Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-10 / 58. szám

M$efeje&ödüit u iuvus&i s&vbbvív városunk temielőszövetkez&eteiben A városi pártbizottság 1962. február 26-i ülésén azt a ha- tározatot hozta, hogy termelő- szövetkezeteinkben tavaszi szemlét kell tartani a téli gép­javítások, tavaszi vetésekre való felkészülés, kapásnövé­nyek területfelvállalása, vala­mint a munkaverseny állásá­nak ellenőrzésére. A pártbi­zottság által megbízott szem­lebizottság február 28-án a Dózsa Népe Tsz-nél a tsz kez­deményezésére megkezdte a tavaszi szemléjét, majd a Táncsics, Petőfi, Vörös Csil­lag, Lenin, Alkotmány és vé­gül a Kossuth tsz-ben tartott szemléken március 9-én fe­jezte be munkáját. Tsz-einkben a tavaszi szem­le megtartása új kezdemé­nyezés, amely részben a Dó­zsa Népe Tsz-től kiindulva találkozott a városi pártbi­zottság határozatával. Termelőszövetkezeteink többsége lelkiismeretesen, komolyan felkészült, kü­lönösképpen a Dózsa Né­pe, Alkotmány és Kos­suth tsz-ekre lehet ezt elmondani. Emellett természetesen többi termelőszövetkezeteink is igyekeztek felkészülni. Impo­záns volt, amikor különösen a három fent említett tsz-nél a bizottság megkezdte a gé­pek szemléjét, s a szemlére kiállított gépek, mint a dísz­szemlére felsorakozott kato­nák szépen sorban . kitisztít­va, megjavítva várták, hogy megszemléljék őket. Termelő- szövetkezeteinkben ugyan még kevés a saját erőgép és gépi-vontatású - munkagép; de dicséretre méltó,,az a tény i— különösen a Kossuth és Al­kotmány tsz-eknél —, hogy a fogatolt gépek is valameny- nyi rendbetéve és kijavítva állt csatasorba a tavaszi munkák megkezdésére. Ki­sebb hiányosságoktól elte­kintve a Kossuth, az Alkot­mány tsz-ben szinte tökéle­tesnek mondható a gépjavítá­sok terén tett erőfeszítés. Ugyancsak hasznosnak mondható a tavaszi szemle a tavaszi vetőmagvak biztosítá­sa és tárolása tekintetében is. Termelőszövetkezeteink min­dent megtettek, és a tavaszi vetőmagvak (borsó, mák, som- kóró, lucerna, tavaszi árpa, zab, burgonya és kukorica) biztosítva vannak, illetve vol­tak már a szemle idejére is. A Kossuth. Lenin. Tán­csics, Petőfi tsz-ekben a kukoricavetömagok ki­szállítása és a csereter­mény beszállítása jelenleg van folyamatban. Az Alkotmány Tsz kivéte­lével, ahol később fogtak hoz­Meleg, baráti légkörben jöt­tek össze a KGV ebédlőjében csütörtök délután az üzem nő­dolgozói. a nemzetközi nőnap alkalmából. Az üzemvezetés részéről Fehér János főmér­nök és Gyenei György igazga­tó köszöntötte a vállalat több mint száz nődolgozóját. Fehér János főmérnök a nők megváltozott helyzetéről be­szélt. Ma már szóhoz és ve­zető szerephez jut a nő mind az ipar, mind a mezőgazdaság, valamint a tudomány terüle­tén és általában. Bár sok he­lyen még harcolni kell a nők­nek a maradi nézetekkel szemben. Az anyák a békeharcban is jobban kiveszik a ré­szüket. hogy biztonság­ban éljen a család. Ez a harc nemzetközi viszony­latban felszabadító harc­ként jelentkezik azokban az országokban, ahol a nők még nem élvezik azo­kat a jogokat, müveket a ml társadalmunk biztosit a nőknek. zá a területek vállalásának kiadásához, illetve a szerző­dések megkötéséhez, valamint a Kossuth, Táncsics és Pe­tőfi tsz-ben az osztályon aluli szőlőkben, összesen mintegy 50 hold kivételével, városunk egész területén a kapásnövé­nyekre tsz-tagjaink a szer­ződéseket megkötötték. A Vö­rös Csillag és a Dózsa Népe tsz-ben kevésnek bizonyult a kukoricaterület, mert a tagok jóval többet vállaltak volna, mint amennyi terület a tsz- nek rendelkezésére áll. Valamennyi tsz-ünkben ez évben beindult a szocialista munkaverseny, a tsz-ekben egyének, munkacsapatok, bri­gádok, üzemegységek hívták ki páros versenyre egymást, s ugyancsak termelőszövetke­zeteink is páros versenyben vannak egymással. A szervezésben példaként állíthatjuk a többi tsz elé a Kossuth Tsz-t, ahol a munkaverseny nemcsak szavakban történő megál­lapodás. hanem a ver­senyszerződések mind az egyének között, mind a munkacsapatok között meg vannak kötve, a szerződéseket valamennyi versenyben részt vevő sajátkezű aláírásával is­meri el. Hat szocialista címért küzdő munkabrigád szerződése sze­repel a tsz pártszervezetének nyilvántartásában az egyéni, csapat- és üzemegység szerző­déskötések mellett. Külön sze­retnénk kiemelni a Kossuth Tsz-ben és az Alkotmány Tszrben talált rendet és ^tisz­taságot, valamennyi üzeniegy- sé&béh. róójoi'bán: illetve eze­ken belül istállókban, kutri- cákban és raktárakban. Meg kell dicsérnünk ezúton is a Kossuth Tsz raktárosait és az Alkotmány Tsz raktárosát azért a példamutató tiszta­ságért és raktári rendért, amelyet találtunk. El kell itt mondanunk, hogy ez a rend nemcsak a szemle alkalmával van meg ezekben a tsz-ek­ben, hanem állandóan. Nem ez jellemzi a Vörös Csillag Tsz kéziraktárát, ahol bizony pontosan az ellenkezőjét ta­láltuk. Termelőszövetkezeteinkben az állatok átteleltetése is jó­nak mondható. Ezen a téren ki kell emelni a Kossuth Tsz-t. A Kossuth Tsz viszonylag a legkevesebb takarmány- nyal rendelkezik, s jelen­leg is például az egyes üzemegységben csupán szársilón, répaszeleten tartják a teheneket, még­is bármelyik tsz-ünk pél­dát vehetne a tehenek Gyenei György igazgató ar­ról beszélt, hogy az anyákra sokká] nagyobb feladat hárul, mivel a két műszakon kívül még a gyermeknevelés is fel­adatuk. Ezt a feladatot, tevékenysé­get sohasem lehet kellőkép­pen méltatni, mert nem lehet rá megfelelő szavakat találni. E tevékenységtől — szinte — az emberiség jövője függ, mert túlnyomórészt ettől függ, hogy milyen lesz a jövő generáció jelleme és értel­mi felfogása. Köszöntötte még az üzem nődolgozóit az üzem pártszer­vezete és üzemi bizottsága is, majd a nődolgozók nevében Bencsik Mihályné köszönte meg a kedvességet és arra kérte az üzem férfidolgozóit, hogy ez a megbecsülés legyen állandó és segítsék a férfidol­gozók is a nők harcának ki­bontakozását. (Gulicska) erőállapotáról, tisztaságá­ról, gondozásáról. Minden tehén fejtáblája élet­hűen mutatja bárki számára a jellemző adatait, vagyis a nyilvántartás és az állatok gondozása kifogástalan. Végül tanulságként elmond­hatjuk, hogy a tavaszi szem­lék hasznosak, mert ezen ke­resztül is termelőszövetkeze­teinkben a felkészülés a tava­szi és nyári munkákra ala­posabb, másrészt az egyik tsz- ben tapasztalt módszer — amely a vezetés, a szervezés, a munka végrehajtása terüle­tén jó eredményeket hoz —a másik tsz-ben is mint mód­szer meghonosítható. Hózivataros délután kopog­tattunk be a törteli tanácshá­za vb-titkárának irodájába, hogy a község életéről érdek­lődjünk. Gál Károly vb-titkár csodálkozva vonta össze a szemöldökét. — örömök? Gondok? őszin­tén szólva nem nagyon gon­dolkodtunk még ezen. A ta­nács dolgozói mindent elkö­vetnek munkájuk tökéletes el­végzéséért. A lakosság segít, együtt örülünk s együtt bosz- szankodunk. Községünk fejlő­désének nagyon örülünk, s amit nem sikerül a terveink szerint megoldani... hát azt majd megoldjuk később. — Mit lehet az örömök kö­zé sorolni? — Az Árpád és a Karai utca villamosításának a szép előre­haladását. Bajban voltunk, mert nem volt transzformátor. Úgy látszott, hogy a 80 házban lakó közel 120 család nem kap egyelőre áramot. A DAV azon­ban segített. Mig kapunk transzformátort, addig adnak egyet kölcsön. Rövidesen befe­jeződik a hálózat építése s re­mélhetőleg április negyediké­re, de legkésőbb május 1-re újabb 2200 méteres hálózattal leszünk gazdagabbak. Ha itt kigyullad a fény, mondhatjuk azt, hogy a községnek csak azok a rövid kis utcái marad­nak áram nélkül, ahol olyan kevés a ház, hogy a rendeletek szerint nem lehet bevezetni az áramot. — Akad még valami? — 100 ezer forintos költség­gel új ravatalozót építünk. 1150 méter új öntött betonjárdánk­kal minden utca egyik oldalán meg lesz oldva a gyalogközle­kedés. — Az abonyi szociális otthon bővítésére 60 ezer forintot adunk s ide tudjuk elhelyezni a község magános öregeit. 60 helyen van közvilágítást szol­gáló villanyégő. A közeljövő­ben — a DÁV-tól függ, hogy mikor — újabb 20 égőt állí­tunk fel a község területén. — A lakosság hogyan segít A tavaszi szemléket a jö­vőben is meg fogjuk tar­tani, illetve a tavaszi szemléhez hasonlóan »t nyári, és őszi munkálatok! megkezdése előtt is szűk- V ségesnek tartjuk a tér- \ melőszövetkezetek felké- I, szülését ellenőrizni, annál is inkább, mert egy-i egy tsz-ben tartott szemlén al versenytárs termelőszövetke­zet vezetői is részt vesznek, s egyúttal a páros verseny, il­letve a verseny értékelését is elősegítjük vele. Szabó János, a városi pártbizottság mg. o. v. Névadó Kedves, benső­séges névadó ün­nepség volt pén­teken délután a ceglédi Dózsa Né­pe Termelőszövet­kezet • központi kultúrtermében. Móricz Ferenc, a termelőszövet­kezet föagronómu- sa és Polónyi Já­nos, növényter­mesztési munlca- csapatvezetö kis­lányainak ünne­pélyes keretek kö­zött adtak nevet. A termelőszö­vetkezet nöbizott- sága a termelő- szövetkezet veze­tőségével egye­temben, segített a névadó ünnepély megrendezésé­ben. Szépen diszi­ünnepség a tett terem, bősé­gesen megterített asztal várta az örömszülőket és a névadó szülőket, a kis csöppségek­kel. Kérésünkre kijött Hegedűs József, a városi tanács vb-titkára és Kutasi József anyakönyvvezető. Az ifjúság nevé­ben leány úttörő­küldöttség köszön­tötte a kis újszü­lötteket. Hegedűs elvtárs méltatta az ün­nepség jelentősé­gét. Nevet adott a kicsiknek, majd a szocialista társa­dalom legdrágább kincseit, a gyer­mekeket szüléikre bízta és nagy kö­zösségünkre. tsz-ben Utána az ajándékok átadá­sa következett, melynek részesei voltak a névadó szülőkön kívül a meghívott vendé­gek is. A zomán- cos állványos für­dőkádaktól kezdve a hajkeféig a leg­finomabb babaru­háig. mindennel elhalmozták őket olyan nagy mér­tékben, hogy már az örömszülők is megsokallták. Kutasi József anyakönyvvezetö meleg száriakkal engedte az élet út­jára a kicsiket. Ezután családias ünnepségen látták vendégül a meg­hívottakat. Radosza Miklósné ÜNNEP AZ ÜZEMBEN Törteli örömök, gondok Képek az abonyi Lenin Tsz életéből Építkezésből kimaradt anyagok felhasználásával mintegy 100 méteres új utat építenek a mázsához Bencsik István magtisztítást végez. — TERMELŐSZÖVETKE­ZETI állattenyésztő brigádve- re.tök részvételével az elmúlt napokban a községi mezőgaz­dasági csoport Abonyban fél­napos értekezletet tartott. A megbeszélés célja a község négy termelőszövetkezete ál­lattenyésztésénél jelentkező további feladatok rögzítése, tc- ' ábbi eredmények elősegítése. — A CEGLÉDI Kossuth Mú­zeumban ma nyílik meg dél­előtt 11 órakor Füle Mihály és Zimányi Ernő festőművészek kiállítása. — PÉNTEKEN ESTE, a d ia- szentmiklósi kultúrotthon ban iő. sikerült nőnapi ünnepséget tartottak. A több mint 350 nő előtt Kelemen György, az ál­lami gazdaság igazgatója mon­dott beszédet, majd az úttörők adtak hangulatos kis műsort. Az ünnepségen Papp András­ié. a nőtanács elnöke kitünte­tést kapott. Ezután a részt ve­vő asszonyokat megvendégel­ték. — A VÁROSI tanács U"' gyűlési termében március ' 9-én kiállítás nyílt, ahol me tekinthetők a 20 éves városié- tesztéül program tervdokume. tációi. CEGLÉDI RUHAIPARI VÄLIALAI javító részleget állított fel. Vállal férfi i ng-ga 1 íéroz < kézelőkészítést, ág nemű- és mindenf fehérnemű-készítést javítást. Készít gyei mekruhákat, nagy rt hából átalakítással. Keresse fel vállalatunk bizalommal Cegléd ! Szabadság tér 8. a benzinkútnál. ezeknek a feladatoknak a meg­oldásában? — A társadalmi munka ör­vendetesen fejlődik. A lakos­ság szinte felhívás nélkül dol­gozik a különböző közösséget érintő feladatok megoldásán, a község szépítésén. A három ut­cában folyó villamosításnál férfiak, nők, öregek, fiatalok ássák az oszlopoknak a gödröt, jóformán minden felszólítás vagy kérés nélkül. Fákat ültet­nek, utakat egyengetnek s min­den erővel azon vannak, hogy községünk szebb legyen. — A betervezett társadalmi munka eddig még mindig bő­ven túl volt teljesítve. A kö­zelmúltban tanácsülésen fog­lalkoztunk ezzel a kérdéssel. Határozatot hoztunk a társa­dalmi munkák elismeréséről. A megyei tanács felé javasoltuk a riKÓzségíeífésztéséti'’ jelvény odaítélését Kecskés Ferencnek, az Aranykalász Tsz elnökének, akinek az irányításával a tsz tagjai 4900 óra munkát végez­tek. Az ezüstfokozatot a köz­ségi tanács adja. Kristó László iskolaigazgató vezetésével a szülői munkaközösség 889 órát dolgozott. Megérdemli az elis­merést. A lakosságból is töb­ben kapnak ezüstfokozatot. Kiss János 125, Tűri László, Sebők Ferenc és Marticsek László pedig 104—104 munka­órát dolgoztak a község érde­kében. Előreláthatólag május elsején kapják meg a jelvényt. — Halljunk néhány szót a gondokról. — Csak egyet említünk, de ez mindennél nagyobb. A Ceg­lédet községünkkel összekötő makadám út rettenetesen rossz. A forgalom nagy, sok gép­kocsi és vontató jár Ceglédre s bizony Abony felé kell kerül­niük. Ez 10 kilométerrel meg­hosszabbítja az utat, nem be­szélve a nagy időkiesésről. Fel- terjesztéseink ellenére még nem történt semmi intézkedés. Ha ez a gondunk megoldód­na, akkor ... szóval, akkor na­gyon örülnénk! — O —

Next

/
Thumbnails
Contents