Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-06 / 81. szám

Pozsár Ferenc, a szabó ktsz új elnöke tájékoztatta az 1961. év eredményéről a szövetke­zet tagságát. A gondosan Összeállított beszámolóból ki­csendült, hogy az elmúlt év­ben igen sok problémával kellett megküzdenie a szö­vetkezetnek. A 61 főből álló tagság és a 7 ipari tanuló 4,8 millió forint értéket termelt a női és férfi mértékes és kon­fekció-tevékenységgel. Jelentősen hozzájárult ehhez a bolti eladás for­galma is. A szövetkezet a konfekció- munka lemaradása miatt nem tudta teljesíteni éves tervét, csak 78,2 százalékra. Lema­radás mutatkozott a lakosság részére végzendő munkála­toknál is, ugyanis a méretes tevékenység tervszáma 990 ezer forint volt, s ezzel szem­ben 532 ezer forint áru mér- tékes ruhákat készítettek a lakosság megrendelései és igényed alapján. A konfekciómunka csök­kenése miatt lényegesen csökkent a tagok egy főre jutó átlagkeresete is az el­múlt évivel szemben. Az elmúlt évi 16 ezer fo­rint átlagkeresettel szem­ben 1961. évben 12 ezer 780 forint volt. A szövetkezet az elmúlt év­ben is igen sokat költött, gé­pi beruházásra és mégis maradt az év végére 152 800 forint nyeresége, amelyből a szövetkezet tagsága ré­szére 49 800 forintot fi­zettek ki nyereségrésze­sedés címén. ami 2 heti fizetésnek felel meg. Az elért eredmények mel­lett a még meglevő hibák­ról is szólt a szövetkezet el­nöke. Az utókalkulációt gon­dosabban kell elkészíteni, amelynek eredményeképpen a szövetkezet gazdálkodását át­tekinthetőbben lehet látni. A legsürgősebb feladatok közé tartozik, hogy a szét­szórt és igen zsúfolt rész­legeket központosítani lehes­sen. ■ Ennek megvalósítása ér­dekében megfelelő ingatlant keres a szövetkezet, amely­ben. . a szövetkezet tagsága részére a megfelelő szociális létesítményeket is biztosítani ®tudná. Erre lehetőség van, mert a Pest megyei KI- SZÖV a pénzügyi fedezetet biztosítja. nyújt a szabószövetkezet ré­szére. A végig igen nagy érdeklő­déssel hallgatott beszámolót a tagság részéről hozzászólá­sok követték. A tagság helye­sen értékelte, hogy minden év újabb és nagyobb felada­tot ró a szövetkezet tagsága részére a lakosság maradék­talan kielégítése érdekében. Javasolták, hogy a város különböző pont­jain új részlegek felál­lításával biztosítsák a mé­retes és javító tevékeny­ség kibővítését. A zárszó elhangzása után családias összejövetelen vet­tek részt a szövetkezet tag­jai. —szó--­A HIRDETÉS — ELAVULT A postahivatal helyiségében elhelyezett hirdetés szerint 30 forintos motorkerékpár bizto­sítást 1961. december végéig lehetett kötni. 1962. január 1-től új. úgyne­vezett „általános gépjárntűbiz- tosítást” vezetett be az Állami Biztosító, amely a motorkerék­párt ért tűz, villámcsapás, rob­banás. kő- és földomlás, föld­rengés, valamint vihar által okozott károk megtérítésére is vonatkozik. A kibővített motorkerékpár- biztosítás évi díja 70 forint lett Az Állami Biztosító helyi fiókja (Helyes lett volna, ha a helyi fiók olyan forgalmas helyen, mint a posthivatal, kicseréltet­te volna az idejét múlt tájé­koztatót A szerk.) A legnagyobb feladatot azon­ban a férfi és nőd méretes és> a javító tevékenység ké­pezi. Erre kell áttérni a szö­vetkezet tagságának ugyan­úgy, mint amikor kisipari tevékenységet folytatott. A lakosság részére választékos, minőségi munkát kell vé­gezni. Erre meg is van a le­hetősége a szövetkezetnek, miután a város központjában a legkedvezőbb körülmé­nyek között áll rendel­kezésre a55 üzleten ke­resztül saját gyártmá­nyainak forgalomba hoza­tala. Az egyre fejlődő gyáripar a konfekció vonalon már a legkényesebb igényeket is ki­elégíts. Ez a munka mind ke­vesebb foglalkoztatottságot A KISZ ELETEBOL... A korongüzem hulladékából értékes gyujtós lesz A ládagyárban március 29- én megtartott ünnepi KISZ- taggyűlésen egy nagyszerű kez­deményezés született. A KISZ-alapszervezet véd­nökséget vállalt a korongüzem hulladékának értékesítése fe­lett. A meglevő hulladékból TüKER alágyújtóst készítenek nagy tételben, amely jelentős bevételt hoz. A ládagyáfban is kezd a KISZ-szervezet a vállalatveze­tésnek hathatós segítséget nyújtani. Eddig mindig probléma volt a hulladék elszállítása, any- nylra rrs-jszaporodott, hogy a vállalat vezetősége kénytelen volt ingyen a lakosságnak fel­ajánlani. Persze ez csak kény­szermegoldás volt, mert nem lehet több száz mázsa hulladé­kot ajándékba adni, amikor az állam nehéz valutákért kapja meg az anyagot. ' Éppen ezért nagyon ésszerű a kezdeményezés és dicséret il­leti a KISZ-tagságot. amely egyhangúlag tette meg a fel­ajánlást. Az alapszervezet vezetősége a későbbiek folyamán az egész korongüzem munkája felett védnökséget akar vállalni. Ezt a kezdeményezést is csak helyeselni lehet. Harkányi József Búcsú egy veterántól Taggyűlés a ládagyár MSZMP alapszervében Alig múlt el az egyik emlí­tésre méltó ünnepi KISZ- taggyűlés a ládagyárban, már­is újabb maradandó élmény­ben volt részük azoknak, akik a legutóbbi párttaggyűlésen részt vettek. A taggyűlés napirendi pont­jai között szerepelt a végzett munkák értékelése, majd ezt követte Nagy Ferencné, a párt alapszervezet titkárának a pártépítés munkájáról szóló beszámolója. A beszámoló után kiosztot­ták az új párttagoknak a tag­könyvüket. A taggyűlés végén a párt- alapszervezet nevében Hajdú Ferenc elvtárstól búcsúztunk. Hajdú Ferenc 1919 óta van a munkásmozgalom harcosai között. Vöröskatona is volt. 17 esztendeje párttag és 25 esz­tendeje dolgozik a faipari szakmában és mindig becsü­lettel helytállt mindenütt. A nyugdíjba vonuló Hajdú Ferencnek a taggyűlésen át­nyújtották a párt ajándékát, oklevél kíséretében. Hajdú Ferenc meghatottan köszönte meg az ajándékot és ígéretet tett, hogy a párthoz ezután is hű marad. A taggyűlés utolsó napiren­di pontjának előadója, Pusz­tai János beszámolt a KISZ és a szakszervezet munkájáról, amit élénk vita követett. Lakatos Ferenc SPORT Birkózás: A megyei szakszervezeti fel­nőtt szabadfogású birkózó csapatbajnokságot április 4- én Dunakeszin rendezték meg. A Nagykőrösi Kinizsi Budai, Ronkó, Oláh, Papp László, Gulyás János, Varga, Harczi és Tóth Szálkái összeállítás­ban lépett szőnyegre. Miután a Dunakeszi ITSK csapatát 5:3, a Ceglédi VSE-t pedig 4.5:3.5 arányban legyőzte, megnyerte a szakszervezeti bajnokságot és egy évig a vándorserleg őrzője. A Kinizsi győzelme azért is értékes, mert mindkét ellen­fele együttesében szerepeltek minősített játékosok és válo­gatott kerettagok, mint példá­ul Bállá, Gaál és Reznák a CVSE-ből; Tálas, Farkas, Szá­raz a Dunakeszi ITSK-ból. A Kinizsi nagy győzni aka­rással lépett szőnyegre és ez sikert eredményezett. A csa­pat minden egyes tagja dicsé­retet érdemel. A verseny egyetlen szépség­hibája, hogy csak három egyesület képviseltette magát. — szalkay — A HÉTVÉGE SPORTJA Ökölvívás: vasárnap dél­után fél 3 órakor a sport­otthon nagytermében Kinizsi —Békéscsabai Építők felnőtt csapata között területi baj­nokság első mérkőzésére ke­rül sor. Kosárlabda: NB II női csa­patunk a sorsolás szerint Szekszárdra utazik bajnoki mérkőzésre. Birkózás: szombat-vasárnap Budapesten rendezik meg a felnőtt országos bajnokságot, ahol a Kinizsit négy verseny­ző képviseli. Torna: ugyancsak szombat­vasárnap rendezik Budapes­ten az országos lornásZbaj- nokságot is, ahol két ver­senyzőnk indul. Negyvenkét KlSZ-tagfoól tíz szava! A földművesszövetkezet irodalmi körének nyilvános ülése Április negyedikén a íöld- mű vessző vetkezet kissesei egy forradalmár költőre, Federi­co Garcia Lorcc-ra emlékez­tek. A művelődési ház klub­szobájában kicsi, de a verset, a szép szót szerető lelkes kö­zönség előtt pergett a műsor. A Balog Margit által el­mondott összekötő szöveg va­lóságos irodalomtörténeti kör­kép volt a költő életéről, ko­ráról. Az „Andalúziái dalok” cik­lusból szavalt egy-egy verset Pesti László, Vadnay György, Both Ilona, Bakos Márta. A zeneiskola kisegyüttese Lorca népdalfeldolgozásaiból adott elő jó összetanultsággal, tiszta, szép játékkal. Ezután a Torreádor-sirató- ból hallottunk egy részletet Freitag Magda előadásában. Fodor Mária a költő egy ké­sői versét, a „Szonettet” sza­valta. A műsor utolsó számaként -Geszner Jenő zongoraművész, a zeneiskola tanára Granados: Spanyol tánc című szerzemé­nyét adta elő ihletetten. Elgondolkoztató az a tény, hogy van egy KISZ-szervezet, ahol negyvenkét KISZ-tag közül tíz verset mond. Ehhez a József Attila ol­vasómozgalom vezette el őket. (Décsi) Április 4-én ebéd után a két kislányom elindult a nagyszülők meglátogatására. Előre örültek a szép időnek és a találkozásnak. De az örömből üröm lett. Útjuk a Jósika út, Kazin­czy u. kereszteződése után a Vörösmarty út felé vezetett, hogy elérjenek a Kustár ut­cába. A Vörösmarty utcában út­jukat állta három liba, közöt­tük egy gunár, amely egye­nest a gyerekeknek ment. Megrémülve tovább haladtak a Kölcsey úton, ott viszont már öt liba volt és szintén közöttük egy gunár. Megtor­pantak és visszaindultak má­sik úton, a Bajza út felé. Itt megint libákkal és gúnárok­kal találkoztak. Szerencsére, utánuk men­tem, mert évek óta van már tapasztalatom, hogy vannak felelőtlen emberek, akik a li­bákat kiengedik őrizetlenül az utcára és nem törődnek embertársaik testi épségével. Ha valaki állatot tart, vé­leményem szerint tartsa az udvarban, ne az utcát tegye baromfiudvarrá. Ha pedig mégis kiengedi, akkor vegyen magának any- nyi fáradságot, hogy álljon mellé, és vigyázza állatait. De nem,csak vasárnap, hanem hét­köznap is. Ugyanígy van, ami­kor az óvodások és az alsó­tagozati iskolások mennek óvodába, illetve iskolába. Fejes Györgyné, Jósika u. 8. A Hunyadi Termelőszövetkezetben láttuk... Varga László traktoros boronái a Tázerdő dűlőben Duzs György szőlőt nyit Vetik a borsót (Foto: Fehér Szilárd) — ÁPRILIS 4-ÉN „kiváló” jelvény- és oklevélkiosztás volt a DÁV üzletigazgatósá­gán. Boros József, a „Nehéz­ipar kiváló dolgozója” minisz­teri kitüntetést kapta. Ezen­kívül 4 brigád harmincnégy taggal a .szocialista munka- brigád” címet kapta oklevél kíséretében, összesen tíz fő kapta a „kiváló dolgozó” cí­met. — FOLYIK a kései meleg­ágyak készítése a Hunyadi Termelőszövetkezetben, és a oaradicsompalánta pikirozá- sa. — NEM VITTÉK el gyer­meküket védőoltásra Kónya Sándprné, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. és Hegedűs Etelka, Fe­kete dűlő 154. száma alatti la­kások. A szabálysértési ható­ság 100, illetve 150 forint bír­ságot rótt rájuk. — TEGNAP délelőtt uta­zott el az úttörők megyei se­regszemléjére, Vácra, váro­sunk úttörőküldöttsége. — 21 637 FORINT állatel­hullásért. Az elmúlt eszten­dőben 21 637 forint állatkáit fizetett ki az állami biztosító helyi fiókja a Szabadság Ter­melőszövetkezetnek. — A RÁKÓCZI Termelő­szövetkezet hajtatóházában szépen fejlődik a karalábé, amit rövidesen piacra visz­nek. . — JÓL KIVETTE RÉSZÉT a közös munkából ifj. Bokor Imre, .a Szabadság Termelő- szövetkezet tagja. Az elmúlt évben összesen 1000 mun­kaegységet teljesített. — A KÜLTERÜLETI is­kolák mulasztási átlaga az elmúlt évben 1,4 százalék volt. Az Arany János filmszínház műsora Április 5—8. A lelkiismeret lázadása. II. rész. NDK-film. Magyar hír­adó. Április 9—11. Ügyefogyott Rómeó. Kacag­tató színes szovjet film. Ál­talános és középiskolai bérleti film. Kísérőműsor: A jég mű­vészei. Április 12—15. A lelkiismeret lázadása, III. rész. NDK-film. Magyar - hír­adó. Április 16—18. A kapu nyitva marad. Ju­goszláv film egy fiúról, aki Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk az összes ismerősöknek, szomszédoknak, rokonoknak és barátnőknek, akik ‘felejthetetlen leányomnak, Biczó Béláné, Med- vegy Ilonka temetésén megjelen­tek, sírjára virágot és koszorút helyeztek el. Biczó és Medvegy család nem ismerte a szeretetet. Kí­sérőműsor: Üvegfelhők. Április 19—22. Áprilisi riadó. Magyar film. Főszereplők: öze Lajos, Zol- nay Zsuzsa, Szirtes Ádám, Horváth Magda. Általános és középiskolai bérleti film. Kí­sérőműsor: Az üveg. Magyar híradó. Matiné: Április 8-án: Utolsó és első nap. Április 15-én: Próbakisasszony. Április 22-én: Csutak és a szürke ló. Előadások kezdete: hétköz­nap délután 5 és V4 8 órakor, vasárnap 3, 5 és */4 8 órakor. Pénztárnyitás az első elő­adás megkezdése előtt egy órával, vasárnap délelőtt 9— 12 óráig. Hej. gúnárok! FÉLSZÁZEZER FORINT NYERESÉGRÉSZESEDÉS

Next

/
Thumbnails
Contents