Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-14 / 189. szám

rear •tff.Vfl 1982. AUGUSZTUS 14, KEDD Kollektív, alapos munka A budai járás kommunistái a pártértekezletre készülnek Az asztalon vastag dosz- szié. Benne gemkapcsokkal összefogott sok-sok papír­lap. Ahogy lapozgatom, egy­más után előkerül a budai járási pártértekezlet beszá­molójához készült egy-egy jelentés. Bori Rudolf, a já­rási pártbizottság titkára elé­gedetten beszélt a pártbizott­ság tagjainak, aktivistáinak munkájáról. Fukarul mért szavaiból kibogozza az em­ber, hogy a budai járás kom­munistái időben, kellő fele­lősséggel kezditek a pártérte- kezlet előkészítéséhez. Már május végén felosztották a feladatokat. A különböző osztályok, a társadalmi ak­tivisták sokasága, a pártbi­zottság tagjainak. vezetése mellett, csoportokat alkottak egy- egy terület megvizsgálásá­ra. Egy-egy csoportba 24—25 ta­got osztottak be. Ezután al­csoportokat alakítottak. így, szervezetten tanulmányozzák a Központi Bizottság, a me­gyei és a járási pártbizottság által hozott határozatok vég­rehajtását. Mintegy 41 pártszervezetet jelöltek ki arra, hogy azokban elemezzék a pártmunfca stílu­sát. A 41 alapszervezeten kí­vül még számos ipari üzemet látogattak meg, amelyekben már csak egy-egy részproblé­mát vizsgáltak. Az eddigi tapasztalatok iga- j zotják a jó munkát, valóban, | mind a pártbizottság tagjai, i Megkezdték a viflairypásztor szériagyártását Ä technika fejlődése az állattenyésztés hagyományos mód­szereit is forradalmasította. Állami gazdaságainkban rövidesen megjelenik a tranzisztoros elektromos pásztor. A mindössze hat voltos akkumulátorral működő, alig 30 kiló súlyú készü­lék sorozatgyártását megkezdték a VI. kerületi Kézműipari Vállalatnál. mind az aktivistáik tudatá­ban vannak felelősségük­nek és alapos, gondos tevé­kenységgel segítik a pártérte­kezlet sikerét. A részjelentések határ­időre, augusztus elsejére a járási titkár asztalára kerültek. Elkészítésüket heves elvi, I módszerbeli, viták előzték I meg. A mezőgazdasági hely­zetiből szóló jelentést két na­pon át vitatták. A párt és a tömegszervezeti munkát vizs­gáló csoport lelkiismeretes­ségét tanúsítja az a tény, hogy igen sok pártrendezvényen vettek részt, ami gazdagítot­ta tapasztalataikat. Szeptember elsejére elké­szül a végleges beszá­moló, amelyet még szep­tember elején pártbizott­sági ülés tárgyal mag. Munkájuk ezzel nem ér véget. Az alapszervezeti kül­döttválasztó taggyűléseken, valamint a pártbizottsági vá­lasztásokon - is részt vesznek a járási pártbizottság tagjai, valamint a társadalmi akti­visták. összességében megállapít­hatjuk, hogy a Budai Járási Pártbizottság a felsőbb szer­vek határozatát betartva, kommunista lelkiismeretesség­gel készül a pártélet nagy eseményére, a járási pártér­tekezletre. S. A. VÉRNYOMÁSCSÖKKENTŐ ViNCA A Kőbányai Gyógyszeráru- gyár kutató csoportja a kö­zelmúltban felfedezte, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógy­szerekhez szükséges, eddig i külföldről vásárolt alkaloi­dát a nálunk vadon termő vinca nevű növény is tar­talmazza. Az apró, kék virá­gú kúszónövény azonban elég kevés helyen fordul elő. Ezért a Gyógynöványkutató Inté­zet megkezdte kultúrába vé­telét. A kutatók azt. is meg­állapították, hegy a vinca nemcsak a magas vérnyomás, hanem az agyérszűkület el­len is hatásos. (MTI) Szántalpas megoldással készítették az elektromos pásztor berendezését, hogy rossz talajviszonyok mellett is köny- nyen szállítható legyen (MTI foto, Tormai felv.) Hétszázötvenmillió forint kölcsönnel 15 600 lakás Az állam ebben az évben 1,1 milliárd forint kölcsönt ad azoknak, akik saját erő­ből építenek maguknak la­kást. A kölcsönök iránt már az első félévben nagy érdek­lődés nyilvánult meg. Hat hónap alatt az Országos Ta­karékpénztár 750 millió fo­rint hitelt adott, amelyből 15 600 lakás építését kezdték meg. A kölcsönöket elsősor­ban — mintegy 63 százalék­ban — munkások vették igénybe, de sok műszaki dol­gozó és alkalmazott teremti meg állami támogatással sa­ját otthonát. Hitel segítsé­gével mintegy ezer termelő­szövetkezeti tag is hozzákez­dett új lakás építéséhez. A családiház-építők köré­Eluíaztak a szerencsés lottónyertesek A szerencsés lottózók ta­lálkozója volt vasárnap dél­előtt a Ferihegyi repülőté­ren. Az IL—18-as menetrend- szerű utasszállító géppel dél­előtt 11 órakor indult el Prága felé 16 napos társas- utazásra legközelebbi hoz­zátartozójával az a 11 boldog játékos, aki a Lottó Igazga­tóság március, április és má­jus havi jutalomsorsolásán kétszemélyes társasutazásra szóló jegyet nyert. A ti­zenhat nap alatt öt ország öt fővárosába látogatnak el: Prágába, Berlinbe, Varsóba, Moszkvába, Bukarestbe és néhány napot töltenek a ro­mán tengerpart híres fürdő­helyén, Mamaiaban is. (MTI) Gázolás, ittas vezetés, szabálylalan előzés Augusztus 11-én a késő dél­utáni órákban Dunakeszi köz­ségben a Szent István és a Flórián út kereszteződésben Duray János, dunakeszi "Vil­lanyszerelő szóló motorkerék­párral elütötte a gyalogjáróról az úttestre lépő Mészáros Jó­zsef 11 éves iskolai tanuló helybeli lakost. A gyermeket súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították a Pé- terfi Sándor uteai kórházba. A balesetet Duray sza­bálytalan vezetése okozta, mert járművével az üt balol­dalán közlekedett. Szörényi Tibor, budapesti anyagbeszerző Budapesttől Kiskunlacháza irányába ha­ladva, augusztus 12-én este 11 óra tájban motorkerékpárjá­val elütötte Pataki László hu­szonöt éves budapesti lakost, aki a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sé­rülést szenvedett. A balese­tért elsősorban Pataki a fele­lős, mert az úttest padkájáról körültekintés nélkül lépett az úttestre, de hibáztatható a mo­toros is, aki a nem kifogásta­lanul biztonságos járművével a kelleténél gyorsabban ha­ladt, emiatt nem tudott fék­távolságon belül megállni. Sóskút határában augusztus 12-én este hét órakor a közlekedési járőr egy árokba fordult motorost talált. Személyazonosságának megál­lapításakor kiderült, hogy a sái-ült M. K. fiatalkorú ipari tanuló, sóskúti lakos. A hely­színi vizsgálat megállapítása szerint M. K. ittas állapotban vezette a járművet, amely en­nek következtében az úttest bal oldalára futott, s ott egy fának ütközött. Augusztus 11-én délután hat órakor Örkény belterületén Feliér Gusztáv budapesti se­gédmunkás motorkerékpárjá­val az előtte haladó és a bal­ra nagy ívben kanyarodó Ros­ta József gépkocsivezető által yezetett gépkocsinak ütközött. A motoros koponyaalapi töréssel került kórházba. A vizsgálat megállapítása sze­rint a baleset főleg Fehér szabálytalanságából ered, mert az előtte lassító és irányt jelző tehergépkocsit balra akarta előzni. Rostát azért terheli a felelősség, mert ka­nyarodása előtt nem biztosí­totta a motoros elsőbbségi el­haladásának jogát. VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK Szovjet vendégek a eseniői határban Kedves vendégeket kalau­zoltak a napokban a csemői határban. Az Uraiból jött szovjet turisták felkeresték a Cegléd-Csemői Állami Gazda­ságot, ahol Molnár János üzemegységvezető _ ismertette eredményeiket, Az ebédnél dr. Bencsik Mihály járási ta­nácselnök mondott meleg han­gú pohárköszöntőt. A szovjet turistacsoport vezetője a kö­szöntőre válaszolva örömének adott kifejezést, hogy lehető­ség nyílik a kölcsönös barát­ságot még szorosabbá fűzni. Délután a Rákóczi Tsz-t ke­resték fel a vendégek, majd az állami gazdaság bercelcse- mői pincészetében vidám bor­kóstolón vettek részt. Kétszázezer forintos költséggel rendezik a ceglédi piacot Az idén kétszázezer forintot fordít a városi tanács piac­rendezésre. Százezer forintért a .Mezőgazdasági Felszerelése­ket Gyártó Ktsz-nél árusító asztalokat rendeltek. További százezer forintból három lo­csoló berendezést szereznek be. Esetleges megtakarítás le­hetővé teszi, hogy a piac föl­des részét burkolják. I Az első: Zsemlye János A Ceglédi Gépállomáson ér­tékelték az aratási versenyt. A kombájnosok versenyében első lett Zsemlye János, aki 806 katasztrális holdról 88,7 vagon gabonát takarított be. A második Zsigárdi László, a harmadik pedig Kovács Benő. Derekasan helytálltak a többi kombájnosok is, amit a -leg­jobban az bizonyít, hogy az SZK—3 kombájnoknál egy kombájnra 490 hold betakarí­tás jut átlagban. Az AC—400 kombájnosok közül Tulecz Já­nos ért el kimagasló ered­ményt. A legeredményesebb aratógépes Molnár Mihály. MJWDRoVlDfige Tanulmányút a Szovjetunióba Szombaton reggel 30 főnyi csoport indult 12 napos tanul­mányútra. A többségében tsz- elnökökből, agronómusokból, brigádvezetőkből álló küldött­ségben a monori járást Horin- ka János, a péteri Rákóczi Tsz elnöke, Fazekas Károly, a mendei Lenin Tsz elnöke, valamint Horváth Árpád, az üllői Kossuth Tsz agronómu- sa képviseli. Egérfészek a süteményben Nem mindennapos eset szín­helye volt Tápiósüly. Hangyá- si Béla járási egészségőr a zöldségboltban zsemlét vásá­rolt. Jóízűen beleharapott a sütemépybe, de észrevette, hogy abban — egérfészek la­pul. Azon töprengett Hangyá- si: vajon hogyan került az egérfészek a zsemlébe? Sze­rencséjére lakói „házon kívül” voltak... ECSEREN BEFEJEZTÉK A CSÉPLÉST Az ecseri termelőszövetke­zetben a múlt hét péntekén befejezték a cséplést. Jól ha­lad a mélyszántás is. A ter­vezett 419 holdból a gépállo­más traktorosai 200-at már teljesítettek. AMIBEN PEST VEZET A nagykőrösi szálloda épp oly szűk és korszerűtlen, mint az ország legtöbb hasonló nagyságú városának fogadója. özv. Császár Vitusné szállo­dakezelő szinte kívülről isme­ri a gondjaira bízott hotel va­lamennyi problémáját. A töb­bi között tudja, hogy Pestről érkezik a vendégek zöme. A leggyakoribb éjszakai szállást kérők a gépkocsivezetők és a különböző szerelőbrigádok dolgozói. „Előkelő” helyen, áll­nak a szálló vendégkönyvében az előadók és a revizorok. Akadnak persze külföldi ven­dégek is. Most éppen egy hat­tagú csehszlovák család költö­zött be. Tűz a Kecskeméti utcában Tűz keletkezett Nagykőrö­sön a Kecskeméti utcában, Szabó Ferenc műszerész por­táján. A tüzet a tetőn elhe­lyezett ' hat üvegcserép okoz­ta, a meleg következtében ugyanis a napsugarak meg­gyújtották a padláson levő fel­halmozott holmit. Bár a tető- szerkezet megsemmisült, a fő­épületet sikerült megmenteni. Negyvennel többen Csak az tudja, aki rászorul: mennyi gondot okoz elhelyezni a gyerekeket napközibe. Szep­tember 1-e után a nagylcőrösi napközi létszámát negyvennel emelhetik, ugyanis az Arany János általános iskola kapott egy újabb napközis csoportot. Nem lesz gond az étkeztetés sem: a máris rendbehozott napközi konyhán 560 gyermek számára biztosítják naponta a háromszori étkezést. ÓCSA1 BCZAKOSAR A MEZŐGAZDASÁGI Fortuna is halad a korral! Az utóbbi napokban gyakori vendég lett Pest megyé­ben Fortuna, a szerencse szeszélyes kedvű istennője. Alig vettük hírét a nagykőrösi Szigeti Ferenc másfélmilliós lottó-nyereményének, máris újabb, értékes nyeremények­ről adhatunk számot. Ezúttal a takarékos embereket láto­gatta meg a szerencse. Mégpedig nem is szekéren — ahogy azt a görög mondavilág útvesztőiben jártas olvasónk kép­zelné —■, hanem autón! Hiába, a technika századában élünk... A dolog úgy kezdődött, hogy az Országos Takarék- pénztár vasárnap Balatonfüreden tartotta a gépkocsi­nyeremény betétkönyvék esedékes negyedévi sorsolását. Hetvenhét személyautó került ez alkalommal kisorsolásra. S a 77-ből öt — Pest megyében talált gazdára! Ezúttal ajánljuk a statisztikusok szíves figyelmébe legfrissebb értesülésünket, amely szerint megyénk sze­mélyautó állománya 4 darab Moszkvics és 1 darab Tra­bant gépkocsival gyarapodott. Apjuk, anyjuk idejöjjön... ’ ny. é. koszorút köt búzaszalmából az ember, ilyet még senki sem látott, nyugodtan állíthatjuk, pedig sötét este, csak petró­leumlámpa gyér fényénél nézhettük meg. Hatalmas alkotmány, akár valami szobor. Műítészek ta­lán a búza stilizált szobrának mondanák, vagy akármi más­nak, mert semmiképpen sem koszorú. — Mifelénk búzakosárnak hívják, régidétől fogva évről évre ilyet csinálnak nálunk az emberek, mármint a parasz­tok az aratási ünnepre — így beszél a maga művéről Lázár István. kE HOZZÁTESZI, ekkorát, mint ez, sohase csinált még senki. Különben is apróbb volt leginkább a divat, bár mindig akadt, aki hetven­nyolcvan centi magasat készí­tett, vagy néha métereset. Ez azonban három méter magas, legalján legalább egy méter széles lesz, amire elkészül. Dl 1— És a maga lábán áll, ké­rem. Amit könnyen meg is tehet, vasból, tíz milliméteres drót­ból van a váza ennek a szal­macsodának. — A vázat összehegesztem. Kisebb darabokra szétszedhe­tő az egész, úgy szállítjuk be Pestre, aztán ott a helyszínen megint összeállítom. A vázon talán húsz, talán harminc féle motívum, sokféle változat, síma, de mégis figu­rás szalmafonásból. Egyik darabján függőlegesen, mási­kon vízszintesen, vagy jobbra- balra dőlve átlósan simulnak egymáshoz az összevont szal- maszálak és közben-közben egy-egy sor szakállas búzaka­lász. A sokféle minta harmo­nikusan összeillő. — Megmutatná a tervrajzát? — Lázár István a homloká­ra bök, hogy hát odabent van felrajzolva, belső szemével onnan nézi le a mintát. Any­ben egyre kedveltebb a cso­portos építkezés. A KISZ szervezésében például Pé­csett 700 lakás, Kiskunhala­son 30 ikerház, Zalaegersze­gen 72 lakás épül ily mó­don. A családi házon kívül nép­szerű az emeletes társasház, amelyhez az állam jóval több kölcsönt is ad. Budapesten az első félévben társasház for­májában négyszáz lakás épí­tését kezdték meg. (MTI) — Békegyűlést rendez augusztus 20-án a járási nő- tarács Szentendrén. Érnek keretében megrendezik a munkás- és parasztasszo- nyok, valamint a katonai ele­sések találkozóját is. H ONNAN, honnan nem, va­lahonnan megtudta c mezőgazdasági kiállítás iro­dája, hogy Lázár István, az ácsai Űj Barázda Tsz kerté­szeti brigádvezetője aratásken minden esztendőben remekbe illő koszorút fon. Nem árr, akármilyent, még a forrnájc sem koszorú, inkább valam- különös pagodához hasonli építmény, kicsépelt szalmából meg szemmel telt kövér ka­lászból. Ment is rögvest a gé­pelt levél Öcsára, így meg úgy, Lázár elvtárs, hallottuk mit művel, hát legyen szíves csináljon egyet abból a ma­ga koszorújából, kitesszük de­korációnak a főpavilon köze­pére. Mindjárt hozzákezdett tehál Lázár István, s maholnap mái el is készül vele. Bizony, kite- hetik a kiállítás kellős köze­pére, csodájára jár majd an­nak a látogatók apraja-nagyja. Mióta csak aratáskor díszei XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX nyi szent, nagy képzelőerő kell hozzá. — Még jóformán gyerek voltam, amikor 1934-ben meg­csináltam az elsőt. Aki csak látta, mindenkinek tetszett, bíztatott, esztendőre csináljak nagyobbat. így nőtt évről év­re a kezem alól kikerült búza­kosár, míg most már három méter magas lett. Legtetejére ez kerül, a magyar címer. Persze az is vasra font szal­maszál, még az ötágú csillag is szalma rajta. — Hollandiába is kikerült egyik kosaram, még 1936-ban. Hívtak aztán, menjek ki ma­gam is, de én itthon marad­tam. — És idehaza szerepelt-e már a kosára kiállításon? — Hogyne. Kétszer is. Egy­szer Dabason, 1959-ben meg elküldtem Csepelre a mun­kás-paraszt ifjúsági találkozó­ra. L ÁTTÁK tehát már jó so­kan, nemcsak ócsaiak, de annyian, ahányan most láthat­ják, eddig még sohasem. Ezt a különönös és szép ácsai óri­ás búzakosarat, Lázár István huszonnyolcadik kosarát érde­mes is lesz megtekinteni a 64. mezőgazdasági kiállítá­son. Szokoly Endre

Next

/
Thumbnails
Contents