Pest Megyei Hirlap, 1962. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-28 / 49. szám
Ötven forint egy munkaegységre Xársaűnunló közgyűlés « Xluthiász Júntts Tvrntelűszö vet kezeiben Pénteken a Mathiász János _ szőlő- és gyümölcstermelő szövetkezet tagjai töltötték meg a tanácsháza nagytermét. Első zárszámadó köz- gyűlését tartotta a szövetke- ~,zet. Érthető, hogy mindenki érdeklődéssel és kíváncsisággal várta. Homyák Jenő, a szövetkezet elnöke ismertette, mit tett a tsz múlt év január 17 óta, alakulásának napjától. Elmondotta az elnök, hogy . abban az időben — egy évvel ezelőtt — sokukban élt a kétség, vajon mit hoz az új élet? Igen nehéz feltételek között kezdődött a munka. Későn fejeződött be a tagosítás, szántatlan, elhanyagolt földeket kellett művelésbe venni. Uutóbbiak között 93 hold évtizedek óta nem művelt parlagot kellett feltörni. Emellett bizonyos fokú kétségeskedés volt tapasztalható illetékesek részéről is. Annál nagyobb az örömünk, hogy ez a véleményük megváltozott. Kezdetben szinte megoldhatatlan feladatnak látszott a tagság munkába állítása. Senki nem bízott a munkaegységben. Azt is meg kell mondani őszintén, hogy akik dolgoztak, azok sem a munkaegység iránti bizalomból tették, őket is inkább a szentendrei gazdák- becsületének megvédése vezette. Ennék egyik oka volt az" eddigi szentendrei termelőszövetkezetek éveken keresztül folytatott, igen erősen kifogásolható munkája, és ebből következően sokszori fizetésképtelensége. Komoly változás akkor állott be, amikor a szövetkezet bevételhez jutott, és rendszeresen tudott előleget fizetni. Most már látják a tagok, hogy a nagyüzemi gazdálkodás eredményes, és biztosítani tudja a tagság megélhetését. A termelőszövetkezet mozgalmi helyzetében is történt előnyös változás. Nyár folyamán megalakult a párt alapszerve- zctc. Külön dicséret illeti az alapszervezet titkárát, aki fiatal . kora ellenére példamutató mind a munkában, mind a felvilágosítás és szervezés terén. Az eredmények elérésében sokat számított a párt- és tanácsszervek támogatása és nem utolsósorban az üzemek segítése. Hosszabban foglalkozott az elnök a munkafegyelemmel. Megállapította, hogy az az év második felében megszilárdult, de még mindig vannak tagok, akik különböző ürüggyel ki akarják vonni magukat a közős munkából. Az ilyen tagúikkal szemben a szövetkezet a jövőben az alapszabályban előírt módon fog eljárni. Népszerűtlen ugyan ez a feladat, de a türelmi idő lejárt és a közösség érdeke megköveteli ezt. Jelenleg 199 rendes és 73 pártoló tagja van a szövetkezetnek. Az elmúlt hetekben többen érdeklődtek munka- lehetőség iránt és belépési szándékkal foglalkoznak. A szövetkezet tagjai nemcsak a munkát végzik jól, hanem szakmailag is tovább képzik magukat. Az ősz folyamán 31 hallgatóval — akik rendszeresen eljárnak — kétéves szőlő- és gyümölcstermelő szaktanfolyam indult be. Ezek a hallgatók két év múlva szakmunkás-oiklevelet nyernek. A már említett nehézségek, valamint az aszály megakadályozta a szövetkezetei abban, hogy jobb termés- eredményeket mutasson fel. Üzemviteli és beruházási tervüket a tervezett 837 312 forint bevétellel és 573 363 forint kiadással szemben 1 158 701 forint bevétellel és 985 677 forint kiadással zárták. A számok tehát azt mutatják, hogy eredményesen sikerült teljesíteni a tervet. Összesen 478 000 forint összegű beruházást eszközöltek, ebből 253 000 forint saját erőből történt. Ezért az erőfeszítésért az állam 100 000 forint hitelelengedést írt jóvá. A szövetkezetnek alakuláskor a vagyona mindössze 152 ezer forint volt, ebből 37 000 forint készpénzben. Jelenleg a szövetkezet tiszta vagyona 796 000 forint, amiből 173 000 forint készpénz. Betervezett munkaegységeik száma 2679 volt, ezzel szemben 6881-et teljesítettek. Munkaegységenként 45,92 forintot terveztek, az eredményes munka folytán azonban ezt az összeget 50 forintra sikerült felemelni. Mindez csak egy része a közgyűlésen elhangzottaknak, s ahogy a jövő évi tervezést is megbeszélték, megvitatták ezen a gyűlésen, azt bizonyítja, hogy a szövetkezet életképes, van jövője, s tagjai megtalálják számításukat. Megyei tanácstag fogadóórája Tóth József, a Pest megyei 73. számú választókerület tanácstagja folyó évi február hó 28-án délután 1—3 óráig a Cementáruipari Vállalat épületében, Dózsa György út 8S. szám alatt tanácstagi fogadóórát tart. Tanácstagi fogadóórák Tamás Miiiáiyné, a S0. számú választókerület tanácstagja, folyó évi március hó 4-en. délelőtt ül óraikor, a HL sz. ovoaában Vasúti villasor; Bori Sándor, a 47. számú választókerület tanácstagja, folyó évi március hó 4-én, délelőtt órakor Pannónia-telep, Patak u-i lakásán: Csanadacz Ferenc, a 36. számú választókerület tanácstagja, folyó évi március ' hó 5-én, délután órakor.. Római sánc -utca 2. szám alatti lakásán; Holm Erzsébet, a &ü. számú választókerület tanácstagja, folyó évi. március hó 5-én, délután órakor Cseresznyés völgy 43Ö9. sz. (alatti lakásán; Antaióczy Lászióné. az 56. számú választókerület tanácstagja folyó évi március hó 5-én, este 6 órakor. Lenin u. 84. szám alatti lakásán: Tóth Vince, a 64. számú választókerület tanácstagja, folyó évi március hó 5-én, délután 4 órakor Szőke Lajos u. 1. szám alatti lakásán; Kerekes Pál, a 68. számú választókerület »tanácstagja, folyó évi március hó 6-án, délután órakor, Bartók Béla út 26. szám alatti lakásán választókerülete részére ’'tanácstagi fogadóórát tart. Miről tárgyalt a városi tanácsülés? Szentendre város tanácsa péntek délelőtt tartotta ülését. Bevezetőben a város kenyérellátásának s a kenyér minőségének a kérdését vitatták meg. Heim György elv- társ, a sütőipari vállalat vezetője elismerte, hogy novemberben és decemberben történtek mulasztások, melyeket igyekeztek megszüntetni. Két hete a sütők két műszakban dolgoznak, s a legutóbbi napokban nyolc személy ellen folytattak fegyelmi vizsgálatot. SzirákA Ferenc vb-elnök bejelentette, hogy Ráth György főmérnök, a város műszaki osztályának vezetője, magasabb beosztásba került, s ideiglenesen Pizág János községfejlesztési mérnök vette át az osztály vezetését. A tanácsülés első napirendi pontjaként Dóczi Im- réné számolt be a járásbírósági népi ülnökök működéséről. Elmondta, hogy megszakítás nélküi 1950 óta ülnök, s ez idő alatt óriási fejlődésről tud beszámolni. E kérdés tárgyalásán részt vett az ülésen közel ötven választott népi ülnök és érdekes hozzászólásával magyarázta meg ennek az intézménynek hatalmas jelentőségét a Szentendrei Járásbíróság elnöke. Hangsúlyozta, hogy a dolgozók közül kiemelt ülnök józan eszével, élet- tapasztalatával, természetes igazságérzetével milyen egészségesen egészíti ki a szakbíró jogismeretét és jogi álláspontját. A járásbíróságnak mindössze három szakbírója van, s mellettük a városiból és a járásból 100 ülnök tevékenykedik. A következőkben Pizág János mérnök adott informáló jelentést a községfejlésztési alap 1961. évi költségvetési eredményeiről. A Hazafias Népfront támogatásában és segítésével május-június hónapokban megejtendő tanácstagi beszámoló gyűlések szervezésének megbeszélése után interpellációk, kérdések és panaszok hangzottak el. A pannónia-telepi szeméthordás beindításának kérdését a műszaki osztályhoz tették át, mint jogos szükségességet. Többen kifogásolták, hogy a megindult HÉV gyorsvonatokra nem érvényesek a kedvezmények és dolgozó-hetijegyek, ilyen irányú tárgyalások a HÉV szerint folyamatban vannak. Miló Ferenc a töltőtoll-üzem épületeinek felépültével a Szauter-ház kiürítését, korszerű állomási vendéglő létesítését, a 15. számú Népbolt'raktárának átadását látja időszerűnek és indokoltnak. H. L. GYORSAN A GYORSRÓL C<VxXNNXVX>X>X>XVX>N>XNXXVXXXXVXXVXXVXVVVSAXXXXXXXXXXVXNXXNX>XVkXNX\NXVXXX>XXXXXXX\XX\X'<^; Szentendrei festők galériája Az öreg kút (Ilosvai Varga István műve) A világ harmadik űrrepülőjének, az amerikai ezredesnek sikeres Föld körüli útjáról olvastunk a lapokban. Ugyanaz nap az Esti Hírlap ök- lömnyi címmel beszámol, hogy a í szentendrei HÉV- ) en gyorsvonatok \ „röpködnek’’ hu- \ szonkilenc perc i alatt SzentendréÍ röl Budapestig, és további szép eredmények vár- | hatók. Ezt olvas- | tűk egyik nap és 4 másnap reggel hét % óra után a mun- í kába indulók hét J óra huszonhat ^ perces vonatja i Szentendre állo- j másról az aláb- j biak szerint in- | dúlt: | Hét óra 22-kor, I öt perccel indulás j előtt, nagy fütyö- '• részések közepette rakosgatták össze a „mindjárt” induló vonatot. Addig fázósan toporogtunk a fűtetlen váróterem előt9a szeles pályaudvaron. Végre befut a vonat. A szerelvény, öt kocsija hatféle: az egyik kicsi, a másik nagy. Egyben azonban tökéletesen megegyeztek: egyetlen kocsiajtót sem lehetett rendesen behúzni, vagy fél óráig kellett rángatni, hogy kinyíljon, becsukódjék és becsukva is hatalmas nyílásokon fújt be a jeges északnyugati szél. Abban is megegyeztek a korszerűtlen, minden vonalról ki- szuperált, régi, nyári kocsik, hogy bokáig gázoltunk a piszokban. A késedelem miatt seprésre sem maradt idő. Ezek szerint érthetően, a fűtés is hiányzott, nemhogy az előfűtés. Másnap már nem kellett a HÉV- en bosszankodnom, legfeljebb a fizetés és a táppénz közötti kü- lönbözetért mérgelődhetek. Udvariasan kérdezem: ilyen körülmények között nap mint nap háromezer utas képes-e tapsolni a gyorsvonatjáratnak? A választ a nyilvánosságra bízom. A fegyelmi intézkedések megkönnyítésére hozzáfűzöm: huszonkettedikén, csütörtökön történt a leírt utazás ... Horváth Levente Fény és pocsolya A Duna-parti MÄVAUT megálló környéke esős időben szinte megközelíthetetlen. Tudjuk, KPM útvonal, mégis azt kérjük az illetékes hatóságtól: szüntessék meg e tarthatatlan helyzetet, oldják meg az esővíz elvezetését (Gajzágó Jolán felvétele) HÍREK A JÁRÁS ÉS — TERMELÉSI tanácskozást tartottak tegnap délután a Szentendrei Kocsigyár dolgozói. A tanácskozás napirendjén az 1961. évi mérleg- beszámoló, valamint az annak alapján leszűrt tapasztalatok, és az 1962. évi feladatok szerepelnek. Az üzem több új gyártmány prototípusát készíti, Rövidesen elkészül a kézi működtetésű hidraulikus emelőtargonca, amely ' a MÁV szakembereinek terveit önti formába. Készül a jelenleg legmodernebbnek ígérkező rönkközelítő kerékpár prototípusa is az erdőgazdaság üzemei részére. Ebből a gyártmányból még ebben az évben 400 darab kerül elkészítésre, közel egymjllió forint értékben. — A VÁROS 5 éves népművelési programjáról, az adófizetési terv teljesítéséről, valamint az Építéstudományi Intézet szentendrei kutató telepéről tárgyal pénteken délelőtt a városi tanács végrehajtó bizottsága. — A PÁRT-VÉGREHAJTÓ- BIZOTTSÁG szervezésében megindult a társadalmi munka a művelődési ház udvarán. Elsőnek a papírgyári elvtársak nyújtottak segítséget és megkezdték az udvart éktele- nítő garázs bontását. A tervek szerint a szomszédos ház udvarának rovására bővítik a kultúrotthon kertjét és az otthon a Somogyi Bacsó partról lesz megközelíthető. Az udvar parkosítását a Községgazdálkodási Vállalat vállalta, szintén társadalmi munkában. Reméljük, hogy a további segítség sem marad el és a munkálatok befejezésével a tavasz folyamán átadásra kerülhet az újjávarázsolt kulturális objektum, melynek különleges jelleget ad a pintéből kialakított táncterem romantikája. — NAPOKON belül megérkezik és felállításra kerül az Ady Endre út mentén amely- fúrást végző fúrótorony. Sajnos, a fúrást az eredetileg tervezett helyen, a szigeten, annak árvízveszélyes volta miatt csak jelentős többletköltséggel lehetett volna végrehajtani. Erre azonban a város megfelelő anyagiakkal nem rendelkezik, így a jelenleg percellázott hétvégi telkes területen kerül végrehajtásra. A munkálatok időlegesen zavarják ugyan a telekértékesítéseket, azonblan annak várható eredménye értéknövelő tényezőként jelentkezik, így a tulajdonosok megértésére számítunk. — ÜJ KÖNYVEK: Molnár: Kalandok a brazíliai őserdőben. Németh: Iszony. Tarle: Napóleon. Kellér Andor: A titkos lakó. Kaphatók az Állami Könyvesboltban. A VÁROS ÉLETÉBŐL Termelőszövetkezeti tagok Dobogókőn Járásunk egyik legszebb üdülőhelyén, Dobogókőn, termelőszövetkezeti tagok üdülnek. Az ország különböző részéről jöttek ide: Heves, Győr, Zala és természetesen Pest megyéből. Közülük nagyon sokan igen nehezen szánták rá magukat erre a tíznapos távollétre, legtöbbjük azért, mert életében még nem juthatott el ilyen helyre. Elismeréssel beszélnék a kitűnő ellátásról, a tökéletes pihenés ^ehetőségeiről és mo§t már arról beszélgetnek: jövőre is elmennek üdülni. Mi is kellemes pihenést és jó szórakozást kívánunk az üdülő szövetkezeti tagoknak. — AZ 1960. ÉVI termelési szinthez képest több mint ötmillió forinttal teljesítette túl 1961. évre előírt termelési tervét a Szentendrei Papírgyár. A vállalat vezetőinek előzetes becslése szerint a visszatartható nyereség a maximálist eléri és ez dolgozókra bontva a 26 napnak megfelelő kereset lesz. Jelenleg folyik a Papíripari Igazgatóság- mérlegfelülvizsgálata és annak eredményétől függ a kifizethető végleges nyereségrészesedés összege. — A TERVEK szerint ktsz- szé alakul át a Szentendrei Háziipari Szövetkezet, de a bedolgozói rendszer továbbra is megmarad. A szövetkezet 1S61. évi 7,5 milliós tervét 409 000 forint éves nyereséggel teljesítette, amely azt jelenti, hogy tagjainak 16 napnak megfelelő keresetet fizet ki nyereségrészesedés címén. A terv teljesítésébén jelentős helyet foglalt el a szövőüzem tevékenysége, amely most az 1962. évben 500 000 forint értékű közvetlen exportmunkával rendelkezik. SPORT Pénteken tartotta sportaktíva gyűlését a JTST. Az ülést Szellő József elvtárs, a járási tanács vb-titkára, a JTST elnökségének tagja nyitotta j meg. Részt vett a gyűlésen a járási párt-végrehajtóbizottság képviseletében Korsós László elvtárs, a pártbizottság i osztályvezetője, Barna József elvtárs, a megyei TST elnöke, Tompach Jakab elvtárs, a JTST elnöke beszámolójában ismertette az 1961. évi sporteredményeket, valamint a Kilián testnevelési mozgalom járási eredményeit és hiányosságait. A beszámolóhoz számos hozzászólás hangzott el, majd a sportmunkában kitűnt aktívák jutalmazására került sor. k i