Pest Megyei Hirlap, 1962. május (6. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-18 / 114. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VI. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM 1963. MÁJUS 18, PÉNTEK A tdrgytglntarvmhól Bíróság elé kerültek a konzervgyári cukortolvajok Az első .két vádlottat már Mhaligatta, illetve szembesítette a bíróság, s most a III. rendű Szakács Tiboron van a sor.— Hogy is történt az a két eset, amikor tavaly júliusban a konzervgyár nyers- áru-raktárából 50—50 kiló cukrot loptak, s azt hat forintért értékesítve pénzhez jutottak? A hat terhelt, akiket a bíróság a társadalmi tulajdon sérelmére és bűnszövetkezetben elkövetett lopással, illetve orgazdaság tettével vádol, most elgondolkozhatnak, hogy azért a 100 forintért, vagy a hatforintos cukorért érdemes volt-e a becsületet kockáztatni. A töredelmes vallomásokból némileg világos lesz a történet. Az I-es számú vádlott, Rónaszéki Imre, szerződéses dolgozója volt a konzervgyárnak. Amikor idekerült, rögtön bizalmi állással látták el, s bíztak benne, hogy munkáját becsületesen végzi majd. Egyedül volt, barátai nem voltak, s egyetlen szenvedélye a futballozd» volt. így ismerkedett meg a III. rendű Szakács Tiborral. aki bemutatta neki a „jópofa", „klassz bunyós" srácokat, a II. rendű Marton Ferencet, s a IV. rendű Papp Istvánt. Az újonnan szervezett barátok szintén a konzervgyárban dolgoztak s az ismeretséget fokozva be-bejérogat- tak meglátogatni a raktárba Rónaszéki Imrét, s csodálták, hogy mennyi érték van rábízva. Egyszer viccből megjegyezték, hogy annyi érték van itt. jó lenne valamit „piacradobni”, s pénzt csinálni. Rónaszéki Imre — mint vallomásában mondta — először vonakodott tőle, de aztán arra gondolt, hogy fiatal még, csak 28 éves, s csak egy ruhája van, s jó lenne egy kis pénz. A viccből komoly dolog lett, s egyik este, mikor Rónaszéki Imre a délutáni műszakban dolgozott, megjelent nála Szakács Tibor és Marton Ferenc, hogy ők már kijöttek, visznek valamit, s a hátsó kapun, kerékpárra téve 50 kiló cukrot, elmentek. A cukrot a II. rendű Marton Ferenc értékesítette kilónként 6 forintos árban, azzal a mesével, hogy ezt a cukrot a termelőszövetkezetben osztották, viszont a barátja, akié a cukor, úgy megszorult, hogy pénzre van szüksége, s azért adja el. Az ötödrendű Hegedűs Istvánná, gyanút nem fogva vette meg, hisz 6 forintos cukorhoz nem egykönnyen jut. így kaptak a barátok 100—100 forintot. Ez egyszer sikerült. Szélesíteni kellene a gárdát, gondolta Szakács Tibor, s bevonta a társaságba a IV. rendű Papp Istvánt. Megismétlődött az első eset, s ez alkalommal az új társ értékesítette a cukrot, a VI. rendű terheltnek, azzal a mesével, hogy osztották a gyárban, s el lehet adná. S milyen az emberi hiszékenység? Nem gondolva árva, hogy a majdnem 11 forintos cukrot miért adják hat forintért, megvették. Szerencsére észrevették őket, s harmadszori esetre nem kerül sor. Tart a tárgyalás. A húszéves Szakács Tibor főiskolai hallgató, III. rendű vádlott beszél. — A konzervgyárban dolgoztam, mielőtt nem kerültem el a főiskolára. Átlagosan 3, 3 és félezer forintot kerestem. — S akkor mi szüksége volt a 100 forintra? — Érdekes, kalandos dolognak tűnt. s kalandvágy volt bennem, hogy én is „mehetek” éjszaka lopni. Ilyet még A közlekedésrendészet hírei: Átengedte a volánt — elütött egy gyereket Szombaton az esti órákban Tatarek József (1. járás Tázer- dő dűlő újház) a konzervgyár alkalmazottja, aki a konzervgyár KOHUSZ-kocsijának sofőré, meglátogatta barátját, Balogh Antalt (Teleki u. 12.) Elbeszélgettek, majd amikor Tatarek indulni készült, barátja arra kérte, engedje meg, hogy egy kicsit vezesse a kocsit, úgyis most készül tehergépkocsi-vezetésből levizsgázni. Tatarek megengedte, s Balogh beült a volán mellé, barátja pedig mellé. Elindult a kocsi a Bajcsy- Zsilinszky út felé. A gyakorlatlan fiú második sebességgel háladt. s a sarokra érve nbm fékezett, sőt az is megzavarta, hogy egy kerékpáros haladt él. Idegességében nagyobb gázt adott a kocsinak, s a kormányt jobbra csavarta. Tatarek, aki észrevette ezt, segítségül sietett, de oly görcsösen szorította a volánt Balogh, hogy nem tudta megakadályozni, hogy a jobboldali villanyoszlopnak ne ütközzenek. Az út mentén sekély árok húzódik, amelynek partján Egyedi Ferenc nyolcéves és Kökény Gábor játszottak. Az autó, ahogy belecsúszott az árokba, a nyolceszt.endös kisfiú a kerék alákerült. Az élet- veszélyes állapotban levő kisfiút váll-, bordatöréssel szállították kórházba Az esetért elsősorban Tata- t*ek Józsefet terheli a felelősség, mert kiadta kezéből a kormányt, noha jól tudta, hogy barátja nem tud vezetni. Az eset elkerülhető lett volna, ha a szülők gondosabbak és nem engedik gyermekeiket az utcán játszani. A gépkocsivezető ellen megindult a bűnvádi eljárás. soha nem csináltam, s nem is fogok. Megbotlottam. Tart a tárgyalás. ítélethozatalra, s tanúkihallgatásokra még nem került sor, mert a IV. rendű Papp István nem jelent meg, s ezért az előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság. POSTALÁDÁK A TANYAKON A Rákóczi Termelőszövetkezet II. üzemegységében az állattenyésztési brigádvezetö irodájának falán tíz postaláda sorakozik — nevekkel ellátva. Ide kerül be a napi sajtó, levél stb. A posta e fajta kísérlete egyre inkább tért hódít és új színt kölcsönöz a tanyavilágban. Megnyílt a strand, késik a jó idő Friss víz a medencében, egészen tiszta. Az asztalokon, padokon alig száradt meg a festék. Szép a fű is és a virágágyak. A tornaszerek is átfestve várják a látogatókat. Egyelőre azonban teljes a. csönd. Május elsején nyílt „hivatalosan” a strandfürdő, de a vendégek egyre a kedvezőbb időt várják. A fürdő személyzetén kívül mást nem is találni a pénztár, a medence és a kabinok között. Azaz mégis: a községgazdálkodási vállalat igazgatóját, Kovács Ambrust és Mokkái főkönyvelőt. Ők is eljöttek széjjelnézni. — Szép összegbe kerültek az apróbb javítások is — mondják. — Friss salakkal töltötték fel a terület egy részét a munkásaink, s fellazítottuk a homokos részeket is. — Gondoltunk a zuhanyozók felújítására, kicseréltük a tusrózsákat, átfestettük az épületet és a fülkék is rendben vannak. — A platánokat valami kártevő pusztítja — folytatják a rögtönzött beszámolót. — NaUJ SZERZEMÉNYEK KIÁLLÍTÁSÁN 1771-ből utazóláda — Ludasi kereszt — „Frászkarika' Nyílhegyes koponya Az új szerzemények kiállításának is sok látogatója van. Nem is csoda, mert a kiállítás jelentős régészeti, néprajzi, iparművészeti és várostörténeti anyagot mutat be. Az utóbbi 4 év ásatásaiból előkerült tárgyak és embertani anyag is szerepel. Magyarázó szövegek, rajzok, képek, fényképek teszik beszédessé a bemutatott tárgyakat. A ludasi ásatásokból előkerült kereszt híre is nő. Kovács Éva, az Iparművészeti Múzeum muzeológusa érkezett városunkba, hogy ezt a tárgyat megnézze. Effélének ő a magyarországi legjobb ismerője. Kijelentette, hogy a XIII. századból származó és ezzel a Versenyben a jobb ellátásért Kétezer tojás — Búkor Jánoséknál Gondozott a tanyai ház udvara és környéke. Egy fiatal asszonyka siet elém, Búkor Jánosné. — Igaz-e a kétezer tojásos szerződés? — teszem az első kérdést. — Miért ne volna igaz? Sőt, ha már legalább 1500-at behordok, kibővítem a szerződésem háromezerre! Negyvenhat tyúkom győzi a termelést. — A tojásszerződésen kívül egy bikaborjúra is van szerződésünk, kettő süldőre is kötöttünk és ha megellik' a két anyakoca, minden malacra szerződünk. Kell a pénz! Még kifelejtettem a 19 libát. Arra is szerződésem van. Férjem a Szabadság Termelőszövetkezet tagja, három gyermekem mellett itthon te- vékenykedek. Sokat dolgozom, de szívesen teszem, mert szinte megkeresem azt, amit az uram. Vagyis annyit én is keresek. Ha valami vész nem rontja el az ember terveit, az állatok nem hullanak el, nagyon szép jövedelmet jelent az állatnevelés és hizlalás. — A sok munka, mellett ráér-e egy kis szórakozásra? — Rádiónk van. A televíziót is elmegyünk majdnem mindig megnézni a termelőszövetkezet irodájába, esténként. Aztán újságok is járnak, és mozi is van hetenként egyszer, a közelben levő iskolában. A másik két laké is járat újságot, és mindig cserélünk. Így mindnyájan mindent elolvasunk — ne gondolja, hogy távol a várostól nem lehet lépést tartani a fejlődéssel — fejezi be a beszélgetést. — f. sz. — módszerrel készült keresztek közül ez az egyetlen épen előkerült és egyúttal a legszebb kereszt. A tudományos ismertetését örömmel elvállalná. A másik érdelces tárgy, melynek a megtekintésére szintén az Iparműszeti Múzeumtól jöttek le, az 1771-ben készült utazóláda, szépen díszítve. Ez is a múzeum egyik büszkesége és irigyelt darabja. (V. Faragó E. gyűjteményéből.) A harmadik már nem értékes, de érdekes, ez a „frász- karikaEgy perec alakú sütemény, melyen az újszülöttet kellett átbújtatni, hogy a „frász" ki ne törje. Mondják még_ elvétve, „eredj innen a frászkarikába”, de ilyet már régen sütöttek. A mi fiataljaink még nem is láttak. A XVIII. századi városkép is érdekes. E kiállításon látható Tóth József, az első nagykőrösi lap szerkesztőjének képmása. Ö szerkesztette a „Nagy-körös” című hetilapot 10 éven át. A városunk polgári korának legjobban szerkesztett polgári lapja volt. Történelmünk vérzivataros napjainak emlékei a kiállított embertani anyagon is látszanak. A nyílhegyes koponya" homlokrészét egy nyílvessző acélhegye hasította szét. A kiállított váz koponyáján két kardvágás van a tarkó táján. Haláluk körülményeit e két halottnak 750 esztendő távlatából megállapítani nem lehet, de bizonyos, hogy szomorú esemény áldozatai voltak, mert megkülönböztetett módon temették őket el. i Dr. Balanyi Béla Átadták a konzervgyárban a tipegők napozóját. A napozót a KISZ I-es alapszervezet tagjai építették társadalmi munkában. Képünkön: Lestár Ferenc átveszi az új létesítményt Koroknál István traktoros paradicsompalántát szállít az állami gazdaság földjeire Bár az idő elég csípős, akadnak bátor emberek, akik a meleg forrás vízében fittyet hánynak a hideg szélnek ' (Foto: Fehér—Tamasovszky) Ma : klubelőadás Ma (pénteken) este 8 órai kezdettel klubelőadást tart a művelődési ház klubtermében Bálint Ferenc igazgató A hangszerek világa címmel. Közreműködnek a zeneiskola tanárai. A klubrendezvényre meghívja a vendégeket a klub és TIT vezetősége. — A RIGÓ JANCSI büfét a fogyasztók kérésére a III. osztályból a IV. osztályba sorolta át a Ceglédi Vendéglátóipari Vállalat, és ezzel az árak 29 százalékkal olcsóbbak lettek. — A DÖZSA Termelőszövetkezetben folyik az uborkavetés. Megkezdték a paradicsom és paprika kiültetését is. — 720 TELKET juttatott a házhelyigénylők részére 1945 óta a városi tanács. — A KONZERVGYÁRNAK háromezer hold szerződéses borsója van. Ebből 2630 hold a termelőszövetkezetekben, 280 hold az állami gazdaságban és 90 hold egyéni. — A KOSSUTH ISKOLA szülői munkaközössége vasárnap társadalmi munkával spárgát szedett az állami gazdaságban. — MUNKAVERSENY a termelőszövetkezetekben. A Dózsa Termelőszövetkezet mező- gazdasági versenyben van a Petőfi Termelőszövetkezettel. A Dózsa Termelőszövetkezet brigádjai között szintén verseny kezdődik a vállalások befejezésével* '— NYOLC ÉVE dolgoznak együtt Boros Balázs és Pato- nai Ferenc cipészek a lábbelikészítő ktsz 3. számú részlegében. — BOTRÁNYT OKOZOTT nyilvános helyen Ady Béla, Rákóczi u. 18. szám alatti lakos. A szabálysértési hatóság 120 forintra bírságolta. Hajváfjús betss a ústhfjtjtM l Sok bosszúságot okoz szombat és vasárnapokon a vendégektől zsúfolt fodrászüzletekben a nyiratkozó gyermekek igen nagy száma, akik karéjban ülve várakoznak, mint az iskolában. A kisebbek valamelyik szülő kiséretében, a nagyobbak anélkül. Kellemetlen ez a jelenség a fodrászdolgozóknak is, mert külön átállítást kíván munkájukban, s gyakran sivalkodó kisgyermekek megnyugtatására alkalmazott pedagógiai módszer is időt rabló, amely a várakozó dolgozók hétvégi pihenőjének vagy házkörüli munkájának rovására történik Ezeknek a kis iskolás gyermekeknek vagy a délelőttjük, vagy a délutánjuk szabad, más hétköznapokon is, s így ráérnének akkor megnyiratkozni, amikor a fodrászat dolgozói is nyűgödtabban végezhetnék el munkájukat. A szombatot és vasárnapot hagyják1 meg a város felnőtt dolgozói részére. Ezt kéri a kedves szülőktől igen sok várakózó társa nevében egy vendég — gyon kellemetlen volt, hogy a medencében és a fák alatt „piatánhulladékokkal” lett tele a víz és a fű. — Jelentkeztek-e már a bérletigénylők? — Sajnos, kevesen. Pedig a vállalatokhoz és intézményekhez minden évben küldünk értesítést. (Talán személyes beszélgetéssel többre jutnának, mint egyszerű papírértesítéssel?! Szerk.) Az idén félnek a még kedvezőtlen időtől. — Mennyibe kerül egy strandbérlet? — Igazán olcsó, egész szezonra hatvan forint. Ha kiszámoljuk, van, aki ötven fillérért élvezi naponta a víz és a napozás örömeit. A földművesszövetkezet vendéglátóipari egysége is teljes készültségben várja a szomjas és éhes vendégeket. Sörből és üdítő-italokból remélhetően nem lesz hiány, uzsonnára kakaót is kapni. Naponta többször megjelenik majd a fagylaltos kocsi is, nagy népszerűségnek örvend, biztosan. Tit