Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-07 / 288. szám

A, CEGLÉDI JÁRÁS É$ CEGLÉD VÁROS R ÉSZ É RE V. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM 1961. DECEMBER 7. CSÜTÖRTÖK A felelősség az üzem vezetőit terheli... Továbbra is sok az üzemi baleset, a munkáltatók nem fordítanák kellő gondot a balesetelhárítás megszervezé­sére, a balesetek kiküszöbölé­sére. Varga Péter, a Cegléd-Cse- mői Állami Gazdaság alkalma­zásában mint takarmányos dolgozott. A munkáltató óvó­rendszabály-mulasztása követ­keztében a balesete oly mó­don következett be, hogy egy motorral hajtott répavágógé­pen dolgozott és a lovak részé­re talcarmányt vágott. Mikor az egyik gépbe rakott anyagot már elvégezte, újabb kosár ré­pát igyekezett a gépnek a ga­ratjába, illetve annak nyí­lásába beleönteni. Amikor ezt a munkafolyamatot végez­te, a forgásban levő kerék összeroncsolta a jobb kezé­nek ötödik ujját, úgy, hogy azt csonkolni kellett. Az üzemi baleset azért kö­vetkezett be, mert a répavágó­gépnek a fogaskerekei nem voltak megfelelő biztonságo­san védőburkolattal ellátva, amelynek következménye volt az üzemi baleset. Nem fogadható el a vállalat­nak az a védekezése, hogy nem kellett volna a dolgozó­nak kézzel a répát a gépbe helyezni, mert a védőburkolat­lanul forgó fogaskerék min­den formájában veszélyt je­lent a dolgozók számára. Az üzemi baleset megtörtén­téért a felelősség az üzemve­zetőséget terheli, mert az óvórendszabály pontjait nem tartotta be. A helyszíni vizs­gálat is megállapította, hogy nem voltak felszerelve a répa­vágógépnek a fogaskerekei vé­dőburkolattal A fentiek következtében a dolgozó kiesett a munkából. Az SZTK táppénzsegélyezés­ben részesítette, majd állapo­ta alakulása után baleseti járadékban részesítette. Ha a munkáltató felelős a baleset bekövetkezéséért, a társada­lombiztosítási jogszabályok ér­telmében köteles az okozott kárt megtéríteni. így bocsá­tott ki a Cegléd-Csemői Ál­lami Gazdaság részére az j SZTK ceglédi kirendeltsége j 2934 forint költségről fizetési meghagyást, amelyet a mun­káltató nem fellebbezett meg, így,maga is elismerte, hogy felelős a baleset bekövetkez­téért. A statisztikai adatok sze­rint sok az üzemi baleset, az ebből kifolyó táppénzsegé­lyezés, illetve az ilyen címen kiesett munkanapok száma. A munkáltatók még most sem fordítanak kellő gondot arra, hogy mindent megtegyenek a baleset kiküszöbölésére. A leg­több esetben ahelyett, hogy el­ismernék hibájukat, ,és vonnák a tanulságot, intézked­nének a jövőbeni balesetek ki­küszöbölésére, a sérülteket okolják a baleset bekövetkezé­séért. Jelen esetben is, ami­kor a Csemői Állami Gaz­daság az SZTK felé a bal­esetre vonatkozóan az adato­kat közölte, kizárólag a sé­rültet okolta a baleset bekö­vetkezéséért és Varga Pé­tert tartotta a felelősnek azért, mert ..nem tartotta be az óvórendszabályt”. — P — Cukrászati bemutató Ceglédbercelen Abonyi sporteredmények Az „édesszájú" berceliek örömmel olvashatták az el­múlt héten az fmsz hirdetését: j<L | szombaton és vasárnap a köz­ség cukrászdájában cukrászati bemutatót tartanak. Nagy volt az érdeklődés, annál is inkább, mivel már eddig is sok jó hírt és ered­ményt hallották, illetve lát­tak a cukrászdát vezető Nagy házaspár munkájáról. — Mi volt ennek a bemu­tatónak a célja? — kérdez­tem Nagy Tibomé vezetőnőt — Cukrászdánknak fontos szerepe van a falu kulturális nevelésében, tekintettel az itteni nehéz helyzetre. Bár az érdeklődés már eddig is meg­volt a berceliek körében, sze­retnénk azonban még jobban megszerettetni vendégeinkkel üzletünket. Ez pedig elsősor­ban árukészletünk és remek újdonságaink bemutatásával érhető el. Remélem, a jó öt­let eredménnyel jár majd. szott a TSZSK II. Nagykőrösi Postás II. csapata ellen. Ka- kitovszki (4), Klein (3), Keresz­túri (3), István (2) győzelmé­vel 13:5 arányban győztek. • Éles küzdelmet hozott az Abony I.—Nagykőrösi Postás I. csapatainak találkozója. Abony e fontos találkozón 12:6-ra győzött. Ebből: Retkes (4), Bodor (3), Bádonyi (3), Babcsány (1) meccsen győzött. Kiemelkedő teljesítményt Retkes nyújtott. Közvetlenül e találkozó lebonyolítása után állt asztalhoz a Nagykőrösi Kinizsi ellen Abony. Ezt Nagy­kőrös 16:2-re nyerte. Csupán Retkes és Bodor nyert 1—1 mérkőzésen. P. M. Az „édességország” ízléses birodalma, torták, sütemé­nyek és más cukrászati új­donságok Nagy Tibor remek munkáját dicsérik. — Már eddig is bő válasz­ték állt az édességkedvelők rendelkezésére, de úgy gon­dolom, (talán télapói ajándék is) üzletünk hírét és forgal­mát is növeli egy ilyen vá­sárlással egybekötött bemu­tató. Az újdonságok közül 15—20 félét mutattunk be, — főleg tejszínes készítménye­ket. — Milyen volt az érdeklő­dés? — Ügy láttam, örömmel jöttek vendégeink és a kiállí­tott édességek legnagyobb ré­szét meg is vásárolták. Cuk­rászdánk hamarosan újabb meglepetéssel kedveskedik a bercelieknek — fejezte be a beszélgetést Nagy Tibor. (Kohlmayer) Hogy a lányom is értsen belőle... Nem ceglédi ügy. nem is já­rási, de érdemes szóvá tenni. Mert ahogyan a közhely mond. ja: a menyemnek mondom, hogy a lányom is értsen belő­le. A Ceglédi Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat beruházá­si terve szigorúan meghatá­rozza a lehetőségeket. Hogy ezek a lehetőségek korlátozot­tak és nem tudnak mindig lé­Tervezgetés, a jövőben való mélységes bi­zakodás jellemezte az albert- irsai önkéntes tűzoltóság köz­gyűlését. Milyen módon lehetne elő­rébb vinni a községben a tűz­és vagyon védel em társadal­masítását? Ez volt a közpon­ti kérdés, ennek lehetőségeit vizsgálgatták a megjelentek. A tanács és a Hazafias Nép­front képviselői, valamint a községi önkéntes tűzoltóság tagjai, tetszéssel hallgatták Pintér János parancsnok be­számolóját. Pintér elvtárs nagyvonalú programot ter­jesztett elő az eljövendő fel­adatokat illetően. Itt elsősor­ban talán az olyan kulturá­lis. jellegű terveket említe­nénk meg, mint a biliárd- és pingpongasztal beszerzése. Ha valaki netán arra gon­dolna: már csak ez hiányzik az önkéntes tűzoltók boldogulá­sához? Elmondhatjuk, majd­csak éppenhogv ez! Mert ők bizony igen gazdagok. Gyö­nyörű kultúrtermük van. tele­vízió. rádió, sakk és sportfel­szerelés áll rendelkezésükre, és ezeket alaposan ki is hasz­nálják. Nem csoda ilyenformán, hogy az önkéntes tűzoltóság megbe­csült társadalmi szervezetté válhatott a községben. Műsza­kilag. mondhatni, az elsők kö­zött vannak a járásban, annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt még csupán csak kézi működtetésű fecskendőkkel rendelkeztek. Reméljük, a vezetőség hű marad a hagyományokhoz és az elfogadott program szerint, tovább erősíti az immár szo­cialista úton járó község tűz­védelmét J. Z. pést tartani az igényekkel, az természetes. Egymás után nyíl­nak az új egységek, de még mindig nem annyi, amennyi feltétlenül szükséges. Dunaharasztin és Versesen jelentkezett a probléma. A du- naharaszti Sporttelep és a ve- csési Halmi-telep ellátatlan, mindkét településhez a legkö­zelebbi élelmiszerbolt körül­belül másfél kilométerre van. Mintha összebeszéltek vol­na, a két község tanácsa fel­ajánlott az Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalatnak 70—70 ezer forintot a közsógfe.jlesz- tési alapból hozzájáruláskép­pen, egy-egy bolt kialakításá­hoz. A tiszteletre méltó kez­deményezést támogatta az ál­lam, és egyenként 105 ezer fo­rintot biztosított a boltok n3-i- tásához. Bizonyosan van a városunk­ban és járásunkban is ehhez hasonló igény. Eímondtam a menyemnek, hogy a láncom is értsen belőle. Az alberfirsai példa Az albertirsai vasútállomás falán félíves plakát tudósít arról, hogy a Törekvés Sport Egylet színjátszói szombaton és vasárnap bemutatják Bró- dy Sándor Tanítónő című drámáját. A község több ré­szén hasonló plakátok csinál­nak propagandát az előadás­nak és azt több helyen hal­lottam, hogy az előadás iránt egészen rendkívüli az érdeklődés. Kívánom, hogy az albertirsaiak előadása jól sikerüljön, magunknak pedig azt kívánom, hogy tanuljunk az albertirsai példából. A példa az. hogy Albert- irsán van művelődési ház, amely többé-kevésbé jól meg­felel a rendeltetésének. Majd­nem minden héten látok a művelődési ház hirdetőszekré­nyében meghívót vagy a Pe­tőfi Színpad, vagy a Déryné Színház valamelyik előadásá­ra. Ennek ellenére az ország­út szemben levő oldalán a Törekvés sportkör is foglalko­zik kulturális rendezéssel, ahogyan ezt a vasárnapi Ta­nítónő című előadás bizo­nyítja. Tanulság: Cegléden van mű­velődési ház. A színjátszó cso­port igyelcszik, de hol van ez az évi két-három rendezés a város igényeinek kielégíté­sétől? Helyes lenne. ha az albertirsai példán elindulva, a mi sportegyesületeink, üze­meink, gyáraink, termelőszö­vetkezeteink öntevékeny cso­portjai is aktívabban részt kérnének a kulturális mun­kában. Dolgozóink és városunk szórakozni vágyó emberei, de maguk a kulturális szervek is szívesen vennék ezt a segítsé­get. NEMCSAK SZABÓK, más mesteremberek is dolgoznak a Május 1 Ruhagyár ceg­lédi telepén. Műszerészek, villanyszerelők segítik elő a ruha­ipari szakemberek munkáját. Fényképeink két nem ruhaipari szakembert ábrázolnak munka közben. A műszerész műhelyben állandóan szorgalmas munka folyik. Azokat a gépeket, amelyeken nagyobb javítást kell végezni idehozzák a kisebb javításokat azonban a hely­színen végzik el. Nagy László műszerész egyike a leg­szorgalmasabb dolgozóknak. Készséggel áll mindenki ren­delkezésére s minden erejével azon van, hogy a terme­lésből kiesett gép minél előbb a dolgozó rendelkezésére álljon. Reggel Pálné tűt éppen látogatást a műhelyben felvételünk idején, hibás gépével kapcsolatos észrevételeit mondja el a műszerésznek A műhelyben nincs elektromos hiba. a villanyszerelő egyéb munkát végezhet. Villamosítja a nemrégen elké­szült új kerékpártárolót. Veres Károly nemcsak ezt, minden feladatát a dolgozók kívánsága szerint a leg­gyorsabban és a legjobban oldja meg (Foto. szöveg: Opaussdky) — KÉT HOLDON szamócát . . . telepít a csemői Kákóczj Tér- r6ÍQ3t FÍIUt3tO t3ll3CSt3£ állítottam melőszövetkezet. Erre a célra mintegy 36 ezer darab ne­mesített .szamócapalántát vásároltak. — KÉT EZÜSTKALÁSZOS szakmunkásképző tanfolyam indult a jászkarajenői terme­lőszövetkezetekben. Az idén megindult tanfolyamok iránt nagy az érdeklődés. Az elő­adásokat a Petőfi művelődési házban tartják. — DR. BAGÓCZKY Lajos tanácstag 1961. december 7-én délután 19 órakor a Háziipari Szövetkezet Körösi úti irodá­jában tartja tanácstagi be­számolóját. — PEST MEGYE LEG­TISZTÁBB termelőszövetke­zete a megyei értékelés alap­ján az abonyi Kossuth Ter­melőszövetkezet lett. — FELE ÚTJÁN tartanak a Szőlő utca földmunkálatai­nak rendbehozásával a vá­rosi tanács útkarbantartói. — MEGSZAPORODOTT az abonyi piacon az engedély nélküli kereskedők száma. A községi tanács vb. felhívja a lakosságot, hogy tartózkodjon az engedély nélküli kereske­delemtől. mert a jövőben fo­kozottabb mértékben kívánja az ellenőrzést végrehajtani és e. súlyos szabálysértésben a legszigorúbb felelősségrevo- nást fogja alkalmazni. — AZ ÖTÉVES terv során Albertirsa községben 3 km hosszú betonjárdát építenek 340 000 forint értékben. — A CEGLÉDI Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat üzembe helyezte az ország legkorszerűbb gimnáziumá­ban, a monori József Attila gimnáziumban a minden igényt kielégítő, modern bü­fét. — A VENDÉGLATÓIPARI VÄLLALAT szakszervezete a vállalat dolgozóinak 220 kis­korú gyermekét télapócso­maggal ajándékozta meg. Három embert meg egymásután Abonybaru Mind a háromhoz azzal a ké­réssel fordultam, hogy mond­janak nekem Abonyban egy kivételesen jól dolgozó ta­nácstagot. Mintha összebeszéltek volna egyértelműen mondták: — G. Szűcs István. Majdnem három kilométer­re, néhány lépésre a piócás- tól találtam meg G. Szűcs István házát. Dehogyis nyilatkozik ő új­ságnak. Nem csinált ő semmi olyasmit, amiről érdemes len­ne beszélni. Az igaz, hogy ki­lenc éve tanácstag. Hát az is valóság, hogy részt vesz a Ha­zafias Népfront munkájában. Az is szentírás, hogy megun­ta azt, hogy a körzet választói bokáig érő sárban járnak s addig ment utána, amíg meg­kapta a Szolnoki úton fel­szedett téglajárda anyagát és választóival együtt igen hasz­nos járdát épített végig az Abonyi Lajos utcán. Azt sem lehet letagadni, hogy a környéken sosem volt villany és G. Szűcs István ad­dig szervezte az ismerősöket, amíg összekerült a hálózat bővítéséhez szükséges 10 ezer forint hozzájárulás és karácsony estére kigyúl a vil­lany az Abonyi Lajos utcá­ban. Csak éppen ennyi, amit hirtelen elakartam mondani és azt az olvasók megítélésé­re bízom, vájjon tett-e olyant G. Szűcs István, tanácstag, aminek érdemes helyet adni az újságban. — TOMICSEK ISTVÁN, Dánszentmiklós. Nefelejts u. 47. sz. alatti lakos, a DánSzent- miklósi Állami Gazdaság dol­gozója 10 forint havi díjú ÁGÁ. biztosítás révén kisebb balesetekért 3750 forintot ka­pott. A területi bajnokságban az őszi szezon utolsó mérkőzései­re került sor vasárnap. Abony Úcsán vendégszerepelt. Az előmérkőzésen 2:l-es abonyi győzelem született. Nem lát­szott ezen az összecsapáson, hogy ifikről van szó. Igen fér­fiasán küzdött a két csapat. Kicsit lehangolta az ifi-gárdát Szűcs sérülése. Ma sem tud­juk pontosan, mi lett a lábá­val. Lehet, hogy eltörött a lábfeje, véglegesen a röntgen mutatja meg. Ilyen előzmények után ke­rült lebonyolításra az Ócsa— Abony találkozó. Már a har­madik percben abonyi játékost ápoltak a pálya szélén. Mol­nár Jankót úgy ,ylekezelte’’ Ócsa hátvédje, hogy a szélső közlése szerint az első félidő eseményeit ma is csak elmon­dás alapján ismeri. Jellemzőr je volt ez a durvaság határát régen átlépő keménység az egész mérkőzésnek. .Félidőig 0:0 eredménnyel kinúzla a Tóth, Molnár /., Bugány. Ju­hász, Válóczi, Vnger, Molnár 11., Cziegler, Nagy L.. Gönczöl, Nagy I. összeállítású csapat. Fordulás után annyiban vál­tozott a helyzet, hogy Cziegler és Göncöl is sérült lett. Az el­ső gól kb. a második félidő huszadik percében esett. A másik kettő is rövidesen Tóth kapujába került. Tóth balsze­rencsével védett. így e fontos találkozót Öcsa csapata 3:0 arányban megnyerte. Jók: Molnár, Bugány, Juhász, Un­ger. Ócsa közönsége sportsze­rűtlenségéről tett tanúbizony­ságot. Például az edzőt rend­őrrel akarták kivezettetni. Abonyban a TSZSK helyisé­gében került sor Pest megye serdülő SZOT-bajnokságánnk megrendezésére. Dunakeszi, Cegléd. Monor, Abony színei­ben 36 versenyző indult. A helyiek jól megállták a helyü­ket. öt első és egy második díjat nyertek. Első díjat nyer­tek: Komáromi Béla, Bab­csány András, Tímár László, Jagri József, Skultéty Sándor. Mészáros Ferenc második he­lyen végzett. Az asztaliteni­szezők is nehéz erőpróba előtt álltak. A Nagykőrösi Postás elleni mérkőzésük létfontossá­gú volt. E mérkőzés előtt ját­vőinknek — mondotta Tóth Lajos, a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ceg­lédi illatszerboltjának vezető­je. — Általában a karácsonyi vásárra szoktunk kapni a vi­lághírű francia illatszeripar termékeiből. Az idén a beho­zatal tovább bővül és jelentős mennyiségű NŐK, lengyel és angol árut is kapunk. — Kedves meglepetés lesz az, hogy az idén a nagykeres­kedelem gondolt a férfiakra is. Jelentős mennyiségű férfi ajándékdobozt hoznak forga­lomba, amelyben krémek, el­sősorban borotválkozó krém, arcvizek és hajfixatör lesz. A tói vásárlók részére kozmeti­kai gyáraink az idén is készí­tik a jól bevált egységcsoma­gokat. Lehet ajándékozni! IUatszerboltjainknak mindig jelentős része volt a kará­csonyi ajándékigények kielé­gítésében. Az ízlésesen ad- jusztált parfüm, a gondosan összeállított csomag, csillogó üvegben ragyogó diszkrét köl­ni színt, illatot varázsolt a ka­rácsonyi ünnep hangulatába és mindig nagy örömet szerzett Néhány hónappal ezelőtt új köntösbe öltözött, önkiválasz- tó illatszerboltunk valóságos kirakat.' A vásárló mindent lát. a bolti dolgozóknak nem kell halmozni a választékot a kulturáltabb kiszolgálás érde­kében. | — Mi újat hoz az idei ka­rácsonyra a bolt? — Alig van olyan esztendő, ami ne hozna valami megle­petést nekünk és kedves ve­T ESS ÉK VÁLASZTANI!

Next

/
Thumbnails
Contents