Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-17 / 13. szám

A sport múltja — a labdarúgás jelene » A megyei sjportakadémia második előadását hétfő este tartották a Budai Járási Ta­nács földszinti kultúrtermé­ben. Ennek keretében Hoffer József, az MTI sportosztály- ■rezetője a sport történetét ele­venítette fel. 1 Érdekességként említette meg, hogy hazánkban megle­hetősen későn, a múlt század vége felé kezdtek foglalkozni a labdarúgással. A többi sportág már előbb lábra ka­pott. többek között Kossuth, Széchenyi volt a testnevelés szószólója. Már a múlt Szá­sád harmincas, negyvenes éveiben megalakult a Nemzeti Üszóegylet, a Nemzeti Vívó Szövetség és a Pesti Gimnasz­tikái Intézet. Bár a labdarúgást valami­vel később ismerték meg déd­apáink, ez nem akadályozta azt, hogy a legnépszerűbb sportág legyen. Ha Allah nem segít Hoffer József, aki egyben a magyar ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, végeze­tül a jelenre kanyarodott, a Romániában április 20-án kezdődő UEFA-tornáról be­szélt. A magyar csapat cso­portjában (C) szerepel a tö­rök, a spanyol és a francia együttes, és a négy csoport mérkőzései öt nap alatt kerül­nek sorra. Április 26-án lesz az elődöntő, 29-én a döntő, s a 3. helyért folyó mérkőzés. — Bár erős csoportba ke­rültünk, a beosztásnak any- nyiban örülünk, hogy az el­lenfelek meglehetősen isme­retlenek számunkra — foly­tatta. — A spanyolokkal két­szer játszottunk, egyszer 8:1 arányban alulmaradtunk Mad­ridban, majd 2:0-ra visszavág­tunk Budapeten. A spanyol ificsapatból több játékos ke­rült fel a nagy válogatottba, hasonlóképp a francia ifik közül, akiknek kapusa most a nagy válogatott hálóját védi. A franciákkal csupán egyszer mérkőztünk, Budapesten, 2:2 arányban. Egyébként válogatottunk Tö­rökországgal játszik, amely el­len már háromszor győzött. A török csapat nagyon szeszé­lyes. Ha a tornán az első mérkőzésen nem megy nekik a játék, ez kedvüket szegi, arra gondolnak, hogy Allah nem segíti őket. . Az ifiválogatott kapitánya elmondta még, hogy befejező­dött Tatán az alapozás, és ez­után összeszoktató edzések kö­vetkeznek. Rajt március 4-én A harmadik emeleten a szö­vetségi napon is a labda­rúgás jelenéről, illetve jövő- jérős esett szó. A megyei lab­darúgó-bajnokság tavaszi idé­nye március 4-én kezdődik, az utolsó forduló július 15-én lesz. Azért ily későn, mert április 29-én, június 24-én és július elsején, szabadna­pot? tartanak. A területi baj­nokság rajtja: március 18, az utolsó forduló június 17- én kerül sorra. Hétfőn volt idén az első viszonylag forgalmas szövet­ségi nap. Sokan érdeklődtek a sorsolás iránt, amely a hí­rek szerint csak a jövő hé­ten lát napvilágot. Mi viszont arról érdeklőd­tünk, hogyan, készülődnek a csapatok a tavaszi rajtra. Gellért-hegyi edzés — Január 17-én az iskola tornatermében kezdjük meg a munkát, majd 21-én a Gel­lérthegyen végzik a játékosok az alapozási gyakorlatokat. A hegyről „lefutva” a Ru­das-fürdőben gyúrás követ­kezik. Ez a műsor tovább is­métlődik, szerdán terem-, va­sárnap fürdéssel egybekö­tött gellérthegyi edzés. Feb­ruár 9-én lépünk először pályára, de kétkapus edzést csak. február 18-tól tartunk. Héhány újonnan igazolt já­tékost is szerepeltetünk, akik remélhetőleg friss vérkerin­gést hoznak a csapatba — be­szélte Fazekas Sándor duna- haraszti intéző. Itt említjük meg, hogy sú­lyos gyász érte az egyik du- naharaszti labdarúgót, Vá­rosi Istvánt. Karácsonykor egy bajai autóbusz elgázolta négyéves kisfiát, aki a kór­házba szállítás után néhány nap múlva meghalt. A DMTK ez úton % kifejezi részvé­tét. Edzőválság Vecsésen Az egybegyűltek érdeklőd­ve tárgyalták a vecsési edző­válságot. A helyzet az, mint meg­tudtuk Geringer Jánostól, a VMTK elnökétől, hogy az egyesület vezetősége nem tart igényt B. Nagy László edző további munkájára és amíg a kérdés véglegesen megoldódik, addig Trasszer, a csapat középhátvédje irá­nyítja a felnőtt, Müller pe­dig az ifjúsági együttes fel­készülését. — Több irányban folytatunk tárgyalásokat arról, hogy ki legyen az új edző, és a kér­dést igyekszünk a legjobban megoldani. Egyébként a vecsésiek is el­kezdték az alapozást, s a fiúk szemmelláthatóan nagy kedv­vel végezték a feladatot. Kaszner Ferenc Kupa A holtidényben a Fóti SE két jól sikerült bált rendezett, amelynek szervezésében, ren­dezésében, nagy segítséget nyújtottak a labdarúgók. A csapat vasárnap kezdte az előkészületeiket — mondot­ta Gárdonyi Géza, a Fóti SE vezetője. — Az előkészületek sorába tartozik, hogy február 11-én egyfordulós mérkőzés­sorozatot indítunk, a tavaly elhunyt Kaszner Feri bácsi emlékére. A tornára eddig a Fóti SE, Fóti Vasutas, Duna­keszi Kinizsi és a Dunakeszi Vasutas nevezett. — Egyébként panaszunk: a helyi iskolaigazgató mereven elzárkózik, attól, Hogy az isko­la tornatermét rendelkezé­sünkre bocsássa. Gödöllő is elkezdte Nem úgy, mint Foton, Gö­döllőn készségesen a Vasas­labdarúgók rendelkezésére bo­csátotta az Agráregyetem tor­natermét. — Itt kezdődtek• meg 10-én az edzések — újságolta Kapu­vári Károly szakosztályveze­tő. — Ügy tervezzük, hogy január 28-án már barátságos mérkőzést játszunk. Remél­jük, hogy Nagy Dani. aki ál­landó tagja az együttesnek, rövidesen ismét a csapat ren­delkezésére áll. Albertirsa még pihen Kovács Lajossal, az Albert- irsai Vasutas intézőjével is ta­lálkoztunk, aki röviden szólt: — Két hét múlva kezdjük csak a felkészülést, addig hadd pihenjenek a fiúk. Pedig véleményünk szerint, jobb lenne figyelembe venni a régi közmondást: „ki korán kel, aranyat lel”. Reitter—Fekete PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VUL. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 131—243 — Géplrószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj x hónapra 11 forint Á Csepel Autó a tizersegyedsk Az 1. és az 5. helyért A vízilabda pontverseny végeredménye Az országos szövetség érté­kelte az egyesületek 1961. évi munkáját. Elsősorban a baj­nokságon és a Magyar Népköz- társasági Kupában elért ered­ményeket vették figyelembe, de elég magas pontszámmal jutalmazták az ifjúsági baj­nokságban, s a Komjádi Ku­pában elért eredményeket is. 1960-ban az élen a követ­kező volt a sorrend: 1. Újpesti Dózsa, 2. FTC, 3. Bp. Honvéd. 1961-ben az FTC ugrott az élre. A Szolnoki Dózsa a he­tedikről a harmadikra, a Va­sas pedig a kilencedikről az ötödikre jött fel, megelőzve a BVSC-t. A Csepel Autó helye­zésével elégedettek lehetünk, hisz a nyolcas élboly mögött elhelyezkedő négyezer ponto­sok között foglal helyet, s az utána következő Budai Spar- tacust 1300 ponttal előtte meg. Az 1961. évi vízilabda-pont­verseny végeredménye: 1. FTC 8800, 2. Bp. Honvéd 8460, 3. Szolnoki Dózsa 7920, 4. Új­pesti Dózsa 7490, 5. Vasas 6600, 6 .BVSC 6535, 7. Vasas Izzó 5540, 8. Egri Dózsa 5490, 9. Bp. Vörös Meteor 4760, 10. Bp. Spartacus 4340, 11. Csepel Autó 4075, 12. Budai Sparta­cus 2775, 13. OSC 2595, 14. MTK 2470. A vidéki egyesületek rang­sorában a Csepel Autó tehát a Szolnoki Dózsa és az Egri Dózsa után a harmadik helyet foglalja el. INNEN-ONNAN Az aszódi járási sporí akadé­mia soron következő előadá­sát csütörtök este fél hétkor tartják Aszódon, a mozi ter­mében. Az előadás után az osztrák—magyar labdarúgó­mérkőzésről készült, valamint egyéb sportfilmeket matatnak be. ★ Hétfő este megkezdődött a Budát Járási Kézilabda Szö­vetség gyakorló oktatóképző tanfolyama 38 részvevővel. A XI. kerületi szövetséggel kö­zösen játékvezető tanfolyamot is rendeztek, amelyet kilenc budai járásbeli végzett el. * A Budapesti ISB túra- és tá­borozási tanácsa, a Turista című lap szerkesztősége, vala­mint a Budapesti Természet- barát Szövetség ifjúsági bi­zottsága január 17-töl 27-ig „Ember a természetben” és „Ifjúság a természetbarát mozgalomban” címmel fato- kiállítást rendez az Építők Rózsa Ferenc székhazának kultúrtermében. A kiállításon, az ezt megelőző pályázatok több száz részvevőjének két­száznál több felvételét mutat­ják be. Az ünnepélyes meg­nyitóra, a díjak és jutalmak átadására ma, 11 óraikor kerül sor. * A hét végén két sportágban avatnak megyei bajnokokat. Január 21-én Gödöllőn lesz Pest megye 1962. évi felnőtt egyéni asztalitenisz-bajnoksá­ga. Szombat-vasárnap rende­zik Nagykörösön a megyei If­júsági egyéni ökölvívó-bajnok­ságot. ★ Rangsor készült az 1961. évi férfi teke NB I átlageredmé­nyeiről. Ezek szerint Pákoizdi (Ceglédi Építők) idegenben el­ért átlaga 425,8 fa, s ezzel a teljesítménnyel az idegenben! rangsorban a 13. helyet fog­lalja eh A budakalásziak a Nagykőrösi Építők elleni találkozón. Balró jobbra: Podlusány Zoltán, Bélák Károly, Kobelár József (R. L. felv.) Vasárnap bonyolították le a megyei szakszervezeti sakk- csapatverseny döntőjét. Először két csoportban mérkőzött a nyolc együttes, majd a győztesek az első, a második helyezet­tek a harmadik, a harmadik helyezettek pedig az ötödik helyért küzdöttek. Az elsőséget a Fóti Vasutas szerezte meg, az ötödik helyért vívott találkozón pedig a Nagykőrösi Építők bizonyult jobbnak. Az első helyet eldöntő Fóti Vasutas—Nagykőrösi Postás mérkőzés egyik „jelenete”. Jobboldalt a nagykőrösi Ba­logh Sándor ül az asztalnál. Mögötte a Fóti Vasutas sportköri elnöke figyeli a játszmát A gyomrai sakkcsapat visszalépett A megyei sakk-csapatbajnokság- ban január llnén játszották le az Aszód—Vác találkozót, a vendég váciaík 8,5:1,5 arányban győztek. Január 14-én a Gödöllői ASC—■Pi­lisi Bányász összecsapásra került sor. s ezt a hazaiak 6:4-re nyer­téit. A Gyömrői SE szakosztálya be­jelentette: visszalép a bajnokság­tól, mert a sportkörnek utazási költségre nincs pénze. A megyei sakkszövetség, a versenykiírás ér­telmében, a gyömrői csapat eddig elért eredményeit megsemmisí­tette. Ezeikután a bajnokság állá­sa a következő: 1. Nagykőrösi Kinizsi «5, 2. G8 döllői ASC 40, 3. Váci Petőfi 37.5 (sz), 4. Dimaharaszti MTK 36 (sz) 5. Nógrádverőcei Traktor 33,5 (sz) 6. Péceli MÄV 31,5 (sz), 7. Szent endrei Építők 30 (sz), 8. Vecsési MTK 29 (sz), 9. Pilisi Bányász 28,5 (sz), 10. Szobi Vasutas 21. 11. Aszó­di Vasas 18. A rangsorban szereplő (sz) azt jelenti, hogy ezek a csapatok már szabadnaposok voltak. TOTÓ-TIPPJEINK 1. Fiorentina—Intemazlonale 1x2 2. Mantova—Sampdorla 1 x 3. Milan—Bologna 1 4. Padova—Lanerossi 1 5. Palermo—Catania 1 6. Roma—Juventus x 7. Spal—Venezia T 8. Torino—Lecco 1 9. Sochaux—Sedan x 2 10. Le Havre—Nim es 2 11. St. Etienne—Angers 1 x 12. Montpellier—Monaco 1 Pőtmérkőzések: 13. Atalanta—Udinese 14. Alessandria—Lazio 15. Bari—Modena 16. Verona—Messina 1 2 8 1 x A szovjet tornászok is megkezd­ték már erőteljes felkészülésüket az idei nemzetközi versenyekre. Programjukban nyolc nemzetközi találkozó szerepei, s természetesen számukra is a legjelentősebb a prágai világbajnokság. A szovjet tornászok többek között lengyel, román, magyar, kínai. bolgár, csehszlovák, jugoszláv, NDK, dán. svéd. Indiai és firm sportolókkal találkoznak. Az Alma Ata melletti magaslati jégpályáit megrendezett versenyen Jevgenyij Grisln 40.5 mp-es kitű­nő idővel nyerte az 500 méteres futást. Világviszonylatban is ez az idény legjobb eredménye ezen a távon. Jól szerepelnek a román labda­rúgó-csapatok külföldi portyáju­kon. A Bukaresti Dytnamó leg­utóbb kért mérkőzést is megnyert Ciprusban, a Petrolui a vietnami hadseregválogatott ellen, a Steaua (volt CCA) pedig a Szíriái hadse­reg csapatát győzte le nagy gól- aránnyaL A badminton, ez a világszerte mind jobban népszerűsödő sport, lassan a Szovjetunióban Is meg­honosodik. A sportág szövetsége további versenyeket Ír ki, mind több fiatal bekapcsolódását várja, és hamarosan nemzetközi viada­lon is részt vesznek. Új sportkönyvek jelentek meg A Medicina kiadásában az utóbbi napokban öt újabb sportkönyv jelent meg. Eladó Ingatlanok az érdi kirendeltség területén. Erdparkváros: 1 szoba, konyha, ve­randa, pince, nyári- konyha, speiz. Beköl­tözhető. Ara 75 000 Ft. Szoba, zárt veranda, konyha, kamra, mel­lékhelyiségek, 90 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 35 000 Ft; Szoba, konyha, előszó- ba, kamra, nyárikony­ha, külön kamra, ólak, pince, villany van. _ Beköltözhető. Ara 75 ezer forint. 445 n.-öl telek, fele málnás 1 diófával. Ara 6500 Ft. Dlósd: Szoba, konyha, nyitott veranda, 730 n.-öl te­lekkel. Beköltözhető. Ara 85 000 Ft. Erdliget: Szoba, konyha, nyári- konyha, garázs, 650 n.- öl őszibarackos telek­kel. Beköltözhető. Ara 150 000 Ft. 1 szoba, konyha, kam­ra, 180 n.-öl telekkel, 36 termő gyümölcsfá­val. Beköltözhető. Ara 80 000 Ft. Érd: I szoba, konyha, speiz, mellékhelyiségek. Kút, villany van. Beköltöz­hető. Ara 55 000 Ft. 152 n.-öl kerített telek, II fával. Ara 30 000 Ft. Érdeklődni lehet; PIK, V. Érd, Diósdi u. 34. sz. Jáwa Pionír kismotor eladó. Cim: Gomba- Tetepuszta, Miszlai. Munkásfelvétel. Az EM Szentendrei Ce­menté rutpari Vállalat váci üzemében nagy gyakorlattal rendelke­ző lakatosokat, továb­bá egy fő autogén- és villanyhegesztőt azon­nal felvesznek. Jelent­kezés; Vác, Kisrét dű­lő út' 1. (Forte-gyár mellett.) ______________ K isgyermek gondozá­sát 2 éves kortól vál­lalnám. Cím: Monor, Ságvárl utca 5. Pó­lyáimé. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! A „Cselgáncs kézikönyvé"- nek Galla—Nádai a szerzője. A „Verseny- és játéksza­bályok” sorozatban dr. Hepp Ferenc szerkesztésében je­lent meg a kosárlabdázás sza­bálykönyve. Ugyancsak a „Verseny- és játékszabályok” sorozatába tartozik a „Tenisz” című könyv;. A játékszabályokat foglalja össze, valamint a sportág lebonyolításához szük­séges tudnivalókat, így he­lyet kaptak benne a sorso­láshoz szükséges ábrák is. A „Kézilabdázás techniká­ja és taktikája” cimű köny­vet munkaközösség — Ar- dai Andor, Bolla Rudolf, Madarász István, Nagy György és Varga Jenő — készítette. Dr. Jakucs László szerkesz­tésében jelent meg „Aggtelek és környéke" második, átdol­gozott és bővített kiadása. Az amerikai Paul Anderson súlyemelő párosversenyre hívta ki JuriJ Vlaszovot, a világ jelen­legi legerősebb emberét. A jelen­tés szerint, tekintve, hogy Ander­son profi sportoló, hivatalos ver­senyre kettőjük között nem ke­rülhet sor, A két kiváló sportem­ber azonban mégis összeméri majd erejét a világbajnokság után — Amerikában. Fidel Castro kubai miniszterel­nök, aki régen a hatvannal egye­tem baseball-játékosa volt. vasár­nap részt vett a kubai baseball- idény megnyitásán. A kezdő ütést Castro végezte el. U1 magasugró-tehetségek nőnek fel Luzganszkban. Valerij Brumel szovjet magasugró vüágrekorúer ukrajnai szülővárosában. Közülük első helyen említhető Alekszandr Fomberg lő éves fiú. aki a gyer­meksportolók téli atlétikai verse­nyén 180 cm-t ugrott. Második he­lyen az ugyancsak 15 éves Vaszliij Szalamatyin végzett 175 cm-rel. A lányok magasugró-versenyét Gál­ja Bielova nyerte 14S cm-rel. Manana Togonidze grúz sakko­zóm; szerezte meg a vezetést a Jerevánban folyó szovjet női sakkbajnokságon. Az eddig leját­szott négy forduló után 3,5 pont­tal áll az élen. A svájci Villámban március 6— 12-ig lebonyolításra kerülő téli Universiadé jégkorong-tornájára eddig Finnország, Svédország, Bulgária. a Szovjetunió, Cseh­szlovákia és Svájc nevezett. Miguel Santana, az Ismert teni­szező nyerte el Spanyolország 1961. évi legjobb sportolója elmet. A spanyol csapatok közül pedig a Real Madrid labdarúgó-együt­tese jutott a megtiszteld címhez. Valerij Brumel szovjet magasug­ró világrekordért meghívták a március 16. és 17-i londoni nem­zetközi fedettpályás atlétikai ver­senyre. Ausztriában 1961. év legjobb sportolója címmel Heinrich Thunt, a 23 éves kalapácsvető rekordert tüntették ki, míg a nők közül Traudl Hecher alpesi síversenyz® került az első helyre. Jan Andrew, a 18 éves ausztrál piUangőúszó. aki bronzérmet nyeri a római olimpián, bejelentette; hogy a hivatásos versenyzők so1 rába lép. A lengyel sportolók az elmúl! évben hat világ-, két Európa- é4 ISO országos csúcseredményt értei el.

Next

/
Thumbnails
Contents