Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)

1962-07-21 / 169. szám

VI. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM 1962. JÜLIUS 21, SZOMBAT /WWFW—ONNAN Új rendszabályok a strandfürdőn Mire e sorok megjelennek, a íájó szülői sebek hegedni kez­denek. E friss sebeket felszag- gatni kár, de nem is azt akar­juk. Tanulság volt a kis Far­kas Laci esete a városi stran­dért felelős minden személy­nek. Ha nagy volt is az áldo­zat, lássuk, milyen következ­tetéseket vont le magának be­lőle a Községgazdálkodási Vál­lalat. Nehezen jut szóhoz Ko­vács Ambrus, de felülkereked­ve az emberi érzéseken, még­is elmondja: — Nagyon komoly tanulság ez a mi számunkra. Az utóbbi években volt két eset. amelyik közül az egyik nem lett halá­los. Mégsem tanultunk belőle eleget. ' — Mit tettek hasonló esetek elkerülése érdekében? — Két-háróm főből álló, jól úszó fiatal önkéntes mentőbri­gádot szerveztünk. A hangszó­rón keresztül nemcsak szóra­koztató zenét, hanem az egye­temes fürdési szabályból fon­tos, a fürdöző vendégek maga­tartására vonatkozó pontokat ismertetünk, naponta többször is. A társadalmi vízőröket karszalaggal látjuk el. utasítá­saikat minden fürdöző köteles betartani. Ezen túlmenően a strandon dolgozók munkafe­gyelmét megszigorítottuk, »ré­szükre igen sűrűn tartunk el­igazítást, oktatást. A jövő für­dési szezonban pedig főhivatá­sú vízőrt kívánunk alkalmazni, amihez a megyei tanács illeté­keseinek engedélye szükséges. (Reméljük, nem utasítják el!! A szerk.) A továbbiakban még elmond­ta Kovács Ambrus, hogy a ka­puőrt utasították a fokozottabb ellenőrzésre. A rossz deszka- kerítést, megjavították (bár az újat éjjé] újra bedöntötték!) s így a strand területére csak érvényes jeggyel lehet bejutni. Azt viszont pillanatnyilag nem tudják megnyugtatóan megol­dani, hogy a tíz éven aluli gyermekek csak szülői kíséret­tel jelenhetnek meg a fürdő területén. Bár ezt a kérdést nem lehet lezárni! — Az igazsághoz az is hoz­zátartozik, különösen a fiata­lok között, többen igen fegyel­mezetlenül viselkednek, egy­mást kergetve ugrálnak felhe- vült testtel az alig 15—16 fo­kos vízbe, vagy éppen egymást dobálják a medencébe. Az ilyen eseteket a továbbiakban nem tűrjük, s ha a szükség úgy hozza, az illetőket a strand területéről ki is tiltjuk. Ettől még akkor sem riadunk visz- sza, ha egyébként kedves ven­dégről, bérletesről van szó. Igaz is: a vízzel sem szabad játszani. Értse meg mindenki, akit illet: o rendet be kell tar­tani, a saját és másoik testi épsége védelme érdekében. De az is igaz, hogy a fürdési sza­bályokból kivonatokat kellene oktató,' figyelmeztető táblákra írni, sőt, olyat is láttunk már, hogy a medence felső szélére piros színnel felfestették más városban a figyelmeztető, intő felszólításokat. Ezeket még különösebb költ­ségkihatás nélkül, házi kezelés" ben is meg lehetne oldani. Berényi István KULONVONAT LILLAFÜREDRE Augusztus 12-én külön vona­tot indít az IBUSZ Kistelek— Miskolc — Tapolca — Lilla­füredre. A részvételi díj 71 forint. Jelentkezni a művelődési ház­ban lehet. Az emberiesség és a törvények szellemében Mivel foglalkozik a konzervgyár egyeztető bizottsága? A vállalati jogászt, dr. Vá­rnái Sándort kerestem a kon­zervgyárban. Éppen szabadsá­gon volt, így helyettese, dr. Körösi László adott felvilágo­sítást. Ű a vállalati egyeztető bizottság elnöke. — Milyen esetekben keresik fel leggyakrabban az egyezte­tő bizottságot? — Amikor például nagyobb üvegeket bontanak fel, s ezek­ből valamelyik munkás fo­gyaszt, amit nem volna sza­bad, akkor kártérítés fizeté­sére kötelezik az illetőt. Amennyiben ő sérelmesnek ér­zi a hozott ítéletet, esetleg nem ismeri el, hogy ő követte Úttörőbecsületből jeles A napokban egy kislány napközis társaival a játszóté­ren játszott, s megfeledkezett arról, hogy kiskosarát letette. A gazdátlanul maradt kisko­sarat Makái Emese (Arany 'MOSAGo Sok pénzt költött a városi tanács az új utcanév-táblákra. Miután, valamennyit felszerel" ték az őket megillető helyre, kiderült, hogy csaknem vala­mennyi (tessék utánajárni!) tábla hegyesszöget zár be a vízszintessel. Néhány ilyen táblával ellátott épületet ta­taroznak. A tábla viszont ma­rad hegyesszögben. Ferdén! Egyetlen szakembernek sem szúr ez szemet? ★ Nem tudom pontosan, mi­kor készült el az új autószer­viz. Remek, a szép neon is odacsalógatja az idegent — ha éppen meglátja — nappal, de bezzeg este! Miért fektettek bele annyi sok ezer forintot, ha mégsem használják? Ilyen holt-tőkére népgazda­ságunknak még Nagykőrösön sines szüksége. Ha pedig rossz, csinálják meg — házikezelésben. Vagy „suszternak jó cipő­je” .. .? — ényi — János u, 23.), a Petőfi általá­nos iskola VI. osztályos ta­nulója találta meg és leadta a rendőrségen. A kiskosárban benne volt hűtlen gazdája neve, így meg­találták a kislányt, a kiskosár visszakerült hozzá. Hogy a kiskosár már nem gazdátlan, az Makai Emesének köszönhető, aki úttörőbecsüle­tével újabb dicsőséget szerzett vörös nyakkendőjének. Jól sikerült motorostúra Háromnapos közös motoros túrán veitek részt az MHS nagykőrösi, kiskunfélegyházi, nagykútai motoros túraszak­osztályának tagjai. Az indulás pénteken reggel 6 órakor volt, s összesen tizenkét motor és három személygépkocsi vett részt a szép kiránduláson, amelynek során megtekintették Abaliget, Har- kányfürdó. Siklós és Pécs nevezetességeit. A 600 kilométerei úton nemcsak új élményekkel gazda­godtak a résztvevők, hanem újabb értékes pontokat szerez­tek a Kilián mozgalomban. Pihenő a szekszárdi dombok alatt (Foto: Csizmadia) Egyről.., 110 voltos UNIPRESS ká­véfőzővel rendelkezem. Azaz: rendelkeznék. Ugyanis a Fémtömegcikkművek (Buda­pest X. Monori u. 1—3) nem gondoskodik arról, hogy a hálózati feszültségáttérés miatt 220 voltos betétet le­hessen kapni. Az utóbbi né­hány hónap alatt Budapes­ten, Komáromban, Győrben, Sopronban, Szombathelyen, Veszprémben, Kecskeméten, Szentesen, Miskolcon és Há­morban kerestem, de hiába. S egész véletlenül még Nagy­kőrösön sem kapható. Pedig az igaz. hogy a KERAVILL vezetője hónapok óta újra meg újra megrendeli. Hiába; nincs és nincs! El­fogyott, nem gyártják. Vagy biztosabb, ha egy új főzőt veszek 240 forintért? Nem! — akkor inkább trafót veszek 400-érí! Másról... Még nem néztem utána, de valószínű, gyengén állhat a cirokra kötött termelési szer­ződés. Azért mondom, mert a háziasszonyok, no meg az in­tézmények gondnokainak leg­nagyobb bosszúságára az ez ipari növényből gyártott ci­rokseprő csak elvétve jelenik meg a boltokban. Voltak emberek egy idő­ben, akik a sót. mások más időben a trafikárut halmozták fel maguknak. S lehetnek ma­napság esetleg olyanok, akik a cirolcáruféleségre vetették rá magukat? Én nem bánom, de akkor az illető még a más háza előtt sem söpröget- het, mert könnyen kiderül, hogy ő a halmozó. Vagy talán a pult alól lehet vásárolni? Ez viszont nem igaz! Itt csak egy igazság van: ami hiánycikk, az hiány­cikk! Be okuljunk belőle! — ényi — el a szabálytalanságot, felleb­bezhet a vállalati egyeztető bizottsághoz. — Ha a készített áruféle minősége nem üti meg a kívánt mértéket, akkor a műszakvezetőt — bizonyos százalék erejéig — kárté­rítésre lehet kötelezni, amennyiben kiderül, hogy az ő hanyagsága is hozzá­járult a sikertelen mun­kához. Már magában a hanyag mun­ka is elegendő arra. hogy va­lakit megrovásban részesítse­nek. Igen gyakoriak a fegyel­mi határozatok. Ezeknek egy része is végül az egyeztető bi­zottsághoz fut be, fellebbezés formájában.-^'Hogyan végzi a bizottság a munkát? — tettem fel a második kérdést. — A bizottságnak négy tag­ja van — hangzott a válasz. — Kettő a vállalat, kettő a szakszervezet részéről. A dol­gozók érdekeit a szakszerve­zet megbízottai képviselik. Két soros elnök van, ők. fel­váltva, egymás közt megoszt­va a munkát, vezetik a tár­gyalásokat. Az ő feladatuk a beadott panasz nyomán előké­szíteni a tárgyalást, értesíteni az érdekelt feleket, tanúkat, majd a tárgyalást is ők veze­tik. — A bizottsági tagok mind­nyájan igen élénk érdeklődést tanúsítanak a napirenden le­vő kérdés iránt. Gyakran hosz- szas vita előz meg egy-egy döntést. Végül a jogvégzett el­nök feladata, hogy összefog­lalja, milyen álláspontok ala­kultak ki a vita során, s a Munka Törvénykönyvének szellemében, a saját szaktu­dását is felhasználva, tesz ja­vaslatot az üggyel kapcsola­tos döntésre. — Gyakran előfordul az is, hogy a gyár munkásai közül azzal a kéréssel jön­nek hozzánk, hogy vala­milyen magánjogi kérdés­ben adjunk tanácsot. Ilyenkor mi igyekszünk hasz­nos tanácsokat adni, ha csak egy mód van rá, nem küldjük el felvilágosítás nélkül a hoz­zánk forduló dolgozót. A gyárban több ezer ember dolgozik. Van úgy, hogy hónapokig alig lterü! sor egy-egy bi­zottsági ülésre, máskor hetenként több tárgyalást is folytatnak. Igyekeznek a legjobb indulat­tal, az emberiesség és a tör­vények szellemében megolda­ni a vitás, vagy sérelmes kér­déseket. Tamasi Tamás Kitérőt szabályoz az állomáson Pécsi József előmunkás csapata Hartyányi Ambrus, Kovács Sándor, Szívós Ambrus a Sza­badság termelőszövetkezet tagjai 9 hold búza aratását végzik A szolnoki geofizikai mérőcsoport tagjai Szilvási Imre, Lajos Ferenc, Orvosi Gábor vízhozam méréseket végez­nek a termálvíznél (Foto: Fehér) 'ternyi Csak röviden Ötből négy Öt traktor áll ä brigádszál­láson Feketén, a Szabadság Termelőszövetkezetben. Kö­rülöttük olajos hordók, alkat­részek. szerszámok. Két em­ber derékig meztelenül dolgo­zik a gépeken. Az öt traktort azért javítja Gerecze Ambrus brigádszerelő és Hartyányi Ambrus traktorvezető, hogy amint levágják a búzát, azon­nal megkezdhessék a tarló­hántást. Az öt traktorból már négy üzemképes. Az ötödik is meg­lesz hamarosan, s kezdődhet a szántás. — KÖRÖS LAJOS, a Sza­badság Termelőszövetkezet tagja, a vállalt négy hold ga­bona aratását most végzi. Ezenkívül 1200 négyszögöl pa­radicsomot, 800 négyszögöl csemegekukoricát és 400 négyszögöl babot vállalt mű­velésre. — TÚLTELJESÍTETTE má­jusi másodvetés tervét a Dó­zsa Termelőszövetkezet 30 holddal és a 70 hold tarió- vetés-tervvel szemben száz holdat teljesítenek. — IPARENGEDÉLY nélkül kőművesmunkát végzett Ko­vács Károly (Batthyány u. 12.) kőművessegéd. A sza­bálysértési hatóság 200 fo­rintra bírságolta. — A KÖZSÉGGAZDÁLKO­DÁSI vállalat gőzfürdőjének 23 000 forint volt a második negyedéves terve, amelyet 19 200 forintra, 83,5 százalék­ra teljesítettek. — „A BIRÖSÁG HÍREI” (1962. július 17.) című cikk­ben Kovács Ambrusnéról (Vécsei u. 4.) írt közlés téves, mert a népi ellenőrzési bizott­ság által felfedett visszássá­gok felderítésében Kovács Ambrusné is segített. A böl­csőde volt két vezetőjének visszaélésében ő nem vett részt. — 40 VAGON apró megy- gyet és 24 vagon nagy megy- gyet dolgozott fel a konzerv­gyár július 18-ig. — 105 MÁZSA zöldborsót értékesített a Rákóczi Terme­lőszövetkezet szabadpiacon, 56 ODD forint értékben. Arab vő — magyar anyós A 66 éves szikár nyugdíjas még jól bírja a kaszát. 3 hol­don arat Kozma Szilárd. Nagy segítségük III. gimnazista Já­nos fiuk, aki hozzáértő kezek­kel kötözi a kévéket. „Ezt se ári megtanulni" — mondja az igyekvő gimnazista. — Több gyermekük nincs? — kérdezem Kozmánét. — Egy lányunk volt Pesten. Óvónőként dolgozott, de egy tanulmányúton levő arab ta­nárral megismerkedett és az elvitte Damaszkuszba. Már két éve asszony. Az idén hazajön­nek látogatóba — mondja a boldog mama. A IIETVEGE SPORTJA Ökölvívás: szombaton—va­sárnap Isaszegen rendezi meg a Megyei Ökölvívó Szövetség a szakszervezeti sportkörök ré­szére az egyéni bajnokság ‘ II. fordulóját. Az I. forduló után versenyzőink a 2. helyen vol­tak összesített pontjaik állap­ján. 1961-ben a Kinizsi nyer­te a vándorserleget, amelyet mostanáig őriztünk. Modellezés: Debrecenben rendezik meg vasárnap reg" gél 8 órától a nagyerdei Csó- nakázó-tavon a légcsavaros se­bességi hajómodellek orszá­gos bajnokságát.

Next

/
Thumbnails
Contents