Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-10 / 134. szám
1962. JÚNIUS 10. VASÁRNAP 9 Meddig maradnak a belgák Ruanda-Urundiban ? CSAK EGY KÉRDÉSRE VÁLASZOL JÚLIUS ELSEJÉN ALGÉRIA LAKOSSÁGA New Yorkban összeült az ENSZ-közgyűlés 16. ülésszaka, hogy foglalkozzék a belga igazgatás alatt levő Ruanda-Urundi gyámsági terület jövőjével. Az ENSZ- bizottság, amely a közgyűlés februári határozata alapján Ruanda-Urundi helyzetét tanulmányozta, egyetért azzal az állásponttal, hogy meg kell szüntetni a belga gyámságot és július elsején függetlenséget kell adni U rúnáinak. A gyámsági terület másik része, Ruanda esetében azonban kétségét fejezi ki, hogy „a helyzet politikailag megérett ttolna a függetlenség megadására”. „Óriások" és „törpék„ Ruanda-Urundi — az „óriások” (vatuszik) és a „törpék” (pigmeusok) országa — először a múlt század végén hallatott magáról Európában. Egy német utazó, von Götzen gróf expedíciójával bejárta a Victoria- és a Tanganyika-tó közötti, vulkánokkal tűzdelt területet. Terjedelmes beszámolót készített utazásáról, a sűrűn lakott területről, a két méter magas vatuszikról és az 1,20—1,30 méternyi pigmeusokról, akik a batvák törzséhez tartoznak. A törpe batvák erdőlakók és kitűnő vadászok, akik boszorkányos ügyességgel kezelt apró, mérgezett hegyű nyilaikkal az elefántot is leterítik. Von Götzen írt a terület vélt természeti kincseiről is, hangoztatva, hogy a Belga-Kongóhoz tartozó Katanga mellett fekszik. Ruanda és Urundi — a középkorból öröklött két afrikai királyság — felkeltette a német császár érdeklődését és von Götzen jelentésére ezt írta: „Érdekes!” 1384-ben a német gyarmatosítók megkezdték Ruanda és Urundi kifosztását... Tevékenységüknek az első világháborúban elszenvedett vereségük vetett véget. Ruanda-Urundi népszövetségi gyámságként belga fennhatóság alá került. A belga gyarmatosítok ravasz módon az úgynevezett „közvetett uralom” módszerét alkalmazták. Tudták, hogy a lakosságnak alig egytizedét alkotó feudális uralkodó kaszt, a vatuszi-törzs már ötszáz évvel ezelőtt leigázta az ott élő lakosságot, s a vatuszik birtokolják a földeket, nyájakat. Szolgáik a lakosság nagy részét (jelenleg több mint 80 százalékát) kitevő bahutuk, akik a közepes termetű bantu népcsaládhoz tartoznak. Egykor a bahutuk igázták le e terület őslakosságát, a gyűjtögető-vadász életmódot folytató halvákat — pigmeusokat. A százezerre becsült pigmeusok többsége ma is kőkorszak- beli állapotok között él az őserdőben. Egy részük a vatuszik rabszolgája. Adó — a lányok után A belgák a feudális uralkodórétegre, a vatuszik törzsére építették uralmukat. Igyekeztek megtartani és szembeállítani egymással a már akkor meglevő két vatuszi királyságot: Ruandát Urundival. A vatuszik a belga gyarmatosítók adóbehajtói lettek, akik cseréRUANDA-URUNDI Belga igazgatás alatt levő gyámsági terület Közép-Afri- kában, Kongó, Uganda és Tanganyika között. Területe 54 ezer négyzetkilométer. Lakossága 4 millió 700 ezer. (Ruandában 2,6 millió, U run (libán 2,1 millió. Fővárosa Ustfmbura. Jelentős állattenyésztése van, ezenkívül kávé-, gyapot- és dohányültetvények. Fejlődő wolframbányászata és néhány cementgyára belga kézben van. ben számíthattak a belga gyarmati katonaság és rendőrség támogatására, ha a lázongó bahutuk, tehát az elnyomottak ellen kellett fellépniök. Márpedig az „óriások” kíméletlenek voltak a náluknál alacsonyabb szolgákkal, s az azoknál is alacsonyabb termetű rabszolgákkal szemben. Ruanda-Urundit 1926-ban azután a belgák közigazgatásilag is egyesítették gyarmatukkal, Belga-Kongóval. Ruanda-Urundiban a belga kolonialisták meghonosították a rabszolgamunkát, s a testi fenyítést. A belga gyarmati katonák és rendőrök felszereléséhez tartozott a korbács is. Egyre magasabb adókat vetettek ki az afrikaiakra, s amelyik falu főnöke nem tudta teljesíteni az adókötelezettséget, az egész lakosság jelenlétében meztelenre vetkeztették és száz korbácsütést mértek rá... A húszas-harmincas években az afrikaiaknak még 14 éven felüli lányaik után is kellett adót fizetniök... A belga „gyámkodók” persze igyekeztek hermetikusan elzárni Ruanda-Urundit a világ elől, s akik hangot mertek adni elégedetlenségüknek, azokat a veszedelmes cece-legyek által fertőzött területekre száműzték — kényszermunkára... Még a NATO-országok- ból összeállított ENSZ-bizottsá- gok is kénytelenek voltak jelentésükben bírálatot mondani a Ruanda-Urundiban uralkodó belga elnyomásról. Vatuszik és bahutuk A belga gyarmatosítók azonban nem mondtak le uralmukról, S amikor az öntudatra ébredő afrikaiak veszélyeztették a belgák hatalmát, a régi recepthez fordultak: az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazva egymásnak uszították a különböző törzseket. 1959-ben Kongóból átdobott bandákkal megtámadták és felgyújtották a vatuszi földesurak házát, mire azok válaszul irtóhadjáratot kezdtek a jobbágyként dolgozó bahutuk ellen. A törzsi háború ürügyén azután megjelentek a belga ejtőernyősök és géppuskákkal teremtettek „rendet”. Ilyen körülmények között lépett fel a vatuszi Ruandái Nemzeti Unió Párt az azonnali függetlenség követelésével. A feudális földbirtokos vatuszik ugyanis úgy vélték, ebben az esetben — a belgák segítségével — konzerválhatnák uralmukat a jobbágy sorba taszított bahutuk felett. Ezzel szemben a bahutu Demokratikus Népi Tömörülés pártja úgy vélte, hogy a törzsi viszályok megszüntetése érdekében, s hogy a bahutuk megszabaduljanak a vatuszi törzs elnyomása alól, Ruanda-Urundit egy vatuszi és egy bahutu övezetre kell osztani. Ha így megszűnik a mostani vatuszi— belga kettős elnyomás, akkor képesek lesznek élvezni és megőrizni függetlenségüket. Ez a terv azonban egybeesik a belgák politikai elképzeléseivel. Mindenesetre ezek az állásfoglalások is bizonyítják, milyen bonyolult feladatok megoldását hanyagolta el a több mint négy évtizedes belga gyarmati uralom. Ilyen körülmények között került sor az elmúlt év őszén az ENSZ ellenőrzése alatt általános választásokra. A belgák, hogy megakadályozzák a függetlenségi erők győzelmét, ismét felszították a törzsi ellentéteket és féktelen terrort vezettek be. Nem válogattak az eszközökben, hogy eltegyék az útból a függetlenség híveit. Ruandában III. Mutarának halálos injekciót fecskendeztek testébe. Urundiban azonban a függetlenséget követelő Uprona párt aratott nagy győzelmet, j Vezetőjét, a fiatal Rwagaso- j re herceget egy usumburai vendéglőben meggyilkolták a belgák ügynökei. Helyére azonban Muhiwa herceg került, aki a függetlenség követ- j kezetes híve. Közeleg a függetlenség így érkezett el Ruanda- Urundi a függetlenség küszöbéhez. A belgák azonban még korántsem mondtak le erről a vadászterületükről, amelyet minden eszközzel szeretnének megtartani. Próbálkoznak az ország kettészakításával, hogy I azután „oszd meg és uralkodj” elvén uralkodhassanak j tovább, mindkettő felett. Kezükre játszik az ENSZ- j bizottság is, amely két ál- j Iámként Ismerte el Ruandát és Urundit. Bármivel is kísérleteznek azonban, közeledik az idő, amikor az utolsó belga katonának is távoznia kell Ruan- da-Urundiból, ahoeyan két esztendővel ezelőtt Kongóból... Sebes Tibor Vatuszi férfiak tánca Jiri Hanzelka, a híres csehszlovák világjáró a pigmeusok között A francia hivatalos lap szombati száma rendeletet közöl az algériai népszavazásról. Algéria lakossága július elsején igennel vagy nemmel szavaz a következő kérdésre: „Kívánja-e, hogy Algéria Franciaországgal együttműködő független állam legyen az 1962. március 19-én meghatározott feltételek mellett?” Az eviani egyezmény, amelyre a kérdés szövege utal, még két lehetőséget tartott fenn. Az egyik a Franciaországgal váló teljes szakításra vonatkozott, a másik pedig egy francia—algériai államközösség változatát tartotta fenn. Ezt a két valószínűtlen Öt politikai párt — köztük az Algériai Kommunista Párt vesz részt a népszavazási kampányban kérdést már elejti a rendelet. A Rocher Noirban működő népszavazási bizottság, amelynek Kadur Szator algériai liberális politikus a vezetője, öt politikai pártnak és csoportnak adott engedélyt, hogy részt vegyen a népszavazási kampányban. Az FLN-en kívül az Algériai Kommunista Párt, az eviani egyezményt támogató Blida-Mitidja-bizott- ság, továbbá az európaiakból és algériaiakból álló „együttműködési mozgalom” és az egyesült szocialista párt fejthet ki tevékenységet a szavazás előkészítésében. Valamennyi párt az igen szavazat mellett foglal állást. Az algériai ultrák tervezett pártja nem jött létre. Az „algériai néppárt” jelentkezését formai hiún1 ságok miatt vetette el a népszavazási bizottság. Fouchet francia fő- megbízott tiltakozott Messzali Hadzs pártjának kizárása elm tmicsMn FmivÁm nurDe Gaulle beszéde csalódást keltett De Gaulle elnök péntek esti rádióbeszéde meglepetést, csalódást és aggodalmat váltott ki a francia közvéleményben. Bár a francia köztársasági elnök eddig sem fukarkodott az elismeréssel, ha saját személyes uralmának eredményeiről szólt, ezúttal túltett önmagán. ,,Az öndicséret fesztiválja volt a pénteki beszéd — írja a Liberation. — Előkelő helye lett a De Gaulle-ista rendszer ön- magasztalásának antológiájában.” A francia köztársaság elnöke magának tulajdonította, hogy az algériai probléma lényegében megoldódott”. Bár De Gaulle-nak megvan a hatalma és fegyveres ereje az OAS megsemmisítésére, nem szólt arról, hogy véget vet a fasiszta terrornak, az algériai iskolák, középületek módszeres pusztításának. De Gaulle megelégedettségét és derűlátását mi sem cáfolta meg jobban, minthogy beszéde elhangzásakor aknatűz zúdult az algíri rádió épületére és az OAS banditái a „felperzselt föld” hadműveletét folytatva, éppen a negyvenedik iskolát robbantották fel a városban. De Gaulle nem ok nélkül igyekezett hallgatóit négyéves uralmának „sikereiről” meggyőzni. Beszéde befejező részében bejelentette, az alkotmány megváltoztatására készül. A tervezett reformokat csak homályosan körvonalazta, szavaiból azonban nyilvánvaló, hogy a demokrácia további megnyirbálásáról van szó. Az Elysée-palotából származó hírek szerint De Gaulle ki akarja szélesíteni a köztársasági elnök hatalmát, hogy az Egyesült Államok elnökéhez hasonló jogköre és NŐI, FÉRFI, GYERMEKFODRASZ ÉS FÉNYKÉPÉSZ Fodrász áraink: Férfi: Arcborotválás 1,70 Ft 1,50 Ft 1,30 Ft Hajvágás fazonra 3,60 Ft 3,— Ft 2,60 Ft Női: Hideg, tartós hullám 60,— Ft 55,— Ft 50,— Ft Mosás hajszárítással 5,— Ft 4,— Ft 3,80 Ft Fényképész üzletek: Abonvi Ruházati Ktsz Budaörsi Vegyesipari Ktsz Ceglédi Vegyesruházati Ktsz Dunakeszi Vegyesipari Ktsz Fóti Vegyesipari Ktsz Gödöllői Vegyesipari Ktsz Jászkarajenői Vegyesipari Kts Monori Vasipari Ktsz Szentendrei Szolgáltató Ktsz Vecsési Vegyesipari Ktsz Abonyi Ruházati Ktsz Albertirsai Vegyesipari Ktsz Aszódi Vegyesipari Ktsz Budaörsi Vegyesipari Ktsz Ceglédi Fodrász Ktsz Dunaharaszti Vegyesipari Ktsi Dunakeszi Vegyesipari Ktsz Érdi Vegyesipari Ktsz Fóti Vegyesipari Ktsz Gödöllői Vegyesipari Ktsz Gyömrői Vegyesipari Ktsz Isaszegi Vegyesipari Ktsz Jászkarajenői Vegyesipari Ktsz Kiskunlaeházi Vegyesipari Ktsz Kistarcsai Vegyesipari Ktsz Monori Vasipari Ktsz Nagymarosi Vegyesipari Ktsz Nagykátai Cipész Ktsz Nagykőrösi Fodrász Ktsz Pilisvörösvár és Vidéke Vegyesipari Pomázi Vegyesipari Ktsz Szentendrei Szolgáltató Ktsz Szigetszentmiklósi Vegyesipari Ktsz Sződliget és Gödi Vegyesipari Ktsz Törökbálinti Vegyesipari Ktsz Tápiósáp és Vidéke Vegyesipari Kts- Váci Fodrász Ktsz Zsámbéki Vegyesipari Ktsz Ktsz helyettese legyen. Miután arra nem számíthat, hogy a jelenlegi nemzetgyűlés megszavazza ezeket a reformokat, bejelentette, újabb népszavazáshoz, a „modern demokrácia” intézményéhez folyamodik. * Az államhatalom megszilárdításának szükségességét ismét a Franciaországra váró nagy feladatokkal, a „szabad világot fenyegető szovjet veszéllyel” indokolta. „A pénteken felvázolt De Gaulle-i politika — írja az Humanité — súlyos veszélyeket rejt magában, különösen nemzetközi vonatkozásaiban. De Gaulle megerősítette, hogy kitart atomfegyverkezési programja mellett, aláhúzta diplomáciájának szovjetellenes irányzatát. Amit tervez, mindenképpen ellenkezik Franciaország és a béke érdekeivel —• hangoztatja a Francia Kommunista Párt lapja. DÁN ÉS AMERIKAI egységek közös hadgyakorlatot tartanak, amelyek során Dániát a feltételezés szerint légi úton szállított katonai egységek támadják meg. A hadgyakorlatokban a szárazföldi haderőkön kívül ejtőernyősök, légi úton szállított gyalogság és légierők is részt Vesznek. OLASZORSZÁGI tüzérségi lőgyakorlaton egy gránát a kilövés pillanatában felrobbant. Egy katona meghalt, egy élet- veszélyes állapotban van, tizen könnyebb sérüléseket szenvedtek. PÉNTEKEN sikerrel próbáltak ki Cape Canaveralben egy Nike típusú kísérleti rakétát, amely húsz kilométer magasságra emelkedett, majd a kilövőhelytől mintegy tíz kilométerre a tenge.be zuhant vissza. A kísérlet célja a felső légrétegek széljárásainak vizsgálata volt. KALKUTTÁTÓL 80 kilométerre egy vasúti szerelvény kisiklott. Első jelentések szerint három ember életét vesztette, hatvanan megsebesültek. Harminc sebesült állapota súlyos A VIETNAMI NÉPHADSEREG főparancsnokságának összekötő bizottsága a nemzetközi bizottsághoz intézett levelekben jelentette be tiltakozását Collins tábornoknak az Egyesült Államok csendesóceáni amerikai haderők főparancsnokának saigoni provokációs látogatása miatt. BÉCSBEX újabb küszöbönálló áremelkedések híre került nyilvánosságra. A vendéglősök, a fogyasztókra áthárítva a nemrég lezajlott pincér- sztrá’khan kiharcolt béremeléseket, korsónként 10 gro- scticnnal emelik a sör árát. Drágább lesz a bécsi vendéglőkben a legnépszerűbb étel. a pörkölt is. Ezeket az áremeléseket e^aTror'-'Mlag már .jóváhagyta a nar’tásos ár- és bér- biznt*''-5" de még nem döntött a tejár javasolt emeléséről.