Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-07 / 263. szám
INNEN - ONNAN 7. ÉVFOLYAM, 263. SZÄM 1961. NOVEMBER 7, KEDD A DÁV vezetőségválasztó taggyűlésén :gyvenkét dolgozó egyetemen, műszaki iskolán tamil - 65 ipari tanuló Segítjük az osztályok munkáját, de van még mit tennünk iZezetőségválasztó párt-tag- űlést tartott a DÁV JZMP-alapszervezete. __ A [gyűlésen jelen volt Hege- g László, a városi pártbi- tság munkatársa is. A for- iságok után Gál István rtárs. az alapszervezet tit- ra tartott beszámolót. A tnzetközi helyzet, és hornyunk belpolitikájának nör ismertetése után a rtszervezet végzett mun- járól és a megválasztandó cetőség soron lévő felada- ról beszélt. idézünk a beszámolóból: — A múlt év végén terv- iírányzatunkat 108 százaira teljesítettük. Ez azt itatja, hogy Ds alapszervezet a párt- ragságon keresztül jól adja mozgósítani az egész izem kollektíváját a feladatok elvégzésére. \z alapszervezet vezetősé- az elmúlt két év alatt igazgatóság minden o«z- yának munkáját megtár- alta, megvizsgálta. Ez állmát adott. arra. hogy rttagjamk bővebben behinthessenek a különböző ztáiyok. munkájába és igy i ékozódjavak azok fontosodról. súlyáról. A hozott határozatok eélt tek. így sikerült eléírni, <Sf 1961-ben 11 százalékkal több nyereséget értünk el, mint 1960-ban. Az eredmények komoly erőfeszítéseket tartalmaznak. Átszerveztük a számlázási osztályt. Szorgalmaztuk a könyvelés gépesítését. A hálózatépítő munkák megkönnyítésére íoldelésleverő, oszlop- gödöráso-gépet szereztettünk be. A politikai nevelőmunkáról a többi között a következőket mondotta: — Az oktatás megszervezésénél figyelembe vettük a párt, által előírt követelményeket. és minden tagunknak, dolgozónknak olyan oktatási formát kerestünk és találtunk, amely előképzettségének megfelel. Volt gazdaságpolitikai, két politikai gazdaságtan és időszerű kérdések tanfolyama. Az itt elért eredményeinkkel nem vagyunk elégedettek. Sokkal nagyabb gondot kell fordítani előadóinknak, hallgatóinknak egyaránt a felkészülésre. Pártszervezetünk az üzemi KISZ- és a szakszervezet segítségével széleskörű beiskolázási feladatot hajt végre. Negyvenkét dolgozónk tamil egyetemen, műszaki középiskolában, gimnáziumban. A szakmunkás-utánpótlás biztosítására hatvanöt ipari tanulónk van. Tíz tanulónk hallgatja a villamosipari technikum nappali tagozatának oktatását. Emelkedett a dolgozók átlagkeresete is ebben az évben. Dolgozóink megkapták a törzsgárda-ielvény különböző fokozatait. 1959-től napjainkig újabb községeket kapcsoltunk be hálózatunkba, mint például Csévharaszt, Nyársapát, Nyár- lőrinc, Helvécia. Csemő stb. Összesen húsz községet. Közelebb hoztuk ezzel a falut a városhoz, egyúttal növeltük vállalatunk tekintélyét, dolgozóink jő hírét. Beszélt még Gál elvtárs az alapszervezetek közti kapcsolatról, a KISZ. a szak- szervezet munkájáról is. A beszámolót vita követte. Határozati javaslatot fogadott el a taggyűlés a jövő feladatait illetően, majd a régi vezetőség leköszönése után megválasztották a DÁV MSZMP-alapszervezetének új vezetőségét. — erpál — Az új aatóbnszjáratokról Beszélgetés Pászti Miklóssal Pászti Miklós forgalmi szolgálattevő az új autóbuszjáratokkal kapcsolatban a következőket mondotta: — Régi kívánságuk teljesült a tiszaikécskeielaiek. Október 29-én beindult Tiszakécs- kére az új autóbuszjárat. Kiérve Kécskére fordul és hozza Kocsérra és Kőrösre a diákokat. Ez e járat nagy örömet okozott Kécskéig mindenütt. — Meghosszabbítottuk a kőröstetétleni járatot Jászka- rajenőig. Ez a járat naponta kétszer közlekedik, reggel és déliben. — Ezekre a járatokra egy kocsit kaptunk. Tehát kocsi- ' parkunk eggyel szaporodott. A meglevő járatokon kívül Tiszakécskére munkanapokon 16 óra 30 perckor még egy járat indul. Ez az autóbusz Tisza kecskéről visszajőve! Kocséron marad. Ott éjszakázik és hétköznapokon reggel 4 óna 50 perckor indul Kőrösre. Vasárnap ez a kocsi nem közlekedik. Kocséron áll és bárki kibérelheti. — És a hangácsiak kívánsága teljesül-e? — Az e tárgyban megjelent újságcikket azonnal felterjesztettem fölötte* hatóságunkhoz, akik reméljük rövidesen megadják az érdemleges választ. — I.«*.— Már a télapóra készül a játékbolt. Kovács István bemutatja az új táskákat A takarékos ember Hinyebben valóra válthatja legszebb terveit A postahivatal dolgozóinak röpgyűlése Két új üzlet nyílik a Kossuth és a Szolnoki utcában Ismét foglalkozik ruhajavítással a Szabó Ktsz A posta dolgozói kedden gge] röpgyűlésre jöttek sze, hogy meghallgassák ínási Sándor referátumát. — Az elmúlt évi takarékos- gi napokhoz hasonlóan ást. novemberben ismét egrendezik e figyelemre íltó takarékossági hónapot, tely tulajdonképpen már m új a lakosság körében szól t bevezetőjében Ná- isi Sándor. — Ez a takaré- essági irányzat nem nézhető kampányszerű moz- lomnak, hißzen jnár régen lyik és mind nagyobb mér- ket ölt. Mégis kell róla beélni, mert még napjainkban is igen szép számmal vannak városunkban olyan emberek, akik csupán azért nem takarékoskodnak, mert nem látják világosan e mozgalom célját, jelentőségét és főleg a hasznosságát. >k ember helytelenül gondolok, amikor azt biszi, hogy :nze a legbiztosabb helyen akis odahaza a szekrényín van. Ezt a maradi fel- gást hivatott felszámolni most induló egyhónapos ta- irékossági mozgalom. A postás dolgozók, akik ed- g is készségesen álltak a kosság rendelkezésére, át- ezve a mozgalom jelentőigét, önként vállalják, hogy napjainkban beindult td- irékossági mozgalom kereken még fokozottabb mérőkben igyekeznek felvilágo- tó jellegű tanácsaikkal el- ítni azokat, akik a takaré- ysság előnyeit nem ismerve, ég nem takarékoskodnak. edig maga az élet igazol- », hogy mennyire érdemes ikarékoskodni. Az ilyen tnberek élete rendezettebb, yugodtabb s éppen ezért bol- ogabb is, mint a pénzükkel íiidszertelenül gazdálkodóké. Ezzel kapcsolatban meg Ha kisebb Xeslé», foltozás, javítás akad ruhánkon, akkor még nem vásároltok helyette másikat, hanem, hogy tovább viselhessük. megiavíttatjuk egy hozzáértő szakemberrel. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a Szabó Ktsz csak új ruhák készítésével foglalkozott méretes részlegeiben, a rendelést látta el, vagy a Nagykereskedelmi Vállalatnak készített konfekciós áruikat. Igaz, volt már egy időszak, amikor elvállalták a javításokat is. De ez csak rövid ideig tartott, mert eleinte gyenge érdeklődés mutatkozott, később pedig más akadályozta a különben szükséges szövetkezeti ág megerősítését. így például nem volt jól kidolgozott árkalkuláció. A ktsz vezetőjének, Hajdú Jánosnak a bevallása szerint, most utólag látszik, hogy talán nem iá tanúsítottak kellő türelmet a dolgoztatőkkal. Egyszóval rövid próbálkozás után a könnyebb utat választották, ekkor szűnt meg a javító részleg. Pedig erre iwmésaetesen most is éppen olyan nagy szükség lenne, mint a korábbiakban volt. Biztató ígéretet kaptam erről a kérdésről. Rövidesen nyílik két olyan új részleg, az egyik a Kossuth Lajos utcáiban, a másik a Szolnoki úton, amelyekben foglalkozni fognak ismét a lakosság kisebb-nagyobb javítást 'kívánó ruhadarabjáénak, rendbehozásával is. Most mór úgy akarják újjászervezni ezt a munkát, hogy végleges maradhasson. A lakosság biztosan örömmel fogadja, he ismét foglalkozik ruhajavítással a ktsz. — A SZABADSÁG Termelőszövetkezet 10 kataszt- rális holdon ültet fejes salátát. Az ültetéshez a napokban kezdtek hozzá. A műhelynek csőik egy kis sarkát foglalja el, szerényen meghúzódik pár szerszámjával, sok nem szükséges munkáihoz. Apró, kerek suszter- szék, előtte alacsony kis asztal, azon néhány darab szerszám. Mögöttük dolgozgat éppen egy cipőn az idős mester, Dajka Balázs bácsi. Bizony jól elröpült az idő felette. A századfordulón, 1900-ban kezdte tanulni a cipészmesterséget, tizenkét év múlva lehetett önálló mester. Hosszú idő ez egy városban, egy szakma mellett. Azóta megugrott egy pár évtized, s ő öregségére örül, hogy ilyen egészségi állapotban lehet, amilyenben én is találtam. Magas kora ellenére is jól bírja magát, s amint mondja, büntetés lenne számára, ha nem foglalatoskodhatna a rég megszeretett szerszámokkal naponta. Pászti Miklós, a MÄVAUT forgalmi szolgálattevője munka közben Két műszakban 30—10 hektoliter benzint és gázolajat nyelnek el a járművek Dobos Imre segítségével (Foto: Fehér Szilárd) — A KOSSUTH LAJOS általános iskola azzal jutalmazza az ötösre felelt tanulókat, hogy a zászlófelvonásnál megdicséri őket és a dicséret egyúttal belépőt is jelent a vasárnapi televízió- nézésre. — ITTAS ÁLLAPOTBAN nyilvános helyen botrányosan verekedett Juhász Károly 2. járás Barátszilos dűlő 57. szám alatti lakos. A szabálysértési hatóság 100 forint bírságot rótt rá. Különösen ilyenkor ősszel kalapálgathatja szaporábban a munkába vett lábbelit, ez a főszezon, jobban összejön a munka. Most már csak a foltozómunkákat vállalja, csak javításokat végez, régi ismerős családok járnak hozzá, akik még korábbi éveiből ismerik. Valamikor technológiát tanult, ügyes felsőrész szabász volt, ismeri a szakma minden oldalát. Még most is előfordul, hogy ilyen kéréssel keresik fel: „Dajka bácsi, nézze már meg ezt a csizmát, csináljon még vele valamit, ha tud, ezt még a lakodalmamra készítette!" Mert a divat is változik. Régen csizmadiamunkát is kellett végeznie, akkoriban inkább csizmában jártak Nagykőrösön az emberek. A könnyű félcipő csak az utóbbi idők divatja. , Kutyák az Öreghegyen '■ Hogy kutyák is vannak az ! öregszőlőben, ez olyan ter- : mészetes, hogy ezt. talán kár ; volt megemlíteni. Bundás, : hosszú szőrű juhászkutyák, : mérgesen kaffogó pulik, Pici névre hallgat az ijedten szűkölő korcs és abban mind ; megegyeznek, hogy hűségesen védik a kisemberek háza táját. Nappal. Mert éjszakának ; idején szépen kikezdik a kerítések alját. Uzsgyi, ki a : szabadba. Egyedül vagy fal- ’kásán barangolnak. Csaholnak, keservesen voníianak, néha körömre, fogra kapnak és indulatosan összeverekszenek. Ezt természetesen mind : az öreghegyiek számlájára, : mert valamirevaló ió alvó- ■ kája van annak, aki a ret- : tenetes ricsajban nyugodtan végigpiheni az éjszakát. A pihenni vágyó öreghegyiek tisztelettel indítványozzák a kutyatulajdonosoknak* hogy a környék nyugalma ér* i deliében éjszakának idején ‘ kössék meg a kutyákat. — TEHERGÉPKOCSIVAL az előzési szabályt nem tartotta be Fakan János, Bállá Gergely u. 53. szám alatti lakos. A szabálysértési hatóság 100 forint bírságot rótt rá. — AZ ELMÚLT héten 39 darab bízott sertést adott le az Álla (forgat mi Vállalatnak szerződésre a Rákóczi Termelőszövetkezet. Még 16 darab van hátra a tervteljesítésből. A tsz az 1962 február hóra leszerződött 52 darab hízott sertést december végén kívánja leadni. — Minden negyedévben < megvásárlóm a kiutalt anya-i got, és lassanként fel is hasz-í nálam. Kell nekem ez a kisí időtöltés — mondja moso- í lyogva. \ — Különben is a műhelyben: jobban eltelik az időm. Sokan í felkeresnek itt a Magyar ui-; cában. Idős nyugdíjasok jönnek be egy kis beszélgetésre, mint például a 72 éves öcsém is, aki tsz-nyugdíjas. — Ha fogyóban a munkám, ; szívesen előkeresem az újsá- : got, mert rendszeresen járatom a Népszabadságot és a helyi lapot is. Mindig érdekel, hogy mi történik a városban, meg a nagyvilágban, így telik az időm — fejezi be mondákáját mosolyogva az idős mesterember. Adót már évek óta nem kell fizetnie, nyugodt öregségben dolgozhat, amíg kedve tartja. Javítgathatja a cipőidet, csizmákat a rég tanult szakma beidegződött mozdulataival. Jövőre tölti be a hetven- : ötödik évét. Tit. j ^JJat éutized a óuózterózéhen kell jegyezni, hogy a takarékpénztárban vagy a posta- hivatalban váltott takarékbetétkönyvben elhelyezett összeg titkos, melynek viez- ezaíisetését az állam szavatolja. A betétes személyéről és a betét összegéről tehát senki nem kaphat felvilágosítást. Fontos még tudni azt is, hogy a betétkönyveknek két fajtája van: kamatozó és nyereménybetétkönyv. A kamatozó könyvekre elhelyezett betét után, tartós betét elhelyezése esetében 5 százalék, a rövidebb ideig elhelyezett betét utón 3 százalék kamatot fizet az Országos Takarékpénztár. A nyereménybetétkönyvvel pedig a negyedévenkénti sorsoláson nyerni is lehet Városunkban mintegy jj hatezer betétkönyvtulaj- ^ dónos élő példája annak, | hogy az egyszerű dolgo- | zók ma sokkal inkább ^ takarékoskodnak, mint a £ múltban. Hiszen most van igazán ér- ^ telme a takarékosságnak, ^ amikor minden becsületes í y dolgozó állandó, biztos kere- ^ settel rendelkezik, amelyből í rendszeresen félre tud tenni ? ’/ kisebh-nagyobb összeget, ké- ^ sőbbi terveinek megvalósí- íj tásához. £ Szabó Gyula í----í — A SZABADSÁG Tér-; melőszövetkezet 30 vagon ; szőlőt szállított a Borfor-; galmi Vállalatnak. : — BOTRÁNYOSÁN leré- < szegedett Danka Lászlóné \ (Bűz Eszter), Kecskeméti u. j 37. szám alatti lakos. 100 fo-' rintra bírságolta a szabálysértési hatóság botrányos vi- , selkedéséért. í