Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-05 / 262. szám

1961. NOVEMBER 5, VASÁRNAP mr.c.rm r'4^CSvhm 3 A NEVA PARTJÁN Nemcsak a párt ügye! — Gyönyörű! — Megelevenedett ezeregy­éjszaka ... — Szebb, mint ahogyan Puskin és Tolsztoj leírta. Ezek voltak az első magyar szavak, mondatok, amelyeket Leningrádban kiejtettünk. „Észak dísze és csodája" — ahogyan Puskin nevezte a műkincsek gazdag tárházát — az építészet magasiskoláját tartogatta számunkra. Lépten- nyomon kísért bennünket a múlt, a városalapító I. Péter, a svéd és német lovagrende­ket megsemmisítő Alekszandr novgorodi fejedelem, Rumjan- cev Szuvorov hadvezér és Usakov tengernagy, Lenin és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom legendás hírű hő­seinek emléke. Meg a „teg­napi'’ események. Minden le­ningrádi azt kérdezte a be­szélgetés második percében: — Hallott valamit a blo­kádról? S egy meghitt délután meg­értettem, hogy a Néva part­ján- miért oly jó az emberek memóriája. Nem felejtenek! Horváth Tériké Szolnokról ment el Vologyával, szovjet tiszt a férje. Egyszer meghí­vott magához. Teázgattunk, falatozgattunk, amikor halkan nyílt az ajtó. — Megjött Olga Alekszand- rovna, a szomszédasszonyom — mutatta be a negyvenöt év körüli asszonyt. — Üljön kö­zénk — marasztalta. Olga Alekszándrovna is ér­deklődött, mit tudok a blo­kádról, majd felidézte azokat a napokat. — Más években augusztus­ban befőzéshez készülődtünk. E>e 1941-ben nem lehetett, Leningrádot bekerítették. Ju- rij fiunk második születés­napján vonult be a férjem. Egyedül maradtunk. Jurij örökké sírt: „Mama, mama, chleb ...” (Mama, mama, ke­nyeret.) Neki adtam az egész fejada­got, mégsem volt elég. Mintha ma is látnám, megmyálazott ujjaival a morzsákat is fel­szedegette. Amikor dolgozni mentem, sohasem tudtam, hogy a fiacskámat este vi- szontlátom-e még. A mi üze­münket is többször bombáz­ták. Tartam magunkat! Tartani! Ez volt városunk íratlan tör­vénye. De az én erőm egyre fogyott. Egyszer vízért men­tem, vagy talán inkább ván­szorogtam és indultam haza­felé. A romok között volt egy kis emelkedő. Odafelé még csak megtettem az utat, visiz- szafelé azonban sehogy sem ment. Nekilódultam, egyszer, kétszer, tízszer, nem sikerült. Sírva a földre roskadtam. Mi lesz Juri.ijal? Körmeimet a földbe vájtam és úgy csúsz­tam előre. Többre már nem emlékszem. Olga Alekszandrovna három hónapig feküdt eszméletlenül. Öt is környékezte a „fehér halál”, a vértelen halál. Le­ningrádban sokan éhenhaltak. Jurijra idegenek vigyáztak. Férje a háborúban veszett. Mérhetetlen szenvedés, bánat zúdult a leni ngrád iakra. De a városba egyetlen náci se jutott be ... f orró délről, forró északra A leningrádi Moszkovszkij Proszpekten (Moszkva sugár­út) terül el a híres v i Ramos- gépgyár: az Elektroszila. A munkaidő napi hét óra, de az emberek nyolc órát töltenek az üzemben. Egy óra az ebéd­szünet, Tíz-tizenöt perc alatt elköltik az ebédjüket, s a töb­bi időt ki-ki valamilyen kedv­telésre fordítja, például a klubban ismeretterjesztő elő­adásokat hallgatnak. Legtöb­ben a gyári parkban újságot és könyvet oLvasnak, az asz- szonyok csoportokba verődve tereferélnek, s ügyet sem vet­nek a dominózókra. (Lenin­grádban majdnem minden ház előtt akad egy lombos fa, asztal és pad, s kibicek buz­dítása közepe te folyik a játsz­ma.) A munkások üzemük parkjában is hódolhatnak passziójuknak, minden aszta­lon ott a műanyaglap, ame­lyen simán csúsztatható, vagy jó hangosan lecsapható a do­minó. De szórakozás közben is élénk figyelemmel kísérik a leningrádi rádió adását. On­nan tudták meg, hogy Nkru- mah ghanai elnök az Elekt- roszilába is ellátogat. Az elnököt az ifjúság nevé­ben egy csinos komszomolka üdvözölte. Csókkal is. Nkru- mah elnök mosolyogva vála­szolt ... — A hűvös északra délről, Afrikából jöttem. Mégis, eb­ben az üzemben, az itteni emberek között, olyan forró a levegő, mintha a saját ha­zámban lennék. Hát niég amikor megkaptam a kis kom- saomolika csókját... A Kirov-stadionban Vasárnap délután kultúrün- nepély volt a Kirov-staddon- ban. A stadion a Balti-öböl — Ez itt a maga ágya, pi­henje ki magát. Kívánom, hogy kellemes napokat tölt­sön Leningrádban. És hogy ehhez a maga ré­széről is hozzájáruljon, ki­tárta a szekrénye ajtaját, s felajánlotta a vasalót, a csaj - nyikot (teafőzőt) és összes fő­zőedényeit. Szvetlána, az „arany”-hajú lány kaukázusi fekete férfi és szőke fehérorosz asszony lá­nya. Bizonyára azért olyan feltűnően szép. Órákig cse­vegtünk, ő német, én orosz szótárral a kezemben. Mégis jól megértettük egymást. Az egy hónap alatt bámulatba ejtett a diákok művészeti, irodalmi és zenei érdeklődése, nyelvtudósa. Meg az igazi kollektíva kialakítása. Szomo­rúságukban én is osztoztam, amikor meghalt az egyik diáktársuk ... S mert az élet A Gribojedov-csatoma Leningrádban partján fekszik, körteraszárál gyönyörű kilátás nyílik a ten­gerre, a sok vitorlásra és az időnként nagy sebességgel el­húzó „Rakéta” szárnyasha­jókra. A nyolcvanezer nézőt befogadó stadion teljesen meglelt. A műsor különleges keveréke volt az esztrádmű- somak és a vendégszereplő moszkvai Nagy Színház re­pertoárjának. A gyepszőnyeg közepén színpad volt, de néha még a nézőteret is fel-«? használták a szereplők. Egyes g jeleneteket láthatóan erre a \ „színpadra“ építettek fel, má- j sokat már klasszikussá vált| színdarabokból vagy filmek-. bői adtak elő és volt jelenet, \ ahol csak megismertettek a ^ leningrádi közönséggel egy- í egy illusztris vendéget. Rut.l- j kai Éva és Gábor Miklós í Moszkvából rándult át, a film- í fesztivál ünnepségéről. A kö-í zönség jó része rögtön ráis­mert Gábor Miklósra. Nyitott gépkocsin vitték körül őket a futópályán, mielőtt a szín­padra léptek. Ruttkai el­mondta, hogy már hosszú ideje játssza Natasát a Há­ború és békében. Az egyik jelenetben boldogan közli, hogy „az idei nyarat Péter- váron töltjük”. Most látja, milyen szép a város, mast érti meg a kis Natasa nagy örö­mét. Becsületkassza A villamosokon egyre ke­vesebb a kalauz. Helyüket a láthatatlan „ellenőr”, a be­csület veszi át... Én is kalauzt kerestem. Ta­nácstalanságomat látva, úti- társaim egy nagyobb, tégla­alakú, ‘műanyagtetejű „per­selyre” mutattak. — Dobjon be három kope­ket. Ha csomagja is van, még tíz kopeket, s aztán szakítson jegyet magának. — Vajon hány potyautas lehet itt? — találgattam. Egyhónapi utazgatás után rájöttem: Leningrádban csak a pesti ember gondolkozhat így. Zina és Szvetlána Diákszállóban lakni kényel­metlenebb, mint a hotelben, viszont sokkal több emberis­meretet ad. Sosem fogom el­felejteni elfogódottságomat, amikor bekopogtattam a le- ningrádi műszaki egyetem diákotthonának elsőemeleti szobájába. Zina, a vilnai hosszúcopfos, barna mérnök- jelölt azzal fogadott: megy tovább, lakodalmat is láttam. Hacsak egy szál vi­rággal, vagy szerény ajándék­kal is, de mindenki kedves­kedett valamivel az ifjú pár­nak. Sokan kérdezték, mi volt a legnagyobb élményem Leningrádban. Az emberség, amellyel egy­máshoz és a külföldiekhez kö­zelednek. Nagy Ibolya Az egyik gödöllői üzem pártszervezetének vezetőség­választó taggyűlésére — ellen­tétben sok-sok alapszerve­zettel — nem hívtak meg pártonkívülieket. Félreértés ne essék: ezzel senki sem sértette meg a szervezeti szabályzatot; párthatározat sem írja elő a meghívást. Ha csak ennyi történt • volna, nem is említenénk. Gödöllőn azonban más is történt. A járási pártbizott­ság kiküldötte szólt emiatt az alapszervezet titkárának, s ezt a választ kapta: a vezetőségválasztás a párt belső ügye, nem tar­tozik a pártonkívüllekre! Olyan pártról mondotta ezt, amely minden eszköz­zel erősíti a proletárdikta­túrát, szüntelenül harcol a munkás-paraszt szövetségért s ezernyi tanújelét adja a pártonkívüli dolgozók iránti megbecsülésének; s olyan időben, amikor pártunk és kormányunk az egész dolgo­zó nép segítségét, áldozatos munkáját kéri — pártállásra való tekintet nélkül — a szo­cializmus nagyszerű távla­tait ígérő második ötéves tervünk. végrehaj tásához! Több okból is káros, hi­bás az a szemlélet, amely szerint a párt ügye nem tar­tozik a pártonkívüliekre. Elő­ször hibás azért, mert a párt­nak nincsenek rejtegetni va­lói. Különösen nem lehet­nek egy — hosszabb időszak gazdasági és politikai mun­káját értékelő — vezetőségi beszámolónak. Káros és hi­bás ez a szemlélet azért is, mert a párt mindig azt hir­dette, hogy nemcsak a párt­tagokkal és nem kizárólag nekik építi a szocializmust. Harmadszor: káros azért, mert a pártonkivüliek le­becsülése érződik belőle. Lenin 1920-ban a követ­kezőket írta a párt és a tö­megek kapcsolatairól: „Ma már bizonyára mindenki lát­ja, hogy a bolsevikok nem­hogy két és fél évig, de két és fél hónapig sem tarthat­ták volna magukat a hatal­mon, ha ... a párt nem él­vezte volna a munkásosz­tály egész tömegének legtel­jesebb és leigodaadóbb tá­mogatósát .. A pártnak szüksége van a pártonkívüíiek támoga­tására az országos fel­adatok megoldásához. Szüksége van rá, mert fel­adatai, céljai túlnőnek a párt­érdeken. Senki előtt sem le­het kétséges, hogy a felsza­badulás óta eltelt évek nagy célkitűzései — a földreform, a sfabilizáció, a termelőesz­közök államosítása, az újjá­építés, az ..első ötéves terv végrehajtása, a mezőgazda­ság szocialista átszervezése — nem pártérdek volt, ha­nem . közérdek! A pártonkí- vülieké is. Minthogy közér­dek a második ötéves terv végrehajtása, a szocializmus felépítése; közérdek az álta­lános jólét növelése, a kor­szerű nagyüzemi gazdálkodás megszilárdítása, az ipari ter­melékenység emelése. Köz­érdek, mert mindez nem­csak a kommunisták javát, előnyét szolgálja, hanem egész népünkét. Megvalósítá­sukhoz pedig nem csupán a párttagok felelősségteljes munkája, hanem az egész társadalom összefogása szük­séges. Ki hiszi el, hogy kizárólag a kommunisták erőfeszítésé­vel képesek lettünk volna el­tüntetni a háborús pusztítá­sok nyomait? Senki! Vagy talán a pártonkivüliek mun­kája, segítsége nélkül fel­építhettük volna a Dunai Vasművet, Kazincbarcikát, Komlót, Inotát?! A válasz világos: nem. De nem való­síthattuk volna meg politi­kai céljainkat sem a párton­kívüli tömegek támogatása nélkül. Vajon győztesen ke­rülhetett volna-e ki pártunk a választási „harcokból, ha csak a párttagok szavazatát nyeri el s a szimpatizánsok százezreiét nem? Beszélhet­nénk-e szilárd népi hata­lomról, ha az csak a kom­munisták — számbelileg nem nagy — táborára támaszkod­nék?! Megszilárdulhatott vol­na-e a forradalmi munkás­paraszt kormány nemzetközi tekintélye, ha a dolgozók milliói nem értenének egyel bel- és külpolitikájával? A válasz minden kérdésre egyértelmű és világos: nem! Márpedig mindaz, amit felsoroltunk: a párt politi­káját képezi, ügy is mond­hatnánk: a párt ügyei. Ilyen módon viszont senki sem állíthatja, hogy j a párt ügyei nem tartoz­nak a pártonkívüliekre! A vezetőságválasztó taggyű­lések esetében — természete­sen — nem magára a válasz­tásra, hanem az azt megelő­ző beszámolóra és vitára gon­dolunk. A pártonkívülieket meg­hívni a vezetőségválasztó taggyűlésekre — ismételjük — nem kötelező, de a meg­becsülés jele. A kommunis­ták megbecsülésének jele a velük egy célért küzdő, gond­jaikban és sikereikben osz­tozó szövetségesek: a becsü­letesen dolgozó pártonkívü- liek iránt. Nyiri Éva Második bemutatójára készül az Ifjúsági Kísérleti Színpad Az Ifjúsági Kísérleti Szín­pad márciusban mutatkozott be a budapesti közönségnek* Az együttes most újabb pre­mierre készül: november ele­jén bemutatják Erdélyi Lu­kács Későn című drámáját, a darab — amellyel, mint az első bemutatójukon is, új szerzőt avatnak — mai té­májú. A próbákat — amelye­ket az Irodalmi Színpadon tartják — Petrik József irá­nyítja. A főbb szerepeket La- bancz Borbála, Avar István, Szénási Ernő és Garics János alakítja. (MTI) \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\NN\N\\\\V\NN\\\\\\\VN\N^^^ Csak az ésszerű takarékosság az igazi takarékosság nunk kell a színes fémekkel,: ahol csak mással pótolhatók, használatuk felesleges. A mű­anyag fogantyúk általában kitűnően beváltak. Csakhogy kétféle készül. Van belül üre­ges, meg tömör is. Magánház­tartásokban az üregesek is tartósak lehetnek, ám a buda­keszi példa mutatja, hogy is­kolákban feltétlenül tömörre van szükség. Naponta száz meg száz gyerek forgatja, s bizony nem mindig gyengéd kézzel nyúl hozzá. A budake­szi iskolában el is tört vala­mennyi. Az iskola költségére most cserélik ki az üreges műanyag fogantyúkat sok­kal kevésbé törékeny tömör- rel. Az üreges csapfogantyú kereskedelmi óra darabon­ként 2,85 forint, a tömöré pe­dig 3,50 forint. Kétségkívül dicséretes és mindenkire kö­telező takarékossági szándék vezette az ÉM 22. sz. Építő­ipari Vállalatot, amikor az olcsó üreges fogantyúra esett a választása. Az effajta taka­rékosság azonban inkább mondható pazarlásnak, még szabatosabban tékozlásnak. Mert jóllehet, látszólag vala­mi csekély összeget megtaka­rítottak ezen az alig tucatnyi fogantyún, de egy év múl­tán valamennyi törötten sze­métdombra került és helyük­be újabb költséggel újakat kellett beszerezni, felszerel­ni. Mindezzel persze nem a takarékosság ellen érvelünk, csupán a budakeszi iskola fürdőszobájába felszerelt és most kicserélt alkatrészek példájával arra szeretnénk rámutatni, hogy csakis a jól megfontolt, ésszerű takaré­kosság nevezhető igazán taka­rékosságnak. Az építővállalat mérlege hiába mutat nyere­séget, ha az általa végzett munka legparányibb részét is még egyszer meg kell csi­náltatni Ugyanazt kétszer kell így megfizetni és mindig az államnak. Mi hát ebben a takarékosság? Szokoly Endre centiméter magasra. A válla­lat szerint, mert az iskola nem kezelte megfelelően a parkettát. Meglehet. Mégis egy esztendő alatt ennek ta­lán mégsem kellett volna be­következnie. Mint ahogy a tornaterem melletti 'mosdóhelyiségben sem szabadna máris valamennyi mosdó csaptelepének csapjait és szifonjait újakkal kicse­rélni — szintén az iskolaépü­let fenntartására szánt költ­ségvetési rovat terhére. Miért került mégis erre a sor? Mert a csapokat nyitó, tetszetős műanyagfogantyúk egymás után eltörtek, a műanyagszifo­nok pedig nem zártak jól, meglazultak, folyt belőlük a víz és megállott a mosdóhe­lyiség kőpadlóján, amelyen nincs a víz levezetésére szol­gáló központi szifon. Elha­nyagolhatónak vélték, vagy takarékosságból hagyták el, mindegy. így is, úgy is nem gondoltak arra, hogy a víz­ben tocsogó gyermekcipők át­áznak, a gyermekek megfáz­hatnak ... A műanyagszifonok, leg­alábbis azok. amiket az építő­vállalat ennél az építkezésnél felhasznált, valószínűleg nem­csak éppen Budakeszin, az is­kolában nem váltak be. Talán létezik jobb minőségű, ha mindjárt valamivel drágább is, azt kellett volna felszerelni. Most nem kellene az iskolá­nak drága pénzért fémszifo­nokkal kicserélni az eredeti­leg felszerelteket. Ami pedig a csapok mű­anyagfogantyúit illeti, közü­leti építkezéseknél fémfogan- tyús csaptelepet nem szabad felhasználni. Olyan rendelke­zés ez, ami teljes mértékben helyeselhető. Takarékoskod­dérült, hogy beesik az eső, ez mégiscsak a vállalati ösz- szegen felüli költséget oko­zott, most már nem az épít­tetőnek, vagyis az államnak, hanem a kivitelező állami vállalatnak, vagyis végül mégiscsak az államnak, a társadalomnak, valamennyi­ünknek. Mindenesetre valóban szel­lemesen oldották meg ezt a problémát. A tetőablakok alá az osztályterem falára le­vezető csatornát szereltek. Nyilvánvalóan ez az egész or­szágban az egyetlen eresz­csatorna — épületen belül. Baj azonban, hogy a csator­nát — talán anyagtakarékos­sági szempont érvényesült eb­ben — túl szűkre méretezték, úgyhogy, ha kissé kiadósab- ban esik, gyorsan megtelik és a \'íz kicsordul belőle, újra lecsorog a padokra, a padok­ban ülőkre. De hát ennek a hibának a kiküszöböléséért a vállalat magára vállalta az anyagi fe­lelősséget. Egyéb hibák is mutatkoznak azonban. A fo­lyosókon például öt csapóaj­tón folytonosan betört az üveg. Kiderült, az ajtók rugó­zata gyenge a nehéz vasból készült ajtószámyakhoz. Ép­pen most cserélik ki sarok­pántokra a rugókat. Ennek a költségét az építővállalat már nem vállalta, az iskola saját költségvetésének fenntartási rovata terhére csináltatja meg. Hasonlóképpen ebből a költ­ségvetési rovatból fedezi az iskola ezekben a napokban tornaterme parkettpadlózatá­nak egyévi használat után történő felszedését és újra való lerakását. A parketta ugyanis felpúposodott, éspedig hetven, helyenként nyolcvan j Budakeszin tavaly nyár | végén elkészült az új iskola : épülete és pár napi késedelem- ! mel szeptember 5-én megkez- \ dődött benne a tanítás. Na- j gyón szép, modern, belső be- < osztásában célszerű iskolát ! emelteik a község gyermeíkei- ! nek. Mire kész lett, hat és ! félmillió forintba került. Ki- \ mondani nagy összeg, de í távolról sem sok, ha szem- í ügyre vesszük a jól meg- \ konstruált, szép épületet. Baj \ azonban, hogy azóta még £ mindig költeni kell rá. „Ki- £ jöttek” a rejtett hibák. Egy J részüket a kivitelező épí- ^ tő vállalat az egyéves ga- ^ ranciális időn belül rendbe- \ hozta ugyan, tehát kijavítá- í suk látszólag nem okozott í újabb költséget az államnak. 4 Mivel azonban a vállalat természetesen állami, vég- ^ eredményben mégiscsak az ^ államnak került pénzébe ^ ezeknek a hibáknak a kija- ^ vitása is. í Ha azt kutatjuk, felelős-e 4 valaki azért, mert az osz- 4 tálytermek jobb megvilágí- ^ tása érdekében a rendes ab- ^ laksor fölé helyezett, befelé ^ ferdülő ablakokon összegyűlt ^ az esővíz, a hóié és becsur- ^ gott az alattuk levő padso- ^ rokra, növendékekre, nem ^ mernénk személyében felelős- ^ sé tenni senkit. Újszerű ab- £ lakokról van szó, talán elő- 0 szőr a budakeszi iskolán pró- balták ki és ami új, azt p csak ki kell próbálni vala- £ hol. A legolcsóbb próba ter- ^ mészetesen, ha valamilyen ^ apró kísérleti épület helyett ^ mindjárt egy azonnal hasz- ^ nálatba vett épületen ejtik ^ meg a próbát. Bizonyos, a £ kísérleti építkezésre fordított ^ költség így megtakarítható. \ Látszólag. Mert amikor ki-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents