Pest Megyei Hirlap, 1962. június (6. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-23 / 145. szám
1962. JÚNIUS 23, SZOMBAT FEST megyei Fóti kilátások Szép termést ígér a paradicsom - Jól halad a növényápolás - Készülnek az aratásra Remeg a levegő a forróságtól. dél sincs még, de lehet már vagy 30 fokos meleg. Főt határában a haragoszöld paradicsompalánták mohón szívják magukba az éltető fénysugarakat. A júniusi nap meg mintha csak pótolni akarná eddigi mulasztását, cseppet sem fukarkodik. ' Kóczián Antal, a Vörösmarty Termelőszövetkezet elnöike, elégedetten törli meg gyöngyöző homlokát, mert bárhogy nézzük is, most az egyszer jól jön ez a meleg. Kell már nagyon a fény a növényeknek, hadd segítse csak elő a kloro- fálképződést. Szerencsére, mostanában gyakrabban hullik egy kis csapadék is, tegnap is esett, most is gyülekeznek már a zivatarfelhők, arról Göd felől. Milyenek a terméskilátások, van-e elég munkáskéz, hogyan megy a munka, kiosztották-e a területeket, mit várnak a paradicsomtól, hozzáfogtak-e már a rétek kaszálásához — ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk a tűző melegben, Fót határában, a kalászosok közti dülőúton. Kó- caián Antal a szűkülő árpára mutat. — Hát bizony, ami a termést illeti, sajnos, nem éppen a legjobbak a kilátások. Rossz volt az idő, a hideg bizony nem használt sem a kapásoknak. sem a kalászosoknak. Óvatosan terveztünk, és ahogy számítgatjuk, a legtöbb növényféleségből örülünk, ha meglesz a tervezett. Milyen a kukorica? Hát ez is magán viseli még a mostoha időjárás nyomait. Helyenként ugyan elég szépek a táblák, s most a tagokon múlik — az időjárás mellett —, hogy pótolják a természet okozta esetleges kiesést. Néhány hold van már csak hátra a kézi kapálásból, mire ezek a sorok napvilágot látnak, addigra be is fejezik. Annak idején, a közgyűlésen, a területvállalás mellett szavaztak a fóti szövetkezeti gazdák, s néhányukat kivéve elmondható, hogy a vállalt területet lelkiismeretesen meg is művelik. A burgonyát például mind az ötven holdat elvállalták, úgyszintén a 350 holdnyi kukoricát is. Az elnök némi büszkeséggel újságolta, hogy 250 hold kukorica közé ültettek a tagok köztes babot. Néhány nevet is feljegyeztünk azok közül, akik ezekből a munkákból a legderekasabban kiveszik a részüket. Például a sikátori részen a Szabó-dinasztia tagjai különösen jól dolgoznak. Elek György és munkacsapatának jó munkáját a kopolyai részen kiültetett szép paradicsom dicséri. Kísérletképpen öt holdon ültettek az idén juliskababot és öt holdon zellert. Azok a családok, akik ennek a területnek a gondját viselik, szintén megérdemlik a dicséretet. — Probléma? No. persze, az is akad nálunk — folytatta aztán Kóczián Antal, amikor egy nagy- lombú fa alá letelepedtünk. — Akadnák olyanok is a tagok között, akik nem tartják be adott szavukat. Néhány an azon az emlékezetes közgyűlésen kijelentették, hogy inkább a hagyományos munkaegység alapján dolgoznak, nem vállalnak területet. Igen ám, csakhogy most munkaegységre sem akarnak dolgozni. Itt van például Schilingi Sándor, vagy Varga István, akik mellesleg még tanácstagok is és csak rossz példát mutatnak. Persze, a szövetkezet is úgy becsüli majd meg tagjait, kire hogyan számíthat a nagy munkák idején. Ezen a beszélgetésen sok mindent megtudhattunk még a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezetről. Ha akadnak is, akik húzódoznak a munkától, a tagok többsége most már rendszeresen részt vállal a közös teendőkből. A rendszeres előleget is megkapják, minden munkaegység után kilenc forintot. Az esetleges várható terméskiesést a növénytermesztésben az intenzívebb állathizlalással akarják pótolni. A takarmány ? Hát bizony az nagy gondot jelent ebben a szövetkezetben, különösen a télies tavasz után. Gondos beosztással azonban az elmúlt évet is kihúzták, átteleltették az állatokat, most is vigyáznák a porciózásra. Megkezdték a rétek kaszálását, s minden tenyérnyi helyről levágják a takarmánynak való füvet. Mi foglalkoztatja leginkább most a fóti termelőszövetkezet vezetőit? Természetesen a közelgő aratás. Elkészítették már a kampánytervet, beosztották az arató és a cséplő munkacsapatokat, ügy tervezik, hogy az árpát július 5-e körül kezdik vágni. Körülbelül 1400 hold gabona vár le- aratásra. s ebből gépi erővel 1100 holdat takarítanak be. Nyuka Sándor hatvan tagú kaszás csapata nem fél a várható nagy munkától. Tavaly a gabonabetakarításton a harmadik helyet szerezte meg a fóti termelőszövetkezet, az idén, ahogy Kóczián Antal mondta, búcsúzásként, feljebb szeretnének kerülni. Rajtuk múlik. (sp) AZ ÖTÉVES HELYIIPAR-POLITIKAI TERV lémához való hozzáállásban. Az illetékeseknek ki kell lépniük a szűkkörű „iparpolitikából”, a tanácsnak és a tanács vállalatainak az élet diktálta igényekhez kell al- kalmazkodniok. •A KISZÖV és a ktsz-ek is forduljanak arccal a mindennapos szükségletek felé. Az irányelvek elfogadása után minden faluban fel kell 'kutatni a helyi lehetőségeket a javítószolgáltatások tökéletesítésére és kiterjesztésére. Ennek részletkérdéseit meg lehetne beszélni a helybeli kisiparosokkal, a nyugdíjasokkal, és mindazokkal, akiknek van hozzá kedvük' és szakértelmük. A beható vita után a Pest megyei Tanács és a Hazafias Népfront megyei bizottsága a tervjavaslatot elfogadta. Egyben utasította az iparpolitikai bizottságokat, hogy évente kétszer értékeljék a terv végrehajtását. Bizonyára minden háziasszony örül majd a határozat ama pontjának, amely kimondja, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottságának gondoskodnia kell a megyében egy mosoda- vegytisztító vállalat létrehozásáról. Az. első napirendi pont után az együttes ülés meghallgatta a mandátumvizsgáló bizottság jelentését, majd annak nyomán beiktatta megyei tanácstagnak Lipták Istvánt Dánszentmiklósról, aki a május 6-i pótválasztásokon nyerte el a szavazók bizalmát. Miután az ötéves megyei iparpolitikai terv megvitatása a tervezettnél sokkal hosszabb ideig tartott, az együttes ülés úgy határozott, hogy a megye mezőgazdaságának ötéves fejlesztési tervét ezúttal nem tárgyalja meg. E napirendi pontnak megtárgyalását a jövő péntek reggel 9 órakor ismét összeülő együttes ülésre halasztották, s ezzel az ülést elnapolták. F. A. Járási s&ánióverseny a tárnoki Lenin Tsz-ben A Budai Járási Tanács mezőgazdasági osztálya június 22-én jól sikerült szántóversenyt rendezett a tárnoki Lenin Tsz gazdaságában. A versenyen képviseltették magukat a járási pártbizottság, továbbá a megyei és járási tanács mezőgazdasági osztálya, valamint a járás termelőszövetkezetei. A Budai Járási Pártbizottság és a járási tanács részéről Karlik András, vb-elnökhelyettes üdvözölte a szántóversenyen részt vevő traktorosokat, a hivatalos szervek képviselőit és a megjelent vendégeket. Rámutatott a szántási verseny jelentőségére és arra, hogy a jó munka megbecsülésével a traktoros foglalkozás a fiatalság számára vonzóvá vált. A szántóversenyré — amely ez évben az első volt Pest megyében — a termelőszövetkeKinek jó ez így? Előre kell bocsátanam, hoigy Kiss Andrásné hangjában nyoma sem volt a panasz zöngéjének, amikor felsorolta a tizenegy társadalmi funkcióját. Sőt, olyan érzésem volt, hogy természetesnek tartja ezt a helyzetet, mert kommunista létére úgy érzi, kötelessége mindent elvállalnia, amivel megbízzák. Ujjain számlálta a tisztségeket: a tápiószelei' Keleti Fény Tsz-ben tagja a vezetőségnek és a szociális bizottságnak, a nőbizottság elnöke, s a szocialista címért versenyző asszonybrigád vezetője. Tagja a községi nőtanács vezetőségének, a bolt- bizottságnak, a földműves- szövetkezeti felügyelő bizottságnak, s az iskolai szülői munkaközösség elnöke. Aztán, hogy a járás se maradjon ki: FJK felügyelő bizottsági tag, földművesszövetkezeti küldött és a járási nőtanács vezetőségi tagja. „Mellesleg’“ négygyermekes anya, háziasszony, maga műveli a vállalt területét és a háztáji földet! De hát ki a hibás abban, hogy ennyi mindent raktak a vállára? Kisebb mértékben ő maga, mert nem tudott nemet mondani. De nagyobb részt azok, akiknek nem tudott nemet mondani. Akik — hasonlóan a rossz gazdához — arra a lóra raknak újabb terheket, amelyik húz. Akik még mindig nem értik a pórt és a tömegek kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatának lényegét, a pártmunka új stílusát. Szó se róla, könnyebb tizenegy különböző megbízatást egy embertől számon- kémi, mint tizenegytől. Kényelmesebb megoldás a kipróbált mozgalmi embert elhalmozni feladatokkal, mint friss erőket kapcsolni a párt- munka áramába, új társadalmi aktívákat nevelni. Nem kutattam, hogy ennyi elfoglaltság mellett mennyire képes Kiss Andrásné eleget tenni agy-egy megbízásának. Inkább azt firtatom: szükség van-e erre? Any- nyira szűkében vagyunk a tevékeny, a közügyek iránt érdeklődő, segítőikész embereknek, hogy ennyi áldozatot kell követelnünk egy- egy kommunistától? Nincs rá szükség! A Keleti Fény Tsz-ben legalább harminc olyan asszony van, akikre a nőbizottság számíthat. Miért ne vehetne részt közülük valaki a boltok ellenőrzésében, vagy a tsz szociális bizottságának munkájában? Miért ne tölthetné be más a szülői munkaközösség elnöki tisztségét? Hol van az előírva, hogy csak az lehet járási fmsz-küldött, akinek ezenkívül még két funkciója van a földművesszövet- kiezetben? Kinek jó az. hogy Kiss Andrásné hajnalban kél és késő estig lohol, szalad, hajszolja magát? Senkinek: sem neki, sem a családjának, sem a pártnak. Legfeljebb azoknak, akik kényelemszeretetből, bizalmatlanságból, vagy más okból, agyonhaknazták funkciókkal ny. é. zetekből tizenegy, az állami gazdaságokból tíz, a gépállomásról négy szántótraktoros nevezett be. Lemmel Kálmán, az országos szántóverseny-bizottság főtitkára ismertette a versenyszabályokat. Ezután megadott jelre a 22 traktoros megkezdte a szántást. A versenyzők munkáját pontozás alapján pártatlan szakemberek bírálták el. A végzett talaj munka jó minősége szerinti értékelés alapján a bíráló bizottság döntése a következő: első helyezett Kerkuska Imre, az Érdi Gépállomás traktorosa, aki a járás legjobb szántó traktorosa címet nyerte el. Jutalma: érem, oklevél és egy rádió. Második helyezett: Árvái Sándor, a Törökbálinti Kertészeti Kutató Intézet traktorosa. Jutalma: érem, oklevél és fényképezőgép. Harmadik helyezett: Onestyák Gábor, az Érdi Gépállomás traktorosa. Jutalma: érem, oklevél és karóra. Negyedik helyezett: Nagy Péter, az érdi Búzakalász Tsz traktorosa. Jutalma: egy karóra. A jutalmakat Prezenszki Gábor, megyei főmezőgazdász, az okleveleket pedig Mátyus Vendel, a járási KISZ-bi- zottság elnöke adta át a nyerteseknek. A díjak kiosztása után a versenyzők és a vendégek közös ebéden vettek részt, majd a járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetősége a szakemberek részére határszemlét, majd aratási és cséplési munkaszervezéssel kapcsolatos tapasztalatcserét tartott. Fehér Aladár A PÁRTÉLET HÍREI TÖBB JÁRÁSI pártbizottságon kopogtattunk: vajon ezekben a napokban milyen fontos tennivalók foglalják el a pártbizottság tagjait? Bár valamennyi járásban sajátos feladatok hárulnak a termelőszövetkezetekre, községekre, mégis mindenütt azt a választ kaptuk: a legfontosabb tennivaló a mezőgazdaság segítése. A nagykátai, a szobi, a ráckevei, az aszódi és a többi járásban is a napokban tartják a kommunista szervezetek taggyűléseiket, amelyeken a nyári munkákra való felőkészülést, a növényápolást, a betakarítás mikéntjét beszélik meg. Tápiószöllősön, Tá- piógyöi-gyén, Újszilváson már meg is tárgyalták az intézkedési tervet: hol van szükség kombájn- és hol kéziaratásra. A pontos terv segíti a munka elvégzését, ezért más községekben is ezekben a napokban fogadják el az intézkedési terveket. Másik fontos tennivaló az őszi küldöttválasztó taggyűlések és pártértekezletek előkészítése. A ráckevei és a nagykátai járási pártbizottság például június 28-i végrehajtó bizottsági ülésén tárgyalja meg az irányelveket, hogyan szervezzék és készítsék elő a választásokat. A szobi járásiban június 30-án beszélik meg a küldöttválasztó taggyűlések lebonyolításának tervét. Minden járásban azt tartják követendőnek, hogy a küldöttválasztó taggyűlések és pártértekezletek előkészítése idején is a termelés zavartalan menete legyen a cél. Az ipari pártszervezetek a terv teljesítéséért, a mező- gazdasági alapszervezetek a nyári munkák sikeréért, a hivatali kommunisták pedig a gyors. humánus ügyintézésért szánjanak síkra. Az egész pártmunkában előtérbe kerül a szocialista tudatformáló, nevelő munka. Ehhez gyűrkőz- nek a kommunisták. ★ A NAPOKBAN az Aszódi Járási Pártbizottság tagjai Galgamácsára látogattak, ahol bizonyos lemaradás volt a növény ápolási munkában. A pártbizottság- tagjai felkeresték a termelőszövetkezet tagjait, beszélgettek problémáikról. A beszélgetés eredményeképpen fellendült a munka, a termelőszövetkezet tagjai igyekeznek pótolni az eddigi mulasztásokat is. ★ ; UGYANCSAK az aszódi j járásban a nőtanács ülést í tartott, ahol arról tárgyal- ! tak, miként segíthetnék az ! asszonyok legjobban a me- ! zőgazdasági munkát. ★ ! GALGAMACSAN, Püspök! hatvanban, Túrán és Gal- ! gahévízen az arra tévedő ; nagy készülődés tanúja lehet, j Mind a négy község kultúr- • csoportja lelkesen készül a ! nagy körösi ifjúsági találko- ! zóra. ' 4 : A Nagykátai járás ■ KISZ-szervezete június 25- I én, hétfőn kibővített ülést ; tart: hogyan segítse az ifjú- ; ság a nyári mezőgazdasági : munkát? * A SZOBI járási párt-vég- ; rehajtóbizottság június 29- : én, pénteken megtárgyalja i a következő időszak munka- | tervét, valamint meghallgatja a revíziós, a társadalmi és fegyelmi bizottság jelentését az eddig végzett munkájáról. rintot, a telektulajdonosok ará. nyosan kevesebbet fizettek. Az ötszázküencvenezer forintból háromszázhatvanezer volt az állami hozzájárulás, százhuszonötezret a lakosság hozott össze, hetvennégyezer forintot a községfejlesztés adott. Az első csalódás ott kezdődött, hogy nem két hét, de még két hónap múlva sem kezdték a munkát, csak valamikor október végén. Akkor volt egy kis vita a régi és az új telep között, hol kezdjenek. Végül is az új telep győzött, mert ott van az iskola. — Nem mondom, utána igyekeztek — vág közbe a küldöttség másik tagja, Csiszár János. — Olyannyira, hogy január 15-én az új telepen már ki is gyulladt a fény. Felajánlottunk kétnapi társadalmi munkát az építkezéshez, de a vállalat nem vette igénybe, tekintve, hogy teljes gépesítéssel dolgoztak. A hideg idő beköszöntével a vonalépítés abbamaradt. Áprilisban a régi telepen is elkészült a külső vezeték, két hét után pedig valamennyi házban az előírásoknak megfelelően a belső szerelés. Azóta mást sem teszünk, mint várjuk, jönnek-e bekapcsolni az áramot, vagy sem. — Most én mondom tovább — szólt a tanácselnök. —> — Többször érdeklődtünk telefonon Salgótarjánnál, miért feledkeztek meg rólunk. Az ÉMÁSZ egyre azt válaszolja, nem feledkeznek meg ők senkiről, de a Klement Gottwald-gyár nem szállítja a megrendelt huszonöt trafót. Abból egyetlen darab nyolcvan kilovattos teljesítményűt kellene felállítani a mi régi telepünkre, s máris lenne villanyunk. — Tessék elgondolni, milyen áldozatot hoztunk — méltatlankodik újra Kiss István. Küldöttség Szentistván-teleprőt v\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v Valamennyien kispénzű emberek vagyunk. Előteremtettük a befizetendő ezerkétszáz forintot. A belső szerelés is átlagosan házanként kétezer forintba került, ehhez jött hét-kilencszáz forint bekapcsolási díj. Sok pénz ez, meg kellett dolgozni érte. Hogy tavasszal megkaptuk a nyereségrészesedést, majd mindenki rádiót, mosógépet, sőt televíziót vett előre. Most ott állnak a gépek, lassan letelik a garanciális idejük s azóta sem láttuk őket működés közben, hogy az üzletben kipróbáltuk. — Ha kell, elmegyünk a Klement Gottwald-gyárba a trafóért — határozták el közösen. De megkérjük az újságot is, foglalkozzon panaszunkkal, ha lehet, segítsenek. Kilencven család nevében kérjük az ÉMÁSZ salgótarjáni üzemigazgatóságát, hogy a sok elcsúszott határidő után most már napokon belül fe-\ jezzék be a szentistváni régij telep villamosítását. K. M. '/ — Szabó elvtárs, küldött% ség jött Szentistván telepről — nyitott be minap az admi- $ nisztrátor a mendei tanácsel- í nők szobájába. y A bejelentés után máris két £ férfi sorjázott befelé az ajtón. % — Akár hozzá se kezdjetek, % tudom, miért jöttetek — hú- zott elő B. Szabó Ferenc író- $ asztalfiókjából egy papírlepe- % dőt. Itt a villamosítási terv- í rajzotok. y ( — Szóval, én tudom, mi a % baj, de ha már a szerencse úgy % hozta, hogy újságíró van itt, $ mondjátok el neki is. í $ — Elég messzire esünk £ Mendétöl, bár közigazgatási- ^ lag a régi és az új telepünk is £ odatartozik — kezdte Kiss £ István. — Egy évvel ezelőtt í kötöttük meg a szerződést az % ÉMÁSZ salgótarjáni üzem- $ igazgatóságával a villamosítás- $ ra. A szerződés úgy szólt, % hogy a megállapított pénzosztó szeg befizetése után két hé- t ten belül tnegkezdik a mun- t kálatokat. A szükséges összeg t gyorsan összejött. A háztu- 4 lajdonosok ezerkétszáz fo(Folytatás az 1. oldalról) mint például az olyanokat, hogy egészségügyi okokból állítólag nem megengedhető fodrászműhely létesítése földes padozatú helyiségben. Az adózást és az adminisztrációt úgy kell megszervezni, hogy az a kisiparosoknak ne vegye el a kedvét a munkától. Általában olyan légkörre van szükség, hogy a kisiparosok szívesen neveljenek maguk mellett tanulókat. Horváth Lehel, a nagykőrösi népfronttitkár bírálta a kisiparosok anyagellátását, amely lassú, egyenetlen és gyenge. Szóvá tette, hogy náluk, a városban kitanítottak három fiatalt bádogos iparosnak, de azokat státusz okokból nem lehetett elhelyezni. Erre azután kénytelenek voltak elmenni a konzervgyárba ládarakó segédmunkásnak. Köböl József, a Tervhivatal osztályvezetője hangoztatta, hogy a Pest megyeiek országos viszonylatban is alapos, jó munkát végeztek a kisipari javító szolgáltatások szervezett megjavításának terén. Mint mondotta, az ajtón dörömböl a lakosság igénye, a javítási, szolgáltatási igények napról napra növekednek, e téren már hosszú ideje egyhelyben topogunk, most végre neki kell indulnunk. így akarja ezt a párt és a kormány is. Felhívta a figyelmet a jó nemzetközi tapasztalatokra. Arra. hogy például cseh barátainknál jól bevált az állami, vagy szövetkezeti vándorkisipari mozgószolgálat, amely autóval járja a községeket és rendszeresen elvégzi az összes szükséges javításokat. A Szovjetunióban azzal kísérleteznek, hogy a, gyári munkásoknak hivatalos engedélyt adnak: esténként és a szabad idejükben javítsák meg mindazt, amire a lakosság kéri őket. Szakali József, a megyei pártbizottság titkára arról beszélt, hogy a megyei tanácsnál is van javítandó a prob-