Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-23 / 302. szám
64 kocka mellett 70 év .Nemcsak szőkébb hazájában, Kistarcsán ismerik az immár hetven esztendős Horváth Etemért, hanem Gödöllőn is, az, Agrártudományi Egyetemen. ahol az egyetemi SC sakk-szakosztályának tagja. Sőt nem is akármilyen tagja. Elemér bácsi ma is valamennyi versenyre pontosan elutazik csapatával. Játékának pedig szintén a pontosság a jellemzője, na és a frisseség. Elemér bácsi nap mind nap bizonyítja, hogy öregember nem vén sakkozó. S ha idén nem is sikerül az évközi megyei I. osztályú versenyen megszereznie a minősítést, nincs miért szégyenkeznie. Harmadik ,helyen végzett, s csupán egy pontocskán múlt a „szint" elérése. — De ami késik, nem múlik, jövőre majd sikerül — bizonykodik fiatalos lelkesedéssel. Mert Horváth Elemérnek klubszeretete, pontossága, frissesége, küzdeni akarása mellett lelkesedése is példamutató, és így a siker — mi is bízunk benne — tovább kíséri életútján: a fekete-fehér kockák birodalmában. (C.S—•) Idényzárás a labdarágóedzőknél is KOSÁRLABDA Befejeződött a női NB II. őszi küzdelme. A BVSC 44:32-re legyőzte a Bp. FÜSZÉRT-et és ezzel a harmadik helyet szerezte meg. A Nagykőrösi Kinizsi a Budapesti Vasutas győzelme folytán az ötödik helyen végzett. 1. Szolnoki VM 11 10' 1 762:540 21 2. K Keksz m 9 2 656:581 20 3. BVSC 11 8 3 575:641 19 4. Bp. HSC 11 7 4 546:578 18 5. Nagykőrös 11 7 4 610:593 13 6. Sz.-fehérvár lű 6 5 562:589 17 7. Bp. Spart. 11 6 5 545:586 17 8. Bp. FŰSZERT ia 5 6 513:498 16 9. Szóin MÄV 11 3 8 528:565 14 M. Sopron 11* 3 8 573:682 14 11. Kecskemét ]E 2 9 575:679 13 12. Szekszárd 11 — 1.1 536:700 11 Az NB férfi tartalékbainokságban a Csepel Autó vereséget szenvedett. TFSE—Csepel Autó 53:37. A Pest megyei Labdarúgó Edző Testület évzáró közgyűlésén Lakatos József dr., az ET titkára elmondotta, hogy az edzőtestület munkája az előző év őszi eredményeire támaszkodva, igen biztatóan és eredményesen indult. — 1961. január 25-én az év első . felére munkatervet dolgoztunk ki, amelyben ellenőrzési, fegyelmi, szakoktatási, szervezési és egyéb feladatokat tűztünk magúnk elé. Különösen nagy figyelmet szenteltünk a tagság szakmai továbbképzésére, az edzőképzés biztosítására és a Kilián- mozgalom hathatós támogatására. — Az év első öt hónapjára igen jó visszaemlékezni, mert ekkor a testület tevékenysége sikeres volt. Sajnos, nem mondható el ugyanez a továbbiakra. A tavaszi labdarúgó-évad befejezésével munkánkban lanyhulás következett be. Nem folyt már a megszokott testületi élet, hiányzott a júliusi taggyűlés, nem jelent meg a Híradó júniusi száma. Az 1961/62. évi bajnokság rajtja előtt testületünk vezetésében személyi változások is történtek, s az újonnan kinevezett elnökség és bizottságok munkája igen nehezen indult. Ezután az ET titkára külön foglalkozott a bizottságok munkájáéval. — Ellenőrző bizottságunk az egész év során az egyike volt a legtevékenyebb és legeredményesebb szervnek. A fegyelmi bizottság munkája is jó mederben folyt, igen helyes és eredményes kezdeményezése: magához Állami vállalatok, SZÖVETKEZETEK, KISIPAROSOK, FIGYELEM! Vállalatunknál kiutalás nélkül beszerezhetik vasanyagszükségletüket Telepeinken kaphatók: Durva-, közép-, finomlemez fél négyzetméternél nagyobb táblákban Köracél, T-vas, l-vas, U-vas, különböző szelvényméretbcn és hosszúságban, továbbá huzalok, betongömbvasak Budapesti telepek: VIII., Baross utca 128. IX., Soroksári út 34- X., Jászberényi út 18—22. XI., Hamzsabégi út 20. Telefon: 341—9 Li Telefon: 138—632 Telefon: 149—005, 149—020 Telefon: 2G0—281 Vidéki telepek: Békéscsaba Vasútállomás Tel.: 14—86 Debrecen Hatvan u. 62. „ 34 __12 E sztergom Somogyi Béla út 20. „ 2—79 Győr Mártírok útja 4. 26—08 Hatvan Vasútállomás mellett „ 10—07 Miskolc Repülőtér mellett „ 15—007 Miskolc József Attila utca 7. ,, 35—262 Nagykanizsa Vorosilov út „ 20—04 Nyíregyháza Siető dűlő „ 39—72 Pécs Lég-szeszgyár u. 30. „ 20—99 Salgótarján Külső pályaudvar ■>* 17—19 Szeged Petres utca 6. „ 41—62 Székesfehérvár Homoksor *» 13—13 Szolnok Mártírok útja it 21—25 Szombathely MÁV teherpályaudvar ki 12 Tatabánya 304S—789. hrsz. Szénosztályozónál v* 23—60 Sztálin vá roa Uj állomás mellett it 69—97 Veszprém Ibolya utca 2. .. 16—11 kohászati alapanyagellAtö vállalat Budapest VL, Benczúr utca ti. Telefon: 425-799. 422-351 Kellemes karácsonyi ünnepeket szerez Önnek és kedves családjának PEST MEGYEI IPARCIKK ÁLLAMI BOLTOKBAN vásárolt RÁDIÓ. TELEVÍZIÓ és HANGLEMEZ hivatta azokat a tagtársakat, akik az edzőtestület rendezvényein következetesen nem jelentek meg, s ezzel biztosította a tagság jó részének bekapcsolását a testületi életbe. — A szakbizottság fő feladatának az edzők szakmai képzését és az utánpótlás nevelését tekintette. Szakmai továbbképzésre, szakelőadások és bemutatók tartáséra azonban az év második felében sajnálatos módon nem került sor. 1961 májusa óta nem jelent meg az ET Híradója sem, mintaedzéseket sem tartottak az év második felében. — A szervezési bizottság jó munkát végzett, testületünk rendezvényeinek szervezésében és technikai lebonyolításában. A múlt év őszén megkezdett bemutatóedzéseket tavasszal tovább folytatta és nem rajta múlott, hogy az egyesületek nagyon gyér számban igényelték a mintaedzések tartását. 1 Hátráltatta az ET munkáját a felettes szervek segítségének hiánya, valamint az, hogy az edzőtestület évi költségvetése csak utazási kiadások fedezésére volt felhasználható. Hasonlóan sérelmes, hogy a labdarúgó-szövetség elnöksége ez év októberében az első félévi beszámolónkat nagyon röviden, egyetlen negatívum kihangsúlyozásával értékelte, s az edzőtestület előtt álló problémák és feladatok megoldását nem szorgalmazta eléggé.' — Reméljük, hogy a jövőben a labdarúgó-szövetséggel a kapcsolatunk jobbá válik — mondotta befejezésül Lakatos dr., s ez kihat majd a testület munkájára. Barbacsy Imre, az ET elnöke, az edzők tovább- , képzéséről beszélt. Télen szakmai sportakadémia képül sorra, majd márciustól havonta egy elméleti előadást tartanak, áprilistól gyakorlati bemutatóval összekötve. Mintaedzések is lesznek, a megye több helyiségében. Felvetette — amelyről már a beszámolóban is szó esett —, hogy az edzők egy része nem veszi ki részét a testület kollektív munkájából. Ezt bizonyítja ez a mostani taggyűlés is, amelyre a 91 minősített edző közül alig negyven jelent meg, s ez a kedvezőtlen arány máskor is megmutatkozott. Az ilyen közömbösség a vezetők kedvét szegi. Barbacsy Imre hangoztatta, ha a figyelmeztetés után egy-egy edző továbbra is passzív marad, a fegyelmi felelősségrevonás nem marad el, hiszen a tagok vállalták, hogy kiveszik részűiket az ET munkájából. Gyakran előfordult, hogy7 a mérkőzések alatt az edzők a pálya körül szaladgáltak. a játékvezetővel vitáztak, holott az előírás szerint a kis- padon kell helyetfoglalniok. Tartsák be tehát ezt a rendelkezésit. Jelentést kértek a tagoktól: hogyan folyik a Kilián testnevelési mozgalom a csapatoknál, szakosztályoknál, de csak tíz egynéhányan válaszoltak, s ezek sem voltak megalapozottak. A kép nem a legkedvezőbb, 300 csapat közül csak 15—20 kapcsolódott be a mozgalomba. Barbacsy Imre felhívta a figyelmet, a telet használják fel a szervezésre, a részvevők bekapcsolására, s tavasszal ne pihenjen a játékvezetők bélyegzője. amelyet természetesen a bírók ne felejtsenek el magukkal vinni, mert ilyen is előfordult. AZ SZTK edáője például megemlítette, hogy hiába kérték vasárnap Ceglédbercelen a. bélyegzési Potocsnyi doktortól. Mint kiderült, neki nincs is hitelesítési joga, mert a Klián-tainfolyamon nem vett részt. Épp ezért a JT vizsgálja felül, kit nem képeztek még ki eddig a bírók közül, s pótolják a mulasztást. Az edzők a jövőben jelentsék, ha a mérkőzésen a bírónál nem volt bélyegző, illetve rosszul bélyegzett, vagy nem is vett részt a tanfolyamon. Barna József, a PTST elnöke hozzászólásában felhívja a figyelmet arra, hogy az edzők példamutatásukkal is neveljék a sportolókat, hiszen igen fontos szerepet töltenek be a játékosok nevelésében. A válaszadás után megjutalmazták a jól dolgozó edzőket, az a jándéktárgyakat Barna József adta át. A névsor: Nagy Sándor, Jesz- más György, Lakatos József dr., Kárpáti István, Nagy II István, Kapuvári Béla, B. Nagy László, Elekes József. Végezetül felolvasták a tagságnak azt az üdvözletét, amelyet a sokszoros válogatott Zakariás József küldött Guineából, ugyanis ő Szigetszent- miklós után ebben az afrikai országban folytatja edzői tevékenységét. í Járási TST-ülés Aszódon Ma délután fél négy órai kezdettel az aszódi járási TST ülést tart, a járási tanács helyiségében. Autóvillamossági szerelőt és egy fő segédmunkást azonnal felvesz a 11-es számú Te- herfuvar váci főnöksége. — Jelentkezés: TEFU, Vác, Törökhe- gyi út 5. Eladó Monori-erdőn idős Antalj^z Jánosnál 900 négyszögöl telek (ebből 300 öl szőlő), 2 szoba, konyha, ólak, istálló, fészer. Kút, villany van. Ara nyolcvanezer forint. Fűrészport vidékre vagontételben szállít Bű- torlao és Faáru KSZ, Bn. TV.. Tavasz u. 39— 41. HIRDESSEN A ' PEST MEGYEI HÍRLAPBAN Eladó ingatlanok a dunaharaszti kirendeltség területén. Szigethalom: 2 szoba, kis szoba, konyha, fürdőszoba, nyárikonyha, ólak, melléképületek. — Garázzsal, 400 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára 150 000 Ft. 1 szoba, konyha, speiz, 200 n.-öl telekkel. Kút .van. Élősövény kerítéssel. Beköltözhető. Ara 32 000 Ft. Dunaharaszti: 2 szoba, konyha, speiz. üvegezett veranda, pince. kút, villany van. 250 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 60 ezer forint, 4 szoba. 1 üzlethelyiség, konyha, fürdőszoba, előszoba. ST>eiz. pince, nyitott veranda, téglaépület, cseréptetővel, kút, villany, vízvezetékkel. Kamra, istálló, ólak, 270 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ára 200 ezer forint. 1200 n.-öl üres ház- lielynek alkalmas telek. Ára n.-ölenként 70 Ft. ‘ Szigetszentmiklós: 1 szoba, konyha, vályog és téglaépület, cseréptetővel. Fáskamra, sertésól. 684 n.-öl telekkel. Beköltözhető Ara 45 000 Ft. 1 szoba, konyha, előszoba. speiz. nyárikonyha. ólak. kút, villany van. 334 n.-öl termő gyümölcsössel. Bekötözhető. • Ara 80 000 Ft. Érdeklődni lehet: PIK. VI. Dunaharaszti. Dózsa György u. 1. sz. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK Eladó jól bevált Danu- via motor vagy nagyobbra elcserélhető. Nagykőrös,, Gépállomás, Szabóné. Eladó Bállá Gergely p. 31. számú ház. Érdeklődni lehet: Zápor u. 1. szám alatt. Eladó férfiszabó varrógép. Nagykőrös, IV.. Magyar u. 7. Eladó 8 db lábonálló. 50—60 cm átmérőjű, szerszámfának alkalmas nyárfa. Nagykőrös. VI., Kazinczy' u. kilenc. A váci járás asztalitenisz Tizek-bajnoksága Barátságos ökölvívó-mérkőzés Szentendrén HÉTVÉGI SPORTMŰSOR A hét végén kevés sport- j eseményre kerül sor me- j gyénkben. A háromnapos ün- | nép a pihenés jegyében zaj- lile. Az egyetlen jelentős sportesemény tulajdonképpen csak a váci járási asztalitenisz Tízek-bajnoksága lesz. A j bajnokságot két csoportban j bonyolítják le, a váci gim- j názium tornatermében. A bajnokság résztvevői: A-csoport: Rung György (Dunakeszi Kinizsi), Molnár István, Pölcz Jenő, Dankó József (Sződliget), Dániai Kornél, Cinkota Lajos (Erdőkertes), Pálfi Károly, Ko- vacsics F., Potondi Béla és Bea János (Váci Kötött). B-csoport: Kwittung József, Makra Béla, Soltein- rech II (Dunakeszi Kinizsi), Dede Károly, Kalavaznik Károly, Durst Gábor (Sződliget), Sáfár István, Kapuvári Gyula (Erdőkertes), Fleischinger György és Vass László (Váci Kötött). Tartalék: Pölcz Gábor (Sződliget). RÉSZLETES MŰSOR 1 Szombat ÖKÖLVÍVÁS: Barátságos mérkőzés: Szentendrei Honvéd vegyes— Beloiannisz vegyes (Szentendre. 17.30. Janda. Zédori). Vasárnap ASZTALITENISZ. A váci láráfl 1961. évi lizek-bajnoksága (Vác, Gimnázium, 8.30). j Újonc tornaverseny Cegléden A Ceglédi Járási Tomaszö- vetség első ízben rendezett újoncversenyt. Ezen csak azok a tornászok indulhattak, akik még nem szereztek minősítést. A résztvevők minden szeren a jövő évi ifjúsági III. osztályú gyakorlatokat mutatták be. A több mint félszáz versenyző a várakozáson felül szerepelt, valamennyi megjelent sportkör versenyzőitől láttunk szépen kidolgozott mozgás elemeket. A Ceglédi Építők l!j, a Cég- lédi Gimnázium 16, az Abo- nyi Gimnázium 12 versenyzőt indított. A fiúk versenyében az első három helyen a Ceglédi Gimnázium versenyzői végeztek (Arany Béla, Barna és Kárteszi míg a Leányoknál az két helyet a Nagykőrösi Gimnázium növendékei (Kecskés Éva és Janovics Júlia) szerezték meg, harmadik pedig Zsilka Erzsébet (Ceglédi Gimnázium) lett. A lányok serdülő korosztályában, mint várható volt, az igen tehetséges Kratochwill Erzsébet győzött, Pánczél Marika és Szabó Margit előtt. (Mindhárman a Ceglédi Építők versenyzői). A járási tomaszövetség jövőre több ilyen versenyt rendez. Remélik, hogy ezeken már falusi sportkörök is részt vesznek. Ócsay Mihály), első Jelvényhullás A Gödöllői Általános Leányiskola növendékei valóban szép példáját mutatják a Kilián testnevelési mozgalomban való részvételnek. A járási TST elnöke a téli szünet előtt osztotta ki az iskola nyolc osztályában a jelvényeket. Hatszázhuszonhét tanuló szerzett jelvényt az idén, ebből 456 vas-, ni alsó tagozatos előkészítő jelvé- nyes. Mindez azt jelenti, hogy a tanulóknak több mint hatvan százaléka vett részt a mozgalomban. A gödöllői „Kiliáfa-siker” Benedek Endréné, Kirchoffer József testnevelő tanároknak, valamint László Lilla pedagógusnak, az úttörőcsapat vezetőjének jó munkáját is dicséri. Csiba József Sakkhírek Sakkrovatunk a vasárnapi ünnepi számban „karácsonyi rejtvényeket’ közöl, a rendes rejtvényversenytől függetlenül, külön díjazással. . ★ A Magyar Sakk Szövetség december 28-án, csütörtökön, háromnegyed hét órai kezdettel miniatűr feladványokra különleges feltételű megfejtési versenyt rendez, új helyiségében: Budapest, V., Néphadsereg útja 10. szám alatt; PESl MECJVE1 HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és s megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollárty Ferenc Szerkesztőséé és kiadóhivatal: Budapest. VTD. Btahs outza tér S Egész nap öivnató központi telefon- 343-too. 142—22« A felelős szerkesztő telefonta: 13J—248 — Gépirós2oba ‘hívható 20 óráig): 140—447 - Belpolitikai é“ sport rovat: (40-449 - Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budaoest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a heíyi oostahívatatoknáj és kézbesítőknél Előfizetési dft t hrtnanra ti forint 7inmpeáHe kitűnő ét dekli el, iiaiMuú Földművesszüvetkezeti éttermek