Pest Megyei Hirlap, 1962. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-18 / 41. szám
1962. FEBRUÁR 18, VASÁRNAP P*ST MEGYEI 9 A válságból kivezető út reményei Franciaországban és Algériában i február 8-i „véres csütörtök'’, s a hétfői és keddi hasi talmas dntifasiszta megmozdulások, a csaknem teljes általános sztrájk Franciaországra irányította a nemzetközi közvélemény érdeklődését. Párizs felé a világ elsősorban azzal az aggodalommal figyel, amelyet a fasiszta terrorszervezet, az OAS plasztikbombái okoztak, s az az elnéző, sőt cinkosnak mondható politika váltott ki, amely De Gaulle és kormányának magatartását jellemzi. Az elmúlt héten — a „véres csütörtök” után — azonban a franciák milliói széleskörű akciót inditöttak a köztársaság védelmére, az OAS és támogatói ellen. Természetes vonása ennek a küzdelemnek, hogy egybefonódik az algériai békéért folyó küzdelemmel. Hiszen a több, mint hét éve folyó algériai „piszkos háború” posványában nőttek ki gombamódra a szélsőjobboldal, az ultrák fegyveres fasiszta szervezetei, amelyek a köztársasági és demokratikus vívmányok s az algériai békekötés legnagyobb, engesztelhetetlen ellenzői. A hétfői és a keddi antifasiszta tömegdemonstrációk — a február 8-i randőrterror áldozatainak keddi temetése — megmutatta a francia kormányköröknek és az OAS maroknyi hívének,' milyen hatalmas erő rejlik a francia nép összefogásában. Megmutatta, hogy immár azok a rétegek is csatlakoztak a kommunisták vezette antifasiszta egységfronthoz, amelyek eddig kizárólag De Gaul- le-tól, a „mindenható elnöktől” várták a fasiszta veszély elhárítását. Uj vonása a hétfői és keddi tüntetéseknek és a keddi általános tiltakozó Sztrájknak, hogy nem lépett fel ellene Guy Mollet szocialista pártja sem. Sőt: felhívta híveit a hétfői antifasiszta tömegtüntetésekben való részvételre! A hétfői és keddi általános sztrájkra szólító felhívást pedig' nem egyedül a Francia Kommunista Párt, és a CGT (baloldali általános szakszervezeti szövetség) adta ki, hanem más baloldali pártok és szakszervezetek is csatlakoztak hozzá. A keddi temetési menetben — amikor egymillió párizsi lepte el a francia főváros utcáit és tereit — ott voltak nemcsak a kommunista párt vezetői, Maurice Thorezzel élükön, hanem szocialista politika- sok, valamint más haladó és demokratikus vezetők, köztük a radikális Mendes- France volt miniszterelnök is. Máris megállapíthatjuk, hogy a légutóbbi napokban — éppen a „véres csütörtök” kapcsán — a franciák újabb százezrei győződtek meg arról, hogy a demokrácia és a köztársaság védelmét nem bízhatják egyedül De Gaulle- ra: a válságból csak a népi erők egysége vezetheti ki Franciaországot, s csak ez az egység biztosíthatja az algériai béke megvalósulását is. A tábornok személyi hatalma nemcsak, hogy megnyirbálta a nép demokratikus jogait, és a bonni militaristákhoz láncolta Franciaországot, s valóságos népirtást végez Algériában, hanem a polgárháború szélére sodorta az origót. Ha tovább folytatódik háborítatlanul az OAS terrorja. Franciaországban megismétlődhet Franco „spanyolországi honfoglalása”. Ennek lehetősége nagyban a baloldali erők. a francia műn kásosztál.v szétforgácsolt- ságában rejlik. Éppen ezért nagy jelentőségűek az elmúlt napok eseményei, amelyek megmutatták a széleskörű antifasiszta egység létrehozásának lehetőségét — az OAS megfélíezésére és a köztársaság megvédésére. Mint már rámutattunk, a francia dolgozóknak a köztársaságért és a demokráciáért folyó harca elválaszthatatlanul egybefonódik az algériai békéért, az Algéria függetlenségéért vívott küzdelemmel. Hiszen a Francia Köztársaság és Algéria ellenségei ugyanazok: a szélsőjobboldal, a fasiszta szervezetek s az őket támogató különböző nagytőkés csoportok, illetve az algériai fehér telepesek. Az algériai béke ellen lépnek fel a francia hadseregnek azok a körei, amelyek együttműködnek az OAS-szal, és máig sem mondtak le a hatalom- átvételről. Nem véletlen, hogy a franci«—algériai titkos tárgyalások hírére fokozódó fegyverszünet. Az OAS és az ultrák más szervezetei máris fenyegetőznek, hogy lehetetlenné teszik egy ilyen egyezmény megvalósulását, s arra is hajlandók, .hogy elszakítsák Algériát Francia- országtól — így folytatva a háborút az algériaiak ellen... Ilyen tervekkel már nem egyszer kísérleteztek az algériai ultrák, azonban visz- sza kellett vonulniuk ... Nemcsak ezzel a veszéllyel kell számolni, hanem De Gaulle kormányának „változékony” magatartásával is. Előfordulhat, hogy Párizs visszavonulót fúj — esetleg éppen a szélsőjobboldal, az ultráik fenyegetésének engedve, és elfogadhatatlan követeléseket támaszt Algériával szemben. A népi erőknek ezért is fokozniuk kell éberségüket és összefogásukat. Csak egységes fellépésükkel kényszeríthetik ki az algériai „szeny- nyes háború” befejezését. Sebes Tibor Létrejön a megegyezés? Várakozó hangulat Franciaországban, fokozódó feszültség Algériában a fegyverszünet közeledtének hírére Mint már közöltük, egyes jelentések arról számolnak be, hogy közvetlen küszöbön áll a francia—algériai titkos tárgyalások eredményes befejezése. Egy újaibb Reuter-jelentés szerint már csak az utolsó simításokat kell elvégezni a fegyverszüneti egyezménytervezeten, amelyet előreláthatólag tíz nap múlva írnak alá ünnepélyesen Párizs közelében. Úgy tudják továbbá, hogy az egyezménytervezethez elvben hozzájárult Ben Bella és a többi bebörtönzött algériai vezető is. A francia fővárosban, ahol minden jel arra mutat, hogy megtörtént az elvi megállapodás az algériai fegyver- szünet megkötésére, szombatra vagy vasárnapra várják haza Svájcból Joxe államminisztert, hogy beszámoljon a I titkos tárgyalások eredményéről De Gaulle tábornoknak. Ugyanakkor hangsúlyozzák azonban, hogy a fegyverszünet hivatalos bejelentésére egy hétnél Csak utasításra... A kongói ENSZ-misszió vezetőjének sajtóértekezlete Robert Gardiner, az ENSZ | kongói missziójának vezetője, aki néhány nappal ezelőtt foglalta el S.ure Linner dr. he- j lyét, pénteken Leopoldville-ben i sajtóértekezleten fejtette ki az j ENSZ kongói politikájának néhány kér dés át. Kijelentette, hogy az ENSZ EBBEBESBSSBSBEEBBEEBBSEBBSSBBSBBBEBSESBBBSS Női, férfi és gyermekcipőt javít! RENDELÉSRE ÚJAT IS KÉSZÍT Férfi talpalás (bort. cipő) Női talpalás (bőrt. cipő) AJagi Bőripari KTSZ Abonyi Ruházati KTSZ Albertirsai Vegyesipari KTSZ Aszódi Vegyesipari KTSZ Biatorbágyi Cipész KTSZ Budaörsi Vegyesipari KTSZ Ceglédi Lábbelikészítő KTSZ Dunaharaszti Vegyesipari KTSZ y Érdi Lábbeli készítő KTSZ Fóti Vegyesipari KTSZ Gödöllői Vegyesipari KTSZ Gyáli Vas- és Vegyesipari KTSZ Gyóni Vegyesipari KTSZ Gyömrői Vegyesipari KTSZ Isaszegi Vegyesipari KTSZ Jászkarajenői Vegyesipari KTSZ Kemencei Vegyesipari KTSZ Kiskunlacházi Vegyesipari KTSZ Kistarcsai Vegyesipari KTSZ Maglód! Vas- és Vegyesipari KTSZ Monori Lábbelikészítő KTSZ Nagymarosi Vegyesipari KTSZ Nagykátai Cipész KTSZ Nagykőrösi Lábbelikészítő KTSZ Ócsai Vegyesipari KTSZ Örkényi Vegyesipari KTSZ Pereli Vegyesipari KTSZ Pilisi Cinész KTSZ Pilisvörösvár és Vidéke Vegyesipari KTSZ Pnmázi Vegyesipari KTSZ Ráckevei Vegvesinarí KTSZ Szentendrei Járási Cipész KTSZ Szifretszentmikiósi Vegyesinari K'fSZ Szögligeti és Gödi Vegvesinari KTSZ 'ráoiósz^lei Vegyesipari KTSZ Tánógvörgyei Vegyesipari KTSZ Tárnoki Cinész KTSZ Ve^-esi^an KTSZ Tánlósán és vídói<e Vegyesipari KTSZ Váci Ciné^z KTSZ vecsé^i Vegyesipari ktsv Zsámbéki Vegyesipari KTSZ BSSBSESSBSHSSBBESSEBl! kongói .szervei csuk a főtitkár, illetve a közgyűlés és a Biztonsági Tanács határozatainak végrehajtására hivatottak. — Az ENSZ első feladata az volt, hogy megszüntesse a polgárháború veszélyét. Ez, Katanga esetét kivéve, megtörtént. Jelenleg BNSZ-járőrök óvjá'k mindazon személyek, intézmények, ültetvények és ipari létesítmények biztonságát, akik, illetve amelyek erre igényt tartanak. Gardiner külön kiemelte, hogy az ENSZ feladatának tartja ezenfelül a Kongóban letelepedett belga állampolgárok személyi biztonságának megőrzését is. Az MTI tudósítója, utalva Gardinernek arra a kijelentésére, amely szerint az ENSZ mindenkinek védelmet és segítséget nyújt, megkérdezte, milyen védelmet nyújt az ENSZ Antoine Gizengának? Gardiner megjegyezte: tudomása szerint január 30-án felajánlották Gizengának az ENSZ védelmét, ő azonban ezt nem vette igénybe. Arra a további kérdésre, megtörtént-e ez újra, illetve az ENSZ-nek van-e valamiféle kapcsolata Gizengával, Gardiner nemmel válaszolt. Hozzáfűzte azonban, hogy ha erre vonatkozó kívánsággal fordulnak az ENSZ-hez — akár Gi- zertga, akár más szervek — akkor az ENSZ kongói megbízottai fel fogják kérni a kormányt, hogy ez megtörténhessék. — Mit tehet Gizenga, aki el van vágva a külvilágtól és akkor sem léphet 'kapcsolatba senkivel, ha akar? — tette fel a kérdést az MTI tudósítója. Gardiner megismételte, hogy amíg erre vonatkozó kérés, illetve az ENSZ főtitkárától vagy a Biztonsági Tanácstól utasítás nem érkezik, addig nem veheti fel az érintkezést Gizengával, vagy tíz napnál hamarabb nem lehet számítani, már csak azért sem, mert a. megállapodás az Algériai Országos Forradalmi Tanács jóváhagyására szorul. Hírek szerint a tanács hétfőn ül ösz- sze Líbia fővárosában, Tripo- liban. Az Humanité felhívja a francia antifasiszták figyelmét, hogy az algériai békéért folyó harc még nem ért véget, a francia demokratikus tömegeknek kényszeríte- niük kell a kormányt, hogy valóra váltsa ígéreteit és érvényt szerezzen az aláírásra kerülő .fegyverszüneti megállapodásnak. A Reuter hivatalos francia körökben úgy értesült, hogy megkezdték további 20 000 katona hazaszállítását Algériából. Mint ismeretes, De Daulle tábornok nemrégen bejelentette, hogy az Algériában állomásozó francia hadsereg zömét még az év vége előtt Európába helyezik át. Az AP algírii tudósítója jelentette, hogy szombaton megkezdték az Algéria belsejében állomásozó francia hadsereg egységeinek összevonását a nagy városok köré. A francia főparancsnokságnak az a szándéka, hogy a csaknem félmilliós hadsereget a városok külső kerületeiben vonja össze, és így veszi elejét minden esetleges rendbontásnak. A csapatmozdulatok valószínűleg hétfőre fejeződnek be. Az amerikai tudósító jelentésében hangoztatja, hogy a tűzszünet közeledtének hírére fokozódik a feszültség Algériában. Az OAS ismételten felszólította az európai telepeseket, hogy „őrizzék meg nyugalmukat és várják a paran- \ csókát”. j Az OAS merénylői pénteken és szombatra virradó éj- í jel újabb plasztikbombákat I robbantottak Párizsban és a vidéki városokban. A legnagyobb felháborodást az a merénylet váltotta ki, amelyet Nancy-ban követtek el a fasiszta banditák: az óvoda épülete előtt helyezték el bombájukat. Csodálatos véletlennek köszönhető, hogy a robbanásnál, amely délelőtt 11 órakor történt, a gyerekek közül senki sem sérült meg. Az óvoda igazgatónője és férje a pedagógusok szakszervezetének tevékeny antifasiszta harcosai. Algériában egyre fokozódó hevességgel folyik az OAS terrorja. Február első felé- i ben a hivatalos jelentések szerint kétszázötvenhat halott és közel ötszáz sebesült áldozata volt a merényleteknek. A helyzet továbbra is Orán- ban és Algírban a legfeszültebb. Az OAS terrorcsapatai az arab lakosság ellen in óv zett gyilkos támadások mellett tovább folytatják a bankok és fegyverraktárak fosztogatását. Az utóbbi huszonnégy órában nagy mennyiségű fegyvert loptak egy katonai raktárból. Oránban és Algírban pénteken hat bankot raboltak ki. A laoszi hazafias erők újabb győzelmeket arattak A Laosz hangja rádió jelentése szerint a laoszi hazafias erők hősies ellenállással visszaverik a Savannakheti- csoport •támadásait Kham- munn tartományban, a 12-es és 13-as műút hosszában. A hazafias erők mintegy 30 támadót foglyul ejtettek és sok fegyvert, köztük három tüzérségi löveget zsákmányoltak. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok visszatartja a februárban esedékes mintegy három millió dollár kifizetését a laoszi nyugatbarát kormánynak. A szóvivő azt állította, hogy a pénzügyi támogatás . függőben tartásával siettetni akarják a Souvanna Phouma vezetésével felállítandó semleges kormány alakulását. Ismeretes, hogy az amerikaiak hasonló indokkal a múlt hónapban is visszatartották az esedékes támogatást, majd néhány nap múlva kifizették anélkül, hogy Boun Oum bármit is engedett volna. Fanfani pártja megegyezett koalíciós partnereivel Amintore Fanfani, a kormányalakítással megbízott olasz miniszterelnök vezetésével az Olasz Kereszténydemokrata Párt, valamint a Szocialista Demokrata Párt, és az Olasz Köztársasági Párt pénteken újabb, három óra hosszat tartó tanácskozást tartott, amely után Fanfani kijelentette: „Megszületett a teljes egyetértés a megalakítandó olasz koalíciós kormány politikai programjáról.” Megjegyezte, hogy a koalícióra vállalkozó három párt reméli, az Olasz Szocialista Párt hajlandó lesz támogatni programjukat (Kép, szöveg nélkül) terrortevékenységgel válaszolt az OAS, és plasztikbombák tucatjait robbantották fel kommunista és más haladó személyiségek megsemmisítése. illetve megfélemlítése érdekében. Az OAS — amelynek nincs tömegbázisa Franciaországban, de néhány ezer tagja, illetve támogatója kapcsolatban van a közigazgatás és a hadsereg, illetve a rendőrség magas beosztású funkcionáriusaival (állítólag Debré miniszterelnökig vezetnek a szálak...) — most mindent megpróbál, hogy meghátrálásra kényszerítse a haladó erőket, s ezzel az algériai békéért folyó harcot. A francia rendőrség mind ez ideig semmit sem tett az OAS ellen, s a hét elejére azért vontak össze 30 ezer rendőrt és csendőrt Párizsba, hogy az antifasiszta tüntetők ellen vessék be őket. A „véres csütörtök'’ után azonban Frey belügyminiszter rriár nem merte áliig felfegyverzett rendőreit bevetni a tüntető tömeg ellen... Az OAS persze továbbra is szabadon garázdálkodik — Franciaországban és Algériában egyaránt. Ez temészetesen veszélyez* téti a hírek szerint lénye- gében már befejezett francia—algériai tárgyalások eredményeit. Párizsi jelentések arról számolnak be, hogy sikerült közös nevezőre hoz. ni a francia és az algériai ideiglenes köztársasági kormány álláspontját valameny- nyi fontos kérdésben, és most a kormányok tanulmányozzák az egyezménytervezetet. A közeli napokban valószínűleg nyilvánosan folytatják a tárgyalásokat, és megvalósulhat az algériai Svédország hajlandó hozzájárulni az európai atommentes övezet megteremtéséhez U Thant, az ENSZ ügyvezető | főtitkára érdeklődött a svéd j kormánynál, mi a véleménye j egy európai atomíegyvermen- j tes övezet megteremtéséről, j Svédország válaszában közöl- : te, hogy hajlandó csatlakozni I egy európai atomfegyvermen- ! tes övezethez, feltéve, ha a ! nukleáris, hatalmak megálla' podnak az atomkísérletek I megszüntetésében, í A svéd kormány válaszában I indítványozta, a nukleáris ha- | talmak kötelezzék magukat, ! hogy nem exportálnak atom- ! fegyvereket az övezet tagállamainak és a nukleáris fegy- vermentes övezetben állomá- ! sózó csapataikat nem szerelik 1 fél atomfegyverekkel.