Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-30 / 75. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VL ÉVFOLYAM, 75. SZÁM 1963. MÁRCIUS 30, PÉNTEK Felkészültek a tavaszi munkára a Rákóczi Termelőszövetkezetben és a gépállomáson — Nem rajtunk múlott, hogy eddig nem dolgozhattunk, — mondta a Rákóczi Termelőszö­vetkezet új elnöke, Halápi Im- ré. — Gépeink és embereink a tavaszi munkákhoz készen áll­nak. Mihelyt az idő engedi, megkezdik a borsó, napraforgó, továbbá a cukor- és takar­mányrépa vetését. Most foly­nak a trágyázások. Gyümöl­csöseinkben tisztítják a gyü­mölcsfákat. — Lassan beindul a mész- kénléfőzés és a permetezés. Büszkén mondhatom, hogy mi a rossz idő ellenére is, amsny- nyire lehetett dolgozni, dol­goztunk. Felszántandó területünk 532 kataszteri hold volt. amelyből idáig 323 katasz­teri hold van felszántva. — A kertészetben folyik a melegágyazás. Emellett szállít­ják a paprikaszárat, sőt kerté­szeink olyan térwel foglalkoz­nak, hogy az öreg kertekben takarmánytermesztést kezde­nek. de a régi területek helyett frissítenek is földet. '— Megy a munka, és még jobban rhegy, ha végre elérke­zik a jó idő. Mi felkészülve várjuk, mert bizony az idő miatt hátrább vagyunk, mint szoktunk, — fejezte be nyilatkozatát a tsz-elnök. Végh István, a gépállomás igazgatója így tájékoztatott: Régi kön) vek birodalmában Az Arany János gimná­ziumban háromféle könyv­tár is található. A diákok­nak gazdag anyaggal ren­delkező ifjúsági könyvtár áll rendelkezésükre. A pedagó­gusoknak ugyancsak tág le­hetőség kínálkozik. hogy szakmai vagy egyéb kérdé­sekben tájékozódást kapja­nak. Mégis a harmadik könyv­tárj anyag a legfigyelemre méltóbb. Már 1617-től írá­sos emlékek vannak róla. Anyagát elsősorban gyűjte­ményekből és a város elő­kelőbb polgárainak hagya- téltéből nyerte. Érdemes egy kicsit a könyvtáros szemé­vel is körbejárni ezt a te­kintélyes, mintegy 15 *J00 kö­tetből álló régi állományt. Mint a fiatalabb könyvtá­rakban, itt hiába próbál­nánk a polcokon sorakozó könyvek között olyat keres­ni, amely élénkebb színű gerincével hamarabb magára hívná a figyelmet. Itt gya­koribbak a vaskos, több kiló súlyú régi metszetekkel, réz­karcokkal díszített iniciálás, idegen nyelvű . kötetek. Nagy szakértelmet kíván ezeknek a több száz éves munkáknak a besorolása, méltó gondozása, amelyre a felszabadulás uíán szinte csak napjainkban került sor. Dezső Kázmérné napi fél­mű szg kbah könyv tároslcódi k itt. Bizony, alaposan felhasz­nálhatja idegen nyelvű felké­szültségét, amikor az egyes köteteket tanulmányozza, hogy a szakirodalom melyik csoportjába sorolja. Érdemes egy párat meg­említeni a nagy múltú könyv­tár érdekesebb darabjaiból. A magasba nyúló polcokon a Jogtudományi Közlönyök régi vaskos kötetei után külföldi folyóiratok sorakoz­nak, majd a Tudományos Gyűjtemény kötetei 1817-től. Megtalálhatók a Történelmi Tár kiadványai és régi lexikonok özöne a XVII— XVIII—XIX. századból. Ugyancsak ritka munka Tar- kőy Kálmán gyógyszerész ajándéka is, amelyet egy­kor a nagykőrösi líceum mú­zeumának adományozott. Két­száz éves növénytani mun­ka, különösen szép tipográ­fiával. Megtalálható Wer­bőczy hírhedt Hármas köny­ve is. 1811-től a pozsonyi Diétával kapcsolatban olvas­hatunk kiadványokat, de már 60 évvel korábbról. 1751-ből Corpus Jurisa van a könyv­tárnak. Megtalálhatók a jog- és államtudományi munkák, közgazdaságtannal, közigaz­gatással, orvostudománnyal, művészettel, sporttal és ze­nével foglalkozó könyvek is. A természettudományok kö­zül matematika, elektromos­ság, hőtan, biológia és csil­lagászat fedezhető fel a szakpolcokon. Figyelemre méltó, hogy a mezőgazdasági jellegű könyvek nagy része magyar nyelven íródott. Sok latin és görög nyelvű mun­kával képviselteti megát, a klasszika és a filológia. Az egykor kötelező nyelvek (la­tin és görög) tanítását sok­féle és nagyszámú szótár tette könnyebbé. A könyv­állomány jelentős százaléka ! elsősorban latin és német l nyelvű. Már vége az ömlesztett rak­tározásnak, amíg rendezetlen halmazokban hevertek a könyvek, most már kibon­takozik ennek az értékes anyagot tartalmazó könyv­tárnak a teljes állománya, hogy hozzáférhetővé váljon mindazoknak, akik kutató munkájuk nyomán anyagából meríteni kívánnak. Tit. — Felkészültünk, várjuk a jó időt. Összeírtuk, hogy mennyi a szánt.mivaló területünk a korai növények alá, hogy minél hamarabb indulhas­son a munka. — Gépeink készen állnak. 75 erőgépünk kijavítva vár ar­ra, hogy kezdhesse a munkád. Sőt. ha az idő gyorsan megvál­tozik, ismét kétműszakos. gépe­ket állítunk be. hogy gyorsab­ban haladjunk. Dolgozóink olyan felajánlást tettek, hogy ha megindul a munka, nyújtott műszakban dol­goznak. — Körzetünkben 6147 ka­taszteri hold vár felszántásra, ebből a gépállomás feladata 4500 kataszteri hold. — Annak ellenére, hogy most még nem • dolgozhatunk, Kccséron hét erőgépünk megy, sőt a Hunyadi Termelőszövet­kezetben is forgatnak — mond­ta a gépállomás igazgatója. Tornaverseny a Kossntli iskolában A Kossuth Lajos általános iskolában ebben áz évben is megrendeztük az évenként szokásos tornaversenyt. Egyik jellemző vonása volt a ver­senynek az, hogy a betegeken kívül minden felsős tanuló részt vett azon. Testnevelőink igyekeznek úgy megszerettet­ni tanulóinkkal a sportot, hogy felnőtt korukban szük­ségletükké váljék a szabad­ban való testedzés. A verseny a közösségi ne­velést is szolgálta. Drukkol­tak egymásért és örültek, ha osztálytársuk jó pontszámot kapott gyakorlatáért, amellyel emelte őrse pontszámát. A nagy vetélkedésből a leá­nyoknál Tóth B. Erzsébet, a fiúknál ifj. Fodor Géza került ki egyéni győztesként. A csa­patversenyt a Vil a, illetve a VIII/b osztály nyerte. Az eredmények és a ver- senj'zők létszáma (122 leány és 85 fiú) a testnevelő taná­rok — Németh Lászlóné és Fodor Géza — lelkes, jó mun­káját dicséri. Dabrzs Zoltán A „Magyar Mezőgazdaság“ — komoly segítség a munkában A város egyik tekintélyes mezőgazdasági szakemberének véleményét tudakoltam meg az egyik hetilapról, a „Ma­gyar Mezőgazdaság”-ról. Ki­váncsi voltam arra is, hogyan hasznosítja munkájában az ol­vasottakat. A Petőfi Termelőszövetke­zet főagronómusa S. Hegedűs László. A mezőgazdász szem­szögéből vizsgálja a lap fel­építését, hasznosságát. Meg­állapítja. hogy sokat fejlődött, színvonalasabbá vált az utób­bi években. Dicséretére válik, hogy jól szerkesztett, minden­ki számára világos és gyakor­lati jellegű. — Különösen azt tartom szerencsés lépésnek a szer­kesztőség részéről — mondja —, hogy a ritkább megjele­nésből hetilappá tudta fej­leszteni a „Magyar Mezőgaz- daság”-ot. így nem csak bőveb­bé vált, de az időszerű mező- gazdasági munkákkal már jó­val korábban foglalkozhat. — Dicsérni való módszer, hogy az aktuális tennivalókat megelőzve, tájékoztatást közöl a legmodernebb eljárásokról. Például a tavaszi vetéseket jóval megelőzve, a talajelőké­szítés, trágyázás, vetési eljá­rások kérdéseiben ad ismer­tetőt. — Azt is helyesnek tartom — folytatja1' válaszát -4-, hogy gyakorlati emberek, agronó- musok és brigádvezetők írják a cikkek jelentős részét. A többi írás pedig azoknak a kutatóknak a tollából való, akiknek munkája nyomán már több jelentős kutatási eredmény született, A főagronómus azzal fejezi be az értékelést, hogy meg­említi azt a sikeresen megva­lósított célt. amelynek az lett az eredménye, hogy a folyó­irat szerkesztői a tudomány és a termelés közvetlen kap­csolatának kialakításával se­gíthetik termelő munkájuk­ban a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok szakem­bereit. Tit /A/MF/V—ONNAN Hétnapos körutazás Szlovákiában autóbusszal ■ Az IBUSZ hétnapos kör­utazást szervez Szlovákiában autóbusszal, 1962. augusztus 15-én. Külön autóbusszal in­dulnak Nagykőrösről Vác— Balassagyarmat útvonalon Zólyomba, megtekintik a Sli- ac-fürdőt. Majd folytatják út­jukat Dobsinára, Banska Byst­rica—Brezno útvonalon. A ki­rándulók megtekintik a jég­barlangot. Este a Tátrában szállnak meg. Kirándulás a Csorba-tóhoz és a tarpataki vízeséshez. A kirándulást még színesebbé teszi a drót­kötélvasút, amellyel a köpa- taki tóhoz és a Tarajkára utaznak. Következő állomás Demä­nova, ahol a csoport megte­kinti a cseppkőbarlangot. Szállás Zsolnán. Majd tovább utaznak- a Vág-völgyében, . Pöstyénbe, ahol megtekintik a fürdőhe­lyet. Utolsó állomás Pozsony. Délelőtt városnézés, délután indulás vissza. Az étkezésről az IBUSZ gondoskodik Részvételi díj 1615 forint. Költőpénz: 280 cseh korona — 387 forint, Jelentkezni lehet június 1- ig a művelődési ház irodájá­ban, ahol részletes felvilágo­sítást adnak. A VŐFÉLY Irány Lengyelország. Elkészült a két borsó osztályozőgép a gépjavító ktsz-ben. Már csak az utolsó simítások folynak és csomagolják a nagy útra — Lengyelországba. + + Gumit javít az Arany János Termelőszövetkezetben ifj. Kaszap Albert és Duzs Dénes (Foto: Fehér Szilárd és Sebők Antal) Ma: az MSZMP városi bizottsága és a városi tanács közös ülést tart Ma délután két órakor a művelődési ház tanácstermében a városi pártbizottság és a városi tanács közös ülést tart. Ezen az ülésen meghallgatják a város hat termelőszövetkezetének 1961-ben yégzejt munkájáról a beszámolót,, továbbá az 1962hcs eví térveikről szóló jelentést vitatják meg. — MEGKEZDTÉK a gyü­mölcsfák permetezését a Petőfi Termelőszövetkezetbem. — AZ ORSZÁGOS takarék­pénztár helyi fiókja 1962 első negyedévben összesen 2109 totó- és lottónyertes részére több mint kétszázezer forint nyereményösszeged; fizetett ki. — A GÉPÁLLOMÁS tavaszi tervét eddig 20.7 százalékra teljesítette. — KEDDEN délután 3 órai kezdettel ülést tartott a lakás­építkezéseket elősegítő bizott­ság. A szakszervezeti vezetők körében Igen nagy érdeklő­dést váltott ki a jövőben fel­épülő szövetkezeti lakásuk vá­sárlási lehetősége, valamint az egyéb építkezési lehetőségek. — NEM CSODA, ha üres maradt a kamrája Kovács Mi­hálynak (Szabadság Termelő­szövetkezet) a zárszámadáskor. Az egész .múlt esztendőben 30 munkaegységet teljesített. — 6250 FORINT üzemi bal­eset miatt. Henc Ferencnek balesete következtében 6250 fo­rint kártérítést fizetett az Ál­lami Biztositó helyi fiókja az elmúlt évben. — NYOLC ÚJÍTÁS volt az elmúlt esztendőben a faáru- és dohányzócikkgyártó. válla-' latnál. — A HUNYADI TERMELŐ­SZÖVETKEZET eddig 25 da­rab szarvasmarhát állított hí­zóba a szerződés teljesítésére. Ezen felül még többet is hiz­lalnak, a felvásárlás folyamat­ban van. — Régi népszokás újult fel néhány év óta városunkban — kezdi a beszélgetést Szivák János. Színes foltja minden parasztlakodalomnak a vőfély jelenléte. Ezt a funkciót tölti be éven­te 20—25 lakodalomban egy magas, szőke férfi, Szivák Já­nos. Alig 18 éves korában — magánszorgalomból tanulta meg az alföldi vőfélykönyv közel 52 versszakból álló rig­musát. Ma, negyvenéves korára már sok száz alkalommal hí­vogatott vendégeket, kért meg ifjú menyasszonyjelölteket. Mennyi kínálgatús, meny- asszonytánc-rendezés! Egyszó­val az egész lakodalom meg­szervezése, levezetése, mindez az 52 versszak segítségével. Sok kedves emlék. Vidám éj­szaka a vendégek számára, fárasztó, kimerítő „szereplés” a vőfély részére. Amikor már a jó bortól és jó kedvtől hangos az egész násznép, egy ember csak a jó­zan. a vőfély. , Meri o jó vőfélynek egyik tulajdonsága az, hogy nem issza le magát. Neki helyt kell állni a mulatság végéig. Szivák János a G EV meg­becsült dolgozója. Nemrégi­ben rendezte meg három fia­tal munkatársa lakodalmát. Ma már nem divat a vő­félybot. Egy-egy zsebkendő a honorárium, no meg a hagyo­mány becsületes ápolásának az öröme, amiért azután él­hal Jani bácsi. A lakoma felől kérdezem. — Öt-hat fogást kell körül kínálnom. — A legtöbb vendég? — 102 volt egy esetben, be­szélhettem eleget. Mert itt az­után nem sietnek. Egy-egy vacsóra négy-öt ára hosszat is eltart. Bizony, a menyasszony és a vőlegény alief várja, hogy megszabadítsam őket a lako­dalmas népségtől. Amikor az­után elhangzik a vers: „Majd eljövünk újra, esz­tendő tájára" ... megköny- nyebbülve távozik a fiatal pár. — De reggel azután én is — teszi hozzá mosolyogva. Még az a jó, hogy nagyon szeret táncolni. — Különben az egész lako­dalomban minden mai és mo­dern. Kezdve a szép autóktól a felöltözött násznépig. Még én is. Csak a rigmusaim őr­zik a régi parasztesküvők hagyományait — fejezi be az interjút Szivák János. Biró Ilona Illyés Gyula: Puszták népe. 1936 óta most tizenegye­dik kiadásban lát napvilágot a dunántúli parasztok, zsel­lérek világának ez az immár klasszikussá vált dokumen­tum könyve. (Szépirodalmi Könyvkiadó. 23.50 forint.) Karinthy Frigyes váloga­tott művei. A kötetben az „így írtok ti”, a „Tanár úr kérem” klasz- szikus darabjai mellett no­vellák, elmélkedések, cik­kek és versek szerepelnek. Teljes egészében utolsó nagy alkotását, az Utazás a ko­ponyám körül című regényt. A kötetet Kardos László ta­nulmánya vezeti be, (Szépiro­dalmi Könyvkiadó. Magyar Klasszikusok. Ára 47 forint.) Molnár Tibor: Hosszú az út. 1956 őszén, az ellenforra­dalmi napok zűrzavarában Molnár Tibor színművész családjával együtt Nyugatra távozott. Mikor hosszas há­nyódás után végre látszó­lag révbe ért. akkor hatá­rozta el, hogy hazatér. Köny­vében feleségével együtt ke­resetlen őszinteséggel eleve­níti fel az átélt viszontagsá­gokat és belső vívódásokat. Az , emlékezések állomásai: Becs, München, Köln, Ge­nova. Brüsszel és London. (Pannónia Könyvkiadó. 21,50 forint.) Otto, Herbert: Hazugság. A regény egy német ka­tona háborús és hadifogság­beli élményeiről szól. A fia­tal Alfred Heferkom nem fasiszta, aktív ellenállásra azonban nincs elég ereje. Mindössze annyit tesz, hogy amikor partizánok kivégzésé­hez vezénylik, nem lő rájuk. Tettének következményeitől félve, a történtek ’ elhallga­tásával. hazugságokkal véde­kezik. (Európa. Ára 19 fo­rint.)

Next

/
Thumbnails
Contents