Pest Megyei Hirlap, 1962. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-23 / 45. szám
1962, FEBRUÁR 23, PÉNTEK «ST MECtEI </£trlan Új gyógyszer a meddő tehenek gyógyítására EZER ÚJ TRAKTOROST! \Dr. Mészáros István, a Földművelésügyi Minisztérium vezető állatorvosa, valamint dr. Horváth Imre. a szombathelyi mesterséges termékenyítő állomás vezetője új nagyhatású gyógyszert állított elő a meddő tehenek gyógyítására. Az új készítmény a rosszul takarmányozott tehenek vemhesülését is elősegíti. A gyógyszer alapanyaga sörélesztőből előállított kivonat, amely pótolja a szervezetből hiányzó 1 táplálóanyagokat, illetve a hormonokat. A múlt évben számos gazdaságban kísérleteztek az új speciális magyar gyógyszerrel, s a tapasztalatok szerint, a kezelt meddő üszők és tehenek 60 százaléka aránylag gyorsan meggyógyult és vemhes lett. A Phylaxia Oltóanyagtermelő Intézet kétszeresére növelte az új készítmény gyártását, s az idén kereken 50 000 meddő üsző. illetve tehén gyógyítására alkalmas gyógyszert bocsát az állattenyésztő gazdaságok és az állatorvosok rendelkezésére. (MTI) A mezőgazdaság szocialista átszervezésével együtt járó technikai fejlődés, a termelőmunka fokozottabb gépesítés^ elsőrendű feladatként szabja meg a szakmunkásképzést. A dolgozó parasztok ezreit szin- j te a szó szoros értelmében a lóról a traktorra kell átültetnünk, hogy amit eddig kínnal, fáradsággal, drágán, tíz, húsz, vagy ötven ember végzett, azt könnyen és olcsón elvégezhesse egy ember. Ä mezőgazdaságban ma az egyénre is bonyolult, sokrétű feladat Karul. Bármihez fogjon, bármit is végezzen az újat formálva, azt előbb meg kell tanulnia. Sohasem, volt még olyan nagy szükség a tanulásra, mint napjainkban, sohasem tanultak annyian, mint a szocializmus építésének időszakában. Különösen áll ez az igazság azokra, akik másoknál előbb, a kezdet kezdetén nyergeink meg a technikát. Nem vitás, hogy évekkel később már a mezőgazdasági munkás is elképzelhetetlen lesz gépek nélkül. Az emberi elme a mezőgazdasági gépek típusainak ezreit hozta már létre és bizonyára újabb ezrekkel bővül még ez a nagy arzenál, de a legfőbb mezőgazdasági gép a traktor. Ezenkívül a traktorosok még sok íajta géppel dolgoznak, sokféle géphez értenek, de ha azt kérdezzük tőlük, hogy milyen géppel dolgoznak, melyik gépet szeretik legjobban, habozás nélkül említik a traktort. Nem véletlen tehát, hogy pártunk és államunk olyan nagy jelentőséget tulajdonít a traktoros munkának, s nagy anyagi áldozatokat is hoz a traktorosképzés érdekében. Megyénkben is történtek és ma is történnek erőfeszítések e téren. Tavaly év végén csak- I nem kétezer gépállomási és termelőszövetkezeti traktor volt Pest megyében, s ez a szám hónapról-hónapra emelkedik. Ennek megfelelően kellett kiképezni a traktorosgárdát, ami azt jelenti, hogy több traktorosra lett volna szükség, mint amennyivel rendelkeztünk, mert a traktorok nagy része alkalmas a két műszakos üzemeltetésre. A gépállomásokon általában 400—500 traktor dolgozott két műszakban tavaly, a tervbe vett Fiatszáz helyett. Nyilvánvaló tehát, hogy a traktorosképzés, traktoros utánpótlás jelentősen elmaradt a traktorpark növekedése mögött. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az idén 147 két műszakra alkalmas traktorral növeltszik a gépállomás gén- parkja, s ugyanakkor a tsz- traktorok száma pedig 220-szal nő, ajkkor nyilvánvalóvá válik, hogy milyen égetően fontos feladat a traktorosu tánpótlás. Dr. Légrádi László elvtárs, a gépállomások megyei igazgatója elmondotta, hogy az idén mintegy nyolcszáz traktor két- műszakos üzemeltetésére van szükség ahhoz, hogy a megnövekedett gépi munka-igényt kielégíthessék. Ha ehhez hozzászámítjuk azt a nagy traktorosigényt, amely a tsz-ekiben jelentkezik, részint az új traktorokhoz, részint azáltal, hogy a tsz-gépeket is két műszakban üzemeltethessék, akkor mintegy ezer új traktoros kiképzéséről keli gondoskodnunk. Hogyan lehetséges ez? AZ alapfokú traktoroskópzés iskolái a gépállomások, amelyek évente több száz traktorost tudnak gépre ültetni. Észszerű és hasznos dolog volt rájuk bízni ezt a feladatot, hiszen valamennyi gépállomás rendelkezik megfelelő műszaki feltételekkel, eszközökkel és oktatókkal ahhoz, hogy ezt megoldja. A Pest megyei gépállomások téli oktatási terve A két műszak biztosítéka Jó érveket - Pótolni lehet a mulasztást Tárnok-ligeten, a II. Rákóczi Ferenc általános iskolában ipari politechnikai oktatást vezettek be már két esztendeje. Csak éppen nem volt hol oktatni a növendékeket. Az iskolának ez a problémája azonban a szülők segítségével ebben az iskolaévben megoldódott. A szülői munkaközösség még a múlt év őszén elvállalta, hogy a politechnikai oktatás céljára az iskolaudvaron külön épületet emel társadalmi munkában. Az építőanyagot a községi tanács biztosította. Szombat délutánonként és vasárnaponként azután 100—120 apa, meg Brandeis Alfréd igazgató, valamint Pinszerint nyolcszázharminc új traktorost kell kiképezni az alapfokú tanfolyamokon. Ezzel szemben a már működő hat- nyolchetes tanfolyamokon mindössze 148 leendő traktoros tanul. Mi az oka ennek a nagyfokú részvétlenségnek? Légrádi elvtárs elmondotta, hogy a gépállomások a beiskolázások során követték el a legfőbb hibát. Végeztek ugyan politikai agitációs munkát a traktorosutánpótlás érdekében, de ez az agitáció többnyire jelszínes és általános jellegű volt. Az agitátorok csak a tsz-elnökökig jutottak el, akik a Zárszámadás és a tervkészítés időszakában nem foglalkozhattak megfelelően ezzel a kérdéssel. Ugyanakkor a tsz-tagok meggyőzésénél nem alkalmazták az olyan érveket, mint például a jó traktoros fizetés, a szociális szolgáltatások. erkölcsi, politikai megbecsülés, stb. Gátolta a traktoros toborzás munkáját a parasztfiatalok túlzott igényessége is, akik hat-nyolcheti tanfolyam után. nyomban nehéz-dieseltra'ktor- ra, vagy drága és nagy szakértelmet igénylő más traktorra kívántak ülni. Lényegében ez- is a felvilágosító munka hiányossága, mert megfelelő érvekkel elháríthatták volna ezeket a túlzott igényeket a gépállomási vezetők. Ilyen érvek egyike például az a tény, hogy az országos hírű és a kitüntetett traktorosok százai is kormos traktorokon kezdték a szakmájukat. Ugyanakkor az egyszerű, alacsony normái ú kormos traktorokkal többet is kereshetnek a kezdők, mert azok kezelése, karbantartása nem múlja felül az ő szakmai képzettségüket. A tavaszi munkák zöméig még van elegendő idő ahhoz, hogy a korábbi mulasztásokat pótoljuk. A gépállomások vezetői és dolgozói tartsák személyes ügyüknek a traktoros utánpótlást, amely nélkül az idén nem léphetünk előre a kívánt mértékben. A nyolc- százharrrifinc új traktorost ki kell képezni a Pest megyei gépállomásokon, mert ezt az alapvető népi érdek, a termelés és a termelékenység növelése követeli meg. .Minden gépállomás teljesítse a téli oktatási tervét, hogy a pápai traktoros iskoláról hazatérőkkel együtt ezer új traktoros láthasson munkához a földeken. Nagymiklós István tm Dolgoznak a növendékek. Vasból, fából és papírból hasznos eszközöket készítenek a politechnikai órán Negyven szinkronizált játékfilm a televízióban Márciusban műsorra tűzik : a Rembrandt élete, Chopin rfjüsága és az Adua és társnői című külföldi filmeket Fehérvári ' meg Somogyi fejű kalapácsot szeleinek, előbb csiszolják •'svk. gömb- a nyelét (Gábor ieívj A televízió közönsége márciusban több jelentős külföldi és magyar filmet lát majd a képernyőn. Levetítik az Adua és társnői című olasz filmet, Korda Sándor Rembrandt élete című filmjét, a főszerepben Charles Laugh- ton-nal, a kiváló angol színésszel, a Chopin ifjúsága című lengyel produkciót: a világhírű Halina Czerny Steíanska zongoraművésznő játékával. A magyar filmek közül a Két félidő a pokolban, a Nem ér a nevem kerül a nézők elé és vasárnap délelőtt repríz-adás- ban mutatja be a televízió a Ludas Matyit. A távolabbi hetek filmprogramja is gazdagnak ígérkezik. Vetítik majd a Békét az 7. érkezőnek című nagysike- J rü új szovjet filmalkotást, í | az amerikai változatban elké- jszített Robin Hood című nagy í játékfilmet, az Iskolatársak £ voltunk című nyugatnémet, s 1 a Trio című angol filmet. Az J olasz fijmek közül bemutat- \ ják: Kár, -fiogy csapodár ..., £ Sophia Loren-nel és De Sicá- J val. A Fehér svejk, a Séta, í valamint az öt szegény egy 2 autóban című filmeket, í A televízió műsorra tűzi az Üj barázdát szánt az eke című, Solohov regényéből készült háromrészes filmet. A legújabb magyar filmek közül szerepel a tv műsorán a Májusi fagy, a Felmegyek a miniszterhez és a Megszállottak. Az amerikai produkciókból bemutatják Reinhax-dt híres régi filmjét, a Szentivánéji álmot, Mickey Ronney-vel és a Doktor Ehrlich kísérletei című filmet a Salvarsan feltalálójáról. A televízió a külföldi filmek nagy részét, ez évben mintegy negyvenet, szinkronizálva mutatja be. (MTI) rrmnap péntek, órakor, 1962. február 23, Alfréd napja. A nap kél 6.38 nyugszik 17.18 órakor. A hold kél 21.15 órakor, nyugszik 8.27 órakor. Várható időjárás péntek estig: Hideg idő, változó mennyiségű felhőzet. Legmagasabb nappali hőmérséklet nulla!—mínusz három fok között. A RÁDIÓ MAI MŰSORA KOSSUTH-RÁDIÓ 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Elbeszélés. 9.10: Könnyűzene. 9.40: Könyvismertetés. 9.50: Iskolai kórusok. 10.10: Operarészletek. 11.00: Regényismertetés. 11.30: Népi muzsika. 12.15: Tánczene. 12.35: Napirenden 13.00: Zongoraművek. 13.30: Gazdaszemmel a. nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.45: Népi muzsika. 14.00: Szatíra. 14.15: Opera- nyitányok. 14.35: Az ifjúsági rádió műsora. 15.10: Muzsikáló fiatalok. 15.35: A gyermekrádió műsora. 15.55: Szív küldi szívnek . . 16.25: Riportműsor. 16.40: Énekkarok. 17.15: Ötórai tea. 17.45: Rádióiskola. 18.45: Uehoczky Éva énekel. 19.00: Az ifjúsági rádió műsora. 19.15: Téli órák, hasznos mulatsá23.50: gok. 22.20: Enescu-fesztivál. Verbunkosok, csárdások. PETÖFI-RÁDIO 14.15: Könnyűzene. 15.10: Versek. 15.30: Operettrészletek. 15.40: Riportműsor. 16.05: Mozart: Esz-dur divertimento. 16.50: Az ifjúsági rádió francia nyelvttanfolyama. 17.00: Ken Griffin orgonái. 17.15: A gyermekrádió műsora. 17.45: Szovjet fúvószene. 18.05: Népi muzsika. 18.45: Beszéljünk szépen magyarul. 19.03: Operarészletek. 19.40: Falurádió. 20.00: Heti hangversenykalauz. 21.10: Tánczene. 21.45: Gyermeknevelés. 22.00: Magyar szerzők kórusai. 22.20: Láttuk, hallottuk. 22.40: operettkettősök. Ma Székesfehérvárott sorsolják a lottót A lottó 8. játékheti nyerőszámainak a sorsolását február 23-án péntek délelőtt tíz órai kezdettel, Székesfehérvárott tartja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. (MTI) — ÉRDEMÉREMMEL jutalmazzák — a Pest megyei Tanács 1/1961-es számú rendeleté értelmében — azokat, akik kitűntek a községfejlesztés érdekében végzett társadalmi munkában. Az érdemérmek odaítélésére első ízben idén május 1-én kerül sor. A Budakeszi Községi Tanács már összeállította az arany-, ezüst-, és bronzérmekkel kitünteten- dők névsorát. — APÁK ankétját rendez február 24-én a budaörsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet nőbizottsága. Az ankéton Az apájc felelőssége a családban címmel Kovács Antalné, a Pest megyei nőtanács titkára tart előadást. — MINIATŰR játék-stukákat mutattak be a nürnbergi nemzetközi játék-kiállításon. A stukák pontos másai azoknak, amelyekkel a második világháborúban a nácik elpusztították Varsót, Londont, Rotterdamot stb. A „kedves’ játékszereket Amerikából importálták Nyugat- N émetországba. — 1RÖ és OLVASOK találkozóját rendezi meg március 3-án Erdőkertesen a községi nőtanács. Az ankétet Bihari Klára írónő vezeti. — SZÁZÖTVENHAT pedagógus vesz részt az állami ideológiai oktatásban az aszódi járásban, huszonötén pedig a pártoktatásba kapcsolódtak be. — A TANÁCSOK és a népfront-bizottságok együttműködését vitatják meg február 28-án a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront megyei elnöksége közös ülésén. Előadó: dr. Farkas Mihály, a megyei tanács vb- titkára és Török György, a Hazafias Népfront megyei titkára. — HÁROM MILLIÁRD ember él jelenleg a világon — állapítja meg a statisztika. Három évtized múlva, 2000 körül a világnak — becslések szerint — 6—7 milliárd lakosa lesz. — TANULNAK a tápió- györgyei Zöld Mező Termelőszövetkezet tagjai: a vezetőségi tagokat határozat kötelezi az általános iskola VII —VIII. osztályának elvégzésére. ötven tsz-tag az ezüst- kalászos tanfolyam hallgatója, több mint hatvanan pedig a dolgozók általános iskolájába, illetve mezőgazda- sági technikumba járnak. — KUBAI—MAGYAR barátsági estet rendezett szerdán a Hazafias Népfront ceglédi járási bizottsága Abonyban. A barátsági esten részt vett és beszédet mondott a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete, majd a földművesszövetkezet országos hírű művészegyüttese adott műsort. — ÉRDEN tartja tanácskozását március 2-án a Pest megyei országgyűlési képviselőcsoport. A tanácskozáson a gépállomások helyzetét s a tsz-ek 1961-es zárszámadási eredményeit vitatják meg, majd meglátogatják a járás három termelőszövetkezetét. — TRAKTOROS-tanács- kozást tartanak február 28-án a budai járásban. A tanácskozáson a tavaszi mező- gazdasági feladatokat beszélik meg a traktorosokkal. — JÁRÁSI AKTÍVA- ÜLÉST rendez február 24-én a nagykátai járási nőtanács. Az ülésen értékelik az elmúlt félévi munka eredményeit és az idei feladatokat. — TANTESTÜLETI értekezleteken tanulmányozzák az aszódi járás pedagógusai február és március hónapban az SZKP XXII; kongresszusának anyagát. — KUBAI ÉLMÉNYEIRŐL tartott beszámolót február 22-én Twrgonyi Júlia elvtársnő, a Magyar Nők Országos Tanácsának művelődési osztályvezetője Örkényben. Előadását kubai filmbemutató követte. NAGY EPITKEZESEN — Na végre, megtaláltam...! — ÉVENTE több mint százezer ember hal meg a világon közlekedési balesetek következtében — állapítja meg a Világegészségügyi Szervezet legutóbbi jelentése. A végzetes kimenetelű közlekedési balesetek legfőbb oka az alkoholfogyasztás, mind a gépkocsivezetők, mind pedig a gyalogjárók részéről — fűzi hozzá a jelentés. — SZÁZÖTVEN tsz-tag vesz részt a két tápiószelei termelőszövetkezet közösen megrendezett háromhetes téli politikai tanfolyamán. — TANÁCSTAGI fogadóórát tart ma Teddás József- né Püspökhatvanban, Miták Pál Újlengyelen. Özv Nagy Józsefné megyei tanácstag Tápiósülyön tart tanácstagi beszámolót. — A TSZ-ASSZONYOK helyzetét, problémáit vitatják meg március 2-án, a budai járásban. A tanácskozáson a termelőszövetkezetek női munkacsapat-vezetői, valamint a tsz szociális bizottságok tagjai vesznek részt. — NÖVEKSZIK a torzszülöttek száma 1958 óta — állapítja meg dr. H. Wiedemann, a kiéli egyetem professzora. Véleménye szerint ennek okát valamilyen vegyi anyagban kell keresni, amely róvarirtósze- rek, élelmiszerfestékek vagy mosószerek készítésénél használatos, s a táplálékkal jut be az emberi szervezetbe. A kutatások megkezdődtek. j tér Lajos, a politechnika ta-! nára, hónapokon keresztül! dolgozott az épületen Akadt; az apák között mindenféle! szakmunkás, szakszerűen meg-S építették. A mamák akkor! léptek akcióba amikor azj építkezés már elkészült. Fel-i mosták a padlót, megtisztí-! tották az ablakokat. A bérén-! dezésről is a szülők gondos-! kodtafe. Egy apa, a Klement! Gottwald gyár dolgozója,; gyermeke iskolája részére; munkahelyétől kért és kapott? satupadot meg satukat. A: mávista szülők pedig a MÁV í selejtező-telepéről kaptak se-i lejt- es hulladékanyagot, ame-í lyet az órákon nyersanyag-1 nak használnak. í A SZÜLŐK ÉPÍTETTÉK