Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-29 / 305. szám

4

1961. DECEMBER 29 PÉNTEK

SEGÍTENI. UTAT MUTATNI

„A cigánylakosság egészségügyi felvilágosítása érdekében a 200 lakosnál nagyobb településeken egészségügyi állomásokat állítunk fel s néhá- nyukat felkérjük az egészség- ügyi tanfolyam elvégzésére.” Ez áll a Vöröskereszt Pest megyei szervezetének éves munkatervében.

A tápiószecsői cigánysoron, a „Parton”, ahogy a házszámokat kutatom az alkonyodó téli délutánban, mindenünnen fejek bukkannak elő; vajon mit akarhatunk?

Akit keresek, már jön is át a keményre fagyott udvaron, egy szál ruhában, csattogó papucsokkal. Csodálkozva nézem, ami részben a nyári ruhának, részben Pokorny Jánosné szép megjelenésének szól. Barna, gömbölyű fiatalasszony, még a kritikus női szem sem veszi észre rajta az öt gyerek nyomát. Pedig ennyien veszik körül, egytől egyig fiúk.

Cseppet sem bizalmatlan, vagy éppen félszeg. Vendéglátó mozdulattal tárja az ajtót. Világoszöld falú előszoba, fehér függöny és még nyíló muskátlik fogadnak. A konyhában kedves, otthonos rendetlenség, míg a szobában

szigorú tisztaság

és — hideg fogad. Az ágyakon csipkés párnák, rózsaszín- brokátos paplanok.

Velem szemben, a falon, fehér csomagolópapír, kirajzsze- gezve.

— A gyerekeké. Egyszer kaptak egy diavetítőt ajándékba, de nem használhattuk, mert a régi házban még sima falunk sem volt.

— Szóval ez az új ház. Mikor építették?

— Két éven át dolgoztunk rajta mind a ketten, éjjel- nappal. Jóformán minden a mi két kezünk munkája. A tető, a falak, a padló és a konyhacement,

— Tetszik'tudni — néz'rám kutatva két nagy barna szeme

— én mindent, de mindent megteszek azért, hogy ne kelljen szégyenkeznem cigányvoltomért. Már gyerekkoromban is azért sírtam az anyámnak, mosdasson és vegyen olyan fehér kötényt, mint a parasztlányoknak van. Mikor már mosni, takarítani jártam, meg; a malacokkal bajlódtam, ilyen? zöldablakos ház járt az eszem-j ben. Szinte láttam az udvaron; rugdosni a labdát, a gyerekei-\ met, tréningben, cipőben! ;

t

— Anyuka — szól közbe aj legkisebb gyerek, égő fekete; szemmel —, van nekünk ci-j pőnk meg ünneplőnk is!

— Van! Adósságunk egy fii-| lér sem, de költekezni nemigen tudunk. Láthatja, itthon nagyon szedett-vedetten vagyunk. Hogy mennyi ruha kellene ennek az öt fiúnak!

— Talán karácsonykor erre is jut. Mi lesz az ajándék?

— Nagyon szerény ünnepünk lesz. Mindenkinek csak az,

ami a legjobban keli.

Közös családi ajándék viszont a rádió, OTP-re vettük.

Megint Bandié a szó, 6 a legkisebb, kilenc éves.

— Néni kérem, az a legjobb. az este. Nyolc órakor mindnyájan ágyban vagyunk és hallgatjuk a mesét. Csak az a rossz, hogy előtte édesanyánk alaposan megfüröszt.

Közben többen is jönnek. Be-bekukkantanak. Állnak az ajtóban, hallgatják a beszélgetést. Kötényes, fejkendős kislány néz be a vállak fölött.

— Mindjárt jövök én is, né- ném, csak megetetem a fiamat!

Kiderül, hogy akit én gyereknek néztem, magának is gyereke van már. Tizennyolc éves fiatalasszony Pokornyiné húga. Róla mondta a tanács- titkár, hogy az azóta sajnálatosan felbomlott tápiószecsői cigányegyüttesben ő volt az egyetlen, aki tudott írni-ol- vasni.

— Ügy látszik, ebben a családban hagyomány a tanulás, a törekvés. Miért nem beszéli rá a többieket is?

— Hogy én nem beszélek?

— háborodik fel, s úgy állva

folytatja. — Hiszen mindig mondom, ahová eljárok, pedig sokfelé hívnak, nálatok is sck a gyerek. Ha az ember dolgozna, kapná a fizetést, meg a családi pótlékot. Abból jutna a gyerekre ruha. Mert azt mondják, emiatt nem járnak iskolába.

Robi gyerek hosszú torokköszörülés után félve szól közbe;

— Miniket igen

dicsérnek az iskolában.

Még soha nem hiányoztunk. A mi bátyánk volt az egyetlen cigánygyerek, aki elvégezte a nyolc általánost. Most kárpitos tanuló.

Pokornyiné irul-pirul, hallgattatná el a gyereket, de a többiek nem engedik. Ami igaz, az igaz, szemmel láthatólag büszkék rá.

— Mit tanult a vöröskeresztes tanfolyamon, érdemes volt odajárni?

— Eleinte szégyelltem, azt hittem, ferde szemmel néznek majd rám, mit keresek ott. De nem, mindenki kedves volt hozzám, össze is barátkoztam az asszonyokkal. Volt, aki el is jött látogatóba.

— És a tisztaság? Ekörül mit tud tenni?

— Nem is tudom, mit mondjak erre. Végül azt hiszi, dicsekszem. Sokat változott a helyzetünk. Aki csak teheti és dolgozik a szecsői cigányok között, az építkezik. Én meg járom a régihez húzókat, mondom nekik, takart' tsanak, meszeljenek ők is. Ha valamennyien munkából élünk s a gyerekeinket az elhanyagoltság miatt nem kerülik az iskolában, minket sem kerülnek. Ugyanannyit fogunk érni, mint a többi falusi, nemcsak papíron, de a valóságban is.

Ez az utolsó mondat visszhangzik bennem, amikor a község egyik vezetője azt számolgatja, hány család él a község e részén. Percek alatt kiderül,

negyvenötén vannak.

Valamennyi család nagy létszámú — még sincsenek képviselve a községi tanácsban. Ideje, hegy ezen változtassanak.

Tápiószeeső egy község csak a megyében, de másutt is vannak eigánysorok. S mard mindenütt akad egy-egy Po- kornyiné, akit már megérintett az új világ, az úi lehetőségek szele. Ezek az emberek teljes, szívvel Készülnek kitömi a régiből. Segítsünk nekik. Szóval, tettel, tanítással.

Komáromi Magda

Jövőre lesz elegendő épület- és lakásszerelvény

Kevés azonban a kilincs és a zár

Az építkezések megfelelő üteme nagymértékben függ attól, hogy az épületszerelvények, villany- és vízvsze- tékszerelési anyagok, aj tó vasalások kellő időben megérkeznek-e. A Kohó- és Gépipari Minisztérium az utóbbi években több hatékony intézkedést tett, hogy a lakásszerelvények gyártásával foglalkozó 20—25 üzem a lehető legpontosabban teljesítse feladatát.

FUT A SZÁN

A hó meghozta a szánkók szezonját. Nemcsak a gyerekek. a nagyok is hódolnak a szánkózás szenvedélyének. Igaz. hogy az o szánkójukat már ló repíti előre

mint az idén. A lakások átadását gyakran késleltette a vízmelegítők hiánya, ezért az ötliteres vízmelegítők gyártását lényegesen növelik és az idei nyolcszázzal szemben 1800-at készítenek belőle jövőre. További probléma a zár és a kilincs, amiből

az illetékes üzemek évek óta nem tudnak az igényeknek megfelelő meny- nylségct gyártani.

Az Elzett Vasárugyár és a Fémlemezípari Művek jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy az építkezéseket jobban elláthassa. Zárból jövőre 34, ajtó- és ablakikilincsből pedig 24 százalékkal több készül, mint az idén. Számítások szerint azonban ez a többlet sem elegendő, ezért a tárgyalások ezeknek a cikkeknek az ügyében tovább folytatódnak a két minisztérium között. A KGM terv- és termelési főosztályának véleménye szerint a zár és kilincs kivételével már most biztosítottnak tekinthető az építkezések jövő évi szerelvényellátása. (MTI)

Férfimunka volt!

gondolkodik. kezdeményezés sét hogyan tudná elterjeszteni jövő tavaszra, minél több gépállomáson és termelőszövetkezetben.

Száztizenkilencezer lakás épült fel az idén Moszkvában

A moszkvai lakóhoz-érni ő vállalatok határidő előtt teljesítették évi tervüket. Egy év alatt 3700 ezer négyzet- méter lakóterületet, azaz 119 000 korszerű, kényelmes lakást adtak át rendeltetésének. Jelenleg sehol a vilá- gon nem- készül annyi lakás, mint a szovjet. fővárosban.

— AZ Állami Biztosító ceglédi fiókja Kazai Pá! tsz-tagnak Cegléd, XIV. kér. Kenderföld 30. szám alatti ! lakosnak, akit kisebb baleset i ért, 130 forintos háztáji biztosítása révén 600 forint 1 baleseti kártérítést fizetett.

EDENKER T

eleve 25 százalékot lefaragott. Amikor ezt az egyes szervek kiismerték, mindenesetre 25 százalékkal többet terveztek, hogy legyen miből lefaragni. Amiatt azonban többen haragudtak rá, hogy két üzemi kultúrhelyiség költségvetéséből kihúzta a székeket, egy moziban nem engedett vásznat felszerelni, és három tehenészetből elspórolta a bikát.

— Mire megyünk ilyen emberrel? — igy méltatlankodott Kóczián igazgató.

— Ennyi erős és képzett ember mellett elmegy egy gyengébb is — mondta Ruck, és hangján érződött, hogy elhatározása megmásíthatatlan. — Egyébként is, nevelni kell az embereket, szokta mondani a tanácselnök elvtárs. — Igaz, erről jut eszembe, legutóbb Pesten, a minisztériumban Hajbók kartárs szólt Ko- tormány elvtársnak, nem tudná-e pórul járt sógorát, Lopkovicz Bélát elhelyezni. Jó munkaerő, csak van egy kis hátulütője. Most jött ki három év után a börtönből. Az a helyzet vele, hogy nem alakult még ki eléggé a társadalmi tulajdonhoz való érzéke. de megfelelő ráhatással azért nevelhető.

— Öt is hozzám szánja? — kérdezte ijedten Kóczián.

— Természetesen. Lopkovicz gyakorlott pénztáros. Mindig ezt csinálta. És megérted, ugye, hogy Hajbóknak a minisztériumban mégsem mondhatunk nemet. Egy ilyen ösz- szekovácsolódott kollektíva, mint a tiétek, majd csak megneveli. Az Edénkért pénztárosa úgyis asztalos volt azoda. Szóródnak viszont volt valami irodai gyakorlata. Ha szórta is a pénzt, mégis csak derék elvtárs, legyen hát ő a faárugyár főkönyvelője. Közben a járás kikérte az Edénkért párttitkárát falusi munkára. tsz-erösítésre. A fiatal művezető Pestre került, nappali egyetemre. A hajlított- bútor-osztály üzemvezetőjéről kiderült, hogy csengő tenorhangja van. Nem szabad az ilyen ember útjába állni, el kellett hát engedni őt is. zeneiskolára. Helyébe Doremy Pál, egy volt dalénekes került, aki újdonat-új Moszkvics kocsiján elgázolt egy özvegyasszonyt. majd egy másik konkurrens énekest. Amikor emiatt behívták a rendőrségre, ott életveszélyesen megfenyegette a főtörzsőrmestert. Letöltötte büntetését, most becsületes megélhetés kellett neki. A modem káderpolitikai elvek szerint ugyanis nem szabad egy ilyen megtévedt ember érvényesülésének sem útjába állni. Egy jó kollektíva csodát tehet — ezt vallotta Kotormány — ő lett hát a hajlítottbútor-mű- hely új művezetője

Az idő meg csak haladt íqy is. megállíthatatlanul. A jelentések egyre ritkábban érkeztek a tanácshoz, végül egészen elmaradtak, az Edénkért addig addig feszítette így a húrt. amíg Kotormány tanácselnöknek is feltűnt az ügy. Elhatározta, hogy élmegy a gyárba és ott rendet csinál.

A kultúrteremben gyűltek össze, hogy fogadják őt. Már éppen meg akarta kezdeni beszédét, amikor látta, hogy előadói asztal helyett csak egy piros terítő hever a földön.

— Talán innen tessék szólni az elvtársakhoz — mondta neki zavartan Ruck igazgató.

— Sajnos, e pillanatban nem tudok asztalt. adni.

— Hogyan? — kérdezte Kotormány.

— Sajnos, átmenetileg kissé visszaesett nálunk a gyártás.

— Ezért felelősséggel tartozik, igazgató kartárs. Remélem tisztában van ezzel.

— Korántsem — mondta könnyedén Ruck. — Magyar- országon igazgatót csak azért vonnak felelősségre, ha Ion, ha állampénzen villát épít magának, és erre rájönnek, vagy szemet vet saját tit- lcárnőjére, aki valami magasabb beosztású embernek is tetszik. Nem teljesített tervért, selejtért, rossz vezetésért, nálunk senkit nem szoktak felelőssé tenni.

— Egy előadói asztalt azért csak tud szerezni — ezzel terelte másra a szót Kotormány. — Nem szeretem, ha köztem és hallgatóim között nincs semmi.

— Kérem — szólt az igazgató. — Utána nézek, mert sajnos, nem ismerem a pontos helyzetet. Mint tudni tetszik, csak néha járok be, mert baj van az idegeimmel. Valahogy úgy történt, hogy Faragó lcartárs újításként minden asztalról elspórolt két-két lábat. — Szárúd, az új főkönyvelő, selejt címén elkótyavetyélte a MÉH-nél az asztallapokat. A maradék hulladékot Doremy — talán szabotázsképpen — feltüzel- tette. így nem maradt semmink.

— Nem győzök csodálkozni

— szólt Kotormány —, hiszen köztudomású, hogy ebben a gyárban van a legjobb szellem. El sem tudom képzelni. ki züllesztette szét eny- nyire ezt a pompásan összeszokott kollektívát. De nem baj, fő, hogy még az elején felfigyeltem a bajra!

Máté György

Az Édenkertről elnevezett asztalosárugyárat mindenütt kitűnő üzemként ismerték. A városi tanács, amely felügyeleti szerve volt, folyton dicsérte, vezetőit lépten-nyomon kitüntette. Meg is érdemelték. Szép és sok árut adtak népgazdaságunknak. és ami ugyancsak nem utolsó dolog, kimutatásaik, jelentéseik, elszámolásaik is mindenkor példamutatónk voltak. Mire valamely felső szerv a velük kapcsolatos óhaját nyilvánította, az már teljesedésbe is ment. Kotormány. a tanácselnök, beszámolóiban már ezért is az első helyen szokta emlegetni az Edenkertet.

Nem véletlen hát, hogy amikor a Borsósboconádi Gépállomáshoz gyorsan főmérnök kellett, Kotormány első gondolata az Edénkért volt. Erre a munkakörre ki is emelte rövid úton az asztaJosárugyár ifjú tervezőmérnökét, hiába tiltakozott ez ellen Kóczián, az igazgató.

— Kár ilyen sovinisztának lenni — mondta ekkor Ruck, a tanács ipari osztályának vezetője, akit bátor és gyors káderkiemelései miatt Hó-Rukk kartársnak is peveztek. — Az egyik gyárnak csupa kiválósága legyen, a másiknak semmi, ezt lehetetlenség így tűrni. Meg kell kissé tanulni az elvtársaknak is a népgazdasági szinten való szemléletet. Egyébként is adunk helyette másik embert, akivel igen meg lesznek elégedve.

így került oda Faragó, a tanács ipari osztályának korábbi pénzügyi előadója, akit a háta mögött Lefaragónak is neveztek. Az volt ugyanis a szokása, hogy minden tervből

Negyedévenként felülvizsgálják a tervek teljesítését, s ahol szükséges, segítenek.

Néhány tétel kivételével már a jövő évi tervben is megállapodtak az Építésügyi Minisztériummal, s a tárgyalások alkalmával több korábbi irányszámot módosítottak. A készletek felülvizsgálata alkalmával kiderü’t ugyanis, hogy az Építésügyi Minisztérium bizonyos szerelvényekből felesleges tartalékokkal is rendelkezik, s az

1962-es gyártási tervet, már ennek megfelelően állapíthatták meg.

A kohó- és gépipar szerelvénygyártási terv e azonban így is jelentékenyen növekszik 1962-ben.

A lakóházak részére 18 ezer fürdőkád készül, hatezerrel több, mint az idén. 30 százalékkal több kapcsolót, 55 százalékkal több fénycsőarmatúrát és lámpatestet, kétmillió forinttal nagyobb értékű fürdőszobai és konyhai vízvezetékszerelvényt gyártanak,

Dolgozik a Szentmártonká- tai Gépállomáson egy fiatal ember, akinek a nevét ezer az őszön gyakran emlegettél az újságok. A kiváló traktoros ugyanis — név szerint ifj Bartha István —. bármennyire hihetetlenül hangzik is, 12( hold kukorica megművelésé vállalta egymaga a tóalmás: Vörös Csillag Termelőszövet kezetben. Idejében, főként pe dig lelkiismeretesen készített« elő a négyzetes vetéshez szűk séges talajt, négyszer bekapálta a fejlődő növényt. A pusztító szárazság ellenére £ gondos munka meghozta £ gyümölcsét. Ifjú Bartha István „földjén” holdanként három- négy mázsával termett töbfc kukorica, mint a szomszédos táblákon. A kiváló traktoros ezért természetesen megkapta a jutalmát. A szövetkezet külön kukorica-prémiummal hálálta meg fáradozását.

Ifjú Bartha István mos majd a téli gépjavításból veszi ki a részét és már ázol

előtt, menjen most csak vissza a pad mellé.

Es, már ahogyan ez a felső és alsó szervek vitáinál általában a végén történni szokott, Lopkovicz ment a pénztárba, a régi pénztáros ment a műhelybe, az élet meg ment tovább. Az Edenkerttől érkező kimutatások kissé pontatlanabbak lettek, el-elmara- doztak, ebből azonban a tanácsnál senki sem vett észre semmit. hiszen a kimutatásokat jórészt sosem nézik meg, legkevésbé az elnökök.

Egy szép napon azonban Ruck megjelent Kócziánnál, kezében levél.

— Pajtás, helyet cserélünk — mondta mosolyogva. — Talán hallottad, hogy én két hete idegösszeroppanást kaptam. Az orvos nyugalmat, izgalommentes életet írt elő. Ezért küldött ide. Kotormány elvtárs igazgatónak — ha egyetértesz vele. Hiszen itt oly jó a kollektíva, hogy elég lesz. ha én napi két órát dolgozom. Te meg bemégy az én ’ helyemre, az ipari osztályra, Kotormány elvtárs közvetlen munkatársának. Ez már magában jelent valamit, nemde?

Kóczián új munkakörében mindjárt nagy zűrzavar középpontjába csöppent. A helyi dohányfermentáló teljes csődbe jutott. Szóród, akit háta mögött Kiszáradnak is neveznek. kiszórta az üzem pénzét az ablakon. Lehet, hogy közben pottyant valami a saját zsebébe is belőle. De ezt nem lehetett megállapítani. Tény, hogy a fermentálóhoz új vezető kellett.

Kotormány úgy intézkedett, hogy az amúgy is erős Edénkért főkönyvelője menjen