Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-05 / 129. szám

MST HEGYEM kJCíHíip 1962. JŰNIUS 5, KEDD „Öregdiákok“ búcsúja Men(hitt, ünnepélyes ,a pilla­nat az érdi újtelepi iskolában. Búcsúznak a végzős „öreg­diákok“. Az asztalfőn ül a vizsgabizottság: Pintér István­ná járási művelődésügyi osz­tályvezető, Rózsa Kálmán, a járási és Kasza Károly, a me­gyei tanács dolgozója, vala­mint Marosffy Szabolcs iskola- igazgató, Orbán Sándor és Or­bán Sándomé pedagógus. (Az igazgatónak és a két pedagó­gusnak köszönhető nagyrészt, hogy az újtelepi iskolában is megkezdődött az „öregdiákok"’ oktatása.) S most a vizsi a végeztével kihirdetik az ered­ményeket. A felső három ősz- ' tályban végzettek tanulmányi átlaga 3,5 — nagyon szép eredmény. Az ünnepség megható. A végzett nyolcadikosok nevé­ben az osztály legidősebb ta­nulója Dobos Sándor, negy­venöt éves vasutas búcsúzik, megköszönve, hogy a pedagó­gusok szeretettel és türelme­se^ foglalkoztak velük, a csa­ládi gondok miatt sokszor rosszkedvű, s munkától már fáradt emberekkel. Téri András tudósító Mind több szakmunkásra Karmincnyolsezer új szakmunkás kerül néhány héten belül az iparba, a mezőgazdasági* és a kereskedelembe - A szakmunkásvizsgákkal egyidejűleg megkezdődött az elsőévesek beiratkozása az ipariíamdó-irciézetehhe VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK — AZ AFRIKAI népek j konferenciájának accrai ól- j landó titkársága emlékiratot j nyújtott át a portugál terű- ! letek helyzetének kivizsgá- j lásával foglalkozó különle- j ges ENSZ-bizottság képviss- j lőjenek. Az állandó titkár­ság azonnali függetlenséget követel az afrikai portugál gyarmatok számára. I Az iparitanuló-intézetefobem megkezdődtek az évvégi ösz- szefoglalók és a most végző ' tanulók szakmunkásvizsgái. A vizsgák eredményeként elő- . reláthatólag több mint ! 38 000 új szakmunkás ke­rül néhány héten belül az i iparba, a mezőgazdaságba és I a kereskedelembe. Több mint j 17 000 a vasipari, négyezer az I építőipari, másfélezer a bá- I nyászati, majdnem kétezer a . mezőgazdasági szakmákban j végzők száma. Több ezren a j könnyűipar különböző ágai- j nak szískmunkáshiányán eny- j hitének, a kereskedelem pedig I 3500 új, jól képzett dolgozót I kap. j A vizsgákkal egyidejűleg j megkezdődött a beiratkozás ! az 1962/63. tanévre. Az Idén, : a múlt évektől eltérően, a vál- j Ialatok már május 15-én ; megkezdték a tanulófelvétele- I két, hogy a felvételi időt I meghosszabbítsák és több I időt adjanak' a fiataloknak ! élethivatásuk megfontolt meg- j választására. A vállalatoktól érkezett igények alapján az idén 62 000 fiatalnak biztosít­ják a szakmatanulást le­hetőséget, körülbelül hatezerrel több­nek, mint tavaly. Az ipar, a kereskedelem és a mező­Külföldi szakszervezeti vezetők dunai séta út ja A Szakszervezeti Világszö­vetség végrehajtó bizottságá­nak 25. ülésén részt vett szák­szervezeti vezetők, a végrehaj­tó bizottság tagjai, vasárnap hosszabb sétautat tettek a Du­nán. A SZOT elnöksége által rendezett sétahajózáson a kül­földi szakszervezeti vendége­ken kívül magyar párt- és ál­lami vezetők is részt vettek: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, So­mogyi Miklós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára, Sándor József, a párt Központi Bizottságának osztályvezetője, Brutyó János, a SZOT főtit­kára. A magyar vezető személyi­ségek a több órás sétaút alatt baráti hangulatban elbeszél­gettek Louis Saillanttal, az SZVSZ főtitkárával, és a nem­zetközi szakszervezeti mozga­lom más, ismert harcosaival, a szívélyes eszmecsere közben hosszasan gyönyörködtek a Dunakanyar panorámájában. A SZOT elnöksége a hajó fe­délzetén ebédet adott vendégei tiszteletére. (MTI) gazdaság igénye meghaladja az általános iskolákból kike­rülő, azon fiatalok számát, akik ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági tanulóképzés szempontjából számításba jö­hetnek. Ezért a jelentkezőket elsősorban a népgazdaságilag legfontosabb, túlnyomó rész- beú vasipari, építő- és faipa­ri, bányaipari, vegyipari és mezőgazdasági gépkezelői szakmákba 30 000 fiatalt vesznek fel. Ezekre a szakmákra való felvételekkel kapcsolatban a Munkaügyi Minisztérium fel­hívja a szülők és a fiatalok figyelmét arra, hogy az el­múlt évektől eltérően, a ma- gasépítöipari tanulókat, kő­műveseket, ácsokat, vasbe­tonszerelőket stb., ugyancsak most veszik fel a szeptember­től kezdődő tanévre. Az. épí­tőiparban ezenkívül több száz építőgépszerelő-tanuló kaphat helyet, elsősorban Budapes ten. Ezek a tanulók már a gépesített építőiparban használatos munkagépek kezelését. szerelését és javítását sajátítják el. Majdnem kétezer vájár­tanuló iratkozhat be a bá­nyaipari üzérnek környékén levő ipari tanuló-intézetekbe, többségük tanulóotthoni el­helyezést is kaphat. Ugyan­csak felhívják rá a figyel­met, hogy az idén több ta­nuló felvételére van lehető­ség a fejlődő vegyiparban is. Budapesten a gyógyszer- és gumigyárak,, vidéken első- j sorban, a nagy vegyipari üze- ! mek mellett vesznek fel több I száz tanulót. A legtöbb elsőéves tanulót a vasipari szakmában tudja l elhelyezni a Munkaügyi Mi- J nisztérium. A múlt tanévi | Az ápolt külső nem luxus! Különös meglepetés ért a minap Zsámbokon. Nem is gondoltam, hogy ilyen probléma még létezik: en­nek a háromezer lakosú községnek nincs fodrász- üzlete. A zsámboki asz- szonyok, lányok Gödöl­lőre, vagy még messzebb — esetleg Budapestre — kénytelenek utazni, ha renoválásra szorul a fri­zurájuk. Mivel ez az egyébként olcsó szolgáltatás az úti­költséggel meglehetősen megdrágul, a legtöbben csak akkor jutnak el a fodrászhoz, ha egyéb dol­guk is akad a járási szék­Aratás előtt a megyében: 45 új szovjet kombájn érkezett, elkészült a gépek „menetrendje“ Pest megye termelőszövet­kezetei, gépállomásai javá­ban készülnek az aratásra. A gépállomásokra 45 új szov­jet kombájn érkezett, ezek­kel együtt 215 aratócséplőt, 150 kévekötő -arat cigié pet és 86 rendrearatót készítenek elő a nagy munkára. A termelő- szövetkezetek tulajdonában levő 80 aratógép is kivonu­lásra kész. Ezzel a géppark­kal a tavalyinál 21 000 hold­dal nagyobb területen ,— több mint 107 000 holdon — végezhetnek gépi aratást. Minden gépállomáson elké­szült már az egyes gépek pontos „menetrendje”, s ki­jelölték a kezelőszemélyzetet. A kezelők maguk is részt vesznek a gépek előkészíté­sében, kipróbálásában, így a munka megkezdésekor vá­ratlan üzemzavar nem gátol­hatja tevékenységüket. A ter­melőszövetkezeteket tájékoz­tatták; mennyi és milyen gép áll munkába földjeiken, hogy időben gondoskodhassa­nak a szükséges segédsze­mélyzetről és a munkások ellátásáról. A fokozott gé­pesítés ellenére az idén még mintegy 75 000 holdat kézzel kell levágni, s ehhez máris megkezdték az aratócsapa­tok szervezését. (MTI) helyen, vagy a főváros­ban. i Megmondom, mi okozta a meglepetésemet: meg­szoktam, hogy ma már ) a kisebb falvakbaji is íz- i iáses boltok, csillogó ön- i kiszolgáló üzletek, mo- ; dem, hangulatos eszpresz- szók várják a betérőket. De azt hittem, hogy az eszpresszókhoz a fodrásza­ton keresztül vezet Mz út. Azt hittem, hogy előbb a legelemibb igényeket kell kielégítenünk, azután me­hetünk egy lépéssel to­vább. Legelemibb igényeken a higiénia, a testápolás irán­ti igenyeltet értem. Hi­szen manapság fodrászhoz járni vem luxus, hanem a gondozott külső. a tisz­taság elemi feltétele. Legalább i.\ arra törek­szünk, hogy azzá váljon, Feltéve, ha ebben a KIOSZ is segít... ny. é. 18 000-rel szemben az idén több mint 20 000-et vesznek fel a különböző vasipari szak­mákban. Több ezer esztergá­lyosra, kilencezer lakatosra, több száz marósra, háromezer villanyszerelőre, másfélezer kovácsra, öntőre, ezer he­gesztőre, fényezőre van szük­sége az iparnak. Esztergá­lyosnak, marósnak, lakatos­nak csaknem valamennyi in­tézetben lehet jelentkezni. A szakminisztériumok 17 600 tanuló felvételét tervezik. Itt is több ezerrel nagyobb az el- elhelyezkedési lehetőség, mint tavaly. A Könnyűipari Mi­nisztérium iskoláiba körülbe­lül 3000 ruha-, textil-, bőr-, papír- és nyomdaipari tanuló iratkozhat be. A Földművelésügyi Mi­nisztérium megyei iskolái 6600 mezőgazdasági ta­nuló felvételét hirdették meg, kertész, növényápo­ló, állattenyésztő stb. szak­mákra. | A kereskedelem eladó szak­munkásainak utánpótlására 4200 jelentkezőt várnak. A helyiiparban — tarácsi válla­latoknál, szövetkezeteknél, magánkisiparban — össze­sen 15 000 fiatal helyezked­het el. A jelentkezések már megkezdődtek, a szerződteté­sekhez július 20-áy, fognak hozzá a tanácsok ipari osztá­lyai. Az eddiginél is nagyobb gondot fordít az idén a Munkaügyi Minisztérium a lányok felvételére. Egész sor olyan vasipari szak­ma van, amely alkalmas nők­nek, sőt egyenesen női kéz­ügyességet, aprólékos pontos­ságot kíván. Ilyenek a külön­böző műszerész szakmák, va­lamint az esztergályos és a marós mesterség. Ezenkívül elsősorba-, a kereskedelem­be, a mezőgazdaságba irá­nyítják a lányokat. Az iparitanuló-intézetek jú­lius 10-én zárják le a felvé- i telt az 1982 '63. tanévre. Au­gusztus elején pótfelvételt tartanak azokban a szak­mákban, ahol esetleg nem telt be a létszám. (MTI) iKmMwssKtajswwMwmmsomB € Ceglédiek sikere A mezőgazdasági techniku- i úíok mindén évben három j végzős növendékkel képvisel- i tetik magukat az országos el- ; méleti és gyakorlati verse- ■ nyen. A vetélkedést az idén a i pápai mezőgazdasági gépész- ‘ képző intézetben tartották | meg. Ceglédről Samu János, [ Szabó János és Szebeni Benő | vett részt a versenyen. Csa- | patversenyben az első helyre i kerültek és Szabó János el­hozta az országos egyéni első­nek kijáró díjat Mindhárom hallgató ösztöndíjat kapott agrártudományi egyetemi ta­nulmányaik tartamára, ami egész éven át havi 600 forin­tot jelent és az egyetemi éveik végéig megközelíti a harminc- ötezer forintot. Kisdobost avattak Most tartotta "első kisdobos- és úttörőavatását a ceglédi gyógypedagógiai iskola. Az ünnepségen Antal József őr­nagy tartott zászlóavató be­szédet, majd a városi pártbi­zottság nevében Zsadon Mik­lós köszöntötte a fiatalokat. A zászlót a Szeszipari Vállalat KISZ-szervezete adományozta. Az ünnepség végén a szülői munkaközösség megvendégel­te az újonnan avatott úttörő­ket és kisdobosokat. «nnnrnin nm hu ii s Egységes vezetést A szocialista brigádmozga­lom már bontakozik a gyöm­rői Vas- és Fémipari Ktsz- ben. Az első brigád Horváth József vezetésével szervező­dik. A kezdeményezés re­mélhetőleg felpezsdíti majd a versenyszellemet, annál in­kább, mert Szabó Sándor csoportja valószínűleg ver­senyre kel Horváthékkal: A ktsz az év első három hó­napjában tervét csak 78,4 százalékra teljesítette. Ebben főleg a tervlebontás a ludas, ezenkívül, nem reá­lis az egyes csoportok teljesít­ményének mérése és a nor­mák körül sincs minden rend­ben. Az sem helyes, hogy az elnök és a műszaki vezető közölt gyakori a vita, a súrló­dás. Meg kell teremteni a ve­zetés egységét, megszilárdíta­ni a műszaki fegyelmet, hogy a szövetkezet mielőbb úrrá legyein az átmeneti nehézsége­ken. NAPIRENDEN A GYÖMRŐI KERESKEDELEM A gyömrői' tanács ülésén a kereskedelmi állandó bi­zottság beszámolóját vitatták meg. Kifogásolták, hogy a faluban nem lehet TV-készülé­kei kapni. Szó esett a ke­nyér minőségével kapcsola­tos panaszokról, valamint a szódavízproblémáfcról is. _ A tanácsülésen az üzlethálózat jövőjét is megvitatták. A vas­boltot szakosítják: egy ház­tartási és egy rádió-villamos­sági üzlet létesül a helyén. A Pest megyei Ruházati Bolt Vállalat megnyitja Gyomrom a leértékelt áruk üzletét, a Ceglédi Vendéglátóipari Vál­lalat pedig a jelenlegi cuk­rászdát bővíti. SZÁZNEGYVEN HÁZ ELADÓ A figyelmes járókelő Nagy­kőrösön töbtofelé találkozhat olyan táblákkal, amelyek hir­detik, hogy az állami tulajdon­ban levő ház az OTP útján, eladó. A városban összesen 140 ilyen öt szobásnál kisebb házat adnak el. hatvan, már közülük gazdát is cserélt. A részletek havonta 100—150 forintot tesz­nek ki. (Tnnepi gyűlés n munkásőröknél A Mészáros János munkásőr zászlóalj a múlt héten tartot­ta a kiképzést befejező ünnepi gyűlését, amelyen értékelték a végzett munkát. Az ünnepi gyűlésen részt vettek Arató Jenő, a munkásőrség Pest me­gyei parancsnoka, Babinszki Károly, a Ceglédi Járási Párt- bizottság első titkára és. a Nagykőrösi Pártbizottság tag­jai. Sápi Lajos, a munkásőrség járási zsázlóaljának parancs­noka, megemlékezett a mun­kásőrök egész évi áldozatos te­vékenységéről. Utána Babinsz­ki Károly ismertette a mun­kásőrség előtt álló legközelebbi feladatokat. Befejezésül a szol­gálatukat legpéldásabban ellá­tó munkásőröket oklevéllel tüntették ki. A bensőséges ün­nepség a művelődési ház szó­listáinak műsorával ért véget Rács mögött a konzervgyári cukortolvajok A Nagykőrösi Konzervgyár­ban nagyobb arányú lopás történt, a tolvajok a cukrot dézsmálták meg. A bíróság most hirdetett ítéletet ügyük­ben. A társadalmi tulajdon sé­relmére ismételten és bűnszö­vetkezetben elkövetett lopás bűntette miatt Rónaszéki Im­rét négyhónapi börtönre és 300 forint pénzbüntetésre, Marton Ferencet négyhónapi börtönre és 600 forint pénzbün­tetésre, Szakács Tibort három- hónapi börtönre, Papp Istvánt pedig négyhónapi börtönre és 600 forint pénzbüntetésre ítél­te a városi bíróság. Két sze­mélyt orgazdaság miatt pénz- büntetésre ítéltek. — A BRAZIL Országos Diákszövetség felhívására mintegy százezer brazil fő­iskolai hallgató általános sztrájkot kezdett. A diákok egyetemi reformot követel­nek. Sürgetik a diákság foko­zottabb bevonását az oktatá­si és diákjóléti kérdések eldöntésébe. Évi százhúsz forintért — Halló! Igen, itt az inárcsi Már­cius 21 Tsz! Helik István párt­titkár! — Mi újság a szövetkezet­ben? — Sok mindenről beszámol­hatnék, de talán azt említem meg, amiben termelőszövet­kezetünk megelőzte a megye többi tsz-eit. — Mi az? \ ■— Szövetkezetünk vala­mennyi tagja belépett a ter­melőszövetkezeti tagok önse­gélyező csoportjába. Most a napokban osztjuk ki a tagok­nak a kötvényeket. — Hogyan érték el ezt a szép sikert? — Ismertettük a tagság előtt a biztosítás előnyeit. Volt miről beszámolni. Tavaly csu­pán negyven tagja volt a cso­portnak és közülük négye a üdültek Balatonlellén és Pa- rádfürdőn. Különböző címe­ken többen kaptak segélyt is. — Az idei tervek? — A napokban járt kint Pánczél elvtárs az Állami Biz­tosító Pest megyei igazgatója, aki megígérte, hogy termelő- szövetkezetünk tagsága előny­ben részesül. A tervek szerint egy tag részt vesz a szovjet­unióbeli társasutazáson. A sze­gedi ünnepi játékokra mintegy 25—30 termelőszövetkezeti ta­got visznek el. Az üdültetési akcióban is több szövetkezeti tagunk vesz részt. — És mindezt mennyiért? — Az évi biztosítási díj százhúsz forint. (M. S.) Felkészültek a nyárra a földművesszövetkezetek Kétezer mozgóbolt — Meleg ételt is biztosítanak — Javuló sörellátás Közeledik az év legnagyobb mezőgazdasági munkája, az aratás. A földművesszövetke­zetek — a kereskedelm csak­úgy, mint a vendéglátóipar — alaposan felkészültek arra, hogy a nagy munka sajátos vi­szonyaihoz igazodva, ebben az időszakban is zökkenő' nélkül láthassák él a falusi lakossá­got. A napi cikkeket árusító vegyes boltok sok helyütt már a hajnali órákban kinyitnak, nap­közben zárva tartanak, s este ismét aTiáz:asszonyok rendelkezésére állnak. A nyitvatartási időt a nyári munkák idejére mindenütt a helyi földművesszövetkezeti tanácsi, illetve termelőszövet­kezeti vezetők állapítják meg. Az ellátás zavartalansága és javítása, illetve a háziasszo­nyok második műszakjának megkönnyítése érdekében, az idén a múlt évinél is ötszáz­zal több, együttesen 2000 moz­góbolt járja majd a határt. A múlt évi tapasztalatok alapján bővítik a mozgőboltok vá­lasztékát: üdítő italok, szódavíz, sör. trafikáru, cukorka, fagylalt és cuk­rászsütemények mellett, szállítást bíró és nehezen romló ételeket is árusíta­nak. Az elmúlt évben a fagylalt­nak volt a legnagyobb sikere. Ebbő] is több kerül forgalom­ba. A földvíűvesszövetkezeti vendéglátóipar 80 palackozó üzeme összesen 6 millió pa­lack hűsítő italt készít a nagy nyári munkák idején. A földművesszövetkezeti vendéglátóipari üzemek — ha igény van rá —, megszervezik a termelő­szövetkezeti tagok meleg- ételellátását is. Az idén országszerte lehető­ség nyílik arra. hogy az olyan községekben, ahol nincs nap­közi otthon, a földművesszö­vetkezeti vendéglátóipar oldja meg a gyermekek étkeztetését is. Ugyancsak az asszonyok házi munkájának megkönnyí­tése érdekében, a szokottnál több kész- és félkész ételt hoz­nak forgalomba. Sörből még ezen a nyáron is hiányra lehet számítani, bái viszonylagosan jobb lesz az el- látás, mint a múlt év azonos időszakában. Sörbői ötmillió pohárral, borból 16 százalék­kal lesz több. de egyikből sem fedezik még teljesen az igényeket. A rendkívül köz­kedveltté vált természetes gyümölcslevekbő) ugyancsak lényegesen több jut falura. mint az elmúlt évben. — KISZÁMÍTOTTÁK a ráckevei járás mezőgazdasági szakemberei, hogy a járás te­rületén működtetett TIM 2500-as öntöző berendezéssel; holdanként átlagosan 2000 fo­rint nettó többletjövedelemre számíthatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents