Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-04 / 79. szám

1963. Április 4, szerda #*r*T MEGYEI ICívlan KISFALUM STROBL ZSIGMOND szobrászművészt mindig mun­kában találja az ember. A 78 éves mesternek a munka je­lenti az életet. Még most is napi 5—6 órát dolgozik. Csak a beavatott tudja felmérni, milyen fárasztó a szobrász mesterség: fizikailag, szelle­mileg egyaránt. Munka és küzdelem — ez volt egész éle­te. És mindez azért, hogy mű­vészetével. a szépség megérte­tésével, szeretetre nevelje em­bertársait, alkotásaival nemes érzéseket keltsen fel, örömöt gyújtson a szívekben. Műtermében a napokban be­fejezett szoborcsoportját mu­tatja. Különböző nemzetiségű emberek állnak körül és fi­gyelnek egy olvasót, aki Le­nin portréjával díszített köny­vet tart kezében. így mondja el a művész, hogy a földkerek­ség bármelv részén járunk is, az emberek mindenütt tanul­nak Lenintől. — A moszkvai kiállításon szerepel majd ez a művem — mondja, miközben tovább ka­lauzol bennünket. Még meg sem száradt az előző szobor gipsze, máris új munkába kezd: Csajkovszkij­nak, az orosz klasszikus zene­szerzőnek mellszobrát mintáz­za. Műtermében Rákóczi, Pe­tőfi, Kossuth szobrai mellett a munkáséletet ábrázoló műved állanak: a tengerész, a sarjú- kaszáló, a kukoricát morzsoló asszony, a híres magyar és külföldi művészek portréi. A VILÁG MINDEN TÁJÁN megta­lálhatók alkotásai: Moszkva, Leningrad, London, Párizs, Brüsszel, Kalifornia. Stock­holm, Indonézia és más orszá­gok, világvárosok parkjait, köztereit, múzeumait díszítik a nagy magyar művész szob­rai. Vannak művek, amelyek egymagukban is mindent el­mondanak alkotójukról. Ilyen ».\\\\\\\W,\\\\V\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V,\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\VV, szobra az 1918—19-es években készült íjász. Ez a szobra ke­rült először külföldre, Kalifor­niába. A külföldi nagy siker után állították fel 1929-ben a budapesti Műjégpálya előtt. Erre a szobrára figyeltek fel 1945-ben a Budapesten járó szovjet művészek, s érdeklőd­ni kezditek a művész után. Mindjárt segítő kezet nyújtot­tak. Műtermének tört ablaka­it helyreállították, tüzelőt, élel­met kap a művész, hogy dol­gozhasson. És a mester hoz­záfogott élete legnagyobb alko­GYÁRFÁS ENDRE: Magyarok 1914 Karácsonyán Jöttünk országnyi ködökből, hont teremtettünk vérünkből, ostort szenvedtünk töröktől, hajszoltak osztrák zsandárok. Fejünk emeltük véresen, lapultunk lompos éjeken, rágódtunk apró kéjeken, éhínség, tüdővész rágott. Vonyítva sírtunk, hangosan, forrást kerestünk szomjasan, pihentünk volna... jaj hogyan? Láncunkat téptük volna már. Hallottunk hívó füttyöket, de nem tudtuk, ki füttyöget; hátha simító kéz helyett csak durva csapda vár. Ott álltunk, fázva, éhesen, testünk belepte csöndesen a hó... Nem segít senki sem? Csaholva fél, ki 'koncon él? — Ám ekkor Keletről komoly ágyukból kelt a füstgomoly, s nyomán, láttuk, felénk lohol a szabad áprilisi szél. y , m ^ tásának, a gellérthegyi Sza- íbadság emlékműnek a meg- | tervezéséhez. ^ — Mikor a magyar kormány ^megbízott a feladattal, attól ^kezdve állandóan az foglal- ^koztatott. miként tudnám leg- ^ méltóbban megörökíteni a ^ szóvj eb .felszabadító. hősök em- lékét. Sok álmatlan éjszaka, ^gondolkodás; és'több'terv után ^ került sor a kivitelezésre. Igen jjnagy munka volt. Még most ^ is 15 év után. sok külföldi ^művész nem érti, miként tud- ^ tam a hatalmas munkát 19 hó- ^ nap alatt elvégezni. De elvé- ^ geztem, az idén április 4-én ^ lesz 15 éve. hogy a monumen- átális müvet felavatták. y Vajon milyen gondolatok ^vezették a mestert, amikor e \ nagy művét megalkotta? y — A 36 méter magas em­lékmű középpontjában a zász- ' lót tartó szovjet katona áll. tyához. — Ne kérdezz sem­mit. Gyors léptekkel a távolodó fényképész nyomába eredt, s németül szólította meg. — Nekem szól, freulein? — kérdezte a férfi, amikor ész­revette maga mellett az el­mosolyodó Tanyát. — Elnézését kérem — mond­ta Tánya —, egy percre sze­retném igénybe venni a tü­relmét. Tiszta német kiejtésével, barátságos hangjával rögtön megnyerte a férfit. — Parancsoljon velem, freulein — mosolyodon el a férfi is. Ez a mosoly azon­ban az arcizom mesterkélt, torz rezdülése volt. Tánya végérvényesen meggyőződött róla, hogy találkozásukat nem a véletlen hozta. Bizonyos, hogy a „fényképész” a Gesta­po megbízatását teljesíti. — A vőlegényem és én na­gyon szeretnénk, ha kaphat­nánk a felvételekből, amelye­ket rólunk készített — kezd­te a beszélgetést Tánya. — Szívesen megfizetnénk, ami­be kerül. Nagyon kedves em­lékünk lenne ez a fénykép. — Készséggel állok rendel­kezésükre. Felírom a címét, freulein, s magam viszem el majd a képeket. — Nagyon hálás leszek ön­nek — felette Tánya mindvé­gig mosolyogva. — Hol találhatom meg önt, freulein.? MARSZ POLJAN0 VSZKIJ : TANYA ESKÜVŐJE* aki az ukrán nacionalista szá­zad tagjaként már hosszabb idő óta rendszeresen továbbít a partizánokhoz minden fon­tos katonai értesülést. j legközelebbi vasárnap zl elment a templomba a leendő „házaspár” — körül­nézni, hogyan is zajlik le egy esküvő. Hamarosan ünneplő­be öltözött emberek léptek a templomba. Megkezdődött az esküvő. Tánya és Kosztya fi­gyelmesen végignézte az egész szertartást. A sötét templom után még a szürke őszi égbolt is nap­fényesnek tűnt a szemükben. Kosztya karonfogta a „meny­asszonyát”. Ebben a pillanat­ban fényképezőgép kattanását hallották. Mintha a földből nőtt volna ki. egy civilruhás férfi termett előttük. — Danke — köszönte meg a felvételt németül, s kissé nagyképűen mosolygott hoz­zá. Nem tetszett ez az ember Tányának. Szúrós, apró sze­mének alattomos tekinteté­ből semmi jót sem lehetett kiolvasni. K i ez az ember? Miért vár­ta őket lesben, s miért készített róluk felvételt is? Mi szüksége van a mi fényké­peinkre? Hová kerülnek ezek n felvételek? Ezek a kérdések kavarogtak Tánya gondolatai­ban. — Most azonnal hagyj ma­gamra — fordult a lány Kosz­— A vasútnál dolgozom. Német vagyok, a szüleim Vol- ga-menti németek... Tánya hamis lakcímet mon­dott a férfinek, aki jegyzet­tömböt és töltőtollat vett elő. — Üljünk le. Ülve kényel­mesebben leírhatja a címe­met — ajánlotta a lány. — Megengedi, hogy megnézzem a fényképezőgépet? Micsoda nagyszerű masina! — Parancsoljon, freulein — mondta a német, s átnyújtot­ta Tányának a fényképezőgé­pet, miközben pontosan, akku­rátusán leírta a jegyzettömb egy lapjára a lány címét. Tánya pedig egy ügyes mozdulattal kivette a gépet a tokjából, s nyomban felnyi­totta a hátulját. A film fényt kapott, tönkrement... — Jaj istenem! Bocsásson meg, uram — mondta néme­tül Tánya, kétségbeesést mí­melve. — Azt hiszem, valami kárt csináltam. Nagyon ké­rem, ne haragudjon rám ... A férfi kikapta Tánya ke­zéből a gépet, s dühösen el- káromkodta magát. — Készakarva csináltad, te ribanc! — üvöltötte magából kikelve. Amikor a férfi visszaakasz­totta a nyakába a fényképe­zőgépet. egy másodpercre szétnyílt a kabátja, s német katonazubbony villant ki aló­la Tánya több kitüntetést, köztük a Vaskeresztet is ott látta a férfi mellén. rpínya hirtelen futásnak I eredt. Szerencséje volt: köd ült a park tál között, gyorsan eltűnhetett. így maradt el Tánya és Kosztya tervezett „házassá­ga^ ' ; o zerge j Kovaljov, Tánya ; »D segítőtársa egyik alka- í lommal rossz hírt hozott. Az ! ukránokból a németek által i összeverbuvált nacionalista \ század katonáit mind több be- ; súgóval, német nyomozóval í figyeltetik, mert keserű ta- ; pasztalatot szereztek a „fri- Í ízek”: egymás után derül ki, Í hogy a megbízhatónak hitt, % német ruhába bújtatott kato- £ nák a partizánok emberei. Szigorú utasítást adtak ki a í németek: a laktanyából csak í a legszükségesebb esetben mehetnek be a városba a ka- í tonálc. Ez megnehezítette a Í partizánok kapcsolatát velük, ; ritkábban juthattak ki infor- mációk a laktanyából. Vala- ; mit tenni kellett. Kovaljov- \ nak jutott eszébe a legjobb ; megoldás. — A század valamelyik ka- Í tonájával házasságot kell köt- t, nie, Tánya — mondta a lány- \ nak, — Természetesen csak \ fiktív házasságot. így, a fele- % ség jogán veszély nélkül mu­'s tatkozhat a század körleté- % ben. í Úgy állapodtak meg, hogy Tamara Szinyicánál, Tánya í szállásadójánál tartják a „le- £ ánynézőt”. A megbeszélt idő- '/f pontban idehozta Szergej Ko- % valjov a „vőlegényt”: Konsz- ^ tantyin Szumecet, akiben igen % megbíztak a németek — ku- ^ lákcsaládból származott —, s * Részlet az író Tatjana Bauer '/f című dokumentumregényéből. j Hose. Bauer Tatjana magyar ^származású, apja Bauer István, ma ^ is él, Budapesten. Tatjana szolgá- '/ tatának teljesítése közben halt hősi <háláit,, .. i i ; i... Tasnádi Varga Éva: Emlékszel még? Ébred a föld s a gallyak barna teste átiönja mind az alvó kerteket. Zöld partokat cirógat már az este s a kéklő nárcisz csendülve nevet. Lüktet a föld. — Emlékszik tán a napra, mikor a tél tavasszá változott s az emberek barázdált, sápadt arca úgy várta már a boldog holnapot. Emlékszel még? — A patak kék vizében vércseppek úsztak — piros csillagok, elégett fák halódtak kint a réten s dalolt a szél: — Megjöttem, itt vagyok! S rőt lángokat röpített a folyóra, Sötéten álltak az ágyúcsövek, halált sikoltott akkor minden óra, halált sikoltott az embertömeg. Zihált a föld és megmeredve, holtan ezernyi test suttogta: — Állj, elég! Emlékszel még? — Keletről hosszú sorban katonák jöttek s tiszta lett az ég. Bátor fiúk... felétek száll a hála, mint akkor... ott, a korhadt fák alatt... — Emlékszel még? — a csonka, száraz ágra rügyet varázsolt az a pillanat. Emlékezz hát! — Legyen a szívedbe írva, hogy jöttek ők és újra béke van. Nem hajtnak a pribékek máglyasírba és nem vagy többé űzött, hontalan. — Ébred a föld. — Rikoltanak a gyárak. — Fehér cipó sül. — Áll az iskola. Emlékezz hát és kiálts a világnak: — Béke legyen és háború soha! A mester közben papírt vesz elő és felvázolja a jobboldalon álló szobor körvonalait és aláírja: A szeretet, a béke fé­nyét a világnak! „A szovjet emberek jól is­merik” — írja J. Vuesetics a tityeraturnaja Gazetában — ‘azt a fenséges emlékművet, amelyet Budapesten a Gel­lérthegyen emelt a magyar nép a felszabadításáért vívott hősi harcokban elesett szovjet ka­tonák sírja fölé. Magas talap­zaton nőalak áll. A művész a szabadság géniuszának nevez­te el. És ez a nőalak valóban tündöklő, jó géniusz.’* A FELSZABADULÁS UTÁNI leg­nagyszerűbb. képzőművészeti; alkotása 15 éve hirdeti a szövi jet hősök dicsőségét, a mának: és a jövő századoknak. Kőműves Gyula BARANYI FERENC: 1945 Én akkor csupán annyit láttam, hogy öten alszanak egy ágyban, folyton-folyvást pincébe mentünk s naponta egyszer babot ettünk. Én nem értettem Fuller bácsit, hogy mindig csak bujóeskát játszik, a paldáson lelt menedéket ha a pincébe jött a német. Ha bomba robbant, ágyú dörgött, azt gondoltam, hogy jön az ördög, s — jó fiú — a babot megettem, nehogy a pokolra cipeljen. S jött egy napon két kucsmás ember, puskával, mosolygó szemekkel... Tavasz volt, friss rügyek nevettek. S Fullér bácsi nyújtózott egyet. £ £ S Krásznájá Armijá prigyot í Végtelen mezők feszülnek a hófútta magas tövében, fel- $ gyűrt gallérú árkok cik-cakkos kígyója öleli a földet. Szél vi- $ sít, ’kemény rögök csontjain koppan a fegyver. Kimondhatat- lan kín ropog a levegőben. $ A Vörös Hadsereg közeledik. $ A sűrű drótsövények mögött éles halál feszeng. Arrafelé % már semmiben sem bíznak. A remény utolsó érvei is lefogytak % a csontról. És mégis amíg pirosán lüktet a vér, az erek rugal- % más faláig ér a hit: megjönnek s béke lesz itt, felkelünk a $ földről, arcunk a napra vetjük, s nyakunk nem csuklik meg í már soha! y ^ Kozákdal száll a magasban, zúg az ének, ahogy a vihar £ csapdossa óriási szárnyával a szírtet. Hány kilométer? Ezer. £ És megint ezer. Szétbontakozik a sor, halálos fények villognak £ a csötorkok mögött, hirtelen megindul a föld, minden forog, £rohan, üvölt a kíntól, aztán csönd. Semmi. Olyan egyszerű ez most, mint a kő a hegyfokon. Akkor ^ hány asztal maradt üres, hány asszony öleletlen? Ki fogja % majd mindezt összeírni? A hosszú hadtestek névsorát, a lak. ^ hatatlan városok névsorát, az ottmaradtak névsorát, a féllába- kát, s a fényeveszett szemeket? Ki írja össze majd. a napon- $ kénti csöndet ott a holttestek fölött? £ Ha utcán sétáltok s köházak oltalma alatt: tudjátok min- | dig — erre jártak. $ Ha asszonyt ölelsz: tudd mindig — nyugtalan gyönyörö- í dért is ezerszer ezer kín ontatott. y Ha füvet látsz, egyenes fejjel viaskodni a Nappal: tudd '/y mindig — még a fű se élne. Géped felzúg, vasat maratsz, s szívedben már az új ren- f^det melengeted, tudd mindig: volt ki ezért mindent odaadott £ — nevén úgysem szólíthatod. Mennek az úton s erdőkön át. Folyók vízében, hideg hold '/ alatt. Élsz-e még, kérdi a hang. s egyre kevesebb, aki válaszok fS az útra érve mégis több a sor. Béke van. Ök tették. Feltápászkodtunk a földről, az ő fegy. ^ vérük biztonságában. ^ Tudd mindig, egyre hevesebben, egyre jobban. $ Mennek az úton. Hirtelen pirosra gyúl az erdő, s a csend- ^ be elnyújtott kiáltás hasít. A katona eiöre tartott fegyverrel $ kuporodott először térdre, majd elfeküdt, ujjait előrenyújtva, $ mint a szentek az ikonokon, bizonyságául valami nagy ál- % dozatnak. '/y Tudd mindig, egyre gyötrelmesebben. Először a lövészárkok felett hajnalodik, s amikor már j magasra ér, áthajlik a szűk utak közébe, minden nyíláson be- $ bújik, rávésődve a mélyre, lemarhatatlanul. Minden ott kezdődött, s ma minden itt van. % Tudd mindig, egyre szerelmesebben. Emeld hitedet oly % magasra, mint egykor ők. a merészek. Élj úgy, hogy ne szé- gyenkezzék miattad egy darabka föld se. y j Kerekes András Megelégedett mosollyal, büsz- j kés éggel az arcán azt mondja:: győztünk. Az oszlop tetején j álló 10 méteres szoborban a: szovjet anyát ábrázoltam, akij hős fiai fölött magasba emeli í a dicsőséges pálmaágat. Az; oszlop két oldalán a szovjet—\ magyar kibékülés és a közös i építő munka megindulását áb-i rázoló domborművek vannak i elhelyezve. A hátsó falon azi őrtélló szovjet katona domboi-; művét és a Budapest ostro­mánál elesett hősöik nevét vés-; ték fel. Két szobor áll az \ emlékmű előterében. A sár-: kányölőben szimbolikusan a: fasizmus legyőzőjét testesítet- j tem meg. A szabadság emlékműve

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents