Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-14 / 294. szám

1961. DECEMBER 14, CSÜTÖRTÖK “Adrian 5 Képzőművészeink helyes úton járnak Ankét a megyei tanácson Az elmúlt napokban a me­gyei tanács vezetői vendégül látták a megye képzőművé­szeit a VIII. megyei képzőmű­vészeti kiállítás alkalmából. A baráti beszélgetésen megjelent Keleti Ferenc elvtárs, a me­gyei tanács vb-elnöke, Szabó Sándor elnökhelyettes, Vörös Gyula, a művelődésügyi osz­tály vezetője, valamint Redő Ferenc, a Magyar Képzőmű­vészek Szövetsége országos titkára. Bevezetőként Keleti Ferenc elytárs üdvözölte a megjelent | képzőművészeket, akikkel ez­úttal találkozott első ívben | személyesen. Elmondotta, hogy ! megtekintette a VIII. képző- I művészeti kiállítást, amely jó benyomást keltett benne. Vé- ! leménye szerint a megyei művészek alko­tásai híven tükrözik azt az útkeresést, amely nap­jaink egész képzőművésze­ti életére jellemző. Ezután Dániel Kornél, a J Magyar Képzőművészek Sző- ' vétségé megyei titkára ismer­tette a megyei munkacsoport i eddigi tevékenységét, helyze­tét és problémáit. Beszámolt arról, hogy a megyei munkacsoport jelenleg kilencvenkilenc tagot tart nyilván, i akiknek mintegy a fele j rendszeres kiállító. Elmond a, hogy eddig nem a legmegfe- | 1 előbb volt a kapcsolat a me- j gyei tanács vezetői és a kép­zőművészek között — hiány- | zott a megye vezetőinek er­kölcsi és anyagi támogatása. Dániel Kornél beszámolója után a megye képzőművészei beszéltek munkájukról, prob­lémáikról. Aradi Jenő az idei nyáron létrehozott vócdukad j művésziden jelentőségét mél­tatta, rámutatva arra, milyen nagy jelentőséggel bírna a megye képzőművészeti életét illetően egy állandó művész- telep létrehozása. Chemez Ár­vád más megyék gyakorlatára hivatkozva félve tette: hasznosnak és ösztönzőnek tartaná, ha a megyei ta­nács pályázatot hirdetne napjaink életének ábrázo­lására a megyei művé­szek között. A felszólalók közül többen — Bornemisza Géza, Kocsis László, Balogh Lajos és má­sok — művészetszemléleti és közönségnevelési kérdésekről beszéltek. Szabó Sándor elvtárs, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tese, támogatta Chemez Árpád javaslatát a pályázat Jdírásá- val kapcsolatban. Indokoltnak tartotta az állandó művész­telep létesítésének tervét is és ezért ígéretet tett arra, hogy a tanács vezetői felül­vizsgálják majd annak lehe­tőségét, miként lehetne újra megindítani a gödöllői mű­vésztelep életét. A kiállítás­sal kapcsolatban megjegyezte: az alkotóművészek fejlődésé­ről, témagazdagodásáról ta­núskodik az idei kiállítás. Véleménye szerint a rrjűvé- szek helyes úton járnak. Az ankét befejezéseként Ke­leti Ferenc elvtárs örömét fejezte ki, hogy megismer­kedhetett a megye képzőmű­vészeivel, munkásságuk prob­lémáival Biztosította a kép­zőművészeket, hogy a jövő­ben erkölcsi és anyagi tekin­tetben egyaránt hathatósabb támogatást nyújt majd mun­kájukhoz a megyei tanács. — P — Az első magyar kommunista költő hagyatéka i az Akadémia könyvtárában | A Magyar Tudományos j Akadémia könyvtára értékes j hagyatékkal gyarapodott. | Komj át Aladár hitvesének és bátyjának ajándékai.ént a j könyvtár kézirattáriba került | az első magyar kommunista költőnek a család birtokában j volt hagyatéka. A gazdag do- j kumentumanyag legértékesebb j része a költő kéziratai. A 'i diákköri próbálkozásokon ki- | vül több, az emigrációban írt verskézirat is a könyvtárba került. A verseken kívül a könyvtár tulajdonába került Komját Aladárnak szüleihez és bátyjához írott több leve­le is. A rádió és a televízió niai műsora kossuth-radio S.10: Reggeli hangverseny. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: A hóból gyúrt leányka. 9.48: Kodály és Bartók kórusműveiből. 10.15: Tánc­zene. 11.00: Hipnózis és szuggesz- tió. 11.25: Lakatos Antal népi ze­nekara játszik. 12.15: A cigánybá­ró. 13.00: Ezüstkalászos szövetke­zeti gazdataníolyam. 13.20: Xöny- nyüzene korcsolyázóknak. 13.40: Egór palota. 13.30: Richard Strauss- dalok. 14.15: Gazdasági fórum. 14.25: Egy falu — egy nóta. 15.10: Ábécédé. 15.30: Mi nem unatko­zunk. 15.50: Részletek Prokofjev: Három narancs szerelme című ope­rájából. 16.20: A Társadalmi Szem­le legújabb számának ismertetése. 16.10: Rózsa, rózsa... — Népda­lok. 13.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17,20: Zenekari muzsika. 17.45: Világtörténelem. 18.13: Tánc- zene. 13.35: Ifjú Figyelő. 18.55: Közvetítés a szolnoki Szigligeti Színházból. Ida regénye. 22.20: Verbunkosok, magyar nóták. 22.45: Aix en provencei fesztivál, 1961. 0.10: Könnyűzene. PETÖFI-RADJO 14.10: Zenekari muzsika. 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.20: Tánczene. 16.05: Karácsony előtt. 16.20: Brahms: E-moll szonáta. 16.50: 1000 szó oroszul. 17.00: Ti­szán innen, Dunán túl. 17.20: Gaz­dasági fórum. 17.30: Az Állami Né­pi Együttes műsorából. 18.05: Opc- rahíradó. 19.05: Glca Petrescu éne­kel. 19.10: Ezüstkalászos szövetke­zeti gazdatanfolyam. 20.00: Régi beszélgetés Richard Strauss-szal. 20.25: Előszóval — muzsikával. TELEVÍZIÓ 17.00: Technikai újdonságok. I. Automatizálás és műszeripar. 1. Kilométerek cseppekböl. Szovjet kisfilm. 2. A gömb és az ember. Osztrák kisfilm, 3. Automatizált öntöde. Angol kisfilm, 4. Fogns- kerekgyártás gépsoron. NDK-kis- fiiin. 18.00: Zenekedvelő gyerekek klubja. 18.45: Beszélgessünk oro­szul! Nyelvlecke haladóknak. 10.00: A jövő hét műsora. Műsorismer­tetés. 19.05: Magyar jakobinusok. Dr. Benda Kálmán, a történettu­dományok kandidátusa előadása Martinovics Ignácról. 10.30: TV-hir- adó. 19.45: A Magyar Hirdető mű­sora. 20.00: Jónapot doktor. Ma­gyarul beszélő francia film. (10 éven aluliaknak nem ajánljuk!) Körülbelül 21.40: Hírek. A TV-hír-| adó ismétlése. W4rtmncm 1961, december 14, csütör­tök, Szilárdka napja. A nap kél 7.24 órakor, nyugszik 15.53 órakor. A hold két 12.02 órakor, nyugszik 23.30 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: A hőmérséklet csök­ken. Felhős idő, több helyen kisebb eső, később hószállin- gózás. Időnként élénk északi, északkeleti szél. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet: mínusz 2 — plusz 1 fok kö­zött — SZÁZEZER hektoliter­rel több sör készül 1962-ben, mint az idén. A sör előállítá­sát megkönnyíti az NDK- ból és Dániából vásárolt, korszerű palackfej tőgépek üzembe helyezése. — BŐVÜL a szovjet köz­társaságokban a személygép­kocsikölcsönző szolgálat. A kölcsönkocsiért fele annyit kell fizetni, mint a taxiért. — A PEST MEGYEI mezőgazdasági vízgazdálko­dási operatív bizottság december 20-i ülésén be­számoló hangzik el az idei tsz-öntözés helyzetéről és a jövő évi öntözés előkészíté­séről. valamint a dabasi já­rásban soronlevő feladatok­ról. — TSZ-ASSZONYOK ta­nácskozását rendezi decem­ber 15-én a Pest megyei nő­tanács. Több mint száz asz- szony vesz részt a megbe­szélésen, ahol a nők csatla­kozását vitatják meg az 1962. évi termelési és felvá­sárlási versenyhez, s meg­tárgyalják a baromfitenyész­tés helyzetét. — A VECSÉSI Földműves- szövetkezet Jókai lcultúrcso- portja ünnepi közgyűlést tart december 16-án este. Ez alkalommal értékelik a cso­port 1960—61. évi kulturális tevékenységét, s az 1961—62- es munkatervét. — A VILÁG legnagyobb mesterséges gyöngyét te­nyésztette ki egy japán gyöngyhalász-társaság. A „déli tengerek gyöngye” ró­zsaszínű, ezért csupán hét­ezer dollárt ér. Ha tiszta fe­hér lenne, húszezer dollárt érne. — AKTlVAÉRTEKEZLE- TET tart december 19-én, délelőtt fél tíz órakor a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság a nép; ellenőrzési csoportok vezetőinek. Az ér­tekezleten értékelik az eddi­gi munkát és megbeszélik a további feladatokat. — FALUSI IFJÚSÁGI szövetkezet alakult a napok­ban a kerepesi általános is­kolában, A gyerekek maguk választhatják ki leendő gaz­daságuk földjét a helybeli Kossuth Tsz területéből. — A PEST MEGYEI PE­TŐFI Színpad december 14- én Üjhartyánban a Déryné című zenés játékot, a nagy­tétényi sertéshizlalda kultúr­termében pedig az őszi nap­sütés című vígjátékot mutat­ja be. — ÖNKÖLTSÉGCSÖK- KENTÖ hitellel oldotta meg raktár-problémáit a Nagykő­rösi Konzervgyár. A hitelt a határidőnél jóval hamarabb, két év alatt visszafizette az államnak. — 8000 FORINT értékű könyvet vásárolnak átlagosan havonta a Diósdi Csapágy­gyár dolgozói az üzemi könyvterjesztőtől: a szépiro­dalmon kívül nagy az érdek­lődés a műszaki művek iránt is. — TIZENÖTSZÖRÖSE a hagyománj'osnak a Kemény­fémipari Vállalat által gyár­tott keményfém-betétes ki­vágó és hajlító szerszámok élettartama, A gyár terme­lése 1962-ben 29 százalékkal emelkedik. — ÖTVEN FÉRŐHELYES növendékistállót épített házi kivitelezésben az abonyi Kossuth Termelőszövetke­zet építő brigádja. — TlZ-TlZENHÁROM- EZER forint értékű játékot és ajándéktárgyat adnak el naponta a nagykőrösi játék- és ajándékboltban a kará­csonyi ünnepek előtt. — MAGÁNYOS ÖREGEK­HEZ, idős házaspárokhoz lá­togatnak él a karácsony előt­ti héten a pilisvörösvári nyolcadikos úttörőfiúk. A pajtások rendbe teszik az udvart és segítenek a ház körüli munkákban az öre­geknek. — ÁTALAKÍTJÁK a. nagykőrösi SZTK rendelőin­tézet gyermekgyógyászatát. A 19 000 forintba kerülő munkát a napokban meg­kezdték. — MIKRO-DIAVETlTÖ­GÉPET kapnak a dánszent- miklósi, jászkarajenői, körös­iét étien i, mikebudai és nyársapáti általános iskolák a Művelődésügyi Miniszté­riumtól. Az értékes gépekei még e héten megkapják. — ŰJ ÉPÜLETBE költö­zik az OTP váci járási fiók­ja. A korszerű irodahelyisé­get rövidesen átadják ren­deltetésének. — NAPONTA TÖBB mint ezer kabát készül el a Má­jus 1 Ruhagyár ceglédi te­lepén. Csupán szovjet ex­portra 260 darab ballonka- bátot készítenek naponta. A Shakespeare-sorozat 7. kötete is megjelenik Az Európa Könyvkiadó — azoknak az olvasóknak a kí­vánságára, akik az 1955-ben napvilágot látott hatkötetes Shaikespeare-sorozatot megvá­sárolták — megjelenteti Shakespeare összes műveinek 7. kötetót. Az új sorozat utol­só kötete Shakespeare szonett­jeit tartalmazza. A kötet *- amelyből elegendő példányt bocsátanak közre, hogy a régi sorozat tulajdonosai kiegé­szíthessék az összes műveket — előreláthatólag 1962 első negyedében kerül a könyves­boltokba. (MTI) /NXXXXXXXXXXXXXXXXXvXXXXXXXXXXXXXXXXXvXV,«,,.. .,,X\XVA\VX>.VVNX\XXN>XV\.V\WÄXXV.V,VX,XNAVXV\\\V,\\\.VXVVXVV\\\XX'.V\^^^ í ! HÉTFŐ. DECEMBER 18. KoAsuth rádió: Reggeli hang­verseny. — 9.00: Lányok, asszo­nyok. . . ■— 9.20; Népi muzsika. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Kamarazene. — n.00: Mag- vetéSi Fiatal írók félórája. — 11.30: Operarészletek. — 12.10: Könnyűzene délidőben. — 13.00: Ki mit őriz, abból él. Regényrész­let. — 13.20: Népi muzsika. — 13.55: Nstpirendeu. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Űttö- röhíradó. — 15.30: A Br&tislavai Rádió Gyermekkórusa énekel. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küld! ... — 17.15: ötórai tea. — 17,45: Ifjúsági őr­járat. — 18.00: Operahangver­seny. — 13.45: Szóljon hozzá. — IS.0-0: Könnyűzene. — 20.20: Iphigeneia a tauroszok közt. — 23.30: Klasszikus operettekből. — 23.15: Ciajkovszkij: VI. (H-moll) ..Pathetíkus“ szimfónia. — 0.10: Népi muzsika. Petőfi rádió: 14.15: Magyar fú­vószene. — 14.35: A Gyermekrádíó műsora. — 15.00: Tánczene. — 16.05: A világ minden tájáról. — 16.15: Kórusmuzslka. — 16.35: Versek a kedveshez. — 16.55: Ope­rettrészletek. — 17.15: Még két hét... Riportmüscr. — 17.25: Neme.s Katalin és Katona Lajos hangversenye a stúdióban. — 18.03: A tudás fája. Regényismer­tetés. — 18.23: Verbunkosok, nép­dalok, csárdások. — 19.05: A Tár­sadalmi Szemle legújabb számá­nak Ismertetése. — 19.15: Schu­bert müveiből. — 19.35: Édes anyanyelvűnk. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Egy kórustag naplójá­ból. — 20.27: Pesti mese — pesti zene. — 21.10: Operettrészletek. — 21.45: Gyermeknevelés. — 22.00. Liszt Ferenc helye a XIX. század zenetörténetében. KEDD, DECEMBER 19. Kossuth rádió: 8.10: Könnyű­zene. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: A Gyermekrádió énekszakköre. — 9.40: Fúvószene. — 10.10: Zenekari muzsika. — 11.00: Élő világirodalom. — 11.20: Tánczene. — 12.15- Operahang- verseny. — 13.00: E/üstkaläsios szövetkezeti gazdataníolyam. — 13.*36: Egy falu — egy nóta. — 13.40: Dalok és hangszerszólók. — 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.35: Operettkettősök. — 15.10: Mozart müveiből. — 15.30: Ez nem tréfa. — 15.40: Tánczene. 16.10: Az Esti Krónika melléklete. — 16.30: Könnyű szimfonikus zé- ne. — 17.15: Nevek bokrétája. — 17.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.00: Zongoramuzsika. — 18.30: Operettrészletek. — 19.06: Horizont. Az ipari rovat műsora. — 19.21: Szabó Ferenc: Ludas Matyi — szvit. — 20.25: Táncze­ne. — 21.10: Irodalmi séta Deb­recenben. — 21.40: Népdalok. — 22.13; Mai szemmel . . . Könnyűzene. — 23.15: zene. — 0.10: Filmzene. Petőfi rádió; 14.15: Zenekari muzsika. — 15.10: Mágneaség a természetben. Előadás. — 15.25: Operarészletek. — 16.05: Népek zenéje. — 16.30: Élő világa oda- lom. — 16.50: Tánczene. — 17.15: A hosszú élet titkai. Beszélgetés. — 17.35: Prokofjev: Romeo és Júlia, szvit zongorára. — 18.05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 18.15: Két német rapszódia. — 18.30: Irodalmi karikatúrák. — 19.05: Népi muzsika. — 19.40: Ezüstkalászos szövetkezeti gazda­tanfolyam. — 20.00: Frank Chacksfield zenekara játszik. — 20.25: Verdi-ciklus. SZERDA, DECEMBER 20. Kossuth rádió; 8.10: Operett­részletek. — 9:00: Múzeumlátoga­tás. Versek. — 9.20: Cesar Franck: Zongoratrió. — 10.10: Üttörőhír- adó. — 10.30: Georg Otsz énekel. — 10.45: Egy kosár íenyőtoboz. — 11.15: Népi muzsika. — 11.50: Na­pirenden. — 12.15: Tánczene. — 13.00: A gyáva. Kisregény ismer­tetés. — 13.20: Operakórusok. — 13.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14.00: Zenekari muzsika. — 15.10: „Lányok, fiúk.“ Könyv- ismertetés. — 15.30: Szív küldi . . . — 16.20: A barátság hullámhosz­szán ... — 16.30: Sanzonok. — 17.15: Chopin-keringők. — 17.40: Cincogó Felicián. Rádiójáték. — 18.35: Magyar művészek operafel- vételeíből. — 19.05: Esti beszél­getés. — 19.20: Tánczene. — 20.25: Temessétek el a holtakat. Rádiójáték. — 22.20: Magyar szerzők népdalfeldolgozásaiból. — 23.00: Népszerű operarészletek. — 0.10: Könnyűzene. Petőfi rádió: 14.15: Mezei cso­kor. —14.40: Orosz nyelvlecke. — 15.00: Operettrészletek. — 15.30: Híres házak mesélnek. — 16.05: A zenei romantika története. — 16.55; Tánczene. — 17.25: Higy- gyen a fülének. — 17.40: Hangver­seny a Rádióiskola hallgatóinak. — 18.05: Népi muzsika. — 18.35: Munkásakadémia. — 19.05: Ravei: F-dur vonósnégyes. — 19.35: Or­vosi tanácsok. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Világhírű vendégművé­szek a pesti operaszínpadon. — 21.10: Szórakoztató muzsika. — 22.00: Esti hangverseny. CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 21. Kossuth rádió: 8.10; Népi mu­zsika.1 — 8.55: Édes anyanyel­vűnk. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.45: Fúvószene. — 10.10: Napirenden. — 10.15: Ope­rarészletek. — 11.00: Munkásaka­démia. — 11.25: Lorencz Kornélia énekel, Arató Szilvia zongorázik. — 12.15: Operettrészletek. — 13.00: Ezüstkalászos szövetkezeti gazdatanfolyam. — 13.20: Chopin­RADIO- | ÉS TELEVÍZIÓMŰSORA I lOtíl. december tB-tól 24-iff í Állandó müsorszámok: £ KÜSSUTH-RADlO: 4,26: Rákóczi Induló. — 4,30: Hírek, időjárás- £ jeleutós. — 4,35: Vidáman — frissem Zenés műsor. — Közben: g «5,0«: Falurádió. _ 5,30: Hírek, Időjárásjelentés. — MOS Pillanat- > í felvétel. — 6,59: Pontos időjelzés. — 7,00: Hirek. időjárás jelentés. £ ^ — 7.10! rn leönvvek. — 7.25: A budapesti színházak, mozik és ^ J hangversenyek műsora. — 7,59: Pontos időjelzés. — 8,00: Műsor- 4 £ Ismertetés. — 9,59: időjelzés. — I0.C0: Hirek. Lapszemle. Időjárás- A 2 Jelentés. 11,59: Pontos Időjelzés. — 12,00: Déli harangszó. Hirek. $ s --,59: időjelzés. — 15,00: Hírek. — 16.08: Idő-1 Időjelzés. «- 17,00: Hírek. — 19,50: Jóéjsza- ^ jí Időjárás jelentés. — 14,! ^ Járásjelentés. — 16,59: ^ jelentés. _ 21,59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpoli- t tika. Időjárásjelentés. — 24.00: Hirek. időjárásjelentés. — W0:4 y, Himnusz. (Jtána: Vizjelzőszolgálat. j í PETÖFI-RADIO: 5,00—8,00-1$:: Resell zene. — Közben: 6,30: $ 8,50: *P/'*‘"* ' ^Színházak, tárlatok és hangversenyek műsora. — 4 8,00: Hírek. Időjárás jelenté«. — 8,10: Műsorzárás. — 14,00: Idfljáráa- jj í és vízállásjelentés. — 19.08: Hírek. Időjárásjelentés. — 81,00: Hírek. ^ £ — 23,00: Hírek. Időjárásjelentés. ** 23.15: Műsorzárás. £ ^\>»\\\\\\\\\\\\\\^^^ \\\\\\\\NV\\\\\V'\^^^ keringők. — 13.45: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. — 13.35: Tömegdalok. — 14.15: Gazdasági fórum. — 14.25: Egy falu — egy nóta. — 15.10: Ábránd. Versek és dalok a szerelemről. — 15.35: Zenekari muzsika. — 16.05: Lányok, asszo­nyok ... — 16.20: Zsolnai Hédi énekel. — 17.15: Operarészletek. — 17.45: Kisvárosi képek. — 18.00: Népdalok. — 18.25: Ifjú Fi­gyelő. — 18.45: Hangversenyfan­tázia. — 19.34: Szondi két ap- ródja. — 19.40: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. — 21.30: Tanítók, taná­rok fóruma. — 21.45: Zenei mű­sor. — 22.15: Mindenki kedvére. — 0.10: Kórusmuzsika. Petőfi rádió: 14.15: Liszt-müvek. — 14.50: A külföldi sajtó hasáb­jairól. — 15.00: Tánczene. — 16.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. — 16.15: Fiatalok Zenei Üjságja. — 16.40: Ifjúsági filmklub. — 17.00: Zenés ajándék- műsor a Laboratóriumi Felszere­lések Gyára dolgozóinak. — 18.05: Van új a Nap alatt. — 18.20: Zongoramüvek. — 19.40: Ezüst- kalászos szövetkezet! gazdatanfo­lyam. — 20.00: Élőszóval — mu­zsikával. PÉNTEK, DECEMBER 22. Kossuth rádió: 8.10: Könnyűze­ne. — 9.00: Napirenden. — 9.05: Zenekari muzsika. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Elhangzott műsorainkból. — 12.15: Színes népi muzsika. — 13.00: Emberke. Elbeszélés. — 13.20: Lortzing operáiból. — 13.4$: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. — 14.00: Zenekari muasika. — 14.35: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. — 15.10: A Gyermek- rádió énekszakköre. — 15.30: Szív küml. . . — 16.25: Periszkóp. — 16.40: Sportdalok. — 17.15: öt­órai tea. — 17.45: Rádióiskola. — 18.30: Farkas Ferenc: Szüret. — 18.45: 40 ezer kilométer Szlbériú- bai\. — 19.00: Pénteken este. — 23.00: Zenekari muzsika. — 0.10: Operettrészletek. Petőfi rádió: 14.15: Mindenki kedvére. — 16.05: Adminisztráto­rok. — 16.15: Bartók-mű veiből. — 16.50: Az Ifjúsági Rádió humoros irodalmi pályázata. — 17.40: Vi­rágénekek. — 18.05: Könnyűzene. — 19.00: Manón Lescaut. Négy­felvon ásos dalmű. — Kb.: 19.45: Petrarca szonettjeiből. — Kb.. 19.55: Puccini első világsikere. — Kb.: 21.00: Meixner Mihály be­szélget az opera szereplőivel. — 21.35: Nagy tarcsal tervek. — 22.40: Csárdások. SZOMBAT, DECEMBER 23. Kossuth rádió: 8.10: Verbunko­sok, népdalok, csárdások. — 8.50: Lányok, asszonyok.. . — 9.10: Zenekari muzsika. — 10.10: Kiskarácsony, nagykarácsony ... — 10.30: Psota Irén énekel, — 10.55: Rádióiskola. ~ 11.40: Ci­gánydalok. — 12.15: Operarészle­tek. — 13.00; Mit olvassunk? — 13.15: Szív küldi ... — 13.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 14.00: A Prágai Várőrség fúvós­zenekara Játszik. — 14.20: A nap adja az árnyékot is. — 14.35: Dietrich Fischer—Dieskau Schu- bert-dalokat énekel. — 15.10: Élőszóval — muzsikával. —* 16.50: Hét nap a külpolitikában. — 17.10: Könnyűzenei Híradó. — 17.30: Moszkvai tudósítónk jegy­zete. — 17.40: Tendl Vilmos népi zenekara Játszik. — 17.50: Gon­dolat. — 18.30: Brahms: A-moll kettősverseny. — 19.05: A Szabó család. — 19.35: Set Svanholm énekel. —- 20.25: Jót nevettünk. — 22.20: Táncoljunk. Petőfi rádió: 14.15: Könnyűze­ne. — 14.55: Fotóamatőrök öt­perce — 15,00: Operakalauz. — 16.05: Az ünnep harmadnapján. Rádiójáték. — 16.50: Hanglemez- gyűjtők húszperce. — 17.10: Le­vél a pusztában. — 17.30: Az Eőri-Hevesi-Petreczky trió hang­versenye a stúdióban. — 18.05: Zenés találkozó. — 19.05: Szarvasi szlovák lakodalmas. — 19.35: Or­vosi tanácsok. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Zenekari hangverseny. VASÁRNAP, DECEMBER 24. Kossuth rádió: 8.10: Játékor­szág. — 9.00: Zenei fejtörő. — 9.55: Édes anyanyelvűnk. — 10.00: Operarészletek. — 10.25: A Gyermekrádió műsora. — 11.15. Tánczene. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta... — 12.50: Hétvé­gi Jegyzetek. — 13.00: Szív küldi... — 13.30; Rádiólexikón. — 14.00: Operarészletek. — 14.40: Nemzet­közi kaleidoszkóp. — 15.00: Köny- nyüzene. — 15.30: Könyv a szek­rény tetején. Rádiódráma. — 16.30: Üj Zenei Újság. — 17.10: A Gyermekrádió műsora. — 18.00: Könnyűzene. — 18.45: Verses műsor. — 19.00: Szép esti mu­zsika. — 20.10: A Szép esti mu­zsika folytatása. — 20.50: Művész- est. — 21.30: A Magyar Állami Népi Együttes műsorából. — 22.10: Könnyűzene. — 22.50: Né­pek karácsonya. — 23.20: Kama­razene. — 0.10: Népi hangszer­szólók. Petőfi rádió: 8.00; A római ka­tolikus egyház félórája. — 8.30: Mit hallunk a Jövő héten. — 9.00: Szív küldi., v — 10.20: A puszta télen. Vers. — 10.25: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagy­terméből. — 12.20: A Szabó csa­lád. — 12.50: Müvészlemezek. — 14.15: Miska bácsi lemezesládája. — 15.00; Gazdaszemmcl a nagy­világ mezőgazdaságáról. — 15.15: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 15.40: Szórakoztató népi mu­zsika. —- 16.05: Szórakoztató szim- fónikus zene. — 16.35: Amikor fel­jön az esthajnal csillag. — 16.55: Beszélgetések Benjamino Giglivei. — 17.40: Beethoven müveiből. — 18.15: Aranyfüst. Rádiójáték. — 18.46: Kellemes szórakozást. — 19.35: Láttuk, hallottuk ... — 19.50: Salzburgi ünnepi játékok, 1961. 22.00: Bill Snyder zongorá­zik. — 22.20: Antik szerelem. Versek. — 22.35: Weiner: D-dur szonáta. A televízió műsora Kedd. december a 17.30: Iskolások műsora. — 18.30: Szünet. — 18.35: Hétköz napi tanácsok. __ 18.46: Meg­álló Rióban. Kisfilm — 19.00: Telesport. — 13.15; Szünet. — 19.30: TV Híradó. — 19.45: Pus­kák és galambok. Magyar film. — 21.20: Zenei miniatű­rök. — 22.20: Hírek és a TV Híradó ismétlése. Szerda, december 20. 17.30: Technikai újdonsá­gok. _ 18.30: TV Világhíradó. — 18.45; Tanuljunk oroszul. — 19.00: Mákvirágok. Közvetítés a Katona József Színházból. — 22.00: Hirek és a TV Világ- hiradó ismétlése. Csütörtök, december 21. 17.30: Kicsinyeik műsora. — 18.00: Lányok, asszonyok. — 13.40: Szünet. — 18.45: Beszél­gessünk oroszul — 19.00; A jö­vő hét műsora. — 19.05: A tu­domány világálból. — 19.30: TV Híradó. — 19.45: A Ma­gyar Hirdető műsora. — 20.00: Bp. Hjnvéd—Humboldt Egyetem kosárlabda EK-mér­kőzés. _ 21.20: ..Mert fiatal va­gyok” kisfilm. __ 21.50: Hírek és a TV Híradó ismétlésé. Szombat, december 23. 16.30; Technikai újdonságok. — 17.3Ö: Falusi emberek. — 18.00: Robin Hood kalandjai. 12. folytatás. — 18.30: „És min­dennek ellenére”, kisfUm. — 19.00: TV Híradó. — 19.15: Kép Ernő visszatér. — 19.50: Gogol: A Revizor. Vígjáték 5 felvo­násban. — 22.50: Hírek és a TV Híradó ismétlése. Vasárnap, december 24. 9.30: Ifjúsági fllmmatiné. — 16.00; Leskelődés helyett. — 19.00: Élőújság. — 19.50: Va­sárnapi vers. — 19.55; Szünet. — 20.00: Kép Ernő visszatér. — 20.30: A karácsonyfa alá... _ 21.30: Benjamino Gigll éne­kel. FUmösszeállitás. Részle­tek: Verdi; Traviata, Álarcos­bál, és Othello című operáiból — 21.50: Hírek. A Magyar Rádió a műsor­változtatás Jogát fenntartja. I

Next

/
Thumbnails
Contents