Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-10 / 58. szám
Szentendre P EST MEG Y E I H I R L>ÁP K ÜLÖNKIADÁ S A Zárszámadás az Április 4 Termelőszövetkezetben Múlt hét szombatján tartotta zárszámadó közgyűlését a város régebbi — Április 4 — termelőszövetkezete. Ismeretes, "hogy két évvel ezelőtt ez a szövetkezet egyesült az Ű.j Élet Termelőszövetkezettel, s így az 1961-es év a második esztendő volt, amely azt tűzte ki célul, hogy a tagság megfelelő jövedelmi színvonalának biztosítása mellett lényegében megteremtse a nagyüzemi gazdálkodás számára az egyéb feltételeket is. • Miképpen oldotta meg ezt a feladatot a szövetkezet? Szántóterületükön 100 holdon búzát termeltek, 137 holdon takarmánygabonát, 89 holdon kukoricát, 136 holdon évelő pillangóst, 78 holdon egyéb szálas takarmányt. A búza átlagosan 14 mázsa termést hozott holdanként, az őszi árpa 14 és fél mázsát. Gyenge völt viszont a kukoricatermés. aminek részben az aszály, részben a nem kielégítő művelés volt az oka. Kielégítő termést hozott a lucerna és a lóhere. Nem lebecsülendő eredmények születtek t a kertészetben, ahol például vöröshagymából és paradicsomból jelentősen többet termeltek az előirányzottnál, viszont azt is el kell mondani, hogy a téli káposzta sikertelen termesztése miatt jelentős forintkiesés sújtotta a szövetkezetét. Elhanyagolták a másodtermelést és az üveg alatti termesztés sem volt kielégítő. Eredményes állattenyésztés Növekedett az állatállomány az elmúlt évben, s a sző- . vetkezet elérte azt az állatsűrűséget, amely mellett eredményesen lehet dolgozni. > A jövőben már nem a számszerű növelésre, hanem megfelelő szelektálás és a tenyésztői munka javítása útján a minőség emelésére kell törekedni. Nem volt eléggé eredményes a baromfinevelés az elmúlt év folyamán. A pecsenyekacsanevelés, az utolsó turnust is beleszámítva — amely szép eredményt hozott — közepesnek mondható. Üj ágazata a- termelőszövetkezet állattenyésztésének a juhászat. Ebben az üzemágban túlteljesítették a gyapjútermelést, de nagy lemaradás mutatkozik a juhtej terén. A tervezett 4000 literrel szemben mindössze 2243 liter tájét fejtek. Nem egészen felét produkálta a tervezettnek a gombatermelés. A szövetkezet jelenleg megfelelő gépállománnyal rendelkezik, ez elegendő mind a növénytermelési munkák időbeni elvégzéséhez, mind a segédüzemi feladatok ellátásához. i Áruértékesítési előirányzat A termelőszövetkezet nép- gazdasági kötelezettségei teljesítésének egyik legjelentősebb mutatója az áruértékesítési előirányzat teljesítése. A 378 000 forintban megállapított mutatót jelentékenyen túlteljesítette. A 135 százalékos teljesítés eredményeként 29 450 forint' hitelengedményben részesült. 100 hold szántóra vonatkoztatva 57 mázsa hízott marhát, 122 kg gyapjút, 2,8 mázsa hízott sertést, 17 mázsa vágott baromfit, 557 liter tejet adtak el az államnak. A vagyoni helyzet alakulása szempontjából egyik lényeges terület a beruházott eszközök alakulása, illetve növelése volt. A szövetkezet összes állóeszköz-állománya 1961 végén 6 605 309 fórint, íirnélybőf A' tetmelőszöéetke- zéftiszia vagyon,! '24161112 forint. Utóbbi a múlt év folyamán 1 372 373 forinttal növekedett, amely összegből a gazdálkodásból származó tiszta vagyon növekedése 1 091 539 forint, a maradék 280 984 forint állami támogatás volt. Az 1961. évi terv 6 290 009 forint bevételt, irányzott elő, amelyet azonban csak mindössze 5 514 000 forintra teljesítettek. A lemaradás oka a növénytermelésben, a gomba- termesztésben, az állattartásban, kertészetben, keltetőüzemben keresendő elsősorban. Az említett hibák és nehézségek ellenére a szövetkezet munkanormánként (körülbelül egy munkaegységnek felel meg) átlagosan 30 forintot tudott fizetni. Az egy főre jutó évi átlagkereset 13100 forint volt, ami havi 1100 forintos fizetésnek felel meg. Természetesen akadtak olyan jól dolgozó szövetkezeti tagok, mint Gyurcsi János állattenyésztő, aki havonta átlagosan 1985 forintot, Bota Lajos traktoros, aki 1939 forintot és Gyurcsi Antal foga- tos, aki havonként átlagosan 1897 forintot keresett. Mi az oka a hiányosságnak ? Talán egyik legfontosabb feladatról feledkeztek meg a szövetkezet 'vezetői, amikor háttéribe szorították az embert. Minden előbbre való volt — építés, vagy más munka —, mint az ember. Rendszertelen volt a fizetés, sokáig kellett az embereknek pénzre várniok, egyszóval nem volt eléggé szervezett a gazdálkodás. Ezenkívül nem voltak önállóak a középvezetők, a vezetés egy kézbe került, az elnökébe, aki nem tudta megoldani a feladatokat. Hogy ez így történhetett, abban közrejátszott a középvezetők képzetlensége és az elnök bizalmatlansága az előbbiekkel szemben. Hiba volt a munkafegyelemmel. Voltak olyanok a tagok között, akik felelőtlenül lógtak, lustaságuk demoralizálta az addig még szorgalmasan dolgozókat is. Általában közömbösek voltak jó nagy százalékban a szövetkezet gondjait, problémáit illetően. Az MSZMP városi végrehajtó bizottsága — amint Szabó Béla, az MSZMP városi . végrehajtó, bízottságánák titkára tájékoztatott — meghatározta azokat a feladatokat, amelyeknek megoldása szükséges ahhoz, hogy megszűnjenek a hiányosságok. Ezeket talán a következőkben lehetne összefoglalni: a) a termelőszövetkezet termelésében kerüljenek előtérbe az olyan termelési feladatok, amelyek az állammal szembeni kötelezettségek teljesítése mellett biztosítsák a tagság és a szövetkezet megfelelő jövedelmét, b) a szövetkezet 1960—ölben lerakta a termelés alapjait, ezért 1962-ben a beruházás csökkenjen a minimumra, hogy ezzel is emelkedjen a jövedelmezőség; c) az állatsűrűség most már jó, a létszámnövelés helyett most már minőségi javulás elérésére kell törekedni, s végül d) nagyobb aktivitást kell biztosítani a párt alapszervezetének, hogy rugalmasabban, ésszerűbben és gazdaságosabban lehessen megoldani a problémákat. Ha a szövetkezet vezetői így fognak dolgozni, kijavítják a hibákat és munkájuk is eredményesebb lesz. Szentendrei festők galériája Tanuló leány (Pirk János műve) HÍREK A JÁRÁS ÉS A VÁROS ÉLETÉBŐL A szentendrei bélyeggyűjtők v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\w Töredezik a jég... 4IR» W Csak ez elmúlt augusztusban alakult meg a Szentendrei Bélyeggyűjtők. Köre, huszonegy taggal. Ma már harminchármán vannak, különböző korú és foglalkozású lelkes emberek, akik a bélyegek gyűjtésében találnak örömet. Nemrég tartották meg első hivatalos közgyűlésüket, mely bizonyítéka volt igazi aktivitásuknak. 33 tagot tartanak nyilván, s abból 30-an ülték végig az estet. Azzal a jó érzéssel váltak el egymástól, hogy érdemes volt találkoz- niok. Az országos szövetséget Magyar elvtárs képviselte, aki a bélyegesek kötetlen, baráti nyelvén adott útbaigazítást és bátorítást a továbbiakra, kihangsúlyozva, hogy ez a szenvedély soha sem lehet anyagi célzatú vállalkozás, csak komoly elmélyülés, mert sehol annyi tapasztalat, érdekesség nem gyűjthető, mint ezen a téren. A művészi érzéktől a rendszeretetig, országok és népek megismeréséig, külorszá- gi baráti kapcsolatok elmélyítéséig mindent biztosít és csiszol ez a szép időtöltés. Az idei szentendrei kulturális napok keretében országra szóló speciális bélyegkiállítással kívánják Szentendrét köszönteni, amelyre már most készülődnek. A szövetség központi kiküldöttje azt is elmondta, hogy május elsejére a népi demokratikus országokkal karöltve egységes Május 1 bélyegek forgalomba hozását tervezik és hosszú előkészületek után megjelenik a XIX. század festőivel kezdődő festők bélyegsorozata. Világhírű képzőművészeti remekek lenyomatát láthatjuk majd az apró kis értékpapírokon. Érdemes meghallgatni a ma délután 2 órakor a Központi Tiszthelyettes Iskolán megtartásra kerülő mezőgazdasági előadásokat, melyeket jeles szakemberek tartanak filmvetítéssel egybekötve. A tudományos jellegű előadásokat az agrártudományi egyesülés szentendrei csoportja szervezi a helyőrségparancsnoksággal és a Mathiász János Tsz vezetőségével karöltve. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. SPORTHÍREK PEST MEGYEI kupatúrán vesz részt március 11-én a budai hegyekben a papírgyár természetjáró csoportja. Útvonal H űvösvölgy—M ári ar emete— Zsíroshegy—Nagyszénás—Pi- liscsaba. Találkozó reggel 7 óra 15 perckor a HÉV szentendrei végállomásán. Vezető: Mikler Sándorné. MÁRCIUS 4-ÉN tartották meg a járási asztalitenisz-verseny döntőjét. Eredmények; Férfi egyéniben: 1. Brúder Gy. Kisoroszi, 2. Demeter Miklós Pcmáz. Női egyéni: 1. Orgo- vány Sándorné Pomáz, 2. Fü- lö:p Mária Pomáz. Férfi páros: 1. Éveli—Hégel- major Pomáz, 2. Atyimityi— Tamási. A csapatok versenyében 1. Pomáz (Demeter, Sc'hvarc, Hégelmajor). 2, Kisoroszi csapata, 3. Visegrád csapata. Több mint egymillió forintot fizetett ki 1961-ben az Állami Biztosító helyi fiókja 1961-ben jelentősen növelték üzemi biztosításaik állományát a különböző szövetkezetek és vállalatok, de magánosok is. Különösen nagy népszerűségnek örvend az újonnan bevezetett kedvezményes, mindenre kiterjedő épület- és háztartási általános ' biztosítás. Ehhez hozzájárult az is, hogy a múlt évben nyolcszáz esetben fizettek ki kártérítési összeget. Szövetkezetek közül a pomázi Petőfi Termelőszövetkezetnek például 19 338 forintot fizettek ki, baleset következtében pedig Schincz József és Gerényi István szentendrei lakosoknak egyenként 25 000 forintot fizettek. A VAROS ÜGYELETES ORVOSA március 11-én dr. Katona Gyula körzeti orvos. A JÁRÁS ÜGYELETES Állatorvosa március n- ! én dr. Hátai Vince körállatorvos, Pomáz, telefon: 164. I ÜJ KÖNYVEK: Cooper: I Professzor az uborkafán. Bak- i tay: Körösi Csorna Sándor, A | hóhérok nyilatkoznak. Radó: Fehér éjszakától a Fekete- { tengerhez. Tolsztoj: Feltáma- j dás. Le sage: A sánta ördög, j Cook: Utazás a világ körül. Kaphatók az állami könyves- I boltbah. ' +.J,. ‘ A TÁRGYALT NAPIRENDI PONTTAL kapcsolatban több jelentős javaslattal élt a végrehajtó bizottság felé. Ezen az ülésükön tárgyalták meg ez évi munkatervüket Is. A CIGÁNYLAKOSSÁG helyzetével foglalkozott a városi tanács gyermek- és ifjúságvédelmi állandó bizottsága az elmúlt napokban megtartott ülésén. NÉPMŰVELÉSI AKTÍVÁKKAL karöltve tárgyalta meg március 2-án a tanács művelődésügyi állandó bizottsága a város ötéves művelődéspolitikai tervét, melyet új javaslatokkal kiegészítve a legközelebbi tanácsülés elé terjesztenek elfogadásra. A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI - MUNKALATOK helyzetéről, a cigánylakosság helyzetéről és egyéb ügyekről tárgyalt tegnap délelőtt a városi tanács végrehajtó bizottsága. ' Egyebek között elfogadta a tanácsi szerveknek a tsz- ek állami felügyeleti tevékenységének gyakorlására előterjesztett javaslatát, majd az Április 4 Termelőszövetkezet közgyűlése által hozott | törvénysértő határozatát vizs- j gálta felül és jogkörénél fog- í va azt megsemmisítette. | CSÜTÖRTÖKÖN TARTOT- ! TA soron következett ülését a járási tanács végrehajtó bizottsága. Napirenden szerepelt többek között az adófizetés helyzete, a felvásárlási tervek teljesítésének állása, a községfejlesztési tervek beindítása. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a község- fejlesztési tervek előkészítése terén a legjobb munkát Visegrád község tanácsa végezte, ugyanis az 1962. évre szükséges kapacitáslekötéseket mamdéktalanul biztosították, amely feltétele a terv időbeni teljesítésének. A végrehajtó bizottság a felvásárlás és az adóbevételi tervek teljesítése érdekében határozatilag utasította az érintett községek tanács vb-it, hogy a megfelelő tanácsi szakbizottság tagjainak meghívásával kibővített végrehajtó bizottsági üléseken tárgyalják meg a teendőket. SZENTENDRÉN TARTJA e hónap végén ülését a Dunakanyar Intéző Bizottság műszaki szakbizottsága. Megtárgyalják a területen folyó la- kóházépítkezésetkkel és hétvégi házak építkezésével kapcsolatos kérdéseket, szemléltetően bemutatva az építkezések hiányosságait. . Reméljük. hogy az itt bemutatott kiállítási anyag a lakosság részére is bemutatásra kerülhet. a filmszínház műsorán március 10-én és 11-én: Felmegyek a miniszterhez, 12- től 14-ig: Balti égbolt II. Az if júsági matiné műsorán, március 11-én: Kantoni megbízatás című film szerepel. Tanácstagi fogadóórák Batlics Elek, az 57. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 10-én délután 5 órakor Lenin út 112. szám alatti lakásán, Stefanovics Gyula, a 61. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 10-én délután 3 órakor Lenin út 144. szám alatti lakásán, Czikora Bajos, a 65. számú választókerület tanácstagja f. évi március hó 10-én, délután 6 órakor Püspöksor 16. szám alatti lakásán, Páljános Adolf, a 10. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 11-én, délután 6 órakor Marx tér 18. szám alatti lakásán, ifj. Skopál István, a 60. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 11-én, délután 2 órakor Lenin út 139. szám alatti lakásán, ' Valentin József, a 12. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 12-én, délután 2 órakor Vöröshadsereg utca 24. szám alatti lakásán, Kiss Jánosné, a ,20. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 12-én, délután 6 órakor Arany János utca 2. szám alatti lakásán, Sziráki Ferenc, a 24. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 13-án, délután 5 órakor a városi tanács I. emeleti hivatali helyiségében, l-eányfalvi István, az 54. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 14-én délután 5 órakor János utca 1. szám alatti lakásán, / Pécsi József, a 16. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 14-én, délután 4 órakor, az Elektromos Művek Dumtsa Jenő utcai épületében, választókerülete részére tanácstagi fogadóórát tart. Nemrégiben alakultak meg járásszerte a községi tanácsok családi- és társadalmi ünnepségeket előkészítő állandó bizottságok. Ennek eredményeként március 4-én első ízben tartottak Tahitótíalu községben névadó ünnepséget. A feldíszített tanácshelyiségben az általános iskola úttörőinek sorfala és tisztelgése köszöntötte az ünnepelt újszülöttet, aki édesapja, Vámos Attila után az Attila nevet kapta