Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-07 / 5. szám

PEsr -éf) P m 4 "cg*jum4m> 1962. JANUAR 7. VASÁRNAP Somlyó Zoltán / kítása, szegénysége, nyomora, soha semmi állást el nem fo­gadó, csak a költészetért és a költészetből élő bohémsége — is táplálta ezt a romantikus hiedelmet észre nem venni a kor egyik legkiválóbb imp­resszionista és szimbolista lí­rikusát, formaművészét. Igaz, ez a formaművészet nem volt tudatos, az egyszerű embe­rek, a sorsával rokon szegé­nyek élete érdekelte s nem az esztétikák és az elméleteik. Ezért keveredik sokszor for­maművészetébe kezdetleges­ségnek tűnő egyszerűség és erő, de romlatlansága miatt néha olcsó romantika és szen- timentalizmus is. Tudatossága, a költői maga­tartás dolgában azonban na­gyon is tiszta és világos volt. A Nyitott könyv Utóhangjá­ban írja önmagáról, a költő­ről: „Magát ő föl nem vált­hatja aranyra, (mert oszthatat­lan ő, súlyos egész!” és „Ne nézd le őt, mert ő se más, csak ember,) csak — jobban szeret téged, mint magát...” Á magyar nyelv nagy művé­sze volt, világító, ragyogó sza­vai voltaik és olyan merész gondolat-kapcsolásai, amelye­ket nemegyszer csak érzéseink tudnak elfogadni. Szerette a lobbanékony vég­leteket s talán ezért látta minden fönntartás nélkül 1919-et a szegények végső győzelmének. S az elbukás után talán ezért nem látott jövőt, és nem talált hitet, de soha nem tagadta meg, mint Kosztolányi vagy Ba­bits az akkor kimondott sza­vait. Alig fölívelő pályája ekkortól tört derékba és ju­tott fizikailag is a nyomor kegyetlen szorításába család­jával együtt, mert ez. az ere­dendően csak lírai alkat nem tudott mást, mint verset írni. A világ, az érzések, az eszmélés nála természetesen oldódott át a lírai kifejezés­be. Somlyó Zoltán sorsa, egész lírai életműve, két nagy verses elbeszélése a Nyitott könyv és A titkos írás első személyben is és a Jajgató Felicián alakjába bújtatva is egy, a kor szorításától „feles­legessé” váló ember tiszta szivét mutatja fel. Cs. O. ! Huszonöt éve halt meg „Az í átkozott költő”, a „Versek bús J csavargója ...”, századunk S egyik legkiválóbb és legke­vésbé méltatott lírikusa, Som- í lyó Zoltán. Ma, visszanéz- ; ve a század első évtizedeinek ! irodalmára, alakját, költésze- ; tét egyben látjuk a Nyugat í nemzedékével és irodalmi tö- ! fekvéseivel, pedig ő maga ! és életműve is mélységesen < társtalan és egyedülálló volt ! ebben a korban. Voltak egyes í barátai, akikhez ő talán tisz- í tábban és egyszerűbben ra- ! gaszkodott, a férfibarátsóg ; diákosabb és hősibb értelmé- ; ben, mint azok őhozzá. Irá- ! saikban emlegették, de még- «sem volt semmiféle csoport- ! nak tagja. A hivatalos irode- ! lomtól ízlése, tiszta indulatai ! választották el kibékíthetet- ! lenül, a modem és haladó tö- ! rekvések képviselői inkább ! csak a romantikus, feketeru- ; hás, lakkéi pős, bordó mellé- : nyes, cigányosan szép fejű j figuráját vették észre, mint- ! sem költészetét, verseit, ! amelyek ugyan sok ellent- : mondást hordoznak maguk- l ban, de legjobb darabjaik- i ban a magyar líra csúcsain : járnak. Talán nem erősza- ; kőit párhuzam, ha irodalmilag ! az ugyancsak társtalan és ■ rendhagyó életművű Krudy- ! val rokonítjuk. Bár huszon- ! öt éve, hogy meghalt, mind ! mai napig nem értékelték, í nem írtak róla olyan hang­- súllyal és komolysággal, amit- költői életműve, életszem.léle- ! te megérdemel. Egyik mélta- ! tója „plebejus költő”-nek ne- ! vezte s talán tragédiája egyik ! összetevője éppen abban volt, ! hogy ez a plebejus költő és ! ugyanakkor Kosztolányival ; vetekvő formaművész, so- 5 sem jutott el a plebejusokhoz ; vagy azok őhozzá. Legjobb j korszakában valóban forma- ; művész volt, Kosztolányis í tökélyű, de föltétlenül több | annál, mert tisztasága, hite, í emberszeretete, erotikája pá- 5 ration elevenséggel, valóság- í gal és őszintén virágzott szí- í vében. / ; „íme egy érzéki és finom í barbár” — írja róla szereíet- \ tel, de kis fölénnyel is Kosz- 'f tolányi. Nem lehetett ebben i a romantikus figurában, afci- í nek még életsorsa — a költá- í szét miatt szüleivel való sza­j Somlyó Zoltán: Arany az arannyal ♦ ♦ * Arany az arannyal, ezüst az ezüsttel kapcsolódik forrón, szikrázó gyűrűkkel; karperecek halmán női bársonybőrön, vagy dús markolatban drágamívű tőrön. Csupa arany minden, csupa ezüst minden, s én szerelmi kincsem rád hiába hintem: ezüst az ezüsttel, arany az arannyal — csak én nem játszha-tom soha a hajaddal. \ ; Várady Hédy és Agárdy Gábor a Délibáb minden 5 mennyiségben című új magyar film egyik jelenetében | Együtt laktam az érettségi tételemmel... ván, végül pedig Kónya La­jos és — szerénységem. Az egyik nagy sikerű, de megle­hetősen fárasztó irodalmi est után lefekvéshez készülődtünk szobatársammal. Előtte — ál­mainkat megszínesítendő — leeregettünk egy fiaskó szek­szárdi kadart. A második po­hárka után imigyen szólottám nálamnál kétszer idősebb köl­tőtársamhoz: — Te Lajos, ha tudnád, hogy miket mondtam én rád tizennyolc éves koromban, most kizavarnál innét. Megütközve nézett rám: — Miért? — Érettségi tételem voltál. Elnevette magát: — Akkor megértem. Ne is folytasd, el tudom képzelni, miket mondhattál. Körülbelül ugyanazokat mondhattam én is — éppen Vörösmarty Mi- hályra. Tudniillik nekem ő volt a tételem __ H angos derűvel koccintot­tunk. — Látod — tette még hozzá —, cserélhettünk volna. A legideálisabbal lett volna ha­táros, ha neked Vörösmarty jut osztályrészül, nekem meg én... Baranyi Ferenc í 11 ajdanán, valamikor 1955- ! O ben, érettségi vizsgála- ! taim szomorú emlékű napján ! lapockán lőtt frontharcosként í kóvályogtam a különböző tan- ; tárgyak tétel-boglyái között. A ; Magyar Irodalom nevezetű Í hűvös halom előtt megállot- l tam, roskatagon, elszántságról '' cseppet sem tanúskodó orcá- ; val s reszketeg kezekkel ma- \ tatni kezdtem a tételek kö- í zott, óvatosan, mint aki köny- j nyen robbanó aknácskát kí- \ ván egy homokrakásból elő- / bányászni. Mindenképpen Vö- í rösmarty Mihály költészetét \ szerettem volna kiragadni, az l volt az akna, azt tudtam vol- J na úgy elmondani, hogy a £ hatás a robbanás lenyűgöző í erejével lett volna egyenlő, í Végre megembereltem ma- ft gam, eltökélten kihúztam az j egyik hófehéren hívogató pa- 1 pírszeletkét, megfordítottam í — s a következő rövid szöveg i sütött a szemembe: Mai ma- í gyár irodalom, Kónya Lajos j „Két iskola” című versének \ elemzése. í Ernyedten roskadtam a leg- \ közelebbi székbe, lemondóan- Í fáradt mozdulattal kezdtem a 'f tétel kidolgozásához, miköz- ben a következő gondolatok 'f száguldoztak lázas agyamban: f Ennek a jó embernek is 'f miért kellett megszületni, vagy ha már megszületett, í miért kellett versírásra ragad- % tatnia magát, hiszen ha el- £ mulasztja akár a születést, £ akár a versírást. akizor most $ nem létezne ez a tétel s több ^ esély lett volna Vörösmarty f kihalászására! í 1/fost’ a napokban, az író- ifi szövetség megbízásából hattagú írócsoport utazott Vas % megyébe, közöttük én is. A f példásan vendégszerető me- f gyei pártbizottság Mátyás ki- £ rály gyönyörű vadászkastélyá- j ban szállásolt el bennünket, Bozsokon, festői szépségű he- £ lyen. Kényelmes, kétszemé- f lyes szobákban leltünk ideig- (lenes otthonra, a beosztás a ff következő volt: Urban Ernő ff — Csepeli Szabó Béla, Ka- ff mondi László — Katkó Ist­\ Amerikában forgatták a Szin- i bád a tengerész című mese ! modern filmváltozatát. Fősze- ' repiője a szép Heidi Brühl ^ SOLYOM TIBOR: j yyii, tizenhármaóoh — Itt ma bájglihalál lesz. A Sziszi is késve kapta a ka­rácsonyi csomagot. Vagy csak füivédőt és jégzoknit küld­tek? — Adjatok egy kést, nem tudom kibogozni a spárgát. Tibsi, ebből venned kell. Na­— Vidd, ezzel még köze­lebb jutsz a szívéhez. — És nekünk elég földi gyönyör a diós is. — Kirakom az almát, hátha van alatta levél. Nincs. Ügy látszik, nem mellékeltek hasz­nálati utasítást. Jövök nem­soká, gondolom, addig sem lesznek gátlásaitok. Este: Türelmetlen toporgás Nincs itthon ez a lány? Lassan bolondnak néznek, ad­dig fütyörészek. Végre! Most olyan a sima hajával, kreol arcával, mint egy maya törzs­főnök elsőszülöttje. Vajon olyan büszke is, mint az in­diánok? — Régen vársz? Egészen pi­ros az orrod. Ne haragudj, ta­nultam és olyan álmos let­tem, hogy le kellett feküd­nöm egy kicsit. — Kis bocs. Átalszod a te­let. Biztos a kéményseprő bá­csi is alva talált és nekem adta ide ezt a kis csomagot, hogy újévet, meg születésna­pot köszöntve mentsem őt ki nálad. — Ugye, nekem most mon­danom kellene valamit; va­lami szép, nagy, köszönöm félét. De... annyira örülök... — A te nagy átkod, hogy amit el se akarnál mondani, azt is kifecsegi a szemed. Ka­pok egy puszit a postáskodá­gyon finoman sütik otthon a dióst. Hopp, egy piros zacskó. Kis arany létrával bekötve. Ez már újévre szól. Mogyoró, szaloncukor, csokoládé. Gyere­kek, mi lenne, ha nem bon­tanánk ki, hanem elvinném Zsinek? laki és az utódok világrajö­vetelemet teszik meg egy ab­szolút újkor időszámítási nul­lájának. — Sziszi! Szisziiiii ...! — Ne üvöltözz, látod, hogy tanulok! — Igen, csukott könyvbőL Jó, akkor nem is mondom, hogy csomagod van. Most ugratni akart ez a kobra, vagy tényleg eszébe jutottam az otthoniaknak? Talán meghatódtak a levelem­től, hogy még karácsonyra se tudok hazamenni, annyi a ta- nulnivaló. Nálunk kínosan ra­gaszkodnak mindig a külön­böző napok jellegéhez. A tér­dem kilátszott télen a nad­rágból, jó apám azért össze- napszámoskodott egy pöttöm­nyi fenyőre valót. Legalább ennyi örömünk legyen — mondogatták egymásnak, míg a veszekedést kizáróan egy­forma ajándékokat dugdosták székről sem elérhető helyekre. Az ajnádékoknak olyan va- rázskövecskéknek kellene len­ni. hogy meglátszódjon raj­tuk, mekkora szeretet nyújtja a másik felé. De nézzük in­kább azt a csomagot; Mindig történik valamelyi­künkkel valami, és ez az örö­kös változatosság alakítja ki a kollégiumok nagyszerű, kommunisztikus kis egységeit: a „szobákat”. Többnyire nem az a fontos, hogy mit és ho- ; gyan mondunk, hanem amit : teszünk. Délután: Kimondatlan monológ hasalva az ágyon Szerencsére elhitettem vele, hogy butaság karácsonykor | pénzt kidobálni. De hát itt a I születésnapja. Fogalmam sincs, : miért honosítanak meg ilyen ; szokásokat az emberek. Min- ; den füttyentésre ajándék! Per- i sze, akinek bírja a zsebe, an- | nak nagy boldogság örömet i szerezni egy hozzá közelálló- i nak. de így egy kölcsönköny- \ vekből tanuló diák csak igen ; ritkán érezheti magát bol- : dognak. Tudom, tudom! — í töltsön el az boldogsággal, f hogy egyáltalán tanulhatok. • Egyetemen! Nem ilyen egy- I rétű valami ám a boldogság. ; Jaj. csak el ne kezdjek itt í magasröptű eszmefuttatásaim ’ egyikébe, mert meghallja va­PANNONJA. KRÓNIKÁSA \ Látogatás Bernáth Aurélnál \ ° 5 . 5 rossznéven is vettük. Nem er- > zik, nem veszik tudomásul a / mi, mai kérdéseinket, ű is fia- / tál éveiről, indulásáról beszél, j de mennyire másként csendül- j nek szavai. — Két hétre való pénzzel $ indultam el Nagybányáról. Egy J hétig zavartalanul dolgoztam, í nem vettem tudomásul a fe-ij nyegető gondokat. Azután, f nem lehetett mást tenni, pénz f után néztem. Kemény évek^ voltak. írtam róluk könyvem ben is. A csontfaragóitól az t újságárusításon át egészen az^ üzletek áruit dicsérő fe-::ato-f kig, mindent csináltam, örüi-'f tem, ha esténként volt né-f; hány percem magamnak dől-ff gozni. \ Némely fiatalok pesszimiz- \ musáról, kiábrándultságáról^ nosztalgikus tartásáról esik; szó. 5 — Idejük van és nem túlzás í i TELEFONON HÍVTUK, szeretnénk meglátogatni. Kedvesen, rövi­den szóit: minél hamarabb vár. A néhány perces úton a néma kérdések kergették egy­mást. Könyveit, az így éltünk Pannóniában és az Utak Pan­nóniából címűt olvastuk, fest­ményeit láttuk. Arról kell be­szélgetni. ami kimaradt a könyvekből. A nyomozás, a múlt ismeretének a vágya ke­rít hatalmába. Azokról hallha­tunk. akik előttünk jártak ... Csöngetünk, nyílik az ajtó. Halk szóval mondják: a Mester vár. A kopogás még tétova, lépteink biztonsága külsőség csupán. A műterem-, dolgozó­lakószoba kellemes, sajátságos levegőjét érezzük. Az ajtóval ellentétes sarokban karosszék, előtte Ids asztalon kéziratok és a Nagyvilág legutóbbi száma. Onnan magasodik elénk ará­ha azt mondom: jó dolguk Lá-: tom a tanítványaimat. Menza\ van, lakás jut a kollégiumiban, > ráadásul meg még készpénzt; is kapnak. Én nem elmélked-! hettem az élet céltalanságáról,j ami egyébként nagyon szép; dolog — teszi hozzá rtaom mo-1 sollyal, enyhe iróniával. —] Nálunk segítettek a fiatalokon,’’, az ifjú művészgeneráción, del sokan nem tudnak élni a jobb\ körülményekkel. Valahogy azj a bokszoló jut eszsmbe, aki', edzésen túl puha párnát ütő-\ get. Hiányzik a yemény, kény-j szerű küzdés az életükből, de': az igazi ember így is kiverek-: szí magát önmaga ellenében\ is. ; MŰVEI, könyvének újabb kö-; tetei után érdeklődünk és kér-; désünket nem az illendőség: adja fel, hiszen sokan várunk; a folytatásra. — A Pannónia harmadik: kötete még nem készült el.' Szeretném, ha először a negye-, dik látna napvilágot. Ez fő-j ként festészeti tanulmányokat tartalmaz. Most rendezem a kéziratot és a napokban vi­szem el a kiadónak. Búcsúzunk. Pannónia króni­kása — Bernáth Aurél — ma­gára marad a munkájával. Halkan csukódik mögöttünk az ajtó. Thuraó Tibor nyos termete. Nem a harsogó, kirobbanó szívélyesség hang­ján üdvözöl, de kézfogása, csendes természetessége, amint >rllyel kínál, észrevétlenül feloldja generációk találkozá­sának feszültségét. Könyveiről kérdezzük. A szándékról, a belső, művészi célról, hisz’ úgy véljük, nekünk íródtak. Lassan fűzi a szavakat, ke­zének mozdulata nyugalmat áraszt: — Valamit közölni akarok, amit gondolom, nem tudnak az emberek és jó volna ha tud­nának. — Már biztosan fogja a beszélgetés fonalát és mind­végig kézben tartja. — Igen, régebben én is úgy éreztem — művészekről szólunk —, hogy apáink generációja erősebb volt. Észrevétlen sodródtunk a mi korosztályunk sürgető gondjai­hoz. Erőtlenebb a művészi útkeresésünk, állásfoglalásunk, mint az övék volt. Ellentmond. — Én a fiatat generációban nagyobb erőt látok, mint az enyémben. Persze — szokás ilyenkor ezt is megemlíteni — a fiatalok magatartása nem mindig rokonszenves, de az erővel, úgy érzem, nincs baj. Sokszor hallottuk az Idősebb művésznemzedék képviselői­nek szájából fiatalkoruk gond­jait emlegetni. Bizony, olykor í. vvxxvvv\xvxxv.vvv\\\\X\\\\\\V\\V\\\\\\>NVV\ Németh Emil: Éjfél felé — Szilveszterkor Éjfél felé már jő a villamosban, éjfél felé már inkább egy család a hangos és a hangtalan, ki ott eggyé verődött hirtelen. Éjfél felé már foszlóbb, ragadósabb a mosoly és a tréfa is, éjfél felé már játék egy kicsit a csontos élet ökle. grimasza. Öregség, gond, panasz kerekre csorbul a szép s a rút is majdnem ugyanaz... Éjfél felé, az idő senkiíöldjén a tegnapok s a holnapok között a véges összeér a végtelennel s minden, mit hoz-visz ott magával, kicsinnyé lesz a tengeren, s oly bágyadt — jelentéktelenné, oly engedékeny — ugyanazzá lesz bármi fontos, lényeges, hogy a nirvánái pehely-mosoly telepszik mindenekre rá, éjfél felé — a villamosban is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents