Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-30 / 151. szám
mss. JÚNIUS 30, SZOMBAT rwrr utóm \JCirlap 99 Melegüzemben“ — nyáron KIMUTATTÁK, hogy egy közepes nagyságú kohászati üzemből olykor egyszerre annyi hőenergia kerül a szabadba, amennyi elegendő lenne egy lakónegyed fűtésére is. A modem munkaegészségügy kidolgozta azokat a rendszabályokat, amelyeknek ismeretében eredményesen védekezhetünk a nagy forróság okozta ártalmak, az úgynevezett „hőártalom” ellen. Ezek a szabályok nyáron még fokozottabban érvényesek. Először azonban nézzük a nagy hőségben dolgozó szervezet fontosabb élettani működéseik A szervezet — hogy a külső melegtől túl ne melegedjék, verejtékezéssel vagy a felesleges hő kisugárzásával védekezik. Ha mindez nem élég, bekövetkezik a szervezet túlmelegedése. Fokozatosan emelkedik a test hőmérséklete, majd ezzel párhuzamosan a beteg nyugtalan, ingerlékeny, zavart lesz, majd feje fáj, szédül. Mindez végül hőgutához vezethet. A verejtékezéssel nemcsak az izzadtság formájában kikerülő vizet, hanem konyhasót is veszít a szervezet A víz- és sóveszteség , miatt a vér besűrűsödhet s a vérkeringés nehezebbé válik. A nyári melegben — de egyébként is — a melegben dolgozók legegyszerűbb védekezése, ha gondoskodik a víz- és sóveszteség pótlásáról. Ez különösen akkor fontos, ha a verejték mennyisége egy embernél naponta meg- Jjaladj^ az öt üterfc - «------ ■ R endelet írja elő, milyen munkahelyekre kell sótartalmú védőitalt adni a dolgozóknak. A meleg munkahelyieken legmegfelelőbb a 0,1 százalékos, tehát literenként 1 gramm konyhasót GYERMEKREJTVENY Eszperente rejtvény III. Pajtások! Tudjuk, hogy az eszperen te rejtvény szavaiban csak í egyforma magánhangzók szerepel- í hetnek. Mai rejtvényünkben újabb ^ egyforma magánhangzók vannak. í A K> Megérkeztek Nagykáta olasz vendégei Mint arról már hírt adtunk lapunkban, Nagykáta és az 6 olaszországi Alfonsine városka vezetői és lakói között több éve í tartó baráti levelezés áll fenn. Most ez a barátsáa eleven í tartalmat kapott, Nagykáta vezetőinek meghívására tegnap es- ? te Budapestre érkezett Alfonsine kilenctagú küldöttsége. A kül- i döttséget Ram belli Oreste, Alfonsine polgármestere vezeti. Tag- £ jai: Stefani Primo helyettes polgármester, Errani Guido ta~ % nácstitkár, valamint Bordini Benedetto, Servidei Lorcuco, % Baldrati Wiliam, Nicoli Pasquale, Contrarini Antonio és Pat- $ tuelli Luigi. A vendégéket a pályaudvaron Szabó Sándor. a $ megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte. /. ------------------------ " ■ fyt egyszer, Skóciában egy Í-J gazdag nemes úr. Temérdek pénze, sok földje és nagy szolgahada volt, de még többet és még többet szeretett volna, mert mindene volt a pénz, az arany. Egyszer, amidőn elindult vásárolni, betért egy nagy áruházba, s pár lépésnyire az ajtótól valami csillogást látott a földön. Azonnal észrevette, hogy a padlón egy aranypénz hever. Abban a pillanatban, ahogy a gazdag úr a földön heverő aranypénzt megpillantotta, erőt vett rajta az arany utáni sóvárgás, és elhatározta, hogy a pénzdarabot megszerzi, ha törik, ha szakad. Fogta hát a kesztyűjét és egy hanyag mozdulattal reáejtette az aranyra, majd lehajolt és megpróbálta felvenni a kesztyűvel együtt az aranyat is. A kesztyűt sikerült is felvennie, de az arany, legnagyobb megdöbbenésére a földön maradt. Gondolkozott, mit is tegyen, mert úgy érezte, belebetegszik, ha a pénzt nem tudja megszerezni. Mászik csellel próbálkozott hát és leejtette a zsebkendőjét. Lekuporodott, hogy felvegye a kendőt és vele együtt az aranyat is, de érezte, hogy nem bírja. Valami bűvös erő nem engedte felemelkedni az aranyat a padlóról, s mikor felállt, ismét csak az üres zsebkendő volt a kezében. Az aranypénz meg, mintha csak incselkedne vele, vidáman csillogott a padlóról. Ez már valami varázslat — bosszankodott a gazdag skót úr —, s elhatározta, hogy ő pedig megszerzi az aranyat, ha addig él is, s mérgében a mai nap 1962. június 30, szombat Pál napja. A nap kél 3.50, nyugszik 19.45 órakor. A hold kél 2.42, nyugszik 18.09 órakor. Várható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, szórványosan futóesőkkel. Időnként élénk északnyugati szél. Hűvös idő. — MA DÉLELŐTT harminckét tagú, egészségügyi dolgozókból álló szovjet turistacsoport látogat a megyei tanács Semmelweis kórházába. A szovjet turisták részt vesznek a Semmelweis-emlékünnepségen is. — GÉPESÍTETTÉK a lucerna betakarítását a valkói Űj Élet Termelőszövetkezetben a kaszálástól egészen a kazlak rakásáig. Az első kaszálás tíz és fél mázsa átlagtermést adott holdanként. — FORRADALOM A JUNTÁK FÖLDJÉN című riportsorozatunk a mai számból anyag torlódás miatt kima- maradt. — PÓTKOCSIS BUSZOKAT állított be a MÁV AU T a Gödöllő—Isaszeg—Dány községek közötti autóbuszforgalomba. A közlekedés így kényelmesebbé vált. ..wvA .VASUTASOK szakszervezetének Pest—Nógrád megyei bizottsága pénteken megtárgyalta a fűtőházak újítómozgalmának helyzetét. Napirenden szerepelt a váci fűtőház is. A megyebizottság határozatot hozott, amelynek értelmében meg kell javítani az újítási munkát, fokozni kell a propagandát és népszerűsíteni kell az újítókat, továbbá minél több tapasztalatcserét kell szervezni — BÄNYAFÄT, bányadeszkát, bányapillért, par- kettfrízt gyárt a visegrádi gépjavító üzem. Évenként 1300 köbméter anyagot dolgoznak fel, amelyet a környező erdőkben termelnek ki. — KÜLÖNVONATINDUL Nagykőrösről és Ceglédről Sopronba, a műemlékek városába, július 29-én, vasárnap. Az egynapos városnézés részvételi díja 98 forint. Az út szervezői kérik, hogy mindazok, akik részt akarnak venni ezen a városnézésen, mielőbb jelentkezzenek a ceglédi művelődési házban; — MOSDÖT ÉS ÖLTÖZŐT építenek Gödöllőn a MÁVAUT szerelőműhelyének dolgozói részére. — ELEKTROMOS parancsjelző és továbbító berendezést szerkesztettek a váci hajógyárban. Az új berendezés segítségével a hajó parancsnoka a kormányfülkéből közvetlenül irányíthatja a gépház munkáját. — A GOMBAI PATAK szabályozásával kapcsolatban műszaki bejárást tartott a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság és a Tápió-Hajta Vízgazdálkodási Társulat. A szabályozással egyidejűleg tervbe vették a község határában levő elmocsarasodott terület kiszárítását is. — SZAZÖTVENNÉGY hízott sertést adott át az első félévben az AllatforgaJmi Vállalatnak a nagykőrösi Hunyadi Termelőszövetkezet. A tsz a második félévi szerződési kötelezettségének teljesítéséről is gondoskodott: 106 újabb sertést kezdtek ei hizlalni. — MÁSFÉLMILLIÓ forintot nyernek az idén zöldség- termeléssel a Törökbálinti Állami Gazdaságban. Csak a várható öt vagonnyi borsótermésért negyedmillió forintot kapnak. — SZÉP EREDMÉNNYEL zárult Abonyban az első félévi felvásárlás.. Ugyanis baromfiból a szerződéses meny- nyiség közel két és félszeresét, szarvasmarhából és tejből pedig másfélszeresét adták át az abonyiak az állami felvásárlási szerveknek. Néhány cikkből azonban lemaradás mutatkozik Abonyban — remélhetőleg mér nem sokáig. — SZOVJET vegyipari dolgozókból álló turistacsoport látogatja meg július 7- én a váci Forte-gyárat, — A NAGYKŐRÖSI MÉH Vállalatnál tavaly 170 mázsa papírt gyűjtöttek az egész év folyamán — ezzel szemben az idén már hétszáz mázsa az eredményük. A tavalyi 50 mázsa ronggyal szemben most 140 mázsánál tartanak. — MEGKEZDTÉK az építőanyagok kiszállítását a gödöllői Munkácsy Mihály utcai általános iskola építkezésének színhelyére. A korszerű, nyolctantermes iskolában 1963—64-ben kezdik meg az oktatást. Szétválasztottak egy sziámi ikerpárt A franciaországi St. Denis kórházban műtéttel szétválasztották egy napszámos család „sziámi Ikreit". A két kislány; Francoise és Isabelle, a fejénél volt összenőve. A szétválasztás helyére az anya bőrét ültették át. Az Ikrek állapota a műtét után kielégítő. Az orvosok véleménye szerint azonban csak néhány hét múlva dől ei véglegesen, sikerült-e mindkét kislányt megmenteni. A szülők négy másik gyermekükkel együtt egy kiselejtezett autóbuszban laknak. St. Denis kommunista polgármestere lakást utaltatott ki a Iádnak. (MTI) 407-es Moszkvics, kitűnő állapotban, igényesnek eladó. Megtekinthető: Bp.t Gyulai Pál o. 9. Pásztor. <30 A rádió és a televízió mai műsora lünk hallgatóinknak. 15.00: Operakalauz. 16.05: Rádiójáték. 16.56: Két operettkeringő. 17.10: Verses összeállítás. 17.25: Ének. 18.05: G-lier: a vöröshadsereg — nyitány. 18.15: Láttuk — hallottuk. 18.35: Könnyűzene. 19.35: Beszélgetés Varga László egyetemi adjunktussal. 19.50: Verbunkosok. 20.23: Wagner: a Rajna kincse. TELEVÍZIÓ 17.30: Tanszékről tanszékre ... A kulturális seregszemle egyetemi és főiskolai vetélkedőjének döntője. 19.00: Lányok, asszonyok . . . 19.30: TV-híradó. 19.45: Hétről hétre... ?0.00: Vidám este Rátonyi Róbertul • • . 21.30: Kék rapszódia. Amerikai film. I. rész. 22.40: Hírek. TV-híradó ismétlése. ni szoktak, ez nem helyes! j Munka közben enni ugyan- ^ csak helytelen! A zuhanyozás $ akkor a legüdítőbb, ha a víz ^ hőmérséklete 2 perc alatt vál- £ toztatható 30 és 21 fok kő- ^ zött. Melegebb víz, vagy hosz- szantartó zuhanyozás ájulást J okozhat! Az otthoni pihenést is meg- felelően kell kialakítani. Kü- í Ionosén fontos ez kánikula- \ ban. összefoglalóul: legyünk fe- ; gyelmezettek a vízivásban, J fogyasszuk el a sós védőitalt,; szánjunk kellő időt a pihe-; nésre. í ! Dr. Merő Endre, Országos Munkaegész- ! ségügyi Intézet, Budapest\ NW\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^\\\\\\\V. ' í ^ ALBERT BERGERON kana- \ ^ dai favágó 30 év alatt 106 li-j ^ tér vért adott, ö a világ egyik j ^ „legbőkezűbb” véradója. Az \ ^ emberi szervezetben körűibe- j ^ lül öt liter vér van, követke- I zésképpen Bergeron 21 ember l í számára adott teljes vérmeny- l | nyiséget. EGY NYUGATNÉMET cég l ^ műanyagból készült kulcsokat i ^ hoz forgalomba. Előnyük, j ^ hogy jóformán teljesen zajta- j ^ lanul nyitják a zárakat és lé- ; ^ nyegesen könnyebbek a fém- j ^ bői készült kulcsoknál. | A FEKETE-TENGERBEN i < Körülbelül 500 000 delfin éi, i g mindegyikük naponta legalább i £ 5 kiló halat eszik. így tehát a i 2 delfinek nyolcszor annyi ha-; í lat falnak fel, mint amennyit i í a fekete-tengeri államok együt-1 á tesen halásznak, i VÍZSZINTES: 1. Valaminek az; egyensúlya — ismert idegen szó- j val. 7. Szándékozik. 8. Ezen a na-! pon. 9. Levehető függő zár. 10. A! statisztikusok gyűjtik. 11. Rangjel- j ző. 12. Szülő. 13. Lakások tartozé-; ka. 16. Megy-mendegél, távirati; szóval. 16. Ilyen orvosság is van. j 21. Mint a vízszintes U. sor. 22. j Játékszer. FÜGGŐLEGES: L Orosz. népi: pengetős hangszer. 2. Nem tud továbbjutni. 4. Érett gabonát vág. 5. Sonka Misi. 6. Nem hagy békét neki. ii. Félig apad? 12. AAAAAAAAAAA. 14. Bál ugyancsak a távírdában! 15. Észak-afrikai nép. 17. Hüvelyes. 19. Francia névelő. 20. S., A. Pajtások! A mai rejtvény vízsz. 18.. függ. l. és 3. sorainak megfejtését írjátok le egy levelezőlapra és I960, július 9-ig küldjétek be a szerkesztőséghez, a helyes megfejtők részt vesznek a július havi jutalomsorsolásban. Az 1962. június 16-i rejtvény helyes megfejtése: Kandó Kálmán, a júhius havi nyertesek névsorát a jövő szombati számunkban közöljük. ^\\\\\\\\\\\\\« KERÉKPÁR Elöl fut az egyik, Kergeti a másik. Nem fáradtak mégsem, A két kerék játszik. Kipirult kisfiú Üldögél középen. Szemei az égen, Fütyörészik szépen. Darázs Endre Autóval — motorral Az aranypénz Angolból fordította: Pfeifer Vera karján tartott kiskabátját dob- \ ta le a földre. J imyira vágyott az arany- \ AL pénzre, hogy a hiábavaló \ kísérletezéstől és a mohó vágy l okozta izgalomtól már a ve- \ rejték csurgóit róla. Éppen a \ kiskabát után igyekezett le- I hajolni, amikor gyenge érin- : tést érzett a vállán. Harago- i san fordult meg — mert: semmi kedve nem volt ab-: bahagyni a pénzvadászatot \ s látta ám, hogy egy I világoskék egyenruhás, kis i kereksapkás liftesboy áll mö- i götte. A gazdag úr bosszúsan szó- \ Utotta meg: „Mit zavarsz fiú, i mikor látod, hogy milyen nagy bajban vagyok. Leejtettem egy aranyat, de ettől a csúf, ködös időtől fáj minden tagom, ezért nem vagyok képes azt felvenni. Ha te rendes lennél, igazán segíthetnél nekemr — Szívesen segítenék uram, ha ez tényleg az ön aranya lenne —, de megbocsásson, azt kell mondanom, hogy téved, mert ez soha nem volt az ön aranya. Ezt az aranyat eddig 32 ember próbálta felvenni, akik éppen olyan kapzsink és pénzsóvárak voltak, mint 6h. Az én gazdám tréfás ember, s így önök mindannyian becsapódtak. Így talán majd megtanulják, hogy nem mindig lehet munka nélkül pénzhez jutni — és legfőképpen nem lehet és nem szabad eltulajdonítani, ami a másé!” / gy beszélt a kis liftesfiú a kapzsi, gazdag úrhoz, aki megszégyenülten sompoly- gott ki az áruházból, ahol olyan kemény leckét adott büszkeségének és pénzsóvárgásának a padlóra ragasztott tréfás arany. " I Múltkoribban arról írtunk, hogy M mit vigyen magával a í nézzük meg rajzokban, hogyan öltözzenek í azok, akik többnapos kirándulásra, vagy szabadságra mennek — autóval, motorral. j A vakációhoz hozzátartozik a jókedv, a vidámság, a “sza-í badabb mozgás. De ez csak akkor lehetséges, ha megfe- S leloen öltözünk hozzá. í Nézzük meg az egyes képeket. Bár nem mindenki mászik' fara, mégis kényelmetlen a szűk szoknya a felcsúszott blúz-í zal. Helyette a 7-es képen látható pantallót, könnyű halász- í blúzzal — vagy aki nem szereti a nadrágot — az a 6-os raj- í ; zon látható szoknyát hordja. Motorhoz legcélszerűbben az 5-ös számú nő öltözött. Bal-: ;,on félkabát és fejkendő van rajta. Jól véd portól, széltől. j A 2-es rajzon jól láthatjuk, mennyire előnytelen a tré- j : ningruha. Hagyjuk meg tehát otthonra, takarításhoz, vagy a ‘ : sportpályára. A 3-as képet ne utánozzuk. Fodros ruhát, i ; gyöngysort ne vegyünk fel az útra. Jobb helyette a nadrág vé- i j kony felsőrésszel. így öltözve csinosak és főleg célszerűen öltözöttek le-í í szünli. KOSSUTH-RADIÖ 8.10: Színes népi muzsika. 8.50: Lányok, asszonyok. 9.10: Zenekari muzsika. 10.10: Mesemondó kis tarisznya. 10.30: Operettrészietek. 11.00: Irodalmi karikatúrák. 11.30: Könnyűzene. 12.15: Operarészletek. 13.00: Versek. 13.15: Szív küldi szívnek. 14.00: Mit olvassunk? 14.15: Beethoven-művek. 15.10: Előszóval — muzsikával. 16.50: Hét nap a külpolitikában. 17.10: Köny- nyüzenei híradó. 17.50: Balia Anna írása. 18.00: Nótaszó. 18.15: Ének. 18.35: Gondolat. 19.15: Szimfonikus zenekar. 20.20: Jót nevettünk! 22.47: Tánclemezek. PETÖFI-RABlO M.K: Fotoamatőrök Btperce. M.20: Cigánydalok. 14.45: Válaszotartalmazó védőital. Célszerű az italt szénsavval ízesíteni, mert a szénsav elfedi a sós ízti HÁROM FONTOS SZABÁLY: 1. A védőitalt csak azok kapják, akiknek a munkája valóban megkívánja. 2. A sótartalmú védőital nem üdítő ital, hanem arra szolgál, hogy pótolja a szervezet víz- és sóhiányát. 3. A helyes ivástempó: gyakran igyunk keveset, nem pedig ritkán túl sokat. Súlyos tévedés, hogy az alkohol fokozza a munkabírást. Ellenkezőleg: csökkenti! Nem beszélve arról, hogy az alkoholivó fokozottabban érzékeny a hő- ártalommal szemben, mert azi alkohol a szerveret terme-: sretes hőszabályozó béren-: dezését károsítja. A védőruhák használata, ál- j tálában a megfelelő öltöz- \ ködés a védekezésnek szin-1 tén fontos módja. Meleg j munkahelyen a nagy hő- j mérsékleti különbség miatt j nagyobb a meghűlés vészé- j lye: erre is ügyelni kell az i öltözködésnél, illetve ruha- j váltásnál. MEGFELELŐ PIHENÉS-1 SEL a szervezet nagy meg- i terheléseket is képes káro- j sodás nélkül elviselni. A pi- i henőhely klímája legyen kel- ; lemes. A kényelmi berendezések között legfontosabbak: a célszerűen kialakított nyug- székek és zuhanyozók. Milyen a célszerű nyug- saék? A fej és a térd nagyjából ugyanabban a magasságban légyén — ez pihenteti leginkább az izmokat és ízületeket és így hárul a legkisebb megterhelés a vérkeringésre. A pihenőhely elkülönítése a munkahelytől igen fontos. Pihenés közben általában eniS\^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\V\\\v