Pest Megyei Hirlap, 1962. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-27 / 48. szám

1962. FEBRUÁR 27. KEDD 0EST MEGYEI A művelődéspolitika több a kultúrmunkánál A szobi járás pártbizottsága és tanácsülése elfogadta az ötéves művelődéspolitikai tervet A szobi járás pártbizottsága és tanácsa közös ülésen tár­gyalta meg a járás öte&zten- dős művelődéspolitikai tervét. A tanácskozáson majdnem valamennyi felszólaló elemezte az előterjesztett terv erényeit: gondosságra, alaposságra, kö­rültekintésre valló javaslatait. Dicséretük nem volt alap­talan! A terv nemcsak reális talajon épül, alapja lehet a következő öt év művelődéspo­litikai munkájának, hanem formájában, fogalmazásában, külsőségeiben is elütött a szok­ványos előterjesztésektől. Ké­szítői nagy szeretettel, figye­lemmel törekedték munkájuk legjavát adni — és ez sike­rült is. Elsősorban említésre méltó az, hogy a terv tükrözi a szabi járás sajátosságait. Részletesen, elemzi például a lakosság összetételét és abból következtetést von le. Megálla­pítja, hogy a 15 540 kereső kö­ziül az iparban és az égyéb népgazdasági ágak területén kilencezerháromszáz ember dolgozik, míg a mezőgazdaság­ban csak 6231 fő. Tévedésen alapszik tehát az a felfogás, hogy a szobi járás mezőgazda- sági jellegű. A számok is mu­tatják, mennyire nem feled­kezhetnek meg a művelődés­politika kialakításában az ipa­ra munkásságról. Bár mindezt figyelembe vet­ték a terv elkészítésénél és tárgyalásánál, mégis úgy hatá­roztak, hogy az elkövetkező esztendőkben legfontosabb feladat a mezőgazdaságban dolgozók szocialista nevelése. A művelődési terv külön taglalja azt is, hogy a járás jelentős málnatermő terület. 1961-ibén például 25Í vagon málnát és 13 vagon epret érté­kesítették az állami és a szö­vetkezeti szerveknél. Ebből szükségszerűen következik — állapítja meg a terv —, hogy a lakosság általános műveltsé­gének emelése mellett nagy gondot kell fordítani a gyü­mölcstermesztés szakszerűbb, tudományosabb alapon való végzésére. Arról sem feledkez­tek meg, hogy a járásiban har­minchat üdülő és hat turista- ház van: tekintettel kell hát lenni a Duna, menti községek üdülője] legére! Mivel a járás adottságainak megfelelően építették fel terveiket, nem szakadnák el a mindennapi élettől. Olyan feladatokat je­lölnek meg, amelyek ténylege­sen segítik a fejlődést, a szo­cialista ember formálását. A művelődéspolitika megvalósu­lásában elsősorban a pedagó­gusokra, illetve a falusi értel­miségre számítanak. Rájuk számítanak az iskolai munka megerősítésében, a felnőttek közötti ismeretterjesztésben, a művelődési házak színvonalas műsorainak előkészítésében. S hogy nagy szerep hárul rájuk, azt is kimondja a terv: a terv­időszak végére valamennyi pedagógus rendelkezzék ideo­lógiai alaptanfolyami képzett­séggel, a vezető pedagógusok pedig végezzék el a hároméves továbbképző tanfolyamot. A legfontosabb tennivalókat községekre bontva határozzák meg. Elemzik többi között, hogy Perőcsényben, Kóspal- lagom, Nagybörzsönyben pó­tolni kell a tanárhiányt. Meg­határozzák, hol vezessék be el­sőnek a politechnikai oktatást és hol alakítsanak először ifjúsági szövetkezetei. Fontos helyet foglal el az ötéves művelődési tervben az ifjúság munkára nevelése, a mezőgazdasági szakkáderek képzése. A Nagymarosi Gép­gyárat, a Vámosmikolai Gép­állomás vezetőit kötelezik egy olyan terv készítésére, amelyben feldolgozzák, mi­ként akarják biztosítani a jö­vőben dolgozóik szakképzését. Jellemző, ahogy a valóság­nak megfelelően elemzik a termelőszövetkezetek problé­máját: sajnos, elöregednek a szövetkezetek, a fiatalság zö­me ipari üzemekbe ment dol­gozni. Elemzi a világnézeti ne­velés korlátáit is. Azt, hogy bár az elmúlt három eszten­dőben 381 előadást tartottak és több tanfolyamot is ren­deztek — a természettudomá­nyi kérdésekben még nagy a tájékozatlanság. A tervezők megfelelően bontják kategóriákra a mű­velődéspolitikai terv vala­mennyi részterületét. Mégis az az elismerésre méltó, hogy nem tesznek egyenlőségjelet a művelődéspolitika és a mű­velődési házak tevékenysége közé. A művelődési házak munkája nagyon fontos, még­sem elégítheti ki önmagában a fiatalság és a felnőtt la­kosság művelődési igényeit. Fontos az ismeretterjesztés, az olvasómozgalom, az irodalmi estek szervezése, a könyvanké- tok, az öntevékeny művészeti munka, de mit sem érné­nek, ha nem párosulnának a művelődéspolitika más ágai­val: az oktató-, nevelőmunká­val, az ideológiai továbbkép­zéssel, az emberek szocialis­ta átformálásával, a cigány- probléma megoldásával, az is­kolareform következetes vég­rehajtásával. A sok dicsérő szó mellett — ha nem is így fogalmazták szó szerint — mégis, egyetlen hibáját bírálták a pártbizott­ság, illetve a tanács tagjai. És ebben is igazuk volt! Előfordult, hogy a terv készítői olykor célnak tekin­tették, ami csupán eszköz a népművelésben. A terv pél­dául részletesen elemzi a poli­technikai oktatás megszerve­zésének nehézségeit, azt, hogy az államnak, de . a köznek is segítenie* kell ebben — de azt már nem magyarázza meg: mindezt azért, mert a tsz-ek épp a felnövő nemzedéktől várják utánpótlásukat kádár, kovács, traktoros és más szak­munkás-szükségletükhöz. Ugyanígy a múzeumok ala­kításánál, illetve bővítésénél nem lehet cél a kincsestár bő­vítése, csupán eszközül szolgálhat ahhoz a célhoz, hogy ebből és ezen keresztül is megismerje fejlődését — és ez is formáló­ja legyen az új ember kiala­kításának. Dicséretes a művészeti cso­portok életre hívása, vagy művelődési otthonok létreho­zása. De így önmagukban nem mondanak semmit. Hiszen öt­ven művelődési ház is mű­ködhet csupán formálisan, úgy, hogy nem segít semmit a kultúrforradalomban! De hat művelődési otthon is meg­felelő tartalommal úttörője lehet a falu kulturális, ideoló­giai művelődésének. Tehát a számok önmagukban nem fe­jezhetnek ki mindent. Meg kellene hát jelölni: hogyan szolgálják a művészeti cso­portok a következő években a járás lakóinak érdekét? Mi­lyen tervszerű programot kö­vessenek, hogy a dolgozók szórakozva tanulhassanak, művelődjenek? Meghatározták, hogy a mű­velődésügy területén dolgozók ideológiai továbbképzésén so­kat kell fáradozni. A párt feladataként jelölték meg, hogy a célok megvalósításáért a tömegszer­vezetekkel össze kell hangol­ni a kultúrtevékenységet. Szó volt a művelődéspolitika meg­valósításán dolgozó káderek időnkénti beszámoltatásáról is. Központi feladatként kellett volna azonban a tervben meg­jelölni: a kommunista, de más vezetők műveltségi színvona­lának emelését is, állandó to­vábbképzését. Ügy, ahogy a technika, a tudomány fejlő­dik, célul tűzni: mindenki a maga posztján — területének ne csak politikai, de kiváló szakembere is legyen. Ezenkívül fontos megemlíte­ni: a művelődéspolitika ötéves terve akkor válik igazán a népművelés szolgálójává, ha a pái't, a tanács és a tö­megszervezetek nemcsak irá­nyítói, ellenőrzői, de aktív résztvevői, is lesznek a műve­lődéspolitikai terv megvaló­sulásának. Sági Agnes Sok év alatt beidegződött szokásokról, módszerekről nem könnyű lemondani, még akkor sem, ha elavult, ide­jét múlt módszereket kell korszerűekkel, újakkal felcse­rélni. Így vast ez a munka­versenyben is. Igaz ugyan, hogy általában az egész me­gyei ipart tekintve, a munka­verseny a fő termelési célki­tűzésekhez igazodik, a terme­lékenység és a minőség ja­vítását, az önköltség csök­kentését célozza, de sokak, még egyes vezető beosztásúak fejében, gondolkodásában is kísért az úgynevezett meny- nyiségi szemlélet. Ez a szemlélet a gyakorlat­ban egyre ritkábban jut kife­jezésre, a beszélgetések so­rán azonban kiderül, hogy jócskán akadnak még, akik, ha a mun ka versenyre tere­lődik a szó, így vélekednek: „csináljuk, csináljuk, dehát úgysem lehet többet gyárta­ni, mint amennyit a terv előír.” Szinte valamennyi gyárunkból idézhetnénk ilyen példákat, amelyekből kiderül, elég sokan nem értik meg, hogy a magasabb százalékok elérésén kívül milyen fel­adatai lehetnek a szocialis­ta munkaversenynek. Ez pe­dig még akkor is káros, ha gyári szinten nem is, de egyes műhelyekben, brigádok­nál, vagy akár csak egyes embereknél is akadályozza a jó kezdeményezések kibonta­kozását. Ha a műszaki fejlesztés, az üzemszervezés, a techno­lógiák tökéletesítése terén I megvalósításra váró sok-sok j feladatról kezdünk beszélni ezekkel az emberekkel, rend­szerint úgy érvelnek, hogy a gyárban mindenre kész ter­veket dolgoztak ki, ezeket kötelező végrehajtani, a mun­kaversenynek pedig az a cél­ja, hogy a kötelességeken túl hozzájáruljon az eredmények javításához. Ez való igaz, de a gyári tervek minden feladatot tar­talmaznak? A tervekben sze­replő feladatokat nem lehet határidő előtt és jobban meg­oldani? Lehet, s itt már a munkaversenyé a szó. Egy példát erre. A Csepel Autógyár hajtóműgyárában problémát jelent a kardánten­gelyek gyártása. A fejlesz­tési tervben szerepel; meg kell szüntetni ezt a gondot. Nyil­vánvaló, hogy az illetékesek a megoldás módján is törték már a fejüket, mégis azok ta­lálták meg a megoldást, aki­ket nem tüntettek fel a téma felelőseiként a tervben. A TMK V oszto/c-brigád j ának tagjai úgy vélekedtek, hogy célgépet kell szerkeszteni, pe­dig „csak” lakatosok. Munká­hoz is láttak. Persze, a jó elképzeléseket ők még nem tudják papírra vetni, nem tudnak szerkeszteni, de azért van a brigádban mérnök, név szerint Magyar Imre, hogy segítsen ebben. A gyár veze­tőinek nagy megelégedésére és segítségükkel már dol­goznak is az elgondolás ki­vitelezésén. Veszélyben a munkaló-utánpótlás: körültekintőbb tenyésztői munka szükséges A Földművelésügyi Minisz­térium lótenyésztési igazga­tóságának tájékoztatása sze­rint, a jelenlegi lószaporulat korántsem elegendő ahhoz, hogy pótolja a mezőgazdaság, továbbá az egyes ipari és fu­varvállalatok, valamint az er­Foíya ma fosán „nyugalomba“ vonulnak a fakompok A komp még ma is fontos közlekedési eszköz mind a Dunán, mind a Tiszán, de még a mellékfolyókon, a Bodrogon, a Kőrösön is. Összesen körül­belül száz komp működik. A Dunán már korszerű az átke­lés, motorcsónak vontatja a vasból készült, rekeszekre osz­tott kompokat. A mohácsi kompok évente mintegy két­millió utast szállítanak, s ren­geteg mezőgazdasági terméket fuvaroznak át a mohácsi szi­getről. Nagy a forgalom Vi- segrádon és Szobon is. A Tiszán még kevés helyen sikerült korszerűsíteni ezeket a víziiárművekeí, legtöbb he­lyen még őrzik a folklór-jel­leget is. A fakompokat sod­ronykötélhez akasztva, a víz sodra hajtja. Itt is jó szolgá­latot tesznek a mezőgazdaság­nak. Tokaj és Sátoraljaújhely körül például egész csordákat szállítanak naponta a hegyes­dombos vidékekről a lapályos, legelőkben gazdag Bodrogköz­be. dészet lóállományában bekö­vetkező természetes csökke­nést. A múlt tavasszal példá­ul csak 14 500 csikó született, ami az évi szükségletnek alig 50—60 százalékát fedezi. Az idei ellesek valamivel jobb eredménnyel kecsegtetnek ugyan, de még így is veszély­ben van a mun káló-utánpót­lás. A lótenyésztés vezető szakemberei arra hívják fel a tenyésztők figyelmét, hogy minden állami gazdaság és minden termelőszövetkezet tö­rekedjék saját, a gépesítés mellett is szükséges munka- lóáll ományának utánpótlásé ra. Törekedjenek arra. hogy a ló­tenyésztési felügyelőségek ál­tal kijelölt tenyésákancákat — legalább 10 000-rel többet a tavalyinál — mindenütt befe­deztessék. A vemhes kancákat később kíméletesen igázzák, s táplálják szakszerűen, hogy a viszonylag kisszámú kanca­állománytól elegendő és jómi­nőségű csikót nyerjenek. (MTI) Munkaversenyfeladat ez? De még mennyire. Éppen olyan munkaversenyfeladat, mint az, hogy ennek a gyár­nak jó néhány szakembere „terven felül’1 végigkísérte né­hány gyártmány útját, aztán a tapasztalatok alapján java­solták a gyér vezetőinek, hogy csoportosítsák át a gé­peket, mert így olcsóbbá, egyszerűbbé válik a terme­lés. Ez a példa is jól bizonyítja, hogy a munkaversenynek min­denütt van létjogosultsága és a megoldandó feladatok szin­te „maguktól” adódnák. Ezek a feladatok viszont elsősorban nem a fizikai erőt, hanem a gondolkodást. a tudást igény­lik. Akik nap mint nap átgon­dolják saját munkájukat és arra is időt fordítanak, hogy áttekintsék saját brigádjuk, műhelyük, s egész gyáruk ter­melési tevékenységét, bőven találnak még javítani valót. r így határozták el a Buda­kalászi Textilművekben is, hogy megszüntetnek egy régi gondot, a lenvásznak olajozó- dását. A hiba a fonalgyártás problémáiból adódott, mert a fonodákban figyelmetlenség és technológiai hiányosság miatt gyakran olajos lett a fonal, de mégis a szövödék látták kárát, mert szövés után már nem lehetett tökéletesen eltávolí­tani a szennyeződést. A buda­kalásziak ellátogattak Komá­romba a fonodába és arról tárgyaltak, hogy együtt javít­ják ki a hibát. Átszervezik a. gyártást, mindkét helyen a szocialista brigád végzi ezt a kényes munkát, szocialista szer­ződést kötnek és jó kapcsola­tot teremtenek a két brigád között. Munkaversenyfeladat ez? Bizony ‘az. Sokáig sorolhat­nánk még a példákat, ame­lyek azt bizonyítják, hogy a fizikai dolgozók, a mérnökök, a technikusok, a közgazdászok zöme megértette, mit kell tennie. -Egyre több példa van arra is, hogy a munkások és mérnökök közösen keresik a még jobb termelési módszere­ket és alkalmazzák azokat. Ez azzal a haszonnal is jár, hogy egyre többen vesznek könyvet a kezükbe és tanulnak, hogy jobban vigyáznak magukra és társaikra, jobban gondozzák a gépeket, egyszóval gondolkod­va termelnek. A munkaverseny tehát jó úton halad. Ezt az utat kell megtalálni azoknak is, akik ma még csak a termelés meny- nyiségi növelésében látják a munkaverseny feladatát. A gondolkodást, a találékonysá­got igénylő munkaverseny őket sem nélkülözheti. Ha megértik ezt és beállnak a sorba, nemcsak a társadalom­nak, saját maguknak is hasz­nára válik. F. I. Harangozni tudni keit J •— Itt ered valahol a Tápió, £ a valkói erdőben. Ne keressük \ meg? $ — Ha nem ragadunk be, \ menjünk! \ Máris a széles nyomon fu- í tunk. A kemény hó recseg \ alattunk. Embert nem látni, í csak egy fűrészgép berreg va­lahol. Az erdő havas, jeges, ^szétszórtan csillogva szikrázik ! a fákon a napfény. Most í azonban ellenségünkké vált, í kásásodik az út. Fordulnánk ! vissza — de nem megy. A sár í vendégszeretően marasztalja a í Warsáwa kerekeit. A motor 'hiába biztatja kurrogva őket, jegy helyben pörögnek. í — Na, ezt megcsináltuk. De ! ott valami házféle látszik. (Hozzunk onnan száraz fát a \ kerekek alá. j A széles erdei út jobb ol- \ dalán gerendákból épített há- (zikó. A bejárat felett zölddel | festett név: Bogácsház ! Ajtaján keresztben pánt, Ia- ; kattal. j Nincs itthon senki? Vagy í mégis? A napos falépcsőn kis öreg ül. Zöld kabátja, kalap­ja akárcsak az erdei manóé. — Üres a Bogácsház. Az erdésze meghalt tavaly... Kü­lönben Szűcs Ferenc vagyok, Kálról — nyújtja a kezét. — Valkóra jöttem, rokont láto­gatni. Gondoltam, megnézem még utoljára a néhai barátom házát. Ha az ember elmúlt már nyolcvan, csak búcsúz- kodik. Aztán egy szép napon nekem harangoznak — nevet olyan boldogan, mintha jóízű tréfát mondana. — Miért nevet ezen, bácsi­ka? — Azért naccsága, mert öt­ven éven át én harangoztam másoknak. Eszembe jut az a régi vicc, hogy valakitől megkérdezik, milyen hangszeren játszik, mi­re azt válaszolja: harangon. Gyorsan el is mondom, mire megvetően rám néz: — Így hiszik a laikusok. Pe­dig harangozni tudni kell. Ko­moly tudomány. Fizettem ér­te, míg megtanítottak rá. — Ennek is van valami for­télya? Az ember felmászik a toronyba, megfogja a kötelet, aztán húzza. — Az nem harangozás. Azt a gyerek is tudja. De mit csinál olyankor, ! ha halottnak kell harangozni, . vagy félre kell verni, vagy t éppen felhő elé? Na? i Töredelmesen bevallom, ; nem tudom. Félszemmel lá- ■ tom, a gépkocsivezető hordja i a gallyat, tehát még van ; időnk. — Idefigyeljen! A naccságá- ból már nem lesz harangozó. • A fene tudja, a maiak már nem is tudják, milyen fontos ez. Szóval. Odaáll a kötél mel- . lé, jól megfogja. A legjobb göböt kötni rá, mert ha so­káig húzza; hólyagos lesz a tenyere tőle... A gyereknek így kondit: bim-bam, szakít. Az asszony­nak: biffi-bam, bim-bam, sza­kít. Férfinek: bim-bam, bim- bam, bim-bam, szakit. Ez a lélekharang. A szakítást nem értem, de nem merem zavarni. *— Szép pénzt lehetett ösz- szeharangozni. Mikor a mi falunkban meghalt a ha­rangozó, azt mondta az apám: miért ne léphetnél te az ő helyébe? Elmegyünk Bors­fára, ott jó ismerősöm a ha­rangozó, majd az kitanít. Nagy szó volt az akkor, öt zsák búzát adtam • a tudo­mányért. De még utána is, ha híre jött, hogy valahol, va­laki nagyon szépen húzza, el­gyalogoltam húsz kilométert is, hogy meghallgassam. Csa­ládonként húsz kiló búza volt a fizetség, de mindig akadt, aki megkért, szívvel csináljam. Egy kis ezt-azt ho­zott érte. — Hogyan kell félreverni a harangot? — Azt akkor kell csinálni, ha nagy a vész. Ha tűz, víz vagy földrengés van. Azzal jeleztem a légiriadót is, ha közeledett felénk a cuháré. Úgy kell a húzást beosztani, hogy a nyelv a köpenynek csak az egyik oldalához csa­pódjon, így: bim-, bim-, bim-. Akkor ez olyan ijesztő, hogy megáll a lélek. De ez mind semmi. A legnehezebb a fel­hő elé harangozni. — Azt miért kell? Savó színű kis szemével néz rám alulról felfelé, puha­tolva, most gúnyt űzök-e belőle, vagy valóban nem tu­dom? Igyekszem nagyon hí­vő képet vágni. — Ha nyáron meglátja a ha­rangozó, hogy jön a sötét felhőben a garabonciás, otthagy csapot-papot, siet a toronyba. A mezőről is haza kell jönnie. Akkor aztán szé­pen, érzéssel kiüti: Szent is­ten — térítsd el — ezt a nagy — felleget. Utána kiüti a Miatyánkot. Minél nagyobb a felhő, annál többször kell is­mételni. Segíteni is szoktak, mert néha órákig húztuk. — Volt értelme, elment a garabonciás? — Elment. De utóbb volt már, aki kinevette. Az ilye­nek miatt nem mindig sike­rült. — Mikor hagyta abba a ha- rangozást?' — Nem is tudom pontosan. Vagy hét-nyolc éve. Már na­gyon fájt a karom, meg a del rekam sem bírta. Felzúg a motor, indulha­tunk. Invitálom az öreget, jöjjön, bevisszük a faluba. — Köszönöm a jóindulatot, de még maradok. Itt akarom bevárni a déli harangszót. Itt tisztábban hallatszik. Nem telik el egy perc, és a kopár gallyak máris elfe­dik a Bogácsházat, a lépcső­jén sütkérező, emlékező öreg harangozóval. Komáromi Magda Találják meg a helyes utat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents