Pest Megyei Hirlap, 1962. március (6. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-14 / 61. szám
Nyolc gólképtelen csapat A meglepetések a második fordulóban is folytatódtak, s meglepetésnek tekinthetjük azt is, hogy nyolc csapat nem tudott vasárnap gólt rúgni a megyebajnokságban. Ezzel is magyarázható, hogy a hét „hivatalos” mérkőzésen csupán tizennégy gól esett. Ez átlagban 1,75 gólt jelent. Még kisebb lenne az átlag Cegléd- bercel öt gólja nélkül. Érdekesség hogy a tétnélküli mérkőzésen is „eredménytelen” volt az egyik fél: a Ceglédi VSE II., amelyik 2:0-ra maradt alul Pilisen. Miről beszéltek a hétfői szövetségi napon, nézzük hát a gólos és góltalan mérkőzések érdekességeit. Most a folytatás sem maradt el Nagy meglepetésnek számít, hogy a Ceglédbercel 5:0 arányban diadalmaskodott az egyik titkos bajnokjelölt, a Dunaharaszti MTK felett. — Most a folytatás sem maradt el — mondotta örömtől sugárzó arccal Jenei Ferenc, berceli intéző. — ősszel Du- naharasztin már 2:0-ra vezettünk, amikor megfordult a labdarúgó-szerencse és S:2-re kikaptunk. Most vasárnap 2:0- ás vezetésünknél egy pillanatra eszünkbe is jutott az őszi eset, de a következő percben már a kapuban táncolt a harmadik gól. — Sajnos egy kis üröm is vegyült örömünkbe. Az ifjúsági csapatban játszó Schőnléber rosszul esett és eltört a váll- csontja, míg a felnőtteknél Senket térde kifordult, majd. Prudovics orrsövénye tört el. Hozzá kell tennem, mind a három baleset véletlenül történt. Kapussors A másik nagyarányú győzelem az üllőiek nevéhez fűződik, akik három gólt lőttek a bagiaknak. Mint megtudtuk, a bagi kapus kitűnően védett, mégis három potyagólt kapott. Először: a lécről lepattanó labdát csak nézte, hová esik. Ennél az esetnél tehát elaludt. — A másik gólnál kifutott — folytatta Miklós partjelző —> kiperdült kezéből a labda, a hazai játékos elcsípte és a hálóba továbbított. A kifutás teljesen felesleges volt. hiszen a lövés elkerülte volna a kaput, s balszerencséje az is, hogy a kifutás pillanatában mintegy tíz méterre volt tőle a legközelebbi üllői játékos. Harmadszor: a szögletrúgás érintés nélkül jutott a hálóba. Bizony, ezt is védhette volna. Ismét 1:2 Balszerencsés a Ceglédi Építők is, amely az elmúlt fordulóban Vecsésen, most pedig otthonában maradt alul 2:1 arányban, méghozzá úgy, hogy jobb teljesítményt nyújtott, mint ellenfele. — A Ceglédi Építők jobb voli — ismerte el Nagy II István, az SZTK edzője. — Védelmünk nem állt hadilábon a szerencsével. Ezt bizonyítja, hogy már az első félidőben kialakult 2:1 után, kétszer is a kapufát találták el a ceglédiek, miközben kapusunk, Dávid már verve volt. A helyiek legalább az egyik pontot megérdemelték volna. Dicséretes, hogy igen PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács laoia Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili. Blaha Luiza tér S Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 A felelős szerkesztő telefonta: 131—248 — GéPlrószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belnolitikai és soortrovat: 140—440 — Művelődési rovat: 140—448 Előállnia Szikra Lapnyomda Budapest Terleszti a Magvar Posta Elő- űzethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dil 1 hónapra 11 forint kikaptunk, döntetlenül végződtek — emlékezett vissza Paulo- vics Sándor, gödöllői intéző. — Most vasárnap is így történt, és meg kell mondanom, hogy igazságos eredmény született. Gödöllőre érkezve a váciak, Bábi, a Vasutas „gólzsákja” üdvözölte Dinnyés Gézát, a Gödöllői Vasas labdarúgó szakosztályának egyik vezetőjét. Kézfogás közben az idős sportbarát egy kéréssel fordult az érkezőhöz. — Bábikám, az a kérésem, hogy ma ne bizonyítsd be, milyen jó gólszerző vagy. Bábi. mint az eredmény igazolja, eleget tett ennek az óhajnak, igaz, nem önszántából. A két „öregnek" köszönhető Gólnélküli döntetlen született nemcsak Gödöllőn, hanem Szigetújfalun is. — Akárcsak Pilis ellen, most sem ment csatárainknak a góllövés — panaszolta Horváth Mihály nagykőrösi intéző. — Ha a két „öregünk?’, a harminchat éves Bélteki és Bakonyi nem játszik olyan ragyogóan, akkor vereséggel hagytuk volna el a pályát, mert a helyiek nagy lelkesedéssel küzdöttek és bizony közelebb álltak a győzelemhez. Reitter—Fekete A második fordulóval kezdődik Sok intéző, csapatvezető bosszankodott hétfőn amiatt, hogy szinte az utolsó pillanatban megváltoztatták a március 18-án kezdődő területi labdarúgó-bajnokság Északi csoportjának tavaszi sorsolását. Ugyanis a Szentendrei Építők kérését — ne egy napon játsszon otthon az NB III-as Honvéd és az Építők — elfelejtették figyelembe venni. Az Építők is hibás, mert képviselője nem vett részt a sorsolást megelőző intézői értekezleten. Most úgy módosították a műsort, hogy felcserélték az első két fordulót. Az Északi csoport küzdelmei a március 25-i második fordulóval kezdődnek, s a 18-ára kisorsolt mérkőzésekkel folytatódnak. így tehát a vasárnapi párosítás: Kiskunlacházá—Isaszeg, Szentendrei Építők—Felsögöd, Túra—Váci Petőfi II, Duna- bogdány—Tököl, Szigethalom —Dunakeszi Kinizsi, Kistar- csa — Aszód, Veresegyház— Érdi Traktor. Totótippjeinlc 1. MTK—Bp. Honvéd 2. Pécs—Ferencváros 3. Szeged—Csepel 4. Dorog—Ózd 5. Győr—Salgótarján 6. Miskolc—Diósgyőr 7. Debr. EAC—Kecskemét 8. Szolnok—Egyetértés 9. Pénzügyőrök—Székesfeh. 10. EVTK—Budafok 11. Lanerossi—Intemazionale 12. Torino— Roma Pótmérkőzések: 13. Kaposvár—Zalaegerszeg 14. Búd. Spart.—Traktorgyár 15. Szombathely—Szállítók 16. Dunaújváros—Oroszlány x 1 2 x 2 1 1 x 1 1 x 2 1 x 1 2 x 1 X 1 1 X Továbbra la nagy érdeklődés nyüváiiul meg a Népstadion-bérletek iránt, az eddigi sikerre jellemző, hogy egy hét alatt mintegy 8—10 000 bérlet talált gazdára. A bérletek ára egyébként hétfőtől csökkent, mivel a március H-i mérkőzések „kiestek”. Az új bérletárak a következők: 115 forint, 90 forint, 79 forint, 65 forint és 48 forint. Ma este 119.30 órai kezdettél kerül sor a Sportcsarnokban az tj. Dózsa—Dinamó Berlin röplabda EK-visszAVágóra. a találkozót a lengyel Buczinski vezeti. A nyolc közé jutásért az első mérkőzésen n berliniek .3:2 arányban győzték, s ezért az U. Dózsa most szeretne visszavágni. 3:1 arányú győzelem már elég volna a továbbjutáshoz, esetleges 3:2-es győzelemmel viszont harmadik mérkőzést kellene látszani. mégpedig a szabálvok szerint három nappal később, budapesti színhellyel. Fiatalok előretörése a megyei birkózó-bajnokságon Pest megye 1962. évi szabadfogású egyéni felnőtt birkózóbajnokságát Cegléden tartották. Hat sportkör legjobbjai vettek részt és a különböző súlycsoportokban ösz- szesen harmincán indultak. A legnagyobb küzdelem a pehely- és könnyűsúlyban alakult ki, ahol nyolc-nyolc birkózó lépett szőnyegre. Azok a fiatal versenyzők, akik most léptek az ifjúsági korcsoportból a felnőttek közé, igen jól szerepeltek, és így a bajnokság jellemzője a fiatalok előretörése volt. Különösen említésre méltó két nagykőrösi versenyző, Oláh és Papp teljesítménye. A súlycsoport-győztesek Budapesten indulnak, április 7 —8-án az országos vidéki bajnokságon. Lepkesúly, bajnok: Pokor- nyik (Csepel Autó), 2. Takács (Dunakeszi Vasutas). Légsúly, bajnok: Deák (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Budai (Nagykőrösi Kinizsi), 3. Püspöki (Ceglédi VSE). Pehelysúly, bajnok: Oláh (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Balia E. (Ceglédi VSE). 3. Tu- chardt (Dunakeszi Vasutas). Könn.vűsúly. bajnok: Papp (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Farkas (Dunakeszi Vasutas), 3. Jaszkin (Csepel Autó). Váltósúly, bajnok: Gulyás (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Varga (Ceglédi VSE), 3. Szilágyi (Csepel Autó). Középsúly, bajnok: Szikszai (Abony), 2. Simon (Ceglédi VSE). Félnehézsúly: 1. Balia 1. (Ceglédi VSE). Nehézsúly: 1. Reznák (Ceglédi VSE). Sportkörök közötti pontversenyben: 1. Nagykőrösi Kinizsi 23, 2. Ceglédi VSE 20, 3. Csépiéi Autó 7, 4. Dunakeszi Vasutas 7, 5. Abonyi TSZSK 5, 6. Dunakeszi 201. sz. ITSK pont nélkül. VJacseszIav Ragozin nemzetközi nagymester, az egyik legklvilűhb szovjet sakkozó, súlyos betegség következtében vasárnap. S3 éves korában elhunyt. A kairói nemzetközi teniszverseny férfi egyes döntőiében az ausztrál Stolle 5:7. 61:. 6:1. 4:6. 6:3 arányban győzött a román Tiriac ellen. I A hagyományokhoz híven ragaszkodó angol evezős sportban forradalmi újításra készülnek. Az Oxford—Cambridge evezősversenyeken ugyanis a jövő évtől az oxfordi nyolcasnak női kormányosa lesz. A sakk világbajnoki zónaközi döntő 6—8. helyéért folyó körmérkőzésen a negyedik játszma. a Bankó (amerikai)—Stcjn (szovjet) (aiálkozó az 57. léoésnél döntetlen eredménnyel végződött. A négy forduló alapján Benkőnek és Stejnnek egyformán 2—2 pontja van, a .jugoszláv Gligorics pedig pont nélkül áll. A szovjet szabadfogású birkózo- valogatott második teheráni mérkőzésén 5:3 arányú vereséget szenvedett a világbajnokkal megerősített iráni válogatottól. Az elkövetkező hetekben sűrített programmal zailik az NB I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A soron következő 20. forduló mérkőzései közül kettőt szombaton játszanak le, ötöt pedig vasárnap. A 21. fordulóra a jövö hét szerdáján kerül sor és ebből csak az U. Dózsa—Győr találkozó marad el. a Illa-fehérek Fíorentina elleni Kupagyőztesek Kupa mérkőzése miatt. A csehszlovák labdarúgó-válogatott a chilei utazás előtt két 1e- lentős nemzetközi mérkőzésen ad számot felkészüléséről. Csehszlovákia csapata április 7-én Göteborgban Svédországgal. április 22-én pedig Prágában Uruguay- ial mérkőzik. Hat olasz, francia és négy svájci labdarúgó-csapat részvételével, május 6. és június 30. között rendezik meg a Barátság Kupa tornát. a torna nevezési zárlata március 31-én lesz. A KAPU ELŐTT A Ferencváros—MTK NB I-es labdarúgó-mérkőzésen a Fradi-védelem ment a fehérmezes Bodor elöl. Balról jobbra: Bodor, Mátrai, Havasi, Horváth (MTI Fotó: Mikó László felv.) Pest megye 1961/62. évi sakk-csapatbajnoka: Nagykőrösi Kinizsi Befejeződött Pest megye 1961—62. évi sakk-csapatbajnoksága. amely rendkívül izgalmas hajrával zárult. Az utolsó forduló előtt a Nagykőrösi Kinizsi, Váci Petőfi és a Dunaharaszti MTK szinte egyforma eséllyel vetélkedett még a bajnoki címért. Az utolsó fordulóban úgy a váciak, mint a dunaharasztiak teljes erővel küzdöttek a minél nagyobb arányú győzelem eléréséért. Dunaharaszti 9 lire, Vác 8,5:l,5-re diadalmaskodott jók ép esség ű ellenfelével szemben. Ennek ellenére, nem tudták megszerezni az elsőséget, mivel a Nagykőrösi Kinizsi ellenfele, Aszód csapata, az utolsó pillanatban lemondta a mérkőzést és így a szabályok értelmében a körösiek 8.5:0 arányban „győzték'”, ugyanis ez volt a legtöbb pont, amit a mostani bajnokság során szereztek. A XI. forduló eredményei: Nagykőrös—-Aszód 8.5:0. Pécel—Szob 8:2. Vecsés—Dunaharaszti 1:9. Nóg- rád verőce—Vác 1.5:85, Szentendre—Pilisi Bányász 4,5:5,5. A bajnokság végeredménye: 9 1 — 66.5 8 — 2 05,5 8 — 2 65,5 5 1 4 54 514 53.5 4 3 3 51 5 1 4 50 5 3 1 645 1 3 6 40 1 1 8 31-------10 26 | Selmeczy 3.5 (1 függő), 9. Wetzei I 3,5. 10. Gáborházi 3 (1 elm.. 3 függő), 11. Fodor 3 (il elm., i függő), 12. Sinoros Szabó 3 (2 függő), 13. Török 3 (2 elm.). 14. Kún s íl függő). 15. Gaszner 1,5 (3 fügő). 1«. Schaff er dr. 1 (l elm., 4 függő). 1. Nagykőrös 2. Váci Petőfi 3. Dunaharaszti 4. Gödöllői ASC 5. Péceli MÁV AC 6. Nógrádverőce 7. Pilisi Bányász 8. Szentendrei Ép. 9. Vecsési MTK 10. Szobi Vasutas 11. Aszódi Vasas A csapatok tíz mérkőzést játszottak. Újból Szíván az élen A megyei egyéni sakkbajnokság IX. fordulójában .Peiler világossal vereséget szenvedett és a feketével győztes Szíván újból az élre ugrott. A IX. forduló eredményei: Peiler—Dózsa dr. 0:1. Selmeczy—Szíván 0:1, Rácz—Gaszner függő. Kerkay—Gáborházi függő, Horváth—Wetzel Őri. Török—Kún 0.5:0,5. Schäffer dr.—Fodor függő, Lugosi—Sinoros Szabó függő. A bajnokság állása a IX. forduló után: 1. Szíván 6,5 (1 elmaradt, l függő). 2. Peller 6. 3. Horváth 5, 4. Dózsa dr. 4 (2 függő). 5. Lugosi 4 (1 elm.. 1 függő). 6. Rácz 3.5 (3 függő). 7. Kerkay 3.5 (1 függő). 8Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik drága férjem temetésén részt vettek és részvétnyilvánításukkal felkerestek, ez úton mondok köszönetét. özv. Kovács Lászlóné, Túra Megvásároljuk kiolvasott könyveit március hó 20-án a ceglédi könyvesboltban. Vásárolunk régi és új kiadású szépirodalmi, tudományos és ifjúsági könyveket. Figyelem! Csak egy napig vásárolunk, készpénzzel fizetünk. Eladó ingatlanok a budai járás területén. Budakeszi; 900 n.-öl házhelynek alkalmas telek. Ara n.-ölenként 100 Ft. 2 szoba, konyha, kb. 100 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára 75 000 forint. Budaörs: 2 szoba, konyha, 1 üzlethelyiség, kamra. 110 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára 105 000 forint. 2 szoba, konyha, mosókonyha, .110 n.-öl telekkel. Villany van. Beköltözhető. Ara 80 ezer forint. 2 szoba hall, zárt veranda, fürdőszoba. Be- | költözhető. Ára 120 000 ! forint. i 300 n.-öl őszibarackos telek. Ára n.-ölenként 80 Ft. Piliscsaba: 2 szoba, konyha, előszoba, pince, éléstár, fürdőszoba. 600 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 120 000 Ft. Érdeklődni lehet: PIK, Budapest V., Kálmán u. 13. sz. Felvételre keresünk gépészmérnököt. épí tészmérnököt vagy technikusi épitészellenöri munkakörben, gyakorlattá) rendelkezőt. Műszaki könyvtárosi állásra német—angol—orosz per. fekt nyelvtudással A felvételi kérelmet az alábbi ctm- ce személyesen, vagy írásban kérjük beadni. FORTF Fotokémiai Ipar V. személvzeti osztóivá. Vác. telefon: 40. Befejeződött a téli Universiade Villarsban hétfőn, a H. téli Universiade utolsó napján, két sí versenyszámot bonyolítottak le. mégpedig a nők 3x4 kilométeres, s a férfiak 4x8 kilométeres váltóját. Mindkettő szovjet győzelmet hozott. Ezzel a n. téli Universiade küzdelmei befejeződtek. A különböző vers en ys zám o kba n elért arany-, ezüst- és bronzérmek alapján a nemzetek sorrendje a következőképpen alakul: 1. NSZK 84 pont, z. Szovjetunió 75. 3. Franciaország 56, 4. Japán 54. 5. Ausztria 52. 6—8. Lengyel- ország, Svájc és Csehszlovák!* 25—-25, 9—10. Norvégia és Magyar- ország 11—11. 11—12. Finnország ée Jugoszlávia 10—10, 13. Bulgária S, 14. Svédország 4. 15. Argentína 1 pont. Varsóban megkezdődtek az előkészületek a március 23. és 25. között sorrakerülő nemzetközi kard- csapat-versenyre. Az immár hagvománvo« mérkőzéssorozat mezőnye ebben az évben tovább bővül. s a nevezések szerint nyolc ország legjobbjai lépnek pástra. A résztvevők: Szovjetunió. Francia- ország. Olaszország, Egyesült Államok, Magyarország, NSZK és Lengyelország két csapattal. Az 1966. évi evez ős-világbajnokságot Jugoszlávia szeretné megrendezni. mégpedig Bled ben. Március 23—26. között Fribourg- ban rendezik meg Svájc idei nemzetközi asztalitenisz-bajnokságát. A több napos versenysorozatra magyar játékosokat is meghívtak. Az értesítés szerint hat versenyzőt és egy kísérőt látnak vendégül a svájciak. A kiküldetés kérdésében hétfőn dönt a szövetség elnöke. Szovjet sikerrel zárult a moszkvai nemzetközi fedett pályás teniszverseny. A férfi egyes döntőben Lei us 7:5. 8:6. 6:4-re nyert az olasz Jacobini ellen. — A női egyes versenyt Dimilrijeva nyerte a döntőben az olasz Pericoli ellen elért 6:2. 7:5-ös győzelmével. Megkezdődött az agancsgyűjtés a Duna árterében A Duna-ártéri erdőgazdaság vadrezervátumában is megszabadultak 7—3 kilós fejdí- szüktől a szarvasbikák. Az idén a szokottnál jóval korábban, már januárban találtak elhagyott agancsot az erdészek. de az agancsgy őjtés szezonja csak most rezdődvk. Előreláthatólag több mint 100 trófea kerül majd az erdészek birtokába, s ebből megállapítják a szarvasállomány átlagos életkorát, erőállapotát. Most azt is tanulmányozzák, hogy az. elmúlt évi szárazság milyen hatással volt az állatok, illetve a „korona” fejlődésére, az eddig begyűjtött agancsok súlyosak és igen mutatósak. (MTI) sportszerűen viselték el a vereséget. Simák kitűnően bíráskodott. Mint megtudtuk, az SZTK vasárnap szabadnapos, szombaton az újságíró-válogatottat fogadja barátságos mérkőzésen. Meglepetés — semleges pályán A fótiak 2:0-ás győzelme után nagy volt az elkeseredés a monoriak öltözőjében, s ez érthető is, mert a kilencven percből hetvenet Monor támadott, kapujához szögezve ellenfelét. Dehát a labdarúgás gólra megy, s az ön- feláldozóan küzdő fótiak bár csak szórványosan veszélyeztettek, mégis elvitték a két pontot. Jogosan jegyezte meg a monori Fónyad L. a találkozó után: — Mi jobbak voltunk, de a fótiaknál volt a nagyobb lelkesedés. S ehhez a sportszerű nyilatkozathoz a többi játékos szomorúan bólintott. Az összecsapás a monori pálya betiltása miatt Vecsé- sen került sorra, s a fótiak elmondták, hogy a helyiek még a fóti szurkolókat is túlszárnyalták buzdításukkal. Tréfálkozva jegyezték erre meg: a vecsési szurkolókat mindig el kellene vinni a fóti mérkőzésekre. De mi lenne vajon a Fót— Vecsés találkozón? Másodszor sem sikerült Fazekas Tamás, Alberíirsa új intézője egy érdekes epizódot elevenített fel péceli vendégszereplésükről. — Elöljáróban megemlítem, hogy az őszi irsai mérkőzésen a péceli Hegedűs füttyszó előtt vágott a kapuba egy tizenegyest. Most vasárnap a 65. percben ismét 6 állt a 11-es pontra J letett labda elé és „ugyanúgy” belőtte, mint Irsán, de a bíró újra rúgatta a büntetőt, mert még nem adott jelt annak elvégzésére. Az „ismétlésnél” a labdát Hegedűs csúnyán mellérúgta. — Sajnos, már a második percben bekapott szerencsétlen gól megpecsételte sorsunkat — fűzte még hozzá. A „hagyományokhoz" hűen — A Gödöllői Vasas és a Váci Vasutas találkozói ez elmúlt öt évben egy kivételével, amikor 1960-ban Gödöllőn 2:0-ra