapott az állami biztosító helyi fiókjától állatkár miatt Huszár László, mivel általános háztáji biztosítása volt. A művészet szerélmesei A héten tovább folytatódtak a postás Kilián-pontszerző versenyek. Cegléd és Nagykőrös postás sportolói atlétikában és labdar úgásban mérkőztek egymással. Mindkét sportágban a körösiek bizonyultak jobbaknak és lényegesen több pontot gyűjtöttek, mint a vendégek. 100 méteres síkfutásban 24 induló vetélkedett az elsőségért. Négy előfutam után az első 5 helyre nagykőrösi ek futottak be. Viszonylag jó időt futott Hrvola József (12,9), Be- lánszky Tibor és Urvola György (13—13 mp). 400 méteren Nánási 11. Sándor lett az első. Az utána következő öt futó szintén nagykőrösi. , Távolugrásban a ceglédi í Pásztor Ernő, súlylökésben a / fiatalok versenyében Hrvola; György, az idősebbeknél Gó- í gucz Elemér végzett az első í helyen. ! A labdarúgómérkőzést a; Nagykőrösi Postás 6:2 arány- j ban nyerte meg. Gólszerzők: í Perlaki (2), Nánási 11., Szűcs \ (2) és Pálinkás, illetve Barna \ (2, egyet 11-esből). Ezen a találkozón legtöbb: pontot (23) Hrvola György i szerezte. Utána a sorrend: ] Nánási Tibor 22, Pásztor Ernő i (Cegléd) 21, Nánási II. Sándor j 20, Pereszteghy Ferenc (Cég- i léd) 19, Hrvola József 18 pont. i A bronzéremért folyó ver- j senyben ez a helyzet: 1. Ná-\ nási Tibor 67, 2. Belánszky Tibor 60. 3. Rozsda János 56. 4. Kovács József 56, 5. Gógucz Elemér 52, 6. Lévai Imre 45 pont. — A bronzérem megszerzéberben veszi igénybe a Képző- művészeti Alap által biztosított munkatelepet. Fajlca János, a Dózsa Termelőszövetkezetből került hozzánk, s körünket hat évig szorgalmasan látogatta, miközben elvégezte a gimnáziumot is. A textiltervező művész szakra vették fel. Budapesten a Selyemipari Vállalatnál dolgozik, mint tervező. Munkájával évközben két kiállításon is első díjat nyert. Jelenleg gobelin terveken dolgozik, amelyben új szín- és formavilágot szeretne megvalósítani. Felvették a fiatal művészek i stúdiójába. Nagymaroson ké- r szül az Alap által fenntartott művésztelepre, ahol közel egy ■ hónapot tölt el. Körünkből indult el Csilcai Márta is, aki a művészeti gimnázium elvégzése után a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára nyert felvételt. MOST FEJEZTE ' BE az ötödévet, s tehetsége révén a diplomakeretbe hatodévre is bekerült. Alkotásaival a helyi kiállításokon többször találkoztunk. Jó munkája jutalmául a múlt évben a Szovjetunióban, ez év nyarán pedig Prágában volt tanulmányúton. Két hétig tartózkodott a főiskola hódmezővásárhelyi művésztelepén, ahonyan nemrégen tért haza, s most szorgalmasan készül az ottani Tornyai Múzeum őszi tárlatára, öt évig volt körünk tagja és jeles érettségivel került a fő-