Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-18 / 65. szám
LABDARUGÓ NB I V. Dózsa—Tatabánya 4.-0 (2:0). A TÉLI KUPA LEGJOBB VIDÉKI CSAPATA Üjpest, 15 000 néző. Vezette: Hernádi. Góllövők: Göröcs (3), Szepesi (öngól). A Dózsa ebben az arányban is megérdemelten győzött. Jók: Sóvári, Színi, Göröcs, Rossi, illetve Töröcsik, Sátori. Vasas—Komló 2:1 (0:0). Az 50. percben Ihász szerezte meg a vezetést. A 73. percben Farkas beadását Bundzsák a jobb sarokba vágta. Komló a mérkőzés végén erősített s az utolsó percben Bárkányi révén sikerült szépítenie. Két ellentétes félidőből állt a mérkőzés. Az első félidőben a Komló volt jobb. A másodikban viszont a Vasas kerekedett felül s végeredményben megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. Jók: Mészöly, Berendi, Ma. chos, illetve Bárkányi és Molnár. A Ceglédi VSE vízilabdaegyüttese tizenkét csapat között a hetedik helyen végzett az 1962. évi Téli Kupa küzdelmeiben, megelőzve két fővárosi és a mezőny valamennyi vidéki csapatát. Cegléd valamennyi találkozóján jól szerepelt és a vesztett mérkőzések alkalmával — a megismételt VTSK-talál- kozót kivéve — csak szoros küzdelemben maradt alul. Méltó ellenfele tudott lenni a ceglédi gárda a jóképességű OB II-es csapatoknak is. A ceglédi fiúk lelkes, csupaszív játéka nemegyszer fordította meg a reménytelennek látszó mérkőzés sorsát. Természetesen sok hiba is csúszott teljesítményükbe és látszott rajtuk a kétkapus edzés hiánya. E téren kétségtelenül óriási előnyben voltak velük szemben a pesti csapatok. Asztaliteniszező, labdarúgó és sakkozó középiskolások A torna után újabb két sportágban tartották meg Pest megye középiskolás bajnokságát. A ceglédi sakkver- semyre tíz fiú- és hat Jeány- csapat nevezett, azonban a sportolók megbetegedése miatt egy csapat egyáltalán nem, a Fóti Gyermekváros együttese pedig késve jelent meg. A viadalt svájci rendszerben bonyolították le. A lányoknál az első három helyezett a körmérkőzésen nem tudta eldönteni a végső sorrendet, s így újabb körmérkőzés következett, amely ugyancsak nem hozott döntést, s így holtversenyben hárman végeztek az élen. A nyolc fiúcsapatot két négyes csoportba sorolták, majd a csoportgyőztesek az I—II. helyért, a 2. helyezettek pedig a III—IV. helyért mérkőztek. Az első táblás sakkozók egymás ellen elért eredményeiből számították ki az egyéni verseny sorrendjét. Lányok. Egyéni: 1—3. Schvenda Judit (Nagykőrösi Gimnázium), Fehér Erzsébet (Nagykátai Gimnázium), Mi- kő Mária (Aszódi Gimnázium). Csapatban: 1. Nagykátai Gimnázium (Fehér, Legény, Badacsonyi) 3 győzelem, 2. Nagykőrösi Gimnázium PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapia Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadta a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség es kiadóhivatal: Budapest. Vili. Blaha Luiza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 A felelős szerkesztő telefonta: 131—248 — Gépirószoba rhívhatc » Óráig): 140—447 - Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Tertesztl a Magyar Posta. Előfizethető a nelvl postahivataloknál és kézbesítőknél Flöfizetési dl! 1 hónapra 11 forint (Schvenda, Molnár, Keserű) 2 győzelem, 3. Aszódi Gimnázium 1 győzelem. Fiúk. Egyéni: 1. Széles Károly (Váci Gimnázium), 2. Szögi János (Nagykőrösi Gimnázium), 3. Orbán Zoltán (Monori Gimnázium). Csapatban 1. Váci Gimnázium (Széles, Tóth, Somolyai, Nyusztai, Nagy), 2. Váci Mezőgazdasági Technikum (Sze- rényi, Felker, Antal, Újvári, Golács), 3. Nagykőrösi Gimnázium, 4. Monori Gimnázium. ★ Gyér mezőnyök jellemezték Vácott az asztalitenisz-bajnokságot, s ez azt mutatja, hogy ezzel a sportággal a középiskolákban nem törődnek megfelelően. Fiú egyes: 1. Pálos Attila (Szentendrei Állami Gimnázium), 2. Budavári (Váci Gimnázium), 3. Berényi (Monori Gimnázium), 4. Kará- csondi (Aszódi Gimnázium), 5. Mező (Fóti Gyermekváros). Leány egyes: 1■ Csömör Angéla (Aszódi Gimnázium), 2. Pápai (Fóti Gyermekváros), 3. Frick (Váci Gimnázium), 4. Szász (Váci Mező- gazdasági Technikum). ★ S ha már a középiskolások sportjánál tartunk, ejtsünk néhány szót a labdarúgó-bajnokságról is, amelynek őszi fordulója a vártnál jobban sikerült. Ősszel legjobban a váciak szerepeltek, a Mezőgazdasági Technikum és a kollégium csapata, de jó teljesítményt nyújtottak a nagykőrösi gimnazisták is. Később talált magára a Monori Gimnázium és a Budatétényi Technikum, majd a Fóti Gyermek- város csapata. 1. Váci KoU. 2. Vád Mg. T. 3. Nagykörös 4. Monor 5. Buda.tétény 6. Fóti Gy. 5 2 3 — 14: 7 7 5 2 3 — 9: 7 7 5 1 3 1 8: 6 5 5 1 2 2 7: 9 4 5 1 2 2 9:13 4 5 113 6:14 3 MÁTRAI, KÁRPÁTI, DELNEKY Lassan véget érnek az élménybeszámolók. A tél folyamán sok Pest megyei községet kerestek fel az élsportolók és színes előadásban elevenítették fel pályafutásuk érdekesebb emlékeit. A „statisztika szerint’’ Mátrai Sándor a Ferencváros, Kárpáti Béla, a Vasas labdarúgója, valamint Delneky Gábor vívó járt legtöbbet megyénkben. Képünkön a szobi élménybeszámolón a helyi úttörők ajándékkal kedveskednek a Ferencváros válogatott labdarúgójának, Mátrai Sándornak (R. L. felv.) A ceglédiek Téli Kupa eredménylistája a következő volt: 11:3, 5:4, 3:5, 3:5, 4:5, 3:8, 7:0, 8:4, 5:5. Mindez a táblázatban így fest: 9 4 1 4 49:39 A csapat teljesítményértékelésénél leghelyesebb ha megnézzük, hogy hogyan szerepelt az együttes a mérkőzések egyes negyedeiben: Első negyed: 3 2 4 9: 8 Második negyed: 3 2 4 12:14 Harmadik negyed: 6 1 2 15: 8 Negyedik negyed: 5 1 3 13: 9 Eszerint az első öt percben védelmük a „helyén volt”, de csatársoruk még nem melegedett játékba. A második öt percben kapott következetesen „rövidzárlatot” védelmük: bár gólerősségük ekkor már feljavult. A harmadik öt jiercben az egész csapat általában tudása legjavát nyújtotta, míg a negyedik öt perc bizonyítja, hogy a kondícióban nincs hiba: ekkor alig maradtak el a harmadik negyed teljesítményeitől. . Gólképtelennek bizonyultak az első negyedben ötször, a második és negyedikben kétszer, míg a harmadik negyeiben egyszer sem. Gólt nem kaptak: a harmadik negyedben hatszor, az első és negyedikben háromszor, míg a másodikban csak egyszer. A Téli Kupában szereplő 11-es játékos egyéni teljesítményét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy lakatos a két utolsó mérkőzést kivéve kitűnően és sokszor bravúrosan védett. A Ganz- MÁVAÍJ elleni. találkozón a mezőny legjobbjának bizonyult. Mindig kitűnően játszott Paál Attila, akit rutinja a legnehezebb helyzetekben is kisegített. Ha az edzésekre rendszeresebben járna: támadásindításra is futná erejéből. Négyhetes betegsége ellenére is mindig vállalta a játékot Orbán dr. és bár nyári teljesítményét nem tudta megismételni, lelkes, odaadó játékáért minden elismerést megérdemel. Sportszeretete például szolgálhat fiatalabb játékostársai számára. Szákter Mátyás dr-t elfoglaltsága akadályozta abban, hogy az edzésekre rendszeresen járjon. Emiatt néha erőtlenül mozgott. De így is olykor a csapat motorjának bizonyult és egy-egy okos húzásával mérkőzések sorsát döntötte el. A legkellemesebb meglepetést Pusztai játéka okozta. A nyáron még „szürke” vízilabdázó, most minden mérkőzésen kitűnően, robbanékonyán, okosan játszott. Jól úszik, kemény és igen küzdőképes játékossá érett. Halász ugyan tavaly már „szegre akasztotta” úszónadrágját, de mivel szükség volt rá, újra csapata rendelkezésére állt. Védőfeladatát kitűnően látta el, egyetlen egy alkalommal sem okozott csalódást. Diós György betegsége miatt nem tudott rendszeresen edzeni és ez meglátszott teljesítményén. Hatalmas lövőkészségét és testi erejét nem tudta maradéktalanul kihasználni. Azonban így is jóné- hányszor hatalmas góljainak tapsolhatott a Sportuszoda közönsége. A csapat két legfiatalabb játékosa, Biró Tamás és Ré- vuezky Gyula váltakozó sikerrel küzdöttek. Néha jól játszottak, de voltak érthetetlen visszaeséseik is. Mindkettő tehetséges, de még sokat kell tanulniok. A ceglédi vízilabdacsapat nagy nyeresége az OB II-es Ganz-MÁVAG-ból átigazolt Andráskó Péter. Jó szellemű, harcos játékos, reméljük, hogy a nyári bajnokságig teljesen beépül a csapatba. Zsuffa Ervin háromszor játszott, ő nem vízilabdás, hanem úszó és csak kisegített. Űszástudása azonban maradéktalanul érvényesült és a rábízott feladatokat jól oldotta meg. A Ceglédi VSE vízilabdacsapata pihenő nélkül folytatja az edzéseket, hogy a nyári bajnokságra csúcsformába lendüljön. Áprilisban a MÁVAUT, VTSK, Ganz- MÄVAG és a Tatabánya csapataival játszanak Cegléden előkészületi mérkőzéseket. Az NB líl-as mérkőzések is elmaradnak A Budapesti Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy a kedvezőtlen időjárás, a pályák használhatatlansága miatt elmaradnak a Budapest bajnokság, valamint az NB Hl. hatáskörébe tartozó két csoportjának — Észak. Északközép — e hétre kisorsolt mérkőzései, így hát a Pest megyei öt NB IITas csapat is bajnoki kényszerpihenőt tart ma, a Nagy- bátony—Kartali Kinizsi. Váci Petőfi—Kazár (Északi csoport), Pilisi Bányász—Csepel Autó, Nagytétény—Szentendrei Honvéd találkozó később kerül sorra. ügy látszik, hogy a kartali pálya barátságos mérkőzés játszására nem alkalmatlan, hiszen a helyiek ma délelőtt 10 órakor a Gödöllői Vasast fogadják. Eladó ingatlanok az érdi kirendeltség területén. Diósd: 2 szoba, 2 konyha, 2 speiz, nyárikonyha, fáskamra, 250 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 80 000 Ft. Érd: Szoba, konyha, nyitott terasz, fáskamra, ól, villany van. Beköltözhető. Ára 46 000 Ft. 204 n.-öl telek. Ara 10 000 Ft. Tárnok: 2 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, speiz, mellékhelyiségek. Beköltözhető. Ara 95 000 Ft. Érdliget: 2 szoba, összkomfort, 139 n.-öl telekkel, gyümölcsfákkal. Beköltözhető. Ara 110 000 Ft. 208 n.-öl telek. 30 db termő fával. Ára 18 000 forint. Ilkamajor: 400 n.-öl üres telek. | Ara 3000 Ft. ! Érdeklődni lehet: PIK, V., Érd, Diósdi u. 34. A Diósdi Csapágygyár felvételre keres gépész-mérnököt és vegyésztechnikust laboratóriumi munkakörbe, szerkesztői gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt célgépszerkesztésbe. Érdeklődni lehet: 258— 880. _____________________ S zékek (hat darab, kárpitozott! eladó: Nógrádverőce, Losonci utca 12._______________ B ejáratott százas Sachs motor eladó. — Domonyi Frigyesnél, Törtei, iskola._________ B eköltözhető kettőszobás, összkomfortos lakás tizennyolc méter hosszú udvari mellék- helyiséggel (két család részére is megfelelő', száz négyszögöl termő rtvümölcsös^éi és szőlővel reális árért Ce«Tl'F-den eladó. Érdeklődéseket ..Ba- konv” ieligére ceglédi hirdetőbe. Postafiók 3R. _______________ É nftészeti munkák ellenőrzésére műszaki ellenőrt és technikust keres, azonnal fehlte! r*» Váci T Vállai**. Trác, Tanácsháza. T.: 94. A Ceglédi Szeszipari és Szikvízgyártó Vállalat értesíti a termelőket, hogy a bérfőzési idényt befejezi. Kéri, hogy a még főzetni szándékozók 8 napon belül jelentkezzenek előjegyzés végett. Ceglédi Élelmiszeripari Vállalat terv-statisztikust keres azonnali belépésre. __ Fizetés megállapodás szerint. Követelmény legalább középfokú terwizsga, írásos jelentkezést- — ..Pontos munka” jeligére ceglédi hirdetőbe, Cegléd, Postafiók 85._____________________ Ó riásgvümölesű szentendrei eeres és nagy- gvümölcsű holland* niros ribizli+ö^^ek kaphatók. darabomként " forintért: Toron vi kertésznél. Békéscsaba. Szfraka ?7. A Nagykőrösi Konzervgyár megkezd+e a z előj egy zések et a konzervipari tanuló szerződtetésekhez. Jelentkezhetnek 14_18 é ves fiatalok, akik a 8 általánost elvégezték. Naponta a gvár f^ierné1 vzcü xrczotőténél. .Te’en^k^z^ri határidő március 25. A Korda—Vásárhelyi pár pénteken este nagy sikert aratott szabadon választott gyakorlatával (MTI Külföldi képszolgálat) A Román-testvérpár a jégtánc-világbajnok A Korda—Vásárhelyi-kettős tizedik Zsúfolt ház mellett folytatódott a prágai jégpalotában a világibajnoki verseny, a jégtáncosok szabadon választott gyakorlatával. A közönség nehezen melegedett bele, s az elsőként futó párok bizony nem sok tapsot kaptak. Aztán a közönség is mind jobban belejött, és említésre méltó, hogy az első komolyabb sikert, legnagyobb tetszésnyilvánítást a magyar Korda—Vásárhelyi páros kap-' ta, kitűnően sikerült gyakorlatáért. Mindvégig magabiztosan mozogtak, s igazolták, hogy nem véletlenül vannak ott a világbajnoki mezőnyben. Aztán később egymás után jöttek a „nagyágyúk”. A 11. párként futott a kötelező táncok után vezető francia ! Guhel-házaspár. Ök kapták az | első magasabb pontszámot. Komoly sikere volt a Doan— ! Ormsby kanadai párnak is. | A Roman testvérpár nagysze- ! rű gyakorlatanyagát a bírák ! is kellően értékelték, hiszen i sokan mutatták fel tábláju- I kát 5,9 értékeléssel. Az 1962. évi jégtánc-Világ- I bajnokságot a Roman testvérpár (Csehszlovákia) szerezte ! meg 15 hsz, 318,5 ponttal. 2. ! Guhel-házaspár (Franciaor- | szág) 26 hsz, 315,8 p., 3. W. Thompson—McLachlan (Kanada) 316.8 p„ 4. Shearman- Philips (angol) 310,2 p„ 5. Doan—Ormsby (Kanada) 311 pont. A Korda—Vásárhelyi kettős a 10. helyen végzett 281,4 ponttal. Öregek és fiatalok a sakktábla mellett . vccsesi KIOSZ helyiségében, tíz táblán néztek farkasszemet a fekete-fehér figurák. A dunaharaszti és a recsési versenyzők lassan elhelyezkedtek az asztalnál és néhány pillanat múlva a kezdő lépések „zaja" és a versenyórák ketyegése jelezte, hogy megkezdődött a megyei sakkcsapat- bajnokság utolsó fordulójának Ve- csésre kisorsolt mérkőzése. Húsz versenyző. 16—60 éves korig, hét órán keresztül bizonyította, hogy a sakkozás nagy szívósságot, türelmet és szellemi frisseséget igényel. Talán egyetlen sportágnál sem mérhető le úgy a versenyzők idegállapota, mint a sakkozóknál. Ezt a tényt, főleg a du- vaharasztiak négy tiatal játékosán figyeltem meg. A 16 éves Varga úgyszólván az egész verseny alatt állt és körmeit rágcsálta. A 19 éves Kfirkay, két lépés közölt pirosló arccal sétálgatott és észrevehető volt. hogy szeretne ellenfele haditervébe látni. 4 z első táblás ** vecsési Molnár. úgy látszik, nagyon biztosra vette sikerét, s talán éppen ez volt az oka, hogy a DMTK legjobbja, Lugosi órákig tartó szívós iátszma után. megfosztotta idei veretlenségétől. Ugyanis az 1961—62. évi megyei CSB-n eddig még nem kapott ki. Az ötös táblánál Jánya Antal, aki húsz éven keresztül védte a VMTK kapuját, most a sakktábla mellett küzdött a vecsési színekért. Vég- . eredményben a nagyobb erőt képviselő vendégek megérdemelten győztek 9:1 arányban. s a szurkolók közül valaki megjegyezte: — No, majd labdarúgóink. akik a tavaszi i'-nyben idehaza fogad iák a harasztiakat. ■ visszavágnak ezért a vereségért. — Fekete — CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Megvásároljuk kiolvasott könyveit március 20-án a ceglédi könyvesboltban, vásárolunk régi és új kiadású szépirodalmi, tudományos és ifjúsági könyveket. Figyelem! Csak egy napig vásárolunk, készpénzzel fizetünk. Kossuth Lajos utca 3. számú ház fizetési kedvezménnyel sürgősen eladó, beköltözhető, 65 ezerért.Volga' sürgősen eladó, 15 ezer kilométerrel. Megtekinthető: Cegléd. Köztársaság u. 5. szám. ______ C egléd belterületén szoba, konyhás lakrészt vagy ilyen kisebb házat megvételre keresek. Kifogástalan állapotban. Cím: Szeghalom. l Postafiók 20. Modern konyhabútor és fehér rekamté eladó. — Érdeklődni. 4 után Mező u. 10/a. Trágya eladó, használt cserepet, palát vennék. II., Sárkány u. 8. alatt. Szőlő kivágását szőlő- hiskóért megegyezés szerint vállalhat a nyársapáti Haladás Tsz-ben. Pesti útban belterületen 300 n.-öl föTd eladó. Érdeklődni: Su- 1 T*ca 63 /a. Porta, 200 n.-ö!. eladó. II. £er. Virág u. 9. sa.