Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-29 / 74. szám
VI. ÉVFOLYAM. 74. SZÄM 1962. MÄRCIUS 29. CSÜTÖRTÖK 18000 pár cipőjavítás - Emelni kell a mértékes termelést jobb minőségű bőrrel KÖZGYŰLÉS A LÁBBELIKÉSZÍTŐ KTSZ-BEA A szövetkezet éves terv- számait felülvizsgálják, és a valóságnak megfelelően állapítják meg. A jövőben nagyobb gondot fordítanak a szövetkezet problémáinak megoldására és a helyszínen több segítséget nyújtanak. — Szó — AKiSZ HÍREI... Jelvénykiosztás a DÁV-nál Hétfőn ünnepi taggyűlést tartottak a DÁV kiszistái. Az ünnepi taggyűlés keretében osztották ki az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom első fc-kozatánáik jelvényeit. Harminc fiatal kapott jelvényt a taggyűlésen. — VIHARKAR címen 6973 forintot fizetett ki az Arany János Termelőszövetkezetnek az Állami Biztosító helyi fiókja. Ne csak az iskola, a szülők is... Az igazgató szemével az oktatásról Közel két óra hosszáig tartott a beszélgetés, köziben statisztikák, gépelt beszámolók, jegyzőkönyvek kerültek a kezembe a mondottak alátámasztására. A Rákóczi iskola igazgatója. Csele Gyula szívesen adott felvilágosítást. — Most országos nevelési terv van kialakulóban — mondotta. — Minden iskola elkészíti a saját nevelési tervét. Ez évekre előre megszabja a legfontosabb tennivalókat. A tervkészítés első lényeges pontja felmérni a jelenlegi állapotot. Már nyújtja is az ezzel foglalkozó iratot. Az egyik megoldatlan kérdés a túlikorú tanulók problémája. A rendelet szerint tizenhat éves korig kötelező a tanulás. Némelyiküknél a képesség hiánya. másoknál a rossz családi körülmények játszanak közre szerencsétlenül. Van olyan tanuló, nem is egy, akinél az ambicionáló« hiányzik, a szülők törődése. Őket a körülmények rossz irányba sodorják. Közülük a legféktelenebbeket már állami gondozásba vették — volt aki kétszer visszaszökött. — Ennek ellenére nem vagyunk hajlandók érdemtelen osztályzatokkal mihamarabb túladni ezeken a növendékeken. Úgy érezzük — mondta az igazgató —, nem férne össze tanári munkánkkal, ha igy tennénk. Pedig így sok, különben rendes tanulónk van veszélyben. mert igen romboló hatással vannak rájuk ezek a diákok. — Dohányzás, csavargás, tiltott mozilátogatás, s eiőbb- utóbb a rendőrséggel való megismerkedés az útjuk. Hiába a napi öt-hat órás nevelőmunka, otthon a legkisebb ellenhatás is mindent ledönthet. Igen helyesen határozta meg a választ Csete Gyula, amikor a megoldás lehetősége felől érdeklődtem. — Hiába lenne elkülönítés, külön osztályban. A tanterv követelményeit sem csökkent- hetik miattuk. Csak egy célravezető megoldás marad: az iskolai n elv elés hatókörét kiszélesíteni a szülőkre is. Ezután a továbbtanulásról folyt a beszélgetés. A kecske- , méti közgpzdasági technikum és a nyolcadikos lányok egy része között jó a kapcsolat. Egy összeszokott kollektíva, hat lánytanuló megy ebbe a középiskolába. Mivel tizennégy éves korban még nehéz eldönteni,' ki milyen pályához érez kedvet, hajlamot, sokan úgy próbálják elodázni a kérdést, hogy a gimnáziumba kérik felvételüket, így négy évvel elhalasztják a kérdést, s ugyanakkor előnyösnek találják a politechnikai oktatást, amely az érettségin kívül szakmai tudást is ad a kezükbe. — Három tanuló mezőgazda- sági technikumba kéri felvételét. Egy beszélgetésen foglalkoztak azokkal a lehetőségekkel, amelyek a nagykőrösi fiatalok előtt állnak. így határozták magukat erre az iskolára. Tamasi Tamás KOSÁRLABDA Megyei női bajnokság N. Arany J. Gimnázium— Ceglédi Mg. Technikum 58:37 (28:20). Nagykőrös. Vezette: Mlutilik, Bánsági. A lelkes nagykőrösi csapat kosár alatt is határozottabb volt ellenfelénél és megérdemelten győzött. A gimnazista lányok veretlenül nyerték meg a megyei bajnokságot. Kosárdobók: Somodi 24, Máté 12, Molnár 10, Horváth 7, Irliázi 5. N. Kinizsi 11—Kiskunfélegyházi Leánygimnázium 39:33 (20:18). Nagykőrös. Vezette: Székely, Körösi dr. A Kinizsi időnként bizonytalankodott, s csak a második félidő végén mutattak igazán jó játékot. Kosárdobók: Vilcsák 14, Dobozi 12, Fajka 11, Faul 2. Megyei férfibajnokság N. Arany J. Gimnázium— Ceglédi Mg. Technikum 67:48 (33:23). A Ceglédi Gimnázium elleni kisiklás után a csapat ismét régi, jó formájában játszott, és biztosan győzött. Kosárdobók: Bartha 16, Marosfi 15, Pusztai 12. Zom- bori 10. Mezei 8, Járvás 4. Bencsik 2. Kecskeméti Petőfi II—N: Kinizsi 76:55 (34:35). Nagykőrös. Vezette: Székely, Körösi dr. A Petőfi megérdemelten nyerte a helyezés szempontjából nem döntő mérkőzést. A Kinizsi a bajnokságban a harmadik helyen végzett és júniusban az NB II-be jutásért osztályozót játszik. Ha a csapat felsőbb osztályban akar szerepelni, okvetlen erősítésre és főleg fiatalításra szorul. LABDARÚGÁS Manor—Nagykőrösi Kinizsi 2:2 (1:0). Az Üllőn lejátszott mérkőzésen sérülések és betegségek miatt a körösi csapat a következő összeállításban játszott: Gömöri — Vass, Bélteki, Tancsik — Farkaszinszki, Csikós II — Szabó II, Bakonyi, Komyik, Aszódi és Tornyi. Monor ifi—Nagykőrösi Kinizsi ifi 3:0 (1:0). Nagykőrösi Kinizsi ifi: Soós — Orbán. Baranyai. Bariba — Botocska II, Járó — S. Szabó, Kecskés 1, Kecskés II és Tolnai. Az első helyen álló monori csapattal szemben a tíz főből álló körösi csapat egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. A felfiatalított csapat időnként formás támadásokat vezetett, de az egy ember hátrányt nem tudta ellensúlyozni. P. S. Két karnevál a Kossuth iskolában A folyamatos, állandó munka közben a tanulóknak is szükségük van pihenésre és szórakozásra. Ezért rendezték meg a Kossuth iskola kisdobosai és úttörői vidám, jelmezes karneváljukat az elmúlt vasárnapokon. Mindkét összejövetel jól sikerült. Vidám hangulatot teremtett a jelmezesek felvonulása, amelyet Bende István kisdobos „Vasgyűjtő” jelmezével és Bende László „Robotember” jelmezével nyert meg. Élénk érdeklődés mellett rendeztük meg a szellemi vetélkedőt, amelynek első helyezettje, Klinkó Sándor, VII. osztályos tanuló, alaposan megdolgozott a győzelemért. A versenyek győztesei értékes díjakat. (könyv, ceruza, csokoládé) kaptak. Természetesen a tánc sem hiányzott a szórakozásból. Dabizs Zoltán HAZARDÍROZOK. A lottózóba beállít két kislány. Kezükben lottó- szelvényeket tartva, az ablak mögött számolgató Frici bácsihoz fordul az egyik: — Kérjük beváltani ezt a három szelvényt, mert mindegyiken hármas találatunk van. Az öreg elveszi a szelvényeket, egyezteti, és csakhamar meglátja a nyerőszámokat. Kiolvassa darabonként a háromszáz, illetve összesen a kilencszáz forintot. Az ablaknál álló lányka összehajtja a százasokat, majd indulóban néhány szót vált a másikkal, és visszatér az ablakhoz. — Kérek százötven darab szelvényt a következő hétre. Az öreg egy pillanatra meglepődik, majd igyekszik meggyőzni a hazardírozó lányokat, hogy a szerencse nem jár mindig egy úton. For- gandó, ezért osz- szák be több alkalomra a most kapott pénzt. A lányok szótfo- gadnak, és harminc darab szelvénnyel boldogan távoznak... így lehet takarékosságra nevelni, még a szerencse b irodaírná ban is. Ráca József Kukoricát morzsol az Arany János Termelőszövetkezet központjában Gondi József (Foto: Fehér Szilárd és Oláh Ferenc) KÉPES HÍRADÓ Jó ütemben halad a konzervgyár új gyárkéményének építése. Lantos István és Szabó Ferenc munka közben A Kossuth általános iskola tánccsoportja is részt vett az általános iskolák seregszemléjén Holnap: mérlegzáró közgyűlés a KlOSZ-ban, tanácsülés a művelődési házban Péntek délután fél négy órakor a KIOSZ helyiségében tartja az épület- és lakáskarbantartó ktsz 1961. évi mérlegzáró közgyűlését. •k Péntek délután a művelődési ház emeleti tanácstermében tanácsülést tart a városi tanács délután kétórai ■ kezdettel. I Napirendi pontok: 1. Je- j lentés Nagykőrös város termelőszövetkezeteinek 1961. évi zárszámadásáról. 2. Nagykőrös város termelőszövetkezeteinek 1962. évi végleges termelési terveinek, bevételi és kiadási költségvetésének ismertetése. 3. A megüresedett, 32-es számú tanácstagi választókerületben új választás kitűzése. 4. A városfejlesztési alap 1961. évi pénzmaradványainak. valamint az 1962. évre tartalékolt összeg fel- használására javaslat. 5. Nagykőrösi lakosok által város- fejlesztési hozzájárulások törlése tárgyában előterjesztett kérelmek elbírálása. 6. Egyebek.------a--------------— SZÁZHARMINC darab bízott sertést adott szerződésre a Petőfi Termelőszövetkezet ebben az esztendőben, az Állatforgalmi Vállalatnak. — JELENLEG több mint 630 dolgozót foglalkoztat a ládagyár. — PÉNTEK délelőtt tíz órakor nyílik ünnepélyes keretek között a Rigó Jancsi alkoholmentes büfé. Mit látunk ma — HATEZER darab naposcsibe növekszik a Hunyadi Termelőszövetkezetben. Felhizlalás után részben szerződésre. részben pedig szabad piacra adják. — A PETŐFI Általános Iskolában 437 úttörő és kisdobos volt az első félév végén. — KERTÉSZ PAL, a Szabadság Termelőszövetkezet tagja, az elmúlt gazdasági évben mindössze öt munkaegységet teljesített. az Arany János moziban? A lelkiismeret lázadása. NDK film. Magyar híradó. Előadások kezdete 5 és negyed 8 órakor. Pénztárnyitás az első előadás megkezdése előtt egy órával. — GYÜMÖLCSPALINKA- FÖZÉSI tervét 115,1 százalékra teljesítette az elmúlt évben a szesz-, szikvíz- és jéggyártó vállalat. — KEDD délután a Magyarországon tartózkodó külföldi szövetkezeti delegáció öt tagja ellátogatott a földművesszövetkezeti áruházba. tait vázolta. Az egyre növekvő gyáripar fogja ellátni a lakosságot cipővel, és a szövetkezetnek legfőképpen csak a javítás marad meg, és a mértékes cipők készítése. Ennek következtében sokkal jobb és gyorsabb kiszolgálást kell végezni, hogy a szövetkezet továbbra is életképes tehessen. A város több helyén újabb részlegeket és felvevőhelyeket kell létesíteni. Sőt, a tanyavilágban is felvevőhelyeket kell létesíteni, és ezzel a lakossági munka lényegesen emelkedne. A beszámolót vita követte, amely főleg a kötbérek, kamatok és egyéb bírságok kifizetésével volt kapcsolatban. A tagság maga is belátta, hogy jobb munkaszervezéssel és munkafelhajtással lehet csali a régi, nagy- múltú szövetkezet termelését fokozni. Szokonya László, a városi tanács ipari és műszaki osztálya nevében köszöntötte a tagságot Vázolta, hogy a szövetkezet eredeti feladata is az volt, hogy elsősorban a helyi lakosság igényeit elégítse ki maradéktalanul. A konfekciótermelés csak másodrendű kérdés, és az ez irányú, munkalehetőség a jövőben’ csökken. ■’ A szövetkezetnek különösen a mértékes vonalat kell fejlesztenie és kiépítenie, ízléses. választékos és minőségi munkát keli végezni. Természetesen ehhez megfelelő szervezés és jó propaganda kell. Besenyei László, a Pest megyei Kisipari Szövetkezet lei- küldötte ismertette a tagsággal, hogy az anyagellátás területén vannak még zavarok és a minőség tekintetében sem tudja a szövetség biztosítani minden esetben az igényeket. A Lábbelikészítő Kisipari Termelőszövetkezet is megtartotta az évi mérlegzáró közgyűlését. Papp Kálmán, a szövetkezet elnöke beszámolójában ismertette az 1961. évi eredményt. A szövetkezet tagsága az éves tervét az elmúlt évben nem tudta teljesíteni, csak 87,7 százalékban. Lemaradás a konfekciómunkáknál mutatkozik. A lakosság részére kiadott 600 000 forintos tervét 616 ezer forintra teljesítette, és a cipőjavítások száma az elmúlt évivel szemben növekedett. A kijavított cipők száma mintegy 13 000 párat tesz ki. Lemaradás mutatkozik azonban a mértéltes vállalások tekintetében. Ennek okát abban látja a szövetkezet elnöke, hogy a mértékes munkák ára lényegesen magasabb, mint a gyári készítésű cipőké, és a nem kellő kiszolgálás a mértékes árukból. Hiányzik a jó fekete, barna és a bordó boxbőr. Ebből van kereslet a lakosság részéről. A tervteljesítés lemaradása magával hozta egyéb téren is a csökkenést. Nem érte el a szövetkezet az egy főre jutó termelési értéket, és az átlagkeresetet sem »/.' i960, év viszonylatában. ’ ' A szövetkezet nyeresége a korábbi évivel szemben a felére csökkent. 70 000 forint nyereséget értek el 1961-ben. Ebből a tagok részére 26 000 forintot osztottak szét, nyereségrészesedés címén. A szövetkezet gépesítésével is próbálkoztak az elmúlt évben. Vásároltak egy talpvarrógépet, amellyel az új cipőket készítik, azonban most ott áll kihasználatlanul. mert nincs elég konfekciómunka. Papp Kálmán ezt követően beszámolójában a jövő feladaSPORT