Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-11 / 85. szám
A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROSRÉSZÉRE VI. ÉVFOLYAM. 85. SZÄM 1962. ÁPRILIS 12, CSÜTÖRTÖK A KÖZÖS ÉS A HÁZTÁJI MUNKA JÓ ÖSSZHANGJA Nyugdíjasok, háziasszonyok, általános iskolások a ceglédi Alkotmány Termelőszövetkezet háztáji gazdaságaiban Köztudomású, hogy a termelőszövetkézetek versenyében értékelésre került az első kampány. A téli és a kora tavaszi munkák elvégzésében az Alkotmány Termelőszövetkezet érte el az első helyezést. — örömmel vettük tudomásul az első helyet — mondotta Tóth József, a termelőszövetkezet elnöke —, és a jövőben ehhez tartjuk magunkat. Megjegyzem, hogy semmi egyebet nem csináltunk a télen, mint a jó gazda gondosságával elvégeztünk mindent, a maga idején. Őszi szántásunk már az év végén rendben volt. A téli fej trágyázást, szervestrágyaszórást kellő időben befejeztük. Tavaszi szántásunk készen van. 80 holdon elvetettük a borsót, teljes erővel folyik a hajtatott burgonya vetése, amiből már csak néhány hold van hátra. A kertészet szorgalma és lendülete egész télen át példás volt A tagságról és a végzett munkáról is csak jót mondhatok, hiszen átlagosan állandóan több mint kétszáz ember dolgozik. — A közös munka mellett mikor végzik a háztáji feladatokat? — Javasolom, hogy az elvtárs menjen ki a földekre. Figyelemre méltó dolgokat fog tapasztalni. A központtól néhány száz méterre két asszonyt találok munka közben a tanya mellett: Mózes Istvánnát és Má- csai Istvánnét. Fészket készítenek a kukoricavetés számára. Megható, ahogy néhány szóban tájékoztatnak közös munkájukról. '— Az emberek a közös munkában dolgoznak, s amikor arra szükség van, természetesen mi is helytállunk — mondották. — A háztáji művelésére összefogtunk és minden munkát mindkét területen közösen végzünk el. Koroknai Laci még csak általános iskolás, Koroknai Feri, a Szolnoki Gépipari Technikum hallgatója, mindketten jól kihasználják a tavaszi szünetet. Édesapjukkal, Koroknai Ferenccel együtt, Fgy nagy család, amelyben mindenki dolgozik: a munka nehezét a közösben az erős karú férfiak vállalják, a sokkal köny- nyebb háztáji munkában örömmel dolgoznak a serdülő gyerekek, asszonyok és nyugdíjasok. És így van ez rendjén. R. K. 1Felhívás A városi tanács vb mező- gazdasági osztálya felhívja a város lakosságát, hogy a növényvédő állomás Cegléd városában a Vörös Csillag Termelőszövetkezet, Lenin, Táncsics, Kossuth termelőszövetkezetek területén f. hó 11-től folyamatosan f. hó 16-ig mé- hekre veszélyes szerrel poroznak, s kérjük a méhészeket, hogy a méhcsaládokat ezen idöpőnt alatt ezektől a területektől óvják. Városi tanács vb mezőgazdasági osztálya szőlőt nyitnak, és már 11 óra felé arról beszélgetnek, hogy milyen pompás íze lesz a bográcsban főtt laskalevesnek. Hornyok József nyugalmazott telefonfelvigyázó tulajdonképpen nincs is ráutalva arra, hogy mezőgazdasági munkát végezzen. Nyugdija gondtalan megélhetést biztosít, ragyog az arca, amikor néhány szóban munkájáról beszél. — Ezt a néhány száz négyszögöl szőlőt én telepítettem, s ezzel léptem be a termelő- szövetkezetbe. Megható kedvesség volt az elnök részéről, hogy a területet háztájiban Is meghagyta, s ezzel együtt biztosította számomra azt a gyönyörűséget, hogy tovább végezhetem az évekkel ezelőtt megkezdett munkát. Ne értsen félre, semmi anyagi I háttere nincs a munkámnak, ! hiszen a fiatal szőlő még j csak tavaly termett először j néhány fürt szőlőt, amiből 30 i liter bort szűrtem. Szívesen j csinálom ezt a munkát, és | minden szabad időmet boldo- I gan idekinn töltöm. Végh Ferenc a gazdaság kertészetében dolgozik. Márciusban egész hónapban betegeskedett, érthető, ha igyekszik a márciusi kiesést bepótolni. Ez annál természetesebb, hiszen Végh Ferenc hozzá van szokva a nagy számokhoz: két évvel ezelőtt is 630 munkaegységet teljesített. A házáji munka elvégzése feleségére vár. —*-Csinálom, mert van értelme. A szőlő már ki van nyitva, most sárgarépát, borsót, zöldséget vetek köztesként. Amit lehet, meg kell fogni, amíg az ember bírja a munkát. Tava iff például a gazdaság részére 150 darab kacsa tömését vállaltam. A gazdaság zárszámadó közgyűléséről annak idején azt írtam, hogy az Alkotmány Termelőszövetkezet olyan, mint egy nagy család. A mos- tahi tapasztalat megerősítette ezt az állítást VETIK A BURGONYÁT MPIIH.U- Wfl» ■ » ti' , a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet ugyeri üzemegységében. Sárik János traktoros, a gépállomás dolgozója és Török Sándor munka közben A velős után a tsz Maulwurf javai Varga Sándor végzi el a simítást (Foto, szöveg: Opauszky) A cél: ebben az évben 400 új olvasó Fejlődik a községi könyvtár Abonyban A növényvédelmi bizottság felhívása Az 1959. évi törvényerejű rendelet végrehajtási utasítása értelmében Pest megye egész területe fokozott növényvédelmi rendszabályok alá tartozik. Ezért városunk területén valamennyi gyümölcsfánál és gyümölcsbokornál el kell végezni : 1. Beteg, száraz, elpusztult vagy menthetetlenül fertőzött részek csonkok nélküli eltávolítását. Téli hernyófészkeket, tojáscsomókat, gyümölcsmúmiákat el kell távolítani és el kell égetni. 2. Permetezést akadályozó sűrű részeket el kell távolítani. Gyümölcsbokroknál is. 3. Sérüléstől származó sebeket a fára ártalmatlan sebkezelő szerrel kezelni kell. 4 Cserepes kérgű fák törzsét és vastagabb ágait kéregkaparó vassal és drótkefével meg kell tisztítani. , 5. Fenti munkákat a rügy- fakadás előtti permetezésig el kell végezni. Az idő előrehaladottságára való tekintettel kezdjünk hozzá a téli lencse permetezésekhez. Permetezésre alkalmas a téti higítású mészkénlé, a sárgaméreg és a gyümölcsfaolaj. Védekezést még a házikertekben is el kell végezni. Végrehajtásukat a növény- védelmi bizottság ellenőrzi. A rendeletben meghatározott védekezési munkák elmulasztása az 1956. évi törvényerejű rendelet 12. paragrafusa szerint bűntett, 13. paragrafusa szerint szabálysértés. Védekezzünk tehát szakszerűen, mert csak úgy termelhetünk biztonságosan. A szabványoknak megfelelő gyümölcsöt pedig exportra mindig jól .értékesíthetjük. Halkan beszélgethetünk csak Győré Pálnéval, az abonyi könyvtár vezetőjével. — Mióta működik a könyvtár"> — 1950-ben, egy kopott szekrényben elhelyezett néhány kötet könyv jelentette a „könyvtárat”. Lassan megindult a fejlődés és az olvasók tábora is 571-re gyarapodott. — Mikortól mondható az igények kielégítése és az olvasók száma megfelelőnek? — 1958-ban indult meg a nagy fejlődés. Ez elsősorban a községi tanács nagyobb anyagi támogatásának köszönhető. így sikerült elérnünk, hogy jelenleg több mint 900 olvasónk van és ezek az emberek 7 ezer kötet között válogathatnak. Ebben az évben a legnagyobb célunk az, hogy a könyvkészletet 10 ezer kötetre, az olvasók számát pedig 1300 személyre növeljük. Óriási feladat ez a számunkra, hiszen 400 új abonyi embert kell bevonnunk a rendszeres olvasásba. —- Milyen módon igyekeznek ezt elérni? — Január elsejével indult meg Pest megyében a könyv- barát mozgalom. Ennek kereBEMUTATJUK ; m*. • Kálmán Mihályt, a Dánszentmiklósi Állami Gazdaság egyik legjobb traktorosát munka közben. Gépével az őszi vetések hengerezését végzi tóben számos lehetőség nyílik közelebb kerülni az emberekhez, megszerettetni velük a könyveket. Ezenkívül a termelőszövetkezetek is nagy segítséget nyújtanak a kulturális alapból. A központokban kölcsönző fiókokat helyezünk ki, hogy a dolgozóknak könnyebb és egyszerűbb legyen a kölcsönzés. Hadd mondjam el, hogy a jelenlegi olvasók 35 százaléka gyermek, örvendetes az is, mennyivel nőtt a paraszti olvasók száma is. Míg 1959-ben csak 19 százaléka volt a községi olvasóknak, most már 31 százalék. — Milyen terveik vannak? — Bár a felnőttek igénye szépirodalom és szakirodalom területén ki van elégítve, szükségesnek tartunk bizonyos fejlesztési munkákat. Ez évi költségvetésünk 19 ezer forint. Elsősorban a fiatalok panaszát kívánjuk orvosolni, ugyanis kevés az ifjúsági könyv. Most — nagyszerű készlettel — egy teljesen különálló ifjúsági könyvtárat kívánunk építeni. Ez azért is fontos lenne, mert a legszorgalmasabb látogatók a fiatalok és számuk bizonyára emelkedne, ha lelkes érdeklő- j désüket sokkal igényesebben és I jobb körülmények között tud- j nák kielégíteni. — Kohlmayer Ádám — Nem ti dolgoztatok érte! — Ezt vágta a szemembe a férjem, amikor a jutalomról szó esett. Ennyit hallottunk az állami gazdaság irodájába lépve. Aki mondta, egyszerűen öltözött, kisírt szemű asszony volt. Ott ült a párttitkárral szemben egy széken, ölében nyolc-tíz év forma feketeszemű gyermek húzódott. — Segítsenek! A férjem mindent eliszik. 800 forint nyereségrészesedést kapott, 500 forintot visszakért belőle, hogy kifizesse előzőleg csinált adósságát. Nem rendezte a tartozást, az ötszáz forintot is elitta. Én meg itt vagyok a nyolc gyerekkel. Mindnek ruha, cipő kéne. Miből? A két legidősebb kezd ugyan már dolgozni, de az nem elég mindnyájunknak. Amikor kértem a férjemet, hogy adjon a 300 forint jutalomból, azt mondta, hogy ehhez a családnak semmi köze. ö kapta, arra költi, amire akarja... — Nyugodjon meg, beszélünk a férjével — halljuk a párttitkár válaszát a panaszkodásra. — Igen, T. I. viselt dolgairól tudunk — mondja elgondolkodva a párttitkár az asz- szony távozása után. — l$zik, iszik és iszik. Nem ritka itt Csemőben az ivás, de amit ő csinál, az már bizony sok. Munkáját jól végzi, de ha italhoz jut, nem lehet vele bírni. Elküldjük elvonó kúrára, mindent elkövetünk, hogy sikerüljön őt visszaadni a családjának. — ABONY dolgozói 1961-ben 325 kerékpárt, 51 televíziót, 56 motorkerékpárt, 109 mosógépet, 120 garnitúra hálószobát, 20 garnitúra kombinált szobabútort, 16 szóló reka- miét vásároltak a földművesszövetkezet gazdag választékkal felszerelt, modern szaküzleteiben. — 400 EZER FORINT értékű gépet vásárolt az Alkotmány Termelőszövetkezet. A múlt hét végén megérkezett egy UE—28-as traktor, két pótkocsival, SR—09-es traktor az összes munkagépekkel. A gépek a bejáratás után azonnal bekapcsolódnak a munkába. » — ÁPRILIS 21-IG az Abonyi Földművesszövetkezet 11j latszerboltja kozmetikai ki- I állítást rendez. Pillanatfelvétel Az ütött-kopott húz szomorúan viseli egykori fiatalságának nyomait. A kerítésen belül szemétdomb, hulladéktenger és .pocsolya. Az udvar közepén oldalas kocsi unatkozik ér türelemmel 'ária, hogy valaki letakarítsa róla a tavalyi szemetet. Csontig lesoványodott gebe tén- fereg erre-arra. Szalmaszálakat szedeget. Oldalán tormát lehet reszelni, nagy fejét álmosan ingatja, majd a kerítés résein át az utcán zöldülő gyepre kacsingat. És ha mindezt 'bonyban a ■ város szélén látnám, még bele is tudnék nyugodni. De a város közepétől néhány lépésre. a Zalka Máté utca 13. sz. alatt, az orvosi rendelő tőszomszédságában, ezt nem szabadna elviselni. Nem bizony! Annál is inkább nem, mert köztudomású, hogy a házat tulajdonosa fizetési feltételekkel vásárolta, arra egy fillért évek óta nem teljesített és községi határozat van arról, hogy a házat igénybe kell venni a létesülő abonyi múzeum számára. — SZÁLKÁI BÉLÁT, a város pénzügyi osztályának előadóját abból az alkalomból, hogy betöltötte 40 éves szolgálatának idejét, az osztály dolgozói bensőséges házi ünnepségen köszöntötték. Halasi István osztályvezető meleg szavakkal emlékezett meg a jubiláló munkásságáról és egyhavi illetményének megfelelő jubileumi jutalmat nyújtott át A munkatársak Barát Endre: Boszorkánytánc című könyvét ajándékozták együttérzésük jeléül. — A KÖRÖSTETÉTLENI Vörös Csillag Termelőszövetkezet három brigádja a termelőszövetkezeten belül szocialista munkaversenyre hívta ki egymást, a kidolgozott és elfogadott brigádtervek alapján. — K. B. CSEMÖI lakos 120 forintot fizetett a rendőrség szabálysértési hatóságának, mert motorkerékpárral vezetőigazolvány nélkül közlekedett. — az Állami erdészet ceglédi üzemegységeiben 105 holdon gépesíiéssel folyik az erdőtelepítés. A munka javában folyik és a hátralevő 15 hektár elvégzését a jövő hétre tervezik. — A TÖRTELI Aranykalász Termelőszövetkezetben az Abonyj Gépállomás erőgépe) 20 hold gyümölcsös és 25 hold erdőtelepítés számára mái- kora tavasszal előkészítették a talajt. — AZ" ALKOTMÁNY Termelőszövetkezetben kereken b"re-i"o-7{'r forint föidjára- dék várja, hogy a tagság fölvegye. Növényvédelmi bemutató Abonyban A tavasz első napos, szélcsendes délelőttjén lelkes kis csoporttal kanyargós dülő- utakon száguld a teherkocsi a bemutató színhelyére. Itt lehet látni a mezőgazdasági állandó bizottság elnökén, Hegyi Istvánon kívül a község termelőszövetkezeteinek növényvédelmi felelőseit és a szőlős brigádvezetőit. A vendégeket Krajcsi Ferenc, a József Attila Termelőszövetkezet növényvédelmi felelőse fogadta, aki az egész községben ismert szakember ezen a vonalon. Hírnevét, tudását igazolja a több mint 10 különböző oklevél. A szépen kezelt gyümölcsös megtekintése után Szabolcska József, a növényvédő állomás agror.ómusa megnyitó beszédében aláhúzta a kártevők elleni védekezés jelentőségét, szükségességét a mintegy 30 résztvevő előtt. A bemutató résztvevői a helyszínen gyakorlatban megláthatták a tavaszi higítású mészkénlé elkészítésének módját, majd magát a permetezést is. A munkák közben szinte záporoztak a kérdések. Bizony, nagyon járatósnak kellett lenni ahhoz, hógy e sokrétű kérdésre meg tudják adni a választ A bemutató további programjaként a résztvevő elvtársak megtekintették a kertben levő peronoszpóra-jelzc állomást és annak kezelését. Majd hazafelé menet a búza és lucerna kártevőivel ismerkedtek a területen. Délután 2 óra felé gazdag tapasztalatokkal eltelve búcsúztak egymástól a bemutató résztvevői. Egész biztos, hogy ebben az évben nem fog elmaradni a termelő- szövetkezetekben a növényvédelem, mint ahogyan elmaradt a múltban majdnem minden évben ... — Sz. L. —