Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)
1962-07-24 / 171. szám
I t • • A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VI. ÉVFOLYAM, 171. SZÄM 1962. JULIUS 34, KEDD IFJÚMUNKÁSOK KOZOTT * r ÓVJUK A GÓLYÁKAT! Együtt dolgoznak - közösen szórakoznak ERROL-ARRÓL Búzaszalmát kazlaz a Petőfi Termelőszövetkezet I. üzemegységében Bozó Pál és brigádja Még tart a borsószezon a konzervgyárban. A beérkezett borsót a mosóvályúba öntik, innen kerül az osztályozóba Az állami gazdaságban Zatykó Sándorné szocialista brigádja a paradicsom kaccsolását végzi (Fehér—Tamasovszky felvételei)- A konzervüzem zárócsoportja egy ízben már elnyerte a szocialista brigád címet. Most másodszor is benevezetek a lelkes tagok. A tizenkét dolgozó nő közül kilenc már asszony. S éppen a lányok 'között van a brigád vezetője, Kecskeméti Mária is. ' Szó, ami szó, ez a brigád jól dolgozik. Ezt bizonyítja Pozsár Józsefné, a szakszervezeti bizottság elnöke is. Lássuk hát, mit dolgoznak ezek a lányok. Látogatásomkor éppen meggyet magvaztak és persze, közben — pletykáltak is. Ha nem tennék, nem is lennének nők! Valamennyien szeretnek dolgozni, de valahogyan kiemelkedik közülük Mária, aki már többszörös kiváló dolgozó. Jól szervezi a munkát, lelkesíti társait, csak így tudják biztosítani, hogy tervüket egy éven keresztül ■mindig 105 százalékra teljesítik. De a cím eléréséhez más is szükséges. Mondja ezt el a brigád vezetője, Kecskeméti Mária: — A munkaidőn túl is ösz- szetart a mi kis brigádunk. Voltunk már együtt színházban, moziba sűrűn eljárunk. Szeretünk szórakozni, de voltunk már a tarlón is. Markot szedtünk társadalmi munkában. Nekünk szórakozás, felüdülés az üzemi munka Ujtán, viszont a mezőgazdaságban segítséget jeleni ett. A szórakozva együtt eltöltött idő így meghozza a gyümölcsét, mert az üzemi munka is sokkal jobban megy. Nagyon jól összeszoktunk már, szeret- jü 't egymást. A jó munkának megvan a jutalma is. Nemcsak takaros, de takarékos lány is Mária. Nemrégiben majd tízezer forintért vett hálószobabútort. Nekem titokban azt is elmondta, hogy a stafí- rung nagy része már együtt van. lm hát, jöhet a vőlegény ts. Ám azért nem akarja elsietni a dolgot, hi- áfcen ráér még. de az a tudat, hogy a kelengyéért neki fellett megdolgozni, újabb erőt kölcsönöz a feketeszemű bri gád vezetőnek. a *- Magas, barna, vékony arcú fiatalemberré nőtt a pátyi kisfiú. A fővárosi élelmiszeripari technikumban tavaly érettségizett, majd szakmai gyakorlatra ide került az I-es telepre, ahol csoport-, később pedig műszakvezető lett. Jelenleg is ebben a beosztásban dolgozik Lukácsi Sándor, aki egyben a K1SZalapszervnél kultúrbizottsági tag és tagjelölt is. — Már az iskolában is nagyon szerettem a politikai munkát. Szívesen hallgatom a rádiót, olvasom az újságot, és még politikai oktatást is szívesen vezetnék. — Milyen brigádok dolgoznak az irányítása alatt? — A Gagarin nevét viselő szocialista záróbrigád, amelyik Budapesten is versenyzett. A konzervüzem e hármas részlegét azonban fel kellett osztani, munkaerő-átcsoportosítást kellett végezni, s ezért most nem sokan dolgoznak itt. A szezonban 120 fő a létszám. Most málnabefőttet készítünk exportra, azután pedig kezdődik az uborkaszezon. — Milyen tervei vannak? — Nagyon szeretem a szakmámat. Szívesen és sűrűn olvasom a szakfolyóiratokat, s két technikus társammal komoly eszmecseréket, szakmai vitákat rendezünk. — Kissé idegenkedtem a gyártól, de a jó kollektíva magával sodort. « most már, túl a kezdeti nehézségeken, nagyon érdekel az élelmiszer- ipar műszaki fejlesztése, a gépesítés. Nagy jövő áll a konzervszdkma előtt, s nekünk is haladni kell. Távolabbi célom, hdgy az egyeteKecskeinéti Mária és Lukácsi Sándor, a konzervgyár két ifjúmunkása. Ahogy elnézem, komoly fiú. Hogy úgy mondjam: „belevaló, mai gyerek”! Munkatársairól örömmel beszél, boldog. Terveit pedig — amint a beszélgetésünk során megismertem Lukácsi Sándort — megvalósítja. Ez év július 1-én lépett érvénybe a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 23/1962. VI. hó 17. számú törvényerejű rendeletének 17. paragrafusa, amely szerint a gólyák engedély nélküli elpusztí- tója 3000 forintig terjedhető pénzbírsággal büntethető. A Ceglédi úti vasúti átjárónál levő gólyafészekben levő két gólyafiókát a vasúti őr közlése szerint egy estén elfogták. A szombaton és vasárnap ISbszegen megrendezett szak- szervezeti ökölvívó-bajnokságon a. Kinizsi-versenyzők a következő helyezéseket érték el: Ifjúságiak. Papírsúly: ...2. Kecskés Ernő. Kecskés súlycsoportjában bár nem nyert bajnokságot, de kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amiért külön díjat is kapott az ezüst érmen kívül. Harmatsúly. Bajnok: Patik József. Patik tizennégy versenyző között biztosan diadalmaskodott. Ugyanez áll a pehelysúlyú Kecskés Gyulára, aki súlycsoportjában fölényes biztonsággal lett bajnok. Légsúlyban Vigh László a harmadik helyen végzett. Felnőttek. Légsúlyban baj— 101,9 SZÁZALÉKRA teljesítette második negyedéves tervét a strandfürdő. — A KONZERVGYÁR 16 vagon málnát, 2 vagon körtét, 6 vagon uborkát, 9 vagon fó- zőtököt és 16 vagon babot dolgozott fel július 18-ig. — MUNKAEGYSÉG-ELŐLEGET osztottak a tagoknak a Dózsa Termelőszövetkezetben. Június 30-ig 13 forint előleget kaptak a tagok munkaegységenként. — MOTORKERÉKPÁR- VEZETŐI igazolvány nélkül közlekedett Hartyányi Ambrus, Árhoz dűlő 15. szám alatti lakos. A szabálysértési hatóság 100 forintra bírságolta. nők: Farkas Sándor, nagyváltósúlyban bajnok: Kovács Ferenc. Mindkét versenyző jó tormát mutatott és biztosan nyerte mérkőzéseit. Az első és második forduló összeredménye alapján csapatban 1. Gödöllői Vasas 92, 2. Ceglédi VSE 62, 3. Nagykőrösi Kinizsi 46. 4. Vác 42, 5. Gyöm- rő 24 ponttal. LABDARÚGÁS N. Postás—Kocséri KSK 4:2 (2:2) Barátságos mérkőzés. Vezette: Fehér. A körösiek góllövői Pusztai. Nánási 11., Pálinkás és Perlaki, legjobbjaik Járó. Pusztai, Nánási U. A járási bajnokságra készülődő kocsériak még igen keveset nyújtottak. — A KISZ városi alapszervezet néhány tagja az ifjú gárdistákkal együtt segédkezett az aratásnál a Szabadság Termelőszövetkezetben az elmúlt napokban. — MINDEN HÉTFŐN és pénteken este tartja próbáit a földművesszövetkezet népi tánccsoportja a művelődési házban. — A VÁROSI könyvtárban most folyik az állomány felmérése. — KOVÁCS SÁNDOR, a Szabadság Termelőszövetkezet kömüvesbrij árijában dolgozik. Munkája mellett 6 hold aratást is vállalt, amit már learatott. — AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÓ Vállalat építési csoportja a környező falvak és termelő- szövetkezetek villamosítását jelenleg is végzi. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Kozsup Mihály Pál és Janó Julianna fia: Mihály Győző, Szalóki Kálmán és Kiss Mária Erzsébet Ha: Levente, vincze Barnabás és Czeczon Julianna leánya: Xldikó Mária. Ivanlcs István és József Rozália fia: István. Halasi István és Nyitrai Ibolya Zsuzsanna fia: István Csongor. Tóth Rudolf és Miklós Amália leánya:. Mária, Kiss Ambrus és Benke Katalin leánya: Katalin. Szécsény Ferenc és Sziládi Erzsébet fia: Ambrus. Horváth József és Boltos Emilia leánya: Ágnes. Lencse Latos és Horváth Éva leánya: Anna Zsuzsanna, dr. Papp Gyula és dr. Olasz Mária leánya: Andrea Mária. Varga János és Vértesi Edit leánya: Edit Terézia. Vetési Lajos és Bűz Katalin fia: László La- ios Szabó Zoltán és Szívós Hona fia: Zoltán. Házasságot kötöttek: Katona István és Szaniszló Rozália. Pető Bé'a és Kovács Éva Márta. Meghaltak: Nagy Sándorné Szíj Anna 73 éves. Farkas László * éves. A hét közepére befejeződik az aratás a Dózsa és a Szabadság tsz-beri A Dózsa Termelőszövetkezetben éppen úgy, mint a város többi termelőszövetkezeteiben teljes ütemben tart még az aratás, de a hét közepére befejeződik. A Dózsa Termelőszövetkezetben géppel és kézzel egyaránt aratnak. Tavaszi árpából 56, őszi árpából 303 holdat arattak le. A búza és.a rozs aratása még folyik. Búzából 630, rozsból pedig 1500 hold aratása tart. Július 15-re befejeződtek a másodvetések, terven felül 30 holdat vetettek. A tarlóvetések követték az aratást. 70 hold tarlóvetés helyett 100 holdat vetettek. Ha az idő engedi, s a hét első napjaiban jó idő lesz, csütörtökre befejeződik az aratás. A Szabadság Termelőszövetkezetben is befejeződik a héten, legkésőbb szerdán estére az aratás. Kézzel és géppel, kalászosokból 1800 hold aratásuk volt, amely vasárnap estig 97 százalékban befejeződött. Őszi árpából 215 holdat arattak le, s 115 holdnyit e] is csépeltek. 124 hold tavaszi árpa aratása, cséplése befejeződött. Ü10 holdnyi búzát arattak le eddig az 580 holdból. 800 hold rozsvetésük van, s 50 hold híján ezt is learatták. Folyamatosan haladnak a másod, és tarlóvetések. Szöveg: Berényi Foto: Fehér Balesetelhárítás a konzervgyárban Sok a baleset, sok a táppénzes dolgozó a konzervgyárban. Utánajártam, hogy mi okozza a nagy számú baleseteket. Aszódi Balázs felvilágosítása szerint semmiesetre sem a gépek. Tudniillik a gépeket védőberendezésekkel látják eL amelyeket havonta ellenőriznek. Az új gépeket pedig balesetvédelmi szempontból is felülvizsgálják. így a gépek által okozott balesetek száma elenyészően kevés. A figyelmetlenségből, tréfából, játékból születőké azonban annál több. A baleseték fő forrása üvegtörés, forrázás. Például Pigler István körülbelül 2 hónapja figyelmetlensége miatt súlyosan leforrázta magát, Szaniszló Vendelné kezén mélv. vágást ejtett, szintén figyelmetlenségből. Ezek áz események figyelemre méltóak és óvatosságra intenek. Több' gond'it kell fordítani a baleset- védelmi oktatásra. A „szezonosok’’ oktatása másfél óráig tart. Az előadó, Tarjányi Aladár, teljes figyelmet követel. A napokban előfordult, hogy egy diáklány az előadás alatt nevetgélt, és az előadó kiküldte. Az előadás végén visszakérdezi az anyagot. aki nem tudja, az addig nem állhat munkába, amíg be nem számol. Nemcsak a szezonosok részesülnek oktatásban, hanem a stabil dolgozóknak is Vidéki kislány a felvételin A BÖLCSÉSZKAR négyemeletes épülete zengett a felvételizők zsongásától. A sok tűsarkú cipős, tupirozott hajú apacsinges fiatal között szerényen húzódott meg egy sötétkék kosztümös kislány. Arca sápadt volt az izgul vntól. Homlokát mély ráncokba redőzte. Látszott rajta, hogy valamin erősen töri a fejét. Végre beszólítják. Bizonytalan léptekkel bemegy. Köszön. Leadja az iratokat, majd a bizottság egy távolabbi asztalra mutat, hogy ott foglaljon helyet. Látja, hogy egy 20—30 év körüli férfi ül az asztalnál és nagy örömmel ül le mellé. Megszólítja: — Te is felvételizel? Nagyon örülök, hogy itt vagy, most már ketten izgulhatunk. Képzeld. azt álmodtam, hogy a ,.direct speech”-et kérdezik tőlem Nem tudok róla egy árva szót sein. Mindenkit megkérdeztem. aki csak számításba jöhet, de senki sem tudja. Te biztos régebben érettségiztél, ha tudod, mondd meg kérlek szépen. — Kisasszony, állapodjunk meg, maga kérdez engem, vagy én magát? Tudniillik angolból én fogom vizsgáztatni — szólt a lehűtő válasz, de a professzor úr arcán mosoly búikéit HŐSÜNK. ha lehet, még jobban elsápadt. Ereiben meghűlt a vér. és eltelt néhány perc. még tudatosult benne a gondolat, hogy letegezte a professzort. — Bocsánat. . bocsánat. Azt hittem, felvételiző — re- begte. kötelezo legalább egy évben egyszer megjelenni. Jövőben diavetítéses oktatást terveznek, szemléletesség szempontjából lényeges segítséget fog ez a módszer nyújtani. A balesetek megelőzésére társadalmi munkában a régi szakmunkások vállalták, hogy munkavédelmi őrséget alaktía- naüc. Ez a mozgalom már működik, s a siker sem marad el. Tevékenységük abban áll, hogy a legelemibb dolgokra figyelmeztetik a dolgozókat. Ezek olyan dolgok, amelyeket általában tudnak az emberek, de nem alkalmazzák a gyakorlatban. A gyár vezetősége és a baleseti tanács mindent elkövet a balesetek elhárításáért, de a kivitelezés a dolgozókon múlik. Reméljük, a hasznos igyekezet nem lesz hatástalan. — öl Ankét Július 30-án (hétfőn) délután 4 órakor a városa pártbizottság tanácstermében ankétot tart a városi bíróság, a Magyar Jogász Szövetség és a TIT helyi csoportja. Az ankéton az 1962. július 1- én hatályba lépett új Büntetőtörvénykönyvet ismertetik. Az előadás rendkívül érdekesnek és magas színvonalúnak ígérkezik. Utána barátságosan elbeszélgettek angolul. ÍGY JÁRT a nagy Budapesten a felvételi bizottság előtt egy szerény, de mint az eredmény mutatta, tehetséges kislány. Ha a vizsgadrukkot és az indulás kellemetlen perceit leszámítják, s látják az igyekezetei, a kitünően érettségizett leány tudását, talán sikeml a felvételi, s azóta ő is boldog egyetemi polgár. —g. k.— SPORT A Gödöllői Vasas nyerte a szakszervezeti kupát met levelező hallgatóként elvégezzem. — Szórakozás? — Ó igen, szeretem az operát, a komoly zenét, de főleg a jó könyveket. Most Dickens- töl olvasok. S a KISZ-ben a kulturális élet fellendítésén tevékenykedünk. Jó fiatalnak lenni!